Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-22 / 8. szám
4 új ifjúság NEMETH ISTVÁN: 1 isk°la, 15 tanár és n. Tanuljon tovább. Az alábbi fejezetet lényegében összegező kérdésekből kiindulva dolgoztuk fel. A kérdések Így hangzanak: Érvényesülnek az iskola diákjai? Érettségi után hova készülnek, jelentkeznek egyetemre, főiskolára, felépítményi iskolára vagy dolgozni mennek? A II B osztály huszonhét diákja közül tíz az egyetem, főiskola és ugyancsak tíz a felépítményi iskola felé veszi útját; hárman még bizonytalankodnak, ketten szakmát fognak tanulni, s ketten munkába állnak. Az egyik munkába készülő — föltehetőleg lány, válasza Így hangzik: „A továbbtanulásról az a véleményem, hogy jó, ha az ember fejleszti a tudását, de az még jobb, ha már állásban van és pénzt keres." Ugyanő még ezt is hozzáfűzi egy további kérdésre válaszolva: ....elképzelésemet meg fogom tudni valósítani, mert amit én egyszer a fejembe veszek, abból nem engedek." Az ó véleménye eléggé egyedi osztálytársainak és a felsőbb osztály diákjainak a véleménye között, mert a III. B-ben is tizen- ketten készülnek egyetemre, főiskolára, nyolcán felépítményire, ketten pedig dolgozni. Az utóbbiak közül az egyik lány így indokolja elhatározását: „Nem azért nem a- karok tovább tanulni, mert nincsenek meg hozzá az anyagiak, hanem mert nem a legjobb az előmenetelem..." — Ml a véleménye a továbbtanulásról? — kérdeztük, és ők szinte példás válaszokat adtak: „Szép és nemes dolog, ha valaki sokat tud.“ „Véleményem csak az, hogy szeretnék tovább tanulni“. ,,A tanulás tágltja az ember látókörét. Szerintem minden érettségizett embernek tovább kellene tanulnia!" A harmadikosok véleménye már egy fokkal érettebb; ők már nemcsak a továbbtanulás egyéni értékét, jelentőségét látják, hanem az egész társadalom szemszögéből gondolkodnak: „A továbbtanulás szükséges, mivel ma már nélküle nem lehet megfelelő színvonalon semmilyen problémával sem foglalkozni“. „Szerintem a továbbtanulásnak nagy a jelentősége, mert egyre több jól képzett szakemberre, vezetőre van szükségünk.“ És, íme, a tökéletes válasz: „Aki teheti, tanuljon tovább, mert szocialista társadalmunknak szüksége van a jól képzett szakemberre.“ Arra a kérdésre, hogy kik végeztek a šahyi iskolán, s milyen szerepet (jelentősét) töltenek be társadalmunkban, elég sok név gyűlt össze. Erről mi is meggyőződtünk. Ugyanis megfigyelésünk folyamán mi is feljegyeztük, hogy az iskola sok, komoly tudással rendelkező egyént bocsát útra. Megemlíthetjük az egyik szaktekintélynek számítható nyelvészt, néhány kiváló orvost, tanárembert, de szólhatunk a kitűnő költőről, a nagyon tehetséges műkritikusról. De még sokáig sorolhatnánk. Amikor az iskolában jártunk, rá is tereltük erre a kérdésre a figyelmet. Megpróbáltunk a tények mögé nézni. Hátha — gondoltuk — csupán összeköttetésnek, esetleg befolyásos embernek köszönhetik az iskola diákjai, hogy bekerülnek az egyetemekre? Persze, mondanunk sem kell, hogy semmi ilyesmit nem fedeztünk fel. Az iskola igazgatójának, Singer Ambrusnak idevágó válasza a következő: Mi nem tesszük azt. hogy egy diak olyan diák helyett, aki jó, egy gyengébbet részesítünk előnyben, csak azért, mert a mi iskolánkon végzett. Aki tehetséges és jói tanul, s látjuk, hogy megvan benne a kellő kitartás és szorgalom, az megkapja az iskolától a jó mi rok.“ „Szerintem az iskola biztosítja az érettségiző számára azt a fejlettségi fokot, hogy az életben jói megállja a helyét.“ „Akiket ismerek az érettségizettek közül, majdnem mindegyiküknek sikerült érvényesülni.“ „...az életben nagyon jól megállt&k a helyüket. Néhányat fel is sorolok: Cseri György orvos. Molnár Péter tanító, Molnár József tanító...“ Néhányan komplex módon is megközelítik a problémát. Ők körülbelül így válaszoltak: „Véleményem szerint a šahyi középiskolán érettségizettek egy része érvényesült, a másik pedig nem. Ismerek olyat, aki szlnjelesen érettségizett, elment a főiskolára és otthagyta.“ Első pillanatra talán meglepő, de a diákok nem mindig csak e- gyetemet, főiskolát végzett egyéneket soroltak fel. Szerintük számtalan olyan ember is sikeresnek mondhatja pályáját, aki hvatal, postahivatal, vasúti állomás vezetője; ide sorolják a könyvtárosokat, a hnb elnökeit, titkárait, tisztviselőt, a szövetkezet könyvelőit. És nejeik van igazuk. Mi továbbra is leszűkítettük a problémát az egyetemet és főiskolát végzett egyénekre, mert ez a legnagyobb erőfeszítést és tehetséget igénylő terület, összesen 118 név, egykori diák, érettségizett neve gyűlt össze a listán. Nem sok, és mindjárt kitűnt, hogy számos ismertebb név, mint pl. Zsilka Tibor adjunktus, Bajnok István közgazdász, Zalabai Zsig- mond kritikus neve hiányzik a fel- •^rn Inából. Vas Ottó tanár diákjai között Az iskola mai épülete nősítést, valamint a megfelelő ajánlást. A jelentkezéseknél mindig nagyon komolyan mérlegeljük az illető tanuló tudását, emberi tulajdonságait és ennek alapján arra törekszünk, hogy a neki legmegfelelőbb szakot válassza, a több már az ö dolga... Még jellemzőbb, s nagy pedagógiai gyakorlatról tanúskodik az a válasz, amelyet a lapunk olvasói előtt is ismert Sági Tóth Tibortól, az iskola tanárától kaptunk: — Tehetséges diákjainknál nincs szükség összeköttetésre, közbenjárásra, érvényesülésüknek tehetségük és tudásuk az alapja... Nem minden diák vélekedik a- zonban Így. Egy harmadikos lány például ezt mondja: „Sok mindent nem értek a felvételi vizsgákkal kapcsolatban. Főleg a protekciót kifogásolom!“ Ebben nem osztjuk a diáklány véleményét. Inkább az áll közel az igazsághoz, amit erről Sági Tóth Tibor mond. Egyébként arra a kérdésre, hogy érvényesülnek-e a šahyi középiskola diákjai, szinte kivétel nélkül mndenki azt válaszolta, hogy igen. Sőt, voltak többen olyanok, akik nem csupán saját véleményüket mondták el, hanem ismerőseik, rokonaik, barátaik véleményét is idézték, s ezek mind azt igazolták, hogy azok a diákok, akik az iskolájukban érettségiztek, érvényesültek. De lássunk néhány vallomást: „ . . . érvényesültek, mert elég szigorúak a tanáMindez elég hiányos képet adott, és ezért megkértük az iskola vezetőségét, hogy egészítse ki az iskola eddig érettségizett diákjainak a névsorát. Ok ezt megtették, de sajnos, az ő Összesítésük sem pontos. A 118-caI szemben ők ugyan 130 egyetemet, főiskolát végzett vagy végző egyént soroltak fel, de ugyancsak kihagyták néhány orvosnak, gyógyszerésznek, mérnöknek, jogásznak a nevét, akit viszont a diákok ismertek. Ezek után megpróbáltuk a két névsort egyeztetni s így mintegy 160 diák nevét kaptuk meg, pki érettségi után tovább tanult és feltehetőleg be is fejezte az iskolát. Ez 17—20 százalék, abból a mintegy 900—1000 diákból, aki 1956 óta sikeresen fejezte be az iskolát. Ezek a számok természetesen csak hozzávetőlegesek, nem adnak teljes képet. Sokkal érdekesebb, ami a számok mögött van. így pl. a környéken működő tanítók közül mintegy száz a šahyi iskolában érettségizett. Ugyancsak említésre méltó, hogy egyre több diplomás emberrel, egyetemre, főiskolára járó diákkal találkoztunk. Véleményünk szerint viszont nem helyes az, hogy a šahyi iskol^, de a többi iskola sem tartja a kapcsolatot a régi diákjaival, s ezért nemegyszer az iskola vezetősége sem tudja egészen pontosan felmutatni az iskola eddigi eredményeit. A TÉNYEK BESZÉLNEK vi. az életszínvonalról AltalAban Szocialista társadalmunk ieg nagyobb ellenségei sem vonják kétségbe, hogy a felszabadulás óta soha nem látott fejlődés állt be a lakosság életszínvonalának alakulásában. Elég, ha alaposan körültekintünk, hogy kézzelfogható példákkal bizonyítsuk állításunkat. Alapjában véve megváltozott a lakosság életstílusa. Az ötnapos munkahét, az ingyenes gyógykezelés, gyógyszerellátás és oktatás mind olyan vívmányok, amelyekkel nem sok ország dicsekedhet, beleértve a legfejlettebb tőkés államokat is. Ma már nem újdonság a háztartásokban a mosógép, hűtőszekrény, televíziós készülék, sőt a személygépkocsi sem tekinthetői luxuscikknek. A dolgozók százezrei töltik nyári szabadságukat külföldön, a tengerparton, amit azelőtt csupán vagyonosabb személyek engedhettek meg maguknak. A nagyobb nyomaték kedvéért vegyünk szemügyre' néhány statisztikai adatot. Vegyük például a személyi fogyasztás alakulását 1937-hez viszonyítva. A burzsoá köztársaság háború előtti utolsó évéhez képest 1970-ben két és félszeresére növekedett az egy főre eső személyi fogyasztás nagysága. Folytassuk talán a sort a lakásépítéssel. Bár pártunk és társadalmi szerveink legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült megoldanunk a lakáskérdést, a felszabadulás óta felépült több mint másfélmillió lakás olyan fejlődésre vall, ami a maga nemében szintén páratlan. Hogy mégis ott tartunk, ahol tartunk, az főleg annak tulajdonítható, hogy a háborúban rengeteg lakás tönkrement, továbbá a falusi lakások nagy része elavult, nem felelt meg a kor követelményeinek és le kellett bontani. Ezért a felszabadulás után néhány évbe telt. míg lakáshelyzetünket sikerült a háború előtti szintre emelni. Ma az ország lakosságának 40 százaléka lakik új, a felszabadulás óta épült lakásban, és ez a tény minden bővebb magyarázatnál meggyőzőbben beszél. A párt XIV. kongresszusának határozata érteimében a lakásépítésnek továbbra Is nagy figyelmet szentelünk. 1970-ben például kétszer annyi lakást építettünk fel. mint 1937-ben, s a lakásépítés üteme az ötödik ötéves tervben éppen a pártkongresz- szus határozata értelmében évről évre tovább fokozódik. Még nagyobb fejlődés állt be a felszabadulás óta a társadalmi fogyasztásban, tehát az oktatásra, kultúrára, egészségügyre és a lakásépítésre (állami-kommunális) fordított állami költségvetésben. Talán nincs is életünknek olyan területe, ahol ne vennénk igénybe — közvetlenül vagy közvetve — a társadalmi fogyasztásra fordított állami eszközöket. Ez tulajdonképpen új kategória. mert a kapitalista társadalom a munkavégzéshez feltétlenül szükséges juttatásokon és kedvezményeken kívül egyáltalán nem törődik az alkalmazottak képzésével, kényelmével, kultúrigényei- ngk kielégítésével stb. A lakosság életszínvonalának állandó emelése szocialista társadalmunk, politikánk alapvető célkitűzése. Az ötödik ötéves tervről szóló törvényben erről többek között szó szerint ez áll: „Az ötödik ötéves terv fő célja a szocialista állam megszilárdításával és védelmének megerősítésével egyidejűleg az, hogy a szocialista életformának megfelelően biztosítsuk a szükségletek fokozottabb kielégítését és a lakosság létbiztonságát.“ Ennél jobb és megnyerőbb programot pedig kívánni sem lehet. P. t. Következik: Élelmiszertermelésünk tükre .« VÍC !►> N 8 IU í í 'S 8 S > 00 aj t A ,8 '«C Zi I I 1 š I Í5 00 3 a 5? i«t C Ä 1 ■s % > ô ifi 1 1 'S ű- fr » A BÉKÉS MUNKA ŐRE A szovjet hadsereg megalakulására emlékezünk Megszólaltak a riasztó berendezések. Az ügyeletes tiszt tábláján kigyulladtak a lámpák. A parancsnokok kiadták a parancsokat, a műszerek működni kezdtek. A mikrofonok továbbították az információkat, utasításokat és parancsokat. A vadászgépek a készültségi helyükön beindították motorjaikat... A Szovjetunió katonái felkészültek, hogy fogadják a hívatlan „látogatót“... Feldübörögtek a tankok motorjai, és a különböző típusú rakétákat szállító hatalmas vontatók elindultak az erdei vágásokon a kilövő pályákra. A parancsnokok ellenőrizték az időt, a tájékozódási pontokat, és egyeztették a jelentéseket. A radarok és az elektronikus számítógépek személyzete felülvizsgálta az egyes gócpontok tevékenységét. A szovjet hadsereg mechanizmusa pontosan működött. A hatalmas — 54 éves szovjet hadsereg őrt áll. Ötvennégy év telt el megalakulása napjától. A katonák tömegei helyett, akik híres „urrrááá!“ kiáltással rohantak az ellenségre, ma a Szovjetunió békés életét modern elektrotechnika, automatika és nehéz technika biztosítja. Mellette pedig ott áll a tudományos-műszaki forradalom korának nagy tudású és hazáját forrón szerető embere... Mérnök, mechanikus, programozó, irányító, számítö, gépész, kocsivezető... ez van a katonák és tisztek neve és rangja mellett feltüntetve. Ezekben a napokban az 1918-as februári napokat i- dézzük, amikor megalakult ez a hadsereg... Itt az alapító okmány, tulajdonképpen a szovjet hadsereg születési bizonyítványa, amelyet a moszkvai katonai múzeumban őriznek. Az okmányon rajta vannak V. I. Lenin saját kezűleg írt megjegyzései, kiegészítései. A Népbiztosok Tanácsának 1918. január 18-án kiadott dekrétumában ez áll: „A Vörös Hadseregbe az lép be, aki hajlandó erejét és életét áldozni az Októberi Forradalom vívmányaiért, a szovjetek országáért, a szocializmusért...“ ; És a dekrétum alatt V. I. Lenin, P. E. Dibenko, N. V. Krilenko és mások aláírásai láthatók, azoké, akik ott álltak a Vörös Hadsereg bölcsőjénél. Akkor a fiatal szovjet állam nagy veszélyben volt. A jól felszerelt fehérgárdisták Pétervár ellen vonultak, és veszélyeztették a szovjet hatalom további központjait is. A népi kormány kiadta a jelszót: „Veszélyben a szocialista haza.“ A pétervárí szovjet végrehajtó bizottsága azt a határozatot hozza, hogy a szombati nap, 1918. február 23-a, „A szocialista haza védelmének a napja!“ Ezt követték a népgyűlések, manifesziá- ciók, és a tömeges jelentkezések a Vörös Hadseregbe. Bevonulnak az önkéntesek, öreg katonák és partizánok, sokgyermekes családapák és pelyhes állá ifjak. A fegyver pedig kevés. Azokkal a fegyverekkel is harcoltak, amiket zsákmányoltak. Az elesett hajtárs puskája még ki sem hűl, máris új gazdája fogja kézbe. Az intervenciósok megszégyenülve kénytelenek visz- szavonulni. Hitler, aki már szétküld- te a meghívókat a fasiszta hadsereg moszkvai díszszemléjére. eltűnt a világ színéről, „legyőzhetetlen hadseregével“ együtt. De még mindig vannak e- legen, akik fenik a fogukat a szovjet hatalomra. De ott áll velük szemben a hatalmas, öntudatos szovjet hadsereg. Ugyanabba a táborba tartozik amelyikbe mi is. Fegyverei tehát bennünket Is védenek. Ezért emlékezünk a szovjet hadsereg megalakulásának napjára, és tekintünk vissza győzedelmes útjára... Ez a hadsereg állandóan készenlétben van. —n— *> /
