Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-10 / 6. szám
4 ü] ifjúság • Nem vagyunk doktrinérek. Tanításunk nem dogma, hanem vezérfonal a cselekvéshez. Mi nem állítjuk, hogy Marx vagy a marxisták a szocializmushoz vezető u- tat teljes konkrétságában ismerik. Ez badarság. Ismerjük ennek az útnak az irányát, tudjuk, milyen osztályerők ve- »etnek ezen az úton, de konkrétan, gyakorlatilag ezt csak a milliók tapasztalata mutatja meg, amikor majd nekilátnak a dolognak.“ • .......amikor a fejlett országok igen gazdag tapasztalatai nagy tömegben halmozták fel a technika csodáit, amelyek alkalmazását a kapitalizmus gátolja; amikor az öntudatos munkások negyedmilliós pártot kovácsoltak egybe, hogy valamennyi dolgozó és kizsákmányolt támogatásával tervszerűen kézbe vegyék és mozgásba hozzák ezt az apparátust —' amikor mindezek a feltételek adva vannak, akkor nincs a földön az az erő, amely a bolsevikokat. ha nem hagyják magukat megijeszteni és kézbe tudják venni a hatalmat, megakadályozná abban, hogy meg is tartsák azt a szocialista világforradalom győzelméig." • „Mi nem ígérjük a parasztoknak és a munkásoknak azt, hogy egyszerre tejjel-mézzel folyó országban fognak élni, de azt mondjuk: a munkások és a kizsákmányolt parasztok szoros szövetsége, a kemény, hajthatatlan harc a Szovjetek hatalmáért, elvezet bennünket a szocializmushoz...“ • „Nálunk. Oroszországban, a belpolitika terén most véglegesen el van ismerve a Szocialista Szovjet Köztársaság új államrendje, mint az Oroszországban élő különböző nemzetek szabad köztársaságának föderációja. És most mindenki látja, meg vagyok győződve róla, hogy még ellenségeink is látják, hogy az új rend, a Szovjetek hatalma, nem kitalálás, nem valamely párt fogása, hanem igenis az élet fejlődésének eredménye, az elemi erővel kibontakozó világforradalom eredménye.“ • „Azelőtt az emberi elme, az emberi géniusz csak azért alkotott, hogy egyeseknek juttassa a technika és a kultúra minden áldását, a többieket fiedig megfossza a legszükségesebbtől — a művelődéstől és fejlődéstől. Most ellenben a technika minden csodája, minden vívmánya a nép közkincsévé válik, és mostanától fogva az emberi elme és géniusz sohasem lesz az erőszak eszközévé, a kizsákmányolás eszközévé, Mi tudjuk ezt — és kérdezem, talán nem érdemes dolgozni, nem érdemes odaadni minden erőnket ennek a roppant történelmi feladatnak érdekében? S a dolgozók el fogják végezni ezt az óriási történelmi munkát, mert a forradalom, az újjászületés és a megújhodás hatalmas szunnyadó erői rejlenek bennük.“ • „Nincs a világon olyan erő, amely ha mégannyi bajt, nyomorúságot, szenvedést zúdít is az emberek millióira és százmillióira, forradalmunk fő vívmányait visszavehetné, mert azok ma már nem a „mi" vívmányaink, hanem világtörténelmi vívmányok.“ • „Szocialista Szovjet Köztársaságunk mint a nemzetközi szocializmus fáklyája, s mint a dolgozó tömegek példaképe, szilárdan fog állni. Ott — marakodás, háború, vérontás, milliós emberáldozatok, tőkés kizsákmányolás. itt — igazi békepolitika és Szociálist« Szovjet Köztársaság. • ..Oroszország munkásai és parasztjai mindennél többre becsülik a bék< áldásait.“ ® „... Politikánk és propagandán! egyáltalán nem arra irányul, hogy háborúba hajszoljuk a népeket, hanem arra, hogy véget vessünk a háborúnak.“ • „Tapasztalataink alapján az a megingathatatlan meggyőződés alakult ki bennünk, hogy csakis a nemzetek érdekei iránt tanúsított legnagyobb fokú figyelem küszöböli ki a konfliktusok talaját, a kölcsönös bizalmatlanságot és a különféle intrikákkal kapcsolatos aggodalmakat, s teremti meg azt a bizalmat — különösen a különböző nyelven beszélő munkások és parasztok között, — amely nélkül teljesen lehetetlen akár a népek közti békés viszony, akár valamennyire is eredményes fejlődése mindannak, ami értékes a modem civilizációban.“ • „Mi szövetséget akarunk kivétel nélkül minden országgal.“ • „Hiszen valamennyi kapitalista hatalom leghalaszthatatlanabb, legéletbevágóbb. az utóbbi években annyira világosan megmutatkozó gyakorlati érdekei követelik az Oroszországgal folytatott kereskedelem fejlesztését, rendszeresítését és kiszélesítését. Márpedig, ha ilyenfajta érdekek vannak, akkor lehet vitatkozni, lehet hajbakapni, lehetnek, s igen valószínű, hogy lesznek is véleménykülönbségek az egyes részletkérdésekben, de ez a legfőbb gazdasági szükségszerűség végül mégiscsak utat tör magának.“ • „Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz a mongolokkal, perzsákkal, indiaiakkal és egyiptomiakkal... Mi arra fogunk törekedni, hogy ezeknek az elmaradott és nálunknál elnyomottabb népeknek „önzetlen kulturális segítséget“ nyújtsunk, vagyis segítségükre legyünk a gép- használatra. a munka megkönnyítésére, a demokrácia és a szocializmusra való áttérésben.“ • „Most gazdasági politikánkkal gyakoroljuk a legnagyobb befolyást a nemzetközi forradalomra.“ ® „... a burzsoázia minden aknamunkája és cselszövése ellenére... erősödni fog a szövetség és a baráti viszony Oroszország és az elnyomott keleti nemzetek között, mivel a politikai élet terén a legfőbb tény az imperialista e- erőszak azokkal a népekkel szemben, amelyeket nem ért az a szerencse, hogy a győztesek közé kerülhessenek, és ez az imperialista világpolitika azt eredményezi, hogy az eln.yomott népek közelednek egymáshoz, szövetségre és barátságra lépnek egymással.“ • „Mi mint demokraták, feltétlenül ellene vagyunk bármely nemzetiség bármiféle, még a legkisebb mértékű elnyomásának is, ellene vagyunk az e- gyik vagy másik nemzetiség bármiféle kiváltságának. Mi mint demokraták, követeljük a nemzetek önrendelkezésének szabadságát, ennek a szónak politikai értelmében... vagyis követeljük a különválás szabadságát. Követeljük a birodalom összes nemzeteinek feltétlen egyenjogúságát és minden pemzeti kisebbség jogainak feltétlen védelmét.“ • „Kész-e garantálni a Szovjet Kormány, hogy egyáltalán nem fog beavatkozni a külföldi államok belügyeibe? Mi készek vagyunk ezt garantálni.“ GYŐZÖTT, - MÉGIS ALULMARADT Azok a jogászok, jogászie- IHItek. akik az ötvonos ívek végén vagy a hatvanas évok e- lején jártak egyetemré, illetve végeztek, még bizonyára emlékeznek iskolatársukra, a vak joghallgatóra. De emlékezik rá a többi egyetemista is, hiszen nemcsak az iskola környékén, hanem a könyvtár és az ebédlő tájékán is találkoztak vele. Sőt, még a pozsonyiak nagy része is emlékezik, emlékezhet rá, hiszen óva figyelték vagy fogták karon, ha egyedül akart átvágni az úttesten. Sokan kisérték az egyetemre vagy haza. Az ország lakossága is tudomást szerzett róla és csodálta, mert többször is foglalkoztak vele a lapok, többek közt a világtalanok szövetsége által kiadott Oj Elet (Novy zivot) is. Példaként állították társai elé és biztatták a többit, hogy ne maradjanak csak a tapintható, manuális munkák mellett, hanem intellektuális képességeiket is kamatoztassák — tanuljanak! Néhány fiú a lőcsei világtalanok intézetében fel is buz- dult és a már kitanult kárpitos vagy más szakmák mellett le akart érettségizni. Először Lőcsén, majd Röcén próbálkoztak, míg végül Szirken, a Vashegy alatt el is vállalták őket. Napközben dolgoztak, délután iskolába siettek és este, éjjel, tanultak. Fáradságos, kimerítő próbálkozás volt, de egyre jobban haladtak, mert a pedagógiai kar, bár előzőleg nem rendelkezett tapasztalatokkal, ön- feláldozóan segítette a fiúkat, azok meg szorgalmasan tanultak. 1963-ban leérettségiztek és híres társuk nyomán jelentkeztek a jogi fakultásra. A vak jogtanhallgatö közben helytállt az államvizsgákon, megírta szakdolgozatát, doktorált és felavatták. Az avatásra sokkalta többen voltak kiváncsiak, mint máskor, mert eljöttek az egykori „öreg“ diákok is. Az egyik kar társada-. lomtudományi tanszékén nyert állást. Tanít! A fiúkat viszont nem vették fel. Megfeleltek, „jó volt, nagyon szép volt", a felvételi vizsgán elért eredmény, csak éppen az iskola vezetősége találta úgy, hogy túl sokba került az iskolának ama egy diploma is, a fényes, csodálni való teljesítmény. Az egyik fiú többször is megpróbálkozott. Úgy vélte, egyszer majdcsak sikerül, de aztán letett arról, hogy diplomát szerezzen. A másik két diák, kovács Imre Berzetéröl és STEPROVSKY András Ba- racskáról azonban megfogadta a „jótanácsokat“ és a Komen- sky Egyetem Bölcsész Karán próbált szerencsét. .Az előbbi az újságírói szakot választotta és most fejezi be tévúton. Máris a szakmájában dolgozik, mert időközben az Űj Clet lektora lett. Az utóbbi pedig már elvégezte a történelem-szlovák szakot. Nem volt könnyú. .Az első két évben ó is tévúton kísérletezett, de aztán rájött, hogy könnyebb lesz, ha nappali tagozaton folytatja. Elhatározását tett követte; kérvényt irt a dékáni hivatalhoz, rövidesen meg is jött az igenlő válasz: „Engedélyezzük, hogy szeptembertől kezdve harmadikos, rendes hallgatóként folytassa tanulmányait.“ Amikor először indult el az órára, kissé hevesebben vert a Szíve. Ki tudja, hogyan fogadják majd a kollégái? Belépett, bemutatkozott és azok a helyére vezették. Ezt jelképnek is elfogadhatjuk. Az első pillanattól kezdve befogadták és gondozásba vették. Még ma sem tudja eléggé dicsérni természetességüket, emberségüket, diákos vidámságukat. „Nem, ők nem olyanok, mint a felnőttek, akik sajnálkoznak, ámulnak, de végül is otthagyják az embert. A diákok sohasem hagytak magamra!" Újjászületett közöttük. Felháborodtak, amikor arra terelte a szót, hogy valamilyen honoráriumot kellene stb. .,. Időt és energiát nem sajnálva, tanultak vele, felolvasták, „ráolvasták" a leckéket „magnóra". Ha úgy adódott, hogy kis szabad idő is maradt, újságot, könyvet olvastak fel. Ha csüggedt, vagy éppenséggel nem bízott magában, megdorgálták és újra nekiültek vele a tanulásnak. Mindenki azt vállalta, amihez a legjobban értett. Hogy milyen a világ, azt nem tudja egész pontosan elképzelni, de azért egyre és másra mégis emlékszik belőle. Még színekre is! Mert azért látott belőle valamit, ha nem is a szivárvány színeit. A még gyermekkorában Pesten végrehajtott operációk után ugyanis Komáromban a híres Joachim doktornak sikerült, ami az e- lőtte próbálkozóknak nem. Tizenhat éves korában megope- ráita, és ha nem is teljesen, azért az egyik szemére valamit mégis látott. El tudta olvasni az újság fejlécét, a nagy betűket, meg tudta különböztetni a színeket, és már-már úgy tűnt, hogy nem lesz örökké és teljesen embertársaira utalva, amikor húszéves korában hirtelen ez a kis világosság is kialudt a szemében. Minden hiába volt! Többé Joachim doktor sem tudott segíteni. Sőt, még azt sem lehetett pontosan megállapítani, mitől következett be ez a katasztrófa. Tatán a nehéz testi munka, a por, a hagyományos kárpitosságnál szükséges kime- riitő, erős, összpontosított e- rőfeszités okozta? Ezt éppúgy nem lehet tudni, mint ahogy arra sem derült fény, hogy az állandó háborús izgalom (negyvenben az apját többször bevonultatták), vagy valamelyik ős testálta-e rá a sötétséget. Nem, nem tudni! Az egyetlen bizonyosság, hogy a fény mindörökre kihúnyt a szemében... És talán éppen ezek, áz, eleve vele született adottságok lökték tovább, hogy tanuljon. Ezt sem lehet pontosan tudni! Itt is csak egyetlen bizonyosság ismert, hogy tanult. Az apa, aki mindent odaadott volna a fiáért, időközben meghalt. Ma már csak a hatvanéves mama és a húga él. Vakációkra Baracskára járt. A tanévben kéthetente jött és ment. A mama kikísérte az állomásra, Surányba, és a hétfői kora hajnali munkásáradatban anyai ösztönének engedve, megkereste azt, akire, úgy látta, rábízhatja fiát. Pozsonyban már várták a diáktársai, vagy ha nem, akkor az emberek segítségével elment a villamosmegállóig, felszállt az e- gyesre és bement az egyetemre. Amikor jelentkezési lapjait beadta, nem kért megkülönböztetett bánásmódot az iskolától és a feivételiztető vizsgabiztosoknak is elmondta, hogy 6 majd az emberek baráti segítségét veszi igénybe, és hogy reméli, nemcsak mint világtalant, hanem mint barátot ii felkarolják. így is lett! A bölcsészkaron nem tettek különbséget közte és a többi diák között. Ugyanúgy tanult és telelt mint a többiek. Még az ifjúsági szervezet segítségét sem igényelte, mint ahogy azt annak idején a joghallgató tette. Neki nem volt rá szüksége, mert mindig volt barátja, mindig voltak barátai. Mégis, Illetve a jogi fakultás vezetősége mégsem vállalta a többi tanulni vágyó világtalant. Túl megterhelő volt? Vagy a jövőben talán a bölcsészkaron sem fogják vállalni az „ilyen" jelentkezőket? Mindenesetre, a története nagyon tanulságos! Most, amikor ezeket a sorokat írom, már több mint fél éve birtokában van az olyan sokak által áhított diploma, de ő mégsem tud vele mit kezdeni, mert nem bír állást találni magának. Négyszáz korona nyugdijból kénytelen élni — pedig Sterrovsky András már sokfelé fordult segítségért, még Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához is. És nincs állása annak ellenére sem, hogy a pártközpont egyenesen az Iskolaügyi Minisztériumot utasította — mielőbb oldja meg a kérdést. „Ha akarja, elintézzük, hogy nyolcszáz korona nyugdijat kapjon?! Sőt, ha akarja, az é- 'zerkoronás nyugdijat is kijárjuk magának." — mondták sok helyen, de arra sehol sem vállalkoztak, hogy képességeihez mért állást szerezzenek neki. Tudjuk, nem olyan könnyú ma állást találni, mint ahogy azt az ember elképzeli, tudjuk. Tudjuk azt is, hogy az ő esetében sok más szempontot Is figyelembe kell venni, mégis... Az illetékes miniszteriális és nem miniszteriális hivatalok, ha már az 6 igényét nem is, legalább a KB utasítását vehetnék figyelembe és siethetnének segítségére. Jó példa erre a dékáni hivatal gyors válasza. Mi szükség arra, hogy időről időre hétfőn kora hajnalban a mamának megint megbízható embert kelljen keresni a surányi állomáson a Pozsonyba, Tren- csénbe, Mártonba igyekvő munkások között, amikor a kérvényre, amit nem ő, hanem az élet nyújtott be, azonnali levéllel is lehetne válaszolni. Mondjuk egy állásról szólóval... És még valamit; A jogi fakultás társadalmilag, szakmailag, pedagógiailag talán meg tudja indokolni döntését, amiért Sterrovsky Andrást és társait nem vette fel, de emberileg aligha. És úgy hiszem, hogy az sem válna a díszünkre, ha a jövőben a bölcsészkar is Így járna el. Németh István f
