Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-08 / 6. szám
14 Új ÍÍ[üS8g A XATRAXOÜR ebben az esztendőben újdonságként vezette be ezt a szakosított tevékenyig«*, melynek keretében az üzemek, vállalatok és szövetkezetek vezetőinek s dolgozóinak égyszólván korlátlan külföldi tapasztalatszerzési lehetőségeik nyílnak. Hogy miképp? Világszerte évente mintegy 850 különböző vásár, jelentős kiállítás, érdekes áruszalon nyitja meg kapuit. A Merkúrinm-szerviz feladata pedig, hogy lehetővé tegye: a műszaki fejlődés ütőerén tartva kezüket, a szlovákiai szakemberek is ott lehessenek mindenütt, ahol láthatnak, tanulhatnak, tapasztalhatnak valami újat!... E szervizszolgálat biztosítja így ■gy-egy ott-tartózkodás teljes időtartamára a mindennapi műsort és a szolgáltatásokat is: különvonatot vagy repülőgépet, társasgépkocsit, szállást, étkezést, belépőjegyet, körsétákat, exkurziókat, szakmai értekezleteket stb. Az újonnan alakított Merkúrium-szerviznek — az üzemektől, szövetkezetektől remélt — s várt — javaslatain vagy megrendelésein kívül az alábbi országokba saját „műsorajánlata“ is van: Szovjetunió, NDK, Románia, Jugoszlávia, Belgium, Dánia, EAK, Franciaország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Ausztria, Svájc, Svédország, Olaszország, Spanyolország, USA, Anglia, valamint a Szovjetunióval kombinálva Mongólia és Finnország is. Tájékoztatásképpen néhány ötlet, javaslat: MERKŰRIUM - SZERVIZ! AGRA — 72: nemzetközi mezőgazdasági kiállítás (Zöld Egyetem) Lipcse, jűn. 18 — július 13; Románia Mezőgazdasági, élelmiszeripari és göngyö- leggyártási kiállítás (Bukarest, október 14— 23] Halászati, vadászati és turisztikai kellékek kiállítása (Bukarest, jún 24 — júl. 3] Erdőgazdálkodási, fa-, bútor- és papíripari gépek kiállítása (Bukarest, május 5—15) Jugoszlávia AGROSALON: a 39. nemzetközi mezőgazda- sági kiállítás (Újvidék, május 5—22) ALPE-ADRIA: nemzetközi külkereskedelmi nagyvásár (Ljubljana, május 12—21) A 18. nemzetközi bor-, szesz-, gyümölcsié- és Uvegtöltő berendezések nagyvására. Szakosított turisztikai és vendéglátóipar! kiállítás (Ljubljana, szeptember 11—19) Nemzetközi zöldség-, gyümölcs- és kertészeti nagyvásár (Ljubljana, szeptember 20 — okt. 2) Őszi nemzetközi műszaki kiállítás (Zágráb, szept. 9—19) Franciaország SIMA — a mezőgazdasági műszaki gépek nemzetközi szalonja. (Párizs, március 4—12) Nemzetközi fűtési és hőszabályozási kiállítás (Párizs, jún. 2—8) Nemzetközi göngyöleg- és élelmiszeripari kiállítás (Párizs, novemberben) Kanada Baromfiipari és a mezőgazdasági gépek nemzetközi kiállítása (Montreál, április 6—9) Kanadai nemzeti kiállítás (Toronto, aug. 20 — szept. 7) Anglia Nemzetközi söripari kiállítás (London, április 17—21) Húsipari vásár (London, május 16—18) Nemzetközi szőlészeti kiállítás (London, június 26—29) Nemzetközi baromfiipari kiállítás (London, szept. 5—7), Nemzetközi tejipari kiállítás (London, október 26—28) Mezőgazdasági gépek nemzetközi kiállítása (London, dec. 4—8) Helyszűke miatt — sajnos — nem áll módunkban, hogy teljes egészében közölhessük a M e r k ú r i u m-szerviz összes ajánlatát, de a- zért hadd adjunk legalább néhány további ötletet — gyors, távirati stílusban. A belga Lie- ge-ben május elején, Gentben pedig szeptember derekán lesz nemzetközi vásár; Kairóban március 2—29 között lesznek nyitva a nemzetközi mezőgazdasági kiállítás kapui; Hollandiában márciustél októberig a legkülönbö zöbb virágkiállítások váltják majd egymást; a japán Tokióban, Nagoyában és Oszakában műszaki kiállítások lesznek: a svájci Saint-Gal- lenben október derekán nemzetközi mezőgazdasági és tejipari kiállítás nyílik; hasonló kiállítás lesz június 1—8 között a svédországi Jönköpingben és áprilisban a spanyolországi Zaragozában. Az USA-ban különösen a gépipari kiállítások tarthatnak igényt az érdek- ’ lődésre. A Szelszkotpchnika és a „többiek“ .... A Szovjetunióban ez idén is a legkülönbözőbb kiállítások nyílnak, melyek a szakemberek széles körű érdeklődésére tarthatnak számot. E rendezvények élén ezúttal — öt esztendei .^kihagyás“ után — Ismét a Szelsz- kotechnlka nevű mezőgazdasági gépkiállítás áll majd, mely Európa egyik legrangosabb, legnagyobb kiállításának ígérkezik. A TATRATOUR különrepíilővépe' szeptember 4Domica Szovjetunió- IGRÚSKA — 72: játékgyártó gépek kiállítása (Moszkva, ápr. 4-16) BRODINDUSZTRIA — 72: cukrász-, pék- és konzervipari gépek kiállítása (Moszkva, május 30 — június 14). SZPEKTR — 72: a szpektroszkópikus kutatás műszereinek kiállítása (Moszkva, június 27 — Július 6). SZELSZKOTECHNIKA — 72: a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek második nemzetközi kiállítása (Moszkva, szept. 6-19) Sportturisztikai és halászati kellékek kiállítása (Kijev, okt. 16-25) Német Demokratikus Köztársaság IGA — 72:1 nemzetközi virágkiállítás (Erfurt, ápr. 22 -1- május 1) IGA — 72: nemzetközi rózsakiállítás (Erfurt, júl. 8-16) IGA — 72: vásárral egybekötött nemzetközi gyümölcs- és kertészeti kiállítás (Erfurt, aug. 24 — okt. 2) Ausztria A 94. tavaszi-nemzetközi vásár (Bécs, március 5—12) Nemzetközi tavaszi vásár (Graz, ápr. 29 — május 7) AIDA — nemzetközi élelmiszeripari kiállítás (Bécs, jún. 24 — júl. 2) Olaszország Nemzetközi mezőgazdasági vásár (Verona, március 12—19) TECHHOTEL — a szállodák és éttermek nemzetközi kiállítása (Génua, november 13— 23) SACHIA — a kémiának az iparban és a mezőgazdaságban játszott szerepét szemléltető kiállítás (Bari, május 15—18) SIA — az élelmiszeripari termékek nemzetközi kiállítása (Bologna, szeptember 22—26) EIMA — a mezőgazdasági gépek nemzetközi kiállítása (Bologna, november 10—14) A Súlov-menház én, 7-én, 10-én és 14-én Indulnak Bratislavá- ból e jelentős eseményre. Az ott-tartózkodás időtartama 5 és9 nap között váltakozik, s ennek megfelelően alakul 1700 és 250 korona között e társasutak ára is. A Kraszityel — 72, az Igruska — 72, a Brodindusztrija — 72, a Szpektr — 72 és a többi érdekes kiállításra is azonban gyorsan, készségesen szervez tár- sasutat a TATRATOUR bármelyik utazási irodája. Ugyancsak a Merkürium-szerviz ajánlatai között szerepel a 11 napos Szovjetunió — Finnország szakma! társasút, melynek részt-1 vevői júniusban a helsinkii építőipari kiállítást, szeptemberben pedig a hagyományos vásárt tekinthetik meg. E kombinált út ára személyenként 6790 — 7120 Kčs. A textil- és gépipari, valamint a mezőgazdasági szakemberek a 19 napos Szovjetunió — Japán tár- sasutakra jelentkezhetne, melynek résztvevői Japánban Tokiéba, Nagoyába, Kyotoba, a mezőgazdaságáról híres Schiznokába s további városokba látogatnak. Jogos érdeklődésre tarthat számot a Szovjetunió — Mongólia szakmai társasút is. Irány: a vásárok! Budapesti Nemzetközi Vásár — a magyar bel- és külkereskedelem pompás seregszemléje (1972. május 19—29) Lipcsei Vásár — 65 ország kereskedelmi- műszaki szakembereinek évről évre ismétlődő találkozója (1972. március 12—21) Plovdivi Vásár a bolgár népgazdaság eredményeinek bizonyítéka (1972. szept. 17—24) Poznani Nemzetközi Vásár — a kiállítás középpontjában a lengyel gépipar áll, de bőven „szóhoz“ jut a többi ország ipara Is e hagyományos vásáron (1972. június 11—20) Agroszalon — nemzetközi mezőgazdasági vásár. 30 pavilonban 150 ezer négyzetméternyi területen szinte minden megtekinthető, a- mit mezőgazdasági gépek s kellékek címén gyártanak világszerte (Újvidék, 1972. májat 12—22) AGROSALON — Párizs: évről évre hagyományosan megrendezett mezőgazdasági kiállítás, melynek forgatókönyve főképpen a gyakorlati mezőgazdaság, a házi kertészet és a faipar gépesítésére összpontosul (Párizs, március 4—12) Magyarországi ajánlatok A baráti Magyarországon a mezőgazdasági és szövetkezeti szakmai tanulmányutak lehetőségének egész sora nyílik. S hadd tegyük rögtön hozzá: az év bármelyik hőnapjában. Ízelítőképpen hadd nyújtsunk át egy „csokor- nyi“ ötletet: Állattenyésztés — a 7 napos tanulmányút résztvevői Budapestre, Siófokra, Bala- tonfüredre, Balatonszabadiba, Keszthelyre és az öreglaki ÄG-ba látogatnak. Terminusok: 1972 júniusában és októberében. Kertészet — a 7 napos tanulmányút résztvevői a budapesti Mezőgazdasági Múzeumba s a híres .Duna- vagy Rozmaring-üveg-' házakba, továbbá Kecskemétre, a Kertészeti Kutatóintézetbe, Hódmezővásárhelyre és Szegedre látogatnak. Terminusok: október, november. öntözés — a 8 napos tanulmányút állomásai: Budapest, Szolnok, a Csorbái ÁG, Debrecen,. Hortobágy, Szentes, a Pankotai ÁG, a Hajdúszoboszlói ÁG, a Szarvas! ÁG és Szeged. Terminusok: július — augusztus. Burgonya- és cukorrépatermelés — látnivalókban, új tapasztalatokban s pihenésben egyaránt bővelkedő 9 napos szakmai tanulmányút, mely akár egy teljes magyarországi körútnak is beillik. Terminusok: augusztus — szeptember. Termelési vagy fogyasztási szövetkezeteink dolgozóit bizonyára érdekelni fogja a magyarországi fogyasztási, építőipari, takarék- pénztári, termelési, halászati, ipari vagy szolgáltató szövetkezetek egyikének-mástkának munkája. Számukra négynapos szakmai tanulmányutak rendezhetők. BELFÖLDI TURISZTIKA — 1972 A TATRATOUR elmúlt esztendőkben végzett tevékenységének pontos számadatai bizonyítják: munkájukban mennyire magukévá tették ezt a régi-kedves közmondást... Csupán 1971-ben például 3000 belföldi turistautat rendeztek, melyeknek 120 284 résztvevője volt. Szlovákia legkülönbözőbb helyein 108 208 személynek biztosítottak szállást. Nem véletlen hát, hogy az eddigi eredmények láttán, ebben az esztendőben tovább bővítik a belföldi turisztika élénkítését célzó nyaralási és kirándulási ajánlataikat. A hagyományos magas-tátrai, prágai, bratislavai és Banská Bystrica környéki társasutakon kívül, szebbnél szebb hosszabb-rövidebb kirándulások tehetők a TATRATOUR-ral, melyeket az egyes utazási irodák önállóan állítőttak össze és valósítanak meg. A BRATISLAVAI UTAZÁSI IRODA NÉHÁNY AJÁNLATA: 1 napos kirándulás a dél-morvaországi Lednicére. Ára személyenként 53 Kčs, lsko- láknak 47 Kčs. (Közlekedés nélkül 22, ill. Í7~Kčs). 1 napos körút a Kis-Kárpátokban: Modra, Červený Kameň, Jahodník, Plav. Mikuláš. Ara 50 Kčs, Iskoláknak 45 Kčs. 1 napos kirándulás Piešfanyba: Modra, Hlboké, Piešťany, Ara 57 Kčs, Iskoláknak 51 Kôs. 1 napos kirándulás Bojnicóre: Hlohovec, Nováky, Bojnice, Ara 76 KCs, iskoláknak 70 Kčs. A Vrátna völgye: Bratislava, Trenčín, Žilina, Vrátna dolina. A 2 napos kirándulás ára 145 Kös, iskoláknak 130 Kčs._________ Počúvadlo — Banská Bystrica — 2 napos kirándulás, ára 135 Kčs, iskoláknak 125 Kös. A műsor: első nap — Bratislava, Nitra, Levice, a Počúvadlói-tó Banská Štiavnica, Kováčová. A második napon: Sliač, Kremnička, Banská Bystrica. Hazaérkezés 21 óra körül. Alacsony- és Magas-Tátra — háromnapos kirándulás, ára 240 Kčs, iskoláknak 220 MINDENÜTT JÓ, DE Kčs. Útirány: Tálé, Srdiečko, Nižná Boca, Štrbské Pleso, Starý Smokovec, Tatranská Lomnica, Hrabovo, Korytnica, Donovaly. Brno és környéke — a háromnapos kirándulás ára 190 Kčs,, iskoláknak 170 Kčs. A műsorban Lednice és Macocha megtekin- tése is szerepel. Szlovákiai körút — a négynapos kirándulás résztvevői a Tátra csúcsait s a Vág völgyét egyaránt bejárják. Ára: 295 Kčs, iskoláknak 265 Kčs. _____________________ Néhány további javaslat: Gömör szépségei (4 nap), a Szlovák Paradicsom (4 nap), a vranovi vízduzzasztó (2 nap), csehországi körút (4 nap). A DUNAJSKÁ STREDA-I UTAZÁSI IRODA AJÁNLATAIBÓL: 1 napos kirándulás Bratislavába: Ára: 48 Kčs, iskoláknak 42 Kčs. _______________ Banská Bystrica és környéke — a 2 napos kirándulás ára 135 Kčs, iskoláknak 120 Kčs. A műsorban Topoľčianky, Zyolen, a harmaneci barlang és Kremnička megtekintése Is szerepel. Gottwaldov — Luhačovice — 2 napos, élvezetes kirándulás. Ara: 135 Kčs, isko- láknak 120 Kčs,______ A Magas-Tátra — látnivalókban bővelkedő 3 napos kirándulás. Ára: 230 Kčs, iskoláknak 210 Kčs. Az Alacsony-Tátra és Orava — a háromnapos kirándulás útiránya: Banská Bystrica, Korytnica, Hrabovo, Jasná, Dolný KuLEGJOBB OTTHON... bin,'Oravská Priehrada. Az élményekben gazdag társasút ára 225 Kčs, iskoláknak 205 Kčs. _______________________________ További javaslatok: Bojnice (1 nap), Lednice (1 nap), a Vrátna völgye (2 nap) stb. A KOMÁRNÖI UTAZÁSI IRODA NÉHÁNY AJÁNLATA: Nitra — Piešťany: az 1 napos kirándulás ára 60 Kčs, Iskoláknak 54 Kčs. _____ Santovka — Dudince: e két ismert fürdőhelyre vezető kirándulás ára 56 Kčs, iskoláknak 50 Kčs. (1 nap). _____________ Gömör — a festői szépségű tájat bemutató háromnapos kirándulás ára 230 Kčs, iskoláknak 210 Kčs. A műsorból: Domnica, Betliar, a dobsinal jégbarlang, Tálé, Sliač... Dál-Morvaország — a háromnapos társasutazás útiránya: Lednice, Mikulov, Znojmo, a vranovi vízduzzasztó, Brno. Az emlékezetes kirándulás ára: 215 Kčs, tskoláknak 195 Kčs. ___________________________ Az oravai vízduzzasztó — a látnivalókban bővelkedő, fürdéssel egybekötött négynapos kirándulás ára 300 Kčs, Iskoláknak 265 Kčs. Egy-egy ilyen melléklet, aligha törekedhet teljességre, csupán ízelítőt adhat mind a nyaralási mind pedig a szakmai utak sokaságából. Bárminemű kérdésben ezért mindenki számára készséggel rendelkezésre állnak a TATRATOUR SZÖVETKEZETI UTAZÁSI IRODA bratislavai igazgatóságának, valamint 28 szlovákiai ntazási fiókirodáinak dolgozói, akik egyben a 72- es idényre is kellemes nyaralást, jé pihenést, gyümölcsöző külföldi tapasztalatcserét kívánnak! Néhány további ötlet: Magas-Tátra (4 Bratislava (1 nap). A ŠAHYI UTAZÁSI IRODA ÖT AJÁNLATA: 0 Nitra — Bojnice: az 1 napos kirándulás ára 52 Kčs, iskoláknak 47 Kčs. 0 Počúvadlo — I napos kirándulás, ára 47 Kčs, iskoláknak 41 Kčs. 0 Bratislava — Kis-Kárpátok: a 2 napos társasút állomásai: Szlovákia fővárosa, Devín, Baba, Modra, Červený Kameň, Jahodník; az ára pedig 135 Kčs, iskoláknak 125 Kčs. 0 az Alacsony-Tátra — a 2 napos kirándulás ára 135 Kčs, Iskoláknak 125 Kčs. 0 Kelet-Szlovákia — a háromnapos kirándulás útiránya: Domica, Betliar, Košice, Prešov, Levoča, Tatranská Lomnica és Starý Smokovec; ára: 225 Kčs, iskoláknak 205 Kčs. Megjelent az ÜJ IFJÚSÁG 72/B. sz. mellékleteként