Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-24 / 43. szám

2 új ifjúság

ßtlSaif nevelésen

A szocialista demokrácia tartalma és jelentősége

i.

Ahhoz, hogy a szocialista demokrácia lényegét megértsük, vissza kell pillantanunk a múltba, méghozzá az ókori Hellászba, azaz Görögországba, ahol Periklész korában, az időszámításunk előtti V. évszázadban használták a demokrácia kifejezést először az akkor fennállott politikai rendszerre, amelyben minden athéni szabad ember egyenlő volt és részt vehetett az állam kormányzásában, a közügyekben. Csakhogy a hangsúly éppen azon van, hogy „szabad ember“. Az athéni demokrácia ugyanis rabszolgatartó rendszeren alapult, tehát a demokrácia nem terjedt ki a teljesen jogfosztott, embernek sem tartott rabszolgákra.

Az athéni demokráciától több mint kétezer év telt el addig, amíg egyáltalán szóba kerülhetett ismét a demokrácia. A nagy francia forradalom tűzte zászlajára 1789-ben a hármas jelszót: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ebben természetszerűleg benne foglaltatott a demokrácia, csakhogy a francia forradalom polgári forradalom volt, amely az egyenlőséget a „harmadik rend“, azaz a polgárok számára akarta csupán kivívni, de nem a munkások számára, jól érzékelhetjük a polgári for radalomnak ezt a sajátságát, ha elemezzük a forradalom eredményeként megszületett polgári alkotmányt. Ez az alkotmány minden ember „elidegeníthetetlen“ jogait biztosítja, és a logok közül említi a megántulaj- donhoz való jogot is. Márpedig a magántulajdon — különösen a termelőeszközök magántulajdona — magá ba foglalja a gazdasági egyenlőtlenséget, a kizsákmányolást is. A gazdasági helyzet pedig nagymértékben meghatározza az emberek politikai, társadalmi helyzetét is. A tőkésországok mind a mai napig szeretnek hivatkozni a francia forradalomban született demokráciára, s kétségbe vonják azt, hogy szükség volna a demokrácia valamilyen különleges fajtájára, a polgáritól lényegesen különböző szocialista demokráciára. Pedig a polgári demokrácia abban nyilvánul meg — irta irónl- kusan Anatole France, a nagy francia író kb. egy évszázaddal a hazájában lezajlott forradalom után —, hogy a gazdagnak és a szegénynek egyaránt tilos a híd a- latt aludni. v B V%..

Az eddigiekből következik, hogy igazán csak ott fejlődhet ki a demokrácia, ahol nemcsak formális jogokat nyújtó polgári állam sem kivétel —, ameddig nem mozzanat, hogy mindenkinek — korra, nemre, foglalkozásra, fajra, felekezetre, meggyőződésre való tekintet nélkül — egyenlőek legyenek a jogai és a kötelességei, hanem lehetővé válik az Is, hogy mindenki élni is tudjon jogaival.

A polgári demokrácia pedig csak odáig terjedhet — és ez áléi a látszatra legszélesebb demokratikus jogokat nyújtó polgári állam sem kivétel, ameddig nem veszélyezteti a tőkés osztály uralmát. A szocialista demokrácia viszont — éppen, mert szocialista, vagyis a termelőeszközök társadalmi tulajdonán alapuló demokrácia, és műit ilyen, a munkásosztály vezette dolgozó nép uralmát valósítja meg. A szocialista demokrácia kiterjesztése és kiteljesedése erősíti és szilárdítja a munkásosztály vezető szelepét, a népuralmat.

Gyakran érvelnek azzal a tőkésországok, a különböző polgári irányzatok ideológusai, hogy a demokrácia elve feltételezi a többpártrendszert. E nézet szerint a demokrácia lényege a választásban nyilvánul meg, vagyis abban, hogy több különböző alternatíva közül mindenki tetszés szerint választhat. Az állampolgárnak — úgymond — lehetőséget kell adni arra, hogy maga döntse el: milyen párthoz kíván tartozni, vagy melyik párt jelöltjeire akarja adni szavazatát. Ennek elvi le- szögezése után pedig megindul — például választáskor — a kapitalizmus teljes gépezete: óriási összegeket költenek el arra, hogy a választókat az egyik vagy másik párt oldalára állítsák, s az győz — aki jobban bírja pénzzel. Tények és számok seregével bizonyítható, hogy a legfejlettebb tőkésországokban nem az állampolgárok, hanem a pénz számára van demokrácia. Ráadásul az újonnan választott kormánypárt gyakorlati politikája során a választási agttáclőban megígért reformok ellenére sem tudja — mert rendszerint nem Is akarja — a társadalmi rend lényeges vonatkozásait, gazdasági, szociális folyamatait megváltoztatni. így mindennek a végén — késő bánat, ebgondolat — kiderül, hogy a különbség, ami között választani lehet, nem lényeges.

Üj ifjúság, a Szocialista Ifjúság) Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja • Kiadja a Smena kiadóvállalata • Szerkesztőség és adminisztráció: Bratislava, Pražské 9 Telefon; 485 41-45 Postafiék 30 • Főszerkesztő dr STRASSER GV’ORGV

Nyomja. Západoslovenské UaCiarne 01 # Előfizetési dtj egész évre 52.— Kč* félévre 28.— Kős • Terjeszti a Posta Htrlapszolgélata. Előfizethető minden postakézbesítőnél vagy postahivatalnál Q Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza • A lapol külföldre a PNS Ostredná espe dfcia tlače Bratislava, Gottwaldovo nám. C. 48 útján lehel megrendelni.

Ez a beszélgetésünk Zoltán barátommal nem is annyira az körül forgott, hogy elégedettek lehetünk-e fizetéseink szintjével, vagy sem, mint inkább az körül, hogy mennyire igazságos a mai bérrendszerünk általánosságban.

— Könnyű kijelenteni — mondja barátom —, hogy mindenkit „munkája minősége, mennyisége és társadalmi jelentősége“ alapján jutalmazzuk majd — és mutatóujjával a mellemet bökdöste —, de tégy igazságot akkor, amikor minden „lókötő“ azzal érvel, hogy az ő „munkájának“ nagy a társadalmi jelentősége.

Ügy éreztem, hogy ezúttal is zavaros vizekre tévedünk, ha Zoltán nézeteit nem „pofozom“ helyesebb irányba. Bérrendszerünk igazságos voltában nem kételkedem. Kemény- fejűségemnek magyarázata ugyanis abban rejlik, hogy a köztulajdonon alapuló szocialista társadalmi rendszerben az összes termelőeszköznek csak egy tulajdonosa van: a dolgozók állama. Léteznek, igaz, szövetkezetek, esetleg egyéb hasonló csoportos tulajdonosok is, de az állami költségvetésben, valamint az egységes tervezésben ezek összeolvadnak, egyesülnek. Az ilyen egyesített „tulajdonos“ aránylag egyszerűen szabályozhatja egy „zsebből“ a bérek rendszerét is.

Bérrendszerünk igazságos voltát ezek szerint tehát abban látom, hogy a fizetésekre szánt pénzmennyiség felosztásáról a termelésben részt vevő összes egyének között csak „egy“ tulajdonos intézkedik, s ez az „egy“ tulajdonos az általam is megválasztott képviselők közvetítésével nekem is felelősséggel tartozik arról, miképpen gazdálkodik — többek között — a béralapokkal is. Ezek a tények már eleve kizárják annak a lehetőségét, hogy bárki is önkényesen intézkedjék a kitermelt jövedelem elosztásakor ügy, hogy abból egyéni tarsolyát duzzaszthassa. A szocialista társadalmi tulajdonviszonyok következtében lehetetlen az embernek ember által való kizsákmányolása, mert nincsen kizsákmányoló magántulajdonos;

Az „egy“ tulajdonos — tehát a szocialista munkásállam költségvetése nyilvános, az államszervek részletesen beszámolnak arról, hogy a közös pénztárba befutott eszközökkel miként rendelkeznek, mire mennyit fordítanak. Megtehetik ezt, mert a tárVailofflsob

oltán

baiftjomM

BÉRRENDEZÉS

sadalom összes vagyonáról áttekintésük van, kezelik ezt a vagyont és egy központból irányítják.

Ilyen számadásra semmiféle kapitalista állam nem képes, még abban az esetben sem, ha kormányaik tagjai — netalántán — nagyon akarnák is ezt. A termelőeszközök itt szét vannak szóródva nagyszámú magán- és társtulajdonosok között, akik a társadalom semmiféle képviseletének nem tartoznak felelősséggel arról, hogy jövedelmeiket hogyan osztják fel. Sőt, nagyon óvakodnak attól, hogy ez nyilvánosságra kerüljön. A béralapokat minden termelőeszköz-tulajdonos maga szabályozza. Az államnak erről nincsen áttekintése. A munkás termelőképessége itt egyszerű kereskedelmi tárgy, mégpedig olyan „tárgy“, amelyet a kapitalista vehet meg. Azon a „piacon“, ahol a munkás „termelőképességét“ meg lehet venni, a „kínálat és kereslet“ könyörtelen gépezete szabályozza e különös „áru“ értékét. Ezen a „piacon“ a kapitalista csak akkor vásárol, ha a megvett „áru“ biztosítja számára jövedelmének növekedését. A kapitalista társadalmi viszonyok között ez a gépezet eltávolíthatatlan és megváltoztathatatlan. Nem javíthatnak rajta a modern műszaki forradalom vívmányai sem.

Még a kapitalista állam sem bújhat ki ebből a bűvös körből. Lehet ugyan termelőeszköz-tulajdonos az álam is, létezhetnek benne államosított vállalatok, de ezek is kénytelenek alávetni magukat a létező uralkodó törvényszerűségeknek. A béralapok szabályozásában nem játszanak jelentős szerepet.

Mindezeket egybevetve tehát nem fér hozzá kétség, hogy a mi szocialista bérrendszerünk igazságos. A kommunisták pártja gondoskodik a közvagyon gyarapításáról, ügyel arra, hogy a dolgozók vagyona a dolgozók

államának közvetítésével célszerűen legyen kezelve, a bérekre szánt rész pedig arányosan legyen elosztva a társadalom tagjai között, mégpedig aszerint, hogy az illető milyen minőségű és mennyiségű munkával járult hozzá ennek a közös vagyonnak a gyarapításához.

Barátom azonban a „lékötőket“ említette, és ezzel a népies jelzővel azokat illette, akik nem akarnak „köztulajdonosok“ lenni, akik a közvagyon kezeléséért nem akarnak semmiféle felelősséget vállalni,, csupán a részesedéssel járó hasznot akarják belőle kimarkolni. Vannak még persze ilyenek is nálunk, de ők nem bonthatják meg bérrendszerünk igazságos voltát. Különféle csalafintaságokkal betegségek színlelésével, a munkaidő pazarlásával, a törvény adta lehetőségekkel való visszaélésekkel és más hasonló „trükkökkel“ valóban képesek jelentős ferdítéseket előidézni bérrendszerünk részleteiben. Az ilyen egyéneknek kifizetett bérek a fizetésekre szánt összegek mérlegének e- gyensúlyát ugyan megzavarhatják, de bérrendszerünk igazságosságát nem érintik.

Igen szembetűnő volt ezeknek a „lókötőknek“ a garázdálkodása 1968- ban, amikor Lobi, Šík és a hozzájuk hasonlók még elméleti magyarázattal is igyekeztek alátámasztani ezeknek a köztulajdont megvető egyéneknek a magatartását.

A „lékötők elmészei“ arról akarták meggyőzni a társadalmunkat, hogy előnyösebb egyéni vagy kapitalista módon értelmezett társtulajdonosnak lenni, hogy a szocialista köztulajdont fel kell osztani.

Am a „lőkötők“ igyekezete nem járt sikerrel, még akkor sem, ha eszmei vezetőkre találtak. A munkásosztály — szocialista társadalmunk vagyonának egyedüli tulajdonosa — éberen őrködik vívmányai fölött, és szakadatlanul tökéletesíti a béralap elosztásának rendszerét is a „mindenkinek munkája minősége, mennyisége és társadalmi jelentősége“ alapján.

Ezek után Zoltán barátom is meggyőződött arről, hogy bérrendszerünk elvi alapjait illetően a „lókötöknek“ nem lehet döntő szerepük nálunk.

Mindenképpen megvetendőek az ilyen egyének.

Pali

GYURI BÁCSI VÁR

Brányik György mérnök, a Hubicei (Gomba) Állami Gazdaság mezőgazdásza régi ismerősünk, nem kell őt bemutatnunk olvasóinknak. Nem is csoda, hiszen a hubice! gyerekek kedves Gyuri bácsija már tizennyolc é- ve, 1954 óta tesz-vesz az ifjúsági szervezetben.

jó Is, hogy régi Ismerősünket üdvözölhetjük benne, mert ha nem így lenne, akkor bizony úgy lennénk vele, mint azzal a bizonyos eső utáni köpönyeggel. Azután figyelnénk fel munkájára, dicsérnénk őt, amikor ezt kívülünk mindenki megtette már.

Most, amikor államelnökünk, Ludvík Svoboda elvtárs kitüntette és a Kiváló Munkáért érdemrendet adományozta neki, nem kell mindazt elmondanunk, amit az évek során tett, elég ha csatlakozunk a többi gratulá- lóhoz, és nem vissza, hanem előretekintünk, amelyről körülbelül így vall:

— Gombán van vagy ötven nyolc-tizennégy éves gyerek. Ezek a szomszéd községbe járnak iskolába, s ha délután hazajönnek, már a kutya sem törődik velük. A majorban, az istállókban, a gépek körül szaladgálnak és este piszkosan és szakadt ruhában térnek haza.

Úgy gondoltam, foglalkozni kellene velük, és néhány- nyal futballozni, futkározni kezdtem, aztán egyszer csak harmincán is lettek körülöttem. Azóta rendszeresen foglalkozom velük. Szerdán és pénteken kijönnek a pályára, futkározunk, játszunk, vetélkedünk. Van úgy, hogy hét közben a fél falu asszonya szalagot varr, babérkoszorút fon. Az asztalos készíti a háromlépcsős győzelmi dobogót. No és aztán természetesen vasárnap

délelőtt majdnem az egész falu kínt van a sportpályán.

„Miért olyankor csinálja Gyurka ezt az egészet, amikor nekünk főzni kell?“ — mondják az asszonyok, mert ők nem részesülhetnek abban az izgalomban, amely hatalmába keríti a gyerekeket.

Nem kürtölgetem szét a dolgokat, csak éppen egyszer ennek az iskolának a píonírcsapatával, aztán meg annak az iskolának a pionírcsapatával egyezek meg, és kész is a program.

A gyerekek — akik mellesleg mind pionírok — meg örülnek. A vetélkedők és versenyek alkalmával — nem véletlen említettem a babérkoszorút meg a győzelmi dobogót — minden győztes kis jutalomban részesül. Talán ©1 sem tudják a felnőttek képzelni, milyen nagy öröm az, ha két-három koronás csokoládét, kis játékot vagy szalagot nyer egy gyerek. Ezt nyerte, erre büszke, ezt mutogatja, értől beszél.

Persze, szerencsém Is van. A nemzeti bizottság elnöke és ai állami gazdaság vezetői is segítenek. Megmondom, kell száz korona a dijakra, s az elnök azt válaszolja rá, jó, meglesz. Sőt, már az is megesett, hogy az elnök saját pénzén vette meg az apró díjakat, mert későn szóltam neki.

De megérti A gyerekeket még elkergetni sem lehetne mellőlem. Mondogatják is az asszonyok, hogy szerdán és pénteken, amikor kint vagyunk a sportpályán, még tejért sem akarnak elmenni a gyerekek.

„Vár a Gyuri bácsi“ — mondják, és már csak a pályán találhatnak rájuk a szüleik. De nem baj, nincsenek rossz helyen. Ott a sportpálya, ott a lóversenv- pálya, van mit csinálnunk és hát miért ne csinálnánk? — fejezi be Brányik György mérnök rövid, lelkes beszélgetését, s bizony mi sem mondhatunk mást.

—nth—

Ötven év sikerei

Fővárosunk lakosai még nem láttak ilyen kiállítást, de az egész Csehszlovákiából is csak kevesen. A rendezők a prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkja területéből mintegy 25 ezer négyzetmétert foglaltak le a nagyméretű kiállításra.

A kiállításnak nemcsak a területe lesz hatalmas, hanem tartalmában is sokoldalú lesz. Hazánkban és •

Szovjetunióban máris több művészeti szakember, történész gyűjti és válogatja a különféle fényképeket, okiratokat és tárgyakat.

A kiállítás fő komisszárja Josef Kilián, Prága polgármester-helyettese lesz.

Habár a kiállítás nagyméretűnek ígérkezik, mégsem hiszem, hogy fel tudná ö- lelni a Szovjetunió 50 éves fennállása alatt »lért politikai, gazdasági, technikai és kulturális sikereket. Éppen ezért a rendezők kompromisszumos megoldást választottak: a természetes nagyságukban kiállított tárgyakon, termékeken, ásványokon, fémeken, művészeti alkotásokon kívül fotódokumentációs anyag is felidézi majd a szovjet emberek sikereit.

Már most elmondhatjuk, hogy a kiállítás néhány tárgya a látogatók érdeklődésének középpontjába kerül. Várható, hogy közéjülk tartozik majd egy atomerőmű fő berendezésének modellje, a szovjet űrkutatás legújabb eredményei, a szovjet tudósok, orvosok és mezőgazdasági szakemberek sikerei.

A kiállítás november 7- től 1973. január 7-ig tart nyitva. Ez alatt az idő alatt filmszínházainkban a szovjet filmművészet legjobb alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók. A két hónap leforgása alatt számos szovjet művész látogat hazánkba. —I—