Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-06 / 23. szám
8 A lcávéhäzban ültem. Azzal a szándékkal jöttem ide, hogy cikket írok, de a munka nem ment... Vala- fiogy elgondolkoztam az életemen, a munkámon, a rengeteg mondatéi szótömegen, amit újságcikkeim «lnyeltek. Van, aki az újságírást mesterségnek tartja, nekem más a véleményem. Határozottan állítom, hogy az igazi újságírás nem merül ki pusztán a mesterségbeli tudásban. Az igazi, élményt nyújtó és az általános, szürke újságírás között az a különbség, hogy az olvasó az előbbire emlékszik, az utóbbiról azonban gyorsan megfeledkezik, akárcsak maga a szerző. Ezért nagyon helyesnek, sőt üdvösnek is tartom, hogy az újságíró elvégezze a főiskolát, mert ha Valaki elsajátítja az újságírás mesterségbeli sajátosságait, tudása révén elfogadható formában nyújthatja át írását az olvasónak. A legideálisabb persze az, ha egy vérbeli újságíró-jelölt végzi el a »iskolát. A'z újságíró fejlődése szempontjából — fűztem tovább a gondolatsort — nagyon fontos az Is, hogy a munkahelyén ösztönzést kapjon, dicséretet, jutalmat vagy jóindulatú bírálatot, biztatást. Felettesei mondják meg neki, hol végezte el jól a dolgát, és hol követte el a hibát. Mindebből természetseri az következtethető, hogy a szerkesztő felettesei kiváló újságírók. Az ösztönzés természetesen nem jelent mindig kellemes munkát... mert hiszen nemcsak a kezdőket kell megbírálni, hanem gyakran azokat Is, akik már nyeregben ülnek és „mindent tudnak". Persze kényelmesebb és könnyebb mindent elhallgatni, de ez a módszer idővel közönyt és szürkeséget termel, ami az újságírás szlries elevenségét meg- fojtja. flletve megöli. Ä közönytől és a szürkeségtől az újságírónak óvakodnia kell. Ha akár az egyik, akár a másik megfertőz! a munkáját, írása előbb- utóbb olyan lesz, mint a molyrágta ruha. Az ilyen ruha hord- hatatlari, Hasonlóan a cikkhez, a- mely olvash'atattan. A’ közöny, a szürkeség a legcsiszoltabb rutinon is áttör. 'Azt hiszem, az igazi Újságíró legnemesebb becsvágya a segítségnyújtás. Segíteni akar embertársain. Éppen ezért szükséges, hogy az újságíró képzett és művelt legyen, ezenkívül pedig emberismerettel rendelkezzék. _ Emlékszem egy érdekes esetre. Akkoriban egy mezőgazdasági hetilapnál dolgoztam. Éppen aratás előtt járt az Idő, és a szerkesztőségben azt a feladatot kaptam, hogy keressek fel két szomszédos községet és számoljak be aratási munkálataikról. Emeljem ki a jó munkát, a rosszat pedig leplezzem le. A riportútra kísérőül mellém adtak egy falusi fiatalembert, kezdő újságírót, akinek meg kellett mutatni, hogyan készül a riport. E kettős feladattal indultam el. Kicsit felhős volt ugyan az ég, de engem nem zavart, az ú- jonnan alakult szövetkezet Izgalmas élete, fejlődése nagyon érdekelt, ezenkívül ifjú, szerény kollégámnak is szerettem volna e- gyet-mást megmutatni, hogyan nyúljon a munkához. Először felhívtam a figyelmét arra, hogy mielőtt útnak indul egy szövetkezet látogatására, füzetbe jegyezze rel azokat a kérdéseket, amelyek érdeklik', amelyekre választ akar kapni. Mivel falusi, jól ismeri a /> SZABÖ BELA: ^Vallomások Nemcsak mesterség szövetkezet problémáit, tehát nem lesz nagy dolog a kérdések közül a komolyabbat kiválasztani. Ő bólintott, mint aki tudja, érti, hogy miről van szó. .Szerencsénk volt, a járási nemzeti bizottságon néhány perc a- latt azonnal megkaptam a két község nevét. — Ezúttal csak azért nem közlöm a neveket, mert úgy vélem, nincs sok értelme, hogy a régi bűnöket felelevenítsem. Az első községben nemcsak az aratással, hanem a cséptlési munkálatokkal Is -már a vége felé jártak. A másodikban azonban a gabona nagy része még lábon állt. A helyzet Itt az volt, hogy a tagok a szövetkezet egyik nagy helyiségében a fal mellett elheiye- . zett padokon üldögéltek, egyesek füstöltek, mások meg beszélgettek. Itt-ott némelyikük kiment, néhány percig kémlelte az eget, aztán visszajött azzal a megjegyzéssel, hogy még nem esik. Ezután zavartalanul tovább füstöltek és töprengtek a nyári ég felhőin. Amikor Ifjú kollégámmal végigjártam az első falut, majd újra a másodikban kötöttünk ki, és a szövetkezeti tagok még mindig ott ültek a padokon, belőlem kftört a k'-'s.-.rű elégedetlenség. M egkérdeztem tőlük, vajon nem szégyellik-e magukat... — Ügy ülnek itt — szóltam —, akárcsak verebeit a drótokon. Nem csinálnak semmit, csak füstölnek, köpködnek, krákognak és kémlelik az eget. Ä szomszéd falu pedig ezalatt már ki ts csépelte a termést, hoíott Innen mindössze két- három kilométernyire van, az éghajlata nem más, mint a maguké, a földje sem jobb, ugyanaz a felhős ég fenyegeti... És mégis... Mély csend volt rá a válasz, a lehorgasztott fők mozdulatlanok maradtaik, tekintetük mereven a poros padlót nézte. Aztán felállt az egyik, utána a másik és a kijárat felé tartottak. Ebben a percben, mintha mondandómnak visszhangja támadt volna a falakon túl Is, egy barna férfi nyitott a szobába, felém jött, kezet szorított velem és azt mondta, hogy igazam van. Napok óta nem csinálnak semmit, csak szégyenszemre kémlelik az eget, a szövetkezeti elnök beteg, lábtöréssel fekszik, a pártelnök a városba ment a járási titkárságra, ő meg —' mint a helyi nemzeti bizottság elnöke — egyedül nem tud velük megbirkózni, holott az ő kenyerükről van sző. — A munkaegység... — kezdte az egyik az eget kémlelők közül. — Hiába mondod, a munkaegység — vágott a haragos elnök a szavába — attól nem javul meg, ha itt ültök lógó kézzel. Senki helyettetek nem fogja a munkát elvégezni. Ha keveset kaptok a munkaegységért, ez azért van, mert nem végzitek rendesen a dolgotokat. Ennek a rendetlenségnek és lustaságnak, ami itt uralkodik, egyszer véget kell vetni. És mert tudtam, hogy komoly bajok marják a szövetkezetét, mielőtt távoztam, rábeszélő, békülé- keny hangon a következőket mondtam nekik: — Bármi is bántja magukat, azzal, hogy a termést állni hagyják, aligha tudnak segíteni a bajokon. Higgyék el, tapasztalatból mondom, ha engem valami bánt, elégedetlenség kínoz, akkor én a munkához menekülök. A munka az, ami segít. Ezzel el Is köszöntem tőlük. Kint az utcán, amint újra az első község felé tartottunk, észre vettem, hogy ifjú társam igen hallgatag és szomorú. Egy ideig némán haladtunk, nekem sem volt kedvem beszélgetni, mert a látottak alaposan lehangoltak. A falu közelében azonban megszólaltam. — Mi bajod, fiatalember?... — kérdeztem. — Csak nem ment el a kedved az újságírástól. ,— Nem — válaszolta és egy nagyot nyelt —, én, tetszik tudni, csak csodálkozom. — Min csodálkozol? — szóltam harciasam f. — Hát azon — válaszolta —, hogy úgy mert beszélni a szövetkezeti tagokkal. — Miért, mondtam talári valamit,, amit kiagyaltam, ami nem fedi a valóságot?... Hazudtam talán? — Nem hazudott, nekem mégis fájt. — Az meg nem fájt neked, hogy napok óta az eget kémlelik? — Különösen az fájt, hogy azt mondta nekik, hogy úgy ülnek a padokon, mint verebek a dróton. — Hát nem úgy ültek?! — Ültek, de azért sértette emberi méltóságukat. — Emberi méltóság az, amit az ember alkotó módon, a maga és a közösség érdekében elvégez. Az ő viselkedésük nélkülözte az emberi méltóságot. A látvány bennem szégyent ébresztett. Benned nem? — Bennem Is, mégsem mondtam volna a verebeket. — Hát mit mondtál volna, amikor nagyon jól tudod, hogy a munkaegység értéke a beléje helyezett munkától függ. Az égbolt kémlelésétől a munkaegység értéke nem nö, ezt nemcsak én és te, hanem ők is tudják. Sőt azt is tudják, hogy az érett gabona lábon állása szemveszteséget jelent. Nem, én ezt a magatartást a mi társadalmi rendszerünkben semmiképp sem tudom elfogadni. Nem titkolom előtted, amikor én kijövök a falura, hogy a szövetkezet és a falu életéről beszámolót írjak, akkor én a szocializmust képviselem. A tapasztaltakat ebből a szempontból Ítélem meg. I fjú társam komoran hallgatott. Ez a komorsága csak akkor oldódott fel, amikor kalandos keresés után rátaláltam a jó szövetkezet lelkére, aki barátságosan elmondta, hogyan szervezte meg az aratási és. cséplési munkálatokat, és milyen terméshozamot értek el. Utána ebédre hívott meg. és nyilván a ropogós sült kacsa volt az, amely a ..verebeket“ elhessegette. Hazafelé menet, az autóbuszban meg is mondtam neki: — Úgy látszik, neked a sült kacsa jobban Ízlik a verebeknél. Ifjú barátom szemérmesen mosolygott. — Ez színigaz — felelte —. o- lyan barátságos légkörben ebédeltünk, hogy a verebekről teljesen megfeledkeztem. — Hát nem kell erről sem megfeledkezni — válaszoltam. — És jó, hogy tanúja voltál ennek a jelenetnek, legalább tudod most már. hogy a.z újságíró élete nem tejfel. Harcolnia kell. mint minden becsületes embernek, a szó ciaiizmusért. Nekem — folytattam — volt már kellemetlenségem ts újságírói munkám során, de azzal még senki sem vádolt, hogy valótlanságot írtam volna. Erre kell vigyáznod, barátom, minden szavunknak hitelesnek és igazn-tk kell lennie. Ez a döntő, és ha az újságíró a szocializmus Igazát, a szocializmus humánumát tartja a szeme előtt és ehhez igazodik, e- gész biztos, hogy vállalt feladatát teljesíteni tudja majd. Lépten- nyomon találkozol majd a régi td új szándékok, célok összecsapásával, a haszonlesés és a becsületesség harcával, neked az utóbbi mellett a helyed, még akkor is, ha szembe kell szállítod ismerőssel, baráttal vagy rokonnal. — Ami engem illet — magyaráztam kezdő újságíró társamnak —, erőmet, gondolataimat nagyon fogva tartja a munka. Amikor riportot, újságcikket írok. állandó aggodalmak kínoznak, sikerül-e. Ezek a gyötrődések o- lyanok. mintha életem első írásán dolgoznék, holott már évtizedek óta végzem ezt a munkát. E gyötrődő izgalmat csakis alaposan megfontoltsággal tudom legyűrni. Megfontolás alatt a téma, az események elrendezését értem. Ez főképp akkor sikerül, ha hazaérkezvén az útról, huszonnégy órán belül nekilátok a munkának, tehát azon melegében, amíg emlékszem az emberek arcára, mosolyára, szemük tekintetére, szavuk és hangjuk színére. Az események zajlásában az emberek a fontosak. Ha őket látom, a jegyzeteimet alig kell Igénybe vennem, a szem. a mosoly, egy-egy ránc vagy vonal mindennél többet mond. Az újságírónak már azért is akkor van az újságírónak bá- mert anyaga az ember, és csak szeretnie kell az embereket., torsága szembenézni a hibákkal, és megmondani, mit gondol róluk, ha megbecsüli munkájukét. Ha jól meggondolom, nem köny- nyö vállalkozás az újságírás, az embernek sokszor igen körültekintőnek és tapintatosnak kell lesnie, és bizony amint te Is tapasztaltad, a tapintat néha ösz- szezsugorodik a viharos kirobbanásban. — Az olvasást nagyon ajánlom az újságíróknak — szóltam kis szünet után —, ne sajnálja senki a pénzt a könyvért, a jó könyv kamatostul téríti vissza a kiadást. Nyugtalanító és bosz- szantó, hogy van olyan újságíró • is, aki szívesebben fogyaszt rumot vagy vodkát, mint könyvet. Ifjú barátomat most Is magam előtt látom, amint lesütött szemmel hallgat, ö ugyan nem fogyaszt sem rumot, sem konyakot, ennek ellenére nagyon kevés könyvet olvas. Mással van elfoglalva, családi házat épít falujában, minden fillérre szüksége van... Majd ha elkészül a ház, hozzáfog a tanuláshoz, érettségizik, utána jön aztán a művelődés. Ügy nézem, figyelem oldalt... noha fiatal még, felesége és gyereke van, szorgalmas munkája' mellett a közügyek is érdeklik... Hisz úgy került ösz- szeköttetésbe a szerkesztőséggel. A szerkesztőséget tudósította a szövetkezete munkájáról. Erős kritikai hangot ütött meg, amire a szerkesztőség vezetősége felfigyelt... és néhány hasonló levél után behívták egy kis beszélgetésre... Ekkor ajánlották neki, hogy lépjen a szerkesztőségbe és legyen újságíró. Ő igen meg volt lepve, habozott, elfogadja-e az ajánlatot, végiül úgy döntött, hogy a kérdést meg kell beszélnie a feleségével... és persze a szövetkezettel is. Az utóbbitól nincs mitől tar- tasia, a vezetőség szívesen elengedi, mert hiszen mindig kritizálta... csak az a kérdés, hogy mit fog a félesége szólni. A fiatalember tévedett, a felesége örömmel beleegyezett, viszont a szövetkezet volt az, amely ellentállt. A vezetőség azt mondta, igaz, a kritikája nem esett jól nekünk, viszont beláttuk, hogy neki van igaza, bírálata használt, mi becsületesnek tartjuk és szükségünk van rá. Hetekig tartott, amíg a szövetkezet vezetőségét sikerült meggyőzni, hogy a fiatalembernek a szerkesztőségben a helye, mert országos viszonylatban fogja végezni a munkáját. Az országos viszonylatot egy harsány szerkesztő mondta olyan diadalittasan, mintha ő találta volna fel a spanyolviaszt. De mi tagadás, ez a harsány hang győzte meg a szövetkezet vezetőségét, hogy becsületes tagját át kell engednie a szerkesztőségnek. így került mellém kísérőnek ez a szelíd ember, aki valóban becsületes volt, aki az ég világért nem mondott valakinek egy goromba szót, és ha meggondolom azt a bizonyos „verebek“ kifejezést, valóban nem kellett volna használnom, hisz az ember any- nyi mindent mondhat „verebek” nélkül is. De mit tegyek, ha az indulat elragadott, ha képtelen voltam az ég kémlelését szó nélkül tovább nézni...? És ők is, amint kimondtam a verebeket, lehorgasztott fővel tanácstalanul tovább töprengtek még... végül amikor elköszöntem, felszedelözköd- tek és sorjában hagyták el komoran, némán a helyiséget. Ez a kép az évek során váratlanul mindig vlssza-vissza tér. Pedig messze, nagyon messze vagyunk mi már attól az időtől. Talán nem is volt igaz. És mégis... helyette ezt az emléket elevenítem fel. Persze a tervezett cikket nem írtam meg. Ezért mondom, az újságírás nemcsak mesterség. • „Eva“: Egyelőre több higgadtságra, önfegyelemre van szüksége. Versei elkapkodott, elsietett lehetőségek. A gondolatot nem tudja még verssé emelni. Akkor vegyen a kezébe csak tollat, amikor úgy érzi, olyat tud mondani, ami általános érvényű, mindenkinek hasznos. Írni csak úgy érdemes, ha a „világot“ újra tudja teremteni. Dolgozzon, tanuljon! Idővel jelentkezzen újra. 0 „Eszter 72“: Verset közül az Anyám című a leg sikerültebb: A többi logikai felépítésében hézagos, végig nem gondolt. Tanuljon, dolgozzon. Biztatásként olvassa el az Anyám című versét: / a bűcsúcsóknál tenyerembe csúsztatja / az otthon ráncos melegét / kincs simúl kezem rejtélyárkaiba / megfogom az ajtót / forró kilincs zár örökre magába /. — Idővel jelentkezzen újra! 0 M. J. katona: Versei egyelőre éretlenek. Olvasson verseket, tanuljon, s ha úgy érzi, van mondanivalója, jelentkezzen. 0 „Gamma“: Verseit olvasva, úgy érezzük, hogy hogy még nem jutott el önmagához. A Korai tél című a legsikerültebb. A többiben sok a pongyola, nehézkes próza-sor. Nem kellene elfelejtenie, hogy a költészet képes beszéd. Dolgozzon! Idővel jelentkezzen újra! • F. L. Košice (Kassa): Írása nem felel meg lapunk profiljának. Talán a Tábortűz szerkesztőségében próbálkozhatna. Mi nem közölhetjük. • B. J. katona: Írásaiban adós marad az ábrázolással Csak leír, de nem láttat. A- lakjai „élettelenek“. Témája is szokványtéma csupán... Tanuljon, művelje magáti 1941. december 28. Európa népei még a harmadik háborús karácsony szorongató hatása alatt vannak. A BAF (Király Légi Haderő) egyik délangliai légi támaszpontján, Tangmere-ban egy Halifax típusú, négyinotoros bomba- zó motorjai „melegítenek be“ tompa morajjal. Az Atlanti-óceánról fúvó, csípős szél ködfoszlányokat görget az elsötétített repülőtér síkságán omikor a Halifax lassan kigördül a kifutópálya szélére. A gép parancsnoka, a kanadai Flying Lieutnant R. C. Hockey még megkapja a fülhallgatóba a legutolsó időjárásjelentést és helyzetjelentést Anglia légi terében mozgó ellenséges bombázókötelékek állásáról, majd egy rövid vezényszó következik: Go — indulj. A Halifax motorjai felordít asiak, néhány percre kigyulladnak a kifutópálya jelzőlámpái, és a gép nekiiramodik. Néhány száz méter után bukdácsol még egy kicsit, majd elrugaszkodik a földtől és belefúródik a sötét, ködös éjszakába. Ebben a pillanatban kialszanak a kifutópálya jelzőlámpái és Tangmere ismét söA gép bombaaknájában most kivétele- tétségbe burkolózik. sen nem a megszokott „rakomány" helyezkedik el, hanem hét, pilótazubbonyba bújtatott férfi. A zubbony alatt hiába keresnénk az angol légi haderő egyenruháját. A hét ember civilben van. Mégpedig olyan ruhában, amely körülményes úton került el Tangmere-ig. A Titkos- szolgálat vásárolta azoktól az egyénektől, akiknek sikerült kereket oldaniuk a Hitleristák által megszállt Csehországból, hitleri nyelven mondva Protektorát Böhmen und Mährenböl. , A hét ember az Angliában alakult és az angol hadsereg kötelékeiben harcoló csehszlovák menekültek katonai alakulatának a tagja. Ez a kisegység tulajdonképpen három „sejt“. Minden csoportot pontos feladattal láttak el és természetesen — fedőnévvel: Silver A, Silver B, Antropoid. R. C. Hockey gépével nagy ívet ír le a repülőtér körül és így kapaszkodik fel az előirányzott magasságba. Ezt elérve délnyugati kurzust vesz fel a La Manche- csatorna irányába.-0A Halifax december 28-i startját Tang- mere-től távoleső események előzték meg. 1941. szeptember 28-án, reggel a prágai rádióadó hivatalos közleményt tett közzé: . „Cseh- és Morvaország birodalmi protektora, von Neurath birodalmi miniszter úr szükségesnek tartotta javasolni a Vezérnek, hogy hosszabb szabadsággal tegye lehetővé helyreállítani megreniült egészségét. A Vezér ilyen körülmények között nem tudott nem eleget tenni a birodalmi protektor kérésének, és ezért von Neurath miniszter úr betegségének Idejére a helyettes birodalmi protektor funkciójával Reinhard Heydrichet, SS ober- gruppenführert, a rendőrség tábornokát bízta meg.“ A hallgatók nem sejtették, hogy ezen a napon nem ez lesz az egyetlen hivatalos közlemény. A prágai vár, a Hradčany ormára a horogkeresztes, lobogó mellé nagy sietséggel húzták fel az SS fekete, két ezüst villámmal ékeskedő lobogóját. A vár udvarán a Wehrmacht, az SS1 és a rendőrség díszszázadának tagjai ijesztő szoborrá merevednek, amikor a kapun egy hatalmas Mercedes fordul be. Dobpergés, katonai induló és Karl Herman Frank, a protektorátus államtitkára fogadja az autóból kivágódó nyurga, szőke alakot — az új, helyettes protektort — Reinhard Heydrichet. Heydrich sietve lép el a diszszázad előtt, majd Frank bemutatja a prágai nácik prominenseit. A sor végén frakkban a cseh protektorátust kormány. Amikor végigkezelve a soron, Heydrich hozzájuk ér, hirtelen mozdulattal hátat fordít, és anélkül, hogy a frakkos urakat egy pillantásra Is érdemesnek tartaná, belép a vár főbejáratán. A Hitler kegyelméből „uralkodó" kormány tagjai zavartan mosolyognak. Sértődöttségről szó sem lehet. Egy kegyelemből megtűrt, a sötét nácizmussal kollaboráló kormánynak nincs joga megsértődni. Ezt a protektor úr esetleg rossz néven venné. A protektor úrnak nyilván sok dolga van, ha ennyire siet. És Heydrich valóban nem vesztegeti idejét. Égy óra múlva a prágai rádió újabb hivatalos közleményt sugároz: „A birodalom érdekelnek megvédésére a továbbiakig a Cseh és Morva Protektorátus egész területére civil kivételes állapotot rendelek el. A kivételes állapot 1941. szeptember 28-án 12 órakor lép életbe. Minden olyan cselekedet, mint a közrend megbontása, a gazdasági élet és a munka biztonságának veszélyeztetése. valamint robbanóanyagok, lőszer es lőfegyverek jogtalan tartása, nyilvánosságon vagy zárt helyiségben való gyülekezés a statárlális jogrend alá tartoznak. A statáriális bíróságok ítélete ellen nincsen fellebbezés. Az ítéletet golyó vagy kötél által azonnal végrehajtják.“ Heydrich A hivatalos közlemények sorozata ezen a napon ezzel még nem fejeződött be. Délután, immár a harmadik, hivatalos közleményt sugározza a prágai rádió: „Reinhard Heydrich SS-obergruppenfü- hrer, helyettes birodalmi protektor parancsára ma hazaárulásért őrizetbe vették Eliáš mérnököt, a protektorátust kormány miniszterelnökét és átadták a birodalmi népbíróságnak, hogy hozzon ítéletet felette. A helyettes birodalmi protektor a letartóztatottat megfosztotta hivatalától.“ (Folytatjuk)
