Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-24 / 34. szám

- új ifjúság 5 Gutenberg korában nagy ér­téke volt a könyvnek. Láncon tartották, nehogy elvigye vala­ki. Sokszor sajnálom, hogy ez a szokás kiment a divatból Mennyivel nagyobb könyvtáram volna, ha rokonaim és ismérő- seim nem hordták volna szét könyveim javát. Mindez nem lett volna baj, ha bizonyos idő után visszahozták volna. A ma könyvszerető embere lánc helyett kis pergamenután­zatot akaszt a könyvespolcra, amelyen gótikus betíikkel a címbe foglalt szöveg áll. Ilyen reménytelen szövegű táblácska függ az én könyves­polcaim egyikén, és én mégis — ha valaki megáll a könyveim előtt, mindig enyhe szorongást érzek. Ugyanakkor érdeklődés­sel'figyelem, mint reagál láto­gatóm erre a figyelmeztetésre. Akad, akt elolvassa, de úgy tesz, mintha nem is látná a fel­tűnő helyen kifüggesztett, alap­jában barátságtalan figyelmez­tetést. Az ilyen nem kér kölcsön könyvet. Sokkal veszedelmesebb a má­sik, aki cinkosi mosollyal rám­nevet, kacsint egyet, s jelzi, hogy tetszik neki az ötlet, de ez természetesen rá nem vo­natkozik. ö a becsületesség ma­ga (éppen most mintázzák róla a Becsület és a Tisztesség szobrát], és biztos, hogy a vi­lág legtermészetesebb mozdu­latával emelheti le a megkí­vánt kötetet, és viheti magá­val otthonába. Nem tudom, más hogyan van vele, de amikor egy kötetet el­visznek a könyvtáramból, ne­kem hiányérzetem támad, és ez a rossz érzés fogva tart mind­addig, amíg a könyv nem kerül a helyére. Nem a többi polcot nézem, ahol szép rendben so­rakoznak a kötetek, hanem azt, ahonnan egy kötet hiányzik. Kölcsönvett könyvvel szem­ben viszont különös ellenérzé­sem van. Ogy érzem, hogy egy kellemetlen idegen tartózkodik a szobámban, és alig várom, hogy megszabaduljak tőle. Ha visszakerül a könyvtárba vagy a gazdájához, határozott meg­könnyebbülést érzek. Külön he­lyen tárolom a kölcsönkért könyveket, ahol számkivetett­nek érezhetik magukat. Nem kerülhetnek fel a polcok vala­melyikére, ahol az én köteteim otthonosan trónolnak. Megtű­röm őket, míg szükség van rá­juk, úgy, ahogyan leültetem a biztosítási ügynököt, vagy az adóvégrehajtót, vagy a hivata­los küldetésben járó személyt, de alig várom, hogy végezzek velük. Van egy barátom, aki csodá­latos könyvtárral dicsekedhet. Nála nem függ semminemű ki­írás, lánc sem védi a kötete­ket, de amikor valamilyen ér­dekes, ritka könyvön megakad a szemem, azt mondja: — Ha olvasni akarod, gyere el hozzám. Ül] be egy fotelbe, kapsz reggelit, ebédet, vacso­rát, szivart, sőt itt is alhatsz, de könyvet még neked sem adok kölcsön. Barátomra nem haragszom, igaza van. Ma már nincs olyan ember, aki ne tudna kereseté­ből egy könyvet megvenni. Ha meg olyan könyvre van szük­sége, amely már nem kapható, a könyvtárak légiói állnak ren­delkezésére. Indítványozom: rendezzünk könyvvisszaadási hetet. Min­denki nézze át a könyvelt, és az Idegen könyveket juttassa vissza tulajdonosának. Persze, ha tudja, kitől kapta kölcsön. További javaslatom, hogy ki­váló grafikusaink tervezzenek, nyomdáink sokszorosítsanak ex libriseket, amelyeket könyveink belső fedelére ragasztanánk. Ezzel maradandóan jeleznénk, hogy a könyv kinek a tulajdo­na, kinek kell és Illik azt vlsz- szaküldenl, ha már egyszer el­kértük tőle. Marék Antal vAndor-körus Vándor Sándor Miskolcon született 1901. július 28-án. Ap ja orvos, édesanyja tanítónő volt. Korán megismerkedett a haladó eszmékkel, te 1919-ben a diáktanács vezetője volt. E- miatt érettségi előtt eltávolították a gimnáziumból. 1920-ban Németországba utazott, ahol a lipcsei zeneakadémián végzett. 1932-ben visszatért Magyarországra, majd vezetője lett a ne­vét viselő kórusnak. Együttese a kórusok között hamarosan példamutató szerepet játszott. Vándor Sándor rövid idő alatt népszerű karmester lett, amit nemcsak zenei tudásával, ha­nem emberi, kommunista és baráti magatartásával vívott ki. A II. világháború utolsó évében az együttes beszüntette működését, de tagjai fenntartották egymással a kapcsolatot. Vándor Sándor is bevonult katonának. Még abban a hónap­ban Sopron környékére szállították őket, ahol az emberte­len körülményeket megkínzott teste nem birta elviselni, 1943. január 14-én Sopronbánfalván meghalt. Most díszsírhelyen nyugszik a Kerepesi temetőben. A hatalmas Corvin téri épü­letben, a Magyar Állami Népi Együttes és a Népművelési In­tézet székházának egyik eme­letén kapott helyet a VÄNDOR- KÖRUS. Vajon milyen az élet ma az együttesben? Kik a tagjai és mivel foglalkoznak? Ml az az erő, ami összekovácsolja, egy- gyé forrasztja és együtt tartja a nem kis létszámú kórust? — Ugyanaz az érzés, arai más énekkaroknál Is él, léte­zik: a zene, a dal szeretető, a közösségi élet igénye. Az az élmény, amivel a közösség megajándékozza az egyént — az éneket vágyó embert —, a- mlkor részese egy-egy i i, egy-egy dal életrehfvásának — mondja Révész László, a kó­rus karnagya. — Nehéz egy dalt életre hívni? — Egy-egy igényesen előa­dott dal mögött hetek, sőt hó­napok sok, sok fegyelmezett­séget, rendszeres gyakorlást követelő munkája van. Az igé­nyességen túl kötelez bennün­ket a kórus múltja Is: követni és továbbfejleszteni a hagyo­mányokat, amelyeket Vándor Sándor alapozott meg. Ez vo­natkozik a kiválasztott művek­re éppen úgy, mint szervezeti életünkre. Dalaink között meg­találhatók elsősorban Vándor Sándor dalai, hazai és külföl­di munkásmozgalmi dalok. Fel­adatunknak tekintjük a mai zeneszerzők műveinek rendsze­res bemutatását Is. Sokfelé já­runk az országban. Szívesen megyünk üzemekbe, művelődé­si házakba. Nemegyszer kap­tunk meghívást KlSZ-építőtá- bnrba is. A kórusban hivatalnoktól nyomdászig a legkülönbözőbb foglalkozású és életkorú em­berek találhatók. Komolyan ve­szik az önként vállalt fegyel­met, a hazai és külföldi sze­repléseket, a heti háromszori próbát. Számos országban si­került öregbíteni a magyar kó­rusmozgalom hírnevét. Beszél­tünk az eddig kapott dijakról, köztük az egyik legrangosabb­ról, amelyet 1970-ben az angol rádió „Énekeljenek a népek“ elnevezésű versenyén nyertek. Birszky Márton Most jelent meg a közös könyvkiadási egyezmény keretében a Madách Könyvkiadó és az Európa Könyvkiadó gondozásában LOUIS AR.AGON'; Sziget a Szajnán című regénye a Világirodalom Remekei sorozatban. A szürrea­lista költőként Indult, s szocialista realistaként számon tartott világhírű francia író regénye voltaképpen ne.qyedik kötete a Való világ című regényciklusának, atnel.vnek egyes kötetet a Bázeli harangok, az Őri negyed. Az omnibusz utasai és a Szipel a Szajnán (eredetiben; Auréiien) című regények. Aragon valö- jában e regényciklusában jutott el a szürrealizmustól az elköte­lezett irodalom eszméjéig, páratlan körképet rajzolva a harmin­cas évek nyugat-európai társadalmáról. Nem kevésbé jelentős írója korunknak az olasz .Alberto Mora­via, akinek mostanában jelent meg két regénye. Az első, a már legendás hírű, magyarul is népszerű A római lány, amely ezúttal immár negyedszer jelenik' meg Kismarton András fordításában. Miért züllik utcalánnyá Adriana, aki gyarlóságában is csupa érzés, csupa szép emberi tulajdonság. Erre a kérdésre keresi a választ a szerző az utóbbi évtizedek egyik legolvasot­tabb regényében. A másik most megjelent Moravia-regény címe 'Az unalom Ez a történet frissebb keletű, mint a negyvenes évek végén író­dott Római lány históriája: első kiadása ugyanis 1960-as kelte­zésű. „Unalmon azt értem — elmélkedik a regényhez Irt műhely­tanulmányában az Író —. hogy a szubjektum és az obiektum között megszűnik mindenfajta kapcsolat, a szubjektum környeze­tének objektumaival az elveszett értelmes kapcsolatot helyreál­lítani. ízubjektum és objektum között régebben mindig egy tár­sadalmi vagy vallási eszme teremtett kapcsolatot... A mai Idők­ben azonban nincs igaznak érzett hitvallás, amely effaita kap­csolatot teremthetne szubjektum és objektum között, amiatt ter­jed el általános kortünetként az unalom“. Tóth Árpádot, a nagy költőt és gyengéden szerető apát idézi fel gyermekkori emlékei alapján leánya, Tóih Eszter: .Apu című irodalmi ritkaságszámba menő könyvében. ..Ki lehet kiváncsi az emlékekre, mel,veket apámról őrzök?“ — teszi fel a kérdést a szerző, s nyomban meg is adja rá a vá­laszt; „Úgy vélem, hogy mindazok', akik' szívesen tudnák meg; mi­lyen Is volt . egy nagy költő a „mindennapi életben". Különleges egyénisége hogyan nyilatkozott meg személyes érintkezésekben? Az ilyen érdeklődésű olvasók számára hozakodom elő családi emlékeimmel Tóth Árpádról“. Legutóbbi könyvismertetéseinkben' kitértünk' már az Ifjúsági irodalomra. Nem említettük meg azonban a legifjabb olvasók asztalára szánt könyveket. Mulasztásunkat ezúttal szeretnénk pó­tolni néhány, különösen szép történet megemlítésével. Minde­nekelőtt az oly népszerű Janikovszky Éva: Málnaszörp és szalmaszál cimü, Réber László mulatságos rajzaival megjelent humoros gyer­mektörténetekre hívjuk tel a figyelmet. Csuda dolgok történnek egy régi házban, melynek titkai között nagy szerep jut százhu­szonegy szalmaszáinak. Ezekkel a szalmaszálakkal csak félig le­het a málnaszörpöt szívni, amelyet pedig felnőttek és gyerekek egyaránt szeretnek. Mi a titkuk ezeknek a különös sza'lmaszá- laknak? — ezt mondja el a kedves história. Még apróbb olvasók számára írta a francia Bemard Clavel: Az éneklő fa ^ című, gyönyörűen illusztrált kiadásban megjelent meséjét, amely elmondja, hogy szólal meg a gyerekek csodálkozására és örömére Vincedon apó. a „halott“ fa. .Az öreg. a fiatal és a pld Szaniszló ez a elme az osztrák Vera Ferra-Mikura történetének, amely Rab Zsuzsa kitűnő fordításában jelent meg magyarul, s amely Romulus Candea pompás rajzaivpl szintén a legkisebb olvasók­nak kíván örömet szerezni. Vigyázzunk a nyelv tisztaságára! Kosztolányi Dezső a XX. századnak egyik legnagyobb és legtudatosabb magyar írója volt. Többször nyilatkozott a nyelvről. Tőle származik ez a mondás: „A nyelv a tudós­nak ereklye, az írónak hangszer, a hírlapírónak fegyver. Közös érdekünk, hogy ez az ereklye minél tisztább, ez a hangszer minél zengöbb, ez a fegyver minél fényesebb le­gyen.“ A nyelv fontos tényezője a művelődésnek és fenn- tartőfa, megőrzője egy-egy nemzet ősi hagyományainak, szellemiségének. Ezért igyekezzünk megtanulni a helyes és fő magyar beszédet, a tősgyökeres magyar kifejezéseket, és kerüljük a felesleges Idegen szavakat. Az idegen szó rendszerint már külső alakjával is elárul­ja magát: minek mondanánk filtert, mikor ez jó magyar szóval szűrő, finánciális helyzetünk is pénzügyi helyzet, az exkurzió pedig kirándulás, a fád beszéd ízetlen, unal­mas, a futball helyett labdarúgást mondhatnánk, szeren­csére már sokan így is mondják. Természetesen a rádió továbbra is rádió marad, a refrénből sem lesz visszasor. Lehetőleg azért kerüljük az idegen szavak használatát, mert a tömeg nem érti. A nyelv életére nem annyira az Idegen szók használa­ta jelent veszedelmet, hanem inkább az, ha a magyar szavak leple alatt Idegen gondolkodásmódot csempészünk bele a nyelvbe. Ha valakinek pl. nem tetszik valami, és ezt Így fejezi ki: ez nem fekszik nekem, vagy ha tetszik valaki vagy valami, és így kiáltunk fel: faj, de jól néz ki — ez már csúnya némeiesség. Pedig hányszor találkozunk ezekkel a nem magyaros kifejezésekkel. A magyar ember csak az ablakon néz ki; ha valami vagy valaki tetszik — így mondjuk: jól fest, jó színben van. Német és szlovák hatás a -nál ragnak nyelvünkben igen elterjedt, megokolatían használata olyankor, amikor sem helyhatározást, sem hasonlítást nem fejezhet ki. ,.Ezek minden választásnál élethalálharcot vívnak“ h.: válasz­táson). A búcsúzásnál megölelték egymást fh.: búcsúzás­kor). Ugyanígy van az eljegyzésnél is (h.: eljegyzésen, -kor, alkalmával). A napi sajtóban gyakran olvashatjuk: egy embernél az évi húsfogyasztás... (h.: egy embernek az évi húsfogyasztása). Az utóbbi években tapasztalhattuk, hogy sokan kénye­lemszeretetből, lustaságból vagy nemtörődömségből nem keresgélnek az anyanyelv szókincsében, hanem jó magyar szó Itelyett szlovák szavakat vagy kifejezéseket használ­nak. A plán, okres, MNV, ]RD íiOH, tajomník, predseda. potvrdenie, dovolenka, vykaz, vedúci stb. szavakkal tele tűdéit magyar beszéd az illető szegénységi bizonyítványa. Aki így beszél, az azt mondja magáról: lusta vagyok n gondolkodásra. Íratlan tömény: úgy kell beszélnünk ma­gyarul, hogy a magyarok mindenütt megértsenek minket. Hisz még így is magyarázkodnunk kell,' ha azt mondjuk: nemzeti bizottság, mert Magyarországon tanácsok vannak, hát ha még národnp vpbor-t mondunk. A szlovákban nincs névelő, a szlovák ember tehát ak kor sem igen használja a névelőt, ha magyarul beszél. Mi is utánozzuk ezt, mert nemegyszer ezt mondjuk: városba megyek. Ha a beszélő és a hallgató ugyanarra a dologra gondol, akkor a fogalom határozott, és at ilyen fogalmat jelentő szó elé határozott névelőt kell tennünk: a város­ba megyek, abba a városba, amelyre mindketten gondo­lunk. Ez a kifejezés: városba megyek nem egy meghatá­rozott várost jelent, hanem a faluval ellentétben bárminő várost. Akkor is vétünk a nyelv tisztasága ellen, ha divatos szavakat és kifejezéseket használunk. Ilyenek pl.: Mi az hngi/t (helyesen: természetesen, persze), régen rossz (na­gyon rossz], csudanicsó (nagyon olcsó], őrült nyugodt (nagyon nyugodt], kibabrált a haverokkal stb. Kerüljük az ilyen kifejezéseket is. Vétünk anyanyelvűnk ellen, ha hibás kifejezéseket hasz­nálunk. Helytelen pl.: Ez alatt azt értfük (helyesen: ezen azt értjük], távol áll tőlem (eszem ágában sincs], arra föl mondta ezt (azért mondta ezt], átbeszélni valamit (megbeszélni, megvitatni valamit), átvettem a leckét (meg­tanultam a leckét), belemegyek a dologba (beleegyezem), ö egy jó ember fő fő ember), ez nem játszik szerepet (ez semmi), kijön a fizetéséből (megél a fizetéséből(, ki van zárva (lehetetlen), a verset kívülről tudfa (könyv nélkül, fejből tudja), olyan nem létezik (olyan nincsj, unom ma­gam (unatkozom!, részemről mondhat, amit akar (felőlem mondhat, amit akar), ez tényleg megtörtént (ez valóban megtörtént), nem tesz semmit (nem baj), túl fiatal, túl nagy, túl erős (nagyon fiatal, szerfelett nagy, igen erős) meg lesz csinálva (megcsinálom), fól veszi ki magát (jói hat, csinos, kellemes), el van utazva (elutazott) stb. Az embert beszédjéről is meg lehet ismerni, de az e- gész nemzet beszédmódjának is vannak bizonyos ismer­tető jelel. A magyar az egyszerűséget, világosságot sze­reti a beszédben is, nem kedvelt a hosszú, tekergós. ka­nyargós, egymásba csavarodott mondatokat, de nem ked­velt az olyan egyszerű mondatot sem, amely agyon van tűzdelve a mondatrészek egész seregével. Gárdonyt Géza jeles írónk gyakorlatból Ismerte a magyar nyelv törvé­nyeit; szerinte a magyar mondatalkotás törvényét, a lélegzés szabja meg. „Ami egy lélegzetre a kellő hangsúllyal el nem mondható, az nem magyar mondat“, lehet a mondat ősz- szeleit (s, de mégse legyen zegzugos, tekervényes. hanem tiszta, egyenes, mint a magyar lélek! A magyar nyelv természetét és törvényszerűségeit leg­jobban úgy sajátíthatjuk el, ha szorgalmasan olvassuk a magyar remekírókat, kiváltképpen pedig népies Íróinkat. PAZDERÄK BERTALAN '' I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom