Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-28 / 13. szám
DÉNES GYÖRGY VERSEI: MÁR ÉRZED AZT A LÜKTETÉST Már érzed azt a lüktetést benn, és egyre Jobban, egyre jobban, nem állhatsz félre észrevétlen, és nem alhatsz többé nyugodtan. Rád kiált szíved dobbanása, zsörtölődik, fenyeget, vádol, letépi a mosolyt a szádról, s félelmeid aknáit ássa. FÉNY ÉS ÁRNYÉK Jaj, nem tudom, nem tudhatom, meddig tart még a nagy kaland, temetem napjaim füzérét, mint a halottat a harang. Pirkadat zeng, a hajnali, de hol van már a könnyűsége? Nehéz a lelket tartani, nógatni holtig friss reményre. (ÉN: Most miről beszélgetnek? Érdekes? Indítsd már el! TAMÁS: Még mindig csak ugyanaz. A fiú megszállottan mondja a magáét. Érvel. Különben hallgasd csak...) — Hát persze, most senki sem látja bennem azt az embert. Méghogy paraszt! Persze lényegében az vagyok, de nézd csak, milyen finom a tenyerem. Elég, ha az ember egy évre elszakad a földtől, a gyomszagú falutól, mindenki olyan embernek láthatja, amilyennek éppen akarja. De meglátod, az apám mindig gondoskodik valamilyen munkáról. Legutóbb azt írta, hogy disznóólát akar építeni. Egyáltalán tudod, hogy mi az? Kényelmes kis hajlék, ahol a disznó kedvére heverészhet, mert falun mindenki tart disznót, nem is egyet, és ma már a disznóknak sem lehet akármilyen ólat építeni. Említettem már, hogy az anyám öreg, beteges. Hát a disznókat te fogod majd etetni, a moslékot előkészíteni, ne csodálkozz, az is a te feladatod lesz. Persze, majd segítek, ha éppen nem lesz más dolgom, vagy az apám, ha éppen nem lesz más dolga, de falun mindig, mindenkinek megvan a maga dolga. Látod, drága, hiába mondod, hogy téged az nem érdekel, szeretsz, és mindent vállalsz, bármilyen sorsot, amit annak érdekében el kell viselned, hogy szerethess. Hidd el Kató, jólesik ezt hallani, és meg vagyok győződve arról, hogy valóban így lesz. Csak azért mondok el előre mindent, kü- lön-külön minden esetleges megpróbáltatást, hogy újra meg újra halljam, amint azt mondod, olyan aranyos bolond vagy te, Tomi, (ÉN: Hát rólad van szó?\TAMÁS: Áááá dehogy, véletlen az egész. ÉN: Pedig... TAMÁS: Kételkedsz? Akkor te vagy a Tamás! ÉN: Azt már nem!) ...Hát azt gondolod, hogy nem tudom elképzelni az életkörülményeidet ott délen, de szeretlek, érted, lehet, azt az életet majd nem tudom megkedvelni, nem fogom szeretni, de téged mindig, s ahol te vagy, ott az én helyem is. Tudom, nem a legbecsületesebb módja ez a vallomásra bírásnak, hiszen tulajdonképpen nem is az a szándékom, de bizonyosságot akarok, feltétlen bizonyosságot, nem akarom, hogy a jövőnket valami megrontsa, mert olyan embernek érzem magam, aki ha nekivág a távnak, nem adja fel, s ha mégis fel kell adnia, megmarja magát, mint a kígyó, melynek eltörték a gerincét... — Könyörgöm, engedj már szóhoz jutni! — Várj csak, még nem fejeztem be. Tisztáznunk kell a legapróbb részleteket is. Ismertem egy fiút, akinek apró bi- bircsók nőtt a füle mögött, de hosszú hajat viselt, senki sem vette észre, és a lány őrülten szerette. Aztán a fiút elvitték katonának, levágták a hosszú, hullámos haját, láthatóvá vált a parányi bibircsók, s úgy jött haza látogatóba. Természetesen a lány figyelmét sem kerülte el, s talán a fiúnak meg tudta volna bocsátani, hogy eltitkolta, de magának nem, hogy addig nem vette észrp, és fokozatosan kihűlt a szerelme. Ne nevess, Kató, ezt csak példaként hoztam fel, de magad is tudod, hogy sokszor egy alig látható légypötty is milyen nagy gondot okoz. Természetes tehát, hogy foglalkoztat a dolog, hogyan fogad majd az anyám. El sem hiszed, milyen érzékeny a dohányzó, festett nőkre. Még suliba jártam, és akárhányszor csak hazajöttem Nitráról, szinte szünet nélkül azt magyarázgatta, vigyázz, a városi nők nagyon jól tudják, hogyan kell megfogni a fiúkat, ha nem vigyázol, rád ragad majd valamilyen festett szőke, nem tudsz megszabadulni tőle, mert szórakozni tudnak, csakis azt, meg moziba járni és utazgatni, olyan lányt hiába is hoznál a házhoz. Csodálkozom, hogy künt a fák mily földöntúli lángban égnek, bimbős águkat sugárzón kínálják isten kék egének. MILY CSODA VOLT Ott járok én az erdőn, hol a szél bolyongott szép tavasznap reggelén, mikor villámlott csupasz sziklahát s öröm turbékolt: állj meg, ne tovább! Mert meg nem álltam. Buzgón csábított a kék hegyoldal, fénybe tört titok, s a törpe cserjés, szeszélyes világ, hol egymást óvja-öli minden ág. Mily csoda volt, és máig az maradt az öröklétból metszett pillanat, a zárt egész, mit felemelt a szem s megőriz bennem változó Jelen. Mily csoda volt a vézna gyalogút, ahogy a bokrok árnyékába bújt, s mikor kitetszett gyenge fű között, rácsodált hamvas vadsóska, bürök. S körül a som, a sárgán bokrozó, arany tajték, de élő és mohó, hogy repesett a feslő somvírág, buja bibéjén átnyilallt a láz. BERECK JÓZSEF: Visszajátszott történet (Érvelés) Csupa hullám: a zöld, a lila, kék hogy összefolyt, míg pillantást cserélt, áradt, sodort a boldog erjedés, napját-csöcsét kínálta Ifjú ég. Engem is emelt szárnyas döbbenet, karoltak, vontak kontyos fák, füvek, csontos mellemből szíjas inda nőtt, elvarázsolt a tündérarcú föld. HOLDAS ÉJ Hallom még éjjelente hogy vonít kutyánk a holdra, hallom a lombok monoton neszét, könnyű ájulást színlelek szorongva, hallom hogy vonít kutyánk a teli holdra. A félelem, mint hálók kusza rajza, ábrákat formál, árnyék ül a falra, pillám lehúnyom, lelkem töredezve borul a baljós, zavaros vizekre. KtMny a tompán fénylő öntudat már, csak az álomba dermedt test sajog, torz maszkban vonagló angyalok rtkoltoznak hűs csillag sugaraknál. (ÉN: Ismerős a szöveg. Az én anyám is elkoptatta négy év alatt ezt a lemezt. TAMÁS: És mégsem használt, ugye? ÉN: Mondtam, hogy rólad van szó, hiszen véded magad. Nekem sem — neked sem használt. Számodra így elfogadhatóbb. Hiszen értem én! TAMÁS: Dehogy érted!) ...mert a ház körül mindig akad elég tennivaló, ha tudnád, mennyit szenvedtem, dolgoztam, amikor ide kerültem, az a- pád egész nap kint volt a határban, biciklin hordtam utána az ebédet, elöl a vázon te ültél, hátul a húgod, mindig attól féltem, hogy a küllők közé dugja a lábát, bizony, hányszor felborultunk a keskeny szekér vájta úton, hogyan is bírná ki ezt egy városi nő. Igaz, most már másképp van, de a falu mindig csak falu marad és én sose bírtam tovább, elmentem halászni, csavarogni vagy a kocsmába, ue azt hiszed, elfelejtette közben, hogy hol hagyta abba. Amikor este hazamentem, már várt rám, és folytatta, mintha csak léleg- zetnyi szünetet tartott volna. Ogy érzem, szükséges, hogy ezt előre megtudd az anyámról, mert azért én szeretem őt, tudom, nem tehet róla, hogy amikor először óvszert talált a zsebemben, hirtelen elkezdett félteni, naponta ötvenszer is elmondta a tanácsait és Intelmeit. Talán ha még gimnazista koromban találja meg ruhatisztítás közben zsebemben azt a vackot, akkor megmutatta volna az apámnak és nevetnek rajta egy sort, mert abban az időben a gimnazista lányok még nem dohányoztak és Szerdahelyt különben sem tartotta városnak. No Jó, jó, tudom, ezt még nem mondtam el neked, most is csak azért említem, mert az anyámat csak akkor fertőzte meg igazán a gyanakvás és a féltés, amikor Nltrára kerültem... — Tomi, én... — Jó, jó, hagyjuk az anyámat, (ÉN: Miért nem engedi beszélni? TAMÁS: .......!) ...ha képes leszel annyi megértést, türelmet. (TAMÁS: Közönyt!) tanúsítani iránta, mint én, akkor nem lesz semmi baj, hiszen ismerem őt, ismerem a csallóközi embert, meggyőződtem róla, hogy elég gyorsan belenyugszik a látszólag meg- változbatatlanba. De most hagyjuk ezt, hiszen lényegében már döntöttél... — Igen Tomi, döntöttem... — ....csak azt akarom, hogy semmi se lepjen meg, ne zsörtölődj majd, hogy pléhlavórban kel! mosakodnod és minden tavasszal naposcsibékről gondoskodnod, bizony drága, ha nem tudnám, hogy már régen döntöttél... (ÉN: Van cigid? TAMÁS: Nincs, de Salgó néninek van. ÉN: Mindegy, úgysem engedi a lányt beszélni!) ...ha nem tudnám, hogy szereetsz, nem lenne bátorságom ilyen nyíltan beszélni, a szorongás belém fojtaná a szót, félnék, hogy a kezdet kezdetén elveszítelek, de így más a helyzet. Ugye, Kató, megbocsátod ezt a beteges önzésemet, tel- hetetlenségemet, hogy állandóan halljam, Tomi, te aranyos bolond, szeretlek, és nem érdekel semmi más. Meglátod, nem is olyan veszélyes az egész, mint ahogy azt lefestettem előtted, lehet, hogy egy kicsit túloztam, de ezt csak azért engedtem meg magamnak, mert már régen döntöttél. — Igen Tomi, döntöttem. Meggyőztek az érveid. Már az előbb meg akartam mondani, hogy mégsem megyek veled... (ÉN: Salgó néninek sincs. Miért kapcsoltad ki? TAMÁS: Már véget ért. ÉN: Ilyen gyorsan? Mi lett a vége? TAMÁS: Hiszen gondolhatod...) Zs. NAGY LAJOS VERSEI: MIT AKARHAT? Mit akarhat e félnótás, telihold nevetésű, szőrmék kicsi ember? Mit áll az utcasarkon dérrel belépetten cigaretták torkolattüzében? Ha négy keze volna, mind a négyet zsebre vágná e szőrmék kicsi ember. Csak nem akar valami háborút, valami szörnyű zenebonát, ricsajt, mifenét? Ha tizenkilenc keze volna: mind a zsebében — — honnan van ennyi sok zsebe? Mit akarhat ez a félnótás, tizenkilenc kézigránátot rejteget talán? És mit mosolyog, min Jár az esze, mért cigarettázik s mit áll a sarkakon? Mi itt járunk gyanútlanul, ő meg elrejti rengeteg kezét, cigarettázik, hallgat, mosolyog Mit akarhat? LEGÉNYBÚCSÜ Itt hagylak benneteket hetyke legények délebbre költözöm akár a fecskék pálmák árnyéka alá locsogó tenger babjai mellé elegem van e zúzmara verte vidékből s tibelőletek Is zűrzavaros kelekótya barátok! Délra megyek, narancsligetek, mandulaberkek zöldje közé.
