Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-12 / 50-51. szám
A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 72 5051 XXI. évfolyam — 1972. december 12. Ara 2.- Kčs HÁNYAT IS ALSZUNK MÉG ADDIG? Felesleges számolni, hogy hányat alszunk még addig, az Arák ilyenkor sebesen szaladnak, izgalmon, igyekvésen és fáradságon át, hogy aztán megálljon hirtelen ott fent a levegőben az a perc, és megszólaljon az a csengő. Hányat is alszunk még addig? És mióta készülünk rá? Az a perc mindent feledtet majd, a fa megint ott csillog a szoba sarkában, a viasz szaga egybekeveredik a gyanta illatával, kis gyertyák égnek az ágak hegyén, ezüst szalagok fénylenek, és szikrákat szór az a vasreszelékbe mártott drótdarabka, amelyet minden évben áhítattal nézünk. Kinek jut majd eszébe akkor, hogy mennyi küzdelemmel áldoztunk ezért a varázsért? Hogy mennyi nehéz munka, töprengés, aggodalom épült bele ebbe a könnyen és gyorsan szétpattanó csodába, amely jószerével csak addig tart, míg a gyertyák nem kezdik hnllatni apró könnyeiket, és míg a csillagszóró ki nem hamvad. De az a perc magasztos lesz és békességgel teli, a házak falait szeretetre áhítozó szavunk itatja át. Valami éteri tiszta közegbe lopjuk át magunkat ilyenkor: oda, ahol hideg hangon koccannak össze a kristályos szférák és ahol nagy-nagy megnyugvás száll mindenkire. De ez a karácsony este, s az a perc csalóka lesz. ha menekülünk hozzá, ha olyan türelmetlenül hörpöljük varázsos hangulatát, mint a részeges a bodító italt, ha számlálatlanul iktatjuk bele a hétköznapok perceit, ha oktalanul feláldozzuk érte heteinket és hónapjainkat, ha az egész esztendőt keserves lépcsősornak tekintjük, olyan kötelező kálváriának, amelyet végig kell járnunk, hogy ehhez az egyetlen mámorítö pillanathoz juthassunk végre. Az a perc akkor hamis mámor lesz, fájó fejjel ébredünk majd másnap reggel, idegen része lesz életünknek, és legfeljebb hágyadtság marad utána, mert a karácsony nem kárpótlás valamiért, hanem valaminek a megünneplése — békében és a jóért való küzdelemben eltelt év érzelmi telepeinek kell árasztaniok benne a meleget, az okosan használt időnek kell csillannia a zöld gallyak közül, a tisztességgel megtett eddigi átnak kell biztatnia a jövőre. Karácsony estéjén a megállapíthatatlan történelem suhan át a szobán, a folytonos újrakezdés bizonyossága emeli magasba a fejünket. És oly jó lenne hinni, hogy amikor a gyermekek szokatlanul megindult arccal fordulnak felénk, hogy suta köszöntő szavaikkal egy évre ismét boldoggá tegyenek, nyugodt szemmel tekinthetünk rájuk és talán így maradunk meg az emlékezetükben, a gyertyák és az apró csillagok között.
