Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-03 / 40. szám
Régebben foglalkoztunk már a Madách Kiadóval, terveivel, kultúrpolitikájával, jóleson nyugtáztuk, mint izmosodik, erősödik, mint teremti meg a továbbfejlődés lehetőségét. Most a Madách Kiadó igazgatójához, dr. Fonod Zoltánhoz fordultunk kérdéseinkkel, hogy mondja el, milyen elképzelésekkel, tervekkel vette át a kiadó irányítását. — A csehszlovákiai magyar könyvkiadásnak immár több mint két évtizedes hagyománya van. Bár a két világháború között, az első köztársaság Idején is jelentek meg nálunk magyar nyelven könyvek — Fábry Zoltán, Forbáth Imre, Györy Dezső, Földes Sándor, Vozárl Dezső, Egri Viktor, Sellyéi József, Tamási Mihály és mások művel, hogy csak néhány nevet említsek — ezek azonban jobbára magánvállalkozások révén láttak napvilágot. A felszabadulás után, 1949- ben Indult útjára az első magyar nyelvű könyv, a Magyar Könyvtár kiadásában. Később a Magyar Könyvtár Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadóvá alakult át, s Ilyen néven működött egészen 1956-lg, amikor Is a Szlovák Szépirodalmi Kiadó magyar részlegévé, majd üzemévé vált. Az önállósítás problémája azonban igénnyé, szükségletté vált, s az SZNT határozata révén 1939-ben Madách Könyv- és Lapkiadó néven önállósult a csehszlovákiai magyar könyvkiadás. Szükségesnek tartottam ezt a kérdés kapcsán elmondani, márcsak azért Is, hogy szándékainkat, elképzeléseinket a realitásokhoz, tapasztalatainkhoz mérjük, s ehhez Igazítsuk lépteinket, vagy próbáljuk megálmodni, megidézni a Jövő terveit, elképzeléseit. A több mint húszéves munkának bizonyára megvannak a maga fogyatékosságai, megítélésem szerint azonban az érdemek és erények elvitathatatla- nok. A továbbhaladást Illetően Így ezekre építünk, ezekre a „hagyományokra“ támaszkodunk. Nemcsak kultúrát közvetítettünk — 1970-lg 134 címszó jelent meg (magyar fordításban) a szlovák irodalomból és 242 a cseh Irodalomból —, hanem megtisztelő kötelességünk volt és marad a csehszlovákiai magyar szellemiség, irodalmi élet össztönzése, támogatása. Évről évre növekedett a kiadásra kerülő magyar művek száma, s ma már ott tartunk, hogy kiadói tervünknek csaknem a fele (mintegy húsz mű) eredeti alkotás. Ez nem csak Néhány kérdés dr. Fonod Zoltánhoz, a Madách Könyv, és Lapkiadó új igazgatójához az irodalmunkban végbement mennyiségi és minőségi változásokról ad képet. Azt Is bizonyltja, Irodalmunk életképes, megköveteli, hogy odafigyeljenek rá, s a kiadó elsődleges feladatának tekintse az új, elkötelezett, a szocialista szellemiségű művek kiadását. Ez a mennyiségi és minőségi változás kedvező feltételeket nyújthat ahhoz is, hogy a küldetésként vállalt híd szerepét — cseh és a szlovák Irodalom közvetítését — Igényesebben teljesítsük. Tervekben, elképzelésekben pedig aligha vezethet bennünket más szándék, minthogy ösztönözzük, segítsük és pártfogoljuk az Igényes csehszlovákiai magyar művek megjelenését. Tudomásul véve persze azt, hogy a korigény nemcsak tartalomban és formában lépte túl az elmúlt évek gyakorlatát, hanem színvonalban Is magasabb mércét állít az alkotók és a kiadó elé egyaránt. A kiadó száméra mindig Is Izgalmas kérdés volt a: mit kiadni. E kérdés ma is újra és újra vallatóra fog bennünket. Feltehetően a társadalmi igénynyel azonos az a feladattá formálódó szándék, hogy a csehszlovákiai magyar Irodalom, valamint a cseh és a szlovák Irodalom legjobb termékei közvetítése mellett szellemi életünk más területein Is vállaljuk a felelős gazda szerepét. Az elmúlt évben megkezdtük a képzőművészettel szembeni adósságunk törlesztését. E téren nemcsak a folytatás vár ránk, hanem az új formák, lehetőségek keresése is. A történelmi Jellegű tudományos művek, valamint a nyelvészettel, nyelvműveléssel stb. összefüggők kiadását Is vállalnunk kell, hisz ezek Is szellemiségünket gazdagítják. A népművelés, népművészet kérdései — népszerű formában, tudományos Igénnyel — ugyancsak helyet követelnek maguknak a kiadói programban. És így folytathatnám tovább a teendőket... Kiadónk mérlegelt a lehetőségeket, és egyetlen olyan jelentkezést sem szeretne elszalasztani, mely kultúránk és szellemiségünk erősödését segítheti. Meglehetősen „szűz* terület például az újságírás Is. Fejlődő, változó életünk riportokba kívánkozó valósága Is megérdemelné a figyelmet.. És ezt nemcsak azért mondom, mert magam Is a „hetedik“ nagyhatalom munkása voltam... Q Tudjuk, hogy ez a munkakör nem AJ « ön számára. Egy évig már betöltötte ezt a tisztet. Hogy látja most a helyzetét? Nehezebb vagy könnyebb lesz-e a folytatás? — Minden helyzetnek megvan a maga Izgalma. Korábban a kezdet, az önálló vállalat formálásának gondja kötött le bennünket, ma pedig a tapasztalatok begyűjtése mellett a kiadó tartalmi átépítésével Járó feladatok. A Jót Jól csinálni, s a kereskedelmi-üzleti szempontok helyett az irodalmi értékeknek, s alkotói elkötelezettségnek az útját egyengetni —, komoly feladat és felelősség. A kiadó eleget tud és eleget akar tenni ezeknek a feladatainak. A gondot nem is ez Jelenti, hanem egyrészt az elhelyezésből adódó problémák, valamint azok a sakk-matt helyzetek, melyek elé sokszor a nyomdák állítanak bennünket. Ezeket leszámítva ugyanis a kiadó üzemeltetéséhez szükséges feltételeket a párt és állami szervek mesz- szemenően biztosítják. Fóuod Zoltánt olvasóink mint kitűnő tollú újságírót ismerik. Most a kiadóhoz került. Nem sajnálja-e, hogy fel kell adnia magában az újságírót? — Az újságírást hivatásomnak tekintem, s nem Is szeretnék tőle megválni. Feltételezem, hogy a kiadó ilyen értelemben nem is állít válaszút elé... Korábbi munkahelyem, az ŰJ SZŐ, továbbra is Igényt tart az együttműködésre, s ez számomra megtisztelő lehetőség, mellyel élni szeretnék. Egyelőre azonban az idővel vagyok nagy harcban, s bízom benne, hogy nem eredménytelenül. © A kiadók irodalomszervező tevékenységéről, az Írókkal való együttműködéséről sokat hallunk. On milyen elvek szerint irányítja majd a kiadói munkát? A fiatal tehetségeket hogyan igyekszik bekapcsolni az irodalom áramkörébe? — Szolgálatnak tekintjük a kiadói tevékenységet. Olyan szolgálatnak, mely a Jó müveken keresztül hozzásegít bennünket ahhoz, hogy életünk Jobbá, tartalmasabbá, gazdagabbá váljék. Az Irodalomszervező tevékenységet az új művek ösztönzésében s a fiatal tehetségek felkarolásában látjuk. Igyekszünk ugyanakkor szélesíteni az irodalom népszerűsítésének lehetőségeit Is. S bár az Írók és a kiadó együttműködésének megvannak a nehéz esetei Is, a sokéves tapasztalat alapján az együttműködés szerintem jó, sőt sokszor talán nagyon is toleráns. Persze, a több szigort a gyengébb alkotások esetében kérjük önmagunktól is számon.. A legfontosabb elv számunkra, hogy a szolgálat ne Jelentsen egyéni vagy csoportérdekek kiszolgálását, hanem a társadalmi igény és ügy őszinte szolgálatát. A szocialista eszmeiséget kérjük számon, s szeretnénk a társadalmi Igényt — mivel más „rendelési“ lehetőség nem célravezető — pályázatok révén is érvényesíteni, ösztönözni... Az önmagukért való, csupán a forma vagy a játék lehetőségeit magukon viselő alkotások nem tudnak különösebben elbűvölni bennünket, mivel az élet, a valóság sokkal izgalmasabb annál, hogy a különállást elfogadhatónak tartsuk... A fiatalokról annyit: örülünx minden jelentkezésnek, minden tehetségnek. Ügy vélem, rendszeresebbé kellene tenni az an- tológiás Jelentkezéseket, hogy az új tehetségekre ezáltal Is felhívjuk a figyelmet. Sem az Induló tehetségek, sem az irodalom szempontjából nem jelent nyereséget ugyanis minden esetben az önálló kötettel való jelentkezés. Rangjának, becsületének a jó alkotásnak kellene lennie... A kierőszakolt, ösz- szehordott, de nem kihordott kötet többet árt szerzőjének, mint használ. Az önálló hang kialakításához sokszor hosszú évek munkájára van szükség... S ez Idő alatt a lapok, folyóiratok ösztönzése, nevelő munkája áldásos lehetne. Itt kellene formálódnia többek között annak az elismerésnek is, melyet sokan az első kötettől várnak. Ez nemcsak az áhított népszerűség elindítója lenne, hanem a kötetbe kívánkozó Igazán Jó alkotások szűrője is. Q A kiadó címében lap- és könyvkiadóról olvashatunk. Tudjuk, hogy az Irodalmi Szemlének már a Madách a gondozója. A távlati tervek között nem szerepel-e valamilyen kultúrpolitikai hetilap megjelentetése? — A lapkiadói, tevékenység — lehetőség számunkra. Hasonló Jellegű lap — akár távlati — megjelentetése elsősorban társadalmi igény kérdése. És ebben a döntés joga a pártós állami szerveket Illett meg. Kétségtelen, hogy e tevékenység szélesítése — már az egyébként kis példányszámú Irodalmi Szemle esetében Is — a kiadó erősítését jelenti, a lehetőségek Jobb kihasználását... Most elsősorban az a gondolat foglalkoztat bennünket, hogy tdő- ről Időre könyvmagazinnal jelentkezzünk. Az Irodalom népszerűsítésének ez Is egy lehetősége. Sőt, igényes szerkesztéssel érdekes, tartalmas, változatos lehet, s új színfolttal gazdagíthatná kiadványaink sorát. ...Feltéve, persze, hogy maguk az olvasók is annak tartják ezeket. Köszönjük a beszálgetéstl Beszélgetett: Tóth Elemér Űi ifjúság 5 Filmekről Filmszínházaink bemutatói közül a leghasznosabb élményt kétségkívül a Nyomozás egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (Podivné vyšetrovanie) című színes olasz remekmű biztosítja. A rangot adó nemzetközi dijak (így az 1970-es cannes-i nagy díj, az Oscar-díj, az 197i-es moszkvai fesztivál díja, hogy csak a legjelentősebbeket említsem) Is sejtetik, hogy nem mindennapi filmről van szó. Akadnak talán nézők, akiket a díjáradat és a „hasznos élmény“ megjelölés eltérít a film megtekintésétől, gondolván, hogy ez a „szakbarbárok“ unalmas játéka lehet. A film témája és zseniális alapötlete révén fa jó ötleteket talán egy film sem nélkülözheti) azoknak Is feszült kétórai szórakozást nyújt, akik nem szeretik, vagy nem tudják megkeresni a kerettörténet mögött a gondolatok Izgalmas játékát. Ebben a filmben megtalálhatók a jő krimik eseménykellékei is: kéjgyilkosság, szex és szexuálpato- lógia, kihallgatások, nyomozás stb. Elsősorban Elio Petrl rendező érdeme, hogy mindezek dacára képes a legélesebb politikai pamfletét megalkotni, s közben pontos rajzát adja a szuverén hatalmi gyakorlat társadalmilag veszélyes kórtüneteinek, a bürokráciának, képmutatásnak és a főhős lelki betegségeinek. S az alapötlet? A Rómát is felzaklató kéjgyilkosságok „kinyomozhatatlanoz“, mert elkövetőjük a rendőrség gyilkosságokkal foglalkozó osztályának a főnöke, akit „példás“ munkaerkölcse, elkötelezettsége, politikai makulátlansága és határozottsága elismeréséül kinevezne* a politikai osztály vezetőjének. Petrl dokumentäre hűséggel és pontossággal villantja fel az ellenállási mozgalom reménytelennek látszó tevékenységét, egy forradalmár (Antonio Pace) mini portréját, a titkosrendőrség telefonbeszélgetéseket lehallgató részlegét. A film lélektanilag meggyőzően bizonyítja azt is, hogy a hatalomkór többnyire egy kézzelfogható lelki betegség — a ml esetünkben szerény férfi-adottságokból eredő nyomor — következménye. A Vizsgálat főszereplője az olasz filmek egyik legdivatosabb férfisztárja, Glan Maria Volonté sodró lendületű — és most idekívánkozik a jelző: félelmetesl — alakítást nyújt. A női főszerepet az Igéző Florinda Bolkan Játssza. A lovakat lelövik, ugye? (Kone sa tiež strieľajú) című amerikai film színes és szélesvásznú, s akárcsak az ismer tetett olasz film, ez is politikai elkötelezettségével tűnik ki. Lenyűgöző eseményvilágba — a harmincas évek maratoni táncversenyeinek fülledt levegőjű „kínzókamrájába“ — viszi a nézőt. Mesteri képteromtő erejével, a szenvedés és az emberfelettinek látszó kitartás megrajzolásával felejthetetlen jelenetek, alakítások, portré* egész sorával minden bizonnyal hosszú Időre emlékezetünkbe vésődik A rendező Sydney Pollack bravúrokra képes. Már az is bravúr, hogy két órán át egyetlen táncparkettre tudja kötni érdeklődésünket, az unalom legkisebb Jelentkezése nél kül. A történet eseményei a hetekig tartó folytonos tánccal, az óránként jelentkező tízperces szünetekkel, azt hiszem, egy rendezőt sem csábítanának. Pollack ezt az egy- húrúságot fel tudja tölteni. Mégsem hibátlan a film. Sőtl A meseszövés több helyen logikai bakikkal tarkított, a jellemrajzok egyenetlenek, a gyilkosságnak pedig a látottak alapján nincs semmi hitele. Végtelenül zavaróak a beját- szott „vízió-képek“ Is, főleg azután, amikor a film végén rájövünk, hogy a történet időben megelőzi a gjzlókat. Tökéletes dramaturgiai zavart kelt a bevezető „költői“ kép sor is. Mégis sokszor megrázó pillanatokat kapunk, s ez a színvonalas hollywoodi színiiskolának is köszönhető, Nem véletlenül kapott a menedzser szerepében látott Gig Young Oscar-díjat ezért az alakításért. Erőssége a filmnek a manapság politikai hírekből jobban ismert Jane Fonda is. Partnerét — a tényleges főszereplőt — „lejátssza“ a vászonról, s tegyük hozzá, ez elsősorban a forgatókönyv 5s a rendezés „érdeme“. Susannah York (a színésznő), Red Buttons (a tengerész) szerepeiben felejthetetlenek. A Visszatérések (Návraty) című film Csehországban, az Ifjú pár (Mladý pár) című Franciaországban készült A nézőnek mégis az a benyomása, mintha „testvérek“ alkotását látná. Nemcsak műfajukban és témájukban rokon- filmek, hanem alkotóik művészi megoldásaiban is. Mondjuk ki kertelés nélkül, lélektani, társadalmi és művészi álruhába bújtatott filmek ezek. Mintha valódi problémák lennének történetükben, mintha „életszagú“ lenne a környezet, mintha társadalmi gyökere Is lenne mindennek, mintha... De csak mintha. Mert valójában ez a tökéletes glccsl A Csárdáskirálynő című szuperkodó-produkcló „mintha'1 hivalkodna is ezzel: „Gyönyörködjetek bennem, én vagyok i glccsl Lakjatok jól velem, én nem akarok más lennil Csak egy Jó kis giccsl“ Sajnos ez sem sikerült neki... _______ (88) G ENTE ANDRÁS: Az év utolsó hónapjában ünnepeljük meg a Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulóját és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 55. évfordulóját. A győztes forradalom és a cári uralmat felváltó proletárdiktatúra, az első munkásország, a dolgozók hatalmának kihirdetése új korszakot nyitott az emberiség történetében, s a kommunizmus eszmél utat törtek az embermllliók gondolkodásmódjába Is. Amikor kitört a szocialista forradalom, még dűlt a világháború. A szocialisták, a bolsevikok első szava: Békét akarunkl Es kinyílt az emberek szeme. Felismerték: a világháború a burzsoázia, a tőkések térhódító háborúja. A proletárok, a szegényparasztok, legyenek a front bármely oldalán Is, csak egymást öldöslk, pusztítják, hogy az urak...! A hadifogságba kerülő Szabó László is felismeri, hogy a saját sorstestvérei ellen harcol. És felismeri a legfontosabbat: a szoctallsta forradalomban nem a nemzetiség a döntő, hanem a cél. £l| bárhol Is, de küzdj a dolgozó ember felszaba- dltásáértl S ő is társaival együtt a vörös zászló alatt Indul hadba, hogy ártalmatlanná tegye a forradalmi vívmányokat veszélyeztető ellenforradalmi bandákat. Amikor elcsendesülnek a fegyverek, Szabó László Is útnak Indul fiatal feleségével, Zlnával, hogy Idehaza folytassa azt a harcot, amelyet szovjet földön kezdett el. Pártalapítóként szervezi otthon, Humennén és környékén a munkásmozgalmat, mindig ott áll az elsők között, a sorozatos bebörtönzések sem törik meg. A fasiszta elnyomatás idején a kelet-szlovákiai ellenállási, partlzánmozgalom kimagasló alakja. Az Havai fogság után a mauthausenl koncentrációs táborba hurcolják. A felszabadulás után minden erejét a szocializmus építésének szenteli. Több magas állami kitüntetés viselője. Élete utolsó pillanatáig sincs nyugta, még nyolcvanéves koréban Is, közvetlenül halála előtt Is tevékeny pártmunkát végez. S amikor tavaly ősszel váratlanul elhunyt, Humennén az emberek megrendülve adták egymásnak a hírt: Meghalt Laci bácsi! Így mondta a szlovák, az ukrán Is. Laci bácsi... Szerették őt, mert igazságos ember volt. Mert Igazi kommunista volt, mert szerette az életet. Évtizedeken keresztül olyan maradt, mint amilyenné az oroszországi szocialista forradalom nevelte őt. Róla, a Humennéról származó Szabó Lászlóról és feleségéről, Zlnáröl szól alábbi történetünk. Hideg szél fúj. Ölmos az ég alja. Mint más októberi napokon. A Volga hömpölyög. Zavaros a vize. Tavaly sem volt áttetsző, sosem láttam kéknek. A sirályok ráérősen köröznek fölötte. Miért Is csapkodnák hevesen szárnyaikat, senki sem Ijesztgeti őket. Miért verődnének csapatokba, mint az emberek? Kitódultak üzemeikből a hajóépítők, a mozdonygyáriak Is! — Gyerünk a börtönhözl Sem kérni, sem könyörögni nem kellett. Megindult a nép. és én velük sodródom. Ebben a pillanatban nem Is fut eszembe, hogy hadifogoly vagyok. Szerencsés hadifogoly, mert nem sínylődöm a krasznojarszkl táborban, ahová a társaimat hurcolták. Rendes lakásban lakom, fizetésért dolgozom, és Zinécska a szerelmem. Ifjú feleségem, aki a dús fekete haját kontyba fonja és kötött fehér kendőt borít a hátára. Mégis fogoly vagyok. Nem mehetek haza. Istenem, mily messze kerfll- teml A Labore partjáról a Volga mentérel Nizsnlj Novgorodba. Ha meg Is becsülnek, mégsem ár^nj magam szabad embernek. Csak a képzeletem szárnyal szabadon. A- mlknr nagyon szomorú vagyok. kibandukolok a Volgához. Itt egy kicsit otthon érzem magam. A vizet, a fel-felcsapódó hullámokat nézem, és elmerengek. Ilyenkor a keskeny mederben fürgén csörgedező Laborcot látom magam e- lőtt. A part mentén asszonyok sulykolják a fehérneműt. S én mélyet lélegzek, mintha a Vihorlat sötét erdeiből hozott illatot szippantanám magamba. Hornon- na, Homonna, kis Homonna, hová került a fiad?! A messzi Volga partján áll, és arra a pillanatra vár, hogy egyszer nyűgöt, kötöttséget lerázva magéról szabadon szárnyalhasson, mint a madár. Csak legyen vége már a háborúnak, hallgassanak el a fegyverek! Da ki hallgattatja el? Cudar egy áletl Az állatoknál ts szfvósabbaknak kell lennünk. A Volga partján állok. A Volga pártján... Egy kép rajzolódik e- lém. Súlyos kötél nyomódik a váltamba, belehaslt a bőrömbe, hogy még a vér Is kiserken. Sa jog mindenem, de húzom, előre- lendfllö, görnyedt testtel húzom a kötelet. Vontatjuk a bajőt. A hátunkon csattan a korbács, véres csíkot húz. Nem kiállunk (el fá|- dalmnnkban. Mindent klbírnnk. És zümmögve dalba kezdünk, hogy később orkánként törjön ki belőlünk: Ejnbnyem. Lassan haladunk. de egyszer célba érünk, És én Homonnára érve elkiáltom magam: — Szégyelltetek magatokat! Becsaptatok, emberek! S a hanlözvegyek, a Halkat gyászoló anya* unoioe szorított *ez- ztu luiiuma* iáin. — Takarodj a szemünk előli Nem te orUiiuttad a Szent János- szobor talapzatán ágaskodva, Hogy: „Éljen a háborúi'? — Mit tudtam én akkor, hogy mi a háborúi... Kínomban lalnyögök, • hogy véget vessek a látomásnak, kiDoitill belőlem a hajévontaték keserves dala: E|ubnyam... — Végrel Itt vagyunk! — kiált (el valaki az einbertömegbea. Megérkeztünk? Célba értünk? ocsúdok lel gondolataimból, de nem merem kimondani a kérdést. Pillanatokig tart, amíg a képzelet vizéről átevezek a valóságba. Persze hogy megérkeztünk, nem mehetünk tovább, ntnnkat állja a magas fal, a börtön kapnja. De hogy ez legyen a cél? Már nyiladozik az én szemem íz. Akt háborút akart, háborút kapott. Nem kerülhettem el én sem ezt a sorsot. Mintha két énem lenne, egymásnak rontottak az érzések. Hosszú Ideig magamban vlvádtam. Átéltem, és élem most la a zaját magam háborúját. 1914 augusztusában Homonna főtarén valóban felugrottam a Szent Jé- nos-szobor talapzatára, és teli szájjal dicsőítettem a háborút. Nagy tömeg vett körül, és feszült kíváncsisággal hallgatta a badar, uszílA beszédemet. (Folytatjuk)
