Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-26 / 4. szám

új ifjúság 4 (Folytatás az 1. oldalról) tesen a társadalom, a nemzetgazdaság igényei is vál­tozóak. Ha nem akarunk néhány év múlva a gazdaság egyes szakaszain szakember- s munkaerőhiánnyal küz­deni, akkor minden foglalkozási ágban; mind a szellemi mind a kétkezi munkában utánpótlást kell nevelnünk. A rátermettebb, ügyesebb fiatalok igényesebb pályát, a gyöngébb tanulók egyszerűbb foglalkozásokat választ­hatnak. És ez így helyes, hiszen lényegében ez az élet rendje. A társadalomnak szüksége van főiskolát vagy egyetemet, szakközépiskolát végzett fiatalokra, de a mindennapi termelés elképzelhetetlen a jó és szakkép­zett munkások nélkül... A pályaválasztás kérdését ezért az alapfokú kilencéves iskolák tanítói már az alacso­nyabb osztályokban is szóba hozzák. Fontos szerepet játszanak a járási nemzeti bizottságok munkaügyi osz­tályai, az ifjúságnevelő szervek, valamint az egyes pá­lyaválasztási tanácsadó központok is. ® Elárulhatna néhány pontosabb számadatot? — Az előzetes irányszámok szerint 1971-ben az alap­fokú iskolát elvégzők 34 százaléka tanul majd tovább a különböző választható szakközépiskolákban és gimná­ziumokban, míg a 15 éves fiatalok mintegy 52 száza­léka az egyes szakiparitanuló-intézetekben helyezked­het el. A többi fiatal pedig munkaviszonyba lép. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy a délvidéki magyar tan­nyelvű iskolák tanulói egyenlő eséllyel indulnak a szlo­vák iskolák diákjaival, hiszen a pályaválasztásban, a továbbtanulás kérdésében a tudás jelenti az egyetlen mércét. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban például a középiskolákon a végzős növendékek 31 szá­zaléka tanulhat tovább, míg 52 százalékuk szeptember­ben szaktanonc-vsizonyban lép. ® Melyek a „legdivatosabb“ szakmák? — Sajnos, mindmáig beszélnünk kell az úgynevezett divatos szakmákról. A jövőben szeretnénk elérni, hogy az efféle fölfogás megszűnjön, s minden szakmának, foglalkozásnak egyenlő rangja, „becsülete“ legyen! Ma még azt kell megállapítani, hogy különösen a szakkö­zépiskolák iránt mutatkozik túlzott érdeklődés. A szü-* lök annak ellenére jelentkezésre biztatják gyermekei­ket, hogy már napjainkban problémát jelent az Itt érettségizők elhelyezése. A szakképzettséget Igénylő kétkezi foglalkozások között a tévé-, rádió- és gép­kocsi-mechanikus szakmák vezetik az érdeklődési rang­listát. A lányok viszont a varrónői, fodrászati és elá­rusítónői képesítés iránt érdeklődnek a leginkább. Az utóbbi időben egyre inkább fokozódik az érdeklődés azok iránt a szakmák iránt, amelyekkel egy-egy hét­végén „fusizni“ lehet. Elsősorban az építész szakmára, valamint a festő és mázoló munkára gondolok itt. Eb­ben az évben az a feladat vár ránk, hogy gátat vessünk a szakmák egészségtelen konjuktúrájának. A munkaerő gazdálkodás egységes irányelvei megszabják, hogy egy- egy üzem hány fiatalt toborozhat. Kivételt csupán az építő- és bányaipar, valamint a mezőgazdaság képez. ® Évek óta sok problémát okoz az iparitanuló-képzés, amely egyrészt a fent említett „menő“ szakmák iránti túlzott érdeklődésből ered, másrészt a tamonc. iskolába menést sok családban csak afféle utolsó megoldást jelentő „hátsó ajtónak“ tartják. Miként lehetne hát színvonalasabbá, rangosabbá tenni a szakiparitanuló-képzést, hiszen az eddig hallottak alapján is nyilvánvaló: nemzetgazdaságiunknak rend­kívül nagy szüksége van a képzett, jó szakmunká­sokra! — E probléma gyökerét a hatvanas évek első felében kell keresni, amikor a szakiparitanuló-intézetek hálóza­tának kiépítése nem tudott lépést tartani a tanulóvi­szonyba jelentkező fiatalok számával. Számos új, nagy üzem épült, sajnos a szakmunkásképzéshez szükséges berendezés és fölszerelés nélkül. Természetes így, hogy a tanoncok számának 100 százalékos emelkedése „ki­nőtte“ a tízéves s annál is idősebb szakiparitanuló-is- kolákat. Az utóbbi években ezeket a fogyatékosságokat úgy próbáljuk kiküszöbölni, hogy térítésmentes állami kölcsönt kapnak azok a vállalatok és üzemek, melyek­nek nincs elég anyagi fedezetük egy-egy tanonciskola fölépítésére és berendezésére. Ezek a korszerű s min­den igényt kielégítő új létesítmények bizonyára előse­gítik, hog,y a jövőben fokozódjék az érdeklődés a to­vábbtanulás ilyen formái iránt. Le kell ugyanis szögez­ni, hogy a szakmunkásképzés helytelenül és jogtalanul szorult háttérbe a szülők szemében. Szakiparitanuló­intézeteink pedagógiai eredményei bizonyítják, hogy a korszerű szakmunkásképzésnek egyre igényesebb fela­datokat kell teljesíteni, hiszen az Iparnak egyre föl- készültebb, elméleti és gyakorlati tudással egyaránt fölvértezett dolgozókra van szüksége. A mai gépkeze­lők munkája nagyon közel áll a szakközépiskolában érettségizett műszakiak munkájához. Az alapfokú ki­lencéves iskolákban ezért több figyelmet kell szentelni ennek a kérdésnek. Hogy mi módon? Csupán egyetlen példát említek: már a hetedik-nyolcadik osztályban kapcsolatot lehet teremteni az AKI és az iskolához leg­közelebb fekvő üzem szakiparitanuló-intézete között. A tizenhárom-tizennégy éves fiatalokban így időben ér­deklődés ébredhet a termelés iránt s egyúttal arról is bizonyságot szerezhetnek, hogy a szakmunkásképzés­nek épp oly társadalmi rangja van, mint az építészeti, gépipari vagy elektrotechnikai szakközépiskolának... ® Beszélgetésünk sarán eddig jobbára csak a 15 éve­sekről esett szó. Miként fogalmazhatóak meg az érettségiző fiatalok pályaválasztási lehetőségei — mind a továbbtanulás, mind a munkaviszonyba lépés területén? — Ebben a tanévben a szlovákiai szakközépiskolák­ban kereken 17—18 ezer, a gimnáziumokban pedig mintegy 11 ezer fiatal érettségizik. A legtehetségeseb­bek s legfölkészültebbek, mint minden évben, az idén is lehetőséget kapnak arra, hogy egyetemeken és főis­kolákon folytathassák tanulmányaikat; a többieknek ké­pesítésüknek megfelelő munkahelyet, társadalmi érvé­nyesülést kell biztosítani a nemzetgazdaság legkülönbö­zőbb szakaszain. Rögtön itt, elöljáróban kell megálla­pítani, hog,y az érettségizők ilyen magas számát nem­csak a kedvező populáció vonta magával, hanem bizo­nyos fokú ösztönösség következménye is, amely az el­múlt évkeben a gimnáziumok és szakközépiskolák első osztályaiba való fölvétel kapcsán mutatkozott meg. Főiskoláink és egyetemeink évről évre mintegy 10 200 —10 600 gimnáziumi érettségiző, szakközépiskolás és munkaviszonyban levő fiatal fölvételét biztosíthatják. Sajnos, már évek óta túljelentkezés tapasztalható az egyetemi irányzatokon, míg a műszaki pályákra nincs elég érdeklődő. A műszaki főiskolákon pótfölvételiket kell hirdetni, az egyetemeken nagyon sokan nem esnek át életük első komoly próbatételén — a fölvételi vizs­gán. A fölvételiztetők elutasító válaszának oka több­nyire nem is a tudáshiány, hanem az objektív hely­hiány... Az éremnek azonban másik oldala is van: a műszaki pályák iránti csekély érdeklődés következmé­nyeképpen az idei promóciók után is mintegy 29 ezer szabad munkahely marad betöltetlenül. Az egyes üze­mek és vállalatok elsősorban gépészeket, építészeket és közgazdászokat várnak, de több tanítóra is szükség lenne az első és második ciklusú iskolákban. A fen­tiek tudatában ezért csak azt ajánlhatom, hogy minden érettségiző alaposan gondolja meg: melyik főiskolára vagy egyetemre küldi jelentkezési űrlapját. 55 Milyen lehetőségek várják azokat a fiatalokat, akik nem akarják folytatni tanulmányaikat? — Ebben az esztendőben 15 700 hely vár a szakkö­zépiskolák végzős növendékeire és 2 500 elhelyezkedési lehetőség a gimnáziumok és általános műveltséget nyújtó középiskolák érettségizőire. Arra való tekintet­tel, hogy a nemzetgazdaság előzetes igényei és a vár­ható kereslet között jelentős különbség mutatkozik, a közelmúltban megtárgyaltuk ezt a kérdést az SZSZK Tervezésügyi Minisztériumával, illetve a többi központi irányító szerv illetékes szakosztályaival. Megbeszélé­seink eredményeképpen minden tanulmányait befejező fiatalnak sikerül majd elhelyezkedési lehetőséget biz­tosítani. Ezekben a napokban készül a szabad munka­helyek jegyzéke, melyről az érettségizőket az iskolák és a járási nemzeti bizottságok munkaügyi osztályai révén időben tájékoztatjuk. Nem titok, hogy a munka- viszonyba lépés kérdésében a legtöbb gondot a gimná­ziumok és az általános műveltséget nyújtó középiskolák végzősei jelentik számunkra, hiszen az ő fölkészültsé- gük jobbára elméleti jellegű, kevés a gyakorlati tudá­suk és tapasztalatuk. Többségük ezért általában él az alkalommal és gimnáziumi érettségije mellé, a beosz­tásának megfelelő szakközépiskolai felépítményű érett­ségit is szerez. Akinek azonban nincs módja a tovább­tanulásra, az is érvényesülhet a különböző műszaki- gazdasági munkák valamelyikében. Minisztériumunk ta­valy fölülvizsgálta a műszaki-gazdasági beosztások és funkciók katalógusát és számos esetben középiskolai vagy gimnáziumi érettségit javasolt egy-egy igényesebb munkakör betöltésének föltételéül. Saját jogkörében ha­sonló irányelvek kidolgozásán dolgoznak az Oktatásügyi Minisztérium dolgozói is. Talán hangsúlyoznom sem kell külön, hogy ezeknek az intézkedéseknek egyetlen célja az, hogy kedvezőbb föltételeket teremtsünk a munkaviszonyba lépő érettségizők elhelyezkedésének, gyakorlati érvényesülésének. • A hazai magyar ajkú lakosság jelentős része vidé­ken, mezőgazdasági területen él... Milyenek a lehető­ségek, kilátások és igények ezen a szakaszon? Mivel magyarázható, a miniszter elvtárs véleménye sze­rint, a fiatalok bizonyos fokú érdektelensége a pá­lyák iránt? — A mezőgazdaság olyan termelési ágazat, mely min­den egyéb munkaszakasznál inkább fiatal, fejlődőképes embereket igényel. Az állami gazdaságok és a földmű­vesszövetkezetek dolgozóinak előnytelen korátlaga intő jel, mely arra figyelmeztet, hogv az eddiginél lényege­Krocsány Dezső miniszter sen nagyobb figyelmet kell szentelni a fiatalok meg­nyerésének s a kedvező, vonzó munkaföltételek megte­remtésének. Mindez fokozott mértékben érvényes Dél- Szlovákiána, amely hagyományos mezőgazdasági jelleg­gel büszkélkedő terület. A délvidéki járásokban már megvannak a feltételek a mezőgazdaság teljes gépesí­téséhez, hogy a fiatalok általában kedvezően viszo­nyulnak a gépekhez s a technikához. A közeljövőben ezt a pozitív jellemvonást kell majd kihasználni, hogy egyre több fiatalt sikerüljön megnyerni a mezőgazda­ság számára. Természetesen nemcsak beszélni kell a gépesítésről és a termelés műszaki korszerűsítéséről, hanem a fiatalokat a gépekhez is kell engedni, megta­nítani őket a gyakorlati alkalmazás legapróbb részle­teire is. Az eddigi eredmények ellenére sok még a te­endő a mezőgazdaság kultúráltságának szakaszán, mert épp ez lehet a fiatal mezőgazdászok megnyerésének vagy elkallódásának kulcsa! Miért? A fiataloknak meg kell szeretniük ezt vagy azt a munkát. Nem kivétel ez alól a mezőgazdaság sem. Amennyiben pedig valaki másutt jobb érvényesülési lehetőségeket vél találni, úgy a szülőfalu otthagyásának árán is inkább egyéb foglalkozást, ipari szakmát választ... A fiatal mezőgaz­dászok megnyerésének és nevelésének kulcskérdése ez, amit az illetékeseknek egyetlen pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük. Szükséges ezért, hogy a mező- gazdasági üzemek különböző előnyöket biztosítsanak a mezőgazdaságot választó fiataloknak, hogy vidéken is bárki kielégíthesse a kultúra vagy a sport iránti jogos igényét. Csupán kellő objektivitással, a mezőgazdasági termelés sokoldalú és igaz értékelésével lehet biztosí­tani, hogy a mezőgazdasági termelésben ne jelentsen problémát az utánpótlás sarkalatos kérdése. * ® Évek óta húzódó és szinte mindmáig megoldatlan problémát jelent a lányok és fiatal asszonyok fog­lalkoztatottságának kérdése. Gondoljuk, a pályavá­lasztás kapcsán erről a kérdésről is szólhatnánk né­hány szót... Miként látja ön ezt az időszerű kér­dést? — Tárgyilagosan be kell ismernünk, hogy az ipar és a nemzetgazdaság szlovákiai struktúrája nem teremt minden kerületben vagy járásban egyenlő lehetőségeket a lányok és az asszonyok foglalkoztatottságára. Fél­igazság lenne azonban nem látni azt, hogy a nők a csa­ládban viselt szerepük révén lényegesen kötöttebbek lakóhelyükhöz, mint a férfiak; az alacsonyabb tudás­szint, a szolgáltatások hálózatának fogyatékosságai, a kevés bölcsőde és óvoda végeredményben a nők nehe­zebb érvényesülését eredményezi. E probléma gyökerét is az elmúlt esztendőkben kell keresni, amikor Szlová­kia még elég munkaerőtartalékkal rendelkezett, s így az üzemek nem szenteltek elég figyelmet a lányok és asszonyok foglalkoztatottságának. Ennek az állapotnak káros hatása mindmáig érezhető. Az is érthető, hogy az alapfokú kilencéves iskolát befejező lányok nem tanúsítanak érdeklődést a jellegzetesen „férfiszakmák“ iránt. Ennek az egyre sürgetőbb kérdésnek a megoldása elsősorban a nemzeti bizottságok kezében van. Külö­nösen a fiatal, férjezetlen lányok foglalkoztatottságának kell fokozott figyelmet szentelni, amit, többek között az is bizonyít, hogy pillanatnyilag nem kis számban foglalkoztatunk női vendégmunkásokat a szomszédos szocialista országokból. Jól tudjuk, hogy a gyakorlatban sok a gond a közép­iskolát és gimnáziumot végzett lányok elhelyezkedésé­vel, mert a munkahelyek többsége képesítés nélküli adminisztratív erőkként kezelik őket. Megváltoztatni ezt a helytelen szemléletet — ez is a közeljövő egyik legidőszerűbb feladata Ennél a kérdésnél szeretnék még röviden szólni a fiatal anyák munkaviszonyba lépéséről; mert a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a munka­adók ebben a kérdésben gyakran megsértik az érvény­ben levő törvényeket és előírásokat. Mi is tudatában vagyunk mindezeknek a problémáknak s ezért már az idén lépésről lépésre ezek megoldását szorgalmazzuk. ® Befejezésképpen egy, a fiatalok tízezreit érdeklő kérdés: a miniszter elvtárs miként ítéli meg a dol­gozó fiatalok társadalmi-népjóléti helyzetét, munka­helyi körülményeit, kapcsolatukat az idősebbekkel; előrejutási s fejlődési lehetőségeiket? — Egyetlen társadalmi rend sem biztosít a fiatalok­nak oLyan távlatokat, s lehetőségeket, mint a szocializ­mus. Ma már távolról sem fenyeget olyan bizonytalan­ság és kiúttalanság, mint például a München előtti köz­társaság idején. Aki becsületes szándékkal akar dol­gozni — az megtalálja a számítását. A kezdők is a munkájuknak megfelelő és a korszerű életszínvonalat biztosító jutalmat kapnak. A további előrehaladás üte­me a begyakorlás gyorsaságától, a szakmai tökéletese­dés fokától függ. Ékes bizonyítéka ennek, hogy hazánk­ban a fiatalok aránylag korán gondolhatnak már csa­ládalapításra. Természetesen a társadalmi elismerés üteme elsősorban azon múlik, hogy ki-ki miképpen tel­jesíti a rábízott feladatokat, teljesíteni tudja-e mind­azt, amit elvárnak tőle. A munkához való jó viszony, a fegyelmezettség, a szerénység, a jó munkaerkölcs jelenti azokat a tulajdonságokat, amelyekkel minden fiatal megbecsülést és rokonszenvet szerezhet a mun­kahelyén. Szeretném, ha most, a pályaválasztás napjaiban min­den fiatal tudatosítaná ezt. Az is, aki továbbtanul, de főképpen azok, akik a bármilyen okból úgy határoztak, hogy munkaviszonyba lépnek. Ha az illető fellépése, megjelenése, mindennapi munkája eleget tesz majd a fenti követelményeknek, minden bizonnyal hamarosan mgkedvelik, befogadják őt a munkatársak s az első lépések során tanáccsal útbaigazítással is szolgálnak. Az életnek azonban nemcsak fény, hanem árnyoldala is van... A fiataloknak erre is föl kell készülniük, hogy a fölmerülő nehézségeket szívósan, erős akarattal tud­ják leküzdeni. Szükség esetén bátran kell segíts« tért fordulni az üzemi szakszervezeti bizottsághoz vagy azokhoz a szervekhez, amelyek a jó munkahelyi körül­mények fölött őrködnek. Egy örök igazságot ismétlek azzal, ha leszögezem: az egyén elégedettségétől függ mindennapi munkájának értéke és minősége is! A szo­cialista társadalom mindenki számára egyenlő lehető­ségeket biztosít. Élni ezekkel a jogokkal és előnyökkel — ez a pályát választó fiatalok kötelessége!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom