Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-11 / 2. szám
r öj ifjúság 9 GÁL SÁNDOR K£T VERSE: MÁR KÖZELEG szétterül a hajnal a test szétterül zengve indul minden mozdulatom a halál fehér szavai felé még egy jel a köszönés előestéjén havazzon ami még nem volt éjszaka a hajnal elé hajnal a nappal elé folyjon össze egyetlen áradatban a jelek önkívülete túl az értelem felszaggatott partjain a sodrás az idő sodrása a tett az éjfél amely ébren talál hogy lássa miként mozdul minden a következő éjfél felé milyen sok és milyen kevés a szünet két kimondatlan szó között már közeleg a hallgatás ünnepnapja az úton amit az idő bennem épít MI FÉR BELE ml fér bele egy órányi hallgatásba a fagyos tetők idemeredő árnya tegnapi utam át a lehetetlenen a hóvihar koncertje a fehér színtől a fehérig a lehasadt dlófáágak s a jajgató hegyek borzongása a kivédhetetlen Jégkorszak előtt a sötétség disszonáns sóhajai mindig valami messzeségből érkezem verssornyi távolság az út míg a hangokból Jel lesz s a Jel idővé lényegül minden perc perce minden nap napja az Idő Ideje belső alakulásom születésem halálom a virágzás nyíló keserve kelyhek szirmok a fehérség havazásában a kékség ömlésében a sötétség sötétjében hova nyitódik szemem a sugarak után városok zátonyain régi szavaim tisztasága roncsokban hever mi fér bele egy órányi hallgatásba T. KASZA IDA: KETTEN EGYEDÜL Hogyan is kezdődött? Hát úgy, hogy Irmának semmi kedve sem volt elutazni. Minden idegesítette, nyomott volt a kedélye. Adnak egy szobát, ahol majd együtt leszek valami férjes asszonnyal, s már hallotta, ahogy mesél a gyermeknevelési gondjairól, a férjéről, a bevásárlási nehézségekről... S éppen ez volt az, ami a legjobban dühítette. — Magának még könnyű — hallotta a megszokott megjegyzést is. Közben tudta, hogy végeredményben mindegyik büszke a családi állapotára. Nos, ő nem vágyott férjhez menni. Nem? Huszonnégy éves, és hát mi baja? Szereti az egyedüllétet és az álmodozást. S közben haragudott Is magára, hogy mindig olyan kapcsolatról álmodozik, ami csak házassággal végződhet. Biztos volt benne, hogy amikor csak akarja, férjhez mehet. Tudta, hogy csinos, a szülei pedig jómódúak. Beiéidegződött anyja döly- fös mondása Is: „Akárkinek nem adunk!“ A vasúti kocsi fülkéjében rajta kívül nem volt senki, örült neki — nem szívesen ismerkedett. Kibámult a sötétbe. Elképzelte a fürdőhelyet, ahová utazott. S közben újra szorongó érzések gyötörték. — Meg kell lennie, bizonygatta magában — colitis ulcerosa. Hm... Milyen Intelligensen hangzik, pedig milyen utálatos tünetekkel Jár. Hirtelen eszébe jutott a barátnője Is. Kár, hogy nem Jöhetett velem. Olyan érdekesen tud beszélni, mindenféléről, ha azt akarja, hogy megkönnyebbüljek. — Elvtársnő, úri betegséged van. Légy büszke rá, valaha finom grófnőnek volt ilyen... De azért Inkább foghatnál már magadnak valáml haladóbb Szellemű bacilusokat, például egy jóképű lovagot. Tisztelt hölgyem, ne maradj fanyar aggszüz... — Kérjük a pácienseket, szánjanak be az értük Jött autóbuszba — hallotta, amint leszállt a vonatról. Szaladni kezdett. Félt, hogy lemarad, pedig még ráért volna. Végre megindult a busz. Az egész út nem tartott sokáig. A busz közvetlenül a szanatórium bejárata előtt állt meg. A portás Jóformán rá se nézett. Átnyújtotta a szobakulcsot. — Reggel kilenckor Jelentkezzék vizsgálatra. Jó éjszakát. S Irma csak állt tanácstalanul. — A felvonót holnap javítjuk meg — hallotta még maga mögött. S akkor észrevett egy férfit, Jobban mondva egy férfi sziluettjét a portásfülke melletti sarokban. — Inkább segíthetnél — gondolta lehangoltam — Hol találom a szobámat? — fordult a portáshoz? — Harmadik emelet, hisz a kulcstáblán ott a hármas — hallotta a választ, és a fáradt, unott mutató mozdulat teljesen felingerelte. Az árnyék a sarokban csak ült nyugodtan tovább. S ettől felforrt az epéje. Micsoda szanatórium, ahol a londiner így lopja a napot... — Tudja mit — fordult hozzá —, vagy felviszt a pogy- gyászomat, vagy megyek haza. A férfi szó nélkül felállt, és fogta a bőröndjét. — Tessék utánam jönni — mondta nyugodtan. „Tbkfilkó“ — gondolta még mindig dühösen. Nem adok neki egy vasat sem. Ez aztán a fogadtatást Olyan erővel nyitotta ki a szoba ajtaját, hogy az nagy zajjal nekívágódott az előszobaszekrénynek. Felgyújtotta a villanyt, és átvette a koffert. Csak most nézte meg az embert, aki a poggyászt felhozta. De hisz ez nem lehat hotelszólga! És egyáltalán hol van ma már llyesmt?! Harminc év körüli, jóvágású, magas, szőke férfi állt előtte, sötét öltönyben. Mosolyogva kívánt neki jó éjszakát. Mikor elment, akkor Jutott eszébe, hogy köszönetét sem mondott. Szent ég, mit gondolhat ez rólam? Dühös volt magára. Pedig milyen érdekes férfi volt... Fütyülök rá! Fütyülök rát Már hajnal felé Járhatott, amikor végre elaludt. Másnap összetalálkoztak. — Jó napot, remélem, már Jobb a kedve, Jónás Endre vagyok — köszöntötte a férfi. Barátságtalanul mérte végig, noha nyugodt hangja arról győzte meg, hogy nem gondolta ironikusan, amit mondott. Nem tudta megbocsátani magának, hogy olyan lehetetlenül viselkedett... Továbbra is megmaradt a zárkózottság mellett. — Messze még az ebéd ideje, kimehetnénk egy kicsit sétálni — ajánlotta a férfi. — Nem! — mondta túlságosan Is ridegen. Micsoda fapofa, semmitől sem borul ki. Dühítette a férfi tökéletes nyugalma. — Szerencséje, hogy az anyámra hasonlít... — nézett rá a férfi mosolyogva. — Jól van, no. Csak még ne pukkadjon mérgében. Nem úgy gondoltam, nem külsőre, hanem olyan a természete. 0 is mindig mérges, de közben... — De közben, de közben... mondja, egyáltalán... — nem tudta befejezni, mert azt hitte, megfullad, de a férfi oda- állt eléje, s bár picit emeltebb hangon, de inkább tréfás komolysággal mondta: — Még maga haragszik, amiért tegnap felcipeltem azt a nehéz bőröndjét Nos, tegnapig meg voltam győződve róla, hogy az ilyesmiért köszönet Jár. De hát én így is megértem magát. Meg kellett volna tennem, felszólítás nélkül. Viszont most azért három hétig szótlanul akar mellettem ülni, egy asztalnál? Mert ha nem tudná, egy asztalhoz ültettek minket, többedmagunkat, de egyelőre tnég csak én ülök ott. Megértem magát, és nem gondolom, hogy maga... Nos, eljön velem sétálni? Nem válaszolt. Ott lépkedett mellette, szép lassan az őszi dérlepte fák alatt szótlanul, mégis... igen, örült a dolognak, a férfi türelmének, annak, hogy nem hagyta magát lerázni. — Mert nagyon érdeklem őt — zárta le magában teljes biztonsággal. Minden olyan természetes volt, hogy olykor csodálkozott saját magán. — Én vagyok ez? Hová lett a nyomott hangulatom? A idő röpült, mint soha azelőtt, m) tagadás, Endre külseje, foglalkozása, hiszen építészmérnök, és minden, ami vele kapcsolatos volt, megfelelt elképzeléseinek, örült, hogy mindig szabad volt az a zöld pad. Sohasem beszélték meg előre, mégis mindig ott találkoztak. Mint most is. Endre Jól látta, hogy megtörtént, amit annyira akart s lány. Három nappal meghosszabbították a gyógykezelését. Mindenkinek megadják, ha nagyon akarja. Még Jobban sajnálta, mint azelőtt. Akaratlanul átölelte a vállát, mert érezte, hogy Irma most igazán boldog. — Nem fázik? — kérdezte. — Most? — És Jobban érzi magát? — Igen, „azóta“ igen... Nem akarta megkérdezni, mióta, tudta Jól, azóta, hogy először találkoztak. — Voltam megnézni a kórképemet. — És? Irma etmosolyodött, és bátran rátette a kezét a férfiéra: — Most „másként“ hívják... Endre tudta, hogy mire céloz. — A fő, hogy Jobban érzi magát — mondta, és gyorsan hozzátette: — Valahogy fázom... Irma is felállt. Bár nem fázott, de nem maradhatott ülve, ha Endre felállt Ránézett a férfira: — Eljön este arra a filmre? Ott találkozunk! — mondta olyan természetességgel, hogy kellemetlen volt a férfinak. Mitől olyan öntudatos ez a lány? Az első közös sétájuk óta sohasem várta meg, hogy ő legyen a kezdeményező. Mindig úgy Jött utána, mintha... Hát ha te így... Hangosan csak ennyit mondott: — Persze hogy megyek, hisz maga is ott lesz. Gúnyosan hangzott, de a lány nem vette észre. Azt sem, hogy a férfi napról napra tartózkodóbb. Hallgatagon értek a szállóhoz. A mi boldogságunk szerény és hallgatag, gondolta Irma, és biztos volt benne, hogy a férfi Is boldog, mert még nem kell elutaznia, még néhány napot együtt tölthetnek... S a férfi? Igyekezett megérteni a lány természetét, és mentségeket találni, de... Az első este tulajdonképpen sajnáltam, még másnap is, de azóta? Gyenge lelki alkat, minden felizgatja, mtnden apróságért dühbe Jön. A bolhából is elefántot csinál. Sohasem szerette a túl érzékeny és amellett magabiztos, magukat érdekesnek tartó embereket. Hogyan kínálja fel neki a barátságát? Viszonyt kezdjen vele, de hiszen mindketten betegek. Igaz, nem nagyon betegek... — És megérkeztünk — mondta Irma suttogva. Olyan pillantást vetett a férfira, hogy az zavarba Jött. Aztán megint csak megsajnálta: Nem, annyira igazán nem sebezhetem meg. Az utolsó estén kimondottan parancsoló hangon mondta neki Irmá: — Be kell mutatnom a szüleimnek. A Jövó szombaton jöjjön el hozzánk, a többit én elintézem. — Nem mehetek — mondta a férfi nyugodtan. — Akkor vasárnap. — Vasárnap sem. — Hát örökké az anyja szoknyáján akar ülni? — Kissé durván hangzott, de az érthetetlen csodálkozás is kicsendült belőla — Nem. Vasárnap a menyasszonyommal leszek. — ...? — Egyszer már mondtam magának, hogy megházasó- dom, de maga nem akarta elhinni. És azt mondta, nagy büszkén, hogy sohasem megy férjhez. Nem tudta befejezni, mert Irma sző nélkül eltűnt szobájának ajtaja mögött, s hallani lehetett, ahogy dühös tehetetlenséggel csapkodja, nyltogatja, csukogatja a szekrény ajtaját. Újra megsajnálta, da valahogy meg is könnyebbült. Akarva-akaratlan ez a zaj az előszobából felvidította. Eszébe Jutott találkozásuk az első estén. — És ugyan mi történne, ha egyszer otthon meglátogatnám? Hisz úgy sincs senkim az anyámon kívül? És Irma? Már hajnalodott, amikor elaludt. Haragudott önmagára, maga sem tudta miért... VARGA IMRE KÉT VERSE: ROMA Pléhlombú fa csörömpöl zörög Róma főterén Fúj a szél Éjjeli égen nap delel A napból narancsíz csepeg Erre csak a rothadás rímel vagy a banalitás A test kultuszok hamuja Az ablakok alatt bor csobog S a költő a kihűlt tájra hajolva Mint Abiság az impotens királyra A téli tájra hajolva simogatja melengeti a földet Ovidiusz útra kész kofferében tépett folyóiratok (Sexual positions. Climax, Animal sex, Erotic situations, Childenlove) Égnek támasztott tökgyalun párosával járnak az angyalok Tessék tessék csak mondani merre is van merre van pontosan Tomi A távolban pléhlombú fa csörömpöl ★ ★ ★ előttem a táj előttem félig kész fametszet a tűz a szél a víz kínosan lassú kezű a táj félkész fametszet egy varjú leng alá dolgozik az évszak egy varjú leng alá — egy forgács
