Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-08-10 / 32. szám

UBORKA mint szépítőszer Ax uborka, mint szépségápolö szer már ősidők őta Ismeretes. Régebben ugyan csak a levét használták M, újabban azonban az uborkahéj előnyeit is felfedték. Tehát amit azelőtt a szemétbe dobtunk, ma nagyon is megbecsüljük, és joggal, mert az ubockahéj igen gaz­dag vitaminokban, táplálja, puhítja, fehéríti az arcbőrt. A frissítő-hűsítő hatás pedig a kén- és foszfortarta­lomnak tudható be. Csak egyre kell vigyázni; az uborkahéjat ne hagy­juk sokáig hánykődni, lehetőleg azonnal a lehámozás után használjuk tel. A levegőtől ugyanis — az oxigén hatására — a biológiailag fontos anyagok nagy része értéktelenné válik. Milyen médon alkalmazzuk az uborkahéjat? Arcun­kat meleg vízzel megmossuk, ma.jd szépen egymás mellé fektetve beborítjuk héjakkal. Még erősebb lesz a hatás, ha kezünkkel jől hozzányomjuk artunkhoz Ezután vékony, ritka anyaggal lazán lekötjük, hogy megakadályozzuk a bőr lélegzését. 20-25 perc alatt a bőr már elég tápanyagot szívott magába, tehát a hé­jakat leszedhetjük, de a levet még ne törüljük le, hagyjuk ra.jta kb. 5 percig. A „folyamatot“ hideg bo­rogatással fejezzük be, vagy pedig lemossuk arcunkat meleg, lágy vízzel és bekenjük tápláló krémmel. Ha nincs elég időnk Ilyen kezelésre, az uborkahéj­jal jől dörzsöljük végig arcunkat. Ez is segít, persze nem annyira, mint a pakolás. Az uborka a tisztátalan arcbőrnek régöta Ismert or­vossága. Nyersen, a héjával együtt együk. Ennek a bőr­re gyakorolt kedvező hatása mellett még vértisztitő szerepe is van. Ezek után pedig Íme egy finom uborkacsemege a meleg napokra: Egy szép nagy uborkát folyó víz alatt kefével jól megmosunk és kb. 3-4 cm-es darabokra vágjuk, majd kávéskanállal mindegyiket kibelezzük. Az üregeket a következő pikáns töltelékkel töltjük: 5 dkg vajat 5 dkg csemegetúröval habosra keverünk, hozzáadunk 2 apróra vagdalt keménytojást. 4-5 finomra reszelt hó­napos retket, 2-3 szétnyomott szardíniát és egy ka­nál apróra vágott metélőhag,vmát. Megsózzuk és meg­töltjük vele az uborkákat. Mindegyiknek a tetejére paradicsom-,.kalapot" teszünk. és mint csemege Habár még javában I tart a strandszezon, és a nyár vége még távolinak tűnik, ruházatunkkal már gondolnunk kell a hűvö­sebb napokra is. Képein­ken két erre megfelelő modellt mutatunk be. Mindkettő kétrészes, de azért nagyon különbözik egymástól. Az első ere­detiben fehér műszálas vászonból készült, de vé­kony szövet is alkalmas rá. A felsőrész kabátka­szerű, testhez simuló, középen hólpánttal gnm- bolódik, s ez a pánt a szoknya elején is folyta­tódik. Az állógallért, a mandzsettákat és a fel­sőrészen elhelyezett zseb- patnikat is egy ilyen höl- pánt képezi. A másik modell felső­része tunikaszerű, szin­tén testhez simuló. A ru­ha dísze az elütő színű pántozás, amely egyben nagyon praktikus is, mert rövid ruha hossza bbítá Sára is alkalmas. A ru­ha eredetiben sárga vá­szonból készült, fehér és sötétkék pántozással. Az övön és a sálon a hat- madik szín a ruha anya­ga. (Külföldi modellek) Veronika válaszol Jelige: „ERVIN 1970" (19 éves) Megértem bánatodat, kislány, és nem akarom azt mon­dani, hogy nem kell rágondolni, majd elfelejted az egé­szet. Nem, ezt nem fogod egyszerűen elfelejteni, hiszen ez ellenkezne azzal, amilyennek a leveledből megismer­telek. Dgy látom, értelmes, rendes lány vagy, s ezen aem változtat a fiú viselkedése sem. Olyasmire persze ne gon­dolj, hogy tönkretette az életedet. Megkeserítette egy idő­re, ez bizonyos, de rajtad múlik, hogy időivel túl tedd magad rajta. Egyébként ne érezz sem lelkUsmeretfurdalást amiatt, ahogy te viselkedtél a flúiml szemben, és ne is szégyelld magad érte — megérdemelte. Habár nem min­dennapi dolog, hogy ösztönszerűen cselekedtél. Most már csak az a fontos, hogy ne zárkózz el az em­berek elől. járj fiatalok közé. Nem mondom, hogy azon­nal partnert keress, várj egy kicsit, és főleg igyekezz jől kiismerni azt, aki mellett döntesz. Bízom benne, hogy ta­lálsz olyan férfit, aki őszintén fog szeretni, és meg Is becsül majd. Jelige: FAJÖ SZIV" (18 éves) Nem látok valami nagy szerelmet sem a fiú, sem a tel részedről. Az a benyomásom, hogy megszokásból hitege-’ tltek, egymást, minden belső meggyőződés néikUI. Ha a Uó egyszer mégis hazajön látogatöba, beszélj vele erről, a személyes találkozás sok mindenre fényt vethet. Jelige: „FÉLEK, HOGY JATÉK AZ EGÉSZ“ (20 éves) Véleményem szerint semmilyen problémáról nincs sző. Kérdezze meg nyíltan a fiútól, miért nem fogadja el a meghívását, és mondja meg neki — úgy, ahogy nekem megírta —, furcsállja, hogy mindig csak akkor találkoz­nak, amikor maga a rokonait látogatja. További visel­kedését a választól tegye függővé. Jelige: „MEGŐRJÍT ENGEM EZ Ä SZERELEM" (17 éves) Ha a fiú ennyire fél a bátyjátöl, hagyd öt. Ha csak egy kis önérzet is lenne benne, régen megmondta volna ne­ki, hogy szeretitek egymást, és ebbe neki semmi bele- szölása nincx. De ő hallgat, még hozzád sem szól. Nem gondolod, hogy ez nem viselkedés egy szerelmes fiú ré­széről? Jelige: „EZEK UTÁN MIT TEGYEK?" Hát bizony, a fiú nem nagyon érdemli meg a bizalmát. De ahhoz, hogy tanácsot adhassak, tudnom kellene, je­lentkezett-e valóban, és mit hozott fel a mentségére. VERONIKA „NYÄR“: A sötétkék vásznat jól vá­lasztotta kissé molett alakjához, és ml ezt a tervezésnél is figyelembe vettük. A ruha egybeszabott, lefelé bővülő, elöl végig cipzárral csukó­dik. A sajátjából készült gallér fölé fehér piké gallért is viselhet (rágom- bőlös legyen). A cipzár két oldalán végig egy-egy 2 cm széles piros far­kasfoggal szegett fehér pánt húzódik; a tarkasfogas fehér pánt az ujjak szé­lén és a zsebpatnikon ismétlődik, a gallért pedig körül farkasfog díszíti. „ZSÖ“; 1. A csipkeruha lehet sma­ragdzöld, halványsárga vagy a lilának egy világos, meleg árnyalata. A ter­vezett ruha kérésének megfelelően ro­mantikus stílusú, felsőrésze különsza­bott, de egybe van dolgozva a szok­nyával. A felsőirész spicces kivágású, szabását a csipke színével egyező egy cm széles szaténpánt hangsúlyozza. A fent puffos ujjak feszes ujjakban tolytatödnak. Az ujjak alja és a slicc szintén szaténnal szegett, valamint a kis gombok is. A kombiné a ruha szülével egyező legyen. Örülünk, hogy a részére tervezett modellekkel eny- nyire meg van elégedve. 2. Nem ir­ta meg a szeme, színét. Ha barna, zöld szemhéjfestéket, ha kék, akkor kék festéket használjon. Csillagokból horgolt terítő B. LASZLÓNÉ: Ä horgolt terítő a modem bú- torzatú lakásokba is illik, csupán a minta és a forma módosult a modem vonalakhoz. A térítőnek a széle nem csüng le az asztal szélén és nem is fedi az egész asztal tetejét, hanem futőszerüen ta­karja. Kérésére nem túl modern, de azért modern lakásba illő, cslllagoikból összeállított térítőt köz­lünk. Tetszés szerinti méretben készítheti. 80-as fonálból egy csUlag mérete 7x7 cm. 1. sor; 14 láncszemből gyűrű. 2. sor: A gyűrűbe 20 eg.vfáhajtásos pálcát hur­kolunk. 3. sor: 7 egyráhajtásos pálca és 5 láncszem is­métlődik körbe négyszer. 4. sor: A héttagú ptólcacsoportra 5 egyráhajtásos pálca kerül, az első és utodső pálcánál fogyaszt­va. 4 láncszem után az ötláncszemes Ívbe 3 két- ráhajtásos pálca, 3 láncszem és 3 kétráhajtásos pál­ca kerül (a továbbiakban kétszer háromtagú pál­cacsoport). 4 láncszem után ismétlünk. 5. sor; Azonos az előzővel, de az öttagú pálca­csoportra 7 egyráhajtásos pálcát horgolunk, az első és utolsó pálcánál szaporítva. 6. sor: 9 eg.yráhajtásos pálca, 5 láncszem, 3 Icét- ráhajtásos pálca, 5 láncszem. 3 kétráhajtásos pál­ca és 5 !á.ncszera váltakozik. 7. sor: 11 egyráhajtásos pálca, 6 láncszem, 1 há­romszor háromtagú pálcacsoport és 6 lánoszem is­métlődik a soron. 8. sor: 9 egyráhajtásos pálca, 7 láncszem, 1 két­szer háromtagú páloacsoport az ismétlődő motí­vum fele. 3 láncszem után a másik oldal szim­metrikus. 9. sor: 7 egyráhajtásos pálca, 8 láncszem, 3 — egymástól 3-3 láncszemmel elválasztott — kétszer háromtagú pálcacsoport és 8 láncszem ismétlődik a soron. 10. sor: 5. egyráhajtásos pálca és 9 láncszem u- tán 5 — egymástól 3-3 láncszemmel elválasztott — — kétszer háromtagú pálcacsopoctot horgolunk. 9. láncszem után ismétlünk. 11. sor; Azonos az előzővel, de csak 3 egyráhaj­tásos pálca készül, előtte és utána 10-10 lánc­szemmel. 12. sor: 1 egyráhajtásos pálca és 9 láncszem u- tán 6 láncszem és 1 hatláncszemes hamdspikő vál­takozik a kétszer háromtagú pálcacsoportok fölött, mindig a láncívekbe öltve. 9 láncszem után ismét­lünk. A Csillagokat 2-2 szélső, a háromtagú pálcacso­port közepén levő pikőkkal kapcsoljuk a kép sze­rint. 4 csillag között — minden csillagon a har­madik kétszer háromtagú pálcacsoport középső pi- kója szabadon marad. Az összekötő pők azonos á csillag első-hanmadik sorával, de az ötláncszemes Ivek közepén kapcsol­juk a szabadon maradt pikőkat. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom