Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-03-14 / 11. szám

HA NINCS A JÉGEN Almássy Zsuzsi a sapporói téli olimpia után Košicén készült fel a világbajnokságra, így feltehettünk neki néhány kérdést. — Miért éppen KoSicét választottad a felkészülés színhelyéül? — Először a főiskolai világbajnokságra is el akartam menni, de megváltozott a műsor és így csak 15 nap ma­radt Sapporo és a világbajnokság között. Fedett pályán tudok csak igazán jól edzeni, és mivel klubom, az FTC nagyon jó barátságban van a VSŽ sportegyesülettel, le­hetővé tették felkészülésemet ebben a városban. — Miben különbözik itteni műsorod az otthonitól? — Sokban, mert itt jobbak az edzési lehetőségek, mint Budapesten, itt sokkal több időt töltök a jégen, sokszor éjjel is edzhetek. — Mi a véleményed Sapporóról? — A meglepetések olimpiája volt. Rengeteg számban nem az esélyesek győztek. A műkorcsolyázásban nem voltak nagy meglepetések. Örülök, hogy sikerült az ö- tödik helyen végeznem, mert európai viszonylatban így a második lettem. — Felléptél Košicén is. Mit szólsz a közönséghez? — Meglepődtem, amikor bekiabáltak, Zsuzsi, Zsuzsi. Azt hittem, így becézik a várost. A sok taps után ér­tettem meg, hogy a közönség engem köszöntött. Ürül tem, mert valóban kedvesek voltak és jól sikerült a be mutató is. — Hogyan állítod össze kürödet? — Eleinte én választottam a zenét is. de egy idő óta a koreográfus teszi ezt, kikeresi a stílusomhoz leg­jobban illőt. — Mi újság az egyetemen? — Harmadikos vagyok, az egyetemtől sok segítséget kapok. Mióta egyetemre járok, minden nyaramat ta­nulással töltöm. Ilyen szempontból nehéz a helyzetem, viszont jó dolog, ha az ember egy diplomát is tud sze­rezni a sportolás mellett. Kép: Almássy Zsuzsa a VSŽ szállójában. Kép és szöveg: SÍRILO ISTVÁN A NAGY ORSZÁGOS LAROARtGO-KGRESZlREJIVBffl KClEJTfiSE: SLOVAN BRATISLAVA? Már a verebek is csiripelik, hogy a Slovan lesz a bajnok. Mert: a Slovan ősszel olyan sok pontot gyűjtött össze — főleg idegen pályákról —, hogy ta­vasszal elég a hazai találkozóit megnyernie. És mert legna gyobb riválisaival saját stadion­jában mérkőzik Oda rándul a második VSS, a harmadik Du kla és a negyedik Trnava. A Slovannak jó a védelme és jó a csatársora. A közösség jó hangulatban készül, az edző az ország egyik legjobb szakem­bere és ráadásul pszichológus. Ezek azok a közhelyek, ame­lyeket a Slovanrél általában mindenki el tud mondani. Tekintve, hogy itt a labdarú­gó-liga rajtja, és mi is riport­ban akarjuk a kékeket köszön­ten!, fölkerestünk egy illeté­kest. nyilatkozzon. Az „illeté­kest“ — Móder Lászlót — nem kell bemutatni olvasóinknak, az Oj Ifjúságban többször nyilat­kozott már (Előrebocsátjuk, hogy itt most csak a Slovanról és csak a baj­nokságról lesz szó. Az ausztrá liai portyán tapasztaltakat fo­kozatosan adjuk közre. Laci játszott például Tostao ellen. Milyen játékos ez a brazil vi- lághíresség, a fehér Pelé? A tavasz folyamán megtudhatják olvasóink.) —0— Ellenfeleitek közül egyik sem erősödött új szerzeménnyel, sőt, a VSS elvesztette a Štafurát ta­vaszra. Hozzátok visszatért vi­szont Ivan Hrdlička. Beépült már a gépezetbe? — De még mennyire! Hrdlič­ka nagyszerű formában van, a fedezetsnr pillére lesz, jól játszott az előkészítőkön is. fo- zef Capkoviö volt eddig a „pár­ja“. A Slovan legnagyobb őszi erőssége talán Vencel volt. A válogatott kapus kiváló játékos, ráadásul ő irányította a védel­met is. Amikor a tavaszi esé­lyekről esett sző, többen meg­jegyezték: a Slovantől már nem lehet elvenni a bajnoki címet. Hacsak... meg nem sérül vala­melyik kulcsjátékosa, például Vencel. Az ördög nem alszik, Vencelt megoperálták. Hogyan történt az eset, hogy van a ka­pus most, a térd műtét után és milyen a védelem nélküle? — Sajnos, szemtanúja voltam az esetnek, mert én akkor sé­rüli voltam Ausztráliában, és a kispadról néztem az eseménye­ket. Tostao csapata ellen ját­szottunk, amikor Vencel egy rossz mozdulat után a földön maradt. Az edző eleinte nem is vette tragikusan a dolgot, de az orvos megállapította, hogy valószínűleg nagyobb a baj. Senki nem volt kapusunk köze­lében, szándékosságról szó sem lehetett! Itthon aztán megopc- rálták Sanyit. A műtét simáé zajlott le, komplikációk nélkül, ma már otthon erősíti magát Vencel Sanyi, minden órából tizenöt percet tornázik, a fia mér dobálja neki a labdát a la­kásban, vagyis ott már véd is, a múltkor pedig — két héttel a bajnoki rajt előtt — kijött a stadionba is, autóval és man­kókkal. Minden jel arra mu­tat, hogy hamar rendben jön és áprilisban — talán már Tr­nava ellen — pályára lép. A védelem bizony megérzi a hiányát. Néha hajmeresztő dol­gokat hoznak össze a védők. Vencel higgadtsága és tudása biztonságot adott a játékosok­nak, akik bátran törtek a vé­delmi falból előre. Most viszont bizonytalanabbak, félénkebbek védőink, és ez a csapat egész játékára, eddigi stílusára kihat. Bízunk azonban Sedílekben is és abban, hogy Sanyi rövidesen visszatér. Milyen erőben érzed magad? Mi lesz tavasszal a szerepköröd a Slovanban? — jó erőben vagyunk mind­nyájan, én is, kisebb sérülések vannak mögöttem, de jól megy a játék. Valószínű, hogy a sé­rült Jokl posztján szerepelek majd, ha pedig Karol fölépül, az edző dönti el, a pillanatnyi forma szerint, mi lesz a fela­datom. A bajnoki cím mindnyá­junkat izgatja, a sorsolásunk rendkívül kedvező, hiszen ki­lenc mérkőzésünk lesz Brati- slavában, és mindössze hatszor kell idegenbe utaznunk. Bízunk a sikerben, de tudjuk, hogy a neheze még hátravan. Sok min­den közbejöhet, mert tavasszal még nagyobb a harc a ponto­kért, főleg most, amikor olyan csapatok is kiesésre állnak, mint az Inter vagy az Ostrava. Mit tippel a „szomszédvár“ csatára: megmenekülnek Sziko- ráék? — Bízunk benne. Még elkép­zelni is rossz, mi történne, ha az Inter kiesne. Megszoktuk már a rangadókat, a konkur­enciát és az együttműködést. Mindnyájan szurkolni fogunk nekik. Még egy kérdés: az őszi si­kerek másik nagy részese ján Capkovič volt. Tizennégy gólja fontos pontok megszerzését biz­tosította. Milyen formában van most? — 0 is bajlódott sérülések­kel, de lassan belejön. Lőtt most is gólokat, az előkészítő­kön, de főleg tizenegyesből. íme a riport. Három nap múl­va sok ezer ember hajol a zöld keresztrejtvénytáblák fölé, hogy fordulóról fordulóra beírhasson egy egy sort az országos lab­darúgó-rejtvény kockáiba. Már a verebek Is csiripelik a végső megfejtést: Slovan Bratislava. Nos, majd elválik, Igazat csi­ripelnek-e a verebek? Vencel és Móder KOLÁR Péter felv. BATTA György SPORTÚJSÁGÍRÓ SZERETNÉL LENNI? (Útmutató jegyzetek) I. A világhírű stadion egyik, újságírók számára fenntar­tott fülkéjében ültünk. A két válogatott együttes már a himnuszokat hallgatta, a két kapitány rövidesen virágot és zászlót cserél. A hazai csapat játékosait jól Ismertem, nem kellett a számokat néznem mezeiken. Az ellenfél csa­patát viszont még most is tanulmányozgattam. Jól jött, hogy már az edzésen megpróbáltam fölismerni őket, most könnyebb volt a helyzetem, csak át kellett „ismételnem“ az anyagot. A zászlócsere után kezdetét vette a mérkőzés. Négy or­szágból összesereglett, négyféle nemzetiségű újságíró me­resztette szemét a játékra. Eleinte oda sem figyeltem, mit jegyzetelnek. Később azonban feltűnt, hogy a hazai csapat egyes játékosait nem ismerik. Nem akartam hinni a fülemnek. Rendre összetévesztették a neveket, pedig pár perccel a találkozó után már rohantak is a telex-gépek­hez, hogy leadják tudósításaikat lapjaikba. Elképzelhető, milyen pontos és hiteles az ilyen „tudósítás“, amely alig tartalmaz valódi tényeketl Azóta több hasonló „élményben“ volt részem. És azóta még alaposabban, még lelkiismeretesebben gyűjtöm az a- nyagot én is a riporthoz. Lassan kialakult bennem is egy kép a sportújságíróról. Én Is körül tudom — persze csak egészen nagyvonalakban — határolni elképzeléseimet. Eb­ben a cikksorozatban nem definíciókat és axiómákat al­kotok majd, hanem néhány megfigyelésemet adom közzé. Aki érdeklődik az újságírás iránt, talál benne — talán — megszívlelnivalót. Azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy — mindenek előtt — szeretni kell a sportot és az újságírást. Mint a- hogyan a színésznek, orvosnak, szövetkezeti elnöknek vagy légikisasszonynak is szeretnie kell mesterségét vagy hi­vatását. Ha ez nem így van, az olvasó csakhamar rá­döbben, szenvedély sugallta-e az írást vagy csak a kenyér- kereset kényszere. Nem véletlen, hogy Szepesi Ilyen nép szerű. A tévéadások óta hallottunk ugyan olyan megjegy­zéseket is, hogy „most már látjuk, mit közvetít Szepesi, ha a labda két méterrel zúg mellé, ő két centimétert mond“, de azt senki sem vitatja, és éppen ezért „megbo­csátja“ ezt a kis „bűnét“ —, hogy Szepesi szenvedélyesen szereti a futballt, megszállottja ennek a játéknak. Igaz, hogy annak idején 6 is aktív sportoló volt. Első­ligás kosarasként, meglehetősen jó labdarúgóként és te­niszezőként tartják számon. Nem föltétien szükséges, hogy a sportújságíró egykori sportoló legyen, de kétségtelen e- lőny, ha Így van. Ismeri a sportvilág különleges, semmihez sem hasonlítható atmoszféráját, tudja, mi az, ha sáros a talaj, ha csúszik a gyep, vagy ha negyvenfokos a hőség. Tudja, hogy sokszor a legnagyobb akarás és a legbecsü­letesebb felkészülés sem hozza meg a sikert, mert egy­szerűen nem megy. A csehszlovák sportújságírás is büsz­kélkedhet néhány volt sportolóval. Elég talán a csehszlo­vák úszôbajnokot, Ivan Danihelt említenem, aki a Smena szerkesztője, vagy egy még Ismertebb sportolót, az asztali­teniszező Stanéket, aki Eurőpa-bajnok és világbajnoki he­lyezett volt, és ma a Rudé právo sportriportere. Elképzel­hető, milyen előnyös helyzetben van Stanék egy asztali­tenisz-versenyen, mennyivel jobb tudósítást küldhet, érdé kesebb kommentárt alkothat. Az Interjú- vagy riportké­szítés előnyeiről már nem Is szólok: az egész asztalite­nisz-világot jól ismeri, sok barátja és ismerőse van, kész­séggel állnak rendelkezésére, mert tudják, hogy nem fog­hat mellé a volt bajnok. Ismeretesek persze ellenpéldák is, sőt, a legtöbb sport- újságíró nem sportolt versenyszerűen. Itt van például a Szlovák Televízióból Karol Polák, vagy a Magyar Televí­zióból Vitray Tamás. Mindkettőt jó szakembernek tart­ják így is, de nem hallgathatom el, hogy nekem a Szepesi­vagy Stanék-típusú kollégák rokonszenvesebbek. Az újságírás szenvedélyes szeretetéről csak annyit, hogy ez az érzés több tényező ötvözéke. Tartalmazza az élmény utáni ^sóvárgást („személyesen Is meg kell Ismernem Eu- sébiót“), a nagy eseményeken való részvétel kényszerét („ott kell lennem azon a világbajnoki selejtezőn, sajál szemeimmel akarom látni a színek, mozdulatok, szituációk kavargását“), az alkotás vágyát („megpróbálom Tichy La jós problémáit úgy felvetni, ahogyan talán mindenki vár­ná, de még senki sem fogott neki“), a tájékozottság szük­ségességét („látni akarom, hogy a nagy mérkőzés előtti összpontosításon csakugyan olyan ellenséges lesz-e a vi­szony a csatár-hármas tagjai között, mint azt legutóbb hallottam,) stb. A sort folytathatnám, de nincs rá okvet­len szükség, a lényeg így Is Itt van. Mindezek után jöhet maga a munka. Talán azt sem kell hangsúlyoznom, hogy a hivatását szenvedélyesen szerető sportújságíré fő célja a jő riport vagy tudósítás elkészíté­se. Külföldi útját nem azzal kezdi, hogy kiköt egy bár­ban és whiskyzik, hanem azzal, hogy rögtön nekilát mun­kájának. Elolvassa az ottani lapokat, megérdeklődí, mi­kor érkeznek az ellenfél játékosai, hol vannak edzőtábor­ban a hazaiak, ellátogat az edzésekre. Eusébio és Puskás Azt a kisiskolások Is tudják, hogy világhírű emberekről, nagy sportolókról van szó. A Benfica csatára ma Is gólve­szélyes és valószínű, hogy ősszel ismét sokat hallunk majd róla, ha együttese rajthoz áll a BEK-ben. Puskás ma edző, túl a negyvenen, de a neve még mindig mágnes. Talán sohasem tudtam volna meg rőluk annyit, ha nem megyek ki az edzéseikre. Eusébio a másnapi mérkőzésen jél játszott ugyan, de korántsem csillogóan, mint általá­ban. Az edzőpálya havas füvén viszont, kiskapuzás köz­ben, olyasmit produkált, amihez viszonyítva Coluna, Tor­res, Simoens és a többiek másodligás Játékosoknak látszot­tak. (Lám, az Einsteln-féle relativitás!) Labdaérzéke egy­szerűen fantasztikus, reflexei és mozdulatainak harmóniá­ja utánozhatatlanok. Harminc perc elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megérezzem. miért nagy játékos Eusébio. Az elguruló labdákat rendre visszarugdosgattam. Megállapí­tottam, hogy a Benfica egy nappal a mérkőzés előtt ab­normálisán nehéz labdával edz. Eusébióról még csak any- nyit, hogy az edzés Időpontja körül zavarok voltak elein­te. Nem sajnáltam a fáradtságot és egy egész napot áll­tam lesben. Megérte, sikerült, láttam őt és a többieket, és ezt élményszerzés, anyaggyűjtés szempontjából semmi sem pótolhatta. Puskás? Túl a negyvenen, kis pocakkal kapura lövöldö­zött. Azt, ahogyan rúgott, sohasem felejtem el. Azóta sem láttam olyan tiszta stílusú lövéseket, olyan helyezetteket, csavartakat. Amikor az „aranycsapat“ fénykora volt, én alig múltam tízéves, és sajnos akkoriban nem volt még televízió. Én ott, azon az edzésen értettem meg, mit jelent az egészen magasrendű futball. Állítom, hogy a mai ak­tív játékosok bármelyikét legyőzf a tizenhatosról leadott lövések eredményességében még ma is a volt balösszekö­tő. Ha nem látom az edzésen? Sivárabb a róla alkotott képem, és ezzel együtt a riportsorozat Is, amelynek anya­gához nem sokkal az edzés befejezése után jutottam. BATTA GYÖRGY (Folytatjuk) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom