Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-07-03 / 27. szám

8 új ifjúság----------­A szobába egy középkorú, intelligens kinézé­sű, de nem nagyon ápolt férfi lépett. Arcén ba­rátságos mosoly ült. — Sir John Appleby? A nevem Borlase. A sheerclifft rendőrség kéri fel, hogy látogassam meg önt. Rettenetes, ami Stephennel történt. Sok ugyan nem kötött minket egymáshoz, ennek el­lenére nagyon szerettem. Segítségükre lehetek valamiben? — szemüveget húzott elő és az or­rára illesztette. — Talán szükség lesz az azono­sításra. Mark Borlase körülhordozta a tekintetét a szo­bában, mintha azt várná, hogy a holttest valahol a sarokban feküdjék. Szeme Derryn akadt meg. — A fia? -- kérdezte Applebyt. — Az unokaöccse még Sheerclíffben van, Mr. Borlase. Az azonosítás már megtörtént. Ez pe­dig nem a fiam, hanem Mr. Derry Fisher, ma reggel érkezett Sheercliffből Londonba. A vonat­ban volt egy találkozása, amely közvetve kapcso­latba hozta Fisher urat az ön unokaöccse halá­lával. — Ah. ön ma reggel érkezett Sheercliffből? Örülök, hogy megismertem. Szegény Stephen ba rátja volt? — Sajnos, nem volt szerencsém ismerni — vá laszolta Derry. — Reggel azonban találkoztam a vonatban egy utassal, akinek közvetlen talál­kozásunk előtt Sir Borlase halálával összefüggő, különleges kalandja volt. Ezért vagyok most Itt. — Vagy úgy? — Mark Borlase most Appleby- hez fordult — Hallottam, unokafivérem az u- tolsó időben,... hogy is mondjam ... nem volt egészen ... szóval egy kicsit zavart volt. — Észrevett rajta valami ilyesmit? — Csak nagyon ritkán találkoztunk. Levelet is csak hébe-korba váltottunk. — Miről írtak egymásnak? Borlase egy pillanatra mintha habozott volna. — Hát erről is, arról Is ... — Nem mondhatna valami pontosabbat levele­ik tartalmáról? — Hát kérem, — vonakodott Borlase egy pil­lanatig —, Stephen néha megkért. Intézzek ne­ki el valamit. — Mit kellett elintéznie? — Figyelt fel Apple- by. — Néhány spanyol nyelvű cikkről volt szó. — Valami tudományos cikkről? — Nem kérem, én irodalommal foglalkozom, a technikában egészen járatlan vagyok. — Talán bölcsészeti vagy poiitikai témákról volt szó? Mark Borlase keze idegesen remegni kezdett. — Ez talán politikai kihallgatás akar lenn'? Hát igen. ilyesmiről volt szó. Stephen élénken ér dek'ődött egy bizonyos politikai doktrína iránt, amelv egy, hogy úgy mondjam, nem éppen de­mokratikus országban van uralmon Európában. Nekem semmi kifogásom a politikai doktrína el­len. bár elavultnak tartom, de azt a rettenetes kiműveletlen spanvol nyelvet uram. azt nem bír­tam. — Arra nem gondolt, hogy politikai felfogása esetleg hazaáruláshoz vezethet? Mark Borlase felugrott, arca vörös lett. — Ide figvelien! Mondtam, hogy a politikai frázisok nem érdekeinek, de az természetes, nem engedem meg, hogy családunk bármelyik tagja is szégyent hozzon ránk. kijavítottam a han- dabanda cikkeit, amikor elküldte, és ezzel bf- fejezndött. — Ön tehát soha sem tételezett volna ilyet fel unokaflvéréről? — Még álmomban sem. Azt tudom, hogy vol­tak problémák Stephen körül. Egyszer elmondta, hogy valamelyik nagyfejű a minisztériumból ki- ielentette, hogy ő kettős személyiség, vagyis tu­dathasadásban szenved. Ezért azután mindenféle óvintézkedéseket rendeltek el. Lehet, ez ment szegény Stephen agyára, ezért követett el ön- gyilkosságot. — Elnézését kérjük a kellemetlen kérdésekért, Mr. Borlase — mosolygott rá Appleby —, kö­szönjük, hogy azonnal eleget tett hívásunknak. Nagyon kérnénk, ha néhány nap múlva ismét meglátogatna. Lehet, egy-két apróságra még szük­ségünk lesz. Most már nem rabolom tovább az idejét, csak egy kérdést még: Mikor látta utol­jára unokafivérét? Borlase azonnal válaszolt. — Hat héttel ezelőtt. Akkor nagyon jól érez­te magát. Egyébként essexi klubomban szálltam meg. Ha szükségük lenne rám, ott megtalálhat­nak. I MMU INNL3 Í • IPOK in. Amikor becsukódott Borlase mögött az ajtó, Appleby Derryhez fordult. — Ml a véleménye, fiatalember? — Valahol már láttam! — Micsoda? — Igen, valahol már láttam. Akkor tudatosí­tottam ezt, amikor mosolygott. Nem tudom, hol láttam, de a közelmúltban volt. — Ide figyeljen, fiam. önnek mindez nagyon romantikus, lehet, csak a fantáziája dolgozik é- lénkebben. Hamis nyomokra nincs szükségünk. Gondolja meg, mit mond! Derry torka hirtelen kiszáradt. — Egészen biztosan tudom, hogy láttam, ta­lálkozásunk pedig összefügg Sheercliffel. — Lehet, hogy találkozott Sheerclíffben az ut­cán Stephen Borlaseval, és mivel unokafivére, hasonlít rá! > Gyurák Éva Illusztrációja — Nem. Egészen biztos vagyok, hogy Markot láttam. — Derry szíve hirtelen hevesen dobogni kezdett. — Már tudom, a taxiban láttam, mo­solygott ... ma reggel a Waterloo pályaudvaron. Sir John Applebyn nem látszott meglepődés. — Ez nagyon fontos mozzanat. Lehet, itt a szál vége. Tegyük fel, ön nem téved. Akkor ar­ra kell következtetnünk, hogy Mark Borlase szin­tén Sheerclíffben volt, a reggeli vonattal érke­zett meg. — De ha így van, akkor hazudott Persze nem biztos, hogy Sheerclíffben találkoztak. Mark út­közben meggondolhatta magát, vagy egészen más céllal ment Sheercltffbe. Ez majd kitudódik. Nem emlékszik, milyen ruha volt Markon, amikor abban a taxiban látta? — Sajnos, nem. Az ablakhoz volt hajolva, és nagyon mulatságosnak találta, hogy a taxi majd­nem elgázolt, de hallgasson meg, uram ... Derry torka elszorult — hiszen ő abban a taxiban ült, amely közvetlen a lány után ment el. Lehet, nyo­mozni akart a lány után, meg akarta tudni, hol lakik. Ha ez így van, és ő tudja, hol lakik a lány ... Appleby néhány mondatot irt egy papírra, majd csengetett a titkárnőnek. — Ne féljen, barátom, intézkedünk, hogy a lánynak ne essék baja. Persze, előbb meg kell találni a lakását. Amikor a titkárnő belépett, Appleby átadta ne­ki a cédulát. — Kérem, intézkedjék. Van valami Újság? — Merrit kapitány van itt! — Kérem, bocsássa be. Merrit katonásan lépett a szobába. — Az orvosok véleményére vártam Sheercliff- ben. Most már semmi kétség, mi történt. A sheer- ciiffi rendőrség állítása, hogy öngyilkosság tör­tént, téves. Borlaset egy hatalmas, a koponyára mért ütéssel gyilkolták meg. Utána azonnal le­dobták a szikláról. Érdeklődtem a ruhacseréről is. Ismeretes ugyanis, hogy a koponyasérülések nagyon véreznek. Megkérdeztem, viselhető volt-e a ruha, amelyet Borlasen találtak a gyilkosság u- tán. Sajnos, az orvosok nem adtak egyöntetű vá­laszt. Szerintük nem minden koponyasérülés jár erős vérzéssel. Lehetséges tehát, hogy a gyilkos a tett után levetkőztette áldozatát és felvette ru­háit. A holttestet pedig saját ruhájába öltöztette. — Ez lehetséges — bólintott Appleby — csak az a kérdés, miért tette ezt? — Én is sokat töprengtem ezen. Az az elkép­zelésem, hogy Sir Borlaset nem akkor ölték meg, amikor másodszor ment a Merlin Headi-sziklá- ra. Ö ugyanis csak egyszer ment fel, akkor, a- mikor én követtem. Vissza már nem jött. Akit én Borlasenak véltem a sötétben, a gyilkos volt, Borlase ruhájába öltözve. — Ez nagyon meglepő megállapítás. És gyanít valakire, aki ilyen szépen túljárt az eszén? — Igen, Kraussra! — Krauss? Lehet. — bólintott Appleby. — Ma­ga, Fisher úr, nem tudja, ki az a Krauss? Azt hiszem, nem árulok el államtitkot, ha elmon­dom. Krauss feltehetően egy külföldi állam tit­kosszolgálatának az ügynöke, tudományos kuta­tások eredményeire vadászik. Nagyon különleges módszerrel dolgozik. Hírforrásait nem pénzzel szerzi meg, hanem lélektani módszereket hasz­nál. Azt is tudjuk, hogy Krauss sündörgött Bor­lase körül. Persze, mindez csak feltevésekre é- pül. Hiszen ha lennének bizonyítékaink, már ré­gen lefüleltük volna a fickót. Appleby Merrithez fordult. — Egyébként Mr. Fishernek és nekem egy ú- jabb gyanúsítottunk is van. — Még egy gyanúsított? — csodálkozott el Merrit. — Igen. De előbb legyen szíves, fejezze be je­lentését. — Kérem. Szóval Borlase lelkileg nagyon la­bilis ember volt. így nem kellett nagy erőfeszí­tés, hogy Krauss hatalmába kerítse őt. Akkor es­te találkát adott neki a Merlin Headen. Amikor a kis bódéban találkoztak, és Kraüss nyíltan ki­rukkolt a kérésével, Borlase nyilván tudatosítot­ta, hogy találmányának kiadása hazaárulás len­ne, ezért megtagadta, Krauss kutyaszorítóba ke­rült. Nem szerezte meg a titkot, és kiszolgáltatta magát Borlasenak, az pedig bármikor feljelent­hette. Nem maradt más hátra, mint a gyilkosság. Eltávolította a veszélyes tanút, ráadásul hozzáju­tott Borlase jegyzetfüzetéhez, amelyben az egész találmány veleje benne van. Krauss természete­sen tudta, hogy Borlaset a rendőrség őrzi. El­cserélte a ruhát, és így sikerült engem is meg­tévesztenie. — Eddig jő — hunyorított Appleby —, csak egyet nem értek, minek öltöztette fel a holt­testet saját ruháiba és minek dobta le a sziklá­ról. Mindez időt igényelt és azzal a veszéllyel járt, hogy valaki meglátja. — Erre is van magyarázat. Ha nem jön közbe a véletlen, s Borlase holtteste nem egy szikla­zátonyra, hanem a vízbe zuhan, mire megtalál­ják, a hullámverés a felismerhetetlenségig ösz- szeroncsolja a sziklákon. A ruha szerint sem le­hetett volna azonosítani. Mindössze csak egy is­meretlen holttest maradt volna. Borlase viszont nyomtalanul eltűnt. Soha senkire sem lehetett volna rábizonyítani a gyilkosságot. Ha nincs ál dozat, nincs gyilkos sem. (Folytatjuk) + „Érdemes?“: Az az ér­zésünk, hogy „rosszul“ ol­vasta rovatunkat. Csak a rossz, a tehetségtelen írá­sokat utasítjuk el. Ami az ön verseit Illeti, mindjárt elöljáróban el kell monda­nunk, hogy még túlságosan fiatalnak tartjuk a versírás­ra. Az igazibb, mélyebb gondolatok tolmácsolására. Nézzük csak néhány sorát: /Nem tudom hány év' röp­pent el felettem,/ Évek so­rát néztem,/ haladtak mel­lettem./ — Nos, ez a négy sor zavaros, gondolatiakra és költőletlen. Ennek alap­ján akár le Is beszélhet­nénk a versírásról, különö­sen akkor, ha a régi slá­gersort is hozzávesszük: „Hazugság volt minden szavad.“ (Igaz, önnél a minden helyett édes szerepel.) Hogy mégsem tesszük, elsősorban fiatal­ságával s a további versek egy^egy sikerültebb sorával magyarázható. A tanulást ajánljuk! Ne feledje, a versnek örök 1 és általános érvénnyel kell íródnia! O „Ego föld“: Novelláié nak témája érdekes, a megí­rásával azonban már van egy kis bajunk. Elsősorban az, hogy alakjai nem élnek, nincs sajátos tartásuk, levegőjük. A karrierista alakja is (pedig rá még a levelében is felhív­ja a figyelmünket, hiszen az egész írás rá épül) inkább va­lami nyámnyila emberkére si­került. Hogy milyen a karrie­rista? Engedje meg, hogy I- rása esetleges átdolgozásához, a karrieristát bemutató, Kon- sztantyin Szlmonovot Idézzük: „ ■. . egy karrieristát akar­tam bemutatni, olyan embert, aki eléggé bátor, amikor a bá­torság segíti karrierjét, s e- iéggé gyáva, ha az állampol­gári bátorság megnyilvánulá­sa azt tönkreteheti. Ha a karrieristák nem tud­nának sikereket, olyankor nagy sikereket is elérni élet pályájukon, talán a karrieriz- zus fogalma nem létezne. Mel­lesleg a karrierizmus egyik legveszélyesebb vonása: a karrierista különleges ügyes­sége a hatalomhoz vezető ú- ton: ö bátran él saját „min­denevő“ mivoltával, és alkal­mazkodni tud bármilyen po litikai időjáráshoz. Mi ehhez még tanácsként annyit ten­nénk hozzá, hogy tanuljon, s próbáljon jobban elmélyedni témáiban. VÁLASZ A BOLDOG LESZ-E A SZEPLŐS LÁNY CÍMŰ LEVÉLRE Érdeklődéssel olvasom az Oj Ifjúság vitarovatát. Leg­jobban azok a válaszok érdekelnek, amelyek a Boldog lesz-e a szeplős lány című levélre érkeztek. Ha a válaszokat olvasom, mindig elfut a méreg. A válaszok nagy része legjobban egy negyven év előtti folyóiratba illene, s nem egy mai, szocialista ifjúsági lapba. Én nem értek egyet azokkal, akik szigorúan el­ítélik a szeplős lányt. Mai társadalmunk még a bűnö­zőnek is tehetőséget ad arra, hogy megváltozzon, új életet kezdjen. Akkor miért kell egy fiatal lányt ilyen szigorúan elítétlni? Nem értek egyet Nevelés Vincé­vé! sem, aki a mamát veszi védelmébe. A mama ép­pen olyan felelős azért, hogy a lánya nem spórolt pénzt, mint Ilonka. Egy családban élnek, miért nem törődött jobban a lánya dolgaival?! Elvégre ö a tapasz­taltabb, neki kellett volna Irányítania, ellenőriznie a lánya dolgait. S ez mint szülőnek, édesanyának köte­lessége lett volna. Nekem az a véleményem, hogy férjhez mehet a szep­lős lány anélkül is, hogy várna egy évet. Ma. amikor a fiatal házasok igen előnyös kölcsönt kapnak, ő is vehet kölcsönre bútort. Dolgozni fognak mind a ketten, s lassan visszafizetik a kölcsönt. Biztos vagyok benne, hogy ha saját háztartása lesz, s egyedül kell megol­dani minden problémáját, megkomolyodik. Rájön arra, hogy csak úgy érheti el a célját, ha okos és beosztó lesz. Ha a szülőknek nincs anyagi lehetőségük, nem kö­telesek lakodalmat rendezni. Ezt csak fölösleges kia­dásnak tartom. Az is elég, ha az esküvőt elintézik két tanúval. Visszatérek még azokhoz a válaszokhoz, amelyek sze­rint nem lehet boldog a szeplős lány, mert csak az olyan lánynak van értéke, csak az lehet boldog, aki hozományt visz a házasságba. Engedjék meg nekem, hogy a saját esetemet hozzam fel példának. Tizenöt éves koromtól dolgoztam. Keresetemet rendszeresen hazaadtam az édesanyámnak, és ő el is költötte azon a címen, hogy a kisebb testvéreimnek vásárol ruhát. Természetesen mint elvált asszony, magára Is szívesen költött. Két évig ment ez így; sajnos, rám soha nem jutott új ruha. Két év múlva elköltöztem otthonról. Akkor az utolsó fizetésemből vettem egy olcsó puló­vert és szvettert, ez volt minden új ruhadarabom. Az édesanyám ennek ellenére minden ismerősének azt be­szélte, hogy bitang és pazarlé vagyok, mert magamra költöttem a keresetemet. Röviddel ezután férjhez men­tem. Természetesen betétkönyv és hozomány nélkül. Az édesanyára semmit sem adott vissza a keresetemből. Sőt, fűnek-fának azt mesélte, hogy nem leszünk boldo­gok, mert semmink sincs, ezért nem is maradunk so­káig együtt. Bútort kölcsönre vettünk, a kölcsönt pedig lassan le is törlesztettük. Ma már hétéves házasok va gyünk, nem hiányzik semmi az életünkből. Szép új há­zat építettünk, szépen berendeztük. Nincsenek anyagi gondjaink. Most várjuk a második kisbabát. Szerintem boldog lehet a szeplős lány is, annak el­lenére, hogy nem gyűjtött hozományt. Fiatal még, sha megváltozik, rendbe teheti az életét. Lehet még belőle Is okos, jó feleség! Egy boldog fiatalasszony Válasz a Helyesen tettem, hogy kibékültem? című le­vélre Azt szeretnéd tudni, hogy helyesen cselekedtél-«, a- mikor kibékültél azzal a fiúval. Én inkább így fogal­maznám meg a kérdést: Helyesen cselekedtem-e, hogy minden kérdőrevonás nélkül visszafogadtam őt? Leve­led szerint csak ő haragudott, ezért jogos a kérdés. A boldogság mindennél fontosabb, s te ennek a jegyé­ben cselekedtél. J61 érzed magad vele, jólesik, hogy elkísér a buszmegállóig. Ogy hiszem, csak azok nem választották volna a te helyedben ezt az utat, akikben több a gőg, mint a szeretem. Ha én kerülnék hasonló helyzetbe, megkérdezném a kislánytól azt Is, hogy miért haragudott. Nem hiszem, hogy ezzel a kérdés­sel bármit is elronthatnál. Túlságosan gyenge az a ba­rátság vagy szerelem, amelyet egy tisztázandó kérdés elronthat. Ha mégis megharagudna érte, akkor való­ban nem érdemli meg, hogy továbbra is szóba állj vele. Jelige: Sípoló macskakó-kisfiú

Next

/
Oldalképek
Tartalom