Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-02-10 / 6. szám

IV.

— Nézzen tükörbe. Mikor megláttam az étteremben, és még egyedül volt, art reméltem, lesz rá alkalom, hogy ott megismerkedjünk. Én akkor nemigen mozdulhattam, ha talán emlékszik rá. Aztán mikor felbukkant a férje, nyomban láttam, hogy maga különb embert érdemelne. Végig- go'Hdoltam a dolgot, s arra a követ- kestetésire jutottam, hogy tisztelt fárja tipikusan az az unalmas fráter, akit jdformán állampolgári kötelesség felszarvazni. Az volt a szándékom, hogy megtudom, maga is e- gyetért-e velem.

— Maga nem fogalmaz valami finoman — mondta az asszony, de a hangjában nyoma sem volt felháborodásnak.

— Általában nem szokásom. Kivált, ha a szóban forgó hölgy szemmellát- hatóan hasonló gondolatokat forgat a tejében. Gondolom, nem azért keresett fel, hogy autogramot kérjen, igaz?

— Nem. Most viszont megint én kérdezek. Mit tud Enriquezékről ?

— ök a helybeli nagykutyák, és kemény fiúk amellett. Specialitásuk, hogy csalárd úton szerzett kormány- megbízatásokkal kijátsszák és kifosz- szák a mexikói népet. A jelenlegi kormány nemrégiben vizsgálatot In- ditott ellenük, és leleplezte machinációikat. Pillanatnyilag nyugalomra kényszerülnek, és ha ugrálni támad kedvük, hamarosan rács mögött találhatják magukat. Ezért szivük hó vágya, hogy mihamarább rendszerváltozás következzék be. Van egy Jósé Jalisco nevű bábjuk, aki megfelelő szuflával rendelkezik, hogy a csőcseléket fellázítsa, és szívesen vásárolna holmi kis játékpuskákat a kedves pajtásainak. Ezért aztán Enriquezék minden bizonnyal kapva-kapnának egy

hajórakomány apátlan-anyátlan fegyveren és muníción.

— Ügy, látom, maga elég sok mindent megtudott.

— A kisujjamat sem kellett mozdítanom, elég volt, ha nyitva a fülem. Nos, úgy gondolom, most megint rajtam a sor. Ha pedig nem csupán a szép szemémért keresett meg, akkor vajon miért?

— Meg akartam kérdezni, mi a véleménye erről a fegyverüzletről?

Simon jó néhány másodpercig meredten nézett rá, míg végre elszánta magát. Elnyomta cigarettáját.

— Nem tetszik nekem — felelte végül.

— Szóval nem mindegy magának, hogy egy puccsal több vagy kevesebb tör ki errefelé?

— Nem. Tartson érzelgősnek, nem bánom — akkor sem mindegy. Ha valami jót lehetne várni tőle, nem mondom. De ha ez a puccs sikerrel jár, más eredménye nem lesz, mint hogy két elsőrangú gazember kerül hatalomra, és ennek érdekében elpusztulna egy csomó szerencsétlen polgár, és sokezren még nyomorultabb körülmények közé kerülnének, mint ahogy eddig éltek. Nem, hát ez nekem egyáltalán nem mindegy.

Az asszony idegesen lepöccintette cigarettájáról a hamut.

— Vagyis, ha magán áll, megpróbálja megfúrni Sherman üzletét.

— Sőt. Legszívesebben felrobbantanám az egész nyomorult rakományt.

— Gondoltam, ez lesz a válasza.

— Ha egyáltalán olvasott rólam valaha, fölösleges volt megkérdeznie.

— Remek — mondta a szőke nő. — Csak a maga szájából akartam hallani. Most már legalább tudom.

hogy velünk tart. Nincs minekünk semmiféle eladó fegyverszillitmá- nyunk. Csap éppen szeretnénk egy jó vastag üzletet csinálni, és a maga Robin Hood-féle ötletei nyomán e- zekkel a gazemberekkel megfizettetni az árát.

i.

Simon Templar lassan felállt. Cigarettáért nyúlt, kivett egyet és lassan a szájába tette. Felkattintotta öngyújtóját, rágyújtott. Lassan kifújt egy vékony fUstgomolyt, és zsebre- tette az öngyújtót.

— Értem — mondta nagysokára. — Persze, rögtön rájöhettem volna, mikor a férje olyan hangosan és érthetően adta elő bizalmas üzleti ü- gyeit, hogy a szomszéd asztalnál Manuel és Pablo játszva meghallhatott mindent — különösen, hogy maga már jóelőre lekötötte az érdeklődésüket.

— Nem szándékosan késett annyitt — mondta az asszony. — Útközben feltartóztatták.

— Szóval nincs hajó. És nincs fegyver.

Doris megrázta a fejét.

— Hajó van. A Mexikói öbölben úszkál pillanatnyilag. És hatalmas rakomány láda van a fedélzetén — tele kővel. Kettő-háromban, a tetején, valóban puskák vannak meg ellenőrzésül. Nem számíthatunk arra, hogy Enriquezék kirukkolnak a pénzzel és még csak meg sem nézik, mit kapnak érte.

— Egész csinos kis befektetés lehetett.

— Hét igen. De megéri. Ha sikerül az üzlet, fél millió dollár hasznot jelent.

Angyal finoman a markát dörzsölte.

— Gyönyörű svindli! — mondta elragadtatva. — Nagyvonalú terv, zseniális kivitelezés, nagystílű finanszírozás, ügyes rendezés —, hivatásos kézre vall. Valóságos klasszikusa a műfajnak. Őszintén sajnálom, hogy nem az én müvem.

Az asszony ajkán halvány mosoly derengett fel.

— Tetszik?

— Nagyon. Kivált a palifogás.

— Szívből örülök. Én találtam őket, és egyenesen rájuk szabtam az egészet. Azt hiszem, majdnem olyan, mintha az Angyal keze volna benne. Tulajdonképpen maga ihletett rá. Annyit olvastam magáról meg a módszereiről, hogy nem is volt nehéz u- tánoznl.

Simon figyelmesen szemügyre vette az asszonyt, ezúttal merőben intellektuális szemszögből.

— Úgy veszem észre, maga a cég esze.

— Néha. Persze, Sherm ügyesen dolgozik, hiszen épp azért társultam

vele. De ez a dolog, ez az én elmém szülötte mindenestül'.

— Az is, hogy most bejött hozzám?

— Megbeszéltük előre. .Amikor Enriquezék letettek, volt alkalmam pár szót beszélni Shermmel. Mondtam, hogy felismertem magát. Tudjuk, hogy gyors akcióra van szükség, és Sherm rámhagyta a dolgot. Persze, nem nagyon volt más választása. Enriquezék vártak. Azt mondta, cselekedjem belátásom szerint, csak maga segítsen.

— Nos tehát — kérdezte segítőkészen .Angyal —, mik a szándékai?

Az asszony ráemelte mélykék számét.

— Mindent elmondtam. Ugye, nem haragszik, hogy utánozni próbáltam a módszereit?

— Sőt, felettébb dicséretes buzgalomra vall — biztosította Angyal. — Bárcsak többen Is megtennék, kivált ilyen nemes cél érdekében, mint Manul és Pablo urak átejtése! Persze... — D.sszehúzta szemöldökét, és ravasz pillantást vetett a nőre — persze azért én Is kiszúrtam őket.

— Akkor már csak az ihletért is_ százalék jár magának. Megfelel, ha harmadolunk?

Angyal nem mozdult.

— Maga, én, és Sherman? — kérdezte végül.

— Igen. Elvégre jó csomó kiadásunk volt, és fel Is derítettük ■ terepet.

Simon az ablakhoz lépett és kinézett. Az eső elállt, de az utca vizesen csillogott. A közeli tetőkre bámult, nézte a belváros messze vlllód- zó fényeit. Nagysokára megfordult.

(Folytatjuk)

KEDVES OLVASÖINK!

Mai számunktól kezdve visz- szahozzuk lápunkba az annak idején oly nagy figyelemnek örvendő „A szerkesztő válaszol" rovatot. A szerkesztőségünkbe érkező minden tehetséges írást elolvasunk és megválaszolunk majd benne.

Rovatunk újraindításának alkalmából Heltai Jenő két gyönyörű írását közöljük nem minden mellékgondolat nélkül.

IRODALOM

Pikoló mester, az utcák bölcse, a kávéházban ült, és mélabúsan szívta a keserű virzsíniát. Legkedvesebb tanítványa mellette kuksolt, és áhítattal leste a mester szavait.

— A végét járom, kedves fiam — mondta a mester elkeseredetten. — Nem tudok írni, nem jut eszembe semmi.

— Ugyan, ugyan — vigasztalta a tanítvány —, hogy beszélhet így a mester? Ha tudná, mennyi ú- jat várnak még öntől az utánzói!

VITA A KÖLTÉSZETRŐL

A kávéházban fiatalemberek ültek, és a költészet céljáról és hasznáról vitatkoztak. Azonban nem tudták megállapítani, hogy tulajdonképpen mi a költészet? Végre megkérdezték azt, aki legsavanyúbb arccal hallgatott:

— Hát te mit gondolsz? Mi a költészet?

A savanyú ember mogorván felelte:

— Mellékfoglalkozás.

'íí ' : t -.m

NŐNEK LENNI II.

A nőkről szóló első fejezetünkben felsorolt állapotokat — azok, akik mindezért vétkesek, — rendszerint olyan álszent, hamis magyarázatokkal indokolják, hogy a nő küldetése más mint a férfié, s ezért lehetnek mások a jogaik Is. A burzsoá országokban igyekeznek bebizonyítani azt, hogy az a tisztelet és megbecsülés, ami náluk a nőket Illeti, sokkal nagyobb mint a szocialista országokban. A valóságban viszont ezek csak külső megnyilvánulások. A nő társadalmi helyzete ugyanis semmivel sem javul, ha a férfi segíti feladni a nő kabátját, ajtót nyit előtte stb. Ugyanakkor a feleség csak alig különbözik a cselédlánytól, sőt nagyon sok esetben még annál is többet dolgozik, gürcöl. Teljesül ugyan minden kívánsága, ám az, hogy „felmondással" mindennek végetvessen, — szinte lehetetlenné tették számára. A férfi megköveteli, hogy a nő mondjon le minden jogos igényéről, s energiáját neki, és a gyerekeknek szentelje. A feleség személyét nagyon ritkán értékelik a nőkben, de annál nagyobb előszeretettel tartják őket szeretörek, gyermekekről gondoskodó anyának, és cselédlánynak. A férfi csupán azt értékeli, amivel az önző kívánalmait igyekszik teljesíteni.

De ott is, ahol a gazdasági viszonyok lehetővé teszik, hogy 8 nő felszabaduljon mindennemű háztartási kötelezettség alól — nem emberként értékelik, hanem mint a kielégülés, a testiesség egyik eszközét. Nagyon érdekes, hogy azok a lányok, akik ugyanilyen szellemben, környezetben nevelkednek, — a nőideált maguk is ilyennek tart- _^ják, igyekeznek maguk is ilyenné válni.

Ebből, a lealacsonyított társadalmi rétegből csupán a szocialista társadalom emeli ki a nőt. Hazánk alkotmánya például már nem ismer különbséget a két nem között, és egyenjogúságot garantál a nőknek. Ezzel természetesen nem zárja be előttük semmilyen munkaterület ajtaját sem.

Ezeréves tradíciók gyökereit viszont nagyon nehéz úgy kiforgatni, hogy az hirtelen elvet, szokást és szellemet tudjon megváltoztatni.

A nemek jogi és társadalmi egyenjogúsítása önmagában még semmit sem garantál. És azzal sem oldódik még meg a probléma, hogy a nő számára lehetővé válik a szabad cselekvés, a férfiakéval egyenrangú munka végzése. És a valóság addig nem is fog megfelelni elképzeléseinknek, amíg magukat a férfiakat is át nem neveljük. Nehéz addig a jogi egyenrangúságról beszélni, amíg a kötelességekben való egyenjogúság meg nem valósul. Ugye menynyi férfi tartja még ma is természetesnek, hogy a nő teljesen feláldozza magát, lemond minden igényéről és csak a családnak szenteli minden idejét és erejét. A férfiak

nagylelkűen rámondják, beismerik, hogy testileg tényleg gyöngébb alkatú a nő, mint a férfi, — de ettől függetlenül a nehéz munkát lelkiismeretfurdalás nélkül rájuk hagyják.

Ugyanúgy szívesen veszik a férfiak, ha feleségeik is alkalmazásba lépnek, hiszen ez a család gazdasági jólétét segítheti elő. Igenám, de ugyanakkor azt is akarják, hogy a nő ettől függetlenül a házimunkát is ugyanúgy végezze továbbra is, mint korábban.

A sokat emlegetett második múszak. Az egyik a munkahelyen a másik odahaza a családban, — nagyon sok egy nő számára Örökké az elvégzésre váró munka tudatában élnek, ami már eleve kizárja a felszabadult, vidám jellemet, és életmódot.

A férfi nem bánja, hogy felesége rabszolgává válik. Aztán nagyon csodálkozik, amikor a nőnek a további munka elvégzéséhez már nincs ereje, ahhoz ugyanúgy nincs, hogy a gyöngéd szerető szerepét is el tudja játszani.

Az ilyen egyenjogúsítás bizony nem válik sem a nők, sem a házasélei javára.

Régi idők maradványának számit, de ma is érvényben van a nemek közti megkülönböztetés. A legnagyobb hiba azonban ott van, hogy még szép számmal akadnak olyan asszonyok, akik nem élnek lehetőségeikkel, hanem mindenbe beletörődve kiszolgáltatják magukat a család és a férj terrorjának.

(Folytatása következik)