Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-27 / 26. szám

2 új ifjúság A fala legidősebb pionírja. Bognár Károly bácsi volt vöröskatona (a kép jobb oldalán) beszélget az iskola igazgatójával. IfJÜSAGI MUNKABRIGAD VEZETŐJE Ha elszakad a szál... Janšlk Mária húszéves. Naponta be­jár Zellezovcéről [Zselíz) a levicet textilüzembe. A gyár egyik ifjúsági brigádjának a vezetője. Nagy itt a zaj. Megtudom, hogy óránként negyven fillér a zajpótlék. Beszélgetni csak a mesterek helyisé­gében lehet, mert a teremben még a kiabálás sem hallatszik. — legalább nem trécselnek. — Szerencsére, de másképp sem lophatjuk a napot. — Miért? — Nem éri meg. Teljesítménybér­ben dolgozunk, a teljesítményünket fizetik. Különben, csak az végezheti ezt a munkát, aki szereti a gépe­ket meg az állandó, egyforma szála­kat. Szitkozódunk is, ha nagyon sza­kadnak. de ez már hozzátartozik a textilszakmához. Inkább tréfára, mint haragos szóra jár a szánk. — Mi pontosan a foglalkozása? Nem a neve, a munkatevékenysége, az, amit most itt csinál. — Cérnavékonyitás, cérnafinomitás, így valahogy. Több gépen dolgozom; ez nem lenne bal- Bírom, mert gya­kori a géphiba, romlanak a gépek. — Milyen vastag a szál. amely eb­be a gépbe megy? — A gépet RP 300-nak hívják, azt a másikat ott RP 600-nak. Annak a szálnak, amely az első gépbe megy, netrikus mérete 0,33 és amely amott jön ki, 0,35. — Tehát Itt finomodik a szál. Mi­kor alakult az ifjúsági brigádjuk? — Három hónappal ezelőtt. — És azóta? — Eredményekről még nem nagyon beszélhetünk, de sokkal jobb így. Egy család vagyunk. Tűrünk egymásért és segítjük egymást. — Hogyan került a cérnához? — Nincs annak története. Ružom- berokban tanultam, ott is dolgoztam két évig, míg itt, Levicén, felépült a gyár. Keresetemmel meg vagyok elé­gedve és nem hagynám Itt a gyárat semmi pénzért. Szeretem, amit csi­nálok.-z­Az Iskolát keressük, de i.z autóbuszra várakozva, asszonyok azonnal azt kér­dik, nem a pioníravatást jöttünk-e meg­nézni. Mert ha igen, az a kültúrházban van. Kicsit elkéstünk, a teremben minden szék foglalt, tart az ünnepség. A kis szikráknak, a hetvenéves volt vörös­katona, Bognár Károly bácsi köti fel a plonírnyakkendöt. Nagyon szép, szimbo­likus, megható pillanat. A teremben ü- lök ezt érzik, és az idősebbje, a szülők, tanítók, vendégek saját nyakkendős gye­rek korukra gondolnak. A kilencedikesek alatt nyikorog leg­jobban a szék. Ok még csak most kö­vetkeznek, ugyanis negyvenkét új SZISZ- tagot is felavatnak. Ezek lesznek ők, a nyakkendő ugyan még ott a nyakukon, és az lenne a legszebb, ha ezután Is Ä z egységes ifjúsági szervezet fel­sőbb szervei nagy fontosságot ta­núsítanak a tanulóifjúság nyári tevékenységének, hisz a fiatalok a többi szociális réteggel együtt részt vállaltak olyan épftkezésekből, mint a Barátság Vonala, az Ifjúság Vonala, az Ifjúság Gátja stb. Ez a tevékenység a hatvanas évek közepéig a társadalom javát szolgálta, és a szervezettség jel­lemezte. Később aztán a tanulóifjúság nyári aktivitása veszteti komolyságából, a CSISZ már nem követte azt a konkrét célt, hogy nemzetgazdaságunkat megse­gítse. A középiskolások építőtevékenységét — ennek keretében a nyárit — 197D- 1971-ben nem vezérelte egységese elgon­dolás. Nagymértékben függött a létre­hozott törzsek vezetőinek szervezőkész­ségétől, s központi irányítás, ellenőrzés és értékelés nélkül zajlott le, ami 1971- ben károsan halott a fiatalok nyári munkájára. A színvonalat és hatékony­ságot más tényezők is befolyásolták — mint például a fiatal funkcionáriusok tapasztalatlansága stb. Szocialista társadalmunknak olyan emberekre van szüksége, akik be tud­nak kapcsoiődni a termelés különböző ugyanolyan büszkén viselnék, mint ed­dig. Most még pionírok, gyerekek, de pár perc múlva megkapják a SZISZ piros tagkönyvecskéjét, amely újabb lépcső­fok a felnőttkorhoz. Az ünnepélyességet fokozza a falu ve­zető személyiségeinek jelenléte. Kósa Gyula elvtárs, a hnb elnöke felszólalá­sában hangsúlyozza a Szocialista Ifjúsá­gi Szövetség és annak Pionírszervezete jelentőségét a fiatal generáció nevelésé ben. Megemlítette, hogy a filőovi fiata­lokkal a falu mindig számol, és ezután sem lesz másképp. Hogy a lakosság bi­zalmába férköznek-e, egyedül rajtuk mú­lik, mert a falu csak akkor adhat, ak­kor támogathatja őket, ha a segítség nem kútba dobott pénz. hanem termő fa. amely minden évben gyümölcsöt hoz. Jó volt hallgatni ezeket a szavakat ágazataiba, és munkájuk a társadalom javát szolgálja. A termelésben való közvetlen részvé­tel. a különböző korusztályhoz tarto­zó emberekkel való kapcsolat lehetősé get ad arra, hogy a tanulók megis­merkedhessenek a mindennapi élet prob­lémáival, lehtőségük nyílik tapasztalat­szerzésre, tapasztalatcserére és a for­radalmi tradíciók megismerésére. A kö­zös munka felelősségérzetet alakít ki a fiatalban a kollektívával szemben. A munka folyamán formálódnak a jellem­beli tulajdonságai, mint pl, a pontosság, céltudatosság, szocialista társadalomhoz való viszony, kétkezi munka megbecsü­lése stb. A munka a fiatalok nevelésé ben fontos helyet foglal el. Azon kívül, hogy fizikailag és erkölcsileg erősft, a mindennapi problémák leküzdésére is megtanít. E fontos nézőpontokból kiindulva, a tanulóifjúság idei nyár! aktivitását nagy körültekintéssel szervezzük, de nem le­hetünk megelégedve a fiatal pedagógu­kommumsta, a falu vezető személyisége szájából. Az ünnepélyen részt veit az Iskola egész tanéri kara, a falu efsz-elnűke, a helyt sZISZ-szervezet elnöke. A pionír- nyakkendös gyerkőcök mindnyájukra felnéznek. Tisztelettel ás várakozón. Tu­dást kapnak tőlük, hazaszeretetre, be­csületességre nevelik őket. Kenyeret ad­nak asztalukra, a kezükbe. Ennél sem mi sem fontosabb. Nagyon tetszett a gyerekek munkáiból összeállított kiállítás a kültúrházban és a példás, értékes plonfrkrönlka. Értékes, mert rengeteg benne az eredeti anyag: sok bekapcsolódásával a nyári aktivi­tásba. Szeretnénk elérni, hogy a brigá­dok vezetői fiatal pedagógusok legyenek, akik természetes autoritásukkal nagyban hozzájárulnának a nyári aktivitás cél­kitűzéseinek megvalésftásához. Az 1972. évi nyári aktivitás két tő célt követ: 1. Konkrét segítséget nyújtani a nem­zetgazdaságnak; 2. A tanuiú fiatalokat a kétkezi mun­ka megbecsülésére, felelősségtudatra nevelni, s arra, hogy az elvégzett mun­kában örömök teljék. A SZISZ KB mellett létrehozott törzs a tanulóifjúságnak az idei nyári aktivi­tását egységes elgondolás alapján köz­pontilag szervezi és irányítja. Sikere nagy mértékben függ az Iskolai alap szervezetek mellett működő törzsek munkájától. Az iskolai törzsek tő tela datai: % elkészíteni az egész évi munka- tervet;! • a SZISZ felsőbb szervei által jővá­Komárno felszabadítóinak fényképei, • város korabeli térképe, szovjet pioní­roktól kapott ajándéktárgyak stb. Nem szóltam még az eredményekről, amelyeket a Éiőovl gyerekek elértek, hulladékgyűjtésben, csigagyüjtésben, kul- túrversenyekben; rengeteg számot kel­lene felsorolnom, köztük több négyje­gyűt ts. Szorgos kezüek a CtCovt pionírok Ezt tartja róluk az Iskola plonfrcsapa- tának vezetője, Bencsik Vilmos Is. Hogy róla mit tartanak a gyerekek? Helyet­tük beszélnek a fentebbi sorok. hagyott elosztási terv alapján az Iskolai alapszervezet nevében megkötni az e- gyezméuyt az üzemmel, • brigádosokat toborozni és kiválasz­tani a brigádvezetőket. A járási türzsek feladatai: 0 az iskolai törzsek támogatása és irányítása; • az elosztási terv alapján ajánlja az iskolai alapszervezet és az üzem kö­zötti munkaszerződés aláfrását; ^ felelős a brigádokon levő lanulők ideológiai neveléséért és az érdeklővé- kenységéért; A jelenti a járási közegészségügyi és járványügyi állomásnak a brigádotok helyét és a járási nemzeti bizottság ré­vén biztosítja a brigádnsok egészség­ügyi ellátását; 0 ellenőrzi, értékeli a brigádok mun­káját, és rendszeresen informálja a ke­rületi törzset a nyári aktivitás lefolyó sáréi. A kerületi törzs közvetlenül a járási törzseket irányítja, igazolja az egyez ménvek, munkaszerződések helyességét, és érvényességét. Kvarda József, a kerületi törzs elnöke. PIONlRAVATÁS Gj SZISZ-tagok avatása. Rigó Benedek mérnök, a čičovi SZISZ-szer- vezet elnöke és Bencsik Vilmos pionfrvezető a SZISZ- tagkönyvecs- kák átadása közben. A tanulóifjúság nyári aktivitása i __________________________________________________________ NAGY NYÁRI VERSENYÜNK!NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI .uQ^gress^ IV. m IV. FORDULÓ Lapunk előző számaiban kö­zöltük a Kontaktus és az Gj Ifjúság közös nagy nyári ver­senyének szabályait, illetve el­ső kérdéseit. Mielőtt ismertet­nénk a IV. forduló kérdéseit, röviden megismételjük a ver­seny szabályait. Nagy nyári versenyünkbe bárki bekapcsolódhat, aki he­lyesen válaszol a nyolc héten át közölt kérdésekre és meg­rendeli az Üj Ifjúságot vagy legalább egy új előfizetőt sze­rez. Az alább' közölt megren­delőlapot töltsétek ki és küld­jétek az Gj Ifjúság címére (Bratislava, Pražská 9). A vá­laszokat minden forduló után egyenként vagy a verseny vé­gén egyszerre is beküldheti- tek a Kontaktus (Bratislava, Zochova 3.) vagy szerkesztő­ségünk címére. Minden helyes választ egy ponttal jutalma­zunk; a legtöbb pontot elért megfejtők között értékes díja­kat sorsolunk ki. Időről Időre társadalomépítő akciókat is meghirdetünk, a- melyekért külön prémiumpon­tokat adunk. A félreértés el­kerülése végett szeretnénk a- zonban felhívni a figyelmete­ket, hogy versenyünkbe a tár­sadalomépítő akciók teljesíté­se nélkül is bekapcsolódhat­tok. A prémiumpontokat szer­ző megfejtők a sorsolásnál e- lönyben részesülnek. A társadalmi munkában való részvételről szóló és a hnb, vnb, iskola, üzem, üzemi szak- szervezeti bizottság vagy a SZISZ-alapszervezet bélyegző­jével ellátott Igazolást küldjé tek el a Kontaktus vagy az Oj Ifjúság címére. ELSŐ KÉRDÉS 1945 novemberében, a lon­doni világifjúsági konferenci­án, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség alakuló konfe­renciáján vetődött fel először a gondolat, hogy a jövőben ne csak az Ifjúsági vezetők, ha­Oj Ifjúság, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának lapja • Kiadja a Smena kiadóvállalata • Szerkesztőség és adminisztráció; Bratislava, Pražská 9 Telefon; 485-41-45 Postafiók 30 • Főszerkesztő dr STRASSER GYÖRGY. Nyomja: Západoslovenské tlačiarne 01 0 Előfizetési díj egész évre 52.- Kčs félévre 26 - Kčs • Terjeszti a Pos ta Hírlapszolgálata. Előfizethető minden postakézbesítönél vagy postahivatalnál • Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza • A lapot külföldre a PNS Gstredná expe­dícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 48 útján lehet megrendelni. nem a kölcsönös megértés el­mélyítése érdekében a fiata­lok ezrei "és tízezrei találkoz­zanak rendszeresen. Ennek szellemében határozták el, hoy rendszeresen megrendezik az ifjúság és diákság világ- fesztiválját. Az ifjúság és a diákság első világfesztiváljának színhelye 1947-ben hazánk fővárosa, Prá­ga volt. Azóta kilencszer, legutóbb 1968-ban Szófiában gyűlt ösz- sze a világ haladó Ifjúsága, hogy felemelje szavát a béke és a haladás mellett, mert az ifjúság és a diákság világfesz­tiváljai kezdettől fogva az if­júság békeóhajának nagysza­bású tüntetései voltak. Jövőre kerül sor a jubileu­mi, X. világifjúsági találkozóra. Írjátok meg, hói! MÁSODIK KÉRDÉS Ha képet akarunk alkotni a szovjet ifjúságról és annak szervezetéről, az Össz-szövet- ségi Lenini Kommunista Ifjú­sági Szövetségről, a Komszo- molról, ismernünk kell a múlt­beli és jelenlegi feltételeit, tudnunk kell, honnan nőtt ki, és hogyan fejlődött. A cári Oroszország utolsó éveiben a munkásság több mint 25 százaléka 20 évnél fiatalabb korú volt. Ezek a fiatalok az üzemek és gyárak többségében legalább 12, egyes helyeken 16 órát dolgoztak naponta, idő e- lőtt megrokkantak, megöreged­tek és a különféle szociális betegségek, tüdőbaj stb. ka­szálták őket. Ezért állt az if­júság a keletkezőben és ala­kulóban levő bolsevik párt el­ső soraiba. Az ifjú proletárforradalmá­rok a forradalom előtti évek­ben közvetlenül az Oroszor­szági Szociáldemokrata (bol­sevik) Munkáspártban dolgoz­tak, és közvetlenül a pártszer­vezetek és pártszervek vezeté sével vettek részt a sztrájkok­ban, tüntetésekben és más har­ci akciókban. 1917 tavaszán a párt veze­tése alatt már megalakultak az első szocialista Ifjúsági szö­vetségek és szervezetek Pé- tervárott, a mai Szverdlovszk- ban, Moszkvában és másutt is. A bolsevik párt a munkásifjú­ság szocialista forradalmi szö­vetségeiben a proletárdiktatú­ra győzelméért folytatott nagy harcban hűséges és bátor se­gítőtársra talált. A forradalom napjaiban a szövetség tagjai barikádokat építettek és különféle harci feladatokat teljesítettek, kitar­tóan védték a szovjethatal­mat a fehérgárdisták és szö­vetségeseikkel szemben. Ezért a fiatal szovjet állam is kellő figyelmet szentelt az ifjúságnak, és összehívta az ifjúsági szövetségek I. orosz- országi kongresszusát. Ezen a moszkvai kongresszuson ala­kították meg az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetsé­get, a Komszomolt. írjátok meg, mikor, melyik évben. HARMADIK FELTÉTEL Nagy nyári versenyünk ke­retében e héten további társa­dalomfejlesztő akciót hirde­tünk meg. Vegyetek részt az aratási munkákban, az erről szóló el­ismervényt az efsz, állami gaz­daság vagy a SZISZ alapszer­vezet pecsétjével ellátva küld­jétek be a Kontaktus vagy az Gj Ifjúság címére. Aki valamilyen okból nem vehet részt az aratási munkák­ban. segítsen a gyermekjátszó­terek és sportpályák építésé ben. A KONTAKTUS ÉS AZ Ü| IFJÚ­SÁG NAGY NYÁRI VERSENYÉ­NEK DÍJAI: 1. díj: Tengerparti üdülés — az Ifjúsági Utazási Iroda (CKM) ajándéka 2500 Kčs 2. díj: Külföldi társasutazás — a SZISZ SZKB mezőgazda- sági osztályának ajándé­ka 2000 Kčs 3. díj: EXA I. A fényképező­gép 1350 Kčs 4. díj: Kétszemélyes sátor tel­jes felszereléssel, két háló­zsák, egy dupla felfújható matrac — a SZISZ nyngat­szlovákiai kerületi bizott­ságának ajándéka 1185 Kčs 5. díj: Kerékpár 930 Kčs 6. díj: Menuet II. tranziszto­ros rádió 800 Kčs 7. dfj: Menuet I. tranzisztoros rádió 750 Kčs 8. díj: Pentacnn Electra fény­képezőgép 700 Kčs 9. díj: Pufák — kétszemélyes sátor 540 Kčs 10-11. dfj: 1-1 Rena tranzisz­toros rádió 470 Kčs 12. díj: Tollaslabda-felszerelés 2 személynek plusz egy fel­fújható matrac 355 Kčs 13-16. díj: Könyvek (Könyv­sorsjegyek) 200 Kčs 17-20. díj: Hanglemezek (Könyv­sorsjegyek) 100 Kčs MEGRENDELŐLAP Kötelezem magam, hogy az 1972-es év második felére | jú­lius 1-tól) megrendelem az Oj Ifjúságot: N • v Lakhely Utca, hsz. járás Az előfizetőt szerezte NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom