Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-22 / 34. szám

f A SZOVJET KÖNYV JELENE ÉS JÖVŐJE A szovjethatalom évei alatt a Szovjetunióban kiadott könyvek példányszáma eléri a 38 milliár- dot. Csak a múlt évben mintegy 86 000 könyv és brosúra jelent meg, 108 nyelven. A társadalmi-politikai és a tár­sadalmi-gazdasági irodalom terü­letén az első helyet Lenin művei foglalják el. Ezeknek példányszá­ma meghaladja a 396 milliót. Fon­tos eseménnyé vált a szovjet ál­lam megalapítója összes müvei­nek 55 kötetes kiadása. Nagy figyelmet szentelnek a szépirodalomnak. Óriási példány- számban adták ki Puskin, Tolsztoj, Sevcsenko és kortárs írók — So­lohov, Fegyin — műveit. A Szov­jetunióban megjelenő minden ha­todik könyv az ifjú olvasónak szól. A Szovjetunió népeinek 89 nyel1- vén jelennek meg könyvek. A szovjetországban és határain túl egyaránt nagy népszerűséget vív­tak ki Csingiz Ajtmanov kirgiz író, Raszul Gamzatov avar, és Ju- rij Ritheu csukcs író művei. Azok­nak a népeknek, amelyeket ők a soknemzetiségű szovjet irodalom­ban képviselnek, a forradalom előtt saját írásuk sem volt. Az UNESCO adatai szerint a Szovjetunió vezető helyet foglal el a fordítások terén. Az oroszok és más szovjet népek 101 ország íróinak könyveit olvashatják a- nyanyelvükön. Az UNESCO a Szovjetunió ja­vaslatára nyilvánította az idei évet nemzetközi könyvévnek. A Szov­jetunióban ezt az esztendőt könyv- és illusztráció-kiállításokkal, ol­vasói konferenciákkal, író-olvasó találkozókkal, a külföldi irodal­mak dekádjaival ünnepük meg. Az országban mindennap történik va­lamilyen, a könyvévnek szentelt esemény. Az 1971—75-ös ötéves térvben további jelentős emelkeéds követ­kezik be az újságok, folyóiratok, könyvek példányszámában, szá­mottevően bővül a nyomdaipari bázis. IRODALOM A RÁDIÓBAN Élvezet és létszükséglet Az augusztus ötödikéi TÍZ PERC IRODALOM Apríly Lajos emlékét idézte. A szerkesztő bevezető szövegé­ből ugyan nem tűnt ki, milyen alkalomból. Nyilván a költő halálának ötödik évfordulója szülte az ötletet. Az összeállítás szép volt. A tömör, csupán a leglé­nyegesebb utalásokra szorítkozó magyarázó szövegen kívül hat Áprlly-verset hallottunk: Március, A hegyla­kók, Éjjeli zene, Októberi séta, Vallomás, Ködös évszak előtt. Bár a válogatás szempontjait vitatni lehetne, azt azonban semmiképpen nem, hogy a szerkesztői szán- - dék nemes volt, s hogy a hallott versek igazolták a költő vallomását: „A vers csak búvópatakjává válhat életemnek.“ Kifogásaim ezúttal a költemények előadásmódjával szemben vannak.. Moooszlőy Éva és Gálán Géza versmondási felfogása korszerű és rokonszenves. A költemények tartalmi és hangulati egységét s egyes elemeit is általában Jól ér­zékelik, versmondási stílusuk azonban — a vevőkészü­lékekben! — már nem érvényesül kellőképpen. Ennek főoka a szinte pianisszimőra fogott hangerő. Úgyszól­ván csak suttognak. Ezt tehetik a pódiumon, ahol szem­től szembe állnak a közönséggel, amikor az artikulálás, az ajakmozgás, a mimika Is segíti a megértést; de a rádióban, ahol csupán a hanggal lehet kifejezni — hisz ez helyettesíti mikrofonnál a közönséggel hiányzó kapcsolatot is —, módosítani kel! az Interpretáláson. Ezt az igényt az a körülmény Is növeli, hogy a ma­gyar adás vételi lehetőségei nem mindenhol a legjob­bak, az adásba (legalábbis mifelénk) minduntalan be- leszüremllk egy másik adás, s ha ezt még a légköri zavarok is befolyásolják, a versek — mihelyt előadá­suk visszafojtott, letompított, lehalkított — élvezhetet­lenekké válnak. A hallgató ilyenkor csak egyszínű, egy- húrú, árnyalatlan, szürke színskálájú versmondást re­gisztrál. Nagyobb hangerő kívántatik tehát a feljátszáskor, •nélkül azonban, hogy az előadók „ráznák“ a szavakat vagy buzogtatnák az indulatokat, harsognának vagy deklamálnának. Vagyis a mondott szóval úgy kell hat­nunk, hogy a hangerő fokozásával a szavak és a sza­kaszok értelmi-érzelmi töltését, feszültségét kellőkép­pen érzékeltethessük. így válik a költészet és hallgatása igazán élvezetté. Az augusztus hatodikai EGY HAZABAN című műsor­ban Illyés Gyulát szólaltatta meg a Rádió munkatársa. (Nem tudom, mi okból hallgatta el a nevét a rendező). A költő közelgő 70. évfordulójának előjele volt ez a beszélgetés. Illyés a tőle megszokott egyenességgel fe­lelt a kérdésekre, s ezúttal is megfogalmazott néhány bölcsességet: „Az élet megismeréséhez szegénynek kell születni.“ „A szegénységben mindig volt valami emel- kedettebb erkölcs.“ Szőlt gyermekkoráról, a párizsi évekről, a költővé-írővá válás időszakáról, a húszas- harmincas évek kitekintési törekvéseiről a szomszédok felé: „Osszebékülést akartunk a Duna menti népekkel.“ Megtudtuk, hogy új drámán dolgozik, témája a testvéri szeretet, főszereplői Dózsa György és Dózsa Gergely. Ismételten leszögezte: elsősorban költőnek érzi magát. S hogy mennyire népben-nemzetben gondolkodik, egy mostani utalása is bizonyltja: „Tizenötmillió ember — nem is oyan kis nép.“ A nyilatkozat után öt verset hallottunk a Dőlt vitor­lából. íLehetett volna a Fekete-fehér-ből Isi) Ezek közül kettőben volt előadói botlás. A Szokásaim, ti című vers utolsó két sora a kötetben így található: Ti győztök. „Agyba!“ — bebugyoláltak aprólékosan, mint anyám. S Így hallottuk: Ti győztök ágyba.... A Vízfakasztó ünnepléséből pedig az És félreeejtett fővel rápipál sorban félreértve-t mondott az előadó, Koreő Branislav, Egy nem régi nyilatkozatában Illyés Gyula azt mond­ta — nem tudom szó szerint idézni —, hogy elgépie- sedő, rohanó korunkban a költészetnek olyan szerepe van, mint a dalnak, a zenének; a költészet azonban nemcsak élvezetet nyújt: létszükséglet is. Nélküle a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődést nem lehet el­képzelni. Ezt a nemes küldetést segíthetik elő a Rádió irodal­mi műsorai Is. TOLVAJ BERTALAN „Lyra Mundi“ címmel jelent meg az idei ünnepi könyvhéten a budapesti könyvsátrakban három Ízlésesen kiállított ver­seskötet: Goethe, Burns és Je­szenyin válogatott versel. Ezek közül a nagy német klasszikus, Goethe: VERSEI kerültek át hozzánk is a kö­zös könyvkiadási egyezmény keretében. Nemcsak a szerzője rendkívüli ennek a gyűjteméhy- nek, rendkívüli a fordltögárdá- ja Is: Arany János, Babits Mi­hály, Kosztolányi Dezső, Rad­nóti Miklós, Szabó Lőrinc, Tóth Arpád, Sárközi György, Aprily Lajos, Nemes Nagy Ágnes. Köztudott, hogy Goethe talál­ta ki a „világirodalom“ fogal­mát. Ö maga is ebbe a kate­góriába tartozik. Rajta kívül a századforduló két nagy orosz klasszikusának olvashatjuk egy- egy könyvét. Csehov: DRÁMA A VADÁ­SZATON című regénye például valóban reprezentatív alkotása szerző­jének. Csehov ugyanis novel­lista és drámaíró volt. Jelen kötete is inkább hosszú novel­la, mint regény, s minthogy a cím is drámára utal, Kami- sev vizsgálóbíró történetét így kulcsregényként is felfoghat­juk. S miközben feszült érdek­lődéssel követjük ez Izgalmas bűnügyi drámát, melyben a ro­mantika minden kelléke — sze­relem, féltékenység, bosszú, lel­ki vívódás — egyaránt fellel­hető, lehetetlen észre nem ven­nünk, hogy ez paródia: az író a romantika túlburjánzó divat­ját gúnyolja ki, a sekély érzel­meket, a túlzott regényességgel bonyolódó cselekményt, egyszó­val mindazt, ami elrejti a szem elől az élet valóságának fény- és árnyoldalait. Hasonló témáról, hasonló korról, meggyőző hangulatokról szól. Kuprin: A PÁRBAJ című regénye is, melyet Ma- kszlm Gorkijnak ajánlott őszin­te barátsággal és mély tiszte­lettel szerzője. Egy felejthetet­len éjszaka után a szerelmes tiszt elszántan áll ki a férj pisztolya elé. Meghal, hogy a hatalomra vágyó kacér asszony közelebb kerüljön céljához: a dicsőséghez, a pompához. Kup­rin a mély és Igazán emberi érzéseket szegezi szembe a cári tiszti kar züllött és er­kölcstelen posványával. A Világirodalom Remekei-so- rozatban jelent meg két kötet­ben: Maugham: ŰRÖK SZOLGASÁG című regénye, Gáspár Margit fordításában. A hajdan oly nagy sikerű szerző nagy sikerű re­génye ezúttal is slágere volt az Idei könyvhétnek, noha a tör­ténet kissé beporosodott az é­vek folyamán. Az Író pályakez­désének számos elemét szőtte bele e megható és felemelő, el­szomorító és mégis bíztató re­génybe, melyet máig Maugham főművének tekintenek. Két pompás életrajzregénnyel folytathatjuk áttekintésünket. A maga nemében mindkettő mű­fajának a klasszikusa. Anatole France: JEAN D’ARC­rôl, a XV. század legendás szü­zéről Irt regényt. Nem kevésbé legendás a hőse Stefan Zweig: STUART MÁRIA című történelmi regényének. Egy régmúlt kor harcai, szen­vedélyei tárulnak fel az olva­só előtt e regény lapjain, s az egész tötrténetet áthatja a kö­zépkor bilincseit lerázó rene­szánsznak diadalmas előretöré­se. A Magvető Könyvkiadó „Vi­lágkönyvtár“ sorozatában jelent meg az ausztráliai irodalom legkiválóbb képviselőjének, Patrick White-nek: AZ ÉLET FÁJA című regénye, jelentős mulasz­tással pótolva világirodalmi is­mereteinket. Nagy népszerűségre számít­hat a kiváló műfordító, Lomb Kató: ÍGY TANULOK NYELVE­KET című kötetének új kiadá­sa, valamint a kiváló színmű­vész, Gábor Miklós Immár má­sodik könyve: A SZÍNÉSZ ÁR­NYÉKA. S végül néhány Ifjúsági mun­ka: A nemrég elhunyt kiváló köl­tő, Devecseri Gábur: ÁLLAT­KERTI ÚTMUTATÓJA, a nagy amerikai költő, T. S. Eliot pom­pásan Illusztrált gyerekkötete, a MACSKÁK KÖNYVE, Bálint Agnes tv-hőseinek könyvinkar nációja: JO ÉJSZAKÁT, MACI! A serdültebbek Kriza János népmesegyűjteményében, A csó­kalányokban, s Erich Kästner: A KÉT LOTTI című regényében gyönyörködhetnek, a kalando­kat kedvelő ifjak pedig Heyer­dahl: A RA EXPEDÍCIÓK, Klt- tenberger—Mészáros: AFRIKAI VADASZEMLEKEK című útiraj­zaiban, valamint Traven: ARANYÁSÓK és Rejtő Jenő: AZ ELÁTKOZOTT PART című regé­nyeiben élhetik ki kalandvá­gyukat. A legeslegvégül egy pompás leporelló, az Arany lxl. új ifjúság 5 Fábry Zoltán a közelmált- ban töltötte volna be 75. életévéi, ha a halál el nem szólitja sorainkból. Az esz­tétára, a kritikusra, a bátor antifasiszta harcosra emlé­kezünk alábbi írásával, a- melyben Fábry leleplezi az első köztársaság masaryki demokráciájának igazi arcát FABRY OLTÄN: Sajtószabadság és demokrácia (Télen, amikor a pozsonyi cenzúra elkobozta Fábry Zoltán Az éhség legendája című brosúráját, Fábry nyílt levéllel fordult Slávik akkori belügyminiszterhez. Itt közöljük a nyílt levél egy részét, melynek jelentősége azóta az eseményekkel csak megnőtt. Bizonyltja, hogy az erős demokrácia nemcsak gazdasági és politikai intézke­désekben, de a kultúrkönyvmáglyákban sem különbözik a fasiszta kollégáitól. Bizonyltja ezt, hogy az a fejlődés, amely Csehszlovákiában a szükségrendeletekkel és felha­talmazási törvénnyel indult meg, és nyílegyenesen a fa­siszta diktatúra felé tart, nem valami merőben új: csak méltó folytatása elődjének. Ugyanúgy, ahogy a fultürfa- sizmus folytatása és beteljesedése a kultúr- „demokrá­cia“ eszközeinek.) A kor lelkiismerete akartam lenni. Az eredmény: bör­tön, cenzúra, elkobzás. £s mindez a paragrafusok ne­vében, a törvény nevében, a „demokrácia“ nevében, a nép nevében. Az éhség legendáját elkobozta a demokrácia valósá­ga. A létező valóságot — munkátlanok éhségét — sem­mivé tagadta egy fikció: a demokrácia. Az éhség valósá­ga ellen tehát ki kell játszani a demokrácia legendáját. Magyarországon az államszentség a „szent korona“, Csehszlovákiában: a demokrácia. Magyarországon nincs király, de megvan a középkori jogalap. Látható és ta­pintható, grófoktól őrzött szimbólum. A demokráciának nincs szimbólnma, a demokráciának csak valósága lehet. Hol van? A demokrácia valósága ma a lotyó valósága: polgári államformák ágyasa! A von Papenek, Mussolinik, Bethle­nek, ezek a kényes legények, nem tűrik meg maguk mel­lett, kidobják, és ez a rablólovaggesztus mindenesetre be­csületesebb nyíltság, mint a demokrácia nevében űzött kapitalista játék. A demokrácia sose létezett. Osztályok harcában nem létezhet. Amíg az államapparátus egész komplexuma az osztályállam jellegét mutatja, demokrá­ciáról beszélni — szemfényvesztés. A demokrácia mindig csak takaró köpeny volt, vitakérdés: ha akarom, vem­hes, ha akarom nem vemhes. A demokrácia: legenda, mert ha valóság lenne, akkor könyvemet nem kellett vol­na elkobozni. De Az éhség legendáját el kellett kobozni! Ez az elkobzás a csehszlovák demokrácia igazi fokmé­rője. A Balkán-diktatúrák, a Horthy-cenzúra. a Musso- iini-elhallgattatások, Hindenburg országa és Masaryk ál­lama közt már nincs különbség, Közép-Európában az írás-, szólás- és gondolatszabadság felett a kor rendőrei örködnek. A XX. század Közép-Európája lázasan várja az új Metternichet, a rendőrminiszterek egyforma ambíció­val készítik elő az új Szent Szövetség bacilusmentes hin­terland ját. Mi keresnivalója van itt a kor lelkiismereté­nek? Mi köze a demokráciának a verhovinai éhséghez? Nagyobb dologról van itt szó. A Metternichek nem bo­tolhatnak meg egy darab kenyéren. A verhovinai lócitro­mot tehát el kell rúgni az útból, az éhséggel együtt, a könyvel együtt, az íróval együtt! £s ezzel az ügy el van intézve. Csodálatosak a demokrácia útjai Csehszlovákiában! An­nak idején Renn-nei és Hamiltonnal együtt jártam a Verhovinát. A két neves kültöldi vendéget útjuk előtt Slávik belügyminiszter még kihallgatáson is fogadta. Ak­kor veük szemben a demokrácia még diszkuszió volt. Há­rom hónap múlva ugyanez a demokrácia szóröstül-bőrös- tül elkobozza az én írásomat, noha ugyanazt mondja, mint Renn és Hamilton! Könyvemet el kellett kobozni, mert vaóságdokumentum, mert álarcrántás. A demokrá­cia pedig, éppen mert csak takaró köpeny, ezt az álarc- rántást nem tűrheti. A félelem internacionáléja parancsol: a szemünket be­kötik, a szánkat betömik, a toliunkat kiütik. De a leta­gadott éhség most már hallgatni fog, és az ejkushadt fró most már jól nevelten eltűnik a balfenéken! Holicson az éhség tovább marsol, Garamion a proletárok újra hull­nak, minf az őszi legyek. Hiába minden, a tömegek szól­nak, mozdulnak, szólni, Írni kell nekünk is: az idő nem hallgat, az idő nem áll, a kezemet még nem vágták le tóból, az Írógépet még nem zúzták darabokra. Kinyújtott vádoló kezemet leüthetik, hangomat teljesen elfojthatják. A harc egyenlőtlen: az írógép ellen, a szellem demonstrá­ciója, a gondolat ereje ellen az egész metternichi appará­tust mozgósítják: fizikailag kell, hogy aul maradjak. És mégis élek, mert legyőzetéseinben vagyok erős, most ér­zem, hogy vagyok valaki, több és erősebb hatalom, mint ők. Legyőzhetetlen. Mert ha lelkiismeret vagyok, akkor elpusztíthatatlan vagyok: jövő! A történelem ítélete elől nem lehet csendorszurunyok- hoz és paragrafusokhoz menekülni. Aki féi, akinek csen- dőrszuronyra és paragrafusra van szüksége, az alulma­rad. Aki fél, annak nincs igaza, azt megöli, félredobja a históriai törvényszerűség. Az államügyész hiába át­kozta halálra írásomat: csak a papirost téphette el, csak a nyomdászok munkáját semmisíthette meg, de mert agy- tekervényeimet nem kanalazhatta ki, a gondolat, hit és akayat továbbra is megmaradtak — erősebben, kötele­zőbben —, másokért, ezekért, akikről tudom, hogy ott állnak mögöttem, és akik tudják, hogy velük együtt el­pusztíthatatlan jövó vagyok: lelkiismeret, számadásra vonás, ítélet! (Az ÜT, 1933)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom