Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-06-29 / 26. szám

4

ORIÄS LABORATORIUM

Amire minden látogató rákérdez, az a sárga mérget eregető kémény. Hogy mi lenne, ha beszippantanánk a mérget, és miként oszlik el a levegőben? Mert a méreg, ha magasan a fejünk fölött oszlik is szét, mégiscsak borzasztó. És ha a szakember — nemcsak ijesztésként? — lakonikusan közli:

„Abból a tömény gázból egy szippantás e- lég“, a csoda teljes. Valójában ez az egyetlen csoda, amelyet középiskolai kémiai tudással felvértezve tökéletesen ért az ember. A többi — a különböző színnel jelölt csövek, tornyok rengetege együtt, mint valami óriásira növesztett kémiai laboratórium — már Kazincbarcika csodája, amely több mint két évtizede formálódik.

VISSZAPILLANTÁS ÉS SEJTÉS

Huszonegy évvel ezelőtt egyesült Sajóka- zinc és Barcika. Mégpedig az ország növekvő műtrágyaszükségletét ellátó gyár befogadására. Az Országos Tervhivatal és a nehézipari miniszter leirata 1949. december 21-i keltezésű. Országos jelentőségű vegyipari beruházás tervcéljait tartalmazta, és elrendelte az ország keleti, északkeleti térségében egy nitrogénműtrágya-gyár építését.

Nos, a műtrágyagyár 1955-ben felépült és mindjárt kicsinek bizonyult. Egy évvel korábban lépett üzembe a hőerőmű, és a krónikához tartozik, hogy a kokszolómű építéséhez is kezdtek, de a nitrogéniparban olyan technológiai változások zajlottak le néhány év alatt, hogy a gazdaságtalan kokszbázisról földgáz használatára térhettek át. Időközben a magyar műanyag- és müszáltermelés- ipari nyersanya-galapjáról is mind több szó esett. A gyártásra legalkalmasabbnak a kazincbarcikai gyárat találták. A kokszolómű helyén PVC-gyár épült.

VILLÁMINTERJÚ

Búza Gyula, a védnökség címzetes veteránja kezdettől részese az ifjúsági vállalásoknak. A lépcsőházból hívjuk vissza az irodájába. A Láng Gépgyárba indult, Budapestre, tárgyalni a Nitrogén III. bővítéséről. Búza Gyula a védnökség történetének rögzítője is, néhány ívnyi kéziratot, dokumentumot őriz szekrényében. Mint mondja, mindegyik hiteles.

— Igazolni tudom — közli —, hogy az első védnökségi szerződést itt kötöttük, és nem a DCM-ben, ahogyan sokan tudják. Itt a dokumentum. A KISZ Központi Bizottsága, az Országos Tervhivatal, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Nehézipari Minisztérium, az Építésügyi Minisztérium és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete 1960. október 23-án szocialista védnökségre kötött szerződést, amely elindította a KISZ védnökségi mozgalmát, s ehhez elsőnek csatlakozott 1969. november 24-én a Borsodi Vegyikombinát KISZ-kollektívája is.

— Nem egészen így tudtam

— Persze nem az elsőség a lényeges. A- mikor a „csúcsra értünk, 36 élő szerződésünk volt. 1967-ig az állami nagyberuházások kötötték le minden energiánkat; 1968 óta, hogy a védnökség tartalma megváltozott, s a helyi akciók a fontosak, a többi között számunkra még új feladatok, mint például a szakmunkások képzése, nevelése. Az olefin program feltehetőleg megint új színeket hoz. Roppant büszke vagyok az ifjúság értékteremtő munkájára, amelyből Kazincbarcikán nem kevesebb, mint 600 millió forint haszon származott. Azt hiszem, ennél többet az órákig tartó magasztalás sem mondana. Az sem közömbös, hogy közben ragyogó munkakapcsolatunk alakult ki például a Lenin Kohászati Művek, a Láng Gépgyár, a GANZ-MÁVAG kollektívájával. Na, rohanok.

A kapu előtt percek óta dudál már a kocsi.

HIÁNYOS NÉVSOR

Az utód, az operatív bizottság jelenlegi vezetője, Bakti Lajos a védnökségben kapott segítségről beszél. Megígérteti, hogy a VERTESZ dolgozói közül Nagy Imre KISZ- titkár nevét feltétlenül feljegyzem.

— Sok nevet sorolhatnánk: Rendes Gyula a Gyár- és Gépszerelő Vállalattól, Medve János a 31. sz. Építőktől, Kovács László a Vegyiműveket Szerelő Vállalattól. Pillanatnyilag 12 élő szerződésünk van. Shogy az ifjúsági szervezetek kapcsolatai mit érnek, arra két példát említek. Kiskunfélegyházán rövid rábeszélés után megértették, hogy nekünk a határidő előtt szükségünk van a készülékekre, a Hajtómű- és Felvonógyárban 1967-es rendelést 1969-re igazolták vissza, de a gyár fiataljai egy teljes évet hoztak, „kurtítottak“ a határidőn. A propagandára a Borsodi Vegyész című lapban kapunk helyet, és hetente összefutunk vagy másfél órára; ekkorra összegyűjtöm a megbízatásokat. Utána megpróbáljuk arányosan elosztani. Ha azt nézzük, hogy eddig még minden évben dobogós helyezést értünk el a KISZ vegyipari védnökségeinek versenyében, nem dolgozhatunk rosszul. Ennék illusztrálására hadd idézzünk a KISZ-bizottság írásos beszámolójából:

„A védnökségvállalás megközelítően tíz ' évének eredménye napjainkban csapódik le a sikeres üzembe helyezés alkalmával, amikor az eredményeket már érdemben mérni lehet. A Borsodi Vegyikombinát I. és II. gyáregységénél invesztált beruházások 14,1 százalékát KISZ-fiatalok segítségével valósították meg, s ez a belépő üzemeknél átlagosan 4,4 hónapos előbbreho- zást eredményezett.“ MAROS DÉNES

Tejfalut Tejfalun Tófalunak mondják.

A falu földrajzi meghatározásából oktalan dolog lenne vetélkedőbe illő kérdést alkotni, rengetegen tudják, hogy két nagy európai útvonal szoros vonulata között fekszik. Az egyik a nem csupán Bratislavát Budapesttel, hanem az Északi-tengert a Fekete-tengerrel összekötő rendkívül forgalmas autóút, a másik a vén Duna. A falura mindkettő rányomta bélyegét. Az országút nemrégen még t főutcán vonult keresztül, ma már szerencsére megkerüli a falut. E miatt az országút miatt épült rendkívül szélesre Tejfalu főutcája, s jó, hogy ilyen széles utca, nem uniformizált hát a falukép. A Duna meg úgy hagyta itt nyomait az idők folyamán, hogy néhányszor nyomot sem hagyott a faluból, teljesen elpusztította,

S hogy miért hívják Tejfalut (Mlieüno) Tejfalunak, az már nehezebb kérdés. A krónika viszont választ ad rá. Az elnevezés még a tizennegyedik századból származik, mikor a falu helyén még csak karámok, s a karámok szomszédságában „tejesházak“ álltak. Előtte Villa Lacti néven említi e helyet a krónika.

Régi falu tehát, de arca új és egyre újulébb: Főutcáját csak ezzel a két szóval lehet tömören jellemezni: múlt és jelen. Annyira múlt és annyira jelen, hogy műemlékszámba menő és mai városképnek is megfelelő épületek sorakoznak itt egymás mellett. A templom apró, alig-templom, épp hogy csak kápolnának lehet nevezni. A falu legnagyobb épülete legalább tízszer nagyobb, mint a templom, s legalább háromszázhatvannégyszer látogatot- tabb, hiszen a templomban csak búcsú alkalmával, egy évben egyszer tartanak misét.

A nagy, új épület előtt idős emberek dolgoznak, parkosítanak. Köszönök, mondom, mi járatban vagyok, a szövetkezet elnökét keresem.

— Én vagyok, Csóka Ferenc a nevem.

Bemegyünk az épületbe, ahol még érezni a friss mész szagát, hiszen nem is olyan régem fejezték bB az építkezést. Az elnök irodája tágas és világos. Asztalunkhoz leül a szövetkezet könyvelője, Lengyel István is. Beszélget tünk. A szövetkezet megalakulásánál kezdjük. Dátuma 1950. Az első tíz esztendő az útkeresések és orvosolható nehézségek évtizede volt. 1960-ban, mikor Csóka Ferenc még a járási nemzeti bizottrág mezőgazdasági osztályán dolgozott, utána mentek, kérték, vállalja el szülőfaluja szövetkezetében az elnöki tisztséget. Elvállalta. Vezetők, tagok, tejfaluiak, tíz év távlatából ma már úgy látják, hogy a szövetkezet azóta a falu szívügye. Mi történt azóta? Sok minden. Összefoglalva, nagyon tömören és vázlatosan talán azzal lehetne érzékeltetni, hogy a tagok átlagfizetése, a természetTETTEK ÉS TERVEK

beni járandóságok mellett havi 1600-1800 korona között mozog, de az állattenyésztésben még jobb a bérezés, s jobbak persze az ered menyek is. Klúcsik Ernő például húsz tehén gondját viseli, persze ebben a felesége is kiveszi részét. Napi 220-230 litert fejnek, s ha ehhez egy nullát írunk hozzá, megkapjuk havi fizetésük átlagát is.

A kertészetet felszámolták. Az ok: a felvásárlási árak bizonytalansága. Ha áruhiány van, első osztályú áruként veszik át a zöldséget, ha felesleg mutatkozik, önköltségi áron aluli pénzt fizetnek érte. Maradt ugyan egy hektárnyi kertészetünk, éppen annyi, amennyi a he lyi igényeket kielégíti.

— A háztáji területeket nem számítva, 550 hektáron gazdálkodunk — mondja az elnök, majd hirtelen feláll és az ablakhoz lép, ame lyen keresztül repülőgép zúgása hallatszik be az irodába. Kinézek az ablakon, s látom a je genyék fölött elhúzó sárga mezőgazdasági gé pet.- Repülőgépről hugyaggal fejtrágyáztunk 100 hektár búzát. Az új módszer 3-4 mázsával nö véli a hektárhozamot. Szovjet szakemberek kísérletezték ki és bizonyították be ennek az eljárásnak a gazdaságosságát. Ok ülnek a gé pen is, maguk végzik a permetezést. Ott van a gépben agronómusunk. Kovács Ferenc is.

Végigjárjuk az épületet, benne a szövetkezet és a helyi nemzeti bizottság irodáit, az elegáns házasságkötő termet. A könyvtárhelyiségbe nem tudunk bejutni, a könyvtárost nem találom, csak alkalomszerűen meg a hivatalos nyitvatartási időben tartózkodik itt. Pedig jó lett volna látni, számba venni, miből választhatnak olvasnivalót a tejfaluiak. Felme gyünk az emeletre. Az egészet a kultúrterem foglalja el. Ötszáz férőhelyes, szép nagy helyiség, megfelelően berendezve. Büfét is építettek hozzá, de színpadot sajnos nem. Maguk is sajnálják, de hát nem sokat tudtak tenni a színpad érdekében, mert a tipizált épület tervezői, ügy látszik, városi emberek voltak. Ügy tervezik, egyszer majd hozzáépítik a színpadot. A pincében már használható a kétpályás tekepálya. Nagy mulasztás volt kihagyni a teremből a legfontosabbat, hiszen egyben ez a falu kultúrháza is, amelyhez ha a színpadot hozzáképzeljük, teljesen ideálisnak mondható. A MATEST! példán] még sosem volt a

faluban, nem volt hol fellépnie. Most jöhetne, van ötszáz férőhelyes nézőtér, de kétlem, hogy eljön a színház, ha egyszer hiányzik a színpad. A problémát az teszi nagyobbá, hogy a MATESZ már Somorjára (Samorín) sem jár kereken két esztendeje. A szabadtéri színpad, ahol a színház nem kevés előadást mutatott be, ma már nem felel meg az igényeknek, kultúrház meg nincs a két kilométernyire fekvő, lassan a faluval összeépülő Somorján. A tejfalui szóban forgó épület nemrég készült el, s a somorjaiak már ide járnak esküvőket tartani. Groteszk helyzet, ami egyértelműen a város rovására s a falu javára írható.

Kihasználják-e a fiatalok ezt az új létesítményt Tejfalun? A kérdést több embernek lettem fel. A válaszok: kihasználhatnák, remélhetőleg kihasználják majd. Egyelőre nem lehet sokat mondani. Talán érdemes lenne ezzel kapcsolatban megemlíteni, amit az elnök, Csóka Ferenc mondott:

— A fiataloké ez az épület. Amíg nem volt, az volt az igény hogy legyen. Most elkészült, és az az igény, hogy a fiatalokat aktivizálni kéne, a helyiséget ki kéne használni. Mi ezt nem csak arra építettük, hogy az évzárót meg az aratási ünnepélyt megtartsuk benne. Azt tudjuk, hogy egy rothadt paradicsom megrontja az egész ládát, s ilyen alapon aggódunk. Aktivizálhatónak látjuk ugyan a fiatalokat a kultúrában és a sportban egyaránt, de vannak köztük olyanok is, akiket egyenesen szigorú szankciókkal kéne nevelni. Mit mondjak? Megnyitottuk ezt a létesítményt, és ellopták a törülközőket, a fogasokat, a vécépapírt. Mi mégis nyitva tartjuk továbbra is előttük, mert tudjuk, hogy bűnösnek, vandálnak nem az egész fiatalságot, hanem csak né- hányukat lehet nevezni.

Tejfalunak, vagy ahogy helyben mondják, Téfalunak 1400 lakosa van. A háború után a legmagasabb házszám a 138-as volt. Ma ez a szám meghaladja a négyszázat, s a falu két teljesen új utcával gazdagodott. De szegényebb lett egy neves pékséggel, ahová még a fővárosból is leutaztak kenyérért az emberek. Egy ezt helyettesítő újjal már nem lesz gazdagabb. A pék is, a pékség is kiöregedett —• pedig nemrégen még havi hatvan-hetven mázsa kenyeret sütöttek. A szövetkezet tartotta fenn. de alig volt rentábilis, hiszen kapacitása nem volt nagy, de a helyi igényeket kielégítette. Most somorjai kenyeret esznek a tejfaluiak. Nem rossz, de az övéké jobb volt.

Nincs már pékségük, van egy jő szövetkezetük, szép eredményekkel, jól termő földekkel, egészséges állatállománnyal, modern és aktív gépparkkal, hidroglóbusszal, szövetkezeti irodaházzal, óriási kultúrteremmel, tekepályával; kétszázötven új háza, ötosztályos is kólája van a falunak, kielégítő üzlethálózata,, és hosszan sorolhatnánk. De hozzáteszem még. kilenc lova is van a szövetkezetnek. Azért tartják őket, mert ahol dolgoznak, gép nem végezheti el a munkát.

Földes István, az élelmiszerbolt vezetője ott- jártarakor reggel hattól délelőtt tizenegyig 6200 korona forgalmat csinált. Szép pénz egy akkora faluban. Összehasonlításképp megkérdeztem hát a kocsmárost is. Ö kisebb bévé tellel dolgozik. Okai? A férfiak a kocsmában, az asszonyok az üzletben költik a pénzt. Meg aztán két kilométernyire van innét a halász csárda.

Járom Tejfalu csöndes utcáit. Embereket keresek, embereket találok és nem találok meg. Bódis Ferenchez, az iskola igazgatójához visz az utam.

Órája van a harmadikban. Megvárom.

Az igazgatói irodában beszéltünk. Ez nem csak azért más hangulatú, mint a többi, mert nem új az iskola épülete, hanem azért, mert a tanítói karban van egy termékeny festő, a- kinek képei az iroda falát díszítik, de a falhoz támasztva is látunk belőlük. Kedvesen ábrázolt, kedves csallóközi tájképek. És még egy ok. Az igazgató régi híve a népművészetnek, gyűjtő. A gazdag gyűjtemény ott van összezsúfolva az irodában. Edények, népművészet? tányérok, szőttesek, guzsalyok, rokkák, sok érdekes, megmentésre érdemes néprajzi tárgy. Felvetődik tehát a falumúzeum gondolata. Ott van például a kiöregedett pékség, amelynek kemencéje maga is népművészeti emlék. Nem lehetne majd itt berendezni egy néprajzi szobát? Gondolom, az ötletet meg is valósítják a tejfaluiak.

— Sok dolgot lehetne itt kezdeni — mond ja az igazgató —, de rendkívül nehéz. A tévé ide is betört, csaknem minden házban irányítja az ízlést, egyeduralma van. Bízom ben ne, hogy sikerül majd élő kultúrát importálni Tejfalura és azt meghonosítani is. Rendkívül fejlődésképes falu a miénk. Gazdasági é Jetének, szociális viszonyainak kibontakozása során bebizonyította. Ami a szórakozást, művelődést illeti, az még hátra van, de ezt is megoldjuk, azon leszünk, hogy megoldjuk.

—kszJ -