Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-08-28 / 35. szám
A MŰVELŐDÉS LEGFONTOSABB ESZKÖZE A KÖNYV Minduntalan hangsúlyozzuk: a művelődés legfontosabb eszköze a könyv. Igaz ugyan, hogy a televízióból, a rádióból Is szerezhetünk értesüléseket, ismereteket, de maradandó tudást csakis a könyvek adnak. Ezt is már számtalanszor megállapítottuk, és az utóbbi években valóban ezrek nyitották ki a könyvet, hogy föltáruí- jon előttük a világ. Ezrek előtt. Erről tanúskodnak a statisztikai adatok. A kultúrforradalom részeredményeképpen megannyi könyvtárt létesítettünk: Iskolákban, üzemekben, falvainkban, otthonunkban. A múlthoz viszonyítva óriási haladás ez. De vajon megtettünk-e, hogy az emberek legszélsőbb rétegeihez is eljusson a könyv? Nem mindigl Erről ugyancsak a statisztikák vallanak, s egy kisvárosi könyvtárban járva is ezt tapasztalhattuk. igaz ugyan, nem tipikus jelenség ez, de sok hasonlót hozhatnánk még fel példának. Samorinban (Somorján) a népkönyvtárnak jelenleg ki- lencszáz olvasója van. Év végéig szeretnék elérni az ezret. A mostani adatok szerint a város lakosainak mintegy tizenöt százaléka tagja a könyvtárnak, olvasója azonban sokkal több, hiszen egy-egy általában a családtagoknak is visz könyveket. Ez a szám tehát önmagában nem ts tükrözheti a valóságot, mert az iskolai, üzemi könyvtáraknak Is jelentős a taglétszámuk. A népkönyvtárban egy tagra átlagban 25 könyv kölcsönzése esik. Csak 25 könyvi Volna Itt min javítani! Az olvasók többsége tanuló vagy nyugdíjas. Csak kis részük tartozik a közép- korosztályhoz. Dolgozók — akik csak alkalomadtán vesznek kezükbe egy-egy szórakoztató könyvet. Most nem azt akarjuk vizsgálni, hogy mi ennek az oka: a rossz időbeosztás, a házi munka, a közlekedés miatt megrövidült szabad idő vagy csupán az érdektelenség. Tény, hogy ezen a számon el kell gondolkoznunk! Célunk: még több otthonba eljuttatni a jó könyvet, emelni a rendszeresen olvasók számát. De hogyan? Megvannak-e ehhez a feltételeink? Jó bómak nem kell cégér! — mondogatjuk. A jó könyvnek sem kell — gondolnánk! Pedig ... csak a könyvtárosok mondhatnák meg pontosan, hány új tagjuk van egy-egy Író-olvasó találkozó, Irodalmi műsor vagy emlékest után. E- zeknek a szervezésében nem is volna hiba, hiszen a könyvtár két dolgozója készségesen vállalná Is, de ... A városnak nincsen megfelelő kultúrháza. Így könyvtára se. Ami van, az inkább könyvraktár. Közel huszonnyolcezer könyv — egyetlen helyiségben! Ifjúsági könyvek, szak- és szépirodalom — minden egy helyen! A polcokon három-négy sorba rakva, mennyezetig érő állványokon. Könyvek halmaza, katalogizálás nélküli Ember legyen a talpán, aki eligazodik eben a labirintusban! Évekig tartó kérvényeaés e- redménye, hogy szeptembertől [még ez sem végleges) bővítik a könyvtárt három helyiséggel. Megoldódik a legfőbb gond: a könyvtárat áttekinthetőbbé, rendezettebbé tehetik. És ez nemcsak a két könyvtáros szívügye. Hogy csak friss példát említsek: ezekben a hetekben egy kisegítő erő a könyvek csomagolásával, címkézésével . foglalkozik. Ottjár- tunkkor tíz fiatal ült az asztal körül, önként vállalták, hogy ellenszolgáltatás nélkül segítenek. Valamennyien tagjai a könyvtárnak. Legfőbb óhajuk: a könyvtárban létesítsenek egy olvasótermet is, ahol leülhetnének olvasgatni, szép szót hallgatni. Több tucat újság is jár a könyvtárba, s csaknem kihasználatlanul, mert nincs hely, nincs olvasóterem. S ha mégis sikerült egy-egy műsoros estet, író-olvasó találkozót rendezni, azt valamelyik helybeli iskolával közösen tették. Ez pedig azt jelentette, hogy általában a tanulók számára rendezték, nem a széles olvasótábornak. Tavaly találkozott olvasóival többek között: Ján Sm-rek, Krista Ben- dová, Rudo Móric, Duba Gyula. Idén még lesz pótolnivalójuk, mert az első félévben objektív akadályok miatt a tervezett akciókat sem valósíthatták meg. Az új helyiségek átadásával minden bizonnyal egyre jobban kielégíthetik az olvasók igényeit. Ide kívánkozik még az egyik olvasó jogos megjegyzése is: Nálunk hamarabb felépül egy vendéglő (az ö szavaival élve: kocsma), mint egy könyvtár.. mert az erre a célra fordított kiadások hamarább megtérülnek... 1 Hamarább — de ...! A kultúrába fektetett érték, igaz, nem máról holnapra kerül vissza a „kincstárba“, de hogy egyszer gazdagon kamatozva térül meg, azt biztosra vehetjük. (-ma-) Tobzódó igekötők Az igekötő módosítja, árnyaltabbá, pontosabbá teszi az ige jelentését. Nyelvünknek ez a sajátosága kincsesbánya azok számára, akik gonddal, választékosán fogalmaznak. Egyet azonban tartsunk szem előtt: mértékkel merítsünk ebből a kincsből, mindig a legmegfelelőbbet, a legedail többet válasszuk mondanivalóinkhoz! Ha jóban odafigyelünk sajtónk nyelvére, azt tapasztaljak, hogy hemzsegnek benne a felesleges igekötők, avagy a stilisztikailag helyes igekötők helyén az nn. „divatosak“ hivalkodnak, ügye, ismerősek az ilyen típusú mondatok: Az elnök a taggyűlésen kihangsúlyozta... (elegendő csak a hangsúlyozta alak); A csapat az egygúlos fölénnyel bebiztosította (biztosította) magának a győzelmet; Kiértékelték (értékelték) a verseny eredményeit; A postás kikézbesítette (kézbesítette) a levelet.., Sajnos, ez a nyelvi kér a sajtó közvetítésével könnyen és gyorsan eljutott a nagyközönséghez is; az emberek pedig fenntartás nélkül elfogadták, mert hát ez a „hivatalos nyelvi norma“. Hasonló probléma foglalkoztatja Brányik Sándor olvasónkat Is. Levélben fordult szerkesztőségünkhöz. liugy (Hintsük el. helyes e az alábbi jelmondat: .Sporttal a szocialista ember kineve- léséérl!“ Olvasónk feleslegesnek tartja az ige mellett átlő igekötőt; szerinte elegendő lenne csak a neveléséért vagy a formálásáért alak. Egyetértünk nézetével, noha a Magyar Értelmező Kéziszótárban megtaláljuk a kinevel igekötős formát is. Három jelentése van: 1. Neveléssel kiképez, létrehoz: 2. (Hibát) neveléssel megszűntei; 3. (Növényfajtát) kinemesít. Véleményünk szerint az idézett jelszóba egyik jelentésárnyalat sem illik, az igekötőt ebben a helyzetben üres toldaléknak tekintjük. A falu sportpályáján hirdessék hát Így a sport nemes küldetését: „Sporrtal a -szocialista ember neveié séértl“ —cs— AZ IGAZI KARINTHY Az elmúlt évtizedek alatt egyre megalapozottabbnak éreztem azt a megállapítást, hogy Karinthy kortársai nem Ismerték, hanem — félreismerték. Félreismerte Németh László is, amikor a Még mindig így Irtok ti című jegyzetében „torzképírónak“ nevezte, akit a torzítás „felment a lelkllsmeret szerkesztő munkája alól". Félreismerte Schöpflin Is, aki a Nyugatban 1938-ban megjelent méltatásában azt Irta, hogy Karinthy: „Nem tudott semmit képviselni, sem osztályt, pártot, felekezetet, sem világnézetet“. Félreismerték mindazok, akik eltagadták (véletlenül vagy szándékosan) a politikus-publicista Karinthyt, aki már 1927-ben nagyon élesen és bátor hangon tiltakozott egy műegyetemi fasiszta tüntetés ellen. Eltagadták azt a Karinthyt, akit a kurzuslovag Császár Elemér politikai okokból támadott, akit a horthy-bíróság egy novella politikai mondanivalója miatt ítélt el; eltagadták a háború ellen tiltakozó, békét vágyó Karinthyt, tehát elsikkasztották emberi-művészi lényegét, .vergődő útkeresését. Természetesen nem szándékom meghamisítani a valóságot: Karinthy nem volt forradalmár. Nem volt szocialista sem, bár nagyon világosan látta a társadalmi igazságtalanságokat, a tóke aljasságát (Jelenések), de mindezt a polgári humanizmus és racionalizmus bázisáról. Sza- lay Károly szerint: „ ... nem a kapitalista világrenddel került ellentétbe, hanem a Tőke agresz- szivitásának üj formájával, az imperializmussal“. Portréját gazdagítandó, idézni kell Abody Béla szavait: „...hadat üzen a napról napra erősödő fasizmusnak, a radikális polgári humanizmus álláspontjáról ostorozza az elnyomást, az ostoba fajmítoszt, a véres terrorcselekményeket, a rettegés, a nyomor szltólt, az értelmetlenné, tartalmatlanná élesedő emberi viszonylatok szerzőit“. Ennek tudatában vajon álllthatjuk-e, hogy nem volt világnézete, hogy nem vállalt elkötelezettséget, hogy nem a haladás Irányában munkált?! Gondoljunk arra, milyen kevés akkor élt íróról mondhatjuk el, hogy tiltakozott, és milyen sokról, hogy beállt a csa- hosok közé, a felszabadulás után „tévedésnek“ becézve a humanizmus elárulásét. Gondoljunk arra, hogy „A Tanácsköztársaság bukása után — szemben azokkal a barátaival frőtársalval, akik 1919-ben meg nem alapozott hangulatok hatására, vagy számításból jóval közelebb kerültek a munkásosztály vezette fiatal államhoz — mégsem gyalázta soha az Időlegesen térdre kényszerí- tett Tanácshazát, sohasem Igyekszik pillanatnyi bukását elméleti Igazolására használni.“ (Abody) De félreismerték azok Is, akik stílusparódiájában csak a neveltetés szándékát látták és nem a fegyvert, amellyel — a haladásért — -a konzervativizmus és az akadémizmus ellen harcolt. Az érzékeny „széplelkek“ főleg az Ady-parődlát kifogásolták, megfeledkezve arról, hogy az Igazi értéket a görbe tükör nem csökkentheti, viszont a szürke középszert — az adott korban a herczegferenceket és földlmihályo- kat — a maguk valóságában, élethűen ábrázolja. Szinte lehetetlen feladat Karinthy politikai állásfoglalását egyértelműen és tévedhetetlenül megítélni, hiszen: „negyedévszázados Írói pályafutása során nemcsak a társadalmi viszonyok, a történelmi események változtak, de világnézete Is bizonyos átalakuláson, fejlődésen ment keresztül. Megérte a „Ferenc jó- zsef-1 békeidőket“, a világháborút, a polgári és proletárforradalmat, a fehérterrort, a „bethleni konszolidációt“ a gazdasági válságot s a fasizmus kialakulását . . . tanúja volt a két világháború között kialakult új irodalmi és politikai küzdelmeknek. S a maga módján részesévé vagy ellenzőjévé Is vált a különbö-ző előjelű mozgalmaknak“. (Szalay) Tény, hogy szembekerült a történelmi fejlődéssel, a haladásért nem tudott egy Igazi forradalmár aktivitásával küzdeni, de emberi becsületét töretlenül meg őrizte. Harmincöt évvel ezelőtt hullott ki a toll a kezéből. Az elkövetkező években a vele azonos platformon álló írók közül akarva, nem akarva, eleget téve a történelmi törvényszerűségnek, sokan találták meg az utat „balra“ és Ismét Szalay Károlyt Idézve: „Karlnthyban nem munkáltak olyan mérvű kommunistaellenes előítéletek, amelyek ezt az esetleges közeledést lehetetlenné tették volna“. örvendetes, hogy a Kartnthy- életmü — a szocializmust építő Magyarországon kapta meg a megérdemelt elismerést, hogy Irodalmi hagyatéka közklnccsé vált, és egyre többen Ismerik fel a grimasz mögött az ember- művész vergődő, aggödö igazi arcát. PÉTERÉI GYULA A szlovák színházak évad után - évad előtt (BESZÉLGETÉS OSVALD ZAHRADNÍKKAL, AZ SZSZK KÜL- TURÄUSÜGYI MINISZTÉRIUMA SZÍNHÁZI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL) A színházak nyári szünideje nemcsak két évad mezsgyéje, a színház , dolgozóinak pihenőideje, hanem jó alkalom a számvetésre is, mit kaptunk színházainktól az elmúlt évadban, és mit várhatnak tőlük az új Idényben. Erre a visszatekintésre az egyik legilletékesebb személyt, Osvald Zahradník drámaírót, az SZSZK Knlturális- ügyi Minisztériuma színházi osztályának vezetőjét kértük meg. Beszélgetésünk elsősorban a prózát színpadok munkájára Irányult. —- Véleménye szerint mit kaptunk az elmúlt színházi évadtól? — Legnagyobb eredménynek tartom, hogy hivatásos prózai színházaink többszőr nyúltak az eredeti drámai alko^ tásokhoz. A mennyiségi javulást bizonyltja a tavaly novemberben tartott „Eredeti szlovák dráma“ elnevezésű színházi seregszemle is. A résztvevő együttesek nyolc eredeti szlovák alkotást és egy Ifjúsági darabot mutattak be. Ebből a szempontból elismeréssel kell szólni a Szlovák Nemzeti Színház prózai színpadainak, a preüovi Jónás Záborsky Színháznak és a zvolenl Jozef Gregor Tajov- sky Színháznak a munkájáról, örvendetes tényként nyugtázhatom, hogy ezekből a darabokból néhány a cseh hívatásos színpadokra is eljutott. — Az elmúlt évadokban nem egy bírálat érte a dramaturgiai tervek színpadi megvalósítását. — Ami a niegvalősítást illeti, az 1972.73-as színházi é- vadban jelentős, minőségi kilengéseket tapasztalhattunk. Márkáns bizonyíték kínálkozik az Űj Színpadnak a péidá- jával is. Ennek a szípadnak Tajovsky „Statky-zmätky“ (Zavaros örökség) című darabja olyan nagyszerű bemutató volt, hogy magasan más bemutatók fölé emelkedett. Hogy miért? Erre ät együttesnek magának kell feleletet adnia, saját munkájának felelősségteljes, szigorú, alapos mérlegelésével. Ha már az Oj Színpadnál tartunk, pozitívan kell értékelnünk igyekezetüket eredeti musical, zenés komédia bemutatására, és a Revizor sokat ígér. Rokonszenves törekvés a sajátos színpadi poétika megteremtése, és ez az előbbi évadoknál sokkal kifejezőbben érezhető volt az eredeti alkotásokhoz való viszonyulásban. Színházaink járatlan úton haladnak, vállalva ennek az útnak minden veszélyét, buktatóját. Tehát nem olyan egyszerű a helyzet, mint ahogy a nézőtérről szemlélve hinné a kritikus vagy a közönség. — A szlovák színházak elkészítették már a következő idény dramaturgiai tervét; mit értékel ebből a tervből különösképpen nagyra? — Hogy a témánál, vagyis az eredeti alkotásoknál maradjunk, az előttünk álló évadot elsősorban a mennyiség! javulás jellemzi, de minőségi javulást is várhatunk. A terv összeállításakor színházaink a proporcionális kiegyensúlyozottságot sem tévesztették szem elől. Sajátos hozzáállással nyúltak a hazai és a világirodalmi drámai örökséghez és a jelenkor alkotásaihoz. Dramaturgjaink újabb mai szovjet drámai alkotásokkal gazdagítják színházaink műsortervét, és meg vagyunk győződve, hogy a nálunk kevésbé ismert nevek és darabok sok érdekességet tartogatnak számunkra. — Az 1973'74-es idény eszmei vezérfonala a Szlovák Nemzeti Felkelés 3D. évfordulójára való megemlékezés lesz. Eddig a tárgykörrel két szerző alkotása foglalkozik, BukovCané és SoloviCé. Várhatunk-e további eredeti alkotásokat, amelyek ennek az évfordulónak adóznak tisztelettel? — A Szlovák Irodalmi Alap pályázatot írt ki, és néhány rangos szerzőnket levélben kért lel, hogy vegyenek részt a pályázaton. A határidő az év végén zárul, így nem beszélhetünk még végleges eredményekről. Ha azonban az alkotói műhelyben zajló lázas munkát nézzük, joggal számíthatunk a sző pozitív értelmében meglepetésre. A gyakorlatból tudom, hogy szerzőink a tizenkettedik 6- rában adnak csak hírt magukról. Véleményem szerint az új darabok még csak most érlelődnek, csiszolódnak, anélkül, hogy tudnánk róluk. — Engedje meg, hogy utolsó kérdésünkkel egy kicsit eltérjünk a beszéd fonalától, és megéi'dezzük, mi készül Osvald Zahradník alkotói műhelyében? — A dramaturgiai tervben sem nevem, sem darabom nem szerepel, de annyit elárulhatok, hogy az utóbbi időben egyre jobban foglalkoztat egy téma, amelyből a SZNF 30. évfordulójára darab is lehet. Hangsúlyozom, ez Inkább csak barátkozás a gondolattal, nem adhatom szavam, hogy darabbá érik a gondolat. Véleményem szerint azonban ez az évforduló mindenképpen megérdemelné, hogy prózai színházaink mindegyike tisztelettel adózzék emlő kének, mert az ünnepi akadémiák, vers- és zenei összeállítások nőm mindig pótolhatják a teljes értékű drámát alkotást, (cs) fi SZTÉLÉT A KÖNYV NE 18. SZLOVÁKIA REGI KÖNYVTÁRI GYŰJTEMÉNYEIRŐL Több százezerre tehető azoknak a könyveknek a száma, amelyeket 1945 után Szlovákia különböző városaiból összeszedtek és központi ierakati helyek létesítésével oldatták meg tároló sukat. Menjünk azonban sorjában. Milyen gyűjteményekről is van szó tulajdonképpen? A szakemberek történelmi könyvtári fnndoknak nevezik azokat a könyvtárakat, amelyeknek eredete visszanyúlik a 17-19. századba. Főleg a kolostorok, püspöki ül vatalok, papi kúriák, iskolai intézmények, nemesi lakhelyek kastélyok, kúriák könyvtárait értjük ezen. Ezeket a könyvtá rakat azonban tübbé-kevésbé egészen 1945-ig a létrehozó intéz mény vagy család kezelte és gyarapította is. Tehát bőven tar talmaznak 20. századi modern anyagot is. Legértékesebb részük azonban azok a darabok, amelyek könyvészeti ritkaságnak szá mítanak, főleg az ősnyomtatványok, kéziratos kódezek és egyedi kiadványuk. Az 1945 után bekövetkezett államosítás valamint s régi hí vatali szervezet megszüntetése helyszűke és egyéb körűimé nyék miatt számos történelmi könyvtári gyűjtemény gazdátlan maradt, illetve gazdáik igyekeztek tőlük megválni, meri nem használták a könyveket és csak terhet jelentettek nekik. Ezért 1950-ben a bratislavai Egyetemi Könyvtár irányításéval megkezdődött a volt kolostori könyvtárak gyűjteményeinek az ősz szehordása. Három nagy lerakatot hoztak létre. Máriavölgyben a pálosok rendjének volt kolostorában. Nitrán a püspöki sze minárinm épületében és jászön a premontreiek rendjének volt kolostorában. Ezeken kívül voltak még kisebb lerakatok Bratis lávában, Trnaván. A könyvek összehordása azonban nem volt zökkenőmentes. A körülmények hatására és a helyi vezetők meg nem értése folytán voltak veszteségek is, a helytelen Iá rolás következtében megsemmisültek a könyvek, eltulajdonítok ták őket és más formákban jelentkeztek a károk. A könyv- anyag nagy része azonban biztos helyre került, és 1952—1953 ban pedig a gyűjteményeket osztályozták Is. Máriavölgyben és lászón a könyveket 21 csoportba sorolták. Sajnos, az összehordásnál összekeveredett könyveket nem osztályozták könyv (árak szerint, így számos értékes összefüggés és adat sikkad! el a mérhetetlen könyvhalmazban. Mindenekelőtt az ősnyom látványokat válogatták ki, és átadták az Egyetemi Könyvtárnak, amely besorolta a gyűjteményébe. Mintegy 400 ősnyomtatvány került így az Egyetemi Könyvtár tulajdonába. A válogatásnál külön csoportot alkottak az időszakos kiadványok (hírlapok, folyóiratok, évkönyvek), valamint a levéltári jellegű kéziratok Az osztályozás befejeztével tisztázatlan maradt a gyűjtemények további sorsa Az Egyetemi Könyvtár nem rendelkezett megfe lelő számú munkaerővel ahhoz, hogy ezt a nagy tömegű gyűjteményt képes legyen feldolgozni. Közben pedig a vöröskő) várban összegyűjtött, nemesi és földesúri kastélyakbúl, kúriák búi származó könyvanyag feldolgozásával is megbízták. Ebben az időben volt előkészületben a Matlca sloveaská működéséről szőlő törvénytervezet. A Szlovák Nemzeti Tanács 1954 áprili sában fogadta el a Maticáró! szóló törvényt, a Maticát megbízta a történelmi könyvtári gyűjtemények gondozásával is. Ezntán határozták el, hogy létrehozzák a Matica kihelyezett munkahelyeit. Bratislavában a ferencesek volt kolostorában he lyezték el a Máriavölgyben tárolt anyagot, ás itt létesítettek kihelyezett munkahelyet. Ugyanígy jártak el lászőn is, azzal a különbséggel, hagy itt nem történt újabb átszállítás. A Nitrán tárolt anyag gondozását pedig az oltani állami tudományos könyvtár vette át, amelyet azöta Központi Mezőgazdasági Könyvtárrá neveztek át. A teljesség kedvéért el kell még mondanunk, hogy a Matica slovenská 1954-bon mintegy 850 ezer kötetnyi régi könyv- térből származó könyvet vett át. Ezsknek a feldolgozásához újabb kihelyezett munkahelyekre volt szükség. Bratislaván és Jászén kívül még Trnaván. Trenéfnben, Spisská Nová Vesen, Kremnicán, Dolnf Knbínban, Oponicén, Keémarnkon és Komár- néban rendeztek be kihelyezett munkahelyeket. A könyvanyag feldolgozása szépen halad előre. Nincs még ugyan készen valamennyi történelmi könyvtár katalógusa, de, az alapvető tájékozódáshoz szükséges segédletek már készen állnak a még feldolgozás alatt lévő gyűjteményeknél is. —ar— A megemlékezés nemcsak tiszteletadás, nemcsak kegyeletmécsesek gyújtogatása, hanem alkalom arra is, hogy évek, évtizedek távlatából, az ifjúság ilyen vagy olyan túlzásaitól törvényszerűen megszabadulva, szellemi látóképasségünket a tudás és a tapasztalat dioptriáival erősítve, tisztábban lássunk egy életet és életművet. Harmincöt évvel ezelőtt mint középiskolás diák, ott álltam Karinthy Frigyes Jókai-lepellel borított koporsója előtt és mély, őszinte gyászt éreztem, hiszen nemcsak Írásait ismertem, hanem áhítatos tisztelettel figyeltem őt a maga emberi valóságában Is, amikor az Egyetem kávéház márványasztalánál sakkozott, a New Yorkban Kosztolányival vitatkozott, vagy villamosra várva, zavartan tűrte a közérdeklődés villanásait. Csak ma döbbenek rá, hogy milyen keveset tudtam róla, de mentségem, hogy kevés kivétellel a hlvatottabbak és öregebbek sem tudtak sokkal többet a 20. század egyik legműveltebb, legsokoldalúbb, legnépszerűbb magyar alkotójáról. Egy Imamalom monoton pontosságával Idéztük a nevéhez fűződő könyvcímeket: Tanár úr kérem, Utazás Fareml- doba, Capillárla, Így írtok ti..., mert az Utazás a koponyám körül mélységét és magasságát, életigenlő filozófiáját akkor még ugyancsak kevesen Ismerték fel.
