Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-17 / 46. szám
4 új ifjúság A MAGYAR HEGYEKET OLIMPOSZUL A csehszlovákiai magyarság szomorú esztendőt zár az idén sokkal szomorúbbat, mint az utóbbi évek bármelyike: meghalt Fábry Zoltán. El-e bennünk tovább? Bizonyára. De ez még kevés. Naponta kell rá hivatkoznunk. tanítása, példája, erkölcsi magatartása elévülhetetlen. Mítoszt kell alkotnunk belőle, múltat, amelyhez mindig vissza lehet térni szégyenérzet nélkül, és általa új lépéseket tenni a jövő felé. Egy ízben beszámoltunk már lapunk olvasóinak a Fábry-múzeum, illetve a stószi Fáb- ry-kutatógóc terveiről, a munka akkori stádiumáról. Most néhány nyilatkozatot tennénk közzé. ILLYÉS GYULA: Most is csak azt mondhatom, amit a stószi író hetvenedik születésnapján mondtam: Minden nagy nemzedék echónak vonul vissza halála u- tán a magaslatokba. Csak jól kell kiáltani, és.ömlik le a lapályokra a válasz, a tanács, az orákulum. Századelejei nagy nemzedékünk némán őrzi csúcsait. A mi kérdő hangunk volt vajon gyenge mélységeinkből? Vagy a jóslatmagyarázó papoké vajon? De egy hely híven felelt. Fábry Zoltán olyan állhatatosan adta a magyarázatot, oly hú rítusban fejtette számunkra, völgybéliek- nek, a magasság szövegeit, hogy elménk eljátszott a képpel: a magyar szabadgondolkodás nagyjai a stószi hegyeket választották Olimpuszul, és szent forrásuk védelmére: tisztán tartására Fábry Zoltánt már szakálltalan korában fölavatták, elrendelvén, hogy ősei patrícius házát remetelakká alakítsa, s benne csakis nekik éljen. Illetve annak, amiért ők is éltek és haltak — csak ritkán természetes halállal —, az Ügynek. A beszennyezhe- tetlen, a szent Ügyeknek. Nem látok, messze országokig el, még egy ilyen oltárőrzőt. Én már-már szkeptikussá verve rideg kartezianizmu- somtól, Fábry Zoltánt nem tudom követni minden útján; nem minden elágazó útján, jól kimondva. Forrón dicsért íróinak zömétől jó, ha föllangyulok. Stílusra is más a szájízem. Remeteként élek én is. de nem hitben; mert oly abszolút hitigény átka alatt. De mégis egy az egünk és a poklunk Az én maradék vallásom is, mint mindnyájunké ma, az ősök tisztelete. S ha indulhatna holmi boldoggá a- vatási per, hogy ki állt kegyünkben legigazolhatóbban már itt e földön, kortársaim közül bizony Stósz irányába szegezném az ujjam. Élt ott egy klasszikus európai; egy szentszagúan hű, szabadsághivő. SIMON ISTVÁN: Már egyetemista koromban — német szakos voltam a bölcsészkaron — foglalkoztam a weimari köztársaság irodalmával, és így lépten-nyomon kapcsolatba kerültem Fábry munkásságával a harmincas évek antifasiszta irodalmán keresztül. Később mint szerkesztő, levélben kértem, küldjön anyagot a csehszlovákiai magyar irodalommal kapcsolatos kérdésekről, vagy egyáltalán — ha van kézirata — küldje el. Meleg hangú levélben válaszolt, és talán túlzás nélkül állíthatom, hogy a KORTÄS volt a magyarországi orgánumok közül az, amely érdemben tudott foglalkozni munkásságával, és rangot biztosított neki. Számunkra nem volt közömbös, hogy az a Fábry Zoltán, aki a közép-európai kis népek problémáit éveken keresztül, éppen a fasizmus szorítása ellenére, a demokratikus szempontokat hangsúlyozva előtérben tartotta — továbbra is működik-e vagy sem. Egyrészt a háború utáni irodalom helyzetének megítélésében, a kis népek egymáshoz való közeledésében, másrészt mint a múlt egyik tanúja, aki szem előtt tarthatja a ma is aktuális kérdéseket, mint például a német fasizmust. A Fábry-munkásság komoly szerepet játszott az itthoni forradalmi életben is, mondhatni bizonyos területeken hézagpótló volt. Legjobbjaink az utóbbi öt-hat évben nemcsak barátságot építettek ki felé, hanem bevonták az élő magyar irodalom áramkörébe is. Mint egyéniség, azon típushoz tartozott, akit az ember egy-két mondat után megkedvel, és 1967-ben, Stószról Pozsonyba utazva, örömmel konstatáltam, hogy szlovák és magyar írótársai is tisztelik és becsülik. Életműve az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő alakjai mellé sorolta, virágzása, hatása csak ezután jön, mert az eddig megjelentetett könyvek kis példányszámuknál fogva nem juthattak el az olvasók szélesebb rétegeihez. Életműve nélkül nem képzelhető el a kis népet egészen szoros, megbékélő hangú összefogása. Mindig a szocializmus szemszögéből vázolta föl az ellentmondásokat, és ezért volt joga a szocializmuson beiül figyelmeztetni a disszonáns jelenségekre, melyeknek olyan nagyszerű észlelője és értője volt, mint talán senki más. Nem növelte azzal a bajt, hogy elhallgatta: föltárta, világosan és egyértelműen, és ezzel is példát mutatott nekünk. BALOGH EDGÁR: Fábry Zoltán beírta a nevét a romániai magyar irodalomba Olyannyira, hogy amikor a romániai magyar irodalmi lexikont szerkesztettük, szükségesnek tartottuk, hogy „Fábry Zoltán hatása Erdélyben“ címszót kreáljunk. Már 1923-ban a Keleti Üjság c. haladó lapba kapcsolódott be, aztán az Aradon megjelenő Periszkóp csehszlovákiai szerkesztője lett; később a Franyó Zoltán szerkesztette Géniusz és Üj Géniusz csehszlovákiai szerkesztőjévé vált. 1926-ban indult a Korunk, és azzal aztán egészen 1938-ig, tehát addig, amíg a politikai viszonyok megengedték, szoros kapcsolatban állt. Az erdélyi magyar kultúra kialakításában többszörös volt a részvétele. Először is: közvetítette a csehszlovákiai magyar haladó irodalmat, az „emberirodalom“ általa került a közvéleménybe nálunk. Ismertetéseket küldött a cseh és szlovák írókról, de nagyobb szerepet játszott abban, hogy — mint Csehszlovákiában a német fasiszta veszélyre figyelmeztetett, és annak Az író egyik legutolsó fényképe. Kolár Péter felvétele. kontráját, a haladó német irodalmat is bemutatta. Volt aztán egy igen fontos szerepe, a magyar szellemi élet kritikai pásztázása. Magam is célpontja lettem egyszer a kritikájának, méghozzá a Sarló 1928-as gombaszögi táborozása után: a Sarló fellépését, az akkor még etnográfiai jellegű romantikus népbarátságát kritika tárgyává tette egy nagyon bölcs és mélyreható elemzésben. Mélyebb koncepciót kívánt tőlünk, az etnográfiai szocializmusból a va- lóságszoclalizmusba. Mire írása megjelent, mi már túljutottunk ezen a fejlődési szakaszon, úgyhogy egyensúlyba kerültek a dolgok. Be keli vallanom, Romániában kevesen vannak Fábry-hívök, mert Írásai egy aránylag szűk réteget alkotó körig jutottak csak el. Az egyetemen egykét diák dolgozatot is írt róla — ennyi az egész. De az az elit, amely Kolozsvárott, Nagyváradon, Bukarestben, Aradon mégis ismeri Fábryt, nagyon komoly szerepet játszik a romániai magyar irodalmi életben. Az elmúlt tizenöt év alatt is hatott gondolkodásomra, erősített hitemben. Mindig igazolt abban, hogy a „nemzetit“ és „nemzetiségit“, és a nemzetit és „nemzetközit“ hogyan kell okosan elválasztani és egyesíteni?. E három fogalomkör egymáshoz való viszonyulásában ugyanis sok a zavar. Amit a magyarság és emberség kapcsolatáról tőle is tanulhattam, hirdetem és vallom ma is. Fábry Zoltánnak azt köszönhetem, hogy ő a nemzetiségi kategóriát is tudatosította, mindig élesen figyelt a szlovákiai magyarság önszervülé- si folyamataira, megvédte az egyetemes magyar összehasonlításban zsengébbnek tűnő csehszlovákiai magyar irodalmat harmadvirágzásában is, azért, mert meggyőződése az volt, hogy a szlovákiai magyarság kategóriájának léteznie kell azzal a humán tartalommal, amelyet egy nemzetiség jelent, amelynek érdeke a demokrácia, a humánum, a népek testvérisége. RÁKOS PÉTER: Az egyetlen cseh nyelvű Fábry-válogatás, a Nase vlast Evropa, amelynek előszavát én írtam, egyetlen rövid értékelő glosszát eredményezett. Vladimír Forst írta, pozitív hangnemben. Ez egyébként megfelel annak, amit várhattunk: ne feledjük, hogy az antifasizmusnak a cseh miliőben óriási a hagyománya, nem egykönnyen kelt tehát feltűnést egy olyan szerző, akinek érdemeihez és jelentőségéhez nem fér ugyan kétség, de elsősorban mégiscsak nekünk, magyaroknak fontos és drága. Ennek ellenére halaszthatatlan teendő volt már cseh nyelven hozzáférhetővé tenni, s idővel ennek bizonyára meglesz a gyümölcse. Maguk a kiadói emberek megvallottak, hogy eleinte kissé „fáztak“ a kiadványtól, s jobbára csak kultúrpolitikai ildomosságból vállalkoztak rá, utána azonban teljes elismeréssel adóztak Fábry formátumának. Részemről másfél évtizede iparkodom Fábry itteni útját egyengetni. A gondolat igaza megjelenése táján javaslatot tettem, eredménytelenül, egy cseh Fábry-kötetre, az Európa elrablásáról viszonylag részletes ismertetést írtam a Piamenbe. Az államdíj esedékességét már régen felvetettem, tavaly pedig — a miniszterelnöki hivatal felszólítására — hivatalból is véleményeztem ezt a lehetőséget, de mint látjuk, hiába. Talán in memóriám? ★ FÁBRY-FILMET FORGAT A MAGYAR TELEVÍZIÓ Október közepén Csehszlovákiába érkezett a Magyar Televízió kultúrpolitikai rovatának vezetője, Müller Magda és a filmesek öttagú stábja. Fábry Zoltánról készítenek egy csaknem egyórás doku -nentumfilmet. A Stószon, Kassán és Pozsonyban forgatott tévéfilm Fábry halála óta az első komoly lépés afelé, hogy az antifasiszta író, irodalmunk első igazi klasszikusa, még mélyebbre hatoljon tudatunkba, s nemcsak a magyarokéba: Közép-Euró- páéba is. A tévéfilmet valószínűleg decemberben tűzik műsorra. ★ — Fábry stílusa? Fárad bizony az agy. — De a szív soha! — Szó-gyöngyözése inkább emlékeztet a nehéz rajnai borokra, mint a könnyű magyar homokira. — A még Rákóczi korában is Hegyalja néven ismert Stósz ősi magyar település volt. A német iparosok később vándoroltak ide, és ie is telepedtek. Az író édesanyja, és talán édesapja is, a bohém kereskedő, a színészek kedvében járó: német anyanyelvű. Az ifjú Fábry is ezen a nyelven szívta magába a gyermekkor meséit. Később aztán Ady és Móricz is táplálta. — Akkor hát nem is magyar író? — Dehogynem. Ismerjük Petőfi esetét. Fábryé hasonló. De ne feledjük, változik a világ. Ne firtassuk a nemzetiségi hovatartozást. Örvendezzünk, hogy akadt egy európai férfi, aki magyar nyelven; magyar sorsot vállalva, szegült szembe mindennel, ami embertiprő. Igaz, hogy a stílusa nem csillogó. Párás olykor, mint a boros- pohár. De a tartalma! Az ízek eredetiek, tiszták, félremagyaráz- hatatlanok. Ezt becsüljük benne! Batta György Hazánkban járt a Szvjesnyikov-énekkar A szovjet kultúra napjainak keretén belül hazánk több városában, Eperjesen, Kassán, Besztercebányán, Rózsahegyen is fellépett a Szvjesnyikov Állami Akadémiai Énekkara. Az énekkar nem először járc nazarrk- ban, de valamennyi fellépésén ezúttal is osztatlan síkért aratott. Az énekkart 1943-ban alakította a ma 80 esztendős kétszeres Lenin-dijas Alekszander Vasziljevdes Szívjes- nyikov. Eredetileg azt a célt tűzte maga elé, hogy felújítsa és népszerűsítse a régé orosz népdalokat. Szándékát sikerült megvalósítania. Népzene ilyen tökéllyel kórusszínpadon talán még sohasem hangzott ei. Igaz, a régi orosz népdal szinte kórusfeldolgozásra van „teremtve". Az eredeti Célkitűzést szolgálta az az elv is, hogy az énekkar tagjait amatőr énekesekből válogatták Össze, akik eredeti népi természetességet, színt vittek az együttes előadásmódjába. A karvezető zeneszerzőként is tevékenykedik. Az ő érdeme, hogy mesteri feldolgozásban fennmaradt számos, lassan már feledésbe merült orosz népdal. Sikerre! foglalkozik más nemzetek dalainak a feldolgozásával is A Szvjesnyikov-együttes műsorán szerepeinek még a népdalokon kívül Glinka, Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Rahmanyinov, Beethoven, Mozart, Verdi és Brahms müvei. Repertoárja rendkívül gazdag és sokrétű, 900 műnél is többre tehető. Az említett hangversenytermekben műsoruknak csak elenyésző töredékét adták elő. Ezt azonban olyan művészi szinten, hogy a legigényesebb zeneértő is elégedett lehetett. P. L. Szvjesnyikov Állami Akadémiai Énekkara nm Színházi levél Több mint két hónap telt el azóta, hogy az utolsó színházi levelet írtam. Akkor arról számoltam be. hogy készülünk a nyugatszlovákiai körútra. Most elmondhatom, hogy ez a turné a vártnál nagyobb sikert hozott. Cocteau drámája, a Rettenetes szülők, és a Szerelmem donna Rita mindenhol osztatlan sikert aratott. A szeptemberi megerőltető turné után rövid pihenő következett, majd hozzáláttunk az 1970—71-es évad darabjainak előkészítéséhez. Az idény első darabja Jean- Paul Sartre: Az altonai foglyok című antifasiszta drámája, amelyet Beke Sándor rendezésében mutat be a Thália Színház december elején. A darab próbái már javában folynak, bár október végén és november elején néhány olyan előre nem látót akadály adódott, a- mely a rendszeres munkát eléggé megnehezítette. Ennek ellenére bízunk abban, hogy a bemutató a tervezett időben megvalósul. Az altonai foglyokban színházunk új tagjai is szerepelnek. Gálán Géza és Su- nyovszky Szilvia á Sartré- drámában mutatkozik be először a kassai s a keletszlovákiai közönségnek. Itt kell még elmondanom j azt is, hogy felvettük a kapcsolatot a Miskolci Nemzeti Színházzal, s ennek első eredménye, hogy Az altonai foglyok egyik főszerepébe? vendégként nálunk játszik' az év végéig Farkas Endrt az említett színház művésze. Farkas Endrében olyar művészt ismerhet meg közönségünk, aki nemosak alkatával, tehetségével, hanem szorgalmával is kitűnik. Nagyszerű jellemformáló képessége bizonyára nagyban hozzájárul majd a dráma sikeréhez. Hiányos volna a beszámolóm, ha nem jegyezném fel az első kassai előadás osztatlan sikerét. A rettenetes szülők előadásáról a helyi sajtó — kicsit a meglepetés hangján ugyan — a lehető legkedvezőbben számolt be olvasóinak. A kassai közönség elismerését talán az bizonyítja a legjobban, hogy a következő előadásra szóló jegyek szinte napok alatt elfogytak. Végezetül a következő bemutatásra kerülő darabról szeretnék még néhány mondatot írni. Ján Solovic mai szlovák szerző darabjáról van szó, amelyet a közelmúltban vittek először színre Pozsonyban. A 2obrácke dobrodruzstvo-t (azért írom az eredeti címet, mert mi valószínű, hogy más címmel játsszuk majd) Batta György fordította és Gálán Géza rendezi. A tragikomédiának ez lesz az első magyar nyelvű interpretációja. Gál Sándor {Farkas Endre és Gálán Géza Az altonai foglyok próbáján
