Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-30 / 48. szám

4 Új ifjúság

Furcsa szerzet az ember. Sok mindenre hajlamos. A többi között arra is. hogy ha vaiamit sokan és ráadásul gyakran emlegetnek, bizonyítgatnak előtte, előbb vagy utóbb elhiszi. Miért ne hinné el éppen azt, hogy nálunk pedig már nincsenek tőkések. Hát hogy is mondjam — de mennyire hogy vannak. Miért ne. Törvényeink nemhogy tiltják, inkább támogatják ezt a tökésedő folyamatot. Anyagilag éppenúgy, mint erkölcsileg. Hogy hogyan és miért? Az bizony igaz, hogy a kérdés erősen jogosnak tűnik, ám ehhez még magyarázat is kell. De azzal várjunk inkább, maradjon a végére.

Az elnök Bomstein Lászlóhoz, a fiatal mérnökhöz küldött, mondván, erről ő tud többet beszélni. Szenvedélyes szölőpárti. Nemhiába már a neve Is Bor-ral kezdődik.

A fiatalember valóban készségesen vállalkozott a kalauz meg az interjúalany szerepére.

— Celenk Ferenc elnök már elárulta, hogy nagyarányú szőlőtelepítésbe kezdtek. Mi volt az indító oka annak, hogy éppen Őebovce (Csáb) és Koslhovce (Dacsókeszi) egyesített szövetkezete fogott ilyen nagy vállalkozásba? Azért mondom, hogy éppen, mert tudtommal ezen a vidéken-olyan háromemberes borokat termeltek, hogy attól nem megjött, hanem elment az ember kedve. Vagy nem így van? — kérdeztem bevezetőül.

Nevetett egy nagyot, csak azután válaszolt.

— Mondaná csak ezt ott kint a pincéknél egy őstermelőnek! Haja]! leszedné magáról még a keresztvizet is. Merthogy az ő bora! Olyan nincs több a faluban. Az olyan, mint az anyatej. És mindenki ezt mondaná. Egyébként erről személyesen Is meggyőződhet, ha van kedve kisétálni a pincékhez.

— Engem inkább csak az érdekei, hogy valóban háromemberes-e az itteni hegyek leve.

— Van azok között még négyemberes is — mondta olyan egykedvűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nekem azonban tovább fúrta az oldalam, mi van ennek a nagy vállalkozásnak a hátterében. Meg is kérdeztem, azaz...

— Hiszen akkor...

Nem folytathattiam. Mint aki fél a folytatástól, félbeszakított.

— Most akkor sem tanácsos erről beszélni, főképp az idősebbek előtt nem, mert...

Hirtelen elhallgatott. Ki ne érezte volna, hogy éppen a lényegeset nem mondta még ki. S mert hallgatott, én folytattam.

— Én arra gondoltam, hogy ha itt, ezen a vidéken ilyen szőlő, illetve bor terem, akkor minek kell itt 200 hektáros szőlészetet létesíteni. Ki veszi meg a magántermőt.

Elmosolyodik. (így már mindjárt más. ez jobban illik a korához, mint a morcosság).

— Éppen erről van sző. Tavasszal már 74 hektár szőlőnk lesz. Most 53 hektár van. ebből 22 már termett. De egyetlen magántermő tőke sincs az új telepítés között. Nem is lesz. És itt kezdődik az, amit abbahagytam.

(Egészen belemelegedett a magyarázatba).

— Rendelet szabályozza, hogy a magántermő tőkéket fokozatosan fel kell számolni. Ez ment is, persze nem minden zökkenő nélkül. Mert gondolja csak el, kiszántani egy szőlősgazda évekig, évtizedekig ■ dédelgetett tökéit, ez bizon.v nagy dolog volt. De szükségszerű.

Arra terelődött a sző, hogyan kárpótolják majd a kiszántott tőkék gazdáit, lesz-e szőlőlé a pincéjükben. Hogy lesz, ahhoz nem fér kétség. Kapnak a szövetkezettől. nemes szőlőből minőségi bort. Persze a beindulással még sok a gond, a probléma, a bizonytalankodás. s a másik részről a bizalmatlanság sem ritkaság.

Miközben erről beszélgettünk, lassan ki is értünk a már hegynek is beillő domb tetejére, oda, ahol a meredekebbik oldalon a pincék sorakoznak. Nem egyvonalban. hanem cikcakkban és lépcsőzetesen. Hogy miért úgy, arról akkor nem is gondolkodtam. tájban gyö■ • ■

nyörködtem. Az ősz ugyan már erősen birtokába vette a természetet. de az ölelkező dombok, az enyhe lankák, a gazdagon termő völgyek így Is festői képpel tárulkoztak ki előttünk. Petőfi felejthetetlen sorai jutottak eszembe:

„Kiülök a dombtetőre.

Onnan nézek szerteszét.

Hallgatom a fák lehulló

Levelének lágy neszét.“

Ami az idézett első részét illeti, azonos volt helyzetünkkel, csak mi nem ültünk, hanem állva szemléltük a tájat. Ám a másik két sorba. az őszi romantikába, a lírai levélhullásba beledübörögtek a szemben levő domb oldalában dolgozó erőgépek, s így a lágy neszből semmit sem neszelhettUnk. Annái inkább felfigyeltettek magukra a gépek.

— Na, látja — magyarázta Bomstein mérnök —, azon a parton is szőlő lesz. Azért kell a nehéz gépekkel jó mélyen megművelni azt a földet. Még a szikladarabokat is el kell tűntetni, hogy megfelelő ágyait készíthessünk az új, a nemes fajtáknak. Ezeknek már nem megfelelő az olyan talaj, mint amilyenről a magánteimök elég bő termést adtak. Ezek csak a gondos, alapos munkát hálálják meg, higgye el.

Elhittem, miért ne hittem volna el. Hallott már ilyesmit az újságíró sokszor. Nem is amiatt érdemel említést, mintha valami újdonság lenne. Figyelmemet az a meggyőződés ragadta meg, ahogyan mondta. Kiérződött belőle az ügy, a szőlőtelepítés iránti lelkesedés, a szilárd akarat. Klkiván- kozott belőlem a kérdés.

— Vajon a többi fiatal is eny- nyire szívügyének tartja a, telepítési program teljesítését?

— Mi másra alapozhattuk volna a nagy tervet, ha nem a fiatalokra ? Ez egyébként a választási programnak is sarkalatos tényezője. A korszerű termeléshez, a korszerű technikához tanult fiatalokra van szükség. Érteni keli a szőlőhöz, a borhoz meg a gépekhez is.

— És akik mégsem mehetnek tanulni?

— Ennyi szőlővel akad majd munka mindenkinek, aki csak doi- gozni akar. Különösen a lányok és asszonyok ügyes kezére lesz nagy szükség. Illetve már van is. De ezért ők aligha haragszanak, inkább örülnek neki. mert másutt ezen a vidéken nagyon kevés a munkalehetőség.

A nagy munka természetesen komoly beruházással is jár. Pajer József üzemgazdász szerint a talajtól függően 100—200 ezer korona beruházást követel egy-egy hektár betelepítése.

— Ilyen nagy beruházás kifizetődó-e? — kérdeztem.

Erre Bomstein mérnöktől kaptam választ.

— Két szempontból is kifizetődő. -Az új telepítés bizonyos részét legelőnek is alig lehetett használni, de a többin sem nagyon lehetett átlagban háromezer-négyezer koronánál nagyobb értéket kitermelni. A szőlő 80—70 mázsás hektárhozamot ígér. Tehát 40—50 ezer koronáról van szó. És a másik: a munkalehetőség.

— Kapnak-e a banktól elég kölcsönt a beruházás fedezésére? — Erre a kérdésre a két fiatalember összenézett. Pajer üzemgazdász elnevette magát.

— Azt mondják a szomszédok, könnyű nekünk, mert a hnb-tit- kárunk. Ján Mösiar a bankban dolgozik. De ez csak afféle húzás. Tény, hogy kölcsön néiküi, készpénzért telepítünk (az államtól csak az ezzel járó támogatást, szubvenciót kapják), ne mondhassák a fiatalok, hogy az ő nyakukra hagyjuk az adósságot. Ezt a miliiáidokat éró sok tízezer tőkét adósságmentesen örökiik.

Hát ami azt illeti, gazdag örökség. Ezekből a jól termő nemes tőkékből többszörösem annyi jut majd egy-egy személynek. mint ezelőtt az egész családnak.

S még mondják azt, hogy nálunk már nincsenek tőkések.

Haraszti Gyula

72. Csontos Norbert

73. Ivanics Zsuzsika

74. Bernátta Andrea

75. Sárii Andrea

78. Béták Éviké

79. Turtev Péterke

76. Kobza Évike

77. Farkas Csaba

Lejárt a bébiszépségverseny fényképeinek beküldési határideje, és számunkra elérkezett az első számadás ideje. Aznap a szerkesztőség legnagyobb szobájában csak postai levelezőlapokra ragasztott szelvényeket lehetett látni, asztalt, székeket, szőnyeget nem.

A beérkezett szavazatok mennyiségéből arra következtethetünk, bogy olvasóink minden gyerek szépségét értékelték, és ízlésükkel mi is egyeitiértünk. Figyelmeztetjük azonban azokat az olvasóinkat, akik szelvény nélküli levelezőlapokat küldtek szerkesztőségünkbe,

hogy hibáztak. Szavazataik érvénytelenek. Különösen sok érvénytelen szavazatot kapott a Pásztor J. nevű fiúcska.

Minden gyerek csodálatosan szép, a maga módján különleges, de kedves, huncut, hízelgő — szóval aranyos, és igazán nehéz köztük különbséget tenni, mert az árnyalati eltérést a szülő is inkább megérzi, mint meglátja. Ezért ml is úgy határoztunk, hogy sorrendben sem teszünk különbséget az öt legtöbb szavazatot kapott gyerek között és egyforma jutalomban részesítjük mindnyájukat.

Az Oj Ifjúság bébiszépségversenye első részének öt győztese:

Durenka LacUta. Szabó Gabika, Maiagyi Attila, Lengyel Beáta, Tóth Andrea.

Mindnyájan 100—100 korona pénzjutalmat kapnak. Eredeti elhatározásunkat, hogy játékokkal és ruházati cikkekkel jKtalmazzuk a győzteseket, megváltoztattuk, mert hiszen mindenütt a szülő tudja a legjobban, mire van a gyereknek szüksége.

Több levelet kaptunk azoktól a szülőktől, akik gyermekének fényképét eddig még nem közöltük. Kérjük, ne türelmetlenkedjenek, minden fényképet közlünk, ha az jó minőségű és határidőig érkezett szerkesztőségünkbe.

Röviden összefoglaljuk a verseny lebonyolításának módját: négy eg^ás után megjelent számunkkal zárjuk a bébiszépségverseny második részét. Olvasóink már a közlési idő alatt küldhetik a szavazataikat, de legkésőbb a negyedik szám megjelenése után. Ismételten figyelmeztetjük olvasóinkat, hogy csak a szelvénnyel, illetve szelvényekkel ellátott szavazatokat tekintjük érvényeseknek.

kiAlűtAssal a jövőbe

A kilövő pálya kicsinyített mása

, Csak a legcsodálatosabb hangszerhez, az orgonához I tudnám hasonlítani ezt a rakétát

(Néhány szó a szovjet tudomány | és technika napjai alkalmából rendezett kiállítás kapcsán.)

Éveken keresztül jöttek az űrkutatással kapcsolatos hírek. Az elsőkre emlékezem, szinte lázba hoztak bennünket. Amikor Jurij Gagarin az emberiség történetében elsőként kilépve a Föld vonzerejéből, az űrben keringett, arra kértük pszichológiatanárunkat, hogy hagyjuk egy pillanatra a rendes tananyagot s erről az eseményről beszéljünk. Az egyetem épülete szűknek tűnt. végül kint a parkban, a szabad ég alatt próbáltuk felmérni, mit Is jelentenek ezek az események az emberiség számára.

De mit is tudtunk valéjában az ürkntatásrél? Amikor i 1957. okt. 4-én felbocsátották az első bolygőt, a híres szputnyikot, fizikatanárunk becslése szerint akkora rakétára volt szükség, mint egy tízemeletes épület.

Nemrég jártam a Szovjetunióban, módomban állt megtekinteni a „Nemzetgazdaság eredményei“ című ál- | landö kiállítás űrkutatási pavilonját is. S mint Ilyen- j kor lenni szokott, a valóság jobban lenyűgözi az embert, mint az elképzelései, még akkor is, ha esetleg i egyes részleteiben alább kell adnunk a dolgokat. Igaz I ugyan, hogy az első rakéta, s a többi sem volt olyan nagy, mint egy toronyház, de Így is bámulatos. i

És most pedig mindezt nehéz konteinerekbe rakták, | kerekekre szerelték, s elhozták Prágába, hogy a cseh- | szlovák-szovjet barátsági hőnap keretén belül tartott szovjet tudomány és technika napjai alkalmával rendezett A világűr a békének — a tudomány az emberiség- i nek című kiállításon bemutassák hazai közönségünk- | nek. !

A prágai július Fuőík Kultúra és Pihenés Parkjának bal szárnyában levő négyezer négyzetméternyi területű kongresszusi terem egy döre kicsinyített világűrré változott. A látogató, aki belép, egyszerre a csilla.gok közé kerül, kartávolságnyira tőle ott van a különböző bolygók, rakéták, űrállomások mása. Ezt látva. legalább részben el tudjuk képzelni, mit is jelentenek azok a szavak, hogy világűr, űrkutatás, űrhajós, bolygóközi állomás stb. ütvén különböző, eredeti formájú és nagyságú, az űrkutatással kapcsolatos tárgyat tekinthet meg a látogató. Ezenkívül számtalan makett, fénykép, különböző grafikonok, rajzok és a két űrhajós festő, Leonov és Szokolov festményei.

Ennek jelentőségét növeli az a tény, hogy a kiálff- tott tárgyak első Ízben hagyták el a Szovjetunió területét, s maga a kiállítás a legnagyobb, amelyet ebben az évben külföldön rendezett a Szo-vjet Tudományos Akadémia.

De más érdekességgel is találkozik a látogatö: megtekintheti a videotelefont, a vasnál is szilárdabb szili- kát üveget, és még sok más hasonló, korunk tudományos csodái közé tartozé tárgyat. A Szovjet Tudományos Akadémia kiállításán a jövőbe is eljut a látogatö, mert hiszen ezek a tárgyak a százedfnrdulé s a huszonegyedik század emberének a használati cikkei lesz - nek. Németh István