Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-03 / 5. szám
4 új ifjúság A gazdasági helyzet súlyos, de nem válságos (Folytatás az 1. old.) zés növeléséhez szükséges feltételek megteremtése, természetesen mindig úgy, hogy ez az érdekeltség és kezdeményezés összhangban legyen a szocialista társadalom javával, a- mint az állami terv kifejezi. A tökéletesített irányítási rendszer elveinek érvényesítése kezdeti időszakában — nagyjában az 1966 és 1967-es évek időszakáról van szó — néhány fontos pozitív elemet hozott a gazdasági fejlődésbe. Mindenekelőtt nagymértékben megélénkült a gazdasági dolgozók, az üzemi és vállalati dolgozók alkotó szellemű gazdasági tevékenysége. lúlzás nélkül mondhatjuk, hogy a párt gazdasági politikájának vonala a dolgozók széles aktívájának ü- gyévé vált. De még mielőtt ez az erőfeszítés nagyobb mérvű pozitív eredményeket hozhatott volna a gazdasági reform megvalósításába és fejlesztésébe — főként az elméleti front terén —, ártalmas opportunista és revizionista irányzatok merültek fel. Az 1968. évi politikai fejlemények lehetővé tették, hogy fokozatosan érvényesüljön a gazdasági reform olyan felfogása, mint a szocialista piacgazdaság „új modelljének koncepciója“. Ez a felfogás tagadta a tervszerű arányos fejlesztés törvényének objektív hatását. Nem tartotta tiszteletben a szocializmusnak azt az alapvető előnyét, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdona alapján megvannak az objektív feltételek a gazdasági fejlődés központi és racionális tervezésére. FEtADATAl A hazai piac helyzete természetesen kedvezőtlen gazdasági és politikai következményekkel jár. Csökkenti a munka iránti érdeklődést, és megnehezíti a gazdasági konszolidálásra kifejtett törekvést. A lakosság bevételét nem fedezi minden esetben áru az üzletekben. A keresettebb termékek gyorsan elfogynak, és így egyes közszükségleti cikkek vásárlása fárasztó hajszával, sorban állással jár. Ez a helyzet tarthatatlan. .A közszükségleti cikkekkel való ellátás megjavítása érdekében nem szabad visszariadnunk a rendkívüli intézkedésektől sem. Ez évben el kell érnünk, hogy azok az üzemek is, amelyek nem termelnek hagyományosan közszükségleti cikkeket, segítsenek az ilyen árufajta termelésében. Ezért azt javasoljuk, tegyék valamennyi igazgató és pártszervezet feladatául ezekben az üzemekben, hogy felülvizsgálva lehetőségeiket, segítsenek. Helyes lesz, ha elsősorban azt követeljük meg: minden üzem igazgatója válaszoljon arra a kérdésre, mit tehet üzeme a hazai piac érdekében. Véleményünk szerint sokat tehetnek anélkül, hogy nagyobb igényeket támasztanak a munkaerő és a nyersanyag iránt. A hazai piac érdekében a megoldás aktív útját hangsúlyozzuk, azaz a termelés növelését, a közszükségleti cikkek gyártásának fokozását, mégsem konszolidálthatjuk a hazai piacot anélkül, hogy a bevételek fejlődését ésszerűbb útra terelnénk, hogy a bevételek megfelelnének a kialakított értékeknek. Az ez évi terv nem számol a bérek és bevételek befagyasztásával. Az átlagos nominálbérek továbbra Is emelkedni fognak: a népgazdaságban kb 2,9 százalékkal. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ez az ütem nem akadályozza a munkatermelékenység növekedésének ösztönzését. A múltban a bérek havi emelkedés« nem egy esetben alacsonyabb volt, és mégis lényegesen gyorsabban fokozódott a munkatermelékenység, mint ma. Megállapíthatjuk, hogy a terv a hazai piac helyzetét aktív ű- ton akarja megoldani, de egyúttal keresik a helyzet megja- vulásának különböző utólagos és rendkívüli lehetőségeit is. Javulást azonban nem érhetünk el, ha az eddigi fejlődéshez mérten nem korlátozzuk jelentősen a bérek és a lakosság összbevételének emelkedését. BERÜHÄZÄSI ARÄlsrYT.4LANSÄGOK A vállalatok kereslete a beruházásokkal szemben lényegesen nagyobb, mint a szállítók lehetősége. A szállítók előtt a beruházók hosszú frontja áll, akik készségesen alkalmazkodnak a szállító bármiféle feltételeihez. Nyilvánvaló, hogy az ilyen helyzet azt eredményezi, hogy csökken a szállítók által átadott munka minősége, nem tartják be pontosan a kivitelezési terveket és túllépik az előirányzott árakat. Hogyan teljesítsük ilyen körülmények között a lakásépítés tervét, bár direktiv módon határozzuk meg őket, ha az építőipari szervezetnek sok más, előnyösebb partnere van? Elrettentő példa arra vonatkozóan, miként élnek vissza a szállítók a helyzettel az, amikor új objektumok felépítésére volt szükség a tűzvész áldozatául esett épületek helyén a MIadá Boleslav-i Autőgyárbani' Két építőipari vállalat, a jugoszláv Union Engineering cég és a prágai Armabeton vállalat nyújtott be ajánlatot. Az Armabeton vállalat ajánlatában, amelyet a vállalatigazgató irt alá, magasabb költségvetési á- rak és kétszerte hosszabb építési idő mellett olyan követelmények és feltételek is szerepeltek, hogy ajánlatukat nem fogadhatták el. Az új építkezést ezért a jugoszláv cég biztosítja. A TERMELÉS VbVELÉSÉNEK FELTÉTELEI Abból indulunk ki: a párt? gazdaságpolitikájának a lényege, hogy az egész társadalmi termelés sokoldalú kihasználása és hatékonyságának fokozása, valamint a munkatermelékenység növelése révén elérjük az ipari termelés lényeges növelését, továbbá a mezőgazdasági termelés fejlesztését és így biztosítani tudjuk a lakosság életszínvonalának további emelését. E politika megvalósításának a szükségessége — a külterjes gazdaságfejlesztésről a belterjes gazdaságfejlesztésre való következetes áttérés — nem új jelszó. Az ötödik ötéves terv kidolgozását elejétől fogva egységesen, az egész termelési éS gazdasági irányító apparátus, valamint a tudományos munkahelyek együttműködésével kell elvégezni. Csak így biztosítható, hogy a kidolgozott koncepciók, tanulmányok és elképzelések az egyes vállalatoknál, ágazatoknál, konkrét feladatokká, a gazdasági tevékenység konkrét útmutatóivá váljanak. A „terv keretében“ kell tehát folytatni ezt a tevékenységet és nem elszigetelve, ahogy a vállalatok, ágazatok elképzelése egészében véve nem valósítható meg. Az ötéves terv kidolgozásakor abból kell kiindulni, hogy a terv az alapvető anyagi és értékviszonyokat és a fejlődés ütemének megválasztását illetően stabil legyen. Ennek érdekében meg kell teremtenünk a szükséges tartalékokat, melyek a terv stabilitásának fontos biztosítékai. Ez nem kis feladat, mindnyájan tudjuk, hogy több területen ma gyakorlatilag tartalékok nélkül állunk. Fokozott figyelmet kell szentelni az ifjúság körében végzett pártmunkának, számolni kell az ifjúság kezdeményezésével és részvételével a szocialista építés közös feladatainak teljesítésében, s meg kell szilárdítani az ifjúság egységének megteremtését célzó i- rányzatokat. A párt erőfeszítése a káder- és személyzeti munka tökéletesítésétől függ. cjayme-gájz A korrupció társadalmi belessé: Olvasóink bizonyára tudják, hogy törvényhozó szerveink nemrégen szigorú intézkedéseket foganatosították társadalmunk egyik súlyos betegsége, a megvesztegetés és a leketézés ellen. A korrupció, a feketézés és a protekció elleni harc azonban csak úgy lehet hatásos, ha a polgárok is segítik a hivatalos szerveket. A Cseh Szocialista Köztársaság ellenőrző szervei megdöbbentő adatokat közöltek annak az ellenőrzésnek eredményeképp, amelyet decemberben a karácsonyi bevásárlások alkalmából végeztek. Sajnos, nem tartozik a ritka példák közé, hogy a hús kimérésénél a legtöbb esetben megkárosítják a vevőt, többet számolnak, vagy önkényesen felcserélik a kért húsfajtát. A textil és készáru boltokban végrehajtott ellenőrzés kimutatta, hogy ezen a téren is sok a visz- szaélés. Például egy textil üzlet elárusitónője kijelentette, hogy gyermek- és harisnyanadrágjuk nincs, az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a raktárban még közel 300 darab harisnyanadrág volt. Előfordult az is, hogy egy leértékelt, számos gyártási hibát tartalmazó angint méterenként 31.— koronáért árusítottak, a vevőt nem részesítették az előirt kedvezményben, és Így az üzlet alkalmazottai a vevőt megkárosítva minden méter anyagon csaknem 25.— koronát nyertek. A tüzelőanyag ellátás ellenőrzésekor 22 lopást lepleztek 1«. az ellenőrző szervek. A keletkezett kár összege, több mint félmillió korona. Az egyik ellenőrzött szénlerakat fuvarosának szállítólevelén csak 21 és fél mázsa volt feltűntetve, de az ellenőrzés során kiderült, hogy a rakomány meghaladta a 40 métermázsát. Több bútorüzletben a vevőknek letagadták a raktáron levő bútorokat, sok esetben pedig a meglévőket az elárusítók kitalált nevekre lefoglalták, azzal a szándékkal, hogy annak adják majd el, aki több borravalót ad. Az ellenőrzés megmutatta, mennyire fontos lenne az érintett területeken a termelés fokozása, hogy ne kerülhessen sor az ilyen emberhez nem méltó kereskedelmi manipulációra. Ez annál is fontosabb megállapítás, mert az árubőség révén lehet a legkönnyebben legyőzni a megvesztegetéseknek ilyen módját. Ellenben az is bebizonyosodott, hogy sok helyen a vezetők nem állnak feladatuk magaslatán, elnézik, hogy egyes beosztottjaik úgy manipuláljanak a rájuk bízott társadalmi vagyonnal, mintha a sajátjuk lenne. A kereskedelem sajnos nem az egyetlen szakasz társadalmi életünkben, ahol a korrupció nagy méreteket öltött. Kiterjed ez a termelés, a szolgáltatások szakaszaira is. Ezért az ellene folyó harcot nem szlabad lebecsülni. Ji Lenin 192f)-ban. a Kom-“'omot III. kongresszusán elhangrott beszédében ezt mond- fa: a srovjet if.tús.ág legfonfr .abb feladata, hogy tanul.ion. hogy elsajátiísa mindazt a kincset, amit a; emberiség felliwlmozott. A »ovjethatalom évei alatt több mint nyolcmillioan s/ereztek' felsőfokú ■ égzetí.eget. Jelenleg évente több mini öi:...:.-.í';z r«n kapnak egyetemi es főiskolai diplomát. A világon minden negyedik tudomán.,’os munkatárs és minden nsf.vedik orvos a Szovjetunió állampolgára, “"zen a fényképer munkásét j Voronyezsi Műszaki Egyetem --:i íagozalánat- ' --llgrtii iathato« A tudomány eszkalációja= A Szovjetunióban jelenleg 77 millió ember, a lakosság egy- harmada tanul. Ezek a gigantikus számadatok ékesen bizonyítják, mily jelentőséget tulajdonítanak a világ első szocialista államában a művelődésnek. Tavaly négy és fél millió tanuló fejezte be a nyolcéves Iskolát, 100 ezerrel több, mint az előző esztendőben. 2,6 millió személy teljes középiskolai végzettséget nyert; szintén 100 e- zerrel több, mint az előző évben. TANULÄS A FOGLALKOZÁS MELLETT A Szovjetunióban 4,5 millió hallgató folytat egyetemi és főiskolai tanulmányt. Meg kell a- zonban jegyezni, hogy a hallgatóknak a jele a foglalkozás megszakítása nélkül, este látóa Szovjetunióban gatja az egyetemet vagy főiskolát. A rendes hallgatóknak az állam — elenyésző kivétellel — az egész tanulmányi időre ösztöndíjat biztosít. A levelezőt és esti tagozatok hallgatói viszont messzemenő könnyítéseket élveznek munkahelyeiken; fizetett szabadságot a vizsgák, a diplomamunka és a disszertáció megírása idején. Áz 1967/88-as iskolaévben 560 ezer mérnök, orvos, pedagógus, közgazdász és társadalomtudományt szakember került ki az egyetemekről és főiskolákról. A KÖZÉPKÁDEREK BECSÜLETE A Szovjetunió gazdasági életében nagyon fontos szerepet játszanak a középiskolai szak- képzettségű dolgozók. Ezért az oktatási rendszerben is megkülönböztető figyelmet szentelnek a közép szakkáderek képzésének. Összesen 4100 ipariskolában folytatnak középiskolai szakosítást. Ezekben tavaly 1 millió 30 ezer tanuló szerzett szakképzettséget. A mi szemszögünkből nézve most bárki joggal feltehetné a kérdést: mit kezdnek ennyi szakemberrel? Csakhogy a Szovjetunióban különösen megbecsülik a középkádereket és technikusokat. Így a nagy számú végzős növendék kivétel nélkül a képzettségének megjelelő beosztást kap. Hasonló színvonalon van a középiskolai mezőgazdasági oktatás. Az említett Iskolákon kívül a munkások, kolhozparasztok, tisztviselők százezrei, sőt milliót különféle tanfolyamokat és rövldebb iskolázásokat látogatnak. (te) I Moszkvai munkatársunk leveío I..... _________ Tiszteletbeli mozdonyvezető Az elmúlt napokban emlékezett meg a Szovjetunió népe és vele együtt az egész világ haladó emberisége Vlagyimir Iljics Lenin elhalálozásának 46. évfordulójáról. Ez alkalommal ellátogattunk abba a múzeumba, amelynek egyik pavilonjában őrzik azt a „gyászvonatot“, melyen 1924 január 23- án Corkiból Moszkvába szállították V. I. Lenin földi maradványait. A mozdony elején V. I. Lenin arcképe látható. A képet a depó dolgozói készítették és a múzeumnak ajándékozták. A mozdonyon a következő felírás olvasható: „A tiszteletbeli mozdonyvezető halála miatt nem áll le a vonat“. Lenin egész életét a dolgozók szebb jövőjének kialakítására szentelte, bízott a népben, a dolgozók alkotóerejében. A dolgozók hálásak és hűek voltak ezért a bizalomért. Erről beszél a múzeum minden egyes darabja. Ebben a pavilonban gyűjtötték össze azokat az anyagokat, amelyek V. I. Lenin életének utolsó éveit tükrözik vissza. Az első az „Izvesztyija“ című lap 1917-ben kiadott egyik száma, amely a Szovjetek első dekrétumát közli. „V. I. Lenin a Szovjetek II. Kongresszusán kihirdeti a szovjetek hatalmát“. Nagyon érdekes gyűjtemény tanúskodik az első szombati önkéntes munka mozgalomról. Lenin „A nagy kezdeményezés“ című könyvében magasra értékeli a dolgozók eme kezdeményezését. Az egyik képen látható, amint személyesen is résztvesz a szombati mozgalomban. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a mozdony, amely az itteni múzeumban áll, szintén a mozgalom keretén belül vált újra üzemképessé. Ugyanis a szombati mozgalom kezdeményezői éppen a Pavlovszkl pályaudvar depójának a munkásai voltak. Ezt a mozdonyt a pártonkívUliek javították meg és a- jándékozták a kommunistáknak. A depó dolgozói úgy határoztak a nagygyűlésen, hogy felkérik Vlagyimir Iljlcset, vállalja a tiszteletbeli mozdonyvezető tisztségét. Lenin egyetértett ezzel, tehát nem véletlen, hogy éppen ez a mozdony szállította Lenint utolsó útjára. Az egyik tábla arról tanúskodik, hogy Lenin milyen munkát végzett az SZKP X. Kongresszusának előkészítésénél. Mint ismeretes, ez a kongresszus 1921-ben volt. Ezekben az években tért át a fiatal szovjet állam a NEP- re. (Oj gazdasági politika). A kongresszus egyhangúlag elfogadta a Lenin által kidolgozott terveket. 1922. decemberében Lenin egészségi állapota állandóan rosszabbodott és már nem gyógyult fel. Lenin betegsége alatt több levelet és müvet alkotott és diktált le. Ezekben a művekben kifejtette nézetét a modern szocialista államról és annak építéséről. Az állványok egyikén ott látható a szovjet kormány közleménye Lenin haláláról. „1924 január 21-én esti 6 óra 50 perckor utolsót dobbant Vlagyimir Iljics Lenin szíve“. így kezdődik a közlemény, melyre válaszként többezer távirat és levél érkezett, nemcsak a szovjetek földjének minden sarkából, hanem a világ minden táján élő haladó emebriség- től. A táviratokban és levelekben a dolgozók mély fájdalmukat fejzték ki vezérük elhúny- tának alkalmából. A Szovjetunió népe szilárdan felzárkózott a párt körül. Rövid Időn belül több mint 240 ezer dolgozó kérte felvételét a pártba. Lenin meghalt, de műve ma Is él. Lenin eszméi halhatatlanok. Moszkva, 1970 január. Magyaric« Vince