Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-27 / 43. szám

MÉRNÖK DINASZTIA ARCKÉPEK A VASMŰBŐL hogy beljebb kerültem a | Ä. Kelet-Szlovákiai Vasmű kapuján valami különös szorongás fogott el. A hiábavalóság érzete loerí- ** 9 tett’ hatalmába. A tűimé-- retezett dimenziók láttán je­lentéktelen porszemnek érez­tem magam, melyet nyomban elnyelnek a környező épület- és vas-monstrumok. Annak az embernek lehet ilyen érzése, aki életében először pillant meg rohanó vonalot vagy gép­kocsit. Lassan-lassan azonban meg­szoktam a túlméretezett ará­nyokat. Időközben pedig e- Iém sietett egykori barátom, Hogya Lajos mérnök, és kísé­rővel már nem éreztem ma­gam olyan elhagyatottnak a tégla- és acélrengetegben. Annak idején együtt ültünk a kassal gépészmérnöki főis­kola padjában azzal a szilárd elhatározással^ hogy onnan ki­kerülve a legtökéletesebb au­tókat, gépeket, hidakat ter­vezzük. Az én esetemben az el­határozás nem lehetet? valami szilárd, mert rövidesen másfe­lé vetett a sors. ő azonban ki­tartott, és most itt vagyok a „királyságában“, az oxigén- gyárban. — Hány éve is annak, hogy utoljára találkoztunk? — kér­dezem tőle az emlékek kap­csán. — Tíznél is több. ßn idő­közben elvégeztem a főiskolát. Az utolsó szemesztereken Prá­gában légi technikát hallgat­tam, ott szereztem a diplomát is, és most itt vagyok. Felajánlja, hogy végigkalau­zol az egész gyártelepen. Ud­variasan megköszönöm, meg­győződésem, hogy egyszeri él­ménynek túl sok látnivaló len­ne, és a legjobb akarat mel­lett sem tudnék hitelesen és érdekfeszítően beszámolni ró­la. Maradunk tehát az oxigén- gyárban. A laikus nyilván úgy véli, hogy a vasgyár az csupa nagy­olvasztó, Martin-kemence, ön­töde vagy hengerde. Pedig e- zek csak a legjellegzetesebb munkahelyek. Rajtuk kívül van a vasgyárnak számtalan o- lyan üzemrésziege, amely nél­kül sohasem lenne a rideg ércből acél. Ezek közé tartozik az oxigéngyár. Szakavatott kísérőm van Ho­gya mérnök személyében. A műszaki iroda vezetője kalau­zol a sistergő, sziszegő, ka- rattyoló és dohogó cső- és kat­lanerdőben. Nem rajta múlott, hogy egyik-másik gép funk- szervezet elnökének helyelte- ciójál, működésének alapelveit se, illetve a Szocialista Ifjúsá- még így sem nagyon értettem, gi Szövetség elnöke. Ügy vé- Azt mindenesetre megértet- lem, hogy ez már nem a ha- tem, hogy az oxigén a vasérc- lántékon múlik, hanem a biza- ben található szennyező anya- lom és a megbecsülés jele. gok kiégetéséhez szükséges. — A szakmát azonban a Nyugodtan elmondhatjuk te- kassai ipariskolában szeretet- hát, hogy az oxigéngyár a vas- ték me9 velem igazán — foly­tatja. — Páratlan jó színvona­lú ez az iskola. Szavakban ne­héz lenne kifejezni, milyen gá­lával tartozom egykori tanító­imnak. K hála egy részét bizonyá­ra már le is rótta azzal, hogy egykori iskolája esti tagozatán hetente négy órát tanít. Tömér­dek elfoglaltsága mellett mű_ tüdeje. z oxigént' egyébként a levegőből nyerik. A le­vegőt először megtisztít­ják a szennyező anya­goktól, a nedvességtől, aztán elektrolízissel al­kotó elemeire bontják. Az Így kapott oxigént hatalmas nyo­más, és hihetetlenül alacsony hőmérséklet, mínusz 196 Cel­sius fokon cseppfolyósítják. Ez többet nem tehet', lenne hát nagyjából az oxigén- Az ..ifjabb“ Hogya csatlako- gyártás lényege. Persze az e- zik a beszélgetésünkhöz: gész eljárás sokkal bonyolul- — Engem annak idején fel- tabb, mint ahogy itt leírtam, vételi nélkül vettek fel a fő- ßs veszélyes. iskolára. A kassai iparistákat — Az oxigéngyárak világ- tudomásom szerint mindenütt szerte gyakran égnek, — tájé- így kezelik. koztat a kísérőm. — Az oxigén Eszembe jutott', hogy a ma­magában véve nem gyúlékony, Syar iskolák végzett növerdé­dé rendkívül elősegíti az é- kei általában nyelvi nehézsé- gést. Még az acél is eléghet gekre panaszkodnak. Kíváncsi benne. Ez történt az egyik voltam ezért Hogya Zoltán vé- Apoílo űrhajóval és Iegénysé- leményére. gével is, ha még emlékszel rá. — Nyelvi nehézségek? Nem, Beszélgetésünket késő délu- nem... Talán eleinte. De tana­ién a Terasz egyik barátságos, raink is bíztattak, hogy szá- egyszobás lakásában Hogya mukra nem az a fontos, hogy mérnök otthonában folytatjuk, tudjuk: to schema vagy ta Illetve legújabban a két Ho- schema, ten hfidel vagy ta gya otthonában. A másik Ho- hfidel, mert e tekintetben még gya, Zoltán az idén fejezte be a cseh vagy a szlovák gram- a Brnői Műszaki Főiskolát, és matika sem következetes. Szá­most jobb híján itt lakik a munkra a tárgyi tudás volt a bátyjánál. Erősáramú mérnöki legfontosabb, meg a szorgalom, diplomával ő is a Vasműben melyet végképp nem a nyelvi dolgozik. tudás határoz meg. Bor kerül az asztalra. Jő ha- Már jó ideje beszélgetünk, zai rizliing. Bodrogközi. Erről is lassacskán fogy a bor, kint le- azok a régi szép idők jutnak az ereszkedett az este. A két Ho- eszembe, amikor még gondta- gya elégedett, kiegyensúlyo- Ianu! nyargalászfunk a Ma- zott ember benyomását kelti, lomoldalon, a Molyván vagy a Mégis megkockáztatom a kér- Gel'iczkében. De az idő kö- dést, vajon nem csal-e a meg- nyörtelen, ezért kénytelen va- ítélésem, gyök visszatérni a mába. Egy Elsőnek Zoltán válaszol: kicsit sajnálom, hogy a be- — Hogy őszinte legyek, egy csületben és munkában meg- kicsit csalódtam. Huszonnégy őszült jő öreg Hogya nem !e- eves vagyok, ezerháromszáz hét köztünk. Fiai közül csak a koronás kezdőfizetéssel indul- középső folytatta ősei mester- tam, és még most is ennyinél ségét, a földművelést, de így tartok. Rövidesen bevonulok is bizonyára örül két mérnök egyéves katonai szolgálatra fiának. Kevés apa dicsekedhe- /(időközben be is vonult). Lég­iik azzal, hogy két mérnök fia főbb ideje lenne megialapozni van. Furcsállom is, hogy a az életemet. De ezerháromszáz bodrogközi földművelő ember koronából... Ma egy takarítónő fiai a gépész szakmát válasz- is többet keres. Ha torténete- toiták. sen nem megyek főiskolára, — Talán emlékszel, hogy akkor már én is legalább két- gyermekkorunkban folyton gé- ezerötszáznál tartanék, mint pészekre játszottunk. Pedig volt iskolatársaim. Persze nerh akkoriban az öreg viharvert a pénz a legfontosabb, és nem cséplőgépen és a kdvénhedt, is elégítene ki maradéktalanul, vaskerekű Fordson traktoron De az embernek egy kicsit kívül nemigen láttunk más gé- magával is kell törődnie. Kü- pet. Talán akkor született meg lönösen, ha fiatal. Mikor lesz bennem az elhatározás — nekem ilyen lakásom? —hord- mondja az „idősebb“ Hogya. ja körül a tekintetét' bátyja Ezt viszont azért tettem idé- lakásában, zőjelbe, mert’ alig töltötte be Az idősebb Hogya észreve­szi, hogy mi kötötte le a fi­gyelmem. — A versoivasás a legked­veltebb időtöltésem — közli, A sok számrengeteg és rajzolás után kellemes felüdülést je­lent, ha fellapozhatok egy kö­tetet. Négy évig angolul tanul­tam. Japán szakemberek sze­relték az oxigéngyár egyes be- sek velük, megtanultam ango­lul. Megpróbálom kiprovokálni, hogy beszéljen a gondjairól, bajairól. — A fizetésemmel minden­esetre elégedett lehetek. Ez­zel azonban nem akarom azt mondani, hogy az öcsémnek nincs igaza. Sajnos, nagyon is igaza van. Talán furcsán hang­zik, ha én beszélek erről, el­végre elég jó az „előmenete­lem“, hogy így mondjam. De mégis az az érzésem, hogy a fiatalokat nálunk időnként egy kissé háttérbe szorítják. Nem panaszképpen mondom, de kü­lönösen a fiatal szakemberek­re időnként ráférne egy kül­földi tanulmányút. Mindenkép­pen hasznos tapasztalatszerzés lenne. Sem az illető, sem a tár­sadalom nem járna rosszul. Végül hiányolom a magyar nyelvű műszaki napilap meg­jelenését. Akinek van bizonyos nyelvi tudása, az még csak tudomást szerezhet a szaká­gazatához tartozó, legújabb, legprogresszívabb isméi etek­ről. De nem ezekről van szó, hanem a magyar nemzetiségű középkáderekről. Az se lenne baj, ha a folyóirat csupa for­dítás lenne, ügyesen megválo­gatná a cikkeket, tanulmányo­kat. időközben a jó bodrogközi borocskának és beszél­getésünknek !s a végé­re jártunk, és valahogy el is tértünk attól a § vidéktől, ahonnan elin­dultunk. Végül azonban nem hagy nyugton, hogy meg ne kérdezzem: vajon hazatérné­nek-e szükebb pátriájukba, ha létesítenének ott gyártelepet? — Ügy hiszem, hogy ebben a kérdésben öcsém helyett is nyugodtan beszélhetek — szó­lal meg az idősebb Hogya. — Kassára is azért jöttünk, mert otthonunktól legközelebb esik. Pedig én is, öcsém is rengeteg, előnyösebb ajánlatot kaptunk. De ha otthon dolgozhatnánk, egy percig sem tétováznánk. PALÄGYI LAJOS a harmincadik évét. Igaz, a halántéka egy kicsit hátrább csúszott, de legalább nagyobb tekintélyt kölcsönöz neki. Be­osztásánál fogva erre szüksé­ge van. A műszaki iroda veze­gy darabig az imént el­hangzott kifakadás nyo­masztó hatása alatt ü- lünk szótlanul. Aztán a £ könyvesszekrényre esik a tekintetem; Ady, Jó-' Hogya Zoltán tője egyúttal igazgatóhelyette- zsef Attila, Babits kötetek és si posztot jelent. Ezen kívül az angol nyelvkönyvek, szótárak energetikai részlegben a párt-* sorakoznak benne. Nagyezsdo Kurcsenkova szovjet iég'lkísnssiony, a Légi kalózok áldozata. Felvételünk Szuchumiban, október 20- | án, a temetési szertartás. egyik mozzanatát örökíti meg. NAGYA HŐSTETTE Georgij Csachrakija, az eltérített szovjet repülőgép parancsnoka már megérkezett a tbiliszi kórházba. Mind a szovjet civil légiforgalom képviselői, mind családja nagy szeretettel üdvözölték. A Komszomolszkaja Prav­da szerkesztőinek is sikerült Zsorkával egy rövid be- jl szélgetést lebonyolítaniok. A következőképpen ecsetelte j az eseményeket: — Hallottam, amint Nagya belép a fülkébe, de egyi- dőben a lövés is eldörrent, és láttam Nagyát, amint közénk és a banditák közé veti magát, hogy testével védelmezze a pilótákat. A másik bandita fegyvere is eldörrent, felém célzott — és én egy pillanatra elvesz- i tettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, lát- • tam, bogy a navigátor megsebesült, miközben a két bandita leszakította a fülhallgatómat és fenyegetően j néhány kézigránátot mutogatott. Igyekeztünk a repü­lőgépet a rendes menetirányban tartani, de elkezdtek kiabálni, hogy agyonlőnek és a repülőgépet elpusztít- ; ják. Csakis az utasokra gondoltam, amikor irányt vál­toztattam Törökország felé — hátamban az állandóan í fenyegető puskacsőveí. Az utasokat is megfélemlítet- 1 ték azzal a kijelentéssel, hogy a legkisebb ellenállás­nál a levegőbe röpítik a gépet. A személyzet hősiességét — amely minden erejével igyekezett a szerencsétlenséget meggátolni, és amely­nek végül is sikerült titokban hírt adnia a Szovjetunió­ba — minden utas elismeri és értékeli. V. Csiszmed- 1 zsen, a tengeri kereskedelmi hajózás egyik tisztje e*t I mondotta: — Tanúja voltam Nagyezsda Kurcsenkova utolsó ó- ráinak. Felszálláskor szétosztotta a cukorkát, kellemes repülést kívánt az utasoknak — és azután az esemé­nyek már gyors iramban követték egymást, annyira hogy még reagálni sem maradt időnk. Az utolsó, ami­re emlékszem, hogy Nagya felkiáltott: „Vigyázat, fegy­verük van!“ Segíteni akartunk, de ekkor már a ban­: diták behatoltak a pilótafülkébe és onnan tartották í sakkban az utasokat. Nagya Kurcsenkova holttestét repülőgépen szállítot­ták a szuchumi repülőrérre. Szeretettel sehogyan sem tudták elhinni a szomorú valóságot. Hiszen még előző . este együtt szórakoztak. Nagya énekelt, örült a levél­nek, melyet kedvesétől kapott, akivel már megegye­zett az esküvő végleges terminusában: november he­tedikén... De mások is, akik véletlenül voltak a repü­li lőtéren, szintén meghatottan és sírva álltak a fiatal : lány holtteste körül. Nágya lakótársnóje, Duszja Mininova légikisasszony jl meséli: — Nagyon szerettük egymást Nagyával. Legutoljára 3 az „Ásványvizek“ .nevű repülőtéren voltunk együtt, ott váltak szél útjaink. Még maradt is kis időm, hogy egy : kis kölnivizet, meg hanglemezeket vegyek Nagyának — a születésnapjára. Pár nap múlva lett volna húszéves... Ma kapott levelet a húgától. írja, hogy az édesanyjuk most nagy munkában van, befőz, és nemsokára küldi a dzsemet. Holnap érkezik a vőlegénye — Vologya, Le- ningrádból. Már diákkorukban szerették egymást. Na­gya néha egy pár sort felolvasott nekem Vologya le­veléből. Nagyon szépen irt. Ezt az órát Nagya juta­lomként kapta kiváló helytállásáért. Tavaly, a repülő­gépen, amelyen éppen szolgálatot teljesített, tűz ütött j ki. Mosolygott, nyugtatgatta az utasokat, — csak a si- | keres kényszerleszállás után fakadt sírva. Szuliko Dadianova így emlékezik: — Tudom, most azt hiszik, hogy Nagyáról ilyen kö­rülmények között csak jót mondhatunk. De ö valóban nagyszerű teremtés volt. Az utasok is tudták ezt. Ne­künk gyakran a szemünkre vetették, hogy a moso­í lyunk nagyon „hivatásos“, de Nagyát mindenki szeret- I te. A mi Komszomol szervezetünk most az ő nevét fog- ij ja viselni. Nagya nagyon szerette a verseket és egyet- ■i len hangversenyt sem hagyott ki klubunkban. Emellett még ideje maradt arra is, hogy a repülőtéri Komszo- | mól Reflektort vezesse. A tbiliszi Spartakiádon ö ve- ;j zette csoportunkat és nemrégen kapta meg a „Szovjet- i unió Turistája" kitüntetést. Ljuda Pomazanova elgondolkodott: fi — Elképzelem utolsó perceit. Ahogyan megfordul, a- mint szembe néz a banditákkal, ahogyan azok és a pi- 1 lóták közé veti magát, hogy saját testével védje őket. ; Ilyen volt a mi Nagyánk... A Fekete-tenger fölött nemcsak a banditák és Nagya között folyt a harc. Két különböző életfelfogás, világ­nézet és tudat harca volt ez. A golyó, amely Nagyát megölte, egyben halhatatlanná is tette. Azok, akik meg­ölték, önmagukat ítélték megvetésre. Most a szovjet 1 nép nyilvános elítélésüket követeli, szovjet bíróság e- I >őtt. Kik ezek az emberek? Az idősebb — Brazinszkasz — •j négy elemit végzett, már négyszer állt bíróság előtt részegeskedés és munkakerülés miatt. Nem csoda, hogy $ ilyen példa láttán a fia sem lett különb. A Komszomolszkája Pravda szerkesztőségében szü- I net nélkül cseng a telefon. Nehéz szavakba foglalni né­pünk jogos haragját a levegő kalózai ellen. A repülő- •; gépen, amely Törökországból visszatért, húsz golyó nyomát számoltuk meg. A repülőgépet meg lehet ja­vítani — de Nagyát nem lehet feltámasztani... A banditákat szigorúan meg kell büntetni! Hogya Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom