Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-06-19 / 25. szám

A VIT regénye II. BUDAPEST Az ifjúság és a diákság II. világ- találkozóját 1949. augusztus 14-e és 28-a között tartották Budapesten. Annak ellenére, hogy a kapitalista országok kormányai nehézségeket gördítettek a fiatal embereik elé, a 'fesztiválon 84 országból több mint tízezer küldött vett részt. A buda­pesti fesztiválon az 1945-ös esztendő óta először találkoztak a német if­júság képviselői a többi országok fiataljaival. Abban az időben, ami­kor Nyugat-Németországban végle­gesen előkészítették az ország ket­téosztását, és a leendő Német Szö­vetségi Köztársaságot fokozatosan bekapcsolták a támadó jellegű NATO- tömbbe, a német ifjúság legjobb kép­viselői a többi küldöttekkel együtt esküdték: „ ... megvédjük a békét, és az új háborúra szító imperialis­ták próbálkozásait lehetetlenné tesszük.“ A Hősök tere, a fesztiváli esemé­nyek központi színhelye, sok szép pillanat, öröm és barátság alakulá­sának tanúja volt. Különösen híres vendége volt a fesztiválnak Meresz- jev pilóta, az Igaz Ember, aki a Nagy Honvédő Háborúban elvesztet­te mindkét lábát, de műlábakkal is megtanult repülni, hogy tovább har­coljon a fasiszta betolakodók ellen. A fesztivállal egyidőben közel e- zer sportoló részvételével rendezték meg a főiskolai világbajnokságot. És még egy sportvonatkozás: egyes or­szágok küldöttei tevékenyen hozzá­járultak a Népstadion építéséhez. III. BERLIN A hidegháborús hisztéria kellős közepén a III. VIT-en 26 ezer fiatal vett részt 104 országból. Ezenkívül a fesztivál napjaiban a Németország mindkét részéből mintegy százezer fiú és lány sereglett össze. A berlini fesztivál a gyakorlatban igazolta Gottwald elvtárs mondását: „Nem minden német egyforma.“ A III. VIT abban az időben, ami­kor a Béke-világtanács nagyszabású aláírási kampánya futott az öt nagy­hatalom közötti békepaktum meg­kötéséért. A fiatalok határozott ne­met mondtak minden háborús elő­készületre. A találkozó becses vendégei vol­tak a békeharcos költők: Názim Hikmet és Pablo Neruda, illetve egy fiatal francia lány, Raymonde Dieu, aki robogó fegyverszállító vonatot állított meg testével, tiltakozásul a francia kormány indokínai gyarmati háborúja ellen. FIGYELEM! VERSENY! Felhívjuk Olvasóink figyelmét, hogy a X. Világifjúsági Találkozó al­kalmából lapunk előző szántában versenyt indítottunk. Olvassátok el figyelmesen VIT-falinjságunkat, mert a jövő héten három ellenőrző kér­dést közlünk, amelyekre a válaszokat az itt közölt cikkekben találhat­játok. A helyes válaszok beküldői között könyveket sorsolunk ki. A verseny végén a legtöbb helyes választ beküldő olvasók értékes juta- lomtárgyakat kapnak. Kísérjétek figyelemmel az Cj Ifjúság', legköze­lebbi számaitl VILÁGSZERTE készülnek a VIT-RE NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG Az NDK majdnem kétmillió fiatalja ké­szül a világ demokratikus ifjúságának ta­lálkozójára. Szocialista versengés folyik az egész országban a fesztivál tiszteletére. Számos, kollektíva versenyez a „Thálman Zászlóvivői“ címért. A fesztivál anyagi a- lapja már eddig 20 millió márka. A fiatal berlini építők kötelezettséget vállaltak, hogy a tervezettnél korábban fejezik be a megkezdett építkezéseket, főleg az interná- tusokat, amelyeknek első lakói a fesztivál vendégei lesznek majd. Berlinben több mint 10 ezer lakás várja a kb. 100 ezer fesztiválvendéget. A fesztiválon előzetes becslés szerint kb. 300 ezer ember vesz majd részt. VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG A Ho Si Minit Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága úgy döntött, hogy fia­taljaik részt yesznek a berlini ifjúsági fesztiválon. A VDK-ban. is teljes ütemben haladnak az előkészítő munkálatok. Külön­böző ipari és mezőgazdasági ágazatokban versengenek a fiatalok, hogy teljesítmé- • nyeik jutalmaként bekerüljenek a fesztivál küldöttségébe. Az Ifjúsági szövetség leg­jobb dolgozói, aktivistái, továbbá az élspor­tolók és fiatal művészek utaznak Berlin­be. — A fesztiválon való részvételünkkel el­sősorban őszinte köszönetünket fejezzük ki a világ haladó ifjúságának, hogy segített igazságos harcunkban; és támogatni akar­juk a világ ifjúságának imperializmuselle­nes harcát — mondotta Vu Quang elvtárs, a Ho Si Mlnh Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára. NORVÉGIA A X. Világifjúsági Találkozó tiszteletéi« a norvég előkészítő bizottság 10 ezer pél­dányszámban brosúrát adott ki, azzal a céllal, hogy megismertessék az Ifjúsági fesztivál eszményeit, céljait a norvég la­kossággal. A berlini VIT küldütle, a bős francia lány, Raymonde Dien. MIT TESZÜNK A FESZTIVÁLÉRT? Már csak mindössze harminchárom nap választ el bennünket a berlini Világifjúsá­gi Találkozó megnyitásának napjától. Las­san világszerte, és természetesen nálunk is tetőfokára hág a fesztivál előtti kam­pány. Nálunk elsősorban a „Fesztivál virágá­ért“ meghirdetett munkaverseny talált nagy visszhangra. Jelenleg több mint 700 ezer fiatal, mintegy 55 ezer alapszerve­zet vagy kollektíva versenyez a „Feszti­vál virágáért“, 350 ezer fiatal sportoló pe­dig elnyerte a fesztivál sportjelvényét. U- gyancsak kitettek magukért a fesztivál Szolidaritási Alapjába való gyűjtésben. Ed­dig mintegy tizennégy és fél millió koro­nát gyűjtöttek össze. Ezt az összeget a gyarmati sorban sínylődő és fejlődő álla­mok küldötteinek útiköltségeire fordítjuk. A közelmúltban eldőlt az is, ki lesz az a 800 fiatal, aki a fesztiválon hivatalosan képviseli Szocialista Ifjúsági Szövetségün­ket. Bizonyosra vehető, hogy a legjobbak közül is a legeslegjobbakra esett a válasz­tás. A kijelölt küldöttek a közelmúltban Pardubicén értekezletre gyűltek össze, hogy a lehető legjobban felkészülhessenek hazánk ifjúságának képviseletére. A fesztiváli előkészület kicsúcsosodása lesz az ifjúság idei stráznicei találkozója, amelyen részt vesz mintegy 6000 külföldi, hazánkon átutazó küldött is. A fesztivál hangulata azonban a berlini VIT befejeztével sem ér véget. A külföldi küldöttségek hazafelé tartva ismét megáll­nak hazánkban, hogy megismerkedjenek népünk, ifjúságunk életével. Augusztus 8- tól 12-ig hivatalosan is vendégül látjuk a kubai küldöttséget. Rratislavában ugyanebben az időben tart­ják meg az arab ifjúsággal való barátság napjait. IP) VIT-küldöttek munkaruhában. Kevesen tudják, hogy a híres budapesti Népstadion építésén a II. VIT kül­döttei is fáradoztak. Ilyen feliratú csilléket is láthat­tunk ott akkor: Viva Passionaria — mnera Franco 1 Éljen Passionaria — halál Francora). A mondatott Juan Ruiz a Franciaországba menekült spanyol ifjú­munkás írta a csille oldalára, aki Lídia Markova, a moszkvai ZlSZ-gyár technikusával és több más fiatal­lal is együtt részt vett a munkában. ■ : • ” j| i MINI BERLIN A napokban érdekes ese­mény színhelye volt Pardubi- oe. Itt gyűltek össze először hazánk Berlinbe készülő VIT- küldöttei. A városon nemigen látszott, hogy a fiatalok pár napra elnevezték mini Berlin­nek, kivéve az áruházak kira­katait, amelyekben megjelen­tek VIT-de!egáciőnk egyenru­hái. A találkozó célja az volt, hogy a résztvevők megismer­kedjenek nemzetközi életünk legújabb fejleményeivel, a nem­zetközi munkás- és kommunis­ta mozgalom történetével, a SZISZ nemzetközi kapcsolatai­val, a Nemzetközi Diákszövet­ség és a Demokratikus Ifjúsá­gi Világszövetség tevékenysé­gével. A szemináriumok egy része a Német Demokratikus Köztársasági ifjúsági szerve­zetének, az FDJ-nek a történe­tével és kapcsolataival is fog­lalkozott. A pardubicei találkozón részt vett Juraj .Varholík elv­társ, a SZISZ Központi Bizott­ságának az elnöke is. Beszá­molójában szólt a SZISZ 1. kongresszusa határozatainak megvalósításáról. Küldöttségünk tagjai felpró­bálták az VIT-egyenruhát is, „Házi tusztiválok a VIT tisztelőiére Kevés fiatal nem vágyik Berlinbe, a VIT-re. Sajnos, gyakorlatilag lehetetlen, hogy az NDK fővárosában a világ minden jó szándékú fiatalját vendégül lássák. Tőlünk 800 küldött és kb. ugyanannyi fia­tal turista részesül abban a szerencsében, hogy közvetlen résztvevője lesz a VIT-nek. Akik nem jutnak ki a feszti­válra, végtelenül helyesen te­szik, hogy lépten-nyomon igye­keznek a fesztivál szellemé­ben élni. Legújabban jó alka­lom nyílik erre a járásokban rendezett fesztiválokon. Brati­slava ll-es számú körzetében, amely megjelel egy járásnak, a közelmúltban tartották e fesztivált. Az egy hétig tartó akciót elsősorban a fokozott munkaaktivitás jellemezte. A ftataiok egész sor felaján­lást tettek, a SZISZ-tagok és pionírok műszakokat szervez­tek a városfejlesztésre. Több­ezer koronát gyűjtöttek össze a VIT Szolidaritási Alapjába. A sportolók egész sor verse­nyen mérhették össze tudásu­kat, az ifjú műalkotók alkotó­versenyeken vehettek részt. A VKUS ruhaipari vállalat ipari tanulói például bemutatták legújabb ruhamodelljeiket, a- melyek a ZENIT országos se­regszemléjén Is 'hagy sikert arattak. Mindent egybevetve, Brati­slava li es számú körzetének ifjúsági fesztiválja jelentős hozzájárulás volt a VIT előtti aktivitás elmélyítéséhez. (p)

Next

/
Oldalképek
Tartalom