Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-08-17 / 33. szám
újifiúság 4 Itt állok nyakig a vízben. A víz nagy, hűvös, kellemes — adva hát a fürdés minden feltétele. A vízbe viszont bele is lehet fulladni, ám szó se róla, meg is lehet élni belőle. Mondanom sem kell, az emberek tömegestül választják és választanák a második lehetőséget, hogy a Balatonból megéljenek. Sokaknak sikerült, sokak eltúlozzák, ami sokaknak jó, és többeknek nem az. Mert születhetnek milliószám viccek, hal- és lángossütők, uborkasavanyitók, pecsenyések, szobakiadók, számuk sosem lesz több a hal-, lángos-, uborka- és pecsenyeevök, valamint a szobaigénylők számánál. Ez azt jelenti, hogy nincs hiány és felesleg, s feltehetően nem is lesz. Az arányok tehát jók. De valóban: kezdem a vízzel. Tavaly bemutattak s riportalanynak ajánlottak egy fiatalembert, aki rögvest eltűnt, s nem tudom mi van vele, mi lett az ötletéből, amely valahogy így szólt, bányász- szunk tőzeget a Balatonból, óriási érték. Dgy bányásszunk, hogy a művelet metódusa folytán nyerjünk szigeteket a Balatonban, s a szigetekkel új partokat, amelyek hovatovább itt mindennél többet érnek. Nincs merszem az ötletet kommentálni, mert nem tudom, enyhítené vagy fokozná- e a balatoni zsúfoltságot. De feltételezem, hogy a csillagászati telekárakat csökkentené az ötlet megvalósítása. Mindenáron a vízről akarok beszélni, s akaratlanul is a földről szólok, zátonyra futok, szárazföldről beszélek, amely a vízparton telket jelent, s a telek itt a víznél jóval többet, értékesebbet. Persze ez nem az útlevéllel érkezők problémája, de azért összefügg vele, ahogy a telekár az ágybérrel összefügg. Mert a turistát mindenekelőtt az érdekli, mennyit kell fizetnie ágyért, kosztért, szabadságért. Tudvalevő, hogy az attól függ... Mitől is? Felsorolni nehéz és felesleges. Egy bizonyos: a turista kényelme anyagi lehetőségeivel arányos. Vannak persze kivételek. A tihanyi apátságot üres zsebbel is megtekintheted, s bizonyos lehetsz benne, hogy téged jobban megfog a történelmi hangulat, mint a Chervolettel az apátság bejáratáig felkapaszkodókat, akikről se jót, se rosszat, csak a valóságat. Tisztelet persze a kivételnek. Ez a valóság bizony sajnálatos. Hősei közül néhányat akár nevén is tudnék nevezni, s a tucat letagadhatatlanul kúnsági név elé a mai valóságnak megfelelően kénytelen lennék odaírni, hogy sir vagy mister iksz és ipszilon. Évek óta egyazon helyen nyaralok, így évek óta alkalmam van találkozni egyazon X. úrral, illetve mister Iksszel, akit a nosztalgia és azonkívül még valami rendszeresen hozzáhúz a Balatonhoz. Talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy az egész partvidék night clubjaiban, borharapóiban, éttermeiben és csárdáiban ismerik személyét, autóját, jachtját és keservét, udvaroncait, gavallériáját. S mert róla s a hasonlókról nagyon sokat lehetne beszélni, inkább nem is mondok többet. Azért nem, mert az irigykedés látszatát kelthetném, ami ugyancsak nem fedné a teljes valóságot. A Balatonhoz — akárcsak Rómához — természetesen utak vezetnek, kifogástalan utak. A hétvégi közlekedési dugók paradox módon mégis az utak színvonalát igazolják. Szirénázó rendőrautók, repülőgépek szorgalma oldja fel végül is a sokkilomé- ternyi hosszú autókaravánok megmerevedett oszlopát. Nagyvonalú, tetszetős élmény az ilyen dugóba belekerülni. Persze csak egyszer és nem többször. Kilépsz az apátság ősi ajtaján, s hallod, amint egy turista azt mondja valakinek. „Ateista létemre is imádkoznivaló kedvem támadt. Persze már nem tudok.“ S látsz ott egy szobrot, amely még csak két éve áll ezen a helyen, de már annyira beletartozik a képbe, mint ahogy az eltűnt tihanyi echó hiányzik belőle. Amerigo Tot, a Rómában élő magyar származású szobrászzseni „Őfelsége a kilovatt“ című szobráról van szó, amely a két évvel ezelőtti kiállítása anyagából, a művész ajándékaként maradt Tihanyban. Megnézed a kis falumúzeumot, amelynek egyik udvarán épp a nyugatnémet televízió forgat filmet, a népviseletbe öltözött csár- dásozó magyar táncosokat fotografálja. Megnézed a fazekasházat, s mert annak gondnoka bizony kevés tájékoztatást tud adni. gyanútlanul az udvaron csecsemőt ringató kedves fiatalasszonytól érdeklődsz a fazekashagyományok felől. És kisül, hogy a fiatalasszony nem más, mint Bart Lídia, az ismert művész, kinek itt a házban van a műterme, pontosabban fazekasműhelye. S mert a műhely nem múzeum, hanem al- kotóhely, a sok kíváncsiskodó közül neked mégis sikerül betekintened titkaiba. Csodálod a mestert, munkáit, a fazekasműheiy varázslatos, egyedi légkörét. Lenézel a hegyről, és nagyon sokat látsz a Balatonból. Illyés Gyula csodálatos ver- scskötetének címe jut eszedbe: Dőlt vitorla. Persze, hiszen letagadhatatlanul fejedben motoszkál a Mester meglátogatásának gondolata. És Borsos Miklós szobrai, rajzai is életre kelnek. Balatonfüred ugyancsak sok mindent juttat az eszedbe — elkerülhetetlenül felfedezed a Blaha Lujza-villát, végigsétálsz a Rabindranath Tagore sétányon, ahol a partot várakozó, türelmes horgászok népesítik be. Megnézed a szobrokat, Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotásai-e azok? Mert a mester ugyancsak hozzátartozik Füredhez, mint Ti- hanyhoz Illyés Gyula, Németh László, Borsos Miklós. Balatonfüred már erősen az Anna-bál e- lőkészületeinek lázában él. A százvalahá- nyadik lesz az idei, s a plakátok így hirdetik: Nemzetközi Anna-bál. Badacsonyból csak a megérkezésre emlékezhetsz, még az első pohár kitűnő borra. Mert ha először jársz Badacsonyban... Balatonalmádin sétakocsikázhatsz. Nagy- vázsonyban sétalovagolhatsz. Fűzfőn beállhatsz a koronglövészek közé, a tihanyi a- pátsági templomban neves művészek orgonahangversenyeit hallgathatod, láthatsz színházat, bábszínházát, számtalan múzeumban, képtárban kiállításokat tekinthetsz meg, minden egyes Balaton-parti szabadtéri színpadon könnyen kivárhatod a látni- és hailanivalöt, hiszen a magyar táncdaléne- kesek, szórakoztató művészek csoportjai valahányat sorrajárják. Van itt bridzsver- áeny, néptáncfesztivál, kórus, balett, honvédelmi nap és lottósorsolás és koktélhajó. Nem lehet pi'edent felsorolni. S persze nem lehet kihagyni magát a Balatont. S nem lehet kihagyni az egyformán jé ételeket és borokat, amelyeket viszont — színhelye válogatja — nem egyforma á- rakért fogyaszthatsz el. S nem lehet kihagyni a dinnyét, a sárga-, a cukor-, a görögdinnyét — bagatell áron megkapod, leülsz vele a földre, pádra, mólóra, eszed, és abban bízol, hazajövet már idehaza is találsz, de hiába keresed, még nincs. Kijöttem hát a vízből, mert ha még egy hétig maradok, most itt állnék nyakig az adósságban. KESZELI FERENC Veröfényes nyári reggelen Indultam el kerékpáron Bratislavából; ismerkedni a Csallóközzel, a Csallóköz embereivel. Ahogy elhagytam a várost, végeláthatatlan síkság terült el előttem. De hadd hívjam magammal önt Is, kedves olvasóm, jöjjön velem gondolatban, barangoljuk át e- gyUtt a CsallóköztI talkám“-má válik. Hihetetlenül gyors f a kiszolgálás. Talán csak azért, mert * itt is olyan fiatal a személyzet? Le- Ij hét. jó néhány bratislaval étterembe is szükség lenne hasonló fiatalokra. Bratislavától számítva az első csallóközi város Somorja (Samorín) Itt megpihenünk. Ahogy belépünk egy kis büfébe, egy idős bácsin akad meg a szemünk: rengeteg aprópénzt szed elő, lerakja a pultra, aztán számolni kezdi. — Honnan van a bácsinak ennyi aprópénze? —■ Hát a piacról — feleli a világ legtermészetesebb hangján. — Ha szabad kérdezni, hogy hívják a bácsit? — Bugár Ferenc vagyok... Hetvennyolc éves. Kis piactere van Somorjának. ö- reg nénikék, bácslkák árulják itt portékájukat: zöldbabot, uborkát, sárgarépát, spárgatököt — valóban fillérekért. Az ár talán már nem is érdekli ezeket az embereket. Az az érzésem, hogy csak megszokásból jönnek ide minden csütörtökön. Somorjától » hatvanhármas müi'iton megyünk tovább. Letérünk a főútról, és egy kis kerülővel kijutunk a Duna partjára, a körtvélyesi (HruSov) halászcsárdához. Nincs valami rekkenő hőség, de a folyó fürdőzökkel van teli. A parkoló gépkocsik Jelzéséről leolvasom, hogy akad köztük jó néhány külföldi Is. — Milyen frissítőik vannak? — kérdezzük az egyik pincértől. — Sör, dzsúsz, kofola, limonádé és vannak kitűnő mustjaink Is. — És milyen ételek közt válogathatnak a vendégek? — Specialitásunk a pisztráng, a halászlé és a rántott ponty. A teremben, ahol ülünk, egy tv- készülékre hasonlító gép színes filmeket vetít. Természetesen a megfelelő zene sem hiányzik. — Ez egy Rove Ami nevezetű angol gyártmányú gép, Ausztriából kaptuk. — Mindjárt az első percben feltűnt, hogy a pincérek itt kivétel nélkül nagyon fiatalok. Maga például hány éves? — Huszonegy. — A nevét is elárulná? — Takács Zoltán vagyok. ideig a kilencéves iskola épületeként szolgálta a falut, a közelmúltban pedig a Belügyminisztérium vette meg raktárhelyiségnek. Az épület utoljára a Pongrácoké volt. Pipagyújtogató — így hívják a környékbeli lakosok azt a kis sirkertet, ahol az 1Ö48-49. évi szabadságharc három hőse pihen: „Mézes József, Pogrányl József és Pauman Ferenc nógrádmegyeiek a harminchetedik honvéd zászlóalj harmadik századjából.“ A sírkert közepén álló emlékművet 1861-ben állíttatták „Csallóköz hölgyei“ az 1849. május 12-én a közeli ütközetben elesett honvédek emlékére. Álljunk meg Itt mi is egy percre, hajtsuk meg fejünket a hősök közös sírja előtt! Kilenc kilométerre vagyunk a Csallóköz metropolisától, Dunaszerdahely- töl (Dunajská StredaJ. Egy nádfede- les házikó áll előttünk: a Kondorost csárda. Önkénytelenül is Petőfi Alföldje, s az alföldi csárdák jutnak eszembe. Do kerüljünk beljebbl Csak le kell ülnünk, asztalunk hamarosan mesebeli „terülj, terül] aszA dunaszerdahelyl Duna] Hotelben vagyunk. — Milyen a forgalmuk most nyáron. a turistaidény kellős közepén? ~ Nagyon sok vendégünk van mostanában, sajnos így kapásból nem tudom megmondani, hogy pontosan mennyi. Főleg a szocialista országokból vannak vendégeink, a Bulgáriába és Romániába utazó turisták is igénybe veszik szolgálatainkat — válaszolja Szászlkné a hotel portáján. —0— Késő délután van. Kedves olvasó és elbúcsúzom öntől. Remélem, jól érezte magát velem a Csallóközben. Még mindig a 63-as műúton haladunk. Rövidesen hatalmas park tűnik fel előttünk: a nagyszarvai (Rohov- eej kastély kertje. Az érdekesség kedvéért ide Is betérünk. Az 1570-ben épített kastélyt bizony igen elhanyagolták. — Éppen most renoválják — mondja Vízvárt józsef —, a kastély egy imjw
