Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-15 / 24. szám
Louis Armstrong, a csodamuzsikus, nincs többé. Egy New York-i kórház orvosai gégemetszéssel megmentették ugyan az életét, de trombitás karrierjének vége szakadt. A hetvenegy éves Satchmo negyven évig volt a dzsessz koronázatlan királya, évtizedeken át volt a blues-rajongók bálványa. Sajátos, rekedtes hangjában és szintén sajátos' trombitálásában nemzedékek gyönyörködtek. A századfordulón született, New Orleans néger negyedében. Zenész kar- tierje tizennégy »'vés honában kezdőúj ifjúság 7 SLBeStÖK . Értekezés a divatról Minden csoda csak három napig tart. Annak idején meghökkentünk a maxiszoknya térhódításán. Még Juli ángyom is csak csóválta fejét, amikor megkérdeztem tőle, hogy mit szól hozzá. — Hát neked tetszik, fiú? — mondta. — Olyan mint a madárijesztő. Ez viszont érdekes, mert Juli ángyom annak idején a miniszoknya ellen is nagyon vehemensen ágált. De hát nemcsak Juli ángyom van így a női divat szuperszőnikus változásaival. Londonban a férfiak klubot alapítottak a maxi divat ellen, s a tagok hatalmas szabóollóval * kiálltak az utcára, hogy az arra haladó hosszú szoknyás hölgyek ruháit megkurtítsák. A rendőrség sem tudott beavatkozni, mert a klub tagjai kártérítést fizettek a megkurtltott szoknyákért. Az Egyesült Államokban úgyszólván rendeletben tiltották be a maxit, amin nem is kell csodálkozni, hiszen az amerikaiak sohasem voltak a divat bolondjai, nekik mindig inkább az tetszett, ami a szó valódi értelmében praktikus. New Yorkban több nagy előkelő étterem bejáratára ki is függesztették: „Maxiban és midiben belépni tilos!“ Nem is tudom, mi lett volna a vége, ha nem jön a „forrónadrág“. De jött. mi férfiak nem is bánjuk. Egy kicsit talán meglepődtünk, de minden csoda csak három napig tart. Ám most fogóddzanak meg, mert a divat legújabb sikolya: forrónadrág férfiaknak. Emancipálódunk, emancipálódunk. Párizsban mutatták be, feltalálója nem más, mint Francoise Hardy, a világhírű táncdalénekesnő. aki „civilben“ maneken és divattervező is. A forrónadrágos fiúk a hírek szerint nagy sikert arattak. Ha legközelebb otthon járok, megkérdezem Juli ángyomat, mit szól hozzá.... (palágyi) Azt a futballistát, aki minden poszton megállja a helyét, aki a csatársorban is olyan értékes, mint a kapuban, all-round játékosnak hívják. Az olaszok nem most fedezték fel, hogy ilyen „all-round“ művésznőjük tucatnyi van, s hogy ezek közül Patty Pravót illeti az első hely. Patty Pravo sztár az énekesek között, de kiváló mint színésznő és mint táncosnő is. Szinte felbecsülhetetlen vagyont szerzett, világhírre tett szert, mégis, amikor azt kérdezték tőle, cserélne-e valakivel, kapásból válaszolta, hogy azonnal. — Anyám, de még inkább nagyanyám korában sokkal szebb volt az élet! Ma már szinte minden be van programozva, hallom a filmeket is komputerek csinálják a jövőben... Nincsenek és nem is lehetnek kalandok. Milyen szép volt Kolumbusz korában, elindult Indiát felfedezni, és egy ismeretlen — de boldog emberek által lakott világot fedezett fel. A Hold meghódítása? Nekem ez nem kaland. A legkisebb hiba — katasztrófa! Az embernek mindent úgy kell csinálnia, ahogy évekig betanították, s ez már nem lehet érdekes. Egyszóval: a mai kalandoknak nincs varázsuk. — A zene és a film világa is a húszas években volt igazán szép. Ma megsüketül az ember, olyan sok mindent bömbölnek a rádiók, a húszas években pedig élményt jelentett minden új lemez, minden új némafilm. dött, amikor mostoha apjától elemeit pisztolyból a levegőbe lőtt. Tiltott fegyverviselés miatt őrizetbe vették, majd javítóintézetbe küldték. Az intézetben — mivel jól viselkedett és kitűnő hallása volt — tagja lett a gyermekkórusnak, majd további jó viselkedéséért saxofonozni tanították. A kis Louis — bár szorgalmasan gyakorolt — nem kedvelte ezt a hangszert és addig kérlelte az intézet igazgatóját, míg engedélyt nem kapott a trombitálásra. Igaz, ez a trombitálás eleinte csak abban merült ki, hogy reggelente ő fújta az ébresztőt, este pedig a takarodót. De még ez az egyszerű melódia is egészen megváltozott, amikor ő fújta. Pályafutása kiszabadulása után gyorsan ívelt fölfelé. Néhány évvel később már New Orleans legjobb trombitásaként emlegették. 1922-ben Chicagóba utazik, hogy King Olivérral együtt játszhasson. Akkoriban King Oliver Crole Jazz Band nevű zenekara volt Amerika legjobb együttese. Egy ideig másodtrombitás volt, hamarosan azonban már az ő szólóit jártak hallgatni az emberek, a másodtrombitás lett az együttes igazi sztárja. Chicago után következett New York. Először Fletcher Henderson zenekarának a tagja, Bessie Smith-et kíséri, a- kit annak idején a blues császárnőjének hívtak. 1928-ban saját zenekart alapít, egy évvel később pedig a trombitáról áttér a pisztonra. Első útját Európába a harmincas évek elején tette. Londonban még V. György király is fogadta. Franciaországban járva a saját módján elénekelte a C'est si bon nevű dalt, amely azóta is világsláger. Afrikában, a „szülőföldjén“, 1960- ban járt először. Körútja során ellátogatott több országba. Leopoldville-ben, a mai Kinshasaban — Kongó fővárosában — a lakosság fejedelmi fogadtatásban részesítette. Népviseletbe öltöztek és hordszéken igazi királyként hordozták végig az utcákon. Az elmúlt néhány évben Louis Armstrong már nem volt a régi. A több órás hangversenyeken szólói egyre kurtábbak lettek, és a zeneszámok közötti szünetekben a kulisszák mögött karosszékben pihent. (P) (Folytatjuk) Egy kép a családi albumból, 1921-ből. A fiatal Louis anyjával és nővérével. A múlt héten hírül adtuk, hogy a dolgozók filmfesztiválján bemutatják többek között az Én vagyok Jeromos című magyar filmet, amelynek a főszerepét Alfonzó játssza. Ismerkedjünk meg a népszerű komikussal. — Neve? — Alfonzó. — Előző neve? — Joe Stan. — Azt megelőző? — Markos József. — Helyben vagyunk. Innen kezdjük. Helyes? — Nekem teljesen mindegy. Pesten születtem, a Klauzál téren nőttem fel, háziasszonyok bevásárlócsomagjait vittem haza a vásárcsarnokból, aztán beadtak kereskedőinasnak, később libafelvásárló lettem, de egyik sem volt az igazi. Apám adott száz pengőt, s elküldött Párizsba. Itt bekerültem autószerelőinasnak Billancourt- ba, a Renault-gyárba. Felszabadultam, hazajöttem. Izmos srác lehettem, mert egy artistacsoport vezetője felajánlotta: legyen „unterman“ a társulatban. Ez már jobban tetszett, de még jobban a szép lányok, akiket emelgetnem kellett a porondon. Egy napon megbetegedett a bohóc, s nekem kellett beugranom. Sikerem volt, és én is jól éreztem magamat piros orral, vörös parókával. Ekkor vettem fel a Joe Stan művésznevet és vettem nyakamba a világot. Egyiptom, Szudán, majd Szíria, Irak, Irán következett, öt év messze-messze a Klauzál tértől... — S mikor lett Alfonzó? — 1947-ben. Akkoriban halt meg XIII. Alfonz, spanyol király. Megtetszett a név, hozzátettem egy o-t, s másnap már ezt írták ki a plakátra. A Kamara Varieté, majd a Vidám Színpad színészei tiltakozó küldöttséget menesztettek az igazgatósághoz: Mit keres egy artista közöttük? Pedig akkor már színészi múlt is állt mögötte. A felszabadulás után a szegedi Nemzeti Színház szerződtette, játszott operettben és vígjátékban, a Hamletban és a Szókimondó asszonyságban. A színészmesterséget azonban nem a Tisza partján, hanem éjszakánként a pesti utcán tanulta meg Bársony Istvántól, akit hónapokon át kísérgetett haza a színházból. Pista bácsi közben tanított, magyarázott, meg-megállt egy sötét sarkon, hogy helyzetgyakorlatokat mutasson be, a színpadi mozgást gyakoroltassa vele. így lett színész. Minden mást is, amit tud, így tanult meg, autodidakta módon. Artista korában ragadt rá az angol, a német, az olasz, a francia, az orosz és az arab nyelv, valamennyit folyékonyan beszéli. Idegen nyelvű paródiái nem halandzsák! így tanult meg hegedülni, énekelni, táncolni, sőt jógázni is. Ez utóbbit Kárácsiban leste el egy szent jógitól. Méghozzá magas fokon. Ma is naponta húsz percen át végzi az előírt gyakorlatokat, ennek köszönheti remek kondícióját, „ugráló“ izmait és — mint mondja — bölcsességét. Maga írja, tervezi magánszámait, paródiáit. Negyvennégy önálló paródiaszáma van kis noteszében feljegyezve, s csak be kell mondani a sorszámot, máris csinálja — utcán, eszpresszóban, színpadon, társaságban. „Bemondásai“ ma már a pesti folklór, szerves részei. Az „Ide figyeljenek, emberek“, a „Maradjanak ülve“, a „Nekem teljesen mindegy“. Ha este játszik, előtte három órával már bent van az öltözőjében, hogy átállítsa, áthangolja magát, a fellépésre. Szenvedélye nincs, megrögzött antialkoholista és antinikotinista. Nem kötekedő, de nem ajánlatos kikezdeni vele. Egy valakitől „fél“: a feleségétől. Harmincéves házasság után is úgy beszél róla, mint életének sínen- tartőjáről, legszigorúbb kritikusáról. Minden számát a feleségének mutatja be először, s csak ha ő rámondta az „áment“, lép vele a közönség elé. Három tizenéves gyereke van: két fiú és egy lány. Gyuri francia szakos tanárnak készül, Pista a keleti nyelvekkel foglalkozik, Zsuzsa most érettségizik. Egyikükből se akar pót-AÍfonzót faragni... Egy év híján hatvanéves; tele van tervekkel. Szeretne igazi gyermekszínházat csinálni a kicsinyeknek — már a címe is megvan: Alfonzó bácsi kabaréja —, minden évben jelentkezik a főiskolán, hogy taníthassa a fiatalokat pantomimra, paródiára, színpadi mozgásművészetre. Minden évben meghallgatják, megköszönik, s — talán — megmosolyogják... Most kibújt a bőréből, Alfonzéból Jeromos lett, Jeromos a kőfejű, Szeberényi Lehel elbeszélésének hőse, Tímár István „Én vagyok Jeromos“ című filmjének címszereplője. A film kész, s Alfonzó úgy érzi: sikerült. Még a feleségének is tetszik. Mindent beleadott, amit évtizedes cirkuszi és színészi tapasztalataiból felhasználhatott. — Ha csak ez a film marad meg utánam, nem éltem hiába — mondja a jógi bölcstől tanult rezignációval. G. T.
