Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-04-20 / 16. szám

Száztizenhat csehszlovákiai fiatal tanul a magyarországi felsőoktatási intézményeken — tudjuk meg Szilassy Attilától, Magyarország Művelődésügyi Minisztériumának előadójától. Ebből harminckét hallgató a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közös kulturális e- gyezménye értelmében ösztöndíjban részesül, a többi pedig önköltséges, azaz olyan diák, aki ottani rokonai, ismerősei segítségével tanul Magyarországon.

— Milyen feltételek mellett tanulhatnak a csehszlovákiai diákok a magyarországi felső- oktatási intézményeken? — kérdezzük. Tájékoztatásul megkapjuk a jelentkezési lapot, amely az mellett, hogy a magyar felsőoktatási intézményekre való jelentkezést szolgálja, tájékoztat is bennünket.

E szerint minden pályázónak be kell nyújtania a Jelentkezési lapját, hozzácsatolni az életrajzát, a csehszlovák tanügyi hatóságok (minisztérium) hozzájárulását igazoló írást, magyarországi rokonainak, ismerőseinek közjegyző által hitelesített eltartási és lakásbiztosítási nyilatkozatát és az iskolai végzettséget igazoló okmányokat.

A pontosan kitöltött Jelentkezési lap és az előírt okmányok elküldése után a Művelődésügyi Minisztérium június végére vagy július elejére alkalmassági vizsgára hívja meg a jelentkezőt, amelynek eredményéről július második felében tájékoztatja az illetőt.

Az alkalmassági vizsga aló! mentesül az, aki valamelyik csehszlovák felsőoktatásügyi intézményben már megkezdte a tanulmányait, és az, aki már oklevéllel rendelkezik.

Az ösztöndíjas hallgatókat a csehszoviák iskolaügyi intézmények küldik ki, ezért alkalmas- sági vizsgát nem tesznek. A közös szerződés értelmében ösztöndíjban részesülnek Magyarországon.

Az önköltséges hallgatók semminemű anyagi támogatásban nem részesülnek és kötelesek az érvényes magyarországi előírások értelmében tanulmányi eredményeiktől függően háromszáz forinttól ezer forintig terjedő tandíjat fizetni. A tandíj fizetése alól mentesülnek azok, akiknek a tanulmányi átlaga meghaladja a 3,5- es tanulmányi átlagot.

— A jövő évben bővül-e vagy esökken-e a csehszlovák diákok, elsősorban az önköltséges egyetemi hallgatók száma ?

— Bővülhet, bár kivételt képez az Orvostudományi Kar. Ezen a karon hazai vonatkozásban is csökken a hallgatók létszáma, és ez a csökkenés érinti majd a csehszlovákiai magyar diákokat is. Kevesebb jelentkezőt veszünk fel.

A többi karra továbbra is annyi jelentkezőt veszünk fel, ahányan jelentkeznek, illetve ahányan megfelelnek az alkalmassági vizsgákon. A vidéki, a miskolci, szegedi és más városok egyetemeire, felsőoktatási intézményeire felvett hallgatóknak az év folyamán esetleg még kollégiumot is biztosíthatunk, mert ezek az intézmények nem olyan zsúfoltak.

Az Eötvös-kollégium egyik szobájában találkozunk az itt tanuló csehszlovákiai diákokkal. Jelen van Bába István, Vlado Seges, Kovács Miklós. Bozsaky Katalin és Szanyi Má- ria-Anna az Eötvös-kollégium- ból, illetve az ELTE Bölcsészkaráról, továbbá Kurucz Sándor és Holocsi István a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról, Füri Béla és Zsebik Albin a Gépészmérnöki Karról és Kollár Péter a Műszaki Egyetemről.

Beszélgetésünket ismerkedéssel kezdjük. Bába Iván. Vladimír Seges, Kurucz Sándor, Holocsi István, Füri Béla és Zsebik Albin ösztöndíjasok, a többi pedig önköltséges egyetemi hallgató.

Bába Iván a bratislavai Ko- mensky Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-angol szakot tanult. Az első évfolyam befejezése után került Budapestre. A magyar szakon másodikba, angolon elsőbe vették fel.

A két lány, Szanyi Mária-An- na és Bozsaky Katalin néprajz szakosok. Szanyi Mária- Anna már oklevéllel rendelkezik, a nyitna! (Nitra) a Pedagógiai Fakultáson matematikafizika szakot végzett. Már tanított is, de újra tanulásra adta a fejét.

Bozsaky Katalin néorajz- népzene szakos.

Vladimír Segies, vagy ahogy a fiúk mondják, Vlado, a Ko- mensky Egyetem Bölcsészettudományi Karának történelemlevéltáros szakjáról került Budapestre, hogy a tudomány mellett a magyar nyelvet is elsajátítsa. Tehát ő nem magyar. Szlovákia fővárosának egyik gimnáziumában, a Metód utcai gimnáziumban érettségizett. Körülbelül fél éve tartózkodik Magyarországon, a fiúkkal magyarul beszél, és bizony már nem lehetne őt eladni. Egy évre küldték, de ő még szeretne legalább a következő évre „ittragadni“.

Lényegében három kérdés körül forogtunk. Elsőként azt taglaltuk, milyen helyzet elé állította őket az a tény, hogy csehszlovákiai magyar iskolákból kerültek ki és most pedig Magyarországon, Budapesten tanulnak, azaz van-e különbség a csehszlovákiai magyar és

a magyarországi középiskolák, illetve felsőoktatási intézmények között?

Általános vélemény hogy megállják helyüket, hiszen Magyarországon is különbség mutatkozik a budapesti és a vidéki középiskolák színvonala között. És hát elsősorban a tehetség, az akarat és a szorgalom a döntő.

„Ami nagyon lényeges: a magyarországi felsőoktatási intézményekben sokkalta nagyobbak a követelmények, nagyobb a hajtás, mint nálunk — mondja Füri Béla, akinek egyébként módjában állt kitapasztalni az intenzitás kérdését Prágában. — Hétről hétre fel kell mutatni az elvégzett munkát. Aki meg akarja állni a helyét, annak állandóan ismételnie keli az anyagot, mert nem elég egyszer megtanulni, állandóan tudni kell és használni a gyakorlatban...“

Ugyanezt mondja Bába Iván

és Kovács Miklós is: „Bár az a hír járja, hogy a bölcsészkaron könnyebb, mert nem kei] számolni meg rajzolni, de nem egészen igazságos ez a híresztelés. Nálunk is be kell számolni az elolvasott könyvekről, tanulmányokról, és persze az előadásokról, gyakorlatokról sem hiányozhat az ember. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a normális óraszám és munkamennyiség mellett esténként még a kollégiumban is megvannak a különféle szakfoglalkozások, akkor bizony a hajtás itt sem marad el.“

A másik témakör, amelyet elég sokáig tárgyaltunk, a hazatérés kérdése volt. Közismert, hogy a budapesti viszonyok nemcsak a csehszlovákiai magyart, hanem a magyarországiakat is vonzzák. Nos, hazatérnek-e a mi diákjaink?

Szanyi Mária-Anna: „Nem tudom, kell-e ezzel addig foglalkozni, amíg a tanulmányainkat be nem fejeztük. Talán nem is! Tudósokká, komoly szakemberekké kell válnunk s a többivel meg akkor nézzünk szembe, amikor már végzünk!“ Különben, mint ahogy megtudtuk, az iskola befejezése után egy időre Martinba, a néprajzi múzeumba szeretne menni, mert egyrészt ez az ország legnagyobb ilyen típusú intézménye, másrészt meg nemcsak magyar néprajzkutató, hanem más népek néprajzát is kutatni, ismerni akarja, mint Bartók és Kodály sem csak a

magyar népzene ismeretét tűzték ki célul.

Holocsi István, aki rendkívül szimpatikus és gondolkodó alkatával lep meg. a következőket mondja:

„Nevezzük nevén a medvét! Egyszerűen arról van szó, hogy nem fordítunk-e hátat az országnak, annak a közönségnek, amely kiküldött bennünket.“

Ez valóban nehéz kérdés, mert ahogy én látom, ketté kell osztani a lényegét. Egyik része a szakmai, a másik pedig emberi vonatkozású. Szakmai oldalról nézve, bizonyára senki sem mond ellent, hogy fejlődésre, a színészi kvalitás kiteljesítésére Budapesten sokkal nagyobb a lehetőség, mint odahaza; ha viszont az emberi vonatkozását nézzük a dolognak, akkor feltehetjük a kérdést: miért küldtek, azért, hogy bottal üssék a nyomunkat?“

Még sokáig és sok mindenről beszélgietünk. Arról is, hogy milyen alacsony szinten oktatják odahaza az idegen nyelveket. Példa erre Bába Iván esete. Magyarból másodikba, angolból elsőbe került. Számtalan hasonló példát említettek még a jelenlevők. Az idegien nyelvek oktatásában tehát még sok pótolnivalónk van. Magyar- országon sok középiskolán hetente hat órát szentelnek az idegen nyelveknek. Számtalan helyen már az alapfokon tanulják és ezt kiegészíti még a magánórák kiszámíthatatlan mennyisége is.

Amikor aztán kifogytunk a kérdésekből és már-már berekesztettük a beszélgetést, egyszeriben olyan kérdésekre is sor került, amelyeket nem is föltételeztünk, ök ugyan kérték, hogy ne említsük, de miért mennénk el szótlanul olyan problémák mellett, amelyek léteznek és amelyek esetleg megoldhatók? .

Érzek bizonyos ellentmondást az önköltséges forma adta helyzet és az között, hogy alkalomadtán az illető nem kapja meg a szolgálati útlevelet, valamint hogy erre az útlevélre pl. nem válthat pénzt. Azt sem találom egészen természetesnek, hogy csupán magyarországi rokonokra, ismerősökre támaszkodva tanulhatnak egyesek Magyarországon. Bár rokont, jótállót általában mindig lehet találni, de miért nem tanulhat olyan is, akinek nincsenek rokonai, illetve „ismerősei“.

Ha kirándulásra, hétvégi kiruccanásokra válthat be pénzt minden polgár, akkor tanulmányi célokra adhatnának, sőt előnyben is kellene részesíteni ezeket az egyéneket.

Ezt azért is mondjuk, mert láttuk, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények még elbírnának néhány tucatnyi diákot. Ezenkívül közismert, hogy középiskoláinkon hihetetlenül kevés az idegen nyelveket oktató pedagógusok száma. Ily módon bizonyára rövidebb idő alatt jobb eredménveket érhetnénk el és döntő lenne, mert az országos kereteket ismerve, tudjuk, hogy egyelőre komolyabb javulást nem várhatunk. Németh István

Vladimír Seges és Bába Iván

Hoíocsi István

Füri Béla

Bozsaky Katalin Zsebik Albin

Fényképezte: Kurucz Sándor

Új ifíÚSág 3

KÉT ARC

í.

Kótay Ferenc a Kassai (Koáice) Dél városi Hnb elnöke, azaz a város déli részének polgármestere. Az u-. többi hetekben egyre gyak-| rabban tesz eleget különböző meghívásoknak. Él-j ménybeszámolókat tart klu-1 bókban, könyvtárakban. Ar-f ról beszél, hogy öt mindig! is az eszme vonzotta a párt-|%| ba. Hisz a kommunizmus- wf, ban és abban, hogy a világ Pj;'»* minden népét egyesíteni kí-|^ vánő szocializmus és inter-f! nacionalizmus győzedelmes-i kedik. Hisz ebben most,!]

1971-ben, és hitt a sátora!-; jaújhelyi koncentrációs táborban is, amikor élet és halál között várt napokig, órákig társaival. Hitt akkor is, amikor illegalitásba vonult és az alagút levegőbe röpítését szervezte.

Ügy kezdte, mint sokan mások: édesapjától és a közösségtől tanult, május elsejei ünnepségeken földiszí- tette a kerékpárját, a sajtónapokon agitált. Sokat próbált ember Kótay Ferenc, aki vallomása közben táskájába nyúl és régi fényképeket vesz elő. Sokan nem élnek már a fényképeken lévők közül. Kótay Ferenc bírta hittel, és a sors is kegyes volt hozzá. Íróasztalánál ülve néha elgondolkodik. Az ügyfél, aki kiönti szívét, talán nem is sejti, hogy a barna férfi éppen a börtönben töltött időre emlékezik vagy a fogolylázadás részletei elevenednek meg lelki szemei előtt.

2.

Strausz Miklós részt vett a spanyol polgárháborúban. A szabadságért síkraszállt forradalmárok tarka seregének egyik tagja volt ez az alacsony termetű ember is. ötvennégy nemzet fiaival együtt állt a vártán, spanyol nőt vett feleségül, és maga is hibátlanul beszéli Lorca nyelvét. Amikor élménybeszámolóra hívják, ő- szintén bevallja, hogy sok mindent kitörölt már emlékezetéből az idő, amely őt is a hetven fplé röpíti. Azt azonban nem felejti el soha, hogy a világon a szabadság a legszebb dolog, és ha az ember másokért is harcol, és meg van győződve az ügy tisztaságáról, azért még meghalni is szép.

„NEM KOPIK LE A SAPKA SILTJE A KÖSZÖNÉSBEN"

1.

Ütött-kopott tarisznyámba hamuban sült pogácsát tettem, tarisznyámat a váltamra vettem, és beleültem négykerekű taligámba. Addig meg se állj — szóltam a benzin-tejet szopó paripához — amíg egy igazi juhászra nem bukkansz.

Gurultunk hegyeken-völ- gyeken által és egyszer csak úgy déltájban, megpillantottunk egy várat. A várablakból egy szépséges „királykisasszony“ könyökölt ki, megkérdeztük tőle: — Nem látott errefelé juhnyá- jat?

— De bizony láttam — felelte a királylány. A Hosz- szúnak nevezett legelőn habzsolják a zsenge tavaszi füvet. Ujjával a völgybe mutatott: — Ott tanyáznak a juhászok, ott legelnek a juhok.

2.

Közelítünk a juhnyáj felé. Két férfi jön velünk szembe, a két juhász. Aztán ki- pördül a nyájból egy kis fekete gombolyag és sebesen görög irányunkba: a puli. jacsman András és Pávák József ráz velünk kezet. Társaik, Dzserenga András, Horka Imre és Olajos Gyula a szó lötávolán kívül legeltetnek. Hallgassuk hát Jocsman Andrást, akinek már most pirosasbarnára csípte az arcát a nap meg a szél, és akiből szinte árad a frisseség és az erő:

— Ezt a foglalkozást szeretni kell, mert muszájból nemigen lehet csinálni. Aki gyermekkorától vágyik a természet és az állatok után, abból lehet juhász. Amikor májusban kimegyünk a Mi- glincre, elmetsszük magunktól a világot. A hegyen nincsen televíziós készülék, legföljebb tranzisztoros rádió, nincsen kocsma, nem rendeznek bálokat, és az ember sapkájának a siltje nem kopik meg a sok köszönésben. A hegyen csend van, gyönyörű fák és madarak és a sok száz juh. Tavaly például kétezret gon doztunk, fejtünk, nyírtunk, és ez időt kíván. Ha meg békésen legelész?;! a nyá\ tüzelőt vágunk té'ire. sajtot készítünk. Mindig -~ d dolog.

Az én apám. de még a nagyapám is juhász volt, en is az lettem. Szeretem a juhokat és a csendet, a jó levegőt. Még azt is megérzem, ha össze] a falumban, Zsar- nón lefekszem, hogy más ott a levegő, nem olyan éles, nem olyan tiszta, mint a Miglincen. Ott az ember mindig kialussza magát, mindig frissen ébred. Két fiúgyermekem aligha követi az apját. Talán megszakad a hagyomány. Amikor kijött az egyik, a nagyobb, néhány nap múlva v'/szakf- vánkozott a faluba. Ott éppen bál volt, táncba vitte a lányokat, itt meg legföljebb a falevelek táncát nézheti az ember. Amikor a katonaság után visszajöttem, megpróbálkoztam más foglalkozással, de nem ment. Itt, a tornai (Turüa n. Bod- vou) szövetkezetben már tizenegyedik éve dolgozom, jól érzem magam, anyagilag is ki lehet jönni. A juhok érzékeny állatok, ha jól bánik velük az ember, kezesek lesznek. Az időjárásiéi is sok függ. Ha estis a nyár, gyakoriabbak a betegségek. A mi vidékünk, a Bödvavöl- gye megfelel a juhoknak, de Pozsony (Bratislava) környékén még kedvezőbb az éghajlat, mert korábban jön a tavasz. Itt is megtörtént egyszer, hogy még februárban sem volt hó, kihajtottuk a nyájat. Egyre kevesebb manapság a juhász. Nem tudom, hogy alakul a jövő, mi lesz a juhtenyésztéssel.

Jacsman András és társai mágusban hajtják ki a Mi- glincre a nyájat. A legelőről a Miglinc felé vezető útra tértünk. Az út szélén sárga lobbanásokkal jelezte érkezését a tavasz, A gyep ismét vadonatúj volt, bársonyos és tiszta, a fákat, ezt az el- mozdíthatatlan, gyönyörű hadsereget zöldbe öltöztette a tavasz tábornoka, jön a május, amikor egyetlen parancsszóra virágok fehér lövedékét röpítik ki magnóból. A sziklából patak zuhog elő, ráporlik a kövekre: mintha valaki ksnderbői fonna valamit. Ilyen gyönyörű víz-fehéret Malmö és Koppenhága között, a tengeren láttam legutóbb. A hajócsavar fehérítette meg a vizet, jacsman András, a juhász ilyen környezetben éli le életét. Egy évet én is itt töltenék vele, a Miglincen, a hegyen.

BATTA György