Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-08 / 19. szám
A Zabeik brigád a tárna mélyén ARANYCSILLAGOS VAJÁROK A színhely Prága, a SZISZ Központi Bizottságának az épülete, a vendéglátó szerepében Jura) VarholJk, a SZISZ KB elnöke. A vendég Milan Zabőík vájár, a Szocialista Munka Hőse. Ezt a címet május elseje előestéjén adományozták neki a prágai várban, vagy pontosabban nem is neki, hanem brigádja 55 tagjának. Igaz, hogy aranycsillag csak az ő mellét díszíti, de az egész brigádot kötelezi. A cél, amelyet maguk elé tűztek, úgyszólván munkájuk műszaki lehetőségeinek és a mostani bányászat körülményeinek a felső határát súrolja. Ebben a mondatban a hangsúly főleg a műszaki lehetőségeken van. Brigádjuk arról híres, hogy tagjai nem ismernek határokat, és a műszaki forradalomban lehetőségeket látnak, forrást, amelyből sokat meríthetnek. o A Zabőik-brigád nemcsak az orlovai Antonín Zápotocky-bá- nya, hanem az Ostrava-Karvi- na-i bányakörzet legjobbjai közé tartozik. Tagjainak száma 55 — három éve változatlan. Nagy család ez, 99 gyerekkel. Ismerik egymást tökéletesen, még családtagjaik is együtt járnak kirándulni, közösen látogatják a kulturális és sport- rendezvényeket. A brigád legidősebb tagja 56, legfiatalabb tagja 21 éves. A bányászok munkája még ma is a legnehezebbek közé tartozik. Föld alatt dolgoznak, napfény, jóízű levegő nélkül. Olyan helyen, ahol nem virágok nőnek, hanem — rekordok születnek. Zaböikék tavaly összesen 366 940 tonna szenet fejtettek ki, csaknem 60 ezer tonnával többet, mint egy évvel azelőtt. És mit mond az ez évi kötelezettségvállalásuk? 7,3 százalékkal szeretnék túlteljesíteni fejtéstervüket, és több újítási javaslat megvalósításával 424 790 koronát szeretnének megtakarítani. Lehetséges ez? Lehetséges, hogy az emberi erőnek akkor is legyen tartaléka, ha már megszólalt a vészjelző szignál? Ilyen eredményeket csak úgy tudok elképzelni, hogy a bányászok éjjel-nappal a föld alatt dolgoznak, és pár év a- latt tönkreteszik egészségüket. Milan 2abőik vájár, aki erre a napra ünneplőt öltött, csak mosolyog megjegyzésemen. — Próbáljunk elbeszélgetni munkánkról. Kérdezzen. — Jő. Fáradt a műszak befejezése után? — Csak annyira, mint maga vagy a többi ember, aki becsületesen dolgozik. — Hogyan néz az ki ott lent? — Mint egy gyárban. 1970- ben két okos gépet kaptunk, mindkettőt a Szovjetuniőből. Egy mozgatható dúcolót, II— ONKT—M a neve, és egy KS— 1—G típusú szénfejtő kombájnt, Nemsokára megdöntöttük az addig érvényes szénfej- tő-világrekordot. Egy műszak alatt egy bányászunk 348,4 tonna szenet fejtett ki. ZabCikék körülbelül 100 százalékkal teljesítik túl a hasonló technikával dolgozó kollektívák eredményeit. Érthetetlen. Miből van több a Zahőik-bri- gádban? — Tudom egész pontosan. Együttműködésből. 1971-től együttműködünk vállalatunk néhány fiatal műszaki szakemberével és brigádunkat azó'r> a komplett ésszerűsítés brigádjának nevezik. Mi a titka ennek az együttműködésnek, vagy ahogy mi mondjuk egymás közt, házasságnak? Azelőtt mi, ott lenn, nem értettünk a műszaki dokumentációhoz, bonyolult rajzokhoz, szakkifejezésekhez. Ma mindnyájunkat érdekel, az új, ami szakmánkat érinti, és sokat olvasunk, tanulunk. Sokszor ösz- szefutunk „fenti“ társainkkal és vitatkozunk, ötleteket adunk és kapunk. Hatékonyságukról, jelentőségükről és arról, hogy megvalósltjuk-e, közösen döntünk. Szinte minden beszélgetésünk eredményes, és tartalmaz valami újat. Sok ember még ma is úgy beszél a bányáról, mint olyan helyről, ahol a csákány és a lapát a fő munkaeszközök közé tartozik. Zabőikék föld alatti munkaeszközeinek az értéke 16 millió korona. Nézem a dübörgő kombájnt és a mellettem futószalagon szállított szenet. Régebben egy ilyen 150 méter szélességű szén réteg kifejtésénél legalább hatvan embernek kellett dolgoznia, hogy 700 tonnát kifejtsenek. Ma az óriáskombájnnal csak kilenc ember dolgozik. Nem, ők sem ülnek ölbe tett kézzel, de tény, hogy fizikai megterhelésük még a három évvel ezelőtti követelménynél is jóval alacsonyabb. A brigádról szóló riportunk nem lenne ,teljes, ha nem említenénk meg a „Tegyél túl önmagadon és tarts ki“ nevű mozgalmat, éppen ők voltak az indítványozói. Azt hiszem, hogy a mozgalom — amelynek azóta az Ostrava-Karvina-í bányaterületen számos követője akadt — választ ad arra a kérdésre is, miért éppen a Zaböík-brl- gád tagját tisztelték meg a Szocialista Munka Hőse címmel. Az A. Zápotocky bánya látképe evés ember mondhatja el magáK ről, hogy születésekor díszlövések és harangok szóltak, szirénák búgtak. Többnyire csak hercegeknek, királyoknak, koronás főknek jár ki e tisztelet. Amikor azonban Ta- játová Zora, kiadóvállalatunk bérelszámoló osztályának tervezője született, zúgtak a harangok, a szirénák, egymás után dördültek el a díszlövések. Nemcsak Bratislavában, hanem egész Európában, sőt majdnem az egész világon. Igaz, nem őt köszöntötték, hanem a béke első óráit, egy borzalmas háború végét jelezték. Zorka a vártnál korábban született. Az állandó rettegés, a rohangálás az ó- vóhelyre megviselte édesanyját, ilyenkor a kis élet korábban jelentkezik. Szebb időpontban azonban nem is születhetett. A szabadsággal született, a szabadság gyermeke. Ha hinni lehet az anyakönyvnek, a- zon az emlékezetes napon Bratislavában három gyerek született. Ű volt az első. Kár, hogy az ember nem emlékszik a születése pillanatára. Bizonyára szép volt, nagyon szép volt. Szülei elbeszéléseiből tudja, hogy ilyen kettős ö- römről még álmodni sem mertek volna. Ű már azt a régi világot, a nélkülözést, a munkanélküliséget és az örökös rettegést a megélhetésért is csak édesanyja visszaemlékezéseiből ismeri. Huszonnyolc év telt el az emlékezetes nap óta. Sajnos, egyre inkább megfeledkezünk arról, hogy nem mindig éltünk békében és biztonságban. Zorka is elmondta, hogy szép, örömteli gyermekkora volt, amit a szülei teremtettek neki. Csak ő nem felejti el azt sem, hogy ez nem utolsósorban szocialista társadalmunknak köszönhető, mert békét és biztonságot teremtett az országban. És persze a szovjet hadseregnek, amelynek tagjai többek között Bratislavát is felszabadították. Máskülönben Zorka vérbeli mai lány. A munkahelyén ügyes és szorgalmas. Megözvegyült nagyanyjával él, segít neki a háztartást vezetni, főz és mos rá. Ennyi elfoglaltság mellett a közszereplésből sem vonja ki magát. Az előző választási Időszakban még tagja volt a kiadóvállalatunk mellett működő SZISZ- alapszervezet vezetőségének. Különösen a kulturális munkában érzi magát elemében. Fáradhatatlanul szervezi a tárlat-, színházlátogatásokat, és egyéb akciókat, az ünnepélyeken bármikor szívesen szaval vagy énekel. Örömmel vállalja e munkát, mert érzi, hogy hálával tartozik társadalmunknak. Mert ki tudja, mi lett volna a sorsa, ha néhány nappal, néhány héttel korábban születik, amikor még Bratis- lavára is bombák hullottak? Szerencsére ő ezt már nem ismerte. Bár ne is ismerné soha...! P. L. Keszeli felv. NAPIRENDEN A DIÁKSZERELEM (OLVASÓINK HOZZÁSZÓLÁSAI) Egy hónappal ezelőtt, lapunk tizenötödik számában Jelent meg Keszeli Ferenc vitaindító írása a diákszeral- mekről. Ürömmel állapíthatjuk meg, hogy a vita megindult. Diákok, szülők hozzászólásait közöltük eddig, s várjuk a pedagógusok véleményét is. Reméljük, nem hiába, hiszen a problémáról nekik, nevelőknek is szólniuk kéne. A levelek garmadából mindenekelőtt három diáklány közösen megírt véleményét tartjuk figyelemre méltónak. Ezt írják: „Nagy felháborodással olvastuk K. józsefné hozzászólását. Tizenhét éves. középiskolás lányok vagyunk. K. Józsefné véleményét teljes mértékben elítéljük, mert úgy látjuk, saját ifjúkorát téveszti össze lánya fiatalságával, s a mai fiatalok életével nincs tisztában. Érthetetlen okokból fajtalanságnak nevezi a diákszerelmet. No de miért? Hiszen egy természetes, tiszta emberi érzésről van szó, amely minden fiatalnál ilyen korban — 17 évesen — jelentkezik. Tisztában vagyunk vele. hogy minden szülő i- gyekszik becsületesen nevelni gyermekeit, ám K. józsefné szerint, ha valaki szerelmes, az már nem becsületes. Meggyőződésünk, hogy lánya nem a szerelem miatt szemtelen, hanem a szemtelenségnek tűnő módszerekkel próbálja kiharcolni azt, ami a legtöbbeknek magától értetődő. A szerelmet, amelyet nem lehet veréssel tiltani. Azt kérdezzük a levélírótól, melyik az a korhatár, mikor egy ember már nem nevezhető taknyosnak, mikor már joggal gondolhat a szerelemre? Talán a harminckét esztendő, mint hajdan a szülők többségének az idejében? Legtöbbünk tapasztalata ugyanis, hogy a szerelem nem feltétlenül rossz, nem befolyásolja károsan a tanulást, sőt — lelkesít, ösztönöz. Az a véleményünk, hogy a szülők nem kényszeríthetik ki lányukból a kellő tiszteletet, hiszen bánásmódjukkal lehet, hogy egyenesen gyűlöletet ébresztettek maguk iránt. Ez inkább vezethet rosszhoz, mint a diákszerelem. A tanárnak, aki a leány pártját fogta — igaza volt, bár a kedves édesanya bosszúálló uralkodói elvakultságában nem ismerte fel a jószándékot. Szerintünk a leány egyáltalán nem indnlt el, nem is jár rossz úton. Szerelmes, s nyilván ezáltal boldogabb. Sosem lehet kizárni, hogy a diákboldogság egy életre is szólhat.“ Mari, Vera, Mari, Nővé Zámky Pusztai Veronika is K. jőzsefnével ellenkezik. Felteszi neki a kérdést: „Volt ön valaha is szerelmes, asszonyom? Mert ha igen, bizonyosan tudná, hogy nem minden út ér véget úgy, ahogy mi az elején elképzeljük, jóllehet, ön úgy képzeli, hogy lányából gyermekorvos lesz. jó. De arra gondolt-e, hogy lánya esetleg úgy fog majd férjet, hogy elhatározza — mert talán kénytelen lesz — no, most én ebbe beleszeretek, aztán feleségül megyek hozzá! Nem vagyok diáklány. Falusi munkáslány vagyok, de szerintem abban semmi rossz nem lehet, ha diákkorukban szerelmesek lesznek a fiatalok. Persze nem általánosíthatunk. Sok minden függ a neveléstől. Kérdezem, miért épp veréssel próbálták kiábrándítani lányokat a szerelemből? Nem gondoltak arra, hogy lányuk megmakacsolhatja magát, hogy csakazértig ellenáll majd? Szép Önöktől, hogy lányuknak anyagilag igyekeznek a legtöbbet nyújtani, de ez nem minden. El kellett volna beszélgetniük vele, sőt már kiskorától úgy kellett volna nevelniük, hogy a legintimebb problémáival is őszintén a szülőkhöz fordulhasson segítségért. Sokat mulasztottak. Sajnos, faluhelyen a szülök egyáltalán nem beszélgetnek gyerekeikkel a szerelemről, hz életről, a házasságról. Remélem, a (kb. velem egykorú) kislány is elolvassa majd soraimat. Neki ennyit mondanék: szerintem az ifjúság és a szerelem együtt jár. Mikor legyen szerelmes az ember, ha nem fiatalon? A szerelemnek nem parancsolhatunk, magától jön, és ez szép benne. Bár az embernek uralkodnia is kell az érzésein. A szerelmet a tanulással össze is lehet hangolni. Szerintem a szerelem nem pontosan azt jelenti, hogy fiatalok ezen a címen összefekszenek. £n is voltam szerelmes, tudom, milyen rosszul esik, ha a falubeliek oktalanul gyanúsítják meg az embert ilyesmivel, csupán azért, mert szerelmes, mert jár valakivel.“ Egy „18 éves diáklány“ azt írja: „K. józsefné levele felháborított. Nem vádolhatja a lányát és a tanári úgyszintén nem. Legfeljebb önmagát, az anyát, aki leánya tizennyolc éve alatt nem tudta megtalálni az anya és a gyereke közti bizalmas, őszinte emberi hangnemet. Ezzel pedig nincs mit kérkednie. Sajnos, a példa nem egyedi.“ A „Kövek a vízparton“ jeligéjű levél íróját idézzük: A gondolatot, hogy tollat ragadjak, K. józsefné levele adta. Remélem, példámmal sikerül bebizonyítanom neki, hogy a diákszerelem az ő szavaival élve sem fajtalanság, nem káros, sót... 17 éves gimnazista vagyok, és egy középiskolás fiúval járok együtt. Hetenként egyszer találkozunk, mert mindkettőnk heti programja túlzsúfolt, van ennél szükségszerűen fontosabb is, bár jó a fiúval együtt lenni. Mióta együtt járunk, még hármas feleletem se volt, s nyilvánvaló, hogy ezt az előmenetelemet meg is tudom tartani. Elnöki funkciót töltök be iskolánk SZISZ-szervezetében. kéthetenként politikai iskolába járok, hetenként kétszer pedig nyelvórákat veszek. Kezemet a szívemre téve mondom, hogy a randevú miatt eddig még egyetlen más kötelességemet sem mulasztottam el. A szabad időben talái- kozgatunk, s ez megszépíti napi. heti gondjaim, kötelességeim terhes, de nem kellemetlen valóságát. A pár együtt eltöltött órát igyekszünk kihasználni. Megbeszéljük egymás problémáit, segítünk egymásnak a tanulásban, kicseréljük nézeteinket. Mert tessék elhinni, hogy beaton, a divaton kívül a mai fiatalokat igenis érdekli a társadalmi élet, a társadalmi gondok, a művészet, a politika, a világbéke... minden, és nem csak a szerelem. Persze moziba, sétálni is eljárunk, s úgy vélem, hogy kettőnk ártatlan közösségével senkinek nem vétünk, s hogy mindez természetes. Engem is féltenek és szeretnek a szüleim. Ötvenévesek, de az a véleményük, hogy a szülő és a gyermek közti kapcsolat akkor romlik meg, ha egyik nem bfzik a másikban. Tiszta, igaz diákszerelem sok rendes fiatal közt van. Nincs ebben semmi kivetnivaló.“ ooo Várjuk a további véleményeket!
