Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-09 / 23. szám

10 új ifjúság

JOZEF DANEK:

MENEKÜLÉS A HALÁL

ELŐL

Ot nap telt el, és Wiltshir még mindig nem mutatkozott doktor Kamenickynál. Ennek persze inkább örült, semhogy bánkódott volna miatta. Nem jött be azonban az asszisztense, Freibert sem. Doktor Smith is kétszer érdeklődött utána, és ő nem mondhatta meg neki az igazat.

„Nem tudom, mi történhetett vele" — hazudta. „Már ötödik napja nem jön munkába, és nincs benne annyi tisztesség, hogy legalább betelefonáljon."

Végül aztán határozott. Kikereste Wiltshir titkos telefonszámát, amelyet minden eshetőségre ő adott meg neki.

„Wilthsir úr? Itt doktor Kame- nicky beszél. Kérem..." Többé nem jutott szóhoz. Csak hallgatott. „Igen. Várni fogom," — fejezte be a beszélgetést, és letette a kagylót.

Egy óra múlva Wiltshir kopogtatott az ajtón. Nem volt könnyú megállapítani a hangulatát. Nem tűnt ugyan mérgesnek, de a jókedvtől is messze volt. Gondolom, flegmatikus volt inkább. Doktor Kameníckyt nemegyszer bosszantotta, ha nem tudta kitalálni a „buldog“ gondolatait.

„Mi van Freiberttel?" — volt mindjárt az első kérdése.

„.^rról majd később, doktor úr. Még mielőtt akár csak egy szót is mondanék önnek, bizonyos formalitásokat el kell intéznünk." Kinyitotta a táskáját, és egy ív papírt vett ki belőle. Aztán folytatta; „A dolgok, amelyekkel most megismertetem önt, olyan jelentősek és messzire nyúlók, hogy az ön írásos biztosítéka nélkül, az államhoz való lojalitását és hallgatását illetően, nincs jogom ön előtt beszélni".

„.Akkor hát ne beszéljen! Engem az érdekel, hogy mi van Freiberttel. Másról hallani sem akarok."

„Maga vétkesen naív. Vagy talán maguk tudósok légüres térben élnek? A probléma abban van, hogy Freibertről további összefüggések említése nélkül egy szót se szólhatok. Freibert pedig szorosan kapcsolódik önhöz. Az egyiket a másiktól nem lehet különválasztani."

„És mi történik akkor, ha nem írok alá semmit?“

„Nagyobb butaságot már el sem követhetne. Hát még mindig nem

ért, hogy a maga akarata vagy az én akaratom elAen az esetben semmit sem jelent? Én is, maga is a kötelességünket teljesítjük. Teljesítjük valakinek, aki megfizet a munkáért, aki erősebb. Az dönt, hogy milyen feladatokkal lásson el bennünket. Természetesen visszautasíthatjuk. De mit használnánk vele? Mondja, visz- szautasította maga a CURRARE- tervet, tiltakozott a megvalósítása ellen? No látja! HaUgat! Pedig velem szemben még óriási e- lőnyben is van. Ha én megtagadom a kötelességteljesitést, abban a pillanatban kirúgnak. De önt? ön nélkülözhetetlen nekik. Csak ön ismeri az L 15-ös készítmény előállításának módját. És mégsem tagadta meg az engedelmességet..."

„Wiltshir úr — vágott a szavába idegesen a doktor —, legyen szives kíméljen meg furcsa filozófiai fejtegetéseitől! Mit kell tulajdonképpen aláírnom?"

Wiltshir elé tette az iratot:

„Alulírott John Kamenicky ... büntetés terhe alatt kijelentem, hogy megőrzők minden titkot, a- melyet Robert Wiltshir úrtól, a központi hírszerző szolgálat különleges osztályának megbízottjától megtudok. Minden esetben utasításai szerint járok el, figyelembe véve a CURRARE-tervvel összefüggő rendkívüli körülményeket. Tudom, hogy ennek a tilalomnak a megszegésével az állam érdekeit és presztízsét veszélyeztetném...“

Doktor Kamenicky befejezte az olvasást, aztán mereven Wiltshir- re nézett.

„Mondja, tisztában van maga vele, hogy mit követel tőlem?"

„Természetesen. De ön bizonyára nincs. Ha aláírta, elmondom önnek mindazt, amire megbízatást kaptam, hamar elfelejti az aláírását. Lúdbőrözni fog a háta, és elátkozza még azt az órát is, amikor elhatározta, hogy vállalja a CURRARE-terv realizálását."

A doktor most egy pillanatig sem kételkedett. Wiltshir ugyanis soha eddig még ilyen meggyőzően nem beszélt. Igaz, nem sejtette, hogy mi történt és nem tudta, hogy Wiltshir karrierje is súlyos sebet kapott. Fogta a tollat és a- láírta a nevét.

„Uugy! És most végre árulja

már el, hogy mi történt Freiberttel!“

Wiltshir lebiggyesztette a száját. A válasz elöl azonban nem térhetett ki.

„Freibert már halott.“

Doktor Kamenicky úgy ugrott fel a székről, mintha kígyó csípte volna meg.

„Hülyeségeket beszél, Wiltshir úr!“ — kiáltott fel. •

„Sajnálom, hogy csalódást kell önnek okoznom. Amit mondtam, igaz. És különben is, arra kérem, hogy ne kiabáljon itt velem. A maga helyében én Freibert miatt nem rendeznék jeleneteket. Örült gazember volt.“

A doktor a székre hanyatlott. Remegő ujjakkal gombolta ki az inggallérját. „Bocsásson meg, kérem!" — mondta megadóan.

„Hát akkor figyeljen ide!“ — kezdte Wiltshir. „Freibert, az ön asszisztense nőtlen volt, hisz tudja ön is. Gyakran megfordult a Meteor bárban. A gyönyörű Dolly lett a végzete. Hiábavaló volt minden próbálkozása, hogy megnyerje a lányt. Amádió Gyatiani, Dolly vőlegénye, Freibertnek legyőzhetetlen akadályt jelentett. Különben Dolly a vőlegényét igazán szerette. Ezenkívül Amádiónak volt még egy másik előnye is; a sok pénz, Freibert viszont csak a fizetéséből élt. A nagynénje, akinél lakott, jó egészségnek örvendett. Bár ő volt a nagy szállodának és étteremnek egyedüli örököse, Amádio boldogságát látva, neki nem maradt más, minthogy a fogát csikorgassa az irigységtől.

Az ön felfedezése, doktor úr, az L 15-ös készítmény, őrült tervet sugallt Freibertnek. Eszközt látott benne, annak az eszközét, hogy hogyan távolíthatja el útjá- ból az akadályokat, amelyek zavarták céljának elérésében. A vagyonhoz vezető út akadálya a nagynéni volt, a gyönyörű Dolly elérésében pedig Amádio gátolta. S ráadásul éppen akkoriban szerzett tudomást Dollynak Gratiani- val tervezett házasságáról. Veszett dühében elhatározta, hogy megvalósítja tervét még a házasság létrejötte előtt. Először meggyilkolta a nagynénjét. A boncolás e- redményén méginkább felbuzdult, így aztán öt nappal ezelőtt menyasszonyának, Dolly Jackleynek a karjaiban halt meg Amádio Gra- tiani, szivszélhúdésre. Íme, az a két adag, amely az L 15-ös készítményből hiányzik, halálos küldetését kitűnően teljesítette...“

„Hihetetlen! Rettenetes!" — állapította meg elkeseredetten doktor Kamenicky. Az egész rossz álomnak tűnt előtte ... Szinte belebetegedett. Fejét tenyerébe szorítva könyökölt az asztalon. Sokáig így maradt, így csendben, mozdulatlanul. Nem érzékelte az idő múlását. Minden idege remegett a belső kíntól. Olyannyira, hogy megvetéssel gondolt felfedezésére. Az emberiség átkát érezte magára zúdulni, azét az emberiségét, amelynek ilyen gyilkos eszközt adott a kezébe... Önmagától megundorodva valamiféle távoli hangokat hallott. Arra ocsúdott fel, hogy valaki erősen rázza. Wiltshir állt mellette.

„Doktor, térjen észre! Mi történt magával?"

Egy darabig értetlenül bámult az előtte álló férfira. Aztán csmi- desen megkérdezte: „Miért halt meg Freibert?"

„Freibertnek meg kellett halnia. Mindjárt az első nap beismert mindent. Sőt, ráadásul jó adagnyi büszkeség is volt a szavaiban... Mondja, doktor, figyel?"

„Igen, hogyne. Folytassa kérem!“

„Azt magyarázta be magának, hogy tettével a tudományt szolgálta. Hogy úgymond a személyes érdekeit összekapcsolta az állam magasabb érdekeivel, és a méreg hatását olyan körülmények között próbálta ki, amelybe ön sohasem egyezett volna bele."

„Csakugyan őrült volt," — mormolta doktor Kamenicky csak úgy magának.

„Azért kellett meghalnia — folytatta Wiltshir —, mert megalomániás hajlamai veszélyeztették a CURRARE-tervet...“

„Maga gyilkolta meg?" — kérdezte elszömyedve.

„Nem, nem mi gyilkoltuk meg, doktor úr. Az ön felfedezése ölte meg. Természetes halált halt, mint a nagynénje, mint Amádió Gratia- ni is," felelt Wiltshir kegyetlenül. „Szivszélhűdésben halt meg. -Az ön üvegecskéje, kedves doktor, immár csak hat adagot tartalmaz ...“

„Milyen jogon tette ezt? Mire valók akkor a törvények?"

„Drága doktorom. Le a kalappal ön előtt. Az orvosok minden esetben egyöntetűen kizárták a gyilkosság gyanúját. Vagy talán ön be tudja bizonyítani az ellenkezőjét?“

„Freibert beismerő vallomást tett. Át kellett volna tehát adniuk a bíróságnak," — vetette ellen dídrtor Kamenicky rezignáltan.

„És a terv? És ön, doktor úr? Freibert az ön hanyagsága miatt gyilkolhatott, és a vádlottak padján nem ülne egyedül."

„Hol van hát akkor Itt a jog?"

,,.A jognak is megvannak a maga határai," — vetette oda Wiltshir. „Vannak olyan szférák, ahová a törvény szigorú keze nem ér el."

„Én azt hittem, hogy szabad, demokratikus államban élek."

„Perszehogy abban. Csakhogy a demokráciának is megvannak a maga játékszabályai. És nincs o- lyan játék, amelyben ne akadnának hamisjátékosok. .Az 6 kezükben vannak persze a tromfok és a bank... Én óvom magát, doktor Kamenicky! Ne feledkezzen meg az aláírásáról, sem az üvegről, amelyben még hat adag található! A CURRARE-tervet be kell fejezni...!"

V.

Lassan felszakadozott a felhőzet. Az eső is elállt, s közben e- rős nyugati szél kezdett fújni. Doktor Kamenicky egy pillanatra elhallgatott, s én arra használom ki az időt, hogy bezárom az ablakokat, nehogy a nagy szél kárt tegyen bennük. Délután fél ötöt mutat az óra. Egész idő alatt még csak egy szóval sem szakítottam félbe. A szinte hihetetlen történet hol magával ragadott, hol meg sajnálatot ébresztett bennem ez iránt a szerencsétlen ember iránt.

(Folytatjuk)

• ..Katr 70“: A csomag című írását figyelmesen elolvastuk. Sajnos ebben még nem tud közölhetőt nyújtani — bár íráskészsége nyilvánvaló. Írásának legnagyobb hibája, hiányossága, hogy — szokványtéma. Adós a kidolgozásával is. (Elsiette, elnagyolta.) Csak leír és nem ábrázol. További fejlődése szempontjából hasznos lenne, ha megszívlelné Bóka László tanítását: ,,A novella könyörtelen mű- forraa. Nem hagy időt az írónak, mint a lassú áradású regény, hogy helyrehozza, feledtesse ihlete fáradtabb perceit, s nem nyújt olyan látványos, kápráztató segedelmeket, mint a színpad szemfényvesztő keretében virágzó dráma. Még a kötött formájú versnél is kegyetlenebb: éppen azzal a kevéssel, a- mive! kötetlenebb: ritmus nem segíti. rím nem díszíti, s nincs olyan verstörvény, mely határát megvonná. Az a kicsi szabadság, ami a novellairó sajátja, csak arra jó, hogy i»-ök bizonytalanságban maradjunk a novella törvényei felöl. .Minden novellának más a töné- nye, magát a törvényt nem ismerjük, de halálos biztonsággal megérezzük mégis, ha vét ellene az író. Ha nem ragad meg első szavával. ha második sz.avára ellankad a figyelmünk, ha nem pereg, mint a rokka kereke, ha nem vég zi úgy, mint a családi perpatvart a bevágott ajtó csattanása, akkor csatánál többet vesztett az író.“ Dolgozzon tovább! Ami a kérdését illeti, szívesebben vesszük legépelve.

,,Zora“; Az Áldás és átok, valamint a Megérett szerelem című Írásairól csak ismétléseket mondhatnánk. A .„Kati 70“-nek küldött ü- zenetünk önnek is szól! Kérjük, olvassa el!

• ..Kék tó": Versei nem egyebek naiv güg,yögéseknél. Mielőtt postára adta. nem ártott volna még egyszer elolvasni őket. A költő ugyanis valahol az önkritikánál kezdődik... Először tanuljon...!

• „Zöld elefánt": Sokszor elmondtuk már ezen a helyen is, hogy a költészet önmagunk és a

I világ újraálmodása, újrateremtése.

í. ’ Ön viszont csupán szavakat sorakoztat egymás mellé. Csak elmond... Verseiből hiányzik a tűz, az élta- lános megsejtései... Először is ta^ nulijia kéne, és sokat, nagyon so- kát olvasnia...

NAzassági bales« elsősegély»

(Szemelvények dr. M. Plzók újabb könyvéből)

A NEMEK KÖZTI KAPCSOLAT FESZÜLTSÉGE

A két nem egybekerülésének föltétele, hogy létrejön közöttük *9y jellegzetesen egyedi vonzalom. Ezt a vonzalmat szerelemnek nevezzük, és a társadalmi küldetését abban véljük megtalálni, hogy előkészíti és létrehozza a háziasságot, az pedig úgy tölti be társadalmi küldetését, hogy utódokat nemz, hoz a világra és felneveli azokat.

Mindez az emberek számára teljesen világos, és ugyanúgy természetes az is. hogy csupán az észbeli meggondolások kevésnek bizonyulnának e feladat betöltésére. A természet tehát megáldotta (megvérte) a? embert a szerelmi érzelem gyakorlásának a hatalmával, és az a maga helyén képes elnyomni az észt, hogy önzőén ne térhessünk ki ennek a küldetésnek a betöltése elói. Nagyon gyakran minden meggondolás nélkül sz^elmesek leszünk, sőt néha még akaratunk ellenére is hatalmába kerít ez az érzelem.

■A törvénynek, törvényszeríjiégek felismerése, lehetőséget ad, hogy megzabolázzuk a természei erőit — és fgy a tobzódO szerelmi érzelmeket is megtudjuk fékezni, hiszen ha nem lennénk erre képesek a magunk elemi erejével, nagy rombolást vinnénk véghez.

A SZERELMI VÄGVAK TÖRVÉNYSZERŰSÉGEI

Itt mindenekelőtt a következő jelmondatok érvényesek; Ahhoz, hogy létrejöjjön a szerelmi vágy, kell, hogy létezzen egy elérhetetlen tárgy, személy is. Minél elérhetetlenebb az, annál nagyobb a vágy. Sőt. a vágy erőssége olyan nagy, amilyent csak az a bizonyos tárgy, cél képes kielégíteni.

Összefoglalva ez pedig annyit .jelent, hogy vágyam erőssége attól függ, milyen mértékben elégíthet ki az elérhető cél.

Elismerem, hogy ezek az Igazságok is csak egészen közönséges és közhelyes Igazságok, ám ennek ellenére tapasztaltam, hogy társadalmi, illetve magánéletünkben nagyon gyakran megfeledkezünk rOluk.

A szerelmi kapcsolat olyan érzelem, amelyben a vágy és a kielégülés vezető szerepet játszik. Vágyam tárgya az általam kiválasztott fél. És itt teljesen világos a kielégülés kérdése; Ha lelkileg egészséges vagyok, olyan társat keresek magamnak, amely szubjektlve elérhető a számomra — ügy, hogy tetszik, hogy szexuális harmónia van közöttünk, hogy anyagilag biztosítja azokat a javakat, amelyekre szükségem van, érzelmileg megértjük egymást stb.

Sokkal bonyolultabb kérdés azonban a társam elérhetőségének, kielégülésének a kérdése. Valami állandóan arra késztet, úgy cselekedjem, hogy társam a legelérhetőbb legyen. Nagy hiányosságnak találom szerelmi kapcsolatomban az elérhetetlenséget (Pl. nem lehetek együtt állandóan a társammal, és ezért nem is lehetek teljesen biztos a dolgomban stb.). Hogy teljesen bizonyos legyek, arra törekszem, hogy érzelmi megnyilatkozásait egyre többször és egyre intenzívebben bizonyítsa. Ezáltal minden szerelmi kapcsolatnak a kezdetben két arca van: örömet és fájdalmat Is okoz. Ennek alapján viszont már tudjuk, hogy a szerelmi kapcsolat eme arca, bár negatív, állandóan erősíti a vágyam.-A szerelmi érzelem e fonákságának nagyon is tudatában volt a perzsa sah, aki szerelmi társait, hivatali hatalmát felhasználva, hárembe záratta, hogy teljesen biztos lehessen a dolgában. Mi viszont a huszadik században és Európában élünk; társam egy demokratikus állam egyenrangú állampolgára, és ezért bármely pillanatban el is hagyhat. Ezt viszont nem teszi meg soha. ha szeret. De a lehetőség azt is magával hozza, hogy kapcsolatunk fölött állandóan ott lebeg valamiféle fenyegető mozzanat, amely erőforrása, elsődleges oka kapcsolatunk ellentmondásának, tt»'- zsalkodásunknak. Összefoglalva a következő jelmondat jellemzi leghívebben ezt a mozzanatot: Semmilyen szerelmi kapcsolattal nem lehetek teljesen biztos. És bár ez így van, nemcsak a szerelmi kapcsolat csalárdsága rejlik benne, hanem varázsa is. Ezek után azonban tudatában kell lennünk, hogy bár kapcsolatunk ellentmondásos, mégsem szabad hagyni, hogy felboruljon.

Mi történik most, ha elszabadul a fantáziánk? és nem tudjuk legyőzni a kételyeinket? Mit szerelmesek nemcsak társak, hanem vetélytársak is leszünk. És itt értünk el a legfontosabb momentumhoz: hogy szerelmi kapcsolatunkból eltűnjön a másik zavard körülmény, olyan módot keresünk, amely kizárja, hogy kapcsolatunk felbrániljon. De ml történik ugyanakkor, amikor elérem a célomat? Társam ideálisan elérhető lesz, de egyben a vágytam is alábbhagy, hiszen kielégUIök, nem mond ellent, nem növeli semmi a vágyam. Ha már most meggondolom, hogy ebben a pillanatban társam ugyanígy cselekszik, ugyanezt éli át. akkor szerelmemet egy állandó ellentétnek is felfoghatom. A társak állandóan szemben állnak, a szerelmi érzés mindig nagy fájdalom, de a nagy örömök forrása is. És ez a momentum megint fontos; az embernek egysz«-, kétszer, esetleg háromszor át kell élnie ezt a szédítő szerelmi állapotot, de elképzelhetetlen, hogy állandóan ezt élje, azaz a normális emberi életben ennek végének kell, hogy legyen, és a helyében kell, hogy egy normális, kiegyensúlyozott élet lépjen. (Folytatjuk)