Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-07-21 / 29. szám
I—m Azokhoz és azokról szólunk most. Ők tehetnek arról, hogy ezrek és ezrek már évek óta eredménytelenül várnak lakásra, de övék azon szerencsések hálája is, akiknek már megalkották otthonukat. Cpitők: kőművesek, ácsok, bádogosok, szerelők — olyan foglalkozások ezek, emelyek hallatán az ember gondolkozás nélkül fintort vár, és pár perc múlva minden lelkiismeretfur- dalás nélkül szapulja őket a rosszul végzett vagy az egyáltalán el nem végzett munka miatt. Próbálom keresni és megtalálni a dolgok nyitját. Mennyire ludas építőiparunk a lakáshelyzet katasztrofális állapotáért, továbbá a gazdasági, a kulturális, de főleg az iskolaépületek kitűzött határidő utáni átadásáért? Milyen hatóerők befolyásolják munkájuk minőségét? Ezt előttem már többen Is megtették anélkül, hogy segítettek volna. Nekem nem ez a célom, inkább az, hop-- olvasóinknak lehetőséget adjak egy konkrét vállalaton, a Duna- szerdahelyi Járási Epftövállala- ton keresztül megvizsgálni a problémát és megtalálni a választ az előbb feltett kérdésekre. A vállalat húszéves. Július 4- én ünnepelte születésnapját. 1950-ben tapasztalatok, anyagiak és termelőeszközök nélkül, 100 ezer koronás kölcsönnel letették a jelenlegi vállalat alapjait. Abban az időben nagyon nehéz volt jól profanáié szocialista üzemet kiépíteni. 1960-ban a nagymegyeri, so- morjai és dunaszerdahelyi járás összevonása után egyesültek azok építővállalatal is. Ma milliókat érő vagyonuk van, évente milliós terveket teljesítenek, és hogy megváltozott Dunaszerdahely városképe, ahhoz nekik is egy kis közük van. Nehézségeik voltak, vannak ma is, de az út nehezebb részét már megjárták. Többször elnyerték a Szakszervezeti Tanács Vörös Vándorzászlaját, 1968-ban megkapták a Szocialista Munka Vállalata érdemrendet. Több mint ötven dolgozójuk a Szocialista Munka Úttörője cím viselője, és szeretnénk megemlíteni legalább azokat, akik ezt a kitüntetést az utób. bi években végzett munkájukért érdemelték ki: Horváth Erzsébet. Katona Lajos, Busán- szkl Mihály, Hegyi Károly. Ze- zula Antal. Kalmár Lajos, Gráféi Jenő, Nagyvendégi Jenő, Barátit Jenő, Fekete András, Nagy János. A vállalat 22 alkalmazottja az építészetben elérhető legmagasabb kitüntetés, az Építésügyi Minisztérium Legjobb Dolgozója cím tulajdonosa 1962 óta. Köztük van a vállalat jelenlegi igazgatója, Beke Ferenc is. Ez évben két alkalmazottjuk. Szabó Imre termelési igazgató és Szabó István sofőr érdemelték ki munkájukkal ezt a kitüntetést és a vele járó megbecsülést. A húsz év alatt rengeteg épületet felépítettek. Melyikre lenne közülük bátorsága kitenni a táblát: „Ezt a Dunaszerdahelyi Járás Cpítővállalat dolgozói építették 50 éves jótállással"? A kérdésre Kulik Árpád, a vállalat közgazdasági igazgatója válaszol: — Mindre. De vegyük közülük a legjelentősebbeket: a Duna Szállodát, a Járási Szakszervezeti Tanács és a hnb épületét Dunaszerdahelyen, áruházakat Megyeren, Dunaszerdahelyen és Somorján, a Geofizika épületét Pozsonypüspökin, a Szolgáltatások Házét Dunaszerdahelyen és Somorján, stb. Sőt, még a gyorsan végzett munkáért. is garanciát vállalunk. Gondolok itt főleg az 1965-ben árvíz sújtotta területek gyors újjáépítésére. — Ez eddig mind szép és jó. De mi a véleménye arról, hogy például Pozsonyban 7—8 évig is eltart, amíg emberhez méltó lakást kapnak az igénylők? — Nemcsak Pozsonyban, hanem Itt. Dunaszerdahelyen sem rózsás a helyzet a lakásépítés terén. Megpróbálom ezt' a magam módján levezetni, természetesen közvetlen tapasztalataim alapján. 1. Járásunkon kívül csak központi utasításra, illetve felkérésre vállalhatunk munkát, de ez helyes is, mert nem győzzük kielégíteni a járásbeli igényeket sem. Ha ez mégis sikerülne, és lenne hozzá elegendő erőnk, akkor 8 millió koronával lépnénk túl évi tervünket. Jelenleg már a három és (él milliónál tartunk'. 2. Ä lakáshelyzeten a duna- szerdah’ely! járásban igyekszünk javítani, ahogy csak erőnkből futja. Ezt szeretném kihangsúlyozni, és azonnal megérti, mit akarok ezzel mondani. Két fö problémánk van, ami nagyon is fékez munkánkban, objektív problémák. aj munkaerőhiány. 1960-ban 938 alkalmazottunk volt. 1969- ben 945. Ä tíz év alatt sokszor csökkent munkásaink száma, és csak a tavalyi évben emelkedett hét emberrel. A munkatermelékenység a tíz év alatt 35.6 százalékkal, az átlag- keresetek' 1397 koronáról 2003 koronára növekedtek. Tehát még azt sem vethetik szemünkre, hogy a munkaerőhiány kiküszöbölése érdekében nem nyúltunk ezekben az esetekben rendszerint leghathatósabb eszközökhöz, a pénzhez. A végtelenségig persze ezt sem tehetjük, országunk jelenlegi gazdasági helyzete ezt nem is tűrné. Az emberek meg a kényelmesebb, tisztább munkalehetőségeket keresik, így elpártolnak tőlünk — alacsonyabb fizetés árán is. Beke Ferenc, a vállalat Igazgatója K érdés: Milyen szakmában kellene sürgősen segítség? — Segédmunkásokra van a legnagyobb szükségünk. Nem gondolta volna, ugye? Keresetük 1200—1800 korona között mozog, vagy munkateljesítményük után fizetjük őket. Szükségünk van szakemberekre is, de ebben az irányban már tettünk lépéseket: 1Ö0 inassal többet vettünk fel, mint tavaly. — Részesülnek-e valamilyen kedvezményben az alkalmazottak? — Természetesen. Csináltunk ml már sok mindent. Mégsem lettünk többen. Jelenleg például évente 12 lakásegységet átadunk a vállalat fiatal házaspárjainak, amelyek felépítéséhez a körülbelül 16 ezer korona értékű ledolgozott munkán kívül a lakók igazán kevéssel járulnak hozzá. — Na és mi a másik tényező, amely fékezi az építők munkáját? — Az építőanyag-hiány. Például a Dunaszerdahelyi Szak- tanonc Intézet építésével, amelyen 12 és fél milliós korona értékű munkával bízták meg vállalatunkat, két hónapig álltunk; nem voltak megfelelő pa- nelljeink. Egyszer ez, másszor falazőanyag (tégla) hiányzik. A cementet is például Horné Sr- nieről hordjuk saját teherautóinkon Dunaszerdahelyre. Szombatonként! — Kilátásban van-e a javulás legalább az említett kategóriák valamelyikében? — Talán segít rajtunk a nyit- rai Pozemné stavby új panell- gyára itt, Dunaszerdahelyen, amelyben a jövő év harmadik negyedévében indul meg a próbatermelés. Reánk különben még így sem panaszkodhatnak, mert még minden reális épületátadási időpontot betartottunk, sőt inkább megrövidítettünk. kiég megtudom azt is, mi- lyen épületeken dolgoznak jelenleg a munkásaik, kiválasztom közülük a számomra legjelentősebbet: a mezőgazdasági iskolát. Az épületen a járási építővállalatot 26 milliós korona értékű munkával bízták meg. Az iskola épül, dolgoznak rajta, pedig ősszel, ottjártamkor a helyén még csak elszáradt fű volt. Egy pillanatig kételkedem Kubik elvtárs gondolatán, hogy az építők is alkotnak. De valóban csak egy pillanatig. Azt teszik, hogy megváltoztatják városuk arculatát, újjal, modernebbel gazdagítják a réginél. Aprólékos, fontos munkát végeznek és nem könnyűt. Ök fogyasztanak a legtöbb levegőt, hiszen télen-nyáron kint dolgoznak a szabad ég alatt. Becsüljük meg munkájukat! Nekik is vannak nehézségeik, és ha néha-néha a pokolba is kívánjuk építőinket, tegyünk hozzá egy kis megjegyzést: tisztelet a kivételnek. Közben gondoljunk a duna- szerdahelyiekre! Ziesek Erzsébet A III. Internacionálé VII. kongresszusának évfordulójára A Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusán szélesen kibontakozott a munkásosztály világ- és nemzeti viszonylatban értelmezett egységéért és az összes demokratikus erők antifasiszta népfrontjáén folyó harcnak irányvonala. A kongresszust 1935. július 25-e és augusztus 20-a között tartották meg Moszkvában. A kongresszus megmutatta a nemzetközi kommunista mozgalom politikai és szervezeti erejét. A Kommunista Internacionálé 76 kommunista pártjából 65 párt jelen volt a kongresszuson. Már nemcsak a fejlett tőkés országokban, hanem a gyarmati és függő államokban is megalakultak a kommunista pártok, amelyek megtanulták, hogyan kelll az adott konkrét feltételek között alkalmazni a marxizmus elveit, és országaikban politikai tényezők lettek. A kongresszus legjelentősebb elkönyvelhető eredménye az volt, hogy a szocializmus győzött a Szovjetunióban. A dolgozók milliói az egész világon meggyőződtek arról, hogy a szocialista társadalmat fel lehet építeni, hogy a lenini út a helyes. Európa legnagyobb tókésállama — Németország — a fasizmus és a háború tűzfészke lett. Ugyanakkor azonban a nemzetközi munkásosztály sok értékes tapasztalatot szerzett arra nézve, hogyan kell harcolni a fasizmus és a reakció ellen. Különös jó tapasztalatokat szerzett az ausztriai és spanyolországi harcaiból. A II. In- ternacionálé pártjaiban mély válság mutatkozott, erősödött a munkásság egysége utáni vágy. Mindebből a kommunista pártok politikája számára újabb következtetéseket kellett levonni. A Kommunista Internacionálé VII. világkongresszusa az új vonal kitűzésekor ezekből a tapasztalatokból indult ki. A fő beszámolót ,,A fasizmus támadása és a Kommunista Internacioná- lé feladatai a munkásosztály egységéért a fasizmus ellen folytatott harcban“ címen G. Dimitrov tartotta. Az új taktikai vonal kidolgozásában Klement Gottwald is részt vett. és figyelembe vették a Csehszlovákia Kommunista Pártjának tapasztalatait is. A kongresszus összegezte a nemzetközi munkásmozgalom fejlődésében a VI. kongresszus óta elért eredményeket és rámutatott arra, hogy a fasiszta diktatúra Németországban történt bevezetése új helyzetet teremtett. Ez az új helyzet új taktikát követel, mely szerint a munkásosztály és a széles néptömegek összes erőit a fasizmus és az új háború előkészítése elleni harcra kell tömöríteni. Beszámolójában Dimitrov megállapította, hogy a fasizmus elsősorban azért juthatott hatalomra Németországban, mert a burzsoáziával való együttműködés politikája, a- melyet a kommunisták ismételt egységfront ajánlatát visszautasító szociáldemokrata vezérek folytattak, megbontotta a munkásosztályt. A Kommunista Internacionálé egyúttal rámutatott arra is, hogy Németország Kommunista Pártja és több más kommunista párt munkája során szektás jellegű hibákat követett el. és ezek a hibák megakadályozták, hogy a kommunisták mozgósítsák a tömegeket a fasizmus és a háború ellen. A kongresszus felszólította a kommunista pártokat, hogy a szociáldemokrata pártokkal, a reformista szakszervezetekkel és a dolgozók más szervezeteivel szervezzenek közös megmozdulásokat, kössenek velük megegyezést a fasizmus elleni közös harcra és a béke védelmére. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa leszögezte, hogy a békeharc érdekében egységfrontot kell teremteni a reformista szociáldemokrata szervezetekkel, de ennek megvalósítása csak úgy lehetséges, ha a kommunista pártok eltökélt ideológiai harcot vívnak a szociáldemokrácia soraiban levő jobboldal ellen, amely még a közvetlen háborús veszély pillanatában is szorosan együttműködik a burzsoáziával. A kongresszus azzal a feladattal bízta meg minden ország kommunistáit, hogy teremtsék meg a munkásegységfrontot és a széleskörű antifasiszta népfrontot a fasizmus és az általa előkészített háború ellen. A kongresszus megjelölte e feladat megoldásának konkrét útjait, és további feladatot is kitűzött; minden országban létrehozni a munkásosztály politikai egységét, megteremteni az egységes munkáspártot. A megelőző időszakban a munkásosztály legfőbb ellensége a polgári demokrácia volt, melynek zászlaja alatt sikerült az első világháború utás megtörni a forrdalmi hullámot és leverni a szocializmusért síkraszállló forradalmi munkás- osztályt (1919, Magyar és Bajor Tanácsköztársaság). A reformizmus időszakában a szociáldemokrácia tömeghatása a tőkés uralom fő támasza volt. Ez az időszak lehetővé tette az antidemokratikus erők megszilárdulását és a fasizmus felsorakozását. Most pedig minden országban az ottani fasizmus, nemzetközi méretben a háborúra törő fasiszta államok bizonyultak a legfőbb veszélynek. A fasizmus gazdasági alapja ugyanaz, mint a polgári demokráciáé — a tőke. De nem mindegy számukra, hogy milyen formában valósul meg a tőkések uralma. A munkásosztály és a dolgozó nép sem nézheti közömbösen, ha a polgár) demokráciát a kegyetlen fasiszta diktatúra váltja fel. A fasizmus uralomra jutására irányuló próbálkozásokat a burzsoázia táborának mély válsága kíséri, néha a polgári pártok vagy bizonyos részük ellen irányuló éles politikai harc, sőt a fasiszta táboron belül dúló harc is. Persze a fasiszta diktatúra létesítését rendszerint számos népellenes reakciós intézkedés előzi meg, amelyeket gyakran még a „demokrácia nevében" léptettek életbe. A" történelmi tapasztalatok megmutatták', hogy a polgári demokrácia tábora és politikai pártjai — beleértve a szociáldemokráciát is — nem voltak képesek a fasizmusnak ellenállni, sót gyakran az utat egyengették számára és végül átadták neki a hatalmat. Az úgynevezett demokratikus polgárság és a kispolgárság a feudalizmus elleni harcban a demokrácia valamikori úttörője, a kapitalizmus hanyatló korszakában eldobta a demokrácia és a nemzeti függetlenség zászlaját. és csak a munkásosztály maradt a demokrácia egyetlen tényleges védelmezője a fasizmussal szemben. A Kommunista Intemacio- nálé VII. kongresszusa válaszolt az akkoriban milliós tömegeket foglalkoztató alapvető kérdésre: hogyan akadályozható meg a fasizmus hatalomra jutása, és hogyan dönthető meg a győzedelmeskedő fasizmus. Ezen a történelmi fokon a munkásosztály harci egységfrontjának megvalósulása volt a nemzetközi munkásmozgalom legközelebbi, legfontosabb feladata. A szociáldemokrata és a párton kívüli munkásoknak türelmesen meg kellett magyarázni a reformista ideológia, valamint a burzsoáziával való osztály-együttmuködés gyakorlatának káros voltát. A munkásság akcióegysége köré széles antifasiszta népfrontot ke! lett tömöríteni a parasztság, a haladó értelmiség. a városi kispolgárság és a lakosság egyéb olyan demokratikus csoportjai soraiból, amelyek hajlandók fellépni a fasizmus ellen, és harcolni a dolgozók alapvető érdekeiért s követeléseiért. Az egységfront vagy a népfront kormányának gondolata a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának fontos segítséget jelentett a forradalmi munkáspártok taktikája szempontjából. Ismét kiemelte az egységfront és a népfront kormányának lenini gondolatát, megtisztította az opportunista torzítástól; hangsúlyozta, hogy ez nem lehet csak parlamenti kombináció, és csupán a politikai válság és az egységfront tömegmozgalma kibontakozásának időszakában válhat szükségessé és megvalósíthatóvá. A kommunistáknak az ilyen kormányban alapvető forradalmi követelésekért kell küzdeniük, például a termelés, a bankok ellenőrzéséért. A kongresz- szus továbbá követelte, hogy a tömegekkel szemben ne legyenek türelmetlenek és ne igyekezzenek átugrani a körülményes, de kikerülhetetlen fejlődési fokokat, hanem a tömegeket elsősorban saját tapasztalataik alapján győzzék meg és neveljék. A kongresszus egyben felszólított az ideológiai éberség fokozására és a jobboldali opportunizmus elleni harcra, amely csökkentette a kommunista párt szerepét az egységfrontban és békülékenységet mutatott a szociáldemokra- tizmussal szemben. A j- V oldali opportunizmus az egységfront politikáját néha úgy próbálta megmagyarázni, mint a munkásosztály végső céljáért vívott harc feladatát. A valóságban éppen ellenkezőleg: a fasizmus elleni harc aláásta a burzsoázia — mint osztály — szerepét, és a fasizmus veresége megteremtette a munkásosztály végső győzelme kivívásának és a hatalom megszerzésének előfeltételeit. Nagy jelentőségű volt Palmiro Togliattinak az imperialista háború előkészületeiről és a Kommunista Inter- nacionálé feladatairól szóló beszámolója. A beszámoló leleplezte az ellenség azon koholmányait, melyek szerint a kommunisták reményeiket a háborúba helyezik, továbbá hangsúlyozta, hogy a háború elodázásában minden évnek, minden hónapnak jelentősége van. Továbbá rámutatott a háború elodázásának, sőt elkerülésének reális távlataira is. Szerinte ez akkor valósítható meg, ha valamennyi békebarát, a munkásosztály erői és mindazok egyesülnek, akiknek érdekük a béke megőrzése, és ha hatalmas arcvonalat teremtenek a háborús gyújtogatok J a háború értelmi szerzői ellen. A VII. kongresszus után a Kommunista In- ternacionálé szekciói A kommunista pártok minden erejét a fasizmus és az imperialista háború elleni harcra összpontosították, s tevékenységüket a munkás-egységfront és az egységes antifasiszta és háborúellenes népfront taktikája alapján végezték. A Kommunista Internacioná- lé ezt a taktikát az új viszonyok között továbbfejlesztette és alkalmazta, hogy mozgósítsa a munkásosztály erőit, tömörítse a kommunista, szociáldemokrata és párton kívüli munkásokat, a milliós néptömegeket, mindazokat, akiknek nem volt érdekük a finánctóke nyílt, terrorista diktatúrája, és nem akartak háborút. A kommunista pártok az új taktikai irányelveknek megfelelően átállítottták tevékenységüket. A Kommunista Internacionálé szekciói azt javasolták a szociáldemokrata pártoknak, hogy tegyenek félre minden korábbi nézeteltérést, tömö- rítsék erőiket a fasizmus támadásának és az imperialista háború kitörésének közös veszélyével szemben. Ez a taktika pozitív eredményeket hozott az abban az időben kibontakozó nagyszabású harcok során. Ennek a taktikának az alapjait Lenin már a Kommunista Internacio- nálé III. kongresszusa Idején lerakta. A Kommunista Internacionálé VII. kongresszusa ezeket az alapokat továbbfejlesztette és alkalmazta az új teltételek mellett, és ez nagy történelmi érdem. HAMAR KÁLMÁN
