Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-30 / 5. szám
• Ul "ROBERT 3LE CH > Az ötlet Roderick fejéből pattant ki. Ha nem így történt volna, akkor George Pendleton ma is békés porszívóügynök lenne, ugyanabban a házban, ugyanazzal a nővel élné é- letét, egy kicsit bánkódva ugyan, hogy fején egyre kevesebb a hajszál, derekén pedig mind több a háj. Amikor nagybátyja meghalt, 85 000 dollárt hagyott rá. George nem tudott mit kezdeni a pénzzel. Természetesen egyet-mást átalakítottak a házban, új bútort vettek, az emeleten is berendeztek eigy fürdőszobát, vásároltak új autót is, a régi meg a feleségéé, Elláé lett. Azt is elhatározták, hogy később egy jövedelmező üzletbe fektetik pénzüket, de múlt az idő, nekik pedig semmi okos dolog nem jutott eszükbe. Gyerekük nem volt, a fényűzést nem szokták meg, barátok is ritkán nyitottak rájuk ajtót, így hát lassanként meg is feledkeztek az örökségről. — Miért nem nyilváníttatod Ellát bolonddá? — kérdezte egyszer Roderick. Egy motelban üldögéltek. George pislogva nézett egyetlen barátjára. — Megbolondultál? — hűlt el. — Ha valaki bolond, az csak te lehetsz — mondta erre Roderick. — Árulod ezeket az átkozott porszívókat, ahelyett, hogy élnéd világodat. Mondd meg őszintén, szereted Ellát? — Nem rossz asszony, úgy gondoskodik rólam, mint a gyerekéről. — Ezt már egyszer elmondtad. Szóval nem szereted. Azt ajánlom, hogy add el a házat, akkor 90 000 dollárod lesz készpénzben. Átköltözhetsz a Karib-szigetekre. — Ellának nem tetszene az ötlet. — Ne is vidd magaddal, nyilváníttasd bolonddá. — Komolyan mondod? — A javadat akarom. No, nem a- karok hazudni, nekem , is hasznom volna a dologból, szeretném, ha magaddal vinnél a szigetekre. Képzeld el, milyen fejedelmien élnénk ott! Nők, napfény, tenger, oázis. Ez az élet, kiskomám. Mit szólsz hozzá? — Rod, hogyan botondíthatom meg Ellát? — Csak egyezz bele, a többi az én dolgom. » • • Amikor hazaért, megkérte Ellát, hogy töltsön neki valamit. Felesége mindig morgott emiatt, most azonban magának is öntött egy pohárka pálinkát. És hozzátette: boldog, hogy George hazatért. — Miért — képedt el George, mivel nem volt hozzászokva az effajta kijelentésekhez — Minden este megjelenik egy szörnyű arc az ablakban — mondta Ella reszketve. — Mihelyt leülök a tévét nézni, felbukkan az üveg mögött, és szörnyűségesen vigyorog rám. — Ella, nyugodi meg. Hiszen mindig Rlszundítasz, mihelyt bekapcsolod a tévét. — George, ne nézz bolondnak. Talán csak meg tudom különböztetni a valóságot az álomtól. Arra is gondoltam már, hogy hívom a rendőrséget, de akkor az ismeretlen biztosan elmenekülne. Az emberek meg azt gondolnák, bolond vagvoik. — Ella válla megrázkódott, még szorosabban férjéhez bújt. Másnap megint ijedten várta George-ot. — Valaki durva tréfát űz velem. Szállítómunkások vadonatúj hűtő- szekrényt hoztak, azt mondták, én rendeltem az áruházban. Amikor felhívtam az igazgatót, mihelyt megismerte a hangom, megkérdezte, elégedett vagyok-e a megrendelt frizsiderrel. Valaki a nevemben rendelte meg! George hallgatott. Roderick, úgy látszik, munkához látott. — Ella, elviszlek az orvoshoz. — Miért, nem vagyok beteg. — Kérünk valami nyugtatót. Hiszen reszketsz. Dr. Winson figyelmesen végighallgatta George elbeszélését az ablakon felbukkanó szörnyűséges arcról. — A felesége életkörülményei megváltoztak. Hallottam az örökségről. Valószínűleg ez okozza a kényszerképzeteket. Vigye levegőváltozásra. George elégedetten dörzsölte a kezét. Tudta, hogy alávailé módon jár el, de a déltengeri paradicsom túlságosan vonzotta. Azon az estén találkozott a barátjával. — Te utánoztad Ella hangját? — Hát ki más utánozta volna? — Hogy tudtad? — Néhányszor egymás után felhívtam telefonon, megkérdeztem, otthon vagy-e, s közben megtanultam a hanghordozását. — Rod, nem tetszik a dolog. Ne üldözd tovább Ellát. — Ok nélkül háborogsz, barátom. Ellilánalk jó dolga lesz az ideg- szanatóriumiban. Mi ketten pedig vígan süttetjük majd magunkat a nappal, miiközben bűbájos lányok pálmaággal legyezgetnek bennünket. — Elég, nem akarom hallani! — Most már késő, barátom. E- gyébkéní sem te leszel az oka, én gondoskodom mindenről. Most már nem tart sokáig. — Háborgatott valaki, Blila? — kérdezte másnap a feleségétől. — Senki. Azt hiszem, az illető megunta a tréfálkozást. George valamivel nyugodtabban Indult az üzleti útjára. Éjjel egy ismert szállodában vett ki szobát. Alig zárta azonban be az ajtót, valaki Ito- pogtatott. Meg sem lepődött, amikor Roderickkel találta szemközt magát. — Mi történt? — kérdezte. — Amíg úton voltál, befejeztem művünket. Először felhívtam Ellát, és mindenféle badarságot mondtam néki. Azután sorra, vettem az igazgatódat és a titkárnődet, Ella hangján mindenféle sértést vágtam a tejükhöz, persze telefonon. Azt hiszem, azóta az orvos és a rendőrfőnök közösen eldöntötték, hogy megszabadítják a várost ettől a közveszélyes őrülttől. / George lelkiismeretfudalástó] gyötörve ment haza. Igen meglepődött hát, amikor Ellát ott találta a kere- veten, almát evett és nyugodtan olvasott. Fel sem kelt, csak vidáman odaintett neki. — Ella, ma senki sem zavart? — Nem. Miért? — Nem is telefonált? — Nem. Éppen vacsorához ültek, amikor valaki csöngetett. Az ajtóban a rendőrfőnök, helyettese, dr. Winson és Roderick tűnt fel. Ella szívélyesen eléjük indult. — George — mondta a rendőrfőnök — attól tartok, hogy velünk kell jönnie. — Nekem? Miért? — Ezt találtuk az autójában — mondta, és magasra emelt egy gumi álarc ot. Ella rápillantott, hátrálni kezdett és kiabálta: — Igen, ezzel rémisztgettek. Bolond! George bolond! George nem is védekezett, hagyta hogy elvezessék. Csak annyit látott még, hogy Roderick titokban cinkosan Ellára kacsintott. B izonyos Szuhuncsik kolléga a múltkor megajándékozott két mozijeggyel az „Előre vajtárak!“ című film bemutatójára. Természetesen indíttatva é- reztem magam, hogy utána levélben kifejezzem köszö- netemet: „Mélyen tisztelt Uram! Sok köszönet a jegyekért! Nagyon jóleső meglepetés volt a számomra. Remélem, viszonozni tudom kedvességét. Sok-sok üdvözlettel Nem telt bele sók, máris választ kaptam: „Kedves, tisztelt Uram! Megtisztelő levelével a szóra sem érdemes jegyekért, nagy 3- römet alkotott nekem. Boldog vagyok, hogy ezt a kis szívességet tehettem. Higy- gye el nekem, szívesen tettem. Az Ön őszinte tisztelője f. Szuhuncsik“ J, a családi neve előtt nyilván fant jelentette, ezt mindenesetre ellenőriztem a Anatol Potemkowski:, telefonkönyvben, hisz ilyen levélre válaszolni illik. Mindenesetre helyesen jártam el mert kiderült, hogy Szuhuncsik élőneve nem más, mint Jaroszlav. Ezek után legközelebbi levelem már így szólt: „Kedves Jaroszlav, talán megengedi, hogy így szólítsam, a könnyekig meghat az irániam megnyilvánuló érdeklődése. Ezt bizonyította a levél, amelyet az én pár köszönő soromra válaszolt. Nem is tudom, hogyan viszonozhatnám az Ön előzékenységét és szívjóságát! Kérem, sose felejtse el. mennyire a lékötelezettje vagyok. Még egyszer köszönet mindenért!" Amikor becsöngetett a postás, természetesen Szuhuncsik válaszával, borzongás fogott el. Ezt írta: „Kedves és tisztelt Anatol úri Valósággal megríkatott levelével. Senkire sem tudok emlékezni, aki az életben ily önzetlen érzelmeket fejezett ki előttem, mint ön tette legutóbbi levelében. Nem csodálatos, hogy egyszerű emberek, mint Ön és én, így megértik egymást? Minden rokonszenvemmel bármikor állok a szolgálatára!“ Másnap aztán megpillantottam Szuhuncsik urat. Pillantásunk találkozott, ő gyűlölettel nézett rám és sürgősen befordult a legközelebbi házba, miközben persze úgy tett, mintha nem Is vett volna észre engem. De hát még rajtam volt a levélírás sora. „Drága jaroszlapocskal Szívből köszönöm levelét, amely oly nemes és udvarias hangot ütött meg, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Hasonlót még nem értem meg, s szeretném érte legmélyebb köszönetemet kifejezni. Fenséges dolog o- lyan embert ismerni, mint Ön! Csodálattal és tisztelettel!" Szuhuncsik válasza itt fekszik előttem. Még nem nyitottam fel a borítékot. Pedig ki fogom nyitni, ahelyett, hogy, amit a legjobban szeretnék, lekennék neki egy pofont, amikor legközelebb találkozunk. És sajnos, tovább levelezünk majd. Számunkra már nincs más kiút. Túl messzire mentünk el. • „November 18-19“: „Sajnos, nem vagyok vele tisztában, hogy kell írni a szerkesztőségnek.“ — írja többek között levelében. Higy- gye el, nem a leveleken múlik, hanem a verseken, vagy a novellákon. Versei közül a Mondd című a legsikerültebb. A többi túl nyers, kezdetleges, nehézkes. Gondolatilag sem a legtisztábbak. Tanuljon. Biztatásul olvassa el Mondd című versét: /Mondd ha megfagynak/ álmaink/ a percek súlyától/ az eldobott órák/ megállt mutatóinál/ találkoznánk egy csókban elindítanád-e újra/ a karok/ járását./ — Idővel jelentkezzék újra. • „Mackó“: Egyetlen verse alapján nehéz véleményt mondanunk, nehéz felmérni a tehetséget. Ügy érezzük, hogy elsősorban tanulnia kell még. Nem rendelkezik olyan élményanyaggal sem, amely közérdeklődésre tarthatna számot. Tehát tanuljon, művelje magát, s ha úgy érzi, hogy versével „mindenkihez“ szól, küldje be hozzánk. • Gy. L. Cebovce (Csáb): Túlságosan is fiatal még ahhoz, hogy verset (jó verset írjon). A beküldött próbálkozásai nehézkesek, nyersek, magyartalanok. Mind logikai, mind gondolati felépítésük hibás, súlytalan. Nézzünk talán egy példát: /Ez az élet olyan mint egy falevél,/ Tavasszal még virul,/ Össze) meg már lehull./ Ez az é'it olyan mint egy hajó,/ Minden a- kadályt átvészel,/ De a kikötőt nem éri el./ stb. figyelőre csupán tanulásra biztatnánk! • „Ibolya“: Versein még túlságosan is érződik az iskolai olvasmányok hatása. Érezni rajtuk, hogy ezek a versek nem belülről fakadók. Leírt, egymás mellé és alá tördelt száraz mondatok csupán. Hiányzik belőlük a költészet: az íz, a szín. Tanulásra biztatjuk! Udvariasság A SZISZ ÖSSZEJÖVETELEIN IS VITASSUK MEG A KÉRDÉST Az Oj Ifjúság szilveszteri számában olvastam a vitaindító cikküket. Olyan kérdést vetettek tel, amely gyermekkarom óta érdekel. Az iszákosság kiskorom óta sok bánatot okozott. Nagyon örülök, hogy ezt a vitát megindították, hiszem, hogy sok fiatalnak nyújt majd segítséget élete nagy problémájának megoldásában. Először a cikkben idézett két levélíró leány gondjaihoz szeretnék hozzászólni. N. M. füleki levélírónak azt tanácsolom, hogy ha a tió nem akarja abbahagyni az ivást, és találka helyett inkább a barátaival söröz, akkor semmi értelme sincs, hogy együtt járjatok. Szerintem most sem szeret eléggé; ml lesz, ha a felesége leszel? Az ilyen kapcsolatnak nincs nagy értelme. M. K. ipolysági levélírótól viszont meg szeretném kérdezni: Nem gondolod, hogy az udvarlód túl korán adta az első pofont? Mi lesz, ha majd férjhez mégy hozzá? Ráadásul iszik!* Olvasd el az iskolásfiú panaszát! Örült, amikor az apukája meghalt, és én igazat adok nekt: Számára az apja halála megváltást, nyu- godtabb életet hozott, te pedig abban bizakodsz, hogy esküvő után majd megneveled a férjedet. Ezt a gondolatot verd ki a fejedből! Ne hidd, hogy meg tndod majd nevelni, Ne adj a külsőségekre, gondolkozz és úgy dönts! Ne a szép külsőt, hanem a lelki szépséget nézd! Csodálkozol, hogy férfi létemre így beszélek? Katona vagyok, sok mindent tapasztaltam, és az érdeketekben szólok. Panaszkodtok, hogy házasságkötés 'után rosszul megy a sorotok. Ki tehet erről? Nem csak a férfiak. Részben ti, lányok is bűnösek vagytok, mert nem néztek utána, hogy az udvarlótok olyankor mit csinál, amikor nincs veletek. Persze az is igaz, hogy amikor férjhez mentek, sok olyan dolgot kifogásoltok, a- mely lánykorotokban még tetszett, sőt épp ez tetszett az udvarlátok viselkedésében. Ezért gondoljátok meg, mikéut fogadjátok majd, ha a férjetek a barátaival duhajkodik és elfeled hazamenni. A vitában feltett kérdésekről a következő a véleményem: 1. Az iszákos udvarlók többsége az esküvő után is iszik, sőt, sokan közülük még jobban elzüllenek. Kevés az olyan egyén, aki alaposan megváltozik. 2. Az ilyen ember ígéreteiben aligha hihetünk. Amit ré szegen Ígért, arra józanon nem emlékszik. Ha azt Ígéri hogy esküvő után majd megjavul, azt végképp nem tudom elfogadni. Miért nem javul meg előbb? Persze nemcsak látszólag! 3. Az iszákosság nem apró emberi hiba, hanem súlyos betegség. A legtöbb részeg tudja, hogy mit művel részeg állapotban, tudja, hogy bajt okoz, hogy bántalmazza a családját. Nem akarja a bajt, mégis berúg, mégis durva, verekedős. 4. Ha le akarnám írni, hogy miként él a részeges ember családja, akkor árra száz levél is kevés lenne. Az é- desapám részeges. Ha leissza magát, csak a veszekedést keresi, kötekedik és meg akarja verni az édesanyámat. Én ilyenkor az anyámat védelmezem, és ezért lehuligánoz. Már öngyilkosságét is megkísérelt, de szerencsére még Időben kijózanodott. Mást nem írok szomorú ifjúságomról, mert nem akarom felzaklatni az idegeimet. Szerintem az alkoholizmus elleni védekezésben nagyobb gondot kell fordítani a fiatalokra. Arra gondolok, hogy SZISZ-összejöveteleken és -gyűléseken is megvitathatnánk ezeket a problémákat, hogy még időben figyelmeztessük a fiatalokat az alkoholizmus veszedelmeire. Szerintem nemcsak ezt a vitatémát, hanem az „Írd meg te Is a véleményed“ rovat további kérdéseit is megtárgyalhatnák a SZISZ összejövetelein. A lányoknak sokkal szigorúbban kellene fogniok az udvarijukat. A kocsmákban a 18 éven a- lullakra vonatkozó szesztilalmat ellenőrizni kelti Sok faluban nincs kultúrház és Így a tizenhat éves fiatalok Is bejárnak a kocsmába. Nem csoda hát, ha a fiatalok rászoknak az italra. Amit Írtam, a saját tapasztalataim alapján Írtam. Remélem, lesznek olyanok, akik okulnak a levelemből. Jelige: Gyuszi KÖRÜLÖTTEM TÖRTÉNT Örömmel olvastam, hogy vitarovatot indítanak. Az első vitára bocsátott témáről, vagyis arról, hogy miként vélekedjenek a lányok a részeges udvarijukról, a saját élettapasztalataimat szeretném megírni. Idős ember vagyak, sok mindent láttam. Remélem, hogy a fiatalok nem haragszanak meg, amiért a lapjakba én Is Írok. Ezerkilencszázharmincban történt.» Közelünkben lakott egy család. Az apa nagyon részeges volt. A felesége és a tizenhárom éves lánya nagyon féltek, amikor részegen ment haza. Többször az ablakon ugrottak ki, hogy menekülhessenek. Egyszer aztán későn vették észre az apa érkezését. A feleség még kiugrott az ablakon, de a lány már nem tudott kimenekülni. Az apa a lányának esett, és mire a segítség megérkezett, már csak véresen, félholtan tudták a lányt megmenteni tőle. A másik eset se vidámabb... A férj erdész volt, és ha részegen ment haza, belövöldüzött a családjára az ablakon. Az asszony és a két kisgyerek mezítláb s ingben menekültek, sokszor hóban, egy közeli majorba. Amikor a férj szülei és az öccse megtudták, hogy mit müvei a családjával, magukhoz vették a szerencsétleneket. A férj természetesen elindult, hogy bosszút álljon rajtuk. Szerencsére útközben elvették tőle a fegyvert és így csak egy kést szoronga tett. A család tagjai menekültek, ahogy tudtak. Végül t férfi részeg dühében önmagával végzett. Azért Írtam meg ezeket az eseteket, hogy elgondolkoztassam mindazokat a lányokat, akik részeges udvarihoz a- karnak feleségül menni. Milyen sors vár rájuk és a családjukra? Jelige: Alkonyodik Ismételten felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a második vitatémához minél előbb küldjék be szerkesztőségünkbe hozzászólásaikat. A második vitatémánk: Mikor házasodjunk, és ml a véleményük a fiatalkorúak házasságkötéséről? Leveleikben azt Írják meg, mogy milyenek a tapasztalataik a túl korán, meggondolatlanul kötött házasságokról. Vitaindító cikkünket első számunkban közöltük. A szerkesztőség
