Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-09 / 10. szám
■A * * 5 A női eszménykép festőnője (Tárlati jegyzetek Spanner Editnek a Duna menti Múzeumban megrendezett kamarakiállításáról). „Az asszonynak mondta: felette igen megsokasítom vise- lősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.“ (Ötestamentum, Mózes I. könyve 3/16) Időtlen időbe nyúlik vissza a fenti bibliai idézet: A nő múltját, jelenét és jövőjét egybefogva vall annak küldetéséről, a másik nemhez való viszonyáról, a nő le.lki világáról. Bármilyen távoli is, mégis úgy érezzük, általa lehet a leghívebben kifejezni Spanner Edit művésznő ízig-vérig mai mondanivalóját: „...fájdalommal szülsz és epekedel a te férjed után...“ Az Ülő nő, a Nemes lelkű, az A- ranyhajü, az Álmodozó, az Este, az Élhagyott és a többi is pontosan rögzíti a mai . nő é- letfelfogását. Portréi szépnek, álmodozónak, ábrándozónak, távolba nézőnek mutatják a nőt. Ezért lehetséges, hogy leegyszerűsítve, konkrét egyéniségtől és karakterisztikus e- gyéni vonásoktól megfosztva csipkés, fekete copfos, szőke copfos, kéksapkás, függöny mögött álló lényekké'váljanak. Belső tartalmuk azonos, és a művésznő ennek a belső tartalomnak rendeli alá eszközeit. Korunk nőideálját vetíti vászonra Idealizálva. Azonos eszközökkel dolgozik. Képein minden arányos: a fej, az orr, a száj, a kéz, a nyak, a kebel, a csípő — egyszerűen olyan, a- milyennek minden nő szeretné tudni magát. Ennek a szépségideáinak a szempontjából választotta a technikát is. A vibráló színek, a világító fénycsóvák áttetszővé, és ideálissá varázsolják arcképeit. Az árnyékos szemgödrök mély lélekbe merülő kúttá válnak. Spanner Edit komolyan veszi a meglátott és feltárt valóságot, vállalja önmagát és nőtársait, hogy megmutathassa azt, amit férfi nem képes megmutatni a nőből. A friss naivitás, amellyel elénk tárja mondanivalóját, nem emberi és művészi naivitás, hanem egyfajta „kialakított, illetve a naív műyps^ektől örökölt, művészi szemlélet. Képi világa szoros kapcsolatot tart fenn Rousseau; Csontváry és más művészek képalkotó módszerével. így képei — mint az elődeié is — áttetsző szimbólumokká, alkalomadtán lelkűnkbe lopott varázsigékké válnak. Különösen színei gyakorolják az emberre ezt a hatást. Hogy mennyire ismeri a színek értékét, az ember tudatára gyakorolt hatását, sőt megjelenésének idejét és mondanivalóját, legjobban portréinak háttere, alapszíne mutatja. Egyik kép alapja szerény szürke, a másik bársonyosan vörösesbarna, a harmadik pedig sárga, de mindegyik alátámasztja, kiemeli a portréképviselte mondanivalót, illetve eseményt. Legjellemzőbb ilyen szempontból az Anya lányával című kép különösen világító. vibráló sárga színe. A két bensőséges alak mögött levő sárga az emberi kapcsolat szépségéről, a természetben elfoglalt helyéről szól. Nincs nap a két alak mögött, és mégis úgy tűnik, mintha valahol a mélyben, ott lenn a hátuk mögött már épp kelne. A hajnal frisseségét, derűjét és tisztaságát is benne érezzük a képben. Súlyosabb mondanivaló hordozói a Madonna I., II. pasztellképei, valamint a Fekvő a- nya című ceruzarajzai. Az ö- rök téma modern, mai változata eltér, ellentmond a bibliai „fájdalommal szülsz“ mondanivalójának. A komor, ballada! hangvételt ugyan nem veszítik el, de ott van bennük a megdicsőülés, a vállalás magasz- tosabb, felemelőbb és tudatosabb gondolatának változata, mert Spanner Edit leányportréi, asszonyi alakjai emberi természetességgel vállalják küldetésüket, mint ahogy maga a művésznő is vállalja azzal, hogy hiteles és elfogadható képet vetít a szemünk elé. NÉMETH ISTVÁN Spanner Edit: Rénuilet. Olaj 1960. FARSANG VEGE VOLT A népi hagyományok, szokások, játékok kétségkívül kihalófélben vannak. A modern életnek ez a következménye egészen természetes, azonban mégis örömmé) fogadja az ember, ha arról értesül, hogy napjainkban még él valahol a hagyomány. Ilyen örömben részesültünk, amikor megkaptuk a felsőjányoki (Horné Janíky) fiatalság levelét, amelyben arra'- kérnek, vegyünk részt a farsang végi felvonuláson. Felsőjányok ezen a napon nem a mindennapi szürke élet képét mutatta. A vendéglátó- ipar helyi boltjában a zenészek már reggel hangolták a hangszereiket. Nem kisebb volt a sürgés-forgás Csenkey Rezsőék portáján. Itt készültek a felvonulók. A legények ruhák és sminkek segítségével menyasszonnyá huszárrá és maskarává változtak át. Mindezt Csenkeyné ügyes keze varázsolta elő. Már több mint húsz éve íratlan törvény Felsőjányokon, hogy a farsangi maskarákat, vagy. ahogy itt mondják „dőréket“, Csenkeyné öltözteti. Az előkészületek befejeztével megjelentek a zenészek is, és elindult a menet. Házról házra járták a falut. Nem hagytak ki egyet sem. De nem is lehetne, a gazda nagyon megsértődne, ha a „dőrék“ kihagynák a háza táját. A házba érkezve, a maskarák daloltak egyet, táncoltak, majd bejelentették, itt a farsang vége és meghívták a ház népét a délután kezdődő táncmulatságra. Ezután a farsangi menet pincére itallal kínálta meg a háziurat. A háziak köszönetüket tojással, füstölt hússal vagy szalonnával toldották meg. A menet késő délután a vendéglőben fejeződött be, ahol aztán megkezdődött a mulatság, mely egészen éjfélig tartott. Ekkor azután a nagybőgő temetésével végleg elbúcsúztak az idei farsangtól. Galgóczi Erzsébet: Nádtetős szocializmus „írásaimban soha nem a parasztot kívánom ábrázolni, hanem az embert, aki történetesen falun él. Én szeretek riportot írni, s a riportöt — ha jó, igaz, mélyen elemző — nem tartom sem a novellánál, sem a versnél, sem a regénynél alacsonyabb rendűnek. Talán csak hálátlanabbnak. Mert a riport borzasztóan munkaigényes, nagyon rosszul fizetett, s a szerzőre nemegyszer vihart zúdító műfaj. Miért csinálom mégis? Mert hajt a nyugtalanság, az^igény a felfedezésre és a beavatkozásra...“ x Galgóczi Erzsébet eddigi munkásságában egymást segítve-támogatva, egymást inspirálva jól megfért a riport, a kisszociográfia a szépprózával. Nem nehéz kimutatni, hogy némely novellájának hősével vagy a „Félúton“ című regényének egy-egy alakjával előbb — nyersebben, változatosabban — valamely riportjában találkozhattunk már. Riportjainak megformálásán, hangnemén, stílusán pedig szinte mindig érezhetjük a szépíró ujjnyomát. Szépirodalom, riport, szociográfia nála egységes, szerves egész, azonos látásmóddal, alapállással és céllal: sokoldalúan árnyalt, mélységeket felmutató, művészileg hiteles képet adni a felszabadulás utáni falu és tanyavilág körülményeiről, embereiről, kitapintható jövőjéről. Művei, köztük szociográfiai riportjai is, az elkövetkező nemzedékek számára ugyanúgy dokumentumként őrzik a felszabadulást követő évtizedek falusi életét, mint Veres Péter munkái a felszabadulás előtti esztendőket. Galgóczi most megjelent könyve, a „Nádtetős szocializmus'“ köáfel két évtized irodalmi riportjait,' „jelentéseit“, kisszociográ- fiáit' tartalmazza. A földosztást nem sokkal követő húsz év alatt forradalmi változások mentek végbe a falusi életben. Olyan változások, amelyek nemcsak a társadalmi viszonyokat forgatták fel, változtatták meg, hanem megteremtették az előfeltételét a tudati — magatartásbeli változásoknak is. Ha figyelmesen olvassuk Galgóczi időrendbe sorakoztatott riportjait, a rendkívül bonyolult, ellentmondásos fejlődés szinte valamennyi jelentős stációja, a mindig fejlődő valóság szinte összes lényeges problémája kibomlik belőlük. Ma már bizonyos (az egész gyűjtemény is erről győz meg bennünket): Galgóczi minden írása, tudósítása, riportja, esemény volt, talán ő hozta a legmegrázóbb híreket az akadályokról, a bizalmatlanságról, a beléptetéskor elkövetett vétkekről, a belépés drámai dilemmájáról, az-első botorkáló, közös^ lépésekről.- De az ő írásaiból "értesültünk áz első győzelmekről'is: a még könnyes arcokon megjelenő mosolyokról, a lelkek újfajta rezdüléseiről. Az írónőt nem csak a tények, adatok érdeklik, noha írásainak lényegi mondandói ezekre épülnek fel. A számok, termelési mutatók, munkaegységéríékek mögött az o- kokat, összefüggéseket, a miértek válaszát, a törvényszerűségeket kérési, azaz:, az általánosítható, közkinccsé bocsátható tapasztalatokat. A pontos adatokon, a kézzelfogható tényeken- — amelyek valóban minden írására jellemzőek — szinte átsüt, átizzik az ember iránt érzett felelőssége. Riportjai nem egyszerűen tényekét regisztrálnak, tehát, hanem azt nyomozzák kíváncsisággal és sürgető szenvedéllyel: miként hatnak a történések, események az emberre, miként mozdul az emberi tudat, az érzelem, erkölcs. Hallgatja az idő szavát megértő parasztasszonyt — miként egyik riportjában erről tudósít — és „...ujjongok a lelkemben. Valami más parasztot, más parasztcsaládot, más életet látok megszületni, mint ami millió parasztcsalád életét s az én gyermekkoromat megmérgezte. Mert azt, hogy a gyomron, ruhán, kultúrán, kényelmen megspórolt pénzen még egy darab földet kellett venni, már az én gyermekkoromban sem csak, vagy kizárólag gazdasági szükségszerűség volt, hanem: morál. Mint Baranyában az egyke... Szóval, hallgatom ezt a parasztasszonyt és ujjongok a lelkemben. Mert gyűlölök minden értelmetlen szenvedést, testit és lelkit egyaránt, és gyűlölök minden értelmetlen lemondást, Ez , az asszony értelmesen éí — amennyire az a- dott keretek között lehetséges.“ Galgóczi Erzsébet konok-következetes hűséggel újra és újra hazalátogatott falura: haza, akkor is, ha történetesen más vidékeken, sőt más országokban járt. Mert a szülőfalujából! gondokat-bajokat-örömöket ugyanúgy az egész országhoz mérte, mint ahogyan — vállalva a provincionalizmus vádját — külföldön is elsősorban saját hazája érdekelte. Az, amit külföldön látott, elsősorban nem önmagáért érdekelte, hanem hogy mint tükörben, megláthassa: miben tartunk előbbre, miben tartunk hátrább, és mi az, ami merőben más itthon, mint ott. Galgóczi a jövő látószögéből, a jövendő fokozódó igényével szemléli-méri a jelent. Minden írásában az a szenvedélyes vágy munkál, hogy feloldódjanak a — köteteimnek is nagyon találó -- „nádtetős szocializmus“ kifejezéssel jelzett ellentmondások. Mert a termelőszövetkezeti" mozgalom végleges győzelme után egyre jobban megteremtődnek a falun a szocializmus a- nyagi-társadalmi lehetőségei; ám életmódban, szemléletben, erkölcsben sokkal nehezebb, ellentmondásosabb, olykor-olykor keservesebb az előrehaladás. De;p szocializmus klasszikus és humanista programja a társadalom és az ember viszonyának megváltoztatására irányul, arra többek között, hogy a beszűkült, a szerzésvágyon alapuló magántulajdonosi gondolkodást egy közösségi erkölcs és felelősségérzet váltsa fel. E távlat felől .kíizefít níff ífórffy' ,a_ 'mái magvar falu valósága fáié,. innVu változást sürgető türelmetlensége, vétkekmegvető elutasítása és bizodalma a falusi holnap tránt. x „A parasztkérdést csak akkor oldjuk meg, ha a parasztságot mint életformát egyszer s mindenkorra felszámoljuk. A mi szövetkezeteink jó úton vannak e felél a cél felé. Én legalábbis hiszek abban, hogy megérem. Szeretném megírni regényben az egész történelmi folyamatot,, ezzel a címmel: Az utolsó paraszt.“ DOROGI ZSIGMOND Tehefséqkutató felvételi vizsga a Thália Színházban A kassai (Kosice) Thália Színház 1971. április 29-ére és 30-ára tehetségkutató felvételi vizsgát hirdet. A felvételi vizsgára minden olyan érettségizett vagy az idén érettségiző leány és fiú jelentkezhet, aki tehetséget érez magában a színészi pálya iránt. A jelentkezéseket lehetőleg április 10-ig kérjük az alábbi címre: Thália Színház, Kosice, Tajovského 12. A Thália Színház vezetősége M»:i vwi i i-:i És Az idegen tulajdonnevek helyesírása Az idegen tulajdonnevek a hangjelölés szempontjából három csoportot alkotnak. A latin betűkkel író népek tulajdonneveit általában eredeti alakjukban vesszük át: Andersen, Balzac, Beethoven, Bocabcio, Cicero, Dickens, Dvorák, Kukuéin, Eminescu, Engels, Goethe, Kosciuszko, Marx, Moliére, Mozart, NeXö, Schiller, Shakespeare, Voltaire, Zweig stb; Bologna, Cambridge, New York, Oslo, Stockholm, Toulouse, Vichy, Zürich stb. Kivételképpen egy-két 6- kori és újkori személynevet a magyar kiejtés szerint í- runk: Dárius, Krözus stb.; Kálvin, kapiszträn stb. U- gyanígy írjuk — magyar szövegben — azokat a földrajzi neveket, amelyeknek magyaros alakja vagy külön magyar változata századok óta közhasználatban van: Bécs, Belgrád, Boroszló, Prága, Drezda, Krakkó, Lipcse, Párizs, Varsó, Velence stb.; Egyiptom, Svájc Inem Svejc, ahogyan gyakran halljuk ejteni) stb.; Elba, Rajna, Szajna, Temze stb. Az orosz tulajdonneveket a negyven betűből álló magyar ábécé betűivel jelöljük, vagyis átírjuk őket. Azokat az orosz hangokat, amelyek a magyar hangredszerben nincsenek meg, a hozzájuk legközelebb álló magyar hangok betűivel írjuk át: , Csajkovszkij, Fagyejev, Gogol, Puskin, Solohov, Tolsztoj stb.; Kijev, Ogyessza stb. Mivel a eh és az x nem tagja a negyvenbetás magyar ábécének, nem használhatjuk őket áz orosz nevek átírásában: Tolbuhin jnem Tolbuchin], Alekszand- rov (nem: Alexandrovj, Makszim (nem: Maxim) stb. Az idegen eredetű elterjedt keresztneveket magyarosan írjuk: Aliz (nem: A- lice), Artúr, Betti, Edit, Maliid, Viktor stb, A ch-t és az x-et — a köznevekhez hasonlóan — megtartjuk bennük: Albrecht, Ráchel, Richárd stb.; Beatrix, Félix stb. Ha a keresztnév megelőzi az idegen családnevet, akkor megtartjuk benne az i- degen írásmódot: Anatole France, Bemard Shaw', Friedrich Schiller, Victor Hugo stb. Az idegen eredetű újkori személynevek egy része úgy honosodott meg a magyar nyelvben, hogy a családnév a magyarban szokásos mó don a keresztnév előtt áll. E nevekben írásunk, némelykor a családnév magyaros kiejtését rögzíti: Húsz János, Kálvin János stb. Legtöbbször azonban a magyaros sorrend és a magyarqs kiejtés ellenére is megtartjuk a családnév eredeti írását: Engels Frigyes, Marx Károly, Wagner Richárd stb. Az idegen szavak és tulajdonnevek toldalékos alakjainak Írásában nagyrészt ugyanazokat az elveket, követjük, mint a magyarokéban: Bolognával, Goethével, Gorkijjal.; stb.; Grimm-mel, Scott-tal stb. Néhány sajátos típust külön is meg kell jegyezni: Az o-ra, ö-re végződő (i- degen írásmódú) tulajdonnevek véghangja a toldalékos alakokban ó-ra, őjre változik, vagyis az alapalak i- degen írásmódját a ragozott, jelezett és képzett alakokban magyaros írásmód váltja föl: Cicero — Cicerót, Ciceróval, cicerói stb.; Oslo — Oslóban, Oslóból stb.; Nexö — Nexőnek, Nexőtől stb. .. , A -val, -vei (és a -vá, -vé) rag v-je a szótő végén kiejtett mássalhangzóhoz hasonul. A hasonult v-t a megfelelő ‘mai magyar betűvel jelöljük: Balzackal (a Balzac név c-jét lc-nak ejtjük), Bachhai, Zürichhel (a eh hangért éke mindezekben h), Engelsszel, Marxszal, Ltnz- cel stb. Sok idegen (elsősorban angol és francia) tulajdonnév végén ún. „néma“ betű vagy betűcsoport áll. Az ilyen betűknek nincs hangértékük, a megjelelő hangokat nem ejtjük ki: Barbusse (kijetése: barbüsz), Bordeaux (kiejtése: bordó), Cambridge (kiejtése: kém- bridzs), Dumas (kiejtése: düma), Marseille (kiejtése: marszej), Maupassant (kiejtése: mópasszán), Shakespeare (kiejtése: sékszpír), Versailles (kiejtése: verszáj) stb. Ezekhez mindig kötőjellel kapcsoljuk a különféle toldalékokat: Barbusse-höz, Barbusse- nek, Barbusse-szel, barbus- se-i stb.; Bordeaux-ból, Bordeaux- nál, Bordeaux-val, bordeaux- i stb.; Cambridge-be, Cambridge- zsel (nem: Cambridge-veU), Cambridge-et (nem: . Cam- bridged, mert 'ez az írásmód nem tűnteti fel a tárgyrag előtti kötőhangzót), cambridge-i stb:; Dumas-nak, Dumas-tól, Du- mas-val, dumas-i stb.; Marseille-ben, Marseille- ig, marseille-i stb.; Maupassant-nal, Maupas- sant-t, maupassant-i stb.; Shakespeare-hez, Shakes- peare-rel, shakespeare-i stb.; Versaillés-ban, V'ersailles- jal, Versailles-t, versailles-i stb. Ugyancsak kötőjellel fűzzük a kettőzött mássalhangzóra végződő idegen családnévhez mindazokat a toldalékokat, amelyet; azonos mássalhangzóval,,kezdődnek (tehát nemcsak a hasonuló v-jű -val, -vei és -pá, -vé ragot): Mann-nak, Mann-nál, de: Mannról; SCott-tól, de Scottnak; stb. Pazderák Bertalan