Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-27 / 4. szám

V

8 új itjúsá

0

■ ■ ^ ------------------------------OT ÓRA HARRY GLOSNER:

RETTEGÉS

f

■ árry Colman rendőr őrmester az In- I lián tő partján ülve horgászott. A ^ ladrágja szárát feltűrte és hatalmas lábait a víz fölött lóháttá. Ogy tűnt, mintha azok vonzzanák a halakat. Eddig három jókora csukát és egy kövér angolnát rántott ki a partra.

Jerry Colman elégedett volt magával. Az Idő gyönyörűnek Ígérkezett és ő három hét gondtalan szabadságnak nézett elébe. Három hétig nincsenek betörök, nincsenek rendbontók. Csak nyugalom van, szabadság és magány. Vidáman fütyörészve a vízbe merítette kezét és egy üveg sört emelt ki, amit a vízben hűtött. Felnyitotta az üveget és jóízűen Itta a habzó folyadékot. Az üres üveget messze bedobta a tóba. Aztán a cigarettája után nyúlt — és hirtelen megijedt. Előtte, a tó nyugodt felületén egy férfi alakja tükröződött vissza.

Ez volt az utolsó, amire Jerry Colman még emlékezett. Egy nehéz ököl ugyanis a halántékára zuhant és 6 elvesztette az eszméletét.

Amikor Jerry Colman magához tért, megállapította, hogy megkötözve 01, mint második Ramzes, hátával a falnak támaszkodva egy elhagyatott halászviskóban, amit a szabadsága Idejére bérelt. Előtte két benzines kanna állt, a két kanna között pedig egy kis szekrényke volt elhelyezve, amiből valami furcsa ketyegés hangzott. A helyiség másik végében egy borot- válatlan férfi ült és gúnyosan méregette öt. A kezében Jerry puskáját tartotta.

— Nos, hogy érzi magát? — nevetett fel az Ismeretlen.

— Kicsoda ön... és mit akar... mit akar velem tenni? — tört fel az Ijedt kiáltás Jerry Colmanból.

— Csakugyan meg kell mondanom önnek Jerry Colman, hogy ki vagyok? — mondta a férfi és közelebb lépett Colmanhoz. — Még mindig nem Ismer meg? A férfit, akit halálra ítéltek gyilkosságért, amit ön követett el, gondolom meg kéne hogy Ismerje.

Jerry Colman elsápadt: — ön, Tom Burke, hogy került ön Ide?

— A jó barátaim, akik meg voltak győződve ártatlanságomról, segítettek megszökni. És most Itt vagyok Colman, hogy kiegyenlítsük a számlát. Látja azt a szekrénykét?

Jerry bólintott. A homlokát kiverte a hideg veríték.

— A szekrényben robbanó töltet van, amely össze van kapcsolva az órával, — folytatta Tom Burke, rosszindulatúan vigyorogva. — öt óra múlva, tehát pontosan délben, felrobban. A két benzines kanna tartalma pedig felgyújtja ezt a viskót, és ön, Colman úr, szépségesen bennég mint egy gyertya. Én azalatt az öt év alatt, amit börtönben töltöttem és vártam a gázkamrát, épp eleget rettegtem... ön csak öt órát ér meg belőle. Megmentheti azonban az életét: árulja el nekem, hogy hová rejtette azt a 800 ezer dollárt, amiért a kollégáját. Frank Harris! lelőtte!

— Nekem nincs semmiféle pénzem és Frankot nem én öltem meg. hanem maga Bürkei — védekezett Colman.

— Hogyne, csaknem magam is elhittem. De mire megtudtam az Igazat, már késő volt. Már a cellámban ültem és vártam a halált. Hát akkor én majd felfrissítem az emlékezetét, hogy hogyan is történt — mondta Burke és cigarettára gyújtott. — Mark Shade barátom és én, azon az öt év előtti végzetes éjszakán ki a- kartuk rabolni San Franclskóban az egyik bankot. Kéótrás megfeszített munka után sikerült Is kinyitnunk a páncélszekrényt. Amikor már a pénzt éppen kezdtük a zsákba rakni, hogy aztán eltűnjünk, ön Frank Harris kollégájával meglepett bennünket. Lövöldözés kezdődött. A társamat Mark Shadet lelőtték, ám én elmenekültem. Engem ugyanis a vállamon sebesl- tettek meg. A pisztoly ugyan kiesett a kezemből, de a sérülésemtől meg tudtam lépni, ön aztán felvette a pisztolyomat, lelőtte Harris kollégáját és a 800 ezer dollárt elrejtette. A bíróság előtt pedig azt állította, hogy Harrlst én lőttem le és aztán megléptem a pénzzel.

A

mikor néhány nap múlva elfogtak, csaknem magam is elhittem, hogy megöltem Harrlst. Csak a tárgyaláson gyúlt világosság az agyamban, hogy én csak háromszor lőttem. Ám pisztolyom, amikor előkerült, mégis teljesen üres volt. És hogy a zsákot a pénzzel nem vittem el, azt önnek kell a legjobban tudnia, őrmester úr. És most árulja el nekem, hogy hová rejtette a pénzt — mert különben vége.

A kétségbeesett és halálra Ijedt Jerry Colman állandóan csak azt hajtogatta, hogy: —

Nekem nincs pénzem. Frank Harrlst nem én öltem meg, hanem maga. Ez utóvégre a bírósági tárgyaláson is bebizonyosodott és ön nem is védekezett e vád ellen. Mindaz, arait Itt most elmondott nekem, hazugság. Maga megbolondult. Burke, tisztára megbolondult.

— Dehogy bolondultam meg, Colman űr, hiszen ön végtére Is nagyon jól tudja, hogy az, amit Itt elmondtam, igaz. Ez azonban a maga dolga. Engem csak a pénz érdekel. Sétálok e- gyet az erdőben. Még pontosan négy és fél órája van, hogy mindent alaposan meghány- jon-vessen. Majd ha visszatérek, elmondja nekem, hogy is történt az egész — és hogy hová rejtette a pénzt. Viszontlátásra, Colman úri Remélem, Időben visszatérek — az utóbbi napokban ugyanis az órám meg-megáll.

Amikor Burke behúzta maga után az ajtót, Colman kétségbeesetten próbált ■ kötelékeitől megszabadulni. Ám hiába. A másodpercek perceknek tűntek, a percek pedig óráknak. A pokolgép kelyegése a két benzines kanna között, már-már az őrületbe kergette. Ogy érezte, hogy minden pillanatban bekövetkezhet a robbanás. Megpróbálta legalább a kannákat odébbrúgni. De hiába.

A legrosszabb azonban mégiscsak az volt, hogy nem tudta, hány óra, A saját karóráját nem nézhette meg — mert a keze hátra volt kötve. Ogy tűnt neki, hogy egy örökkévalóság óta vár már- itt.

17

■ Inkább várta, hogy Burke vísszaJLJ térjen. Gondolatai mindegyre Bürke körül keringtek, az egyetlen ember körül, aki még megmenthette.

Amikor négy óra eltelte után Burke végre belépett a viskóba, Jerry Colmanra alig lehetett ráismerni. Rettenetesen megváltozott. Azalatt a csaknem öt órányi halálrettegés alatt évtizedeket öregedett. Kidülledt szemekkel bámult Burkera.

— Kegyelmezzen, Burke! Mindent megteszek amit akar. Csak kérem, állítsa már meg azt a ketyegő masinát, — könyörgött Colman kétségbeesve.

Tom Burke lehajolt és elhallgattatta a ketye gést. — Hová rejtette a 800 ezer dollárt, Colman? — kérdezte hidegen.

— Húsz lépésnyire ettől a viskótól van egy magányos kőtömb. Körülötte kőtörmelékek van nak. Az alatt van elásva a pénz — mondta Colman és felsóhajtott. — Menjen győződjön meg róla.

Tom Burke elégedetten elmosolyodott és egy meggyújtott cigarettát dugott Jerry Colman cserepes ajkai közé. — fjo, és hogy történt a dolog Frank Harrisszel? Miért ölte meg? Mesélje el azt is, de az igazat mondjál

— Pontosan úgy történt, ahogy azt ön már elmondta, — vallotta be Colman, mohón szíva a cigarettát. — Frank Harris meg én megleptük magukat a bankban. Mark Slade halálos sebet kapott. Ott maradt a páncélszekrénynél. Én üldöztem magát és futás közben megbotlottam a revolverében. Megcsúsztam és elestem. Azalatt maga meglépett. Felemeltem a revolvert és látva, hogy magát már úgyse érném utói, odamentem Frankhoz. A padlón térdelt és csillogó szemmel turkált egy pénzzel teli zsákban.

— A miénk lesz, soha többé nem kell dolgoznunk, — mondta.

— Ilyen lehetőségünk a gyors meggazdagodásra soha többé nem lesz — válaszoltam. Aztán azt javasoltam neki, hogy a pénzt eldugjuk és egy Idő múlva majd elosztjuk. Eleinte bele is egyezett, de amikor el akartam tőle venni a zsákot, megváltoztatta elhatározását.

— Azt, ami azután történt, a mai napig sem tudom megérteni. Minden valamiféle rémületben történt. Lelőttem az ön pisztolyával. A zsákot begyömöszöltem az autó csomagtartójába, aztán a rövidhullámú adóval odahívtam a kollégákat, és elmondtam nekik, hogy Frankot az egyik rabló lőtte le, akinek aztán a zsákmánynyal együtt sikerült kereket oldania.

T

■ Dm Burke elégedetten mosolygott:

JL — Tulajdonképpen ez volt a játéknak az értelme, Jerry Colman — az ön beismerő vallomása. Beugrott őrmester úr. A benzines kannákban ugyanis csupán közönséges tóvíz van. A szekrényben meg ébresztőóra és nem robbanó töltet. De van benne egy magnetofon Is, amivel feljátszottam a vallomását.

— És most jön Colman a legnagyobb meglepetés; Nem vagyok Tom Burke, hanem a testvére, Sam Burke. Ez volt az utolsó lehetőség bebizonyítani testvérem ártatlanságát és ezáltal megmenteni őt a gázkamrától — ahová ön, Jerry Colman, rövidesen eljut, l-t-l

2.

A pincér hozta a kávét, a másik a. konyakot, s ez jó alkalmat kínált Simonnak, hogy alaposabban szemügyre vegye az Enriquez-testvéreket. így legalább a bájos kis szőkét sem vesztette szem elől. S ez alkalommal siker koronázta fürkész pillantását, mert a hölgy, úgy látszott, határozott érdeklődéssel nézett vissza rá. Simon alig bírta elnyomni bosszúságát.

— No, és ön szerint Enrique- zék valóban puccskísérletet szerveznek? — fordult végre Xavlerhez.

— Annyit tudok csak, hogy szó volt róla. Jaliscónak sok a híve. Az a fajta tömegvaditó hordószőnok, mint Hitler és Mus.sollnl volt. Itt lépnek be a képbe Enrlquezék. Náluk van a pénz, csak az kell, hogy támogassák Jaliscót. És kétségtelenül meg is teszik. Az sincs kizárva, hogy épp ebben a pillanatban is Ilyesmiről tárgyalnak.

— És mégsem tehet ellenük semmit.

— Ilyen fontos embereket csak igen alapos bizonyítékok alapján lehet perbe fogni. És minél nagyobb kutyák, annál nehezebb megszerezni a bizonyítékokat.

Egy pincér lépett nesztelenül Xavlerhez és ezüsttálcán egy kis cédulát helyezett elébe.

Xavier kibontotta a levélkét, elolvasta, homlokát ráncolta, és néhány másodpercig néma tűnődésbe merült.

— Hát ez nagy baj — szólalt meg végre, és zsebregyür- te a levélkét.

— Máris kitört a cirkusz? — érdeklődött Simon.

— 0, nem, csupán egyszerű betörés. Mivel azonban egy politikus házában történt, kénytelen vagyok személyesen Intézkedni. Helyettesem odalent vár, azonnal Indulnom kell.

Xavler felállt, de amikor Angyal Is Indulni készült, tartóztató mozdulattal a vállára tette kezét.

—r Nem, nem, nagyon kérem, maradjon. Egyszerű szolgálati ügy, nem hiszem, hogy érdekelné. Igya csak ki nyugodtan a konyakját. Rendeljen még e- gyet. Majd kifelé menet kifizetem a számlát.

Simon Templar tehát leült, és töltött magának még egy csésze kávét.

Azután lassan, kényelmesen felnézett, a magányos szőke hölgy Irányába.

Éppen abban a pillanatban, amikor a szőke hölgy egy unalmas pacákot üdvözölt, aki a jelek szerint nem volt más, mint a férje.

Istenem, lly^n az élet, merengett Simon, és újabb cigarettára gyújtott.

Egy rendőrkapitány, igen, éppenséggel egy rendőrkapitány hívja fel az ember figyelmét a műkedvelő törvényenkívüllség két ideális célpontjára, jóformán felszólítja az embert, hogy csak tessék, tessék, szabad a vásári Csakhogy az ember nem

adhatja át magát testestül-lel- kestül e kellemes kilátás ábrándjainak, mert közben folyton azon jár az esze, hogy bárcsak tűnne el végre fentnevezett ren- dőrkajiitány a színről! Végül nagy nehezen fel is clhelődlk, csakhogy addigra a préda szépen kicsúszik az ember markából. Az embert megeszi a méreg. hogy a két Izgalmas lehetőség közül már csak egy maradt. Nem Is gondol rá, hogy pár órával ezelőtt még ezért is hálás lett volna.

Búsuljon a ló, gondolta Angyal. Még mindig meg lehet gyilkolni Enriquezéket. Esetleg a bájos szőke hölgy férjét is ráadásul.

Mert, hogy házasok, ahhoz nem fér semmi kétség. A pacák maga a megtestesült Igyekvő üzletember, egyáltalán nem olyan, mint a szőke leánykák ábrándjaiban éló mesebeli herceg. Tetőtől talpig üzletember. Most is ott van mellette a széken a degeszre tömött aktatáska.

— Hol maradtál mostanáig? — tudakolta a hölgy, az élet megpróbáltatásaihoz edződött feleség eynhe, ám jogos sérő- döttségével.

— A taxim karambolozott, képzeld, épp egy rendörkocsi horpasztotta be a sárhányónkat. Uramisten, ml volt ott egyszer- rel Még szerencsém, hogy ott nem tartottak, mint koronatanút.

Hívta a pincért, két Martinit rendelt. Enrlquezék arcán csalódottság tükröződött, de azért továbbra is mohó érdeklődéssel legeltették szemüket a szőke hölgyön.

— Nos — mondta bájosan a hölgy, az Ilyenkor szokásos duzzogó-szünet után —, hót mi újság?

— Semmi az égvilágon. Mondhatom, Doris, legszívesebben itthagynám az egészet és utaznék haza.

— Nahát, Sherm, ez Igazán nem jellemző rád.

— Hidd el, fiacskám, tudom én azt pontosan, hogy mikor hiábavaló az Igyekezet. Hiszen figyelmeztettek engem előre, hogy nem könnyű ezekkel a dél-amerlkal kormányokkal üzletet kötni.

Angyal Igazán nem akarta kihallgatni a beszélgetést, de erre nem Is volt szükség. Az étteremben viszonylag csend volt, hangjuk épp ezért kiemelkedett a környező spanyol zümmögésből.

A pincér hozta Angyalnak az újabb konyakot, és vele Xavler kapitány üdvözletét, majd odavitte a két Martinit a házaspár asztalához. Angyal ártatlanul a levegőbe bámult, és közben hallgatta a beszélgetést.

— Irtózatos pech — mondta komoran a férj. — Először ott az iráni megrendelés a temérdek puskára meg gépfegyverre

— a nagy fegyvergyárak háta mögött. Aztán minden befolyásomat latbavetve kiverekszem Washingtonban a kiviteli engedélyt, pedig mindenki megjósolta, hogy nem fog menni. Akkor nagynehezen szerzek hajót, hogy elszálllttassam, pedig az sem könnyű manapság. Erre kél nappal a behajózás után Iránban kitör a forradalom, és az új kormány lefújja a rendeléstl

— De te kifizetted a fegyv» reket, igaz?-r Persze, hogy kifizettem De mostanáig ez nem Izgatott. Legálisan hoztam ki a rakományt az .4llamokból, úgyhogy szabadon eladhatom bárhol a világon, ahol vevő akad rá. Azt gondoltam, Mexikóban tárt karokkal fogadnak. A hadseregük felszerelése csupa ócskavas. És mégsem áll velem szóba senki. Itt sétahajózom a Karib-tenge- ren ötvenezer hipermodern puskával, ötezer gépfegyverrel, ötmillió sorozat tölténnyel — és nem kell a kutyának sémi

Simon Templar életének nagy cselekedetei közt jegyezheti fel a krónika, hogy mind ez idáig egy arcizma sem rezzent. Csak éppen az a fajta valószerűtlen érzés fogta el, mintha megindult volna lába alatt a föld.

— Igazán nem a te hibád, Sherm — mondta az asszony.

— Máshol kell próbálkoznod. Hiszen annyi ország van, és én úgy Imádok utaznll

— Nem tudom, miért volna máshol több kilátásunk? Egyszerűen nem tudok a nyelvükön beszélni, ez a baj.

Angyal ráébredt, hogy tökéletes mozdulatlansága Is gyanút kelthet Idővel, majdnem annyira, mint hogyha folyton fészke- lődne.

Tökéletes közönnyel lepöccintette cigarettájáról a hamut ős hősies önmérséklettel lassan beszívta a füstöt.

Azután felemelte konyakos poharát, és szemét végigjártat- ta a termen.

Enrlquezék is az amerikai házaspárt méregették, arckifejezésük láttán óhatatlanul Walt Disney-féle farkasokra gondol az ember, amint a karám kerítésén át leskelődnek a mit sem sejtő nyájra.

— Legszívesebben — mondta komoran a férj — keresnék itt valakit, aki puccot szervez, és felajánlanám neki a fegyvereket. Még jobban is járnék. “

(Folytatjuk)