Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-16 / 3. szám

ábor Dénes professzor neve az 1971. évi NobelG díjek átadásának napján repült világgá. Ám a Nobel-díjas tud és azon kevesek között is listavezető, akik a tudomány és az ember jövőjével szembeni felelősségről ma a legtöbbet beszélnek, s teszik ezt lehetővé az egész világ előtt. E témakörben Gábor Dénes fóruma valóban csaknem az egész világra kiterjed. Utazik, ír, előad, vitatkozik és figyelmeztet. De nemcsak a tudósvilághoz, annál sokkal szélesebb, népesebb rétegekhez is szól.

Egy Nobel-díjas nevét mindenekelőtt a szakmai körök s azok a népek tanulják meg, akik a kitüntetettel egy anya- nyelvet beszélnek. Ezért, gondolom, nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországon sokan és gyorsan megtanulták a professzor nevét, akivel az alábbi beszélgetés, természetesen anyanyelvén, magyarul folyt le.

Nem érdektelen hozzátenni, hogy a professzor magas kora ellenére Is Kedélyes, briliáns vitalitású ember, ö- szintén szólva, korántsem bíztam abban, hogy bármilyen riporter-kalózkodást manőverrel Is sikerül a közelébe férkőznöm. Már csak azért sem, mert rövid budapesti megállója alkalmával nyílt lehetőség arra, hogy találkozzam vele. Londonon keresztül, Japánból jövet Amerika falé tartott, s pámapos budapesti tartózkodásakor félnapos kitérőt tett Bratlslavátoa, ahol az Intercamera nemzetközi tanácskozásán, régebbi ígéretét törlesztve tartott előadást. A beszélgetés így Bratislava és Budapest között egy gépkocsiban zajlott. Gábor Dénes válaszait az alábbiakban a magnószalagon rögzített szöveghez való hűséggel próbálom közreadni.

— Budapesten születtem, ott jártam középiskolába, s ott kezdődött a tudományok iránti nagy lelkesedésem. Emlékszem, tizennégy esztendős voltam, amikor beleszerettem a fizikába, s tizenhat éves koromban már elolvastam egy kitűnő orosz tüdős tankönyvét, amely akkor a legnagyobb, legjobb flzlkakönyv volt. Nem tudtam kivárni, hogy bejussak az egyetemre, s előre bevágtam az egész fizikát és matematikát. Azután két évig jártam a pesitl Műegyetemre, majd Berlinben fejeztem be tanulmányaimat. Röviddel a diploma után ugyanott, a katód oszcillográf elméletének kidolgozásával doktoráltam. Eüső tudományos sikerem ma már nem számít bravúrnak, de akkor Jelentős volt, hogy milliomod másodpercek alatt lejátszódó tüneteiket oszoil- lografáltam ketódsugárral. Ezt követően hót esztendeig egy neves berlini cég fizikai laboratóriumában dolgoztam, ahol előbb egy kisebb sikerű kadmlum-, majd egy remekül bevált higanylámpát sikerült feltalálnom. Megjegyzem, egy krajcárt sem kaptam érte. 1933-ban, amikor jött Hit- let, Angliába mentem, ahol tizennégy éven keresztül u- gyancsak az elektroiparban dolgoztam.

— Professzor úr, tudtommal már a negyvenes évek végén kidolgozta a holográfia elméletét, melynek kapcsán egy szükségszerűség csaknem a lézer feltalálásáig vezetett kutatásában. így van ez, s igaz, hogy később csaknem megfeledkezett a holográfiáról? Hogyan alakult ezek után a találmány sorsa, s mi a holográfia lényege?

_ Igen. A tizennegyedik londoni éveim folyamán, 1948ban dolgoztam ki azt a találmányomat, amelyért huszonhárom évvel később Nobel-dljat kaptam. Ez Idő alatLcsak- nem valóban megfeledkeztem a holográfiáról, s az Is Igaz, hogy csaknem feltaláltam a lézert, sőt elméletileg ki is dolgoztam, mert szükségem lett volna rá. De hát kigondolni nem volt elég, meg is kellett volna valósítani. Átadtam az ötletet legjobb diákomnak, aki túl nehéznek találta, így hát föladtam. Amikor fölfedezték, nem bosszantott, sőt ö- rüttem neki, de persze gondoltam rá, hogy el passzoltam egy Nöbel-díjat, ám az igazolódott, hogy ami késik, nem múlik. Ha az ember a tudományos életben öregszik meg, számos ilyen elmulasztott találmányt tudhat maga mögött. 1949-ben aztán otthagytam az ipart, s az egyetemre, a londoni Imperial College-re mentem, ahol 1967-lg az elektronika professzoraként dolgoztam. Ekkor vonultam hivatalosan nyugdíjba, miután a valóságban több lett a dolgom, mint valaha Is volt, mert azóta a CBS — Columbia Broadcasting System — amerikai laboratóriumában tevékenykedem. Az utóbbi időben Itt az EWR-rél, a kazettás televízió egyik formájával, s több szép problémával jászado- zom

— Elmondaná, miképpen alakult a holográfiával kapcsolatos kutatása?

— Annak Idején, 48-ban a holográfiának nemcsak az elméletét fedeztem fel, hanem megejtettem az első kísérleteket. s így sikerült bebizonyítanom a lencse nélküli fo- tografálás lehetőségét. Akkor még nem volt lézer, s csak egy gyönge, pici koherenc fényt tudtam előállítani. Mindenesetre ez volt a holográfia alapja, s ez a lézer feltalálása után kiteljesedett. Azóta nagy siker lett. 1964 januárjában jelent meg a New York Times első oldalán, a „Lencse nélküli lézerfotográfia“ című cikk, amely találmányomról adott hírt. Hogy mi a lényege? Megmagyarázni elég körülményes dolog. A fényérzékeny lemez elé állított objektumot lézerrel világítjuk meg. A lemez előhívása u- tán már a rajta levő képet világítjuk meg ugyanígy lézersugárral, s akkor három dimenzióban megjelenik a kép. Ennyi az egész, ez az, amit bizonyos finomítások után szerte a világon sok száz laboratóriumban alkalmaznak, dolgoznak vele. A laikus számára legérdekesebb lehet ebből annak a tökéletes háromdimenziós képnek a látványa, amelybe térbellleg úgymond be lehet lépni, mozogni lehet benne

— Mit ígér a professzor úr találmánya, milyen lehetőségeket nyit a tudományban, s napjainkban milyen területeken alkalmazható? Mi az, amin pillanatnyilag dolgozik?

— A háromdimenziós fotográfián kívül persze számos — vagy számtalan? — csodálatos dolgot lehet művelni a hologramma: Most a színes hologram készítésén, tökéletesítésén dolgozom Az eredmények kiválóak, a kísérlet ígé retes. Hallottunk már a mikrofilm módszerrel nagyon kis területen elraktározható könyvtáraikról. A holografikus módszerrel ennek a lehetősége most megszázszorozódott A világ legnagyobb könyvtárainak anyaga így akár egy íróasztalban elraktározható lesz. S a legnagyobb előnye abban áll, hogy a kívánt adatok a holográfia módszerévé’ nagyon gyorsan kiválaszthatók, felhívhatók. Ugyanígy kolosszálisán kíbővítbető a számítógépek memóriaképessége, s ma már van olyan számítógép, melyen egymilliomod má sodpere alatt egymillió adatot lehet felhívni. A hologram

ugyanis a lefényképezett tárgyról szinte minden adatot regisztrál és kibocsát, rendelkezésünkre állít. Ezért is hologram a neve. Holos — görög eredetű szó, teljességet jelent. Második jelentősége, hogy a számítógépek adatraktározása a holográf segítségével a mai lyukkártya- és szalagrendszerröl, a közönséges, betűvel írott adatraktározásig egyszerűsíthető. Mert a hologrammal olvasni, sőt fordítani lehet. Egy kínai ideogram például pontosan lefordítható magyarra, magyarból angolra, angolból kínaira — bárhogyan. A későbbiek folyamán majd vértestecskék számolására, kromoszómák felismerésére is alkalmazható lehet. Reális perspektívája az akusztikai holográfiához vezet, s ily módon elvben megvan a lehetősége annak, hogy a káros hatású röntgensugár alkalmazása helyett az emberi testbe hanggal is beláthassunk. Amíg a röntgen csupán a csont és szövetek közötti különbségeken tudja kimutatni, addig a holografikus hanghüllámok kontrasztki - mutató képessége révén a rákos elváltozásoknak Induló szöveteket is meg lehet majd az egészségesektől különböztetni. S mivel a hanghüllámok fotografálásához megfelelő lencséink nem voltak, nincsenek, a holográfia e téren Is nagyon Jelentős, mert megoldja az emberi testben tapo- gatődző hanghüllámok leolvasásának, értékelésének problémáját. Sőt, a képet három dimenzióban bocsáthatja rendelkezésünkre. A második érdekes, és nagyon izgalmas problémát most „oldogatom“. Elmondhatom, hogy már e- gész szép sémánk van a test szeletenként!, hanggal történő letapogatásának módszeréhez. Eiz lehet majd a holográfia legszebb, leghumánusabb alkalmazási területe. Mert szerintem a tudományok közt az orvostudomány a legfon«tudomány

H ezermestere

Beszélgetés a Nobel-díjas GÄBOR DÉNES professzorral a holográfiáról, jelenlegi munkájáról, utazásairól

tosabb. Az az egyedüli tudomány, amely eredményei mellett egyúttal nem kártékony is. Ez a többi tudományokról nem mondható el. De beszéljünk talán arról, amiről még nem szóltam

— Bizonyára egyre gondolunk, mégpedig a professzor úr, Inventing the Future, a jövő felfedezése című müvére. Arra, amiről nem csupán e műben, de előadásokon, nyilatkozatokban, cikkekben On olyan érdekesen, figyelniezte tőén szól — veszélyekről beszél.

— Engem mindig érdekelt a jövő, és mindig nyugtalanított, mert a technika elszalad velünk. Például a szappan feltalálása — keleten óriási módon csökkentette a gyermekhalandóságot. Manapság kevesebb gyerek születik ks- leten, mint azelőtt, de sokkal kevesebb is hal meg, s ennélfogva olyan mértékben szaporodik India és Afrika lakossága, hogy huszonöt év alatt megduplázódik. Három nagy veszélyt látok. Az egyik a háború, a modern háború veszélye, a másik a túlnépesedés, a harmadik pedig az, hogy az ember nem érzi jól magát a civilizációban, amely egyre Inkább nem felel meg nekünk. Különös módon minél boldogabb kéne hogy legyen az emberi lét, annál ke vésbé lesz az. Ez leginkább a nyugati államokban figyel hető meg, ahol rendkívüli gyorsasággal terjed a bűnözés, a kábítószer-élvezet, s további hasonló, meglepő és szomorú jelenség. S a réginél sokkal műveltebb mai fiatalságnak sem „smakkol“ a monoton gyárt munka. A modem élet szülte, egyre fokozódó nyugtalanságot, rossz ke- délyáltopotot egyre határozottabban látjuk. Amerikában milliószám fogyasztják a calllapítőszereícet, nyugtaitokat. Érthető. Idegesek. Mitől? A modem élettempótól. Persze amellett nem bírnak munka vagy kötelezettség nélkül élni. Nézzük a japánokat, a, tipikus keletieket, okik rövid idő alatt annyira megváltoztak, hogy ma egy percig nem tudnak nyugodtan utol a helyükön. Ha van egy kis idejük, pacsinkét, filléres szerencsejátékot játszanak. Ilyen az ember. A mókus nívójára alacsonyodik le, aki addig gyúrja a kereket, míg bele nem fárad. A modern ember rettentően unatkozik, és ezt nem bírja elviselni. Pedig hát képzeljük el nagyapánk életót, akik még újságot is alig olvastak, de nem tudták, hogy unatkoznak. Manapság épp elég intelligensek vagyunk ahhoz, hogy unatkozzunk. És ha az ember unatkozik, akkor mindenre képes.

— Professzor úr szerint ma az emberi munkának negy- ven-ötven százalékát el tehet végeztetni gépekkel is, de a termelés továbbra is foglalkoztatja az embert. Egy angol lapnak adott nyilatkozatában On felvetette, hogy ma már nagyobb arányban is meg lehetne az emberi tehermentesítést oldani, jóval többet lehetne rábízni a gépekre, de akkor mit csinálnának az emberek? Ám ön azt állítja, hogy ennek egyszer valamilyen formában mégiscsak be kell következnie. Vagy nem?

— Szó se róla, az emberiség, de főleg a fiatalság erősen hajlik a kontemplativ, a szemlélődő élet lránt. De ez ennek ellenére sem fog talán bekövetkezni, mert látjuk; a- hol nincs elég munka, ott csinálnak. Látjuk az irodákban, milyen óriási papírvesztegetés folyik. Pedig hogy le lehetne mindezt egyszerűsíteni. Ott van például Japán, ahol nagyon Is igyekeznek hatékonyak lenni. Ott egy csekk hét kézen megy keresztül. Ezt nálunk úgy hívják, hogy Parkinson törvénye. Rengeteg a pazarlás. Hiába állítanak be a termelésbe modern, rengeteg emberi munkát helyettesítő gépeket, az emebreknek munkát kell adni — tehát, a semmittevő élet nem nagyon következhet be, mert a modern ember mégsem képes arra a méltóságos semmittevésre, mire őseink vagy a keletiek még képesek voltak. Leülni, pipázni, gondolkodni vagy nem gondolkodni, meditálni mi már nem tudunk. Túl Idegesek vagyunk, s a kötetlenség korszaka nem a mi perspektívánk, bár talán megközelíthetjük. Ott az amerikai ember, aki ha olvas, akkor nem olvas, hanem az olvasói restanciáját igyekszik behozni. A modern ember folytan lekötve érzi magát, nem bírja ki a kötetlenséget.

— Mi a professzor úr véleménye a mai Amerikáról, az amerikai ifjúságról?

— Sokat foglalkoztam a problémával. Az Ifjúság formálisan fellázadt a fogyasztói társadalom ellen. Akik komolyan veszik, talán már félőrültek. Mint például a krétai barlangokba vonult négyszáz amerikai, akik koldulásból élnek, és hepatitisszel fertőzöttek. Többségük megjátssza a fogyasztói társadalomból való kiszakadást. Az e- lőre foltozott, mesterségesen lerongyolt ruházat nevetséges komédiájuk bizonyítéka, ám közben ott a jő papa, aki dolgozik és biztosítja az Ilyenek létfenntartását. Ám vannak, akik komolyan veszik, s én azt hiszem, hogy az amerikai ifjúság egy rétegének van egy erős Idealista jellemvonása, s így én például remélem, hogy a következő generációból nem nőnek ki — például — olyan csirkefogó ügyvédek, mint a mai amerikaiak. S a jövendő amerikai orvos sem lesz olyan rabló, mint a jelenlegiek. Mert borzasztó, hogy mibe kerül ma Amerikában a betegség. Japánban ugyanez a helyzet. Félnek az egészségügy szocializálásától. így hát elhanyagolják.

— Mi a professzor úr véleménye az űrkutatásról?

— Jellemző ránk. Izegni-mozogni kell, s a nagy, komplikált iparoknak meg kell élniük, minélfogva Amerika évente ötmillió dollárt költ az űrkutatásra, amelyet sokkal jobban lehetett volna a szennyeződés leküzdésére használni, de sajnos, jobbnak látják ezt a pénzt, s többet is, a hadiipar életben tartására fordítani, aminek az életét az mentette meg, hogy rájuk bízták az Apollo-projektumot. Ez az egyik, a másik pedig az a régi archetlpikus emberi igény, a Holdra lépés igénye.

— Ez megtörtént. De tudtommal, professzor úr nem hisz abban, hogy ebből az emberiségnek valeha java származik.

— Ügy bizony, nem hiszek. Talán egy javé származhat belőle, hogy belássa, az embernek Itt a Földön kell megélnie. A Nap-rendszeren belül egyetlen érdekes dolog van, a Föld. A szennyeződés elleni védekezésre, a nyersanyag- pusztítási harcra kel! inkább berendeznünk, mert ezek pótolhatatlanok, s minden valószínűség szerint, száz év múlva kimerülhetnek a készletek. Hozzá kell számítani az emberiség szaporodásának adatait is.

— Elmondaná a véleményét Düniken elméletéről? lehet ebben tudományosan is hinni?

— Tudományosan azért nem hiszek benne, mert ki lehet számítani, hogy a valószínűsége rendkívül kicsi. Persze nagyon valószínűtlen dolgok Is megesnek néha, így hát nem lehet egészen kizárni a lehetőségét, de nekem semmi okom nincs rá, bogy tudományosan higgyek benne.

— Mi tehát a civilizáció legnagyobb veszélye?

— Kétségtelenül a világ elszegényítése, az ásványi kincsek fetemésztése s a túlszaporodás által fenyegető éhínség

— Professzor úr mindezt elkerületönek tartja?

— Kellő neveléssel elkerülhető. Hiszem, hogy a fiatalokat meg lehet nevelni arra, hogy tiszteljék a természetet és tiszteljék az utódjaikat. Eddig többnyire az elődöket tisztelte az ember, tessék most az utódoknak ts megadni ugyanezt Gondoljunk arra, hogy az emberiség biológiát életkora legalább százezer esztendő.

— Köszönöm a beszélgetést.

KESZELI FERENC