Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-09-18 / 38. szám
4 új ifjúság vswmKQSH ooaMBOTm A csicsöi traktorosok — Bartalos Lajos és Décsi Pál, Kustyán József brigádvezetővel Szeptember derekán járunk, s a remek' időt, a második nyarat látván, senki sem kételkedhet benne, hogy másodszor Is kivirágzóit az orgona meg a gesztenyefa. Az időjárás valahá- xiyunknak kedvez, de leginkább a föld embere, a termelő örül, hiszen a nagy, a legnagyobb munka, az őszi betakarítás előtt áll. Úgy látszik, nálunk Időzik még a jő Idő, s az ősziek vetését nem nehezíti majd az esőzés és remélhetőleg a cukorrépaföldeken nem kell sárban caflatnl, a kukoricacsőre sem fagy rá az idén az ember keze. Túl vagyunk a gabonabegyűjtésen, és itt áll, néhol már át Is lépte a küszöböt a legnehezebb feladat, az őszi betakarítás. Bizony — a legnehezebb feladat, mert a mezőgazdaság fejlett gépesítése ellenére is ezen a fronton van a. legnagyobb szükség a kézi, az embert munkára, a legtisztelendöbbre, a leghalaszthatatlanabbra. Csallóközi határjárásunkkor őriási foltokban bámulnák a kukoricatáblák, lehelik ki a zöldet. Szomszédságukban még zölden virít a cukorrépa taréja, távolabb sárgászölden, üdén lengedezik a silőtakarmány, s köztük felhántott tarlók, vetésre kész táblák. És emberek, gépek — mindenhol. A cslcséi határban — ahol nyolc évvel ezelőtt az árvíz Idején jártam utoljára — bizony csak az emléke maradt meg azoknak a szomorú napoknak, a* mikor katonai vízijármű vekről megdöbbenve szemléltük a látványt az árvíz legszörnyűbb színhelyén, ott, ahol a gát megszakadt. A mai látványt épp ez a szomorú emlék teszi széppé és felemelővé. Nem pátosz, azt érezni itt, hogy győzött az emlátjuk a kertet, és jön a kutya gazdája, gondozója, Nagy Vince; nevéből véletlenül a hivatását sem nehéz kitalálni: a vincellérhez van szerencsém. I Kellemesen elbeszélgetve végigjárjuk a • gyümölcsöst. Legszívesebben persze oda vezet, ahol a legnagyobb a termés, a- hol az egészséges gyümölcsfák a leg- mutatósabbak. Szép ez a kert, a vincellér mégis elégedetlen, mert a jona- ; tántermés nem épen az 6 kedvére való. Lehetne gazdagabb Is. Végigjárjuk a szőlőt, megkóstoljuk a még savany- kás leánykát, a burgundit a már érettnek mondható müllert... Irigylem Vince bácsinak e szép mun- ■ kával kitöltött életét, de azt Is megértem, amit magyaráz, azt, hogy mégsem olyan vagy legalábbis nem mindig szép a vincellér élete. Amikor egy-egy fa, sor vagy sziget nem ügy terem, mint a többi — akkor olyan a szájíze, mintha éretlen szőlőt kóstoltatnának vele. Bosszankodik, és azt mondja: a fene enné meg! Ugyanaz a nap süti, ugyanúgy gondoskodtunk róla, mégsem terem úgy, mint a többi, mint ahogy teremnie kéne! Vince bácsi jé szakember, csak egy kicsit, megbocsáthatőan, türelmetlen. Nagyon fiatal még a gyümölcsösük, jóval az árvíz után, a lecsapolt táblán telepítették, s ehhez mérten bizony nem olyan elmarasztalandó az idei termés. A kert rendje pedig a legpéldásabb. Nemsokára szüretelnek majd, aztán leszedik a gyümölcsöt Is. A bakai határban, közvetlenül az út mellett, asszonyok hajladoznak. Hágy- , mát szednek. Huszonkét tagú brigádjukból most .csak tehen dolgoznak a kertészet földjén. Késő péntek délután van, Nagy Vince — a csicsöi vincellér bér, méghozzá fölényesen, hiszen a nyolc év előtti pusztulásnak már semmi nyoma. Pompás az elénk táruló- látvány, de még pompásabb, amiről a földeken dolgozó emberek, a szövetkezet vezetői beszélnek. A betonút mentén, egy harminchektáros tábláin a felhántott tarlót trágyázzák. Nem kis munka, hiszen kétszáz va- gonnyi istállótrágyát kell ide kihordani és szétteríteni ezen az óriási területen. Kustyán József brigádvezető dicséri a kövér trágyát, elégedetten szemlél végig a határon és a tábla túlsó végére Invitál, ahol két nagy traktor meg két lánctalpas ekét vontatva épp nekiindult az első körnek. Szántanak, vetés alá készítik a földet. A két traktoros leáll. Bartalos Lajos és Décsi Pál a nevük, nem mai gyerekek, tapasztalt, kitartó emberek, akiknél nem számít a legnagyobb feladatnak, ha nagyon rövid időn belül egy ilyen óriási területet kell felszántaniuk. A határ másik végén silóznak. Az ezerháromszáz hektárnyi területen gazdálkodó szövetkezet szeptember tizenötödikén két nagy munkába kezd. Az egyik a vetés, a másik a remekül termő, egész nyáron át mesterségesen öntözött cukorrépa betakarítása. Mielőtt búcsúznék a csicsóiaktől, rászednek, hogy „lóduljunk“ el a gyümölcsösbe, a szőlőbe, nézzük meg azt is, hiszen az őszi betakarítás egyik felvonása majd itt ts zajlik. Még lombos, zöld erdők és fasorok között lapul meg a gyümölcskertészet, közvetlenül a hömpölygő Duna partján. A kertkapuban egy barátságosan, a vendégfogadás ebllleme szerint, üdvö- zölve-csaholő kutyus fogad. Aztán már másnap pedig búcsú lesz a faluban, így a többiek délben elkéredzkedtek. Kras- csenits Ágnes, Csorba Malvin, Námeth Edit, Zsemlye Erzsébet, Bartalos Jusztina, Földes Emília és Bölcs Márta egyhangúlag állítják, hogy az őszi betakarítás bizony a legnehezebb, mégis a legszebb, legjobb munka. Egyszerű szavakkal magyarázták meg, hogy miért: mert örömmel tölti el valahányukat a termés látványa, és áz a tudat, hogy az egész esztendei szorgos munka nem volt hiábavaló. Tizennyolc hektáros kertészetben gazdálkodnak. Az idén fólia alatt is termesztettek zöldséget. Ennek a kezdésnek a dátumára mindannyian emlékeznek. Március nyolcadi:ka, nőnap volt. Mind a huszonketten dolgoztak akkor és dolgoznak azóta is. Becsületesen, szorgalmasan, eredményesen. Bugár Árpád a felbár! szövetkezet ' gépesítője, érkezésünkkor a szövetkezet épületének lépcsőjén ülve, a vezetőséggel beszélget. Nem gyűlés van, csak amolyan szabad, termelési megbeszélés, nap- summúzás, mint ahogy az Bugár Árpád a felbári szövetkezet gé- pesítője fájront után lenni szokott. A műhely dolgozói már hazamentek — elvégre öt óra van már. A gépesítő viszont dicsé- rőleg beszél róluk, hiszen az őszi betakarításhoz szükséges gépek üzemképesen állnak, készen a munkára. S ez a gépjavítók érdeme. Sok gép persze már dolgozik is. Két silókombájn már napok óta huszonöt-harminc vagon teljesítménnyel dolgozik. Nyolc pótkocsival négy traktor hordja a silót, az i- dén a szokottnál is dúsabbra, kövérebbre sikerült marhacsemegét. Készítik a talajt az őszi vetés alá, folyik a második műtrágyázás, a vetőgépek készen, kipróbálva állnak, hogy a közeli napok bármelyikén elkezdjék a munkát. Harminc hektáron már rég elvetették a repcét, azóta ki Is bújt a földből. Száz hektáron lassan szedésre érett a cukorrépa. Az idén nem a legelégedettebbek, mert alacsony volt a Duna vízállása, így a talajvíz sem biztosította a kellő nedvességet, ami bizony a cukorrépatermést jócskán befolyásolta. A legnagyobb próbatételnek ők is a kukoricabetakarítást tartják, mert bajok lesznek a szárítással. A felvásárló üzem ugyanis hetven vagon gabonát még nem szállított el tőlük, ez pedig egyelőre a szárítandó kukorica helyét foglalja el. Mire ezek a sorok megjelennek, a ha- tárban már teljes ütemben folyik az őszi betakarítás. Szinte mindenütt jónak ígérkezik a termés. Hadd kívánjunk a jó termés betakarításához jó munkát és elégedett évi számvetést imI már jó előre is. RESZELI FERENC A bakai szövetkezet kertészetének dolgozói éppen hagymaszedés közben tartottak szünetet 1936-ban von Braun javaslatára, a német hadsereg müt- szaki egységei egy nagyszabású rakétakilövö állomás áss kutatóintézet építését kezdték Peenemünde-n, a Balti-tenger egyik part menti szigetén. Rövidesen egy hatalmas kutatóközpont állt von Braun és csoportja rendelkezésére, amely több rakétatípus fejlesztésével foglalkozott, s közben több száz főre növekedett a kutatócsoport, míg 1939-ben az A4 jelzésű távolsági rakéta megszerkesztését elhatározták. A tizennégy méter magas rakéta abban az időben őriás fegyvernek számítntt. Hosszú kísérletezés, és gyakori kudarc után végre 1942 tavaszán a kilövőrampán állt az első A4-es. Azonban a start előtti próbák során március 18-án a rakéta a kilövőrampán felrobbant. június 13-án startra kgszen állt az A4-es második példánya. Délben megkezdődött a kísérlet. A hatalmas rakéta felemelkedett a kilövőrampáról, és elindult az ólmos esőfelhőkkel borított égbolt felé, de rögtön a start után forogni kezdett a saját tengelye körül, s egyre jobban im- bolyogva eltűnt a felhőkben. Hirtelen elhalt eget verő zúgása, és kilencven másodperccel a start után a rakéta nem egészen két kilométerre indulási helyétől a tengerbe zuhant. Augusztus 16-án elindult a harmadik A4-es. Négy másodperccel a start után a távirányítási rendszer áramellátása megszakadt. A rakéta „vakon“ és „süketen“ kanyargós vízgőznyomot hagyva maga után, tűnt el a felhőkben. Húszezer méter magasságban, amikor elérte a hangsebesség kétszeresét, felrobbant. Aztán október harmadikén az A4-es negyedik példánya minden hiba nélkül a magasba emelkedett, a tengerpart mentén 160 kilométert tett meg, és alig egy kilométerre a kijelölt céltól csapódott be. Még 1942 májusában, amikor von Braunék az A4-es második példányát szerlték a kilövőrámpán, az angol légi haderő egyik felderítő gépe egészen véletlenül átrepült Peenemünde felett és lefényképezte. A felvételt értékelő tisztnek halvány sejtelme sem volt, hogy a hírszerző szolgálat egyik jelentésében milyen összefüggésben fordul elő ez a név. Peenemünde. A tiszt az értékelő jelentésében ezt írja: „Kiterjedt építkezési munkálatok folynak a szigeten.“ Ebben az időben még az angol hírszerző szolgálat is csak „tapogat“. 1942 végén azután egy komoly hír érkezik. Egy Németországban dolgozó dán vegyészmérnök, aki együttműködik az angolokkal, jelenti, hogy egy berlini étteremben véletlenül sikerült kihallgatnia két tiszt beszélgetését az új távolsági harci rakétáról. A hír sok ponios és aprólékos adatot tartalmaz. Vannak azonban a hírszerző központ vezetői között n Iyanok is, akik még mindig kételkednek az értesülések hitelességében. Véleményük szerint a híreket maguk a németek „játszották“ át az angoloknak, hogy zűrzavart okozzanak az angol hadvezetésnél. Ezért a hírszerzők elhatározzák magukat, hogy végleg tisztázzák ezeknek az értesüléseknek a hitelességét. Cselhez folyamodnak. 1942 novemberében az afrikai harctéren két német tábornok, von Thoma és Cruewell angol fogságba esett. A hírszerző szolgálat utasítására mindkettőt, izolált magánzárkába zárják, és három hónapig nem engedik őket senkivel érintkezni. Majd három hónap után „véletlenül“ egy cellába kerül a két tábornok. A cellában gondosan elrejtett lehaiigatőkészüiéket szereltek. A hírszerzők két tényezőre építik kísérletüket. Az egyik lélektani, és ennek lényege abban rejlik, hogy az ember hosszú egyedüllét titán közlékennyé válik, beszélgetni akar, amire a magánzárkában nem nyílt lehetősége. A másik tényező az, hogy a két magas rangú tisztnek tudnia kell az új fegyverekkel való kísérletekről. A csel beválik. Von Thoma tábornok beszéd közben csodálkozását fejezi ki, hogy London még nem romhalmaz a német rakéták támadása nyomán. További beszélgetésükből több nagyon fontos adat kerül a hírszerzők kezébe. A iegfontosabb azonban az, hogy nem a német hírszerzők blöffjéröl van szó, hanem valóban igaz, hogy Hitlerék új, eddig ismeretlen fegyverek szerkesztésén kísérleteznek. Persze arról most sincs tudomásuk, hogy a rakéta már nem kísérleti stádiumban van, hanem lényegében kész, és már csak a tömeggyártás kérdéseit kell megoldani. Az angol haderő főparancsnoksága ezek után komolyan kezd foglalkozni az üggyel. Legcélszerűbbnek látszik egy kézbe összpontosítani a titkos fegyverek felderítését és az ellenük való védekezési lehetőségek kutatását. Erre a tisztségre Duncan Sandys-t, Churchill lányának, Dianának a férjét nevezték ki. Sandys eredetileg légelháritós tiszt volt, amellett kiváló pilóta. Egy autóbaleset folytán súlyosan megsérült, ezért kénytelen volt elhagyni a hadsereget. Felépülése után a hadügyminisztérium titkára lett, és ő vezette a fegyverek fejlesztési osztályát. Tehát megvolt minden előfeltétele, hogy sikeresen betöltse új munkakörét. xxx 1943. június 23-án Dnncan Sandys utasítására egy egész felderítő repülőraj indul Peeenemünde fényképezésére. Délután Leuchers repülőterén H. Peek őrmester mosquito típusú repülőgépe földet ér, s előkerülnek az első filmek. Előhívásuk után kiváló minőségű képek állnak Sandys rendelkezésére. Nincs többé kétely. A németek befejezték a rakéták szerkesztését. Június 29-én összeül a legfelsőbb angol haditanács. Az ülésen részt vesz Churchill miniszterelnök is. Duncan Sandys elmondja jelentését, összegezi mindazt, amit a hírszerzőknek eddig sikerült megtudniuk a német rakétákról. Hosszas tanácskozás után döntés születik: az angol haderő egyetlen védekezési lehtősége egyelőre az, hogy légi bombázással megsemmisítse Peenemünde-t. Persze nyilvánvaló. hogy ez nem állíthatja meg a németeket. Peenemünde csak kísérleti berendezés. Ha a rakétán befejeződtek a munkák, akkor ezeket már Németország gyáraiban gyártják, ezt pedig Peenemünde szétrombolása sem tudja már megállítani. Többet azonban pillanatnyilag nem tehetnek. A légi haderő stratégiai bombázó csoportja megkapja a parancsot egy Peenemünde elleni nagyméretű bombázás előkészítésére. Itt kell kipróbálni az angol légi haderő új, „vezérbombázőval“ vezetett bombázási módszerét. Az akció az „Operation Hydra“ fedőnevet kapja. A TITKOS FEGYVEREK TÖRTÉlÉfr wmmm
