Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-12-15 / 50-51. szám

12 új i HÓPIHÉK INNEN-ONNAN BRAZIL Ha már ünnep... Rióban bizottság alakult, melynek egyet­len célja, hogy a futball-labdát felvétesse a brazil címerbe és a nemzeti lobogóba. A bizottság Joao Fernandez vezetésével alá­írásokat gyűjt: „A labda békés és mégis büszke jelkép, amely egész országunkat egyesíti“ — mondják. £s ha a következőt az olaszok nyerik? Istenem, félárbocra húz­zák! ( Tftr • ▲ REKLÁM A nyuganémet sportvezetők stuttgarti ü- Iésén azt követelték, hogy a reklámot szám­űzzék a pályáról és sportcsarnokokból. Ha a sport az egyetemes kultúra része, akkor lakhelyét is ennek megfelelően kell kiala­kítani. A templomban, az iskolában és a színház­ban nincsenek reklámok — mennydörög­te dr. Mombau-DUsseldorf. Nono! ☆ • Á NIXON Adatok egy Nixon-életrajzhoz. Elmondta bizonyos Clint Harris nevű autóügynök, aki 196 cm magas és 112 kg. Ez a fickó az e- gyetemen együtt futballozott (amerikai futbalról van szó) Nixonnal. — Ideges fickó volt. Mérkőzés előtt egy falatot sem tudott lenyelni, mindig nekem adta a fasírozottját. Aztán rendszerint ki­maradt a csapatból De hát mit kezdtünk volna egy hatvankilós kis taggal, aki még 13 mp-et sem fut százon? ☆ • A ARANY Ötödik alkalommal írják ki a Szovjetunió­ban az „Aranykorong“ tornát. Az Arany- § korong aranybánya, mert utcák, háztömbök, iskolák csapatai mérkőznek meg egymással. Évente kétmillió kislegény fut ki a jégre. Külön korosztályban játszanak a 12—13 és a 14—15 évesek. így egy-egy klasszisjelölt kerek négy évig villoghat a jégen. A dön­tőket Moszkvában rendezik. Kétmillió kis­fiú! Ez már nem a véletlen kiválasztás lutrimódszere! Most, amikor már vagy ötvened­szer hallgatom vissza a magneto­fonról a Puskással készített inter­jú egyes részeit, még egyszer át­futom a beszélgetés létrejöttének feltételeit. Amikor az első ember a Hold felszínére lépett, számta­lan szakcikk elemezte, hány mil­lió hibavariáció hiúsíthatta volna meg a manővert, és akkor kárba vész minden igyekezet. Ez a Pus­kással készített beszélgetés izgal- masságában és megvalósulásának körülményeiben engem mint új­ságírót erősen emlékeztetett a Hold-expedíció előkészítésének és lebonyolításának fázisaira. Nézzük csak! Az első bizsergést akkor é- reztem a szívem körül, amikor el­olvastam az újságokban, hogy Puskás Ferenc, a magyar arany­csapat kapitánya, a világhírű Real Madrid híres csatára szerződést kötött a görög bajnokcsapattal, és rövidesen Athénba költözik, hogy a Panathinaikosz edzéseit vezesse. Jó pár CEDOK-vonat megy tőlünk Görögországba. Miért ne lennék egyszer én is a turisták között? A második lehetőség még na­gyobb lángot lobbantott, mint az első. A Panathinaikosz jó ellenfél­lel került össze a BEK-ben, és úgy látszott, a dán bajnok sem állja útját a Slovannak. Mi lenne, ha összesorsolnák a két tizenegyet, és akkor nem is kellene Athénig utaznom? Elképzelhető, mit álltam ki a Panathinaikosz és a Slovan két- két meccsén. De kegyes volt For­tuna: továbbjutottak, akiknek szurkoltam. A java persze még csak ezután jött. Át kellett izgul­nom a sorsolást, hogy a kalapból a Slovant és a Panathinaikoszt húzzák ki. Sikerült! Most már „csak“ az kellett volna, hogy Bra- tislavában Puskás közelébe fér­kőzhessek és megkérhessem, áll­jon a rendelkezésemre. Persze semmi sem megy egé­szen simán. Lapjaink közölték, hogy a görög bajnok Bécsben tá­boroz le a visszavágó előtt, a Prá­terben edz, és csak a meccs e­lőtti órákban rándul át Bratisla- vába, hogy aztán mielőbb vissza­térjen az osztrák fővárosba. A be­szélgetés lehetősége ismét nulla százalék körüli volt. De Fortuna megint közbeszólt. A görögök vé­gül is ügy döntöttek, hogy ked­den érkeznek, tartanak egy ed­zést a színhelyen, alaposan kia- lusszák magukat a Club-hotelben, és csak szerdán, a késő esti ó- rákban indulnak vissza Bécsbe. Az edzés időpontja fél ötre lett kitűzve. Fél öt múlt tíz perccel, és a Panathinaikosznak seat híre, sem hamva. Háromnegyed öt kö­rül fölmorajlott a kb. száz főből álló kíváncsiak kis csoportja: a Club-szálló felől fekete hajú, bar­na bőrű férfiak közeledtek. És köztük mosolygósán, remekül sza­bott szürke öltönyben, tündéri kis pocakkal edzőjük. Puskás Ferenc. Én Puskást csupán filmekből és legendákból ismertem. Élő, léleg­ző, mozgó valóságában most lát­tam először. Tudtam róla, hogv ő a világ egyik legismertebb ma­gyarja, mert az 1962-es ENSZ- statisztikák ezt bizonyították. Pe­tőfi, Madách vagy Bartók jóval mögötte szerepel a listán. A foci ugyanis a világ legközkedveltebb tevékenysége talán, és nem áll­hatnak útjába nyelvi vagy egyéb akadályok. Planétánk lakóinak má­sik fele, az analfabéta emberiség úgy csüng ennek a csodálatos já­téknak az emlőjén, mint a művelt rész a művészetén. Megérkezett hát a várva várt interjúalany, a világhírű sportem bér, a legendák és anekdoták gyé­mántkődébe burkolt Öcsi, vagy ha úgy tetszik, a Sváb. Egyet érez­tem csak: Mindenkéopen sikerül­nie kell a találkozásnak! Megfi­gyeltem, hogy Puskás széles gesz tussal üdvözöl két férfit és mind kettőt megöleli, megcsókolja. Ki derült, hogy két nagyon jó ma­gyarországi barátja utazott Po­zsonyba, hogy találkozzon vele< Amikor a Panathinaikosz edzője a görög futballistákkal együtt az öl­tözőbe vonult, hogy fölkészülhes­sen a villanyfényes edzésre, a két férfihoz léptem, és segítségüket kértem a beszélgetés megvalósí­tásához. Készségesek voltak és szívesek. 'Végeredményben na­gyon sokat köszönhetek nekik; mint később majd kiderül, még kérdéseikkel is élénkítették a be­szélgetést. Izgalommal ültem a Slovan stadion lelátójára, és a gyönyörűen, mondhatni tökélete­sen megvilágított játéktéren égés» edzés alatt egyetlen férfit követ­tem tekintetemmel: Puskást. MIT LÁTTAM AZ EDZÉSEN? Tizenhat görög fiú között egy edzőt, akiről, ha nem néznék meg az arcát, senki sem hinné, hogy minden -idők egyik legjobb fut­ballistájáról van szó. A közepes­nél valamivel kisebb termet, sem a felsőtest, sem a láb nem külö­nösebben kidolgozottak, és mind­ehhez a „tündér!" kis pocak. Ez a negyvenen túl lévő férfi külalak­ja. De amikor a labdához ér! Szin­te zenélni kezd a bőr, mint. a leg­nagyobb művész kezében a hege dű. Még mindig nagyon tud a labdával bánni. Passzolni, lőni, perdíteni. Egyszer láttam Eusébiót SZEGFŰCSOKOR egy edzésen. Akkor alaposan meg­hökkentem. mert ő olyan érzékkel de ugyanakkor ősi mozdulatokkal nyúlt a labdához, hogy ahhoz fog­hatót még nem láttam. Most, a Slovan stadion gyepén megint vé-1 gignézhettem egy labdázgató férj fit, akinek a lába ezerszer gyen- gédebben simogatta a bőrt, mint a többi labdarúgóé. Senkiéhez sem hasonlítható a stílusa, rúgó­technikája, lövőérzéke. Tizenhato­sokat, néhány tizenegyest lőtt. Ez az a pillanat, amikor a toll meg­áll a papíron, és nem képes to­vább szavakba formálni a gondo­latokat, nem képes hűen vissza­adni a látvány mozzanatait. Látni keli az ilyesmit, nem olvasni! (Edzés után pergőtűzben, az új­ságírók kérdéseinek „szuronyro­hamait“ visszaverve látom. És az­tán néhány perc múlva mellettem ül már. A Club-szálló egyik asz­talánál vagy tízen fogjuk közre — budapesti barátai és szerkesztő­ségünk két képviselője. És kér­dezzük és hallgatjuk és kérdez­zük és hallgatjuk...) (Folytatás a következő számban) ☆ • ▲ NŐI FOCI Nem tehetünk róla, nekünk napról napra jobban tetszik. Érthető? íme a világbajnok dán csapat kapitánya, edzésen. ☆ • ▲ NEM VAGYOK BŰNÖS JOCHEN RINDT HALÄLÄBAN! Felelősnek sem érzem magam, még csak a lelkiismeret sem kínoz. Nagyon érzékeny ember vagyok, és mélységesen megrázott Jochen balesete. De a lelkiismeretem nyu­godt. Mindent elkövetek, hogy a verseny­kocsikat a lehető legbiztonságosabban épít­sem meg. Tökéletes masinát azonban én sem tudok előállítani. Még a lökhajtásos utasgépek sem tökéletesek, pedig ott ösz- szehasonlíthatalanul több emberélet forog kockán. Az újságok listákat tesznek közzé, azt akarják bizonyítani, hogy a Lotus-ko- csik veszélyesebbek a többinél. Ostoba, fe­lelőtlen állítás. A versenykocsik egyszerűen nem tökéletesek. Igen ritka eset, hogy a rajthoz állt kocsik felénél több érkezik a célba. Én magam nyugodt lélekkel beülnék a kocsimba, hogy bármely versenyen el­induljak. A kísérletek, a próbafutamok so­rán ez nagyon gyakran előfordul. Néhány éve még mágam is versenyeztem. Erre most konstruktőri munkám mellet egyszerűen nincs időm. A baleset óta olyan hírek ke­ringenek, minha Rindtnek nem lett volna bizalma a Lotus-kocsikhoz. Ez közönséges szenzációhajhászás, az én jelenlétemben Jo­chen sohasem tett ilyen kijelentést. A Lo­tus nem biztosította Rindet, ez nálunk nem szokás, egyetlen versenyzőnkkel sem tesz- szük. Annyit viszont keresnek nálunk, hogy az életbiztosítás részleteinek kifizetése nem okozhat gondot. Rindt özvegye tehát nem kaphat kártérítést a Lotus-cégtől. Eddig nem is fordult ilyen kéréssel hozzánk. A baleset óta többször beszéltem vele, egyet­len alkalommal sem tett szemrehányást, ő sem tart bűnösnek férje haláláért. (Elmondta Clin Chapmann, a Lotus-ver- senyautók főkonstruktőre.) Ha ennek a századnak nem lenne ilyen eszeveszett tempója, alighanem most is megrökönyödve vennénk tudomást Abebe Bikila és Valerij Brumel közlekedési balesetéről, Rudolf Kucera súlyos sérüléséről és Lilian Board rákbetegségéről. A világ legjobb maratoni futója — többek között — olyan hátgerincsérülést szenvedett, hogy nem is gondolhat többé a futásra, és még most is tolókocsin közlekedik. Klinikák lakója, gyógyszere­ken él, naponta többször is csigákra húzzák föl meg­rokkant testét, és gyógytornával igyekeznek javítani állapotán. Brumelről is sokat ír a világsajtó, őt többször meg­operálták, már a*, is csoda, hogy járni tud. Kucera e sete főleg Csehszlovákiában ismert. A háború utáni é- vek egyik legnagyobb csatártehetsége olyan súlyos agy­rázkódást szenvedett a Dukla BEK-meccsén, hogy vé­gül is egyensúlyzavarok és egyéb komplikációk álltak be, és az orvosok maximális igyekezete dacára sem sikerült teljesen meggyógyítani A legújabb és talán legszörnyűbb hír a húszonegy éves angol futónő. Lilian Board személyéhez kapcsolódik. Az Európa-bajnoknő- nek rákja van, s most egy jóhírú nyugatnémet klinikán próbálják megmenteni. A világ tudomásul veszi ezt is,' nincs idő megállni és könnyezni. Mi ez a pakisztáni katasztrófához ké­pest? — mondhatná valaki. Aki sportolt, jól tudja, mit jelent egyik napról a másikra megválni ettől a szenvedélytől, és bár jönnek az újabb és újabb baj nokok, Abebe Bikilát a csodálatos ausztrál Clayton kö­veti fantasztikus idejével, Brumelt a kínaiak gumi embere, Kucerát és Boardot pedig többen is —, még­sem tud csak úgy napirendre térni a dolgok fölött. Én is nagyon sokszor gondolok rájuk, bármit látok a lapokban róluk, elolvasom, és ha ligás játékosokkal jö­vök össze, mindig szóba kerül Kucera is, aki öccse ré­vén mégiscsak a liga családjának tagja maradt — Gott- waldovban szerepel a szőke testvér. Amikor Clayton- nal készítettem interjút, sokszor bukkant föl gondo­lataim között Bikila is, de nem kérdeztem vele kap­csolatosan semmit, mert tudtam, hogy az ausztrálnak is akadt már balesete gépkocsin, és még most is el­borzad, ha rágondol. Hány fantasztikus téma ez a négy tragédia, hány százezer volt feszültségű filmnovella, rádiójáték vagy tévéjáték alapja! És hány megemészthetetlen, szinte felfoghatatlan lelki sokk! Mi sem tehetünk mást. csak annyit, hogy most, karácsonykor gondolatban velük va­gyunk néhány percre. És nemcsak velük: mindenkivel akit hasonló szomorú sors ért. És gondolatban beko­pogunk a klinikákra és lakásokra, és leteszünk egy szegfűcsokrot az ágy szélére: Bikilának, Brumelnek Kucerának, Boardnak és a többieknek, szeretettel. (batta) Egy csinos tornásznö, egy csinos vifágbajnoknő. A neve: Karaseva. A Szovjetunió versenyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom