Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-13 / 24. szám

2 ú| ifjúság TÖRŐDJÜNK VELÜK! A FIATALKORÚAK BŰNÖZÉSÉRŐL A SZISZ nyugat-szluvakiai kerületi konferenciájának egyik legérdekesebb és legelgondulkuztatóbb hozzászólását Miroslav Kozina, a közbiztonsági szervek összüzemi SZISZ szervezetének elnöke mondta el. Az ifjúsági bűnözés megdöbbentő adatairól, a jelenség okairól beszélt, és természetesen arról, hogy a SZISZ-szervezelek, a tagok hogyan és mit tehetnek az ifjúság) bűnözés megakadályozásáért, „Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, hogy a kapitalista rend szerrel ellentétben a szocialista társadalom mindent megad a fiatalok egészséges fejlődéséhez, szocialista emberré válásá­hoz. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy az ifjúsági bűnözés problémája továbbra is össztársadalmi probléma marad amely nemcsak a széles nyilvánosság, de főleg olyan érdekelt szer vezetek fokozottabb figyelmét igényli, mint a Szocialista Ifjú sági Szövetség. A nyugat-szlovákiai kerületben az 1971-es évben elkövetett bűntények 30,2 százalékát fiatalok követték el. többségükben tizennyolc éven aluliak. Ha összehasonlítjuk az előző évek ada taival, kitűnik, hogy az elmúlt időszakban emelkedett a bű­nözések száma. A statisztika azt mulatja, hogy az ifjúság rész vétele a tulajdonjog ellen elkövetett bűncselekményekben a legnagyobb, 39,5 százalék. A zsebtolvajlások 75,5, az autólopá­sok 50,9, és az autófeltörések 49,2 százalékát írhatjuk a fiatal korúak számlájára. A statisztikai felsorolás lehetősége nagy Röviden: a fiatalok által elkövetett bűnesetek évi 4 953 700 ko róna kárt tesznek ki. Az ifjúság bűnözése okainak számos mutivuma van. Az egyik leggyakoribb, hogy a fiatalok munka és sznrgalum nélkül pró­bálnak hozzájutni a javakhoz. Többnyire cigarettát, alkuhull. rá diókat, magnókat tulajdonítanak el. Tudjuk, ez világprobléma, ám ha harcolni akarunk ellene, mindenekelőtt az okokat szük­séges tudnunk. Be kell ismernünk, hogy nemrégen még nagyon kevés gondul fordítottunk a problémára, és tudnunk kell azt is, hogy a megoldást mindennemű nevelési forma hatékunyan elősegítheti. Az talán köztudott, hogy a fiatalkorú bűnözők többsége a rendezetlen körülmények között élő családokból ke­rül ki. Tavaly több mint másfél ezer olyan tettes ügyét vizs­gáltuk ki, akik a fent emlitett környezetből indultak el a bű­nözés útjára. Helyenként rengeteg nevelési hiányosságot fe­dezhetünk föl az Iskolákon. Szocialista társadalmunk minden polgára fel kell, hogy te gye ezt a komoly erkölcsi kérdést: Milyen emberré nőnek majd az ilyen gyermekek ľ S annak érdekében, hogy ne váljanak bűnözőkké, sokat kell tennie a pionír- és ifjúsági szervezeteknek is. A fiatalkorú bűnözők eseteinek vizsgálatakor arra a követ­keztetésre jutunk, hogy az ellenőrizetlenül nevelkedő fiatal­nak sok a szabad ideje, amit nem a társadalom szempontjából hasznos célok elérésére, hanem csavargásra használ ki szive sebben. így verődnek össze a később bűnöző-bandákká alakuló csoportok. 1971-ben 278 ilyen csoportot regisztráltak. Összesen 580 bűnesetet követtek el. Az utóbbi időben sokat hallhatunk arról, bogy Ifjúságunk körében terjedőben van a „primitív kábítószerek“ élvezete. A számadatok erre vonatkozóan Is megdöbbentőek. Hol a hiba, hol a megoldás? A hiba nyilvánvalóan nem ifjúsági mozgalmunktól ered. hi­szen az Igyekszik mindent megadni a fiataloknak. A megoldás viszont nagyrészt az ifjúsági mozgalom kezében, valahányunk kezében van. Sokat teszünk és tehetünk azért, hogy mozgal­munk még vonzóbb legyen: ezáltal megakadályozzuk az Ille­gális klubok szaporodását, csökkentjük az ellenőrzés alól sza­badulni igyekvő fiatalok számát. Tudjuk, nagyon nehéz a fela­dat, de mindent el kell követnünk, hogy a fiatalok az egyén és a társadalom szempontjából hasznos, építő kedvtelésekben, szórakozási lehetőségekben találják meg örömüket, szocialista fiatalhoz méltóan éljenek. Nagyon hasznos lenne ifjúsági szervezeteinkben olyan be­szélgetéseket tartani a közbiztonsági szervek dolgozóival, ame­lyeknek a fő témája az Ifjúsági bűnözés csökkentésének mód szere lenne. Gonddal, igényesen, vonzóan kell ezt megszervez­nünk. Célunk, hogy szoros együttműködést alakítsunk ki e je­lenség felszámolásának érdekében. Befejezésül Húsúk elvtárs szavait idézném: „Nem szabad megelégednünk az elért eredményekkel, és ez a SZfSZ-re Is vonatkozik. Törődnünk kell azzal, hogy ifjúsági szövetségünk alapküldetése a fiatalokkal való törődés, szocialista öntudatos- ságnk kialakulása legyen. Az ifjúsággal való törődés a szocia­lista haza jövőjével való törődést is jelenti“.-k­AZ ÜJIFJÜSÁG BÉBISZÉPSÉGVER- SENYÉRÖL Ebben a számunkban utoljára térünk vissza az Űj Ifjúság bébiszépségversenyére. Bárky Éviké, Cséplő Pistike, Dorők Ma­rian, jaráblk Lacika és Mállk Dianka a szépségverseny utolsó fordulójának győztesei. Gratulálunk: nőjetek nagyra és mutas­sátok meg, hogy talpraesettségetekkel, ügyességetekkel és nem utolsósorban szépségetekkel kiérdemeltétek az Űj Ifjúság szépe címet. Most. hogy a verseny véget ért, elmondhatjuk, olvasóinknál nagy visszhangra talált. Ez a közölt fényképek — 346 — szá mával Is lemérhető. Nem beszélve azokról a fényképekről, amelyek határidő után érkeztek szerkesztőségünkbe. Több olvasónk néhány kedves mondatot Is mellékelt a fény­képhez, amelyeket minden alkalommal jó érzéssel olvastunk, mert az elismerés mondatai voltak ezek. Köszönjük a kedves sorokat, és ígérjük, a jövőben Is úgy szerkesztjük az Új Ifjú­ságot, hogy tükröződjék benne a szülők gyermekeik Iránti szeretete és fordítva. Ezúton kérjük azon olvasóink elnézését is, akik a verseny tartama alatt elégedetlenségüket fejezték ki a fényképek mi­nőségével kapcsolatban. Magyarázatul csak annyit: megtörtént, hogy a nyomda rosszabb minőségű papírt bocsátott rendelke­zésünkre, de az is előfordult, hogy a fényképek beküldői hi­báztak. Figyelmen kívül hagyták kérésünket, hogy csakis jó minőségű fényképeket fogadunk el közlésre. Most, az utolsó győztesek nevének közlésénél már sajnáljuk, hogy nem jutalmazhattuk meg minden kis versenyzőnket. Meg érdemelték volna ezt azok Is, akik minden héten beküldték szerkesztőségünkbe a bébiszépségverseny szelvényét. És hogy nem voltak kevesen, azt az a nagyméretű munka Is bizonyít- ja, amely szerkesztőségünkben az értékelés előtt folyt. A „he­lyezettek" és „lemaradónak“ között szavazati különbség sosem volt több kettönél-háromnál. Sajnos, mindezt kénytelenek vol- tunk figyelembe venni; pedig, amint már fentebb említettük, legszívesebben minden kis versenyzőnket megjutalmaztunk vol­na. Reméljük, lesz még erre Is alkalom, mert bizonyára nem ez volt az Oj Ifjúság utolsó bébiszépségversenye. Ellenkezőleg! Az első. 'z Uj Ifjúság, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Szlovákiai Köz­ponti Bizottságának lapja 0 Kiadja a Smena kiadóvállalata • Szerkesztőség és adminisztráció: Bratislava, Pražská 9 Telefon: 485-41-45 Postafiók 30 # Főszerkesztő dr STRASSER GYÖRGY. Nyomja: Západoslovenské tlačiarne 01 # Előfizetési dfj egész évre 52 - Kč* félévre 28 — Kčs £ Terjeszti a Pos­ta Hírlapszolgálata. Előfizethető minden poslakézbesítönél vagy postahivatalnál Q Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza # A lapot külföldre a PNS Ostredná expe­dícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 48 útján lehet Megrendelni. sím a .w’iijm DIMITROVRA EMLÉKEZÜNK Kilencven esztendővel ezelőtt, 1882. június 18 án született Georgi Dimitrov, a bolgár és nemzetközi munkásmozgalom kimagasló vezetője. Dimitrov munkásszülők gyer­meke volt. Nyomdásznak ta­nult. Fiatalon beka|icsolódott a forradalmi munkások harcába. 1902-ben belépett a Bolgár Szo­ciáldemokrata Pártba Dimitrov élénken részt vett a szociálde­mokrata párt marxista irányza­tának az opportunisták ellen vívott küzdelmében. 1909-ben Dimitrov tagja lett a párt Központi Bizottságá­nak, egyben megbízást kapott a bolgár szakszervezeti mun­kásmozgalom irányítására. 1909- töl 1923-ig a bolgár forradalmi szakszervezetek titkára volt. 1913-tól kezdve Diinitrovot több ízben választották országgyű­lési képviselőnek, a szófiai vá­rosi és megyei tanács tagjának Délkelet-Európában ő volt az első munkáspotltikus, aki beju­tott a képviselőházba a mun­kásosztály képviselőjeként. 1919- -20-ban szervezte és irányí­totta a bolgár ■ proletariátus nagy tömegsztrájkjait. J.921- ben részt vett Moszkvában a Komintern III. kongresszusán, ahol találkozott Leninnel, 1923- ban jelentős szerepet vállalt a munkások szeptemberi felkelé­sének irányításában, amelynek közvetlen célja a katonai ál­lamcsínnyel hatalomra jutott fasiszta diktatúra megdöntése és demokratikus munkás-pa­raszt kormány megalakítása volt. A felkelés fő fészke Bul­gária északnyugati területein helyezkedett el, ahol közvetle­nül Dimitrov, Kolárov és mások vezették a harcot. Az 1923-as felkelés leverése után Dimitrov emigrációba kényszerült, távollétében halál­ra ítélték. Ezután a III. Inter- nacíonálé Végrehajtó Bizottsá­gában dolgozott. 1933-ban Né­metországban — a Reichstag épülete felgyüjtásának vádjá­val — letartóztatták és megi­dézték a lipcsei törvényszék elé. A lipcsei per a német fa­siszták által a kommunisták el­len szervezett provokációs per volt. A gyújtogatást maguk a hatalomra került hitleristák kö­vették el, amit a Londonban 1933 őszén folytatott „ellen­per“, valamint a másodig vi­lágháború után felszínre került okmányok kétségtelenül Igazol­tak. A lipcsei perben elhang­zott beszédeiben Dimitrov is le­leplezte a vád hamisságát, és feltárta a német fasizmus im­perialista, népellenes jellegét. Dimitrov 1935—1943-ig a III. Internaclonálé Végrehajtó Bi­zottságának főtitkáraként irá­nyította a kommunista pártok antifasiszta harcát és a nép- frontpolltika alapjainak leraká­sát. A Komintern VII. kon­gresszusán felhívta a világ né­peinek figyelmét a munkásegy­ségfront és a népfront létre­hozásának szükségességére, ar emberiség békéjének, az em­beri méltóság megőrzésének ér­dekében. Rámutatott azokra a leselkedő veszélyekre, amelyek Hitler és a német fasizmus ura­lomra kerülésével fenyegették a világot. Eleven erővel bizo­nyította, hogv mennyire szük­séges a társadalom széles, ha­ladó rétegeinek tömörülése a fašizmus és a háború ellen, a nemzeti függetlenségért, a de­mokratikus szabadságjogok biz­tosításáért. Ugyanakkor leszö­gezte hogy a népfront létre­hozásában a munkásosztály forradalmi pártjának kezdemé­nyező és vezető szerepet kell betöltenie. Hangsúlyozta, hogy az antifasiszta koalíció alapját a munkásegységfront, a mun­kásosztály különböző szerveze­tekhez, pártokhoz és szakszer­vezetekhez tartozó erőinek szer­vezett összefogása, valamint a munkásosztály és a parasztság szoros szövetsége képezi. A világháború idején a Bol­gár Kommunista Párt vezetője­ként a távolból is szervezte és irányította az 1942-ben mega­lakult bolgár népfront antifa­siszta harcát. 1944. szeptember 9-én a bolgár nép a kommu­nista párt vezetésével magához ragadta a hatalmat, az ország­ban demokratikus népi hata­lom jött létre. Dimitrov 1945 őszén a Szovjetunióból vissza­tért Bulgáriába. A szovjet kor­mány a fasizmus elleni harc­ban tanúsított nagy érdemei­nek elismeréseképpen 1945-ben Lenin-rendjellel tűntette ki. 1946-tól mint a minisztertanács elnöke és a Bolgár Kommunis­ta Párt főtitkára, 1949.', Július 2-áu bekövetkezett haláláig ve­zette a bolgár nép harcát, a népi demokratikus rend megM!- lárdításáért és a szocializmus építéséért. NAGY NYÁRI VERSENYÜNK!NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! .„oogress^ II. FORDULÓ Lapunk elózd számaiban közél­tük a Kuntaktus és az Oj ifjúság közös nagy nyár! versenyének szabályait. Illetve első kérdéseit. Mielűlt ismertetnénk a II. fordu­ld kérdéseit, röviden megismétel­jük a verseny szabályait. Nagy nyári versenyünkbe bár­ki bekapcsulödhat, aki helyesen válaszol a nyolc héten át közölt kérdésekre és megrendeli az 0j Ifjúságot vagy legalább egy új előfizetőt szerez. Az alább kö­zölt megrendelőlapot töltsétek ki és küldjétek az Oj Ifjúság címére, Bratislava, Pražská 9. A válaszo­kat minden forduló után egyen­ként, vagy a verseny végén egy­szerre is beküldhetltek a Kontak­tus (Bratislava, Zochova 3.) vagy szerkesztőségünk címére. Minden helyes választ egy pont­tal jutalmazunk; a legtöbb pon­tot elért megfejtők között érté­kes díjakat sorsolunk ki. Időről időre társadalomépitő akciókat is meghirdetünk, ame­lyekért külön prémiumpontokat adunk. A prémiumpontokat szer­ző megfejtők a sorsolásnál előny­ben részesülnek. ELSŐ KÉRDÉS Hazánk felszabadítása után a reakció tüzzel-vassal igyekezett megőrizni hatalmát, és akadályo­kat gördített az ország békés é pitédének útjába. Ebben az idő­ben a széles néptümegekre ta maszkodó CSKP volt az egyetlen erő, amely szembeszállt a reakció aljas mesterkedéseivel. A kiéle­ződött osztátyharc az emlékeze­tes februárt eseményekben csú­csosodott kt. és dolgozó népünk, nemzett és demokratikus forra­dalmunk nagy győzelmével ért véget. Hazánk a szocializmus útjára lépett, és Ifjúságunk kezdettől fogva támogatta a párt Igyeke­zetét. Klement Gottwald elvtárs a következő szavakkal értékelte a februári győzelem jelentőségét az Ifjúságra nézve: „A februárt események a reak­ciósok és kártevők elsöprésével, népi demokratikus rendszerünk megszilárdításával és azzal, hogy megtisztítottuk a szocialista hol­naphoz vezető utunkat, alapve­tően megerősítették az Ifjúság politikai és gazdasági helyzetét 5s világossá tették számára a Jö­vő kilátásait.“ Ahhoz azonban, hogy az ifjú­ság még hatékonyabban segíthes­se a szocializmus építését, szük­séges volt egységes szervezetbe tömöríteni. Így került sor a köz­társaság területén működő hala dó Ifjúsági szervezetek egyesítő konferenciájára, és fgy alakult meg a Szocialista Ifjúsági Szövet­ségünk harcos elődje. írjátok meg a szervezel nevét, és azt, hogy mikor, melyik évben alakult. MÁSODIK KÉRDÉS Az utóbbi időben figyelemre méltó eredményeket értünk el a népgazdaság továbbfejlesztésében, ami kétségkívül a CSKP körülte­kintő politikájának eredménye. Az ötödik ötéves terv első évét sikerrel zártuk, azonban még tá­volról sem merítettük ki a gaz daságíejlesztés minden lehetősé gét. A CSKP Központi Bizottságának februári plénuma Ismét előtérbe helyezte a gazdaságfejlesztés kér déselt, és rámutatott, hogy fel­becsülhetetlen tartalékaink van­nak társadalmunk felvirágoztatá­sára, a tudományos-műszaki fej­lesztés és komplex racionalizálás fokozott igénybevételével. Ezek lényegében olyan tényezők, ame­lyek meghatározzák a fejlett I- pan társadalom előrehaladásának hatékonyságát. Különösen hatékony és előnyös hajtóerő a komplex racionalizá­lás. mert nem igényel , lóformán semmilyen beruházást, anyagi ráfordítást, csupán azt, bogy min­denki a maga munkahelyén Igye­kezzék alkotó módon, ésszerű ja­vaslatokkal hozzájárulni a ter­melés fokozásához. Az ifjúság általában mindig, lel­kesedett a műszaki fejlesztésért^ újításokért. A Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának legutóbbi plenáris ülése is hang­súlyozta a tudományos-műszaki feljesztés és a komplex szocialis­ta racionalizálás gyakorlati al­kalmazásának szükségességét. A Szocialista Ifjúsági Szövetségben nér második éve folyik a ZE­NIT elnevezésű mozgalom, amely éppen a tudományos-műszaki fej­lesztést és a komplex racionali­zálást hivatott elősegíteni. A mozgalom elnevezése a kül­detésére jellemző szlovák fogal­mak kezdőbetűiből ered. Soroljátok fel e fogalmakat ma­gyarul vagy szlovákul! NAGY NYÁRI VERSE­NYÜNK TOVÁBBI FEL­TÉTELEI: Előző számunkban Irtuk, hogy nagy nyárt versenyünkben Időn­ként társadalomépítő akciókat is meghirdetünk, amelyekért a ver­seny részvevői prémiumokat kap­nak, és előnyben részesülnek az értékes dijakért folyó sorsolás­ban. Első Ilyen akcióként szabjuk meg a község-, Illetve városfej­lesztésben, az Iskola, illetve a munkahely környezetének rend- behozatalában való részvételt. A község és városfejlesztésnek nálunk szép hagyományai van­nak', amelyhez mi, fiatalok is hozzájárultunk. Bizonyosra vesz- szük, hogy nektek sem közömbös, milyen környezetben tanultok, dolgoztok vagy éltek, és egy kis társadalmi munkától sem riadtok vissza. A társadalmi munkában valő részvételről szőlő és a hnb, vnb, iskola, üzem, üzemi szakszerveze­ti bizottság, vagy a SZISZ-alap- szervezet bélyegzőjével ellátott 1- gazolést küldjétek el a Kontaktus vagy az Üj Ifjúság címére. MEGRENDELŐLAP Kötelezem magam, hogy az 1972-es év második felére | jú­lius l-től) megrendelem az Oj Ifjúságot: Név Lakhely Utca, hsz. járás Az előfizetőt szerezte NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK! NAGY NYÁRI VERSENYÜNK!

Next

/
Oldalképek
Tartalom