Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-20 / 42. szám
Brnos találkozások A múltkoriban Popluhárról, Licht- néglról és Hajsky edzőről írtam, akiket Brnóban alaposan kifaggattam. A ZJ§ azóta is szépen szerepel, sokáig veretlen volt a második ligában, és minden reménye megvan ahhoz, hogy ismét a legjobbak között szerepeljen. És akkor Popluhárt meg Lichtnéglt újból az első ligában láthatjuk viszont! Brnóban sikerült elbeszélgetnem két világhírű kerékpárossal is, és edzőjükkel, Jursa úrral. A két kerékpárost Jan Smolíknak és Jirí Daler- nek hívják, és ez a két név mindennél többet mond. Smolík a Békeverseny győztese volt, Daler pedig olimpiai bajnok, aki Franciaországba szerződött, és ott egy hűtőgépgyár versenyzőiéként szerepelt. Meglepett, hogy a két sportember milyen szókimondó és szerény. Jólesett velük a beszélgetés. Jan Smolík arról beszélt, hogy bár a kerékpáros sportot általában egyéni sportágnak hiszik, mégis nagyon i sok köze van a csapathoz, mert az ő győzelme sem jöhetett volna létre akkoriban a csapat segítsége nélkül. Egyszer például megesett, hogy de- fektet kapott, méghozzá olyan helyzetben, hogy elhúzott volna mellette a mezőny, és ő elvesztette volna jó pozícióját. Hava leszállt a keréknár- járól és átadta neki. Smolík aztán ; győztes lett azon az útszakaszon, és f később a Békeversenyen is, de most sem felejti el hozzátenni: mindez elképzelhetetlen lett volna a csapat támogatása nélkül. Daler szívesen maradt volna még Franciaországban, de nem köthetett újabb szerződést, amit nagyon sajnál. Elmondta, hogy nyugaton két csoportra oszthatjuk a versenyzőket. Vannak ú. n. nagymenők, akik nyerik a versenyeket, és akikért az a bizonyos cég, amelynek színeit képviselik, mindent megtesz. Az edző megállapítja, milyen formában vannak versenyzői, és kijelöli azt, akiért a boly hajtani fog. Daler remek, önfeláldozó versenyző volt, diktálta az iramot, helyzeteket teremtett a szökésre, vagy éppen blokkolta a konkurenseket. Ezért nagyon szerették, és a gyár Is sajnálja, hogy nem állhat már rendelkezésünkre. Daler jelenleg a brnói kerékpározók másodedzője, Jursa segítőtársa. Láttam az edzésüket, és elmondhatom, szeretik őt a versenyzők, pedig nagyon szigorú, nem enged el semmit. Talán éppen ezért? Jursa úrtól megkérdeztem, mi a véleménye a szlovák kerékpárosokról. Különösen Labus érdekelt. Ez a huszonkétéves, apró termetű fiú már többször bebizonyította, hogy rendkívüli tehetség. Jursa elmondta, hogy Labusnak minden reménye megvan ahhoz, hogy jól szerepeljen, mert tehetséges és roppant céltudatos. Edzésen már megtörtént, hogy Smolíkot és Dalért is legyőzte, méghozzá nem is egy- szer. Legutóbb például egy láda sört' nyert így tőlük. Daler is, Smolík is versenyzett annak idején a kerékpáros sport mostani csillagával: Eddy Merckx-szel is. Dalernek akkor még győzelmet is sikerült kivívnia! Mi a véleményük Merckxről? Megegyeznek abban, hogy jelenleg nincs komoly konkurrense a belqa fiúnak. És azt is igazolják, hogy Mef'ix kollégiális, melegszívű, önfeláldozó, másokat is szóhoz juttat, pedig képes lenne akár minden szakaszt megnyerni a világ legnehezebb versenyén, a Tour de France- on. Daler elmondta, hogy Merckx a legnehezebb, havas hegyi úton vezető j szakaszon is képes volt tíz percet a mezőnyre verni. Mi lehet Merckx sikerének titka? A különleges tehetség mellett az is, hogy a belga versenyző jól tudja, mi a célja, mennyit jövedelmez neki a kerékpározás, és mennyire lesz ezáltal a jövője biztosítva. De nagy szerepe van jó teljesítményében annak is, hogy ezekben az országokban más a kerékpáros sportról vallott nézet: nem az edzések számát és intenzitását növelik, hanem rengeteg versenyen vesznek részt a kerékpárosok, mert a versenyeken szerzik meg a legszükségesebb tapasztalatokat, a rutint és stra iái jártasságot. Smolík és Daler szerint Csehszlovákiában is ez lenne a helyes út, és akkor a csehszlovák tehetségek is felzárkózhatnának a legjobbak mögé, sikerrel szerepelhetnének a legrangosabb versenyeken is. Dr. VACLAV JUTKA 6 új ifjúság-------AZ ÚJ IFJÚSÁG őszi VENDÉGE: Kenji Kimihara japán maratoni futó, Mexikó ezüstérmese „Hát muszáj élni? Muszáj gondolkodni? Nyilvánvaló, hogy nekem nem és neked sem. De az életnek muszáj, az elmének muszáj, különben nem volna semmi az, ami. Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.“ JÓZSEF ATTILA „Hát muszáj futni? Muszáj negyvenkét kilométert végigszen- vedni? Nyilvánvaló, hogy nekem nem és neked sem. De az életnek muszáj, az elmének muszáj, különben nem volna semmi az, ami. Nem szükséges, hogy én fussak, de úgy látszik, szükséges, hogy fussanak, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.“ Amikor nyilatkozott, csendes volt és magába mélyedt, már-már nem is ezen a planétán élő. Kérdéseim mélyre hulltak benne, elmerültek, mint a vízbe vetett kő, és csak nagysokára hullámzott elő a gyenge rajzó, törékeny válasz. Gondolkodott-e, vagy nem is értette őket? Ennyire el lenne szigetelve belső világa a környezettől? A választ huszonnégy órával később kaptam meg, a maratoni futás utolsó hatszáz méterét tanulmányozva. Beimbolygott egy barna, szemüveges kis japán a stadionba, és úgy látszott, lélekben sokmillió fényévre jár tőlünk, szemeit köd ülte meg. Izmai már-már nem engedelmeskedtek. De ez csak a látszat volt. Nem jött az összeroppanás, a görcsök, i téboly. A japán futó olyan élesen szemlélte a külvilágot, tudata olyan feszültséggel szikrázott, mint soha még talán. A salakot pléh-táblács- kák . díszítették, földbeszúrt vasak. Mindjárt nekik súrlódik és véresre sebzi lábát, jajdult fel jjJennem az aggodalom, hiszen alig él már! Nem ez történt: Kimihara a japán gének precizitásával haladt, milliméter közelségben a vasak mellett, egyszer sem koccanva hozzájuk, s ezáltal a lehető legrövidebb távot téve meg a maraton utolsó szakaszából. Ilyen Kimihara. Döbbenetesen mély lelki életet élő, és bámulatosan tudatos. Válaszait így érthetjük meg a legtökéletesebben, bár meggyőződésem, hogy a legmélyebb régiókig nem tudtam eljutni. Ahhoz az újságírói vízum kevés. Talán, ha a barátja vagv a honfitársa lennék. ® Milyen a maratoni futás? A fizikai vagy a lelki energiák vannak benne túlsúlyban? — A maratoni futás hasonló tevékenység, mint a ló számára szekeret húzni. Erő is kell hozzá és más is. Ma sem tudjuk pontosan, melyik van túlsúlyban, és hogyan képez egységet. © Hogyan lehet lelki „edzéseket“ végezni? — Több formája van, de egy a lényeges: az edzést sohasem szabad kihagyni, kifogás nincs. Ha esik? Futni kell. Ha villámlik? Futni kell. Ha havazik? Futni kell. Ha fáradt vagyok? Futni kell. A célt mindenáron el kell érni, teljesíteni kell a feladatot. 9 Van-e különlegesség az étkezésében? — Nincs. Nem fogyasztok különlegességeket. Négy órával a versenv előtt eszem utoljára. Q Mennyi időn belül regenerálódik a maratoni futó szervezete a negyvenkét kilométer után? — Huszonötéves korig kb. egy hét alatt, és ezen a koron túl egy hét és két hét között. © Japán és a maratoni futás. Van-e tradíciója? — Szeretik ezt az atlétikai ágat otthon, éppen úgy, mint külföldön is. Örül neki a nép. 9 Szúrjunk közbe egy más jellegű kérdést: Hirosima és Nagasaki főttjén miképp látják: Lesz-e harmadik világháború? — Japán sokat szenvedett már a háborúktól, és innen egész bizonyosan senki sem kezdeményezi a pusztítást. © Mi maradt meg a mexikói élményekből? Az ezüstérem fénylik-e még? — Mexikó nagyon magasan fekszik, és ez hatott nemcsak fizikai, de lelki kondíciójára is. Az ezüstnek örül, és örül, hogy ilyen körülmények között is HVrta. ® Van-e a maratoni távnak holtpontja? Nehéz szakaszai? — Futás közben legalább százszor jut eszembe, hogy abbahagyom, elég volt, nem megyek tovább. De legalább százszor mondom magamnak: nem szabad, a célt el kell érni, nem szabad föladni. A világ majd megtanulja, hogy nincs két egyforma ember. Hogy akadnak, akik saját mélységeiket és csúcsaikat barangolják be, saját csillagvilágukat hajózzák körül. A világ majd elhiszi, hogy a maratoni futó is ember, méghozzá egészen normális ember, és éppen olyan joga van futni, mint a háziasszonynak főzni, a fizikusnak kísérletezői. Mennyit bír ki egy ember? Hol vannak a tartalékok tartalékai? Hogyan alakíthatók át a test energiái? Milyen érzés a fáradtság ködében támolyogni a cél felé? Ha Kimihara naplót vezetne, és benne mindazt följegyezné, ami futás közben fölvillanik koponyájában, a század egyik legizgalmasabb olvasmányát tisztelnénk benne. Vajon akad-e egyszer valaki, aki képes 1 \sz erre? _. _ . BATTA György KOLÄR PÉTER felvétele A labdarúgó ne legyen gladiátor, de kisasszony sem! nert. Nekem főleg az angol Ellis tetszett. — Milyen a jó játékvezető? — Aki síppal éri el, hogy a játékosok a mérkőzés hevében is emberek maradjanak. Mindezt igazságszeretettel és a szabályok helyes alkalmazásával tegye. Az elvem az volt, hogy megengedem a testi erő alkalmazását, de nem tűröm a durvaságot, Ne legyenek gladiátorok, de kisasszonyok sem a labdarúgók. — Hogyan javulhatna a mérkőzés sek légköre? — Sok függ a játékosoktól, vezetőktől. Ha valamelyik játékos összecsapja a kezét, mert nem tetszik az ítélet, fölpaprikázza a közönséget. Olaj a tűzre az is, ha az edző minduntalan fölugrál a kispadról. Ha a játékosok, edzők kommentár nélkül fogadják majd a döntéseket, kedvezőbb lesz a légkör, ^okat tehetne az ügy érdekében a sajtó, a rádió, a televízió, mert csakis közös erőfeszítéssel érhető el, hogy emelkedjen a meccsek kultűráltsága. A játékvezető személye a gyep fontos része, olyan, mint a kapufa, nélkülözhetetlen. — Az ideges játékvezetőt nem szeretik a pályán. — Idegesség? Ezt az érzést sohasem ismertem. Nagyon ritkán hoztak ki a sodromból. Álmatlan éjszakám sem volt. Nem mondom, téves ítéleteim akadtak. Ogy fogalmaznám: lehetnek a mérkőzésen százezren, forró lehet a légkör, de a játékvezetőnek sohasem szabad elvesztenie i fejét. Martin Mackó mindennek bizonyítékát adta az elmúlt huszonöt évben, és ezért itthon is. külföldön is becsülték. BABIÁK László — Legnehezebb találkozója? — Egy alsóbb osztályú mérkőzésen történt. Itt értettem meg igazán a régi szólást, szégyen a futás, le hasznos. És ide kívánkozik egy érdekes BEK-mérkőzés is 1961-bői. Nizzában a helyi OG vezetői a Fenerbache elleni mérkőzés előtt meg akartak vesztegetni. — Gondolkodott? — Nem sokáig... nekem a labdarúgás sportnak számított, nem pedig üzletnek. Dehát ilyen esetek is elő- 1954. Moszkva. A magyar—szovjet meccsen partjelzőként, virágcsokorral fordulnak a kulisszák mögött. * kezében Mackót látjuk Széles skálájú érdeklődés, egészséges humor, igazi sportszeretet, nyugodt idegrendszer, ez jellemezte Martin Mackót, a losonci születésű és ma BratisIaVában élő FIFA-játék- vezetőt. Működését 1941-ben kezdte, és 1966-ban fejezte be. Lakásán kerestük fel a neves játékvezetőt, és miután átestünk a szokásos formalitásokon, mellének szegeztük az első kérdést: — Hol kezdte a bíráskodást? — 1940-ben Krompachyban, ahol egy alsó osztályú mérkőzésen estem át a tűzkeresztségen. — Első nemzetközi mérkőzése? — Mint partjelző segédkeztem 1954 szeptember 25-én Moszkvában a Díj namo stadionban Ellis angol játékvezető mellett az első szovjet-magyar mérkőzésen. Mint főbíró 1955- ben a budapesti magyar-svéden szerepeltem. Kissé ijesztőnek tűnt a 90 ezres közönség, de minden nagyon jól sikerült. Az akkori Képes Sport ezt írta: „A csehszlovák iátékvezető szinte hibátlanul vezette a mérkőzést, együtt élt a játékkal, példásan alkalmazta az előnyszabályt, egyszóval kiváló játékvezetőt ismertünk meg benne“. — Legnagyobb élménye? — Ez is egy BEK-mérkőzés alkalmával történt. Isztambulban a török államfővel együtt nyitott kocsiban indultunk a meccs színhelyére. Körülöttünk embertömeg... s akkor jutott eszembe, hogy a losonci fiú vitte valamire. — Melyik játékos gyakorolta Önre a legmélyebb hatást? — Szalnyikov, Puskás, Boniperti, Masopust, Seeler, B. Charlton, Beckenbauer. Martin Mackó a svédországi VB egyik FIFA-játékvezetője volt. Ö vezette a Jugoszlávia — Paraguay mérkőzést. Ezen a találkozón kénytelen volt figyelmeztetni Zevecet, a hevesvérű jugoszláv fiút. Ezért Zebec FI- FA-büntetést is kapott. De Mackóval mindig jó barátságban maradt. Fz is bizonyítja a bíró pártatlanságát és sportszeretetét. Az 1955-ös őszi magyar—svéd mérkőzés után történt, hogy Puskás Ferenc, a legendás aranycsapat kapitánya a mérkőzés után Mackónak ajándékozta a meccs labdáját. — Igenám, folytatja a játékvezető — de a szertáros megléptette ezt a kincset. Nagy értéke volt akkoriban az aranycsapat egy-egy győzelmének. Mindenki akart valami emléket. Persze Mackónak nem egy felejthetetlen emléke akadt, és ezt nem lehet futball-labda gyanánt elcsórni. — Eszménye? — Módom nyílt arra, hogy közelről megismerjem a legjelesebb játékvezetőket, az angol Ellist, a holland Leo Hornt, a szovjet Latisevet, a magyar Zsoltot, az osztrák Etei-
