Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-12 / 24. szám
4 új ifjúság-----Az osztály, a Szenei Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola harmadik osztálya, amelyről már olvasóink kétszer olvashattak az Oj Ifjúságban, leérettségizett. H étfő reggel az Iskola folyosóján az osztály huszonegy diákja Izgulva, az erősebbek tettetett magabíztonság- gal állták körül az osztályfőnököt, Tóth Endrét. — Gyerekek, talán nem szükséges ismételnem, milyen nagy lépés előtt álltok. Én bízom bennetek... Hallották már sokszor ezeket a szavakat. Nemcsak tőle. Az igazgató elvtárstól, a többi tanártól Is. Mindnyájan bíztak bennük. Aznap az osztályfőnök szaval tárgyilagosak voltak, minden érzelgősség nélkül. A közelebb állókhoz szólt még egy-két szót, de az idő máris a zöld asztalhoz sürgette az első nap érettségizőit. Kezdetét vette a nagy örömök és a nagy tragédiák hete. Misi, Tóth Mihály is azok között volt, akik még megnézték, milyen is az a terem, ahol majd meg kell mutatniuk, mi ragadt rájuk a három év alatt. — Misi, na ml van? Hogy állsz az anyaggal? — szólt hozzá az osztályfőnök. — Még szlovákból át kell vennem egy-két tételt, a többi már itt van — mutatott fejére. — De aztán holnap már ne tanulj, mert szerdán nehéz napod lesz... Az osztályfőnök akkor még nem tudta, hogy számára sokkal nehe- sebb és fájdalmasabb lesz a szerdal nap, mint Misi számára. K tfőn délután, úgy négy ó- a tájt két Pionír-motorke- ékpár berregett egymás logoff a Veiké Ülany-i inagyfödémesi) határban. Az elsőn Misi, a másikon osztálytársa, Laci ült. Pár perccel azelőtt még egymás mellett ismételték a szlovákot. Megegyeztek, kedden reggel ismét összefutnak, hogy dűlőre jussanak egy-két dologban, a- melyek még nem voltak egészen világosak előttük. Úgy négy óra tájt a nagyfödéme- si szövetkezet egyik traktorosa befejezte munkáját, letörölte arcáról a verítéket, és felnézett a felhőkre, lesz-e eső az éjszaka. Ott fenn, csodálatosan kék volt az ég, tűzött a nap. Még egy pillantást vetett a szénagyüjtö gépre, aztán felszállt, és kezét a sebességváltóra tette. A holnapra gondolt ő is, mint Misi. A két embernek ekkor még semmi köze sem volt egymáshoz. A traktor felberregett, és elindult. Misinek szerdán kellett volna érettségiznie. Hétfőn utoljára látta a zöld réteket, a napot, a dolgozó embereket. Ki tudja, melyik szövetkezet ag- ronómusa lett volna, ki tudja, hová vetette volna a sors, ki lett volna élettársa? gyerekek, nem Igaz, Misi él, csúnya tréfa volt az egész. De ezt senki sem mondta. Senki sem vigasztalt- senkit, és nem Is okolt senkit. Az iskolán fekete lobogó lengeti, fényképedet fekete gyászkeret övezte. Mindenki ugyanazt érezte A húsz fiatal, akikkel három éven keresztül átéltél jót-rosszat, szépet és mindig valami újat, leérettségizett. Az igaz. De nemcsak az érettségi bizonyítványt kapták útraváíőul a szenei iskolától, hanem egy fájdalmas, keserű és értelmetlen élményt ts. — Miért? — kérdik sokan. Miért kellett meghalnia egy tizennyolc éves fiúnak? Miért tanították tanárai, miért bíztak benne szülei? És mi vár ránk? Ezt már az élettől kérdik. A kegyetlentől, és meglepődve veszik tudomásul, hogy egyik napról a másikra ók Is beléptek a felnőttek világába, oda, ahová eddig a jelképes ajtón függő jelképes tábla felirata, a „Fiatalkorúaknak tilos“ miatt nem mehettek. Aznap senki sem szólt a cigarettáért, a kávéért. — Mi történt ott, azon a határi útkereszteződésen? Ne kérdezd, Anni, öcsi, Gábor, MaA következő percek szédületes gyorsasággal követték egymást. Misi útja és a traktorosé találkozott. A pillanat szörnyű volt. A gépek nem éreznek, nincs ösztönük, és érettségire sem kell menniük. Emberek alkották ő- ket, igaz, de nincs szivük. És ezért kegyetlenek. Sokan azt hiszik, ami abban a pillanatban történt, valahol már rég megírták. A traktoros száján kiszaladt valami, ami nem hasonlított emberi hanghoz. Laci szinte megkövült, és még szerdán sem tudta pontosan elmondani, mi is történt ott, szemeláttára, a két út kereszteződésénél. Csak azt látta, hogy Misi leugrott a szénagyűjtő gép hosz- szú villáiról, és visszarohant az úton heverő motorkerékpárhoz. Ott össz-e- rógyo-tt, és többé már nem tudták visszaadni eszméletét. Még az orvosnál Is Peter Jüemnickf életrajzát mondta... Érettségizett. Ő és az élet. Az élet megbukott. M sínek szerdán kellett volna mettségiznie. A szekrény- i&n ott volt a sötét, vasalt uha, a kifogástalan fehér mg, a nyakkendő. Otthon heten voltak testvérek, de mind a heten becsületességet, tisztességet tanultak a szülői házban. A faluban, Nagyfödémesen, sok gyerek előtt példaképként emlegették a Tóth gyerekeket. A nagyfödémesi temetőben még talán senkiért sem ejtettek annyi köny- nyet, mint érted, Mist. Te nem tudtad, mennyien szeretnek és mit jelentesz szüleid, rokonaid, tanáraid, osztálytársaid számára. Láttad már valamikor sírni osztályfőnököd? A fiúkat, akikkel annyi csínyt véghez vittetek? Ezeket a hatalmas kamaszokat, akik már annyiszor bebizonyították, hogy igazi férfiak és nem ismernek könnyeket? Ott, a koporsódnál mindnyájan kisgyerekek voltak. Az iskola folyosóin csak elvonultak egy üres sarokba, nem szégyell- ték, hogy remeg a válluk. Nem tudom kifejezni, mit adtak volna azért, ha valaki akkor azt mondja, ri. Ott nem a tanárok feleltettek. Az, ami ott történt, kegyetlen, buta és értelmetlen dolog volt. Ezen már nem változtathatunk. A z osztály leérettségizett, jó lenne így befejezni a riportot. De az osztálynak huszonegy tanulója volt, és csak húszán ülhettek a zöld asztalhoz. Hiába a szép e- redmény, a húsz fiú és leány érettségi emlékei nagyon-nagyon szomorúak lesznek. ZÁCSEK ERZSÉBET Az érettségi első napja, pár órával a tragédia előtt. HOGY EGYMÁSRA TALÁLJUNK: A MUNKÁM ÉS ÉN CZAFIK VERONIKA jarovcei (jár- faJnsi) kislány, már zsebében a kitűnő érettségi bizonyítvány. ,Az érettségi előtt sokat gondolkoztam sorsom felett. Hogyan tovább? Nem tudtam dönteni, tovább tanuljak-e, vagy pedig dolgozni men jek. A továbbtanulással kapcsolatban bizonytalan voltam. Vizsgálgat tani magam, mi is lenne az, amit igazán szeretnék tanulni. Talán nyel veket . -. Választottam is, de nemsokára kiderült, hogy azt a kombiné ciót az idén nem nyitják meg a nit rai Pedagógiai Fakultáson. Más talán kétségbeesetten kutatott volna hasonló kombináció után. Én nem. Megoldottnak tekintettem helyzetemet, hiszen amúgy is csak nehezen döntöttem a továbbtanulás mellett. Határoztam: dolgozni megyek. Máris tudtam, hogy milyen mun kát végeznék örömmel. Arvaházban. apró gyerekek mellett vagy bölcsödé ben. Tudom, hogy ehhez nincs szak Az első munkanapon lesz a felvételim Azt mondtad, nem bírnád a főiskolai Iramot. Miért gondolod? — Mert a gimnáziumban is egyazon anyagot rendszerint többet kellett tanulnom, mint osztálytársaimnak. — Azért megpröbálhattad volna ... — Az igaz, de minek, hogy csalódást okozzak magamnak meg a többieknek is, akik bíznak bennem? Így jő. Leérettségiztem, és dolgozni megyek. Számomra az első munkanap lesz a felvételi napja. — Félsz? — Egy kicsit izgulok, de előttem már annyian átestek az első munkanap buktatóin, hát én is megpróbálhatom. Remélem, fenn maradok a „rostán“. Én olyannak képzelem ezt a napot mint az érettségi napja. — Az nehéz volt? — Most, hogy már túl vagyunk rajta, mondhatom, hogy nem. De a- zért tanultunk, annak ellenére, hogy előttünk már sokan mondták és leírták, hogy az érettségitől nem szabad félni. Félni nem szabad, az igaz, de tudni, azt igen. Sót, kell is. — Mit kezdesz majd az első fizetéseddel? — Még pontosan nem tudom. Biztos, hogy elköltőm. Szüleimnek vészek valamilyen ajándékot. — Milyen munkát szeretnél végezni? — Nem vonakodom a gépies egyhangú Irodai munkátől. Lehet, ha belekóstolok, nem tetszik majd, de éh Is meglehet, hogy ha megisineképzettségem, hiszen gimnáziumban érettségiztem, de nem mondtam örökre búcsút az iskolapadnak. Még megtanulhatom mindazt, aminek a munkahelyemen hasznát veszem. Csak hát most sikerüljön megfelelő álláshoz jutnom. Tudom, hogy egészen közel állok ahhoz a naphoz, amikor majd egyedül kell megoldanom problémáimat. Nem baj. Nem félek ettől. Hiszek a felnőtteknek, csak egy kicsit izgulok a jövendő munkám miatt. Fontos az, hogy egymásra találjunk. A megálmodott munkám és én. Aztán ha szükség lesz rá, még kilincselni is fogok. Ha kidobnak az ajtón, akkor az ablakon át ismét bejutok. Végül is az életemről van szó, pontosabban az első lépéseimről. És nagy betűvel írva, így ni: ÉLET.“ — zr— rém, megbarátkozom vele. Nehezen tudok dönteni. Remélem, ez a felnőtteknél másképp van. Döntésükért csakis önmaguknak tartoznak felelősséggel. Én nem akarom, hogy szüléimét bántsa rossz választásom. Éppen ezért azt a munkahelyet választom majd, amelyet elsőként találok. Érsek Erzsébet Nov? Zivot-1 (lllés- házáí) frissen érettségizett leánnyal Zácsek Erzsébet beszélgetett. 1Napirenden a diákszerelem A problémát lapunk 15. számának vitaindító cikkében vettük jel, méghozzá azzal az egyszerű célzatossággal, hogy az érintettekkel közösen, különböző vélemények konfrontálásával szóljunk az eddig kicsit tabunak számító kérdésről. Másképp fogalmazva: „hogy é- letrehívfunk illetékesebb véleményeket ts". Egyelőre mindez még csak részben sikerült, mert ügy látszik — szólásra jo-. gosnak és hivastottnak csak a fiatalok érzik magukat, azok, akik a diákszerelmek problémáinak és szépségeinek a legközvetlenebb hordozói, akiket érint. Csakhogy egy percig sem mernénk azt állítani, hogy mindez csakis a fiatalok ügye, hiszen a problémát éppen abban látjuk, hogy az idősebbek nem mindig viszonyulnak a jelenséghez a leghaladóbban, legegészségesebben. Nem vitás, hogy az érintettek közé nem csupán a fiatalok, hanem a szülök, nevelők, pedagógusok is besorolandók, hiszen ők azok, akik a legtöbbet tehetik az egészséges diákkapcsolatokért. akik a legtöbbet tehetik az egészségtelen jelenségek kiküszöbölésében. Bármennyire is furcsa, vitánkban eddig még jóformán csakis a fiatalok szólaltak meg. Persze ez csak nesze semmi, fogd meg jól. A fiatalok hozzászólásának közös jellemzője, hogy véI dekeznek. Védelmezik és Igenis egészségesnek mond- ■» ják a diákszerelmet. Ügyviszonyulnak hozzá, ahogy az természetes. De hát kivel szemben és miért kell védekeznie két diákfiatalnak, akik az egészséges erkölcsi normákat nem lépve tül, természetes emberi ösztönük szerint ügy viszonyulnak egymáshoz, hogy arra rámondható: diákszerelem. Az eddig érkezett és közölt hozzászólások lényege szerint a diákszerelmek többsége ártatlan, károsnak semmilyen szempontból nem mondható. Ez legalábbis a fiatalok véleménye. Furcsálljuk, és őszintén szólva kihívásként tesszük szóvá, hogy szülők, nevelők, tanárok — tapasztalt idősebbek még eddig nem mondták el véleményüket. Pedig egy fokon kötelesség Is lenne. Vagy talán pedagógiai megfontoltságból nem látják tanácsosnak, hogy saját nevük alatt mondják el e- setleg diákjaikat meghökkentő véleményüket? Erre is gondoltunk, s hadd mondjuk meg, hogy ezt nem Is így kívánjuk, hiszen gya- . korlatilag nem nehezíteni, enyhíteni akarunk a problémán. Bízunk tehát benne, hogy a fiataloktól érkező özönlő hozzászólások között a jövőben olyanok is érkeznek majd, melyekben tapasztalt, józan felnőttek — szülők, pedagógusok mondják el véleményüket, javaslataikat. Hogyan látják ők, hogyan viszonyulnak hozzá? Ismételjük: a diák szer e- lem azok közé a jelenségek közé tartozik, amely így vagy úgy, de lényegesen befolyásolja a fiatal közérzetét, lelkesedését, a generációk közti harmóniát, és nem utolsósorban a jó vagy rossz iskolai légkört is. És ezek valóban komoly tényezők. ÉRETTSÉGI, AMELYEN AZ ÉLET MEGBUKOTT Misinek szerdán kellett volna érettségiznie...
