Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-17 / 29. szám
8 új ifjúság Wagnerné közelebb hajolt a tükörhöz, és vastag púderréteggel álcázta a szeme alatt éktelenkedő kék daganatot. — Hogy festek? — kérdezte lányától, miután visszatért az ebédlőbe. — Túlságosan Is szép vagy ahhoz a piszkos rendőrállomáshoz. Mintha fogadásra mennél — mosolygott rá a lánya, majd hozzátette. — Azt hiszem, az volna a legjobb, ha nem Is mennél a rendőrségre. Csak meg fogsz zavarodni a sok iénykép láttán. — Sohasem lehet tudni — felelte az asszony. — Talán fölismerem a fényképek alapján a merénylőt. Szeretnék segíteni ezeken a becsületes nyomozókon, hiszen annyira Igyekeznek, hogy előkerítsék a táskámat. — Azért a kilenc dollárért érdemes Is — mosolygott gúnyosan Leo, a ve je. XXX Wagnerné most lépte át első ízben egy rendőrállomás küszöbét. — Emlékszik még rám? — lépett hozzá egy fiatalember. — Mead felügyelő vagyok Ügy látom, jobban érzi magát. Egyedül él? — Nem, velem lakik a Iá nyom, Mabei és a vejem, Leo is. Mabel hét évvel ezelőtt Kaliforniába ment, színésznő szeretett volna lenni, de aztán férjhez ment. — Ismerte vejét régebbről Is? — Nem. Akkor láttam először, amikor két évvel ezelőtt New Yorkba jötték. Leo ugyan is nem kapott munkát Hollywoodban, és úgy döntöttek, nálam maradnak, amíg jobbra nem fordul a sorsuk. — Biztosan jobb Is így magának, hogy nem kell egyedül élnie. No de lássunk munkához. Megmutatom magának „Családi albumunkat“. Ritka bűnözők társasága! Remélem, nem fog utána rosszat álmodni. Kétőral lapozgatás után az asszonynak megfájdult a feje. Ezer és ezer bönözö fényképét látta, fiatalok, úgyszólván gyermekek is voltak közöttük. Aztán minden összefolyt a szeme előtt. — Nem találom — csóválta meg a fejét, és nem mert a rokonszenves fiatal nyomozóra nézni. Úgy érezte, hiába elvesztegette a rendőr drága i- dejét. — Csak még ezt az egy albumot nézze meg! Lapozgatni kezdte. Egyszer csak megdermedt, és riadt tekintette! átfutotta a kép alatti szöveget: „Wil Draves, alias Louis Jones. 1925-ben született Kaliforniában. A fresnői rablótámadás miatt körözik, a furbanki betöréses lopásért...“ — Ez az a fiatalember, megtalálta? — kérdezte a nyomozó. — Nem, nem. Ez fekete hajú, a tolvajnak meg szőke haja volt. Azt hiszem, nem segíthetek. Sajnálom, felügyelő úr. XXX Aznap délután - Wagnerné még egyszer felkereste a rendőrállomást. Mead felügyelő nem lepődött meg. Már várta. — Feltételeztem, hogy William Draves-ről akar valamit mondani. Láttam, hogy megállt a fényképénél. — Hát... mondtam már, hogy a lányom Kaliforniában élt. Az első évben megismerkedett ezzel a fiatalemberrel. Egyszer fényképet is küldött róla. Csinos fiúnak tartottam. És tegnap, amikor megláttam a képet... — Hol van most ez az ember? — Nem tudom, valóban nem tudom. Miután Mabei szakított vele, messze kerültek egymástól.' — Emlékszik még, milyen néven mutatkozott be a lányának? — Nem. És nem is szeretném megkérdezni a lányomtól. Képzelheti, hogyan érezné magát, ha megtudná, kivel szórakozott! — Értem. Nincs véletlenül az a bizonyos fénykép magánál? — Elhoztam, de nagyon homályos... Mead összehasonlította az albumba ragasztott képpel. tudnom kellett volna, hogy Mabel soha nem ment volna feleségül Ilyen alakhoz. XXX Wagnerné, lánya és veje éppen vacsoráztak, amikor valaki csöngetett. Az ajtóban Mead felügyelő állt. Wagnerné felismerte a sötétben, és elmosolyodott. — Felügyelő úr, a táskámat hozza? — Sajnos, nem. Más miatt jöttem. Veje itthon van? — kérdezte, és belépett az előszobába. Két rendőr követte. — KI az, mama? — kérdezte Leo. — Igen, Itt van, — mondta Wagnerné. — Ml történt? — Miután elment, egy kissé jobban megnéztük a fényképet. Leo szalvétával a nyakában megjelent az ajtóban. — KI van itt, mit akar? — kérdezte tele szájjal. — William Draves, le van tartóztatva — mondta Mead felügyelő, és bocsánatkérően nézett Wagnernéra. — De hiszen maga azt mondta... — Kik ezek az emberek? — kérdezte Mabei, aki szintén megjelent az ajtőban. — Édes gyermekem — az asszony sírva feléje lépett, de a felügyelő megfogta a kezét. — Önt, Mabei szintén letartóztatom. Velem kell jönnie. — De hiszen ez lehetetlen — kiáltott fel kétségbeesetten Wagnerné. — ö nem tudhatta, hogy kicsoda Leói Érti, nem tudta, hogy kihez ment feleségül. — Valóban sajnálom, Wagnerné — mondta a felügyelő. Mabei mindent tud férjéről. Kaliforniában öt évig együtt dolgoztak. Amikor már égett a lábuk alatt a talaj, Ide menekültek. — Ez nem tehet Igaz, ön nem tudja, mit beszél. — Képzelje el, ml lett volna, ha egy nő támadja meg önt, és ragadja el a táskáját! Akkor a női bűnözők fényképalbumát kellett volna átnéznie, és megtalálta volna közöttük saját lányának a fényképét is. — Van hasonlatosság — mondta elgondolkodva. — Mindjárt visszatérek. Amikor néhány perc múlva visszajött, Wagnerné kérdő szemmel nézett rá. — Nyugodt lehet. Az az ember a fényképen nem William Draves. — Hála lstennekl — lélegzett fel Wagnerné. — Ügy aggódtam. — Észrevettem — mosolyodon el a felügyelő. — És most mi volna, ha megmondaná az igazat? Tudom, hogy nem lánya egyik régi udvarlója miatt aggódott ennyire. Kicsoda hát ez az ember a fényképen? — Véletlen hasonlóság — Mondta Mead. — Gyakran megtörténik Ilyesmi. Máskor is megesett, hogy olyan emberekre bukkantam, akik ügy hasonlítottak egymásra, mint az egyik tojás a másikra. — Tehát... — A vejem... Leo. A hasonlatosság megdöbbentett. De Holeóko Viktor illusztrációja Az asszony zokogott, Kukln megsimogatta a leiét, aztán megcsókolta a gyerekeket. — Mennem kell — mondta nagy sóhajjal. Az ajtóban megállt, visszafordult. — Mennem kell... Ha tudnátok, mit érzek... Ma kaptuk meg ezt a lakást, és én már nem élvezhetem... Még néhány óra, és mindennek vége... — Még minden jóra fordulhat... Lehet, hogy megüszod egy betegséggel... — Nem hiszem, bár minden lehetséges. Akkor átszőni életem végéig beteg leszek... Ha tehetetlen beteg leszek, ápolsz majd engem? — Persze hogy ápollak... A gyerekek bőgtek:... — Papa, ne idd meg az egészei! — Papuska, öntsd ki a felétI — Azt nem tehetem. Bn nem tehetem meg. Na, de most már mennem kell... Még csak any- nyltt: ne felejtsetek ell Ne feledjétek el, hogy E. UGULAVA: KOCKÁZAT mennyire szerettelek benneteket... Gondoljatok rám jó szívvel!... Kedvenc szürke öltönyömben temessetek el, és adjátok rám a csíkos nyakkendőt, de ne húzzátok össze a nyakamon, mert akkor fulladozom. A könyveket, gyerekek, rátok hagyom, a nagymamának pedig azt wienern, hogy én nem tehetek semmiről... Mi van még? fa, Igen — fordult a feleségéhez —, ha majd újra férjhez mégy... — Soha, Dmítrljl Sóhaj! Az én szívem, tudod jól, csak egyet szeretett... — Ha jobbat találsz nálam, menj férjhez... — Ahogy akarod, Dtnitrij. Ha akarod, férjhez megyek. A te szavad parancs... — Most már valóban mennem kell... Az ég legyen veletek! A gyárban már várták: az átvételi bizottság, az Igazgatóság és az újságírók. — EIvtársakl — mondta ünnepélyesen az i- gazgató. — Most üzembe helyezzük olajfinomító-gyárunk tisztító berendezését. A berendezés — minden ellenkező híresztelésekkel szemben — kifogástalanul működik, erről kisvártatva önök Is meggyőződhetnek. Kukln elvtárs, a tisztító berendezést működtető részleg főnöke, ttt, mindenki szeme láttára, iszik egy pohárkával abból a vízből, amelyet — tisztítás után — a folyóba engedünk. Figyelem, elvtársakl Kukin felállt, és reszkető lábakkal megindult a pohár felé,.. • „P. H. Ilona Padány“: Levelében felveti, hogy ne maradjon-e inkább a versek olvasásánál, szereteté- nél — ahelyett, hogy kevéske szabad idejét azok í- rására fordítsa. Nos, újabb rásaít olvasva magunk Is úgy érezzük, hogy az elmúlt é- vek során nem fejlődött. Mondanivalója szegényes, híjával van a művészi mélységeknek. Nézzük talán a Télutó címűt: / Kétségbeesett párbajt vív / a tél a tavasszal / a hideg utolsó fullánkja / járja át a világot / meleg hópihék fúrják / cslllagtestüket / az emberek hajába. / Ez bizony kevés. írni csak akkor szabad, ha az ember úgy érzi, mondanivalójára mások is igényt tartanak, akkor; ha az a mondanivaló általános érvényű. • G. M. Verk? Cetin (Nagycétény): Most küldött versei nem érik el az előzőek színvonalát. Kezdetlegesebbek, dadogóbbak, s mondanivalójuk is szegényebb. Túlságosan fiatal még, saz az érzésünk, hogy elsősorban tanulnia kell. / Gyér mekszülésnél nehezebb / le- hántani magunkról a világot, / kezünkbe venni a szivet / és sajtolni belőle a keserűséget, amely / csöpp- csöppre szivárog... / így vall a versírásról Brontewskl, s önnek ezt a fajta hozzáállást kell megtanulnia. Ne a felszínt írja meg, hanem a mélységet, ne azt, amit mindenki lát, hanem azt, amit csak a költő láthat... • „Könnyek“: A jeligéje kifejező. Valóban könnyek szöktek a szemünkbe a versétől. Egy érettségizőnek azért már Illenék annyit tudnia, hogy ml a vers, vagy legalább annyit, hogv mi nem az. Dimitríj Ivanovics Piszarev mondja: ....az igazi költő, ha tollat fog. szigorúan és világosan számot ad magának arról, milyen általános célt fog szolgálni új műve. milyen hatást kell tennie az olvasók elméjére, milyen fennkölt I- gazságot bizonyít be nekik ragyogó képeivel, milyen káros tévhitet ingat meg a lapjaiban. A költő vagy a gondolat nagy harcosa. ,a szellem“ rettenthetetlen és feddhetetlen „lovagja“, a- hogv Heinrich He’ne mondja. vagy hitvánv étösdi, aki más hitvány élősdiket medI dő bűvészmutatványok olcsó trükkjeivel szórakoztat. Középút nincsen.“ Válaszok a SZÉGYEN A TÖBB GYEREK? című levélre. Már nem tartozom a fiatalok közé, de az ÜJ Ifjúságnak rendszeres olvasója vagyok. A 21. számban megjelent levél néhány kérdésére szeretnék válaszolni. Hogy szégyen-e a több gyermek, erre egyetlen szóval is lehatna válaszolni: nemi Miért is lenne szégyen? Nekem hét gyermekem van, de soha nem jutott az e- szembe, hogy ezt szégyelljem. Ha a gyerekek államunk hasznos polgáraivá válnak, akkor a szülőknek nincs miért szégyenkezniük. Azt hiszem, hogy sokszor az egyetlen gyerek is hozhat szégyent a szüleire. Miért lenne hát szégyen a több gyerek? Vajon az, aki csapatnyt kutyával és macskával veszi körül magát. az ne szégyenkezzék? A levélíró azt a kérdést is felvetette, bogy hány gyerek a legideálisabb. Egy semmi esetre sei Az egyetlen gyereket a szülők rendszerint elkényeztetik. Ezzel a- karjik neki pótolni a testvérkét. Az elkényeztetett és önző gyerekek viszont nem tudnak beleilleszkedni a közösségi rendbe, a társadalomba. Ügy nőnek fel, hogy természetesnek veszik minden kívánságuk teljesülését. Pedig az életben nem minden kívánságunk teljesül. Megszokják, hogy semmit se kell másakkal megosztaniuk. Az óvodában maguknak akarják a legszebb játékot, az iskolában is azt szeretnék, ha körülöttük forogna a világ. Nem csoda, hisz ezt odahaza így szokták meg. Felnőttként, odaküun az életben aztán megtorpannak az első nehezebb feladat előtt, elvesztik az önbizalmukat, ős összetörnek. Arra a kérdésre, hogy mi az olvasó véleménye az o- lyan házaspárról, amely csak egy gyermeket vállal, ezt felelem: Mindenki önmagát ismeri, és maga tudja legjobban, mire képes. Ne akarjuk több gyerekre rábeszélni az olyan házaspárt, amelyik úgy érzi, hogy elég az egy is. Sokszor jobb lenne, ha azt az egyet se vállalták volna. Kádek Kálmánná, Hurbanovo Hogy szégyen-e a több gyerek? Ennek a kérdésnek a megvitatását a fiatalok lapjában Igen fontosnak tartom. Mi nyolcán vagyunk testvérek. Nyolcán értük meg a nagykorúságot, két búgunk még kicsi korában elhunyt. Arra, hogy a szüléink valaha is szégyelltek volna, nem emlékszem. Sőt, mindig büszkék voltak ránk! Nekem már csak két gyerekem van. Nem azért, mert szégyelltek volna, ha több vau, de a feleségem sokat betegeskedett, és ma is beteg. Az én véleményem az, hogy egy család boldogságát, tartalmasságát a jözan, megfontolt családi élet, a harmonikus együttélés és a gyermekek adják. Itt szóvá keit tennem azt is, hogy egy nőnek vagy az anyaság örömét vagy a dohányzás szenvedélyét kell választania, mivel az ntóbbi a terhesség alatt igen veszélyes a jövendő emberkére. Családtervezésnél a gyerekek számát — a mai modern élethez és az ezzel járó magasabb igényekhez mérten — négy és hat között tartom a legideálisabb- nak. De nem tartom szégyennek a tíz vagy ennél több gyermeket sem. Ha szégyenről beszélünk, akkor ez csak a gyerekek nevelése során érheti a szülőket. Abban, ki hogyan készült fel a gyereknevelésre, hogyan tud jó példával elöl járni, hogyan tud gyermekeiből társadalmunknak hasznos embereket nevelni. Ezt pedig csak felelősségünk teljes tudatosításával érhetjük el, végezhetünk minőségi munkát. Minél több értékes embert nevel fel valaki, annál értékesebb maga is, annál becsesebb szülő, annál tiszteletre méltóbb ember. Jelige: Egy idős olvasó
