Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-27 / 52. szám
-----------------------új ífjóság 5 jére A magaa s néped dics&séc Végére tártunk az 1972-es évnek. > a számadást, az összegezést kl-ki a maga módján végzi el. Barta Gyula festőművész mérlege ez egyszer hosz szabb Időszakra vonatkozik. Számára az óesztendő egyben jelentős jubileumi határkő Is. Felkerestük őt ez alkalomból Bratlslavában a Miletlőová utcai műtermében és elbeszélgettünk vele arról, vajon hogyan zárja azt az évet, amely az ötödik x-et rótta fel hátára. — Hát Igen, Igen. Itt van az ötödik X, mondjuk a hátamon vagy a vállamon... de hadd áruljam el, fizikai értelemben egyáltalán nem érzem a súlyát. Szellemileg pedig éppen hogy nem. Ha mégis van súlya a munkában megélt éveknek, olyan az, mint amilyen a pénz aranyfedezetéé. Cgy érzem, hogy eddigi tevékenységem során szerzett 's- meretelm, tapasztalataim hozzásegítettek filozófiai nézeteim, művészi felfogásom kikristályosodásához, s ezek birtokában már könnyebb a művészi munka. Könnyebb, de korántsem könnyű. Bevallom, hogy minden űj alkotásomhoz az egykori kezdő diák lámpalázával látok hozzá, és feszélyezetten állok vele a képzőművészeti bizottság elé. Lámpaláz, feszélyezettség. Azt gondolná a laikus, hogy érett művész ezeket a fogalmakat csak emlékezésből ismeri. Barta mester meggyőzően állítja, magyarázza, bizonyítja, hogy minden új kép, minden üj kompozíció egy-egy újrakezdés. Amikor szembenéz a hófehér papirossal, az érintetlen vászonnal, mindig újra átérzl gyermekkora izgalmait, képzeletében végigvonulnak a pipázgató párkányi parasztemberek, fellzzlk előtte a piros fény édesapja kovácsmühelvé- ben... Ezek az emlékek nem halott képekként lebbennek elő. hogy egyszersmind tovatűnjenek. Az érett férfi, a tapasztalt művész elbeszélget a fellzzó képek hőseivel, közéjük képzeli magát. Igyekszik az ő szemükkel látni, az ő szemléletükkel szemlélni. Talán ennek köszönhető, hogy még a kimondottan színhatásokra épített kompozíciói sem hatnak elvontan, mert a párkányi pipázó bajuszos emberekre emlékeztetve racionális magvat hordoznak magukban. Barta Gyula művészi felkészülését megszakította a második világháború. Emberi érését, eszmei fejlődését azonban a frontszolgálat keserű tapasztalatai sem gátolhatták meg. A felszabadulás után a tanulnl-íejlődni vágyás vitte a bratlslaval akadémia padjába. Itt Mudroch professzor legkedveltebb (értsd: legjobban rajzoló és komponáló) diákja lett. Az önálló művészi pálya első ével következtek: plakátok, díszletek, klálll- tásrendezések. A kezdeti Időszakból legszívesebben azokat az éveket Idézi fel, amelyeket művészi Ikertestvéreivel, Szabó Sándorral és Drexler Károllyal a felső Garam vidékén töltöttek. Ott kóstoltak bele első ízben a tájképfesztészetbe, a sajátos életkörnyezet jellegzetes ábrázolásába. Ezután következett a nagyvonalú szocialista építkezések csodálata. A három fiatal képzőművész bejárta az újonnan épülő duzzasztógátak, vízi erőművek, gyártelepek hosszú sorát. Kialakították az új típusú tájkép: az Ipari tájkép sajátos változatát, s ebben nagy szerepet játszott Barta Gyula hajlamossága a lírikus költészet felé. A későbbi évek során Is hű maradt a három alkotó művész épülő szocialista hazánk új létesítményeihez. Ákl az országot járja, lehetne a megmondhatója annak, hogy Szlovákia minden csücskében találkozhat egy-egy gyár, Iskola, népművészeti otthon, nemzeti bizottsági székház homlokzatán az ő monumentális alkotásaikkal. Ezek közül külön említést érdemel a Stúrovól (párkányi) cellulózgyár tanácstermének és ebédlőjének művészi díszítése, amelyet Barta Gyula megkülönböztetett odaadással készített. Ezeknél érezhető, hogy a művész szívét általmelegítette a szülőföld szeretetének nemes érzése. Ám a lírikus szenvedély jellemző vonása Barta Gyula többi alkotásának is. Találkozásunk során felmerült az elkötelezettség fogalma Is. Megkérdeztük Barta Gyulát, mit ért e szó alatt. — Annak ellenére, hogy a művészi elhivatottságról manapság sok szó esik, nem úgy kezelem e kérdést, mint valami újat. Én ugyanis sosem képzeltem el másnak a művészetet, mint elhivatottnak. Szerintem az angazsáltság elsősorban a jól végzett munka. A múlt évek során sok olyan fiatal próbálkozott különböző technikákkal, módszerekkel, nemegyszer praktikákkal feltűnni, akik nem rendelkeztek kellő filozófiai tapasztalatokkal, művészi é- rettséggel. Magamban sokszor hálálkodtam, hogy nekem kovács volt az apám, szerettem és szeretem az embereket. A falusi életszemléletet. Sokat dolgoztam szántóföldön, szőlősökben. Mindez nagyban hozzájárult életfelfogásom és szemléletem alakulásához. Enélkül nem Is tudnék alkotni. Ogy érzém, sok fiatalból ez hiányzik. Nem Is kívánok mást, minthogy legyen erőm az évek során szerzett tapasztalataimat, Ismereteimet é- rett gyümölccsé, alkotássá formálni s űgv átnyújtani társadalmunknak. Szebben ezt ml sem tudnánk megfogalmazni: Kezet fogunk a jubiláló művésszel s azt kívánjuk, hogy elképzelései, vágyai — mindannyiunk Jávára — valóra váljanak. Petrlk József Ebben az időben egyre feszültebbé válik a politikai helyzet. A nagyon Is éles szemű költő nem azonosul a liberális nemesi politikával. A sikertelen országgyűlések növelik a nép ellenszenvét a bécsi udvarral szemben, a haladás hívei balra tolódnak és egyre élesebben elkülönülnek a konzervatívoktól. Ilyen légkörben alakul ki azoknak az értelmiségi, klsnemfesi, jobbágyi származású fiataloknak a köre, akik később nagy szerepet vállalnak a forradalom előkészítésében és vezetésében. Ennek a társaságnak egyik hangadója Petőfi, aki akkor már világosan látja a meglevő feudális társadalmi rendszer ellentmondásait. Költeményeiből kl-klcsendül a későbbi forradalmi versek heves hangja. Gyűlölettel szól a nemesi osztály kiváltságairól. Feltarthatatlannak tekinti ezt az osztályt, amelyet minél előbb fel kell számolni. „A magyar nemes“ című költeményében megvető gúnnyal szól a pökhendi, tunya, maradi nemesről, akit az evésen, 1- váson és lumpoláson kívül nem érdekel semmi. Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával? Majd elmúlnak a bajok. Én magyar nemes vagyokl Ez a költemény pillanatnyi haragénak eredménye. Borjádon tartózkodva egy barátjánál ebéd közben hallotta a járás szolgabírájától azt az „okos“ fejtegetést, hogy a népet legeredményesebben a deres neveli meg és tartja sakkban. De a költemény nem ennek az egyetlen eseménynek a haragos visszhangja, hanem az ábrázolt nemes egész osztályát képviseli. A szatirikus hau- go felerősíti a vissza-vlsszatérő refrén. Ez év tavaszán a költő felvidéki útra indul. Itt Is lépten-nyomon találkozik a nyomorral, látja az éhező szegénységet. Ennek hatására írja azt a rövid versét, amelyben élesen szembeállítja az elviselhetetlen nyomort az anyagi tobzódással, Jóléttel: Mig egyfelől boldog lakóid Megfúlnak a bőség miatt: Hát másfelől meg éhhalállal Megy sírba sok szegény fiad. 10. KÉRDÉS: Nevezzétek meg az idézett verset! Olvasmányai és saját tapasztalatai révén egyre tisztábban látja hazája égető helyzetét, költészete mindinkább forradalmivá válik. Elismert költő már ekkor. Csakhogy ennek az anyagilag a- ránylag nyugodt időszaknak véga szakad. A költőt népiessége, közérthetősége és egyszerűsége miatt pó- riassággal vádolják. Nemcsak a reakciós kritika Indít ellene támadó hadjáratot, hanem néhány eddig legjobb barátjának vélt társa Is elfordul tőle. A Pesti Divatlapban betöltött állásáról Is lemond, így ismét nyomorba dől, földönfutóvá válik. Közben a szeretett szülők anyagi helyzete Is egyre aggasztóbb. Mindez 1845-46 telén átmeneti időre lelki válságba sodorja a költőt. Szalkszentmártonba vonul Pestről, kiűzött vadként tér meg Ide. „A fájdalmak súlyosak, de nagy hullámot egyik sem vet... a költő egymás után Idézi fel őket, hogy minél előbb végezzen velük... Túlságosan fiatal ahhoz, hogy kétségbeessék. A mélységből is friss, egészséges hang hallatszik* — jellemzi a költő lelkiállapotát Illyés Gyula. Komor, pesszimista hangulatú ciklus őrzi ennek a lelki válságnak Időszakát. A ciklus egyes darabjaiból az általánosított emberi gonoszság, keserűség, gúny árad. Az apró versek egymásutánjában kimagasló csúcs az a drámai monológ, a- melynek mintegy előtanulmánya az egész ciklus: De mit kacagok, mint a bolond? Hisz sírnom kellene Siratni, hogy oly gonosz a világ. De mint Illyés Gyula mondja: „Nem a fékevesztett elme... hat reánk, hanem a szörnyű fintorok mögött jól látható s oly szeretetreméltó ifjú arc rémülete: lássátok, ilyen a világ, meg kell bolondulni tőle, vagy föl kell robbantani az egészet“. A költő az utóbbit választja: Még várok holnapig; Ha holnap sem lesz végítélet: Beások a föld közepéig, Lőport viszek le És a világot a levegőbe röpítem... hahahal Az ebben a korszakban Irt verses elbeszéléseire is rányomta bélyegét a zaklatott lelkiállapot. Történelmi drámája és egyetlen regénye Is ek- 'kor íródik. 11. KÉRDÉS: Melyik ez a verssorozat? Nevezzétek meg a ciklus idézett költeményét, valamint a történelmi dráma és a regény címéti A pesszimista hangulatot azonban rövidesen legyőzi, és ismét a forradalmi lendület, a harcolni akarás a költemények központi magva. Ismét tettvággyal fordul a világ felé, s örökre lezárja az Ifjúkori elvágyódás, lemondás Időszakát. Költeményeiben megint a bizakodás hangján szól. ... Nem gyűlölöm, mint eddig, a világot: Már csak haragszom rája, csak haragszom Hogy olyan gyáva... ... De hinni kezdem, hogy dicső napoknak Érjük maholnap fényes hajnalát... Ebben a költeményben bukkan fel először a társadalmi lgazságtalansá gokat megszüntető forradalom és szabadságharc képe. A „Sors, nyiss nekem tért“ c. versében pedig a költő maga Is részt kér a harcbői. 12. KÉRDÉS: Kibez Irta Petőfi az idézett verset és mi a elme? A kérdésekre a helyes választ 1973. január 4-ig küldjétek szerkesztőségünkbe! Azt Is mondhatnám: megfiatalodott műsorok. Mert az utóbbi néhány hónap alatt a hazat rádió egy-két magyar nyelvű műsora szinte kiborotválkozott, új köntöst öltött s új tartalommal telítődött. Ezek egyike a Fiatalok a mikrofon előtt. Bizony mondom — bár nincs olyan közönségtábora, mint a Kontak tus-nak —, megérdemli az odafigyelést. Igaz, nincs olyan múltja sem, hiszen a Kontaktus már túl van a századik számon. Az eddig hallott négy-öt adásból úgy veszem ki, hogy a műsor gerincét a kultúra és az Ifjúság kapcsolata adja, ezen belül Is a művészetek kerülnek előtérbe. Ezt sejtette az október 15-1 adás, amikor Is a mikrofon elő't szerepelt egy, a Budapesti Színművészeti Főiskolán tanuló hazai magyar diák; zongoraversenyeken elért sikereiről nyilatkozott Janda Ildiké, ű] verseiről és a versírás vágyáról vallott Balta Kálmán; a zebegényi képzőművészeti szabadiskola hasznáról beszélt egy honi, kép zőművészetért rajongó diáklány. A november 12-1 adás középpontjába már inkább az ifjúság mozgalmi élete s a szabad Idő okos kihasználási módja került. (Horváth József, a komáromi gimnázium Igazgatója csak örülhet, hogy ő Is a fiatalok mikrofonjába beszélt, akárcsak az Iskolai pártszervezet elnöke ) Az adást színessé tette az Iskolai irodalmi színpad egyik műsorszámának a bemutatása, Várnai Zseni: Fiam c. verse. A november 26-1 adásból csak azt a részt hallottam, amelyben a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egye tem Ifjúsági klubjának néhány tagja meglátogatta a bratlslaval József Attila Ifjúsági Klubot, hogy eszmecserét folytassanak az itt élő nemzetiségi Ifjúság híd szerepéről a két szomszédos nép kultúrájának, főleg Irodalmának a közelítése s egymás kölcsönös megismerése terén. Nyilatkozataik fesztelenek és őszinték voltak. Itt azonban nem ártott volna, ha Dusik Éva szerkesztő a mikrofont a diákok által emlegetett Duba Gyula és Tő- zsér Árpád elé Is odatartotta volna, hogy véleményüket ne csak utalásokból halljuk. (Elvégre még ók Is fiatalok!) Az eddig hallottak közül mégis az október 29-1 adás ragadott meg legjobban. A könyv dicsérete volt ez a szám. Az olvasóvá nevelés ügyét szolgálta benne nemcsak Szabó Lőrinc Könyv és álom című költeménye, hanem a szenei könyvtárban feljátszott egész műsor. Itt ugyanis példásan működik az Ifjú könyvbarátok köre. Pollák Margit könyvtáros olyan nyugodt hangvétellel, kiegyensúlyozottan és türelmesen s mindezen felül olyan hozzáértéssel és ügyszeretettel beszélt a kör tevékenységéről, terveiről, a rendezvényekről és azok értékéről, hogy Igazán kellemes élmény volt hallgatni. (Ugyan hány magyar könyvtáros dobhártyáját rezegtette meg ez a szép nyilatkozat? Bizonyára a szívükre Is hatott volna!) Okosan beszéltek a szenei iskolák diákjai is. Érezhető volt az Irodalmi nevelés hatása! Jó ötletnek tartom, hogy a szerkesztő beiktatta a műsorba az írás és a könyv útját a rajzoktól, a rovásoktól, az ábráktól kezdve a papiruszon, a pergamenen át a mikrofilmig. Egységes kompozíctójú, határozott gondolatmenetre épített műsor volt ez. Bár gondosan elő volt készítve, mégsem lehetett belőle érezni semmi merevséget vagy kényszere- dettséget. Az egész adást a könyvhöz méltó rendezői és beszédstílus uralta. Biztató jel, hogy a bratlslaval rádió magyar szerkesztősége teret ad újabb és újabb kezdeményezéseknek, fiatalos elképzeléseknek, rugalmas, Igazán rádlószerü megoldásoknak. Ezek egyike a Fiatalok a mikrofon előtt. Hiszem, hogy még sok kellemes, pozitív meglepetést tartogat. jót tenne, ha — mondjuk — Nagy Árpád, akinek a neve gyakran szerepel a műsor végén mint szerkesztőé, elárulna valamit az Oj Ifjúság hasábjain jövő évi elképzeléseikből! Móricz Zsügmond írta: „Mikor először ültem le a mikrofon elé, mély meghatottság fogott el. A legnagyobb csodát éreztem: a megszüntetett távolságokat rokonlel- kek között. Az a lehetőség nyűgözött le: íme, minden magyarhoz szólok... Tudtam, nem tartja fülén a hallgatót mindenki, aki magyarult beszél: de az a gondolat, hogy százezrek hallgathatják, amit mondok, megrendített... A rádió mindent felülmúl, amit az ember valaha kitalált arra, hogy gondolatot közöljön. A rádió alkalmas arra, hogy egységes kultűrszínvonalra emelje az egy nyelven élőket.“ Hatása és varázsa ma is nagy. Hogy még nagyobb legyen, s hogy az ifjúságra még jobban hasson, az elsősorban a szerkesztőkön múlik. Tolvaj Bertalan GEIMTE ANDRÁS: XII. Mert én is arra gondolok, hogy jó lenne az éjszakát Ki- jevben tölteni, hogy egy kicsit együtt lehessek Zinócs- kámmal, kibonthassam a kontyba kötött dús fekete baját, elmeséljem neki az éjszaka hangjait, és halljam, mint vágja a szemembe csintalan mosollyal: Ú. te nagy betyár! XXX Az ukrán tóvárosban Utár várnak ránk az újabb önkéntesek. Horváth elképzelése valóra vált. A két lovasszázad mellé még két eszkadront szervezünk, és megvan a két divízióra uszló ezred Horváth Pista az ezredparancsnok, Gyurica a helyettese, alezredes. Az egyik divíziót Sándorra bízzák, a másikat énrám. A törzskarnak még Garasin elvtárs, Papp, volt osztrák-magyar főhadnagy és másak a tagjai. És így indulunk el é- szak felé, hogy megostromoljuk Osztyer városát. A térképen már tanulmányoztuk a terepet. A Gyeszna folyó innenső oldalán fék szik Kornyilovka fain, túloldalt pedig a járási székhely, melyet Gyenyikin cári tábornok bitorol. Az ukránok kísérő szöveggel egészítették ki a térképen látottakat. A községet a várossal csapóhíd köti össze. Az lenne a jó vicc, ha bennünket la gőzösnek néznének, s épp az orrunk slőtt nyitnák ki a hidat, hogy visszapotyogjunk a partra. Nem jó ezzel tréfálkoznunk, mert a Holtbiztos huszárunk mondaná: Holtbiztos, hogy oda lenne a becsület! A huszár pedig nem olyan könnyen hagyja, hogy amit ő elront, azt a gyalogosok hozzák rendbe, mert utánunk elindították az Első Internacionalista Gyalogezredet, szintén Gyenyikin ellen. Ebben már szép számban voltak kínaiak is. xxx Este szürkületkor érünk Kornyilovka határába. Felde- rítőinh már előbb jelentették, mehetünk nyugodtan a faluba, gyenyikinék csak a kissé távolabb fekvő hídnál hagytak őrséget, de ők Is egy kicsit kótyagosak, akárcsak a társaik a városban, ahonnét át- hallatszik a duhajkodásuk. Horváth ezt jó jelnek véli. — Meglepjük őket! — mondja, és még itt, a határban, kijelöli az embereket, akik majd a hfdőrzőket teszik ártalmatlanná. Csendben, éneklés nélkül, feltűnést kerülve közeledünk a faluhoz. A sötétben megla- pnlt kutyák fel-felugatnak. I- mitt-amott lámpást gyújtanak a házakban. A faluszélen váratlanul elénk ugrik egy ember. — Kaka ja csaszty? (Milyen csapattest?) — kérdezi a paraszti rnhába öltözött legény. Mit válaszoljunk? Ha nem látja rajtunk, hogy kik vagyunk, mondjuk meg az iga zat? Elöl épp a knzáksapkás huszárok voltak. Ha bolsevik érzelmű, joggal kíváncsiskodhat. A kocsonyás szürkületben nemigen tudjuk kiolvasni az arcából, hogy kihez, hová húz a szive. Egy akaratlanul elejtett megjegyzéssel elronthatunk mindent. Gyenyikin tőszomszédságában nem így érdeklődnek a bolsevikok! Űk meglesik inkább első lépéseinket, hogy tisztában legyenek mindennel — mielőtt kapcsolatba lépnének velünk. Mert az egyenruha alapján már nemigen állapíthatod meg, hogy ki kihez tartozik. Fel is lélegzőnk, amikor halljak Sándor vidám hangját. — Gyenyikinszkaja! — mondja oroszul Meglepetésünkre a paraszti ruhába öltözött férfi vigyázz- ba vágja magát. — Imeju szcsasztyija pred- sztavity szebe, ja paraporcsik ... — hadarja, és megmondja a nevét. Sándor és még néhányan ieugranak a lovaikról. — Szép, nagyon szép — És mit keres itt, zászlós úr? — Szétnézni jöttünk ide... — Jöttünk? — Sándor szétnéz. — Nem Iátok itt mást, csak a zászlós uratl — A többiek a faluban vannak. Öten vagyunk, tisztek, egyikünk tengerésztiszt... — Minek fárasztják magukat, amikor itt vagyunk mi?! Nemhogy a városban mulatnának maguk isi — Azt a parancsot kaptuk, hogy éjfélig várjunk... — Mire várjanak? — Azt jelentették, hogy (önnek az átkozott vörösök, és ki akartuk nyomozni a bitang bolsevikok állásait! — Késő, zászlós úr, mi már szétvertük Okét! — nevet fel az oroszul beszélő Sándor. — A csatából jövünk, kinyírtuk őket mind egy szálig! — Hála a mennyek urának! — sóhajt fel a zászlós. — Ha jöttek volna az átkozottak, reggel mi hengereljük le őket, már elkészítették a ha ditervett.... — A tiszt urakkal is közölhetnénk a nagy hírt — mondja Sándor — Megmutatom önöknek azt a házat Örülni fognak... — Azt meghiszem... Horváth ezredparancsnok gyorsan intézkedik. Még mto- Iőtt elszállásoltuk volna magunkat, már telefonált is: sebesvágtában küldjék utánunk az ágyúkatl Aztán elrendeli, hogy a törzskar szálláshelyéül kijelölt épületbe vezessék a foglyokat. Gyenyikin tábornok öt tisztjére várunk. Mi hatan vagyunk: Horváth, Gynrica, Oa- rasln, Papp, Sándor és én. Az asztalon pislog a magunkkal hozott, gránáthüvelyből készült lámpás. Halljuk a közeledő lépteket, az elfojtott orosz káromkodást. Bevezetik a foglyukat. Az egyik oldalon mi, a másikon ők és a fegyveres őrök, — Goszpodal — szólal meg Horváth ezredparancsnok. — Bizonyára már tudják, hogy a bolsevikek kezébe kerültek!... Hogyne tudnák, és mégis elfehéredik az arcuk, mintha vészbíróság előtt állnának! Hor váth kérdez. Nem tagadják, hogy Gyenyikin egységéhez tartoznak, amikor annak a nyámnyám zászlósnak eljárt a szája. — Tebát kémkedni jötteki — Nem, felderíteni! — Egy kntya! — mondja Horváth. — Ezen nem veszünk össze. Hányán vannak odaát? Milyen fegyverekkel rendelkeznek? Hol a főhadiszállás? Csuk a kérdés hangzik el. A cári tisztek hallgatnak. — Még a megszégyenített, nyámnyám zászlós is hallgat, akinek az őrök megengedték, hogy vlsz- szaöltözzék az egyenruhájába. Horváth intésére Garasln folytatja a kihallgatást a foglyok anyanyelvén. Egy adatot sem csikar ki belőlük. -— Ha ti úgy, ml Is úgy! — pattog Garasin. — Minek beszéljünk, minek könnyítsük meg a maguk dul- gát, amikor úgyis agyonlőnek bennünket?! — szólal meg az Idősebb, kecskeszakállas cári tiszt. — Nemcsak titeket, hanem az egész bandátokat! — dü- hösködik Garasán. — Kár az időért. Ha nem beszélnek, vezessétek el őket! — mondja Horváth. — Garasln elvtárs, menj velük! — Bízd csak rám, parancsnok elvtársi Ha a pincében sem nyitják kl a szájukat, vesszenek! Ha ml kerülnénk a kezükbe, cafatonként szaggatnák le rólunk a húst!... —O— Az éjféltájban megérkező ütegeket a falu határában helyezzük el. (Folytatjuk) —
