Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-12 / 50-51. szám

új ifjúság i Termő ékes ág, te )ó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virágágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett, (Weöres Sándor. A- nyámnak) Néhány nappal ezelőtt a Schlár szülők hármas ikrei­nek: Zoltánnak, Csabának és Andrásnak a nevét Je­gyezték be ünnepélyes keretek között Nesvady (Nasz- vad) községben a hnb emlékkönyvébe. A falu és a kör­nyék érdeklődését felkeltő esemény szervezője a hnb és polgári bizottsága volt, amely ez alkalombél méltó­képpen köszöntötte és gazdagon megajándékozta a há­rom ikertestvér szüleit. A kedves ünnepségen átadták ajándékukat a helyi társadalmi szervezetek és a Szo­ciális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a járási nő­bizottság képviselői is. A meghitt családi ünnepély ke­retében Schlár András és neje, született Bazsé Erzsé­bet házastársak meleg szavakkal köszönték meg az i- rántuk tanúsított figyelmességet, és fogadalmat tettek, hogy gyermekeiket szocialista szellemben nevelik. —th ­(újsághír) Elmulasztott l®hetoseSj ©ga család öröm© g I mondja Schlár 18 Andrásné, a nes- ■Bvadyi (Na savad) H hármas ikreik ma­mája — nem akart hinni a szavamnak. Az igaz­ság persze az, hogy magam sem akartam Mimi a sze­memnek, nem akartam hin­ni az orvosoknak és nővér­kéknek sem, amikor oda­hozták hozzám három apró kis fiamat. Hihetetlen volt! — De itt voltak. Sítek, sír­tak, mozgatták a kezüket, lábukat, forgatták fejecs­kéjüket — Tizenöt percig tartott az egész, és mind a hár­man a világon voltak. Ne­vet (kellett nekik adnom. — Ekkor nagyon gyönge holtam, de az a tudat, hogy hárman vannak és hogy mind a három Hú, szünte­len a 6zemem előtt lebe­gett — meséli a fiatalasz- szony. — Mi is csak tördeltük a kezünket. Jártunk ki-be, szédelegtünk, mintha fejbe csaptak volna — toldja meg a szót Schlár Andrásné any­ja, az ikrek boldog nagy­mamája. — Nem tudtuk, hogy hova legyünk, mit csináljunk. Szüntelen csak azt kérdeztük magunktól, hogy hogyan Is lesz? — Most már minden, il­letve majdnem minden a legnagyobb rendben van. Esznek, alusznak és növe­kednek. Tágra nyílt szem­mel néznek a világba, és néha már mosolyognak is. Picinyek, nagyon picinyek voltak, de mint látja, már egy egész üveg tejet Is megisznak. A három kis csöppség er­ről természetesen mit sem tud. Kettő közülük a pár­nákkal teldrakott gyermek­ágyon fekszik, a harmadik pedig a heverön. Jövetelük teljesen meg­változtatta a ház rendjét: körülöttük egy egészen e- gyedl — hárommal szoroz­ható alapszámoiási rendszer érvényesül. A kötélen három szvet- terke, három ingecske, nad­rág szárad; a pelenkákat is hármasával szorozhatod és természetesen a cuclisüve­gekből és cucliból is há­rom-három van. — Kérdeztem a mentőben 7a férjemet, hogy milyen ne­vet adjak a gyereknek, de ő ezt teljesen rám bízta. Hisz* a kórházban majd lesz Időm gondolkodni. — Végül nem is egynek, hanem háromnak kellett hirtelen nevet adnom, és egyáltalán nem volt sok i- dőm. Amint egy kicsit ma­gamhoz tértem, rögtön jöt­tek, és kérdezték, milyen neveket Írjanak be a gye­rekeknek. Milyent? A fér­jemet Andrásnak hívják, így az első András lett, de említette, hogy a fiúnevek közül neki legjobban a Zol­tán tetszik, ezért a máso­dikat Zoltánnak neveztem. A harmadik pedig Csaba lett. — Amikor megszülettek, a legerősebb András volt, a legidősebb. Egy kiló nyolc­van deka Most három har­mincöt. ő olyan sötétebb, mokánvabb... — Zoltán mindössze kiló húsz volt, amikor a világ­ra jött. Most viszont ő a legerősebb és legnehezebb is. Három nyolcvanat nyom, könnyű őt megkülönböztet­ni. — Csaba másfél kiló volt, amikor a világra jött. Most három harminc. Kicsit át­látszó a bőre, és kevesebb a haja. Őt erről ismerjük meg. Aztán arra kérem a ked­ves. alacsony, törékeny testalkatú huszonegy éves fiatalasszonyt, a boldog ma­mát, hogy mondjon még ma­gáról valamit. — Lassan megbarátkoz­tam a valósággal. Sőt, örül­tem nekik, és tervezgetni kezdtem a jövőjüket... — mondja, és kifut az udvar­ba, a Bugris kutyussal ját­szó másfél éves kislányá­ért, Andreáért. Míg ő az udvaron van, addig a nagymama vall csa­ládjáról és a lányáról. — Kilenc gyermeket ne­veltem fel. Jó gyerekek vol tak. Soha nem verekedtek, soha nem civakodtak. A fa­luban többször megesett, hogy példaként őket állítot­ták a szülők a gyerekeik e- lé: „Látjátok —, mondták —, ők kilencen vannak, és mégsem veszekszenek, még­sem verekszenek!“ Mind. mind jó gyerekek voltak. Közben visszajött az ud­varról a lánya a másfél é- ves Andreával. — A szövetkezet kertésze­tében, a paprika termesztés ben, a fóliák alatt dolgoz tana. Ügy ezer korona körül ■kerestem. Néha több, más kor kevesebb volt. Most o- zerkétszázat kapok. A gyér mekgondozási szabadságra járó összeg havi kilencszáz korona körül lett volna, de tekintve, hogy összesen négy ploi gyerekem van, kiegészítették ezer kétszáz koronára. Három éve va­gyok férjnél. Pont tizen­nyolc éves voltam, amikor az anyaikönyvvezető elé já­rultunk... Tizennyolc meg három — összesen huszonegy éves. Huszonegy éves, s négy ap­ró gyermek anyja. Amilyen szép is ez, legalább Olyan nagy gondot jelent. Annál is inkább, hagy férje sem sakkal Idősebb. Egy évvel csupán. A Zdroj n. v. hur- banovól (Ögyalla) kiren­deltségében dolgozik, ko­csikísérő — és azt hiszem, itt, ezeknél az adatoknál okvetlen meg kell állnunk. De miről Is van szó? Arról, hogy a most már hattagú munkáscsalód ezek­kel az egészen piciny gye­rekekkel egy kis nyári konyhában lakik. A nyári konyha ajtaja 0- gyenest az udvarra nyílik. A széthúzott heverő és a gyermekágy között annyi csupán a hely, hogy éppen csak be lehet közéjük szo­rulni. A falak szépek u- gyan, frissen meszeltek, csak kicsit vékonyabbak, mint általában a lakóházak falai. Ruhásszekrény és más ilyen alkalmatosság nincs a helyiségben. A bútor, mint általában a nyárt konyhák­ban, asztal, székek, konyha- szekrény és tűzhely. Ez minden. Szerény és egysze­rű — olyannyira, hogy még az idegennek is feltűnt, a- ki pedig nem bírálni, ha­nem örülni jött. Szerettem volna világgá kiáltani örö­müket, és lám! Amikor megérkeztem, Schlár Andrásné nem a csa­ládi házba, hanem egyenest a nyári konyhába vezetett. Mi ez, hogyhogy nem a falun szokásos „tiszta szo­bába“ vezettek be? Aztán fény derült rá. Bazsóéknál a kilenc test­vérből még mindig odahaza lakik öt, így a házat a szü­lőkkel együtt még mindig heten lakják. És a szülői ház sem nevezhető palotá­nak. Nos, ez az, ami elgondol­koztatott és szólásra ösztö­nöz. A három csöppség testsú­lya együttesen tette ki egy rendes, kifejlődött újszü­lött testsúlyát. Ennélfogva koraszülöttnek számítottak, s két hónapig a nitral (Nyitra) kórházban gondoz­ták, nevelték őket, és most pedig nem a legmegfelelőbb helyen vannak az udvarra nyíló, közvetlen a gazdasá gi udvarra! tőszomszédság­ban levő nyári konyhában, — A névadón ígérték, hogy rövidesen kapunk la­kást. Szerettük volna, ha itt, Nesvadyn adnak, de mi­vel itt jelenleg sem állami, sem pedig szövetkezeti la­kás nincs, a helyi és járási vezetők elintézték, hogy Ko- mámóban kapjunk. Már be is jelentkeztünk a városba és várjuk a lakást... Hát igen. kapnak, csak még mindig várniuk kell. Még egy rendes központi fűtéssel, hideg-meleg vízzel ellátott lakásban ts gondot okozna ezeknek a piciny emberkéknek a gondozása, ellátása. Nem szeretnék fölösleges port kavarni, nyugtalansá­got kelteni a csöppségek körül, de talán ma, amikor olyan sok és szép lakást építünk, amikor az egész ország szinte újjáépül, nem szabadna, hogy gondot o- kozzon az ilyen teljesen e- gyedi problémának a meg­oldása. A Schlár család örö­méhez erre is szükség len­ne. Ügy gondolom, ezt nem szabadna elmulasztanunk. Németh István A prágai villamos ablakából láttam: 1929-es évjáratú, nagy darab Praga személykocsi áll a Vencel téri járda­szélen. A kocsi nem csak korával járó küllemében külön­bözik a többitől. Annát is mäsabb. Plakátokkal raggattäk tele, s a plakátok mindegyikéről Mona Lisők mosolyog­nak — furcsán, különösen, egyenesen a járókelők szemé­be. A kocsi körüli egy kemény kalapos, nagy szakállas, frakkos férfiú sürög-forog. Asszisztense egy korabelien öl­tözött dáma. Jó lenne őket megnézni közelebbről is. De nem lehet. A villamus megy tovább, viszi az embert fontosabb dolga felé. De Mona Lisa furcsa tekintete, értelmezhetetlen mo­solya nem tágít: igézőén bámul a villamos után. Mintha azt mondaná: visszajössz te még! A kíváncsiság majd úgyis visszahoz! És Mona Lizának lesz igaza. Utóvégre nálamnál szebb, értékesebb is, híresebb is — tehát hatalmasabb is. A kí­váncsiság valóban visszavisz, kiszállok a villamosból és visszabaktatok. Tudni akarom, mi ez, A volánnál ücsörgő bőrzekésnek bemutatkozom. 0 is örvend, Zdenék Prunernek hívják. Most mér tudom, látom, mi is zajlik itt. Mona Lisa-sors- jegyet árulnak — rendhagyóan. Zdenék a kocsi tulajdonosa. Űt meg a kocsiját mára bérbe vették. Mindez szórakoztató, no meg jövedelmező is. Amit érte kap, bőven elegendő tíznapi benzinre. Beszélge­tünk. Zdenék foglalkozása elektromérnök. Öt éve övé a kocsi. Két évig kereste, míg végre rátalált. A Mladá Bo- ieslav-i önkéntes tüzoltőegyesülellől vette — motor nél­kül. Hajdan egy tükörgyárosé volt, aki annak idején 105 000 korona üzleti díjat fizetett érte. Milliomos volt őkegyelme. A kocsi hathengeres, négy sebességű. Maximá­lis sebessége akkor száz kilométer volt, de ma is kihúz­za a kilencvenet. 2636 köbcentiméteres, központi olajozá­sé. hidraulikus fékrendszerű. Jó kocsi. Alfa Rómeóval sem cserélné. Fogyasztása tizenhat liter. Ki lehet bírni. Mű­szaki, közlekedési szempontból új kocsit venni — az sem­mi különös. Ez az érdekes. Több. mint hobby. Legrace, vicc — mondja. — Értem. A fiú meg a lány... bocsánat, a kemény kalapos úr és a sárgaruhás lady civilben főiskolások. Évek óta azzal egészítik ki ösztöndíjukat, hogy sorsjegyet árulnak. Min­dig is ügyesen csinálták, szépen jövedelmezett. Ez az öt­let még friss, most van „próbaúton“, de már biztos, hogy remekül bevált. Kétszer, háromszor több sorsjegyet adnak el így, mint hagyományosan. Ez kétszer-háromszor több részesedési is jelent. Zdenéknek, a tulajdonosnak is ga­vallérodén tudnak fizetni belőle. — Ahoj, jó munkát! — Ahojl Holló! Sorsjegyet ki vesz? — Bo-bocsánat, majdnem elfelejtettem — dadogom, és nem tudom, Mona Lisa-e az oka vagy ók, hogy három sorsjegy érát békésen leguberálom. — Most már mehetsz! Ahoj! — Ahojl (keszeli)

Next

/
Oldalképek
Tartalom