Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-18 / 16. szám

I IQTtR, ZÖLD ÖVEZET, kultqrhaz A Hadsereggel Együttműkö­dők Szövetségének éhými (Hím — koíicei járás) alapszerveze- te a legjobbak közé tartozik. Vezetőit — Bubenko Györgyöt, Timko Sándort és Monyok La­jost kértük fel, tájékoztassák olvasóinkat munkájukról, eddi­gi eredményeikről, terveikről. — Falunkban évekkel ezelőtt jól működő HESZ-szervezet volt, eredményeiket járási vi­szonylatban is a legjobbak kö­zött tartották számon. Egy idő után aztán bizonyos pangás kö­vetkezett, és ez nekünk, fiata lóknak nem hagyott nyugtot. Elhatároztuk, hogy sikeres elő­deink nyomdokaiba lépünk és felújítjuk a munkát. Tavaly szép esztendőt zártunk: nem­csak lövészeink értek el jó e- redményeket [legjobbjaink 94­1 96-os átlagot lőnek), hanem a többi tömegszervezettel együtt­működve is megálltuk helyün­ket. Rendbe tettük a löteret és elhatároztuk, hogy az épülni kezdő kultúrház körül segéd kezni fogunk. Chým kis falu alig háromszáz lakosú, de na­gyon rendezett és szépen par kosftott. Szeretnénk, ha még több lenne házaink körül a zöld és még gondozottabbak lennének utcáink. Tavalyi ren­dezvényeink egyikén a CSKP megalakításának félévszázados évfordulóját Is megünnepeltük — Idős kommunistákat hívtunk meg beszélgetésre. Az interjú tulajdonképpen véget is ért. Mit mondjunk méR említésre mállót, fontn- sat? — tették fel maguknak is a kérdést a vezetők, de meg­nyugtathatjuk őket: a kis falu szervezete jól dolgozott, várjuk a folytatást, mint ahogyan a HESZ kníicei járási bizottsá­gán is „csak“ ezt kérik a chý­rni fiataloktól. (btl 6 új ifjúság— Javában folynak a prágai jégkorong-világ­bajnokság küzdelmei. Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, már csak néhány nap hi­ányzik a világbajnoki torna végéhez. Ki nyeri a világbajnokságot? Csehszlovákia? A Szovjetunió? Ez most még nyílt kérdés, is­meretlen titok. Addig is hallgassunk meg három neves sportembert. Gutot, Černýt és Vlachot. Mindhárman ott szurkolnak a né­zőtéren. Hogyan emlékeznek vissza arra a nagy versenyre, amelyen aranyat szerettek volna nyerni, de végül a bronzzal kellett megelégedniük? KAREL GUT: A világbajnokságon való részvétel mindig nagy élmény. Ez az élmény még fokozódik, ha hazai környezetben szerepel az ember. Az emberek érdeknődése, a lapok cikkei, a pla­kátok, a rádióműsorok mind hozzájárulnak ah­hoz, hogy a sportoló szinte doppingolja ma­gát. Atérzi feladata felelősségét és a lehető legtöbbet szeretné hazájának nyújtani. Mind­ezt 1Ó59 ben tapasztaltam. Szívesen emlékszem vissza erre a világbajnokságra, pedig csapa tunknak nem jött ki a lépés. Nagyon igyekez­tünk, de meg kellett elégednünk a bronzérem­mel. Felejthetetlen marad számomra az utol­só találkozónk, amelyen Kanadával mérkőz tünk. Előzőleg balszerencsés körülmények kö­zött vereséget szenvedtünk a Szovjetuniótól, Később, a vereség depresszív hatása követkéz tében kikaptunk az Egyesült Államoktól is. Minimális esélyünk maradt a bronzérem meg szerzésére Akkoriban ugyanis kitűnő játék erőt képviseltek a kanadaiak, nem voll kóny- nyű legyőzni őket. Nekünk mégis sikerült vég rehajtanunk ezt a fegyvertényt, amelynek nagy visszhangja volt külföldön Is Számomra külö nősen fontos volt ez a találkozó. Századszon léptem a címeres mezben pályára és én vol tam a válogatott kapitánya is Meg vagyok győződve arról, hogy a csehszlovák fiúk most ts mindent megtesznek a sikeres szereplés ér dekében. De tudom azt is, hogy ez rendkívül nehéz lesz, mert a hazai közönség előtt való szereplésnek lélektani kihatásai is vannak. Nem mindig hat pozitívan az emberre a nagy akarás és a túlzott- felelősségérzet- Az ilyen nagy jégkorong-tornán minden mérkőzés tel­jes összpontosítást kíván. Nem szabad megtör ténnie, hogy váratlanul kikapjunk egy „gyen­ge“ ellenféltől, mert akkor mindennek vége Sohasem felejthetem a közönség szurkolását. Olyan kiváló atmoszférában játszottunk, hogy semmi panasz nem lehet nézőinkre. Szurko­lásuk sokat segített játékunkban, és tárgyila­gosságuk őszinte elismerést aratott az újság írók körében. JOZEF ČERNÝ: Cerný a csapat újonca volt 1959 ben. Brnő- ban kezdett, és onnan futotta be azt a pályát, amelyet sokan irigyelnek tőle. Cerný elmond­ta, hogy a jégkorongozás nagyot fejlődött 1959 óta. Ezt különösen a felszerelés minőségén látni. A műanyag lett uralkodóvá Itt is. Vál­tozott a jég kezelésének a technikája is. Az­előtt nem számított természetesnek, hogy a je­get minden harmadban „megújították“, azaz simává változtatták. A játék a rosszabb mi­nőségű jégen harmadról harmadra keményeb bé és lassúbbá vált. Černýnek különösen a ré­gi hátvédegyéniségek nyerték el tetszését. Szo- logubov, Kasper, Potsch.Tfkal, Björn és Stoltz a legnagyobbak közül való. Érdekes, hogy a csehszlovák jégkorongozók milyen korán jut­nak el a „beéréshez“. Tizennyolc-húsz éves korukban már kész játékosok. A harminc felé közeledve pedig már vissza is vonulnak. Ka nadában, a profik között nincs megszabott tar­tama a beérésnek, ott egyénisége válogatja, de ott jóval tovább játszanak aztán a jégko­rongozók Mire emlékszik a prágai világbaj­nokságról a legszívesebben Josef Cerný? „Vlach góljára a Kanada elleni találkozón. Nagyon szerettem volna hogv Vlach gólt üs sön, mert nagyon jó fiú és jő játékos volt. A múltkor Brnóban felidéztük a régi Időket. Olyannak, tűnt, mintha tegnap lett volna. Pe­dig milyen régen volt már!“ MIREK VLACH: A leggyorsabbak közül való volt. Szép gó­lokat lőtt, köztük egy felejthetetlent is az 1959-es világbajnokságon Prágában. Hogyan emlékszik rá vissza? „A közönség óriási tapssal fogadott ben­nünket. Az első harmadot 2:0-ra nyertük a félelmetes kanadalakkal, -szemben. Azt hittük, hogy ez az előny elégnek bizonyul a végső győzelemhez. Csakhogy a kanadaiak gólt lőt­tek és szorosan, 4:2-re alakult a mérkőzés állása. Két perccel a találkozó vége előtt ö- jabb gólt ért el Kanada: 4:3. Az edzőjük ak­kor lehívta a kapust és mindent egy lapra tett fel. A vendégeknek addig egy vereségük sem volt a világbajnokságon. Nem szerettek volna éppen az utolsó mérkőzésen kikapni. Fgy bulli után Fakóhoz került a korong. A nagy kavarodásban nem láttam semmit, de va­lahogy megéreztem, hogy előre kell rohannom. Igazam lett, mert Fakó már küldte Is előre a korongot. Nem láttam a kaput sem, csak azt éreztem, hogy a kanadai védő ott liheg a nyakamon és minden áron le akar szerel­ni. Ösztönszerűen lőttem kapura, rettenetesen akartam, hogy bemenjen. Bement! Ezzel a gól­lal biztosítottuk győzelmünket és a bronzér­met. A közönség még sokáig ünnepelte csa­patunkat. Sohasem felejtem azt a mérkőzést.“ A francia cím azt hozza tudomásunkra, hogy a világ legnagyobb és legrangosabb amatőr kerékpárosverse- nye, a Békeverseny immár huszonötödik évfolyamába lép az Idén. Egy verseny, amely szinte a háború rom­jain nőtt fel, amely úgy kúszott elő a kőtermelékek, felégetett hidak és rombadőlt házak alól, mint valami ■gészen apró, kék, nevesincs virág — negyedszázadosi Az első évfolyam szereplőit 1948. május elsején szólították rajthoz az índítóbírák. A többesszám alkalmazása nem vélet­len: az akkori verseny különlegessége volt, hogy egyiüőben két városból, Prágából és Varsóból vágtak neki a távnak a kerekesek. A lengyelek Prága felé, a csehszlovákok Varsó felé igyekeztek. Csak később, amikor az NDK tővárosa, Berlin is csatlakozott a rendezőkhöz, alakult ki a mai formájában ismeretes „Békeverseny“. Az első évfolyam nem nyújtotta a résztvevőknek a ma már megszokott és természetesnek tar­tott kényelmet, a kiváló feltételeket. Még a szállás körül is akadtak problémául A felkiáltójelet talán nem Is illene oda­tennünk a mondat végére, mert annak idején, két-három év­vel a borzalmas második világháború után, az is élménynek számított, ha az ember nem látott bombázót és naponta egy­szer jóllakhatott: Nincsenek egészen pontos értesüléseink az első évfolyamok atmoszférájáról, de az szinte bizonyosra ve­hető, hogy nagy versenyeket vívtak egymással az Indulók, akik valamennyien megszállottjai voltak sportáguknak és a béke gondolatának. —O— Az indulók száma eddig 2604. A Békeversenyen földünk valamennyi kontinensének képviselői rajthoz álltak már. Euró­páról nem is beszélünk, hiszen innen vett részt a legtöbb induló, de jöttek Afrikából, Amerikából, Ázsiából és a távoli Ausztrá­liából is! Az első évben még csak 53 versenyző és hét csapat állt rajthoz. Hat évvel később már 141 kerekes és 24 együt­tes! —0— Változott a táv hossza is. 1948-ban mindössze 859 km-t tet­tek meg a versenyzők, de 1983-ban már 2542-tl Ha összeszá­molnánk az eddigi évfolyamokon megtett kilométereket, rá­jönnénk, hogy az egyenlítőt már jócskán körülkerekezhették volna a világ legnagyobb amatőrversenyének résztvevői. XXV. COURSE DE IA PAIX Nem érdektelen, hogy csupán a bulgár, román és lengyel versenyzők vettek részt minden eddigi évfolyamban! Cseh­szlovákia, Finnország, Franciaország és Magyarország egy­szeregyszer hiányzott, a dánok és az NDK kétszer. A leg­eredményesebb együttes a szovjet. Eddig tizennyolcszor indul­tak versenyzői a Békeversenyen, és nyolc ízben szereztek csapatgyözelmet! Az NDK hatszor, Lengyelország ötször, Cseh­szlovákia négyszer bizonyult a legjobbnak.-0­Ha az eddigi egyéni verseny győzteseinek statisztikai ada­tai között böngészünk, megállapíthatjuk, hogy a huszonhar- madik életév az, amely a győzelem elérésénél a legfontosabb sze repet játssza. Olsen, Steel, Christov, Damen, Hagen, Ampler, Maes és Danguilleame ugyanis huszonhárom éves korában szerezte meg a győzelmet a Békeversenyen. 1964-ben egy még fiatalabb kerékpározó, Ján Smolík nyert. A legidősebb győztes a dán Pedersen volt: harminckét évesen nyerte eélete legnu gyobb versenyét. —0— A legtöbbször Gustav Adolf Schur, az NDK kiváló sporto­lója, kétszeres világbajnok állt rajthoz, összesen tizenkétszer. A leggyakoribb „vendégek“ sorában ott található a magyar Megyerdi Antal is, aki tízszer vett részt a Békeverseny küz­delmeiben. A legtöbb szakaszgyözelmet Jan Veselý érte el, számszerint tizenhatot! Ružička tizenkétszer, Petrov tizenegyszer nyert út­szakaszt. \ -0— Érdekes, de igaz: lehet ügy is összetett versenyt nyerni, hogy egyetlen szakaszgyözelmet sem érünk elI A jugoszláviai Zorlcs és az angol Steel bebizonyítottaI-0­A Békeverseny a világ legnehezebb kerékpárosversenyei közé tartozik. Tavaly például azt nyilatkozta a francia csapat edzője, hogy véleménye szerint ez a világ legnehezebb kerék­páros vetélkedője. Pedig a francia edző még nem tudhatott arról az évfolyamról, amelyet 1963-ban úgy rendeztek, hogy az indulók még Bratislavát is érintették! Az éghajlati viszo­nyok annyira eltérőek voltak, hogy jég, hófúvás és záporesö verte a kerekeseket, akik közül csaknem a fele feladta a ver­senyt! Ez persze ritka eset, de Ilyen is voltl-0­Nem kétséges, hogy a Békeverseny ebben az évben is sok millió érdeklődőt vonz majd, hogy ebben az esztendőben is a béke és barátság nagy seregszemléje, a kerékpáros-sport nagy eseménye lesz Mielőtt felgördül a jubileumi, huszonötö­dik „előadás“ függönye, közzétesszük az eddigi győztesek lis­táját. Afféle kis tippelő-versenyt is megvalósíthatnak elvasó- ink: próbálják meg kitalálni, ki nyeri vajon az idei, jubileumi „Course de la paix“-t? —0— .......................... 1948 Prosenik (Jugoszlávia) V Zones (Jugoszlávia) 1949 Veselý (Csehszlovákia) 1950 Emborg (Dánia) 1951 Olsen (Dánia) 1952 Steel (Anglia) 1953 Pedersen (Dánia) 1954 Dalgaard (Dánia) 1955 Schur (NDK) 1956 Krőlak (Lengyelország) 1957 Christov (Bulgária) 1958 Damen (Hollandiai 1959 Schur (NDK) 1960 Hagen | NDK ) 1961 Melk.hov (Szovjetunió) 1962 Szajdebuzsin (Szovjetunió) 1963 Ampler |NDK| 1964 Smolík (Csehszlovákia 1965 Lebegyev (Szovjetunió) 1966 Guyot | Franciaország) 1967 Maes |Belgium) 1968 Peschel (NDK) 1969 Danguilleaume (Franciaországi 1970 Szurkowski (Lengyelország) 1971 Szurkowski (Lengyelország) (bt) • • • ••••• «»•••• t «••••« ••••♦• t i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom