Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-19 / 3. szám

8 u|

/ • • f » *

MINTá

HS

c

v.

Daniel Harway lesietett a lépcsőn és lehajolt a még mindig haldokló támadóhoz.

— Ki küldött ide? — kérdezte tőle, közben felemelte fejét egy közelben heverő párnára.

— Segítsen, meghalok!

— Segítek, csak azt mondd meg, ki küldött!

— Peter... Harway...

Daniel gyorsan telefonált a mentőkért, és még mielőtt megérkeztek volna, megkérdezte a szerencsétlentől azt is, hol van Peter Harway.

— Southendben nyögte ki.

— Akkor te nem tartozol a CIA- hoz.

Kinn felcsíkordult az érkező kocsi fékje. Dán az emelel felé vetette magát. Az ajtó odalenn azonban nem nyílott ki. Hiába várt fenn, nem hallatszott semmi nesz. Amikor végre visszatért a hallba, a lépcsőn ott találta a szerencsétlent, görcsbe szorult ujjakkal, tágra meredt szemmel.

Egy pillantás volt az egész, a másodperc tizedrésze, s már vetette is magát a fürdőszoba irányába. Csodálatosan rugalmas volt, nem úgy viselkedett, mint a harmincöt évesek általában, hanem akár egy fiatal tigris. A fürdőszoba ajtajából látta meg azt a pirinkó nyilacskát, amely az e- lőbb célt tévesztett és az ágy fölötti faliszőnyegbe fúródott. Most elaludt a villany. Valaki kikapcsolta a főkapcsolót. Dán egy percig sem várt, a kerti ablak irányába surrant, ahonnan az imént az irinkó gyilkos nyílvessző jött, s amelyen valamivel e- lőbb a most már halott támadó hatolt be az épületbe. Odakinn az utca! megvilágítás visszaverődő fénye közepes félhomályt teremtett, de Dánielt ez most nem érdekelte. A pár nappal ezelőtti szürke kis ember e- gész lénye megváltozott. A szomszédos épület tűzfala Irányába futott, s ott a sarki ereszeken bámulatos köny- nyedséggel mászott fel az első emeleti párkányig, amely a kerti épület és a főépület határát képezte.

Harway arcán különös démoni mosoly lebegett. Nyoma sem volt annak a szenvtelen közönyös fintornak, a- mely még alig néhány órával ezelőtt a kedélybeteg kisemberek sorába szorította kopott küllemével együtt.

A szomszédos ház egy elszegényedett, elaggott tőzsdésé volt. Harway sohasem ismerkedett meg vele, soha nem is mutatkozott be neki és csak látásból Ismerte. Az öreg valami régi részvények után kapott valameny- nyi járulékot és csupán' egy spanyol szakács társaságában élt. Daniel már az övéhez hasonló kis elhanyagolt kertben lépegetett és minden Idegszálát megfeszítve figyelt a ködös félhomályban.

Semmi másra nem gondolt, csak a veszélyre, amely szerinte nem a lakásában, hanem itt fenyegette csak Igazán. Így volt ő mindig mindennel,

s talán ennek az örökös bizalmatlanságnak köszönhette, hogy még él.

A roskadozó kerti ház sötét ablakszemei mintha követték volna minden mozdulatát.

A sötétből feléje csapó vaspálcát egyetlen ügyes mozdulattal derékszögben visszafelé fordította, s a tulajdonosa hörögve összeomlott. A félméternyi vasdarab a nagy lendülettől mellébe fúródott. Harway már három sötét alakkal tusakodott s alig pár másodperces karate beavatkozással három holttestet hagyott maga után. Arcán még szélesebbre nyílt a mosoly, újból egy tűzfalat hagyott maga után, s pár perc múlva London keleti részében gurult vele a taxi.

— Southendbe megyünk, nem kell sietni, órabérletet kérek! — mondta a sofőrnek s utána nyomban elszuny- nyadt.

4.

Az Exmoor Street és a Night Lake utca sarkán egy igénytelen kis régiségkereskedésben húzódott meg. Valami Wattson nevű özvegy tartotta, lényeges sikertelenséggel. És az égvilágon senkinek sem jutott eszébe, hogy ennek az épületnek alagsorában és padlásszobáiban húzódik meg az angol kémelhárftás egyik legfontosabb sejtje, Mark Dawitson osztálya.

A félhomállyal és könyvekkel megtömött kis föld alatti szobában ketten voltak: a főnök és Humprey Symp. A főnök Idegesen dobolt az asztalon:

— Azért, ami a háború alatt történt vele, mi nem felelünk. Amikor hazaérkezett, úgy tűnt, hogy élete végéig sem heveri ki a náci inkvizí- torok alapos munkájának nyomait. Időközben kitűnt, hogy testben-lélek- ben egészséges, és most egy erőszakos beavatkozással mindörökre elrettentettük magunktól, Symp, ez nem az én módszerem. Követelem, hogy minél előbb teremtsék elő. Nélküle ezt a dolgot lehetetlenség célba vinni.

— Távozásuk után, úgy látszik, többen is jártak nála, az emeleten komplikált hangosítási vezetékek nyomára bukkantunk, az egész ház tele van miniatűr tv-kamerákkal, szinte lehetetlen, hogy erről Harway nem tudott. Félek, hogy a legény lelkiismerete nem elég tiszta. Többen Is vadásznak rá. Amerre léptünk, pokolgépeket, aknákat találtunk, s az egészhez még egy titok fűződik: a CIA egyik emberét halva találtuk a hálószoba küszöbén. Előbb rálöttek, aztán pedig mérgezett nyíllal ölték meg.

— Szép, szép, kedves Humprey, de nekem ő kell, mégpedig minél előbb, ezért eressze utána embereit, és ha kell, erőszakkal hozzák vissza. A CIA emberét. Illetőleg az ügyet saját magam nyomozom ki.

— Igenis, sir.

— És a Peter Harway-mesét nem vette be?

— Nem, uram.

— Hát igen, naív mese, nem mondom.

— De sir, ezt nem én gondoltam ki.

— Ez igaz* de ön tálalta, hisz ez a baj.

— Ha úgy gondolja, hogy használhatatlan vagyok, szívesen visszavonulok, uram.

— Gondolkozom a dologról, s aztán közlöm önnel a véleményemet

— Igenis, sir.

— Egyelőre ne feledje el, hogy Harwayra szükségem van.

Ebben a pillanatban csengett a telefon. A főnök álmosan nyúlt a kagy ló után. Doktor Fitzroy jelentette, hogy a pici nyílvesszőket fúvócsötkii lőtték a szerencsétlen testébe körül belül hat méter távolságból. A fali szőnyegben talált nyilacska ugyanab ból a fúvócsőből röppent ki, és ütközési magasságáról ítélve, Harwavnak szánták.

— köszönöm, Fitzroy — zárta le a beszélgetést a főnök, és épp lé akarta tenni a kagylót, amikor a titkos vonalon jelentették neki, hogy Kenneth Thompson elvirágzott tőzsdés udvarában három holttestet találtak. Az öreg tagadja, hogy bármi köze van az egészhez.

A főnök elgondolkodott. Ez a Kenneth Thompson ugyanis Harway tőszomszédja volt.

— Három halott és egy súlyos sebesült. És mindez egy csomóban! Hallja-e kedves Symp. Ez Daniel Harway keze nyoma. Nem gondolja, hogy óvatosan kellene bánni vele? Valószínű, a mi embereinket sem kíméli meg, ha útjába kerülnek.

— Értem, főnök.

— Holnap jelentést kérek arról, hova tűnt az éjjel Harway, és arról is, kik a szóban forgó áldozatok. Jó éjszakát, Symp. Alvásra nem sok idő van, ezért nem kívánok jó álmokat.

— Good night sir.

Humprey Symp összevont szemöldökkel távozott az alacsony kis szobából és Hawkinssel, a vasemberrel visszahajtott Harway villájához. Az

egész környéket felverte a rendőrség, a nyomozók egész csoportja ó- lálkodott az épület körül.

— Ez alapjában véve nem tartozik ránk! — sziszegte hunyorítva Lewel, a főfelügyelő. — Hányinger fog el, ha önök belekezdenek valamibe. Ott csak úgy hullanak az áldozatok, és nekünk hallgatni kell.

— Rendben van, öreg fiú, a jövő héten kedden szabad vagyok, elme gyünk a Temzére horgászni, vagy ha jobbnak látja, Lutonba egy komoly golfpartíra, akkor bocsánatot kérek..

— A fenének kell az önök bocsánatkérése. Itt, ezt a szegény ördögöt az isten se húzza ki a csávából, és én hiszem, hogy az egészhez csupán annyi köze van, hogy szomszédjában az önök embere lakott.

— Ezt viszont már bízza ránk, kedves Lewel, roppant becsülöm az ön véleményét, de engedtessék meg nekem, hogy jóslatait ellenőrizzem is.

— Én azonnal kivonom embereimet az ügyből.

— Ezt nem kívánom, sőt...

— Ami bennünket illet, itt nincs keresnivalónk. A négy áldozat minden valószínűség szerint Harway kezétől esett el. Három halott, egy pedig a vaspálcával a tüdejében haldoklik a klinikán.

— Kérem, intézkedjen, hogy az illető életben maradjon, meg arról is, hogy komoly őrizetben részesüljön, különben megtörténhetik, hogy hetekig, esejleg évekig egy helyben topogunk.

— Igen, a Scotland Yard mást sem tesz. És miért? Ezt ön is nagyon jól tudja, mister Symp.

Az éjszaka hátralévő része legalább olyan eredménytelenül telt, mint a hogy azt Lewel megjósolta. A három halott személyéről semmit sem tudtak felfedni, csupán doktor Fitzroy jellemrajza volt a támaszték, amelyet Symp szinte nem Is mert a jelentésbe belevenni. Ugyanis az orvos szerint mindhárom angol átlagember volt, sőt feltételezte róluk, hogy rendes családi életet éltek és a törvény embereivel sohasem kerültek szembe.

(Folytatjuk)

■ \i

Y

V &

vb

i

w

\ßp{{

■r

<s«,

y

/

mm

y,

Turcsan László illusztrációja

• „Csupaga“: Próbálkozásában nem látjuk még a továbbfejlődés lehetőségét sem. Jobb lenne talán, ha olvasná az I- rodalmat — és nem a művelésével próbálkozna. Elrettentésül néhány sora: / S hangja némább egy elhagyott sírnál, / pedig a tanárnak éppen ez kellene. / stb. Lebeszéljük — természetesen csak az írásról.

• „Pesszimista“: A két verse alapján biztatjuk. Küldjön be többet, hogy jobban megismerjük. Addig is félre a pesz- szimizmussal, tanuljon, művelje magát. A költészet „képes beszéd“, erre törekedjen!

• „Carmen“: Versei a kezdés minden hibáját magukon viselik — darabosak, nehézkesek, semmitmondók, naivak stb. Nézzünk néhány sornyi példát: / Azt mondják május a szerelem hónapja / Igaz-e, nem- e senki se tudja. / Nem mondom, májusban mindig boldog vagyok / Mert akkor ünneplem születésnapom./ — Lebeszéljük! Nem látunk ugyanis továbbfejlődésre lehetőséget.

• „Tökmag“: Írásának van lendülete, hangulata! Kérjük, küldjön be többet, hogy jobban megismerjük — esetleg tanácsokkal láthassuk el továbbfejlődését illetően.

• „Olvass“: Túlságosan is fiatal ahhoz, hogy próbálkozásait komolyan vehessük. Tanulnia kell még — nagyon sokat, és persze olvasnia is, főleg verseket.

• „Alea iacta est“: Értő versolvasónak lenni ér annyit, mint rossz költőnek.

• „Isra“: Újabb verseli közül a Kukoricahántás és az Este című tetszett. A logikai tisztaság felé kell még inkább elmélyülnie. Ne feledkezzen meg arról sem, hogy a versben egy-egy sikerült kép többet mond minden magyarázó szö1- vegnél. Tanuljon! Biztatásul álljon Itt Kukoricahántás című verse: / az alkonypír már kialudt / mint apám arcán a gond / ezüst-szegecsekkel kivert / kupola alatt peregnek agysejtjeinkbe / kövesedett emlékek ujjaink között / mint kedvesem — meztelenre vetkőznek a csövek. / Legközelebb küldjön magáról rövid életrajzot és egy fényképet Isi

Rémület a Halálvölgyben

E történetekben — bűnügyek históriáiban — fellelhetőek bizonyos hasonlóságok, bár korántsem alkotnak egységes rendszert.

Amikor Butch Cassidy nevét leírjuk, nem áll szándékunkban kapcsolat kötése a múlt század legendás gengsztere és Charles Manson között. Ugyanígy nem jut eszünkbe közös vonásokat keresni Billy the Kid és Frazier tetteiben, s azt sem hisszük, hogy a hirtelen haragú Sam Bass, valamint a 17 éves négyszeres gyilkos, John Rice rokonlelkek volnának. Mégis felidézzük a múlt század végi nagy bűnösök nevét. Oka ennek az az elszakíthatatlan szál, e! nem tűntethető kapocs, amely összeköti őket: a tradíció.

Az amerikai bűnözés bölcsőjében Nevada, Oregon, Colorado, Kalifornia, Texas vidékén tucatnyi város és kis település temetőjében található ilyen sírfelirat: „Itt nyugszik Eddy Smith, mert gyávának nevezte Nick Brownt." Helyi ékességek, falusi büszkeségek, zarándokhelyek, amelyek elegendőek ahhoz, hogy felleb- bentsék a titokzatos gyilkosságokat takaró homályföggönyt.

A sírfeliratok legendaúző útikalauzként szolgálnak, segítségükkel elindulhatunk Butch Cassidytöl, Bonnie és Clyde-on át a nagy Colossimón keresztül, érintve A1 Capone-t, majd a Cosa Nostrát, hogy megérkezzünk űticélunkhoz, Kaliforniába, a Halálvölgybe.

GYILKOL A MINT AGYEREK

Ügy tartják számon: Charles Manson családja volt az első gyilkoló hippi-kommuna. A Halálvölgyben éltek. Az Egyesült Államok nyugati partvidékén, a kellemes éghajlatú Kaliforniában, több mint ezer „virágközösség“ ütötte fel tanyáját, némelyek békés természetűek, ábrándos, álmodozók, mások támadó hajlamú, erőszakos közösségek. Megfontolatlanság lenne azonban éles határvonalat húzni közéjük, egyértelműen ártalmatlanokról vagy vadakról beszélni. Tény, hogy Manson családja 1969. augusztus 8. és december 9. között rémületben, majd bizonytalanságban tartotta a Los Angeles-i luxusnegyedek lakóit. Sharon Tate tragédiája ismeretes. Az érdeklődés Manson iránt ma is foglalkoztatja a közvéleményt, s ha ötös tömeggyilkosságről érkezik hír, nevét emlegetik.

így volt ez október 19-én Santa Cruz városában is. Rettenetes, rafinált brutalitással meggyilkolták a japán származású orvost, dr. Ohtát, feleségét, két gyermekét és titkárnőjét. Űj Tate-his- tória, mondták, s nem Is alaptalanul. Október 21-én már fény derült a motívumokra: üzenet adta tudtuk- „mindenkire ilyen halál vár, aki a természet szép hramöniáját elcsúfítja“. Október 22-én már körözték a gyilkost, a 24 éves John Linley Fraziert. A gyilkos hippit elfogták, ám a hatóságok nem lettek sokkal okosabbak. Az ötszörös gyilkos nem beszámítható.

Nem telt el egy hónap, amikor november 15-én ismét ötös gyilkosság borzolta fel az idegeket. Minnesota államban Ismeretlen tettesek megöltek egy negyvenéves gazdálkodót, James Frem- burgot, valamint feleségét s három gyermekét. Az indíték ismeretlen. A házból nem tűnt el semmi, dulakodásnak nyoma sincs. Azóta sem érkezett új hír Minnesotából.

December 11. a következő dátum. A New Canaan-i mintagyerek, a 17 éves John Rice, baltával agyonütötte 44 éves anyját, 73 éves nagyanyját, 16 éves öccsét és 14 éves húgát. A mintafiúcska eltűnt a papa kocsijával — azóta sem került elő. Szorgos utánajárással alighanem napfényre kerülne még néhány hasonló gyilkosság. Itt áll példaként Arville Garland, aki megölte 17 éves lányát s egy diákszálló három lakóját. Itt a hippik áldozatok voltak.

HIPPIK, HAGYOMÁNYOK

Korábban nem kavartak ennyi port a hippigyilkosságok. Kevéssel a Manson-ügy előtt egy banda lefejezett egy négert, egy kis csoport zsákba varrt egy kábltószercsempészt, egy orgián 16 éves gyermekek megöltek egy lányt, másutt hegyről gurították le az áldozatot. Mondhatni, a Manson-üggyel léptek ki a porondra a hippibűnözők.

Lewis Yablonski, a kaliforniai San Fernando Valley egyetem szociológiai dékánja nemrégiben vizsgálatot folytatott a hippiközösségekben. Többek között ezt mondja: az LSD vagy más kábítószerek folyamatos élvezetének hatására egyes személyek üldözési mániára hajlanak, s úgy érzik, nekik kell először ütniük. Máskor azt hiszik, mindenki fölött állnak, túl a törvényeken, túl a büntethetőségen. A legfigyelemreméltóbb megállapítás: sokaknál elmosódik az élet és a halál határa, nem érzik többé fontosnak az életet — más életét sem.

Az erőszakot egy másik oldalról is próbálják magyarázni: az USA-tradlciókat hívjuk tanúnak, elmélkedvén a kisvárosi temetők sírfeliratain. Ma Butch Cassidyre büszke Amerika és a férfiasság historikus könyvébe bevonult A! Capone is. Ahogy egy büszke nevadai polgár mondta: akkor is élni kell ezeknek a neveknek, amikor Armstrongot, a Holdra lépőt már elfelejtették.

S. F.