Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-02 / 22. szám
10 lij ifjúság JOZEFDANEK: o6 MENEKÜLÉS A HALÁL ELŐL Doktor Kamenicky szó nélkül fogta az L 15>öt tartalmazó üveget és átnyújtotta a „buldognak“. Wilshir a táskájába tette, aztán parancsolöan megszólalt: „Embereim teljes készültségben vannak. Nem kételkedem benne, hogy azt a disznót elkapom, önt, doktor úr, arra kérem, hogy tartózkodjon a laboratóriumban, munka után pedig otthon, a lakásán. Engedélyem nélkül nem tehet semmit. Arrói, amit együtt beszéltünk, hallgatnia kell. Még doktor Smith és az asszisztense Frei- bert előtt is!“ — tette még hozzá. „Megértette?! Ez nem fenyegetés, de ha nem fogadja meg a tanácsomat, akkor a magasabb érdekek veszélyeztetéséért ön visel minden felelősséget.“ Doktor Kamenicky egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy Wiltshir kész akár holttesteken át is, kierőszakolni az eredményt. Egyet-mást hallott már a CURRA- RE terv védelmével megbízott institúció módszereiről. Rezignálton nézett a távozó után. Olyan érzése volt, mintha valaki a torkára tette volna a kést. Rogyadozó léptekkel ment a szekrényig, töltött magának egy pohár whiskyt és egyhajtásra kiitta. IV. A METEOR bárban minden hely foglalt volt. Az idő múlásával a hangulat egyre emelkedett, és i- lyenkor érte el a tetőpontját. Az óra mutatója az egyeshez közeledett — természetesen éjfél után. zenekar változatos variációi kísérték az énekesnő finom altját. Amikor a szűk lépcsőkön a mikrofon elé lépett, a bár zúgása elcsendesedett, mindenki szinte^ lélegzetvisszafojtva várt. Az énekesnő méltóságteljesen és magabiztosan lépkedett. Fiatalok, öregek, szinte megbabonázottan bámulták a női szépség e nem mindennapi megtestesítőjét. Dolly Jackley azonban nemcsak rendkívüli, gyönyörű alakjával tűnt ki, hanem arcának különös alabástrom szépségével is. Aranyosba játszó szőke haja meztelen vállaira hullott. „Bravó, királynő! Éljen!“ — zúgott tel egyszerre a nézőtér, a- mikor kezeivel megfogta a mikrofont. .A kétszeres szépségkirálynő kedves mosolyt dobott a közönség felé és bájosan meghajolt. A szemében furcsa tűz ragyogott fel. Volt benne valami démoni, ám ugyanakkor valami kedves, törékeny, ellenállhatatlan. A zaj elült, és a bárban felcsendült az énekesnő hangja. Dolly estéről estére új meg új arcokat vonzott a bárba. És az, aki egyszer látta, újra eljött, hogy megcsodálhassa megint. Ez a bár volt az ő paradicsoma, élete. A filmesek ajánlatát elutasította, az újságirök elől pedig mindig bezárkózott. Mint minden este, úgy most is az első asztalnál, közvetlenül a mikrofon alatt ült Amádio, Dolly vőlegénye. Barna, szimpatikus fiatalember, kis bajuszkával és pa- kombarttal. 0 fekete párducnak becézte. A fiú, a spanyol származású gyárosnak, Oratianinak a fia. Egy szék üresen állt mellette. A- mikor Dolly befejezte az éneklést, mindig odaült hozzá. Még ott is állandóan enyelgett vele. Fehér kezecskéjével beletúrt a fiú hől- lófekete hajába, vagy éppen az arcát simogatta. „Még egy hónap, Amádió. E- gyetlen egy hónap, te aranyos fekete párducom“ — suttogta a fülébe. Amádió elmosolyodott, kezével végigsímította a lány hosszú haját, és nem vette le róla a szemét mindaddig, amíg a gongütés az új számot nem jelezte. Arra a gondolatra, hogy egy hónap múlva ez a csodálatos teremtés az 6 felesége lesz, kimondhatatlan boldogság töltötte el. Amádió erős, jól megtermett fiatalember volt, s ráadásul még gavallér is. A gyönyörű Dolly közelében mindig finom, kedves, de vad és bátor mindig, amikor a lány becsületéért nem egy ökölcsatában kellett helytállnia. Szívvel, lélekkel védte a tolakodóktól és a részegektől. Azok, akik már megkóstolták a jobbját, inkáU> messzire elkerülték. Dolly csak az övé volt, hozzá tartozott. A többieknek meg kellett elégedniük a hangjával és az esetleges mosolyokkal. Dolly simogató keze, vőlegénye fekete hajába mélyedre hirtelen megmerevedett. „.Amádió!“ — kiáltott fel kétségbeesetten és átölelte a fiút. .A kiáltás átvágta a bár fülledt levegőjét. Mindenki felismerte Dolly hangját. Felugráltak székeikről, azok meg akik közelebb ültek az asztalukhoz, körbe tolakodtak köréjük. A fiatalember utolsó erejével kapkodta a levegőt. Fuldokolt. Sápadt arcában mintha egy csepp vér se lett volna. Egy pillanat múlva a légzés is megszűnt. A testet a halál görcse rántotta össze. Felakadt szemmel, tehetetlenül csúszott a földre. „Amádió, drága, mi bajod van?“ — suttogta sírva a gyönyörű lány. Mellette térdelt, a feje fölé hajolva. .Arany haja vőlegénye arcába hullott. Hiába, választ már nem kapott... Amádio Cratiani haldokolt. Doktor Kamenicky reggel ret- tenestesen rossz hangulatban ment az intézetbe. Csaknem egész éjszaka le sem húnyta a szemét. .A „buldogot“ a spiclijével együtt a pokol legmélyebb fenekére kívánta. Egy pillanatig sem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy az L IS-ös készítményből doktor Smith, vagy Freibert lopott volna. És mi a fenének lenne nekik tulajdonképpen? Hiszen az öldöklésen túl, másra nem alkalmas. Ha pedig a készítményt további kísérletekhez akarták volna felhasználni, bármikor kérhettek volna tőle és nem kellett volna lopniuk. Vagy talán valamelyiküknek becstelen szándéka lenne? Ez teljesen ki van zárva. Ilyesvalami csak a gyanúsítgató Wiltshir fejében születhetett meg. De hát mit jelentenek akkor Wiltshir tegnapi fenyegetései? Egy bizonyos, hogy a készítményből hiányzik. De hátha Wiltshir maga szervezte meg a lopást? A páncélszekrény kulcsát játszva megszerezhette. Igen! Megvan" — meditált doktor Kamenicky önmagával. „Keresett egy okot, hogy a készítmény maradékát, még mielőtt a munkát befejezhetném, megkaparintsa. Hogy miért, és minek, azt csak az ördög tudja.“ Észre sem vette, hogy belépett a dolgozószobájába. A fotelben Wiltshir ült. Rá várt. Nagyon nem csodálkozott rajta, csupán az tette kiváncsivá, hogy miért ilyen korán. Hidegen köszöntötték egymást, Wiltshir komornak tűnt. Ka- menickynek úgy tűnt, mintha ez alatt az egy éjszaka alatt megöregedett volna. „Minek köszönhetem ezt a korai látogatást?“ — kérdezte szárazon. „Nem olvasott még a mai újságokban a Meteor bárban történtekről?“ „Nem, még nem olvastam. Még nem értem rá. Ha nem tévedek, a Meteorban Dolly, a szépségkirálynő énekel“. „ön is, doktor úr?" — kiáltott fel Wiltshir jó adagnyi iróniával. „Hogyhogy én is?“ „Semmi semmi. Csak arra gondoltam, hogy nem tartozik-e ön is a tisztelői közé?“ „És ha közéjük tartoznék?" I- gazán gyönyörű kislány. Mi van azon?!“ „Igaza van. Valóan nagyon szép“ — bólogatott Wiltshir, ám egészen másra gondolt. Kamonic- kyhez fordult. „Doktor úr, nagyon komolyan kell beszélnünk“. V ■ . ■t.'r . ■ rft, li'í „Megint kihallgatás?“ „Nem. Nem kihallgatás, de kénytelen vagyok kérdésekét feltenni“. „Tudom, hogy egykönnyen úgyse szabadulok meg magától. Kérdezzen hát“. Wiltshir, doktor Kamenickynek erre a szúrós megjegyzésére már éppen reagálni akart, de türtőztette magát. „Meg tudná nekem legalább megközelítő pontossággal mondani, hogy mikor használták utoljára L 15-ös készítményt a kísérletekhez?“ „Nem a megközelítő, hanem a pontos időt meg tudom mondani. Mindjárt megnézem“. Belelapozott a laboratóriumi naplóba. „Május 25-én. Ma pedig június 16-a van. Pontosan három héttel ezelőtt.“ „Doktor Smith és Freibert bármikor bejuthatott az ön páncél- szekrényébe?“ — kérdezett Wiltshir tovább. „Én bízom bennük. Semmi o- kom sincs rá, hogy ezt megtiltsam nekik.“ „Rendben van. De tisztán teoretikusan tegyük fel, hogy egyikük eddig ismeretlen okból leöntött a készítményből. Megtehette ezt az ön tudtán kívül is?“ „Természetesen. A szekrény tartalma akkor is a rendelkezésükre állt, ha én történetesen éppen nem tartózkodtam a dolgozószobámban. Mondjuk éppen a laboratóriumban, vagy esetleg az intézet más helyiségeiben jártam.“ „Nagyon köszönöm önnek a felvilágosítást, számomra ugyanis ez a körülmény rendkívül fontos. De lenne még önhöz egy kérésem. Egy nagyon bizalmas kérésem.“ „Tessék.“ „Nem vett véletlenül észre az utóbbi időben valamiféle változást asszisztensén, Freiberten? .A viselkedésében bekövetkezett változásokra gondolok.“ „Hm! Nehéz megmondani... Talán nem Is... Jól tudja ön is, hogy alig tizennégy napja halt meg hirtelen a nagynénje. Nála lakott néhány évig. A halála nagyon megrendítette. .A néni annak idején úgy törődött vele akár a szülőanyja, így aztán nem is lep meg mély gyásza.“ „Igen, igen“ — bólogatott rá Wiltshir. „Én magam is nagyon sajnáltam. Sírt, amikor erről beszélt nekem... És megmondta önnek, hogy a szegény nagynénit mi vitte el ilyen hirtelen?“ „Már megvoltak az évei. Ha jól gondolom, hatvanon jóval túl járt már. Várjon csak, yalamit említett... Talán infarktust... A szívével kapcsolatosan mondott valamit...“ Wiltshir felállt, menni készült. „Még valamit, doktor úr“ — mondotta, mintha abban a pillanatban jutott volna eszébe. „Freibert, az asszisztensét ma ne várja munkába. Meghívtam hozzánk. Bizonyos dolgokat meg kell magyaráznia...“ „Csak nem tartja öt tolvajnak“ — tiltakozott minden meggyőződés nélkül Kamenicky. „Majd meglátjuk. Addig is a viszontlátásra! És a tegnapi megegyezésünk, a hallgatást illetően, továbbra is érvényes, doktor úr...“ — jegyezte meg az ajtóban Wiltshir. (Folytatjuk) • „Z. Diőszeg": „Hagyjam porosodni toliam?“ — teszi fel a költői kérdést. A válaszunk: Hagyja! • „Mona Lisa“: „A vágy, a- mely az őrület ruháinak leté- pésére sarkallja, nálam kínzó gondolat-mutogatásban nyilvánul meg. E szempontból azonban gátlásokkal küzdők. Kissé talán szégyenlem is e kínosan logikus és egoista és unifor- malizált világban, hogy nekem önálló gondolataim vannak.“ — írja levelében. Nézzük hát néhány önálló gondolatot: / Lihegő mély csókok / Kínz óful- doklás az űrhideg habokban Jégforró vágyak / stb. Más: / Sárga ketyegés rakódik lombjainkra / stb. Más: / Éljen az egoizmus! / A szerelem nevetséges! / Éljen a szexualitás! ' stb. Csodálatos gondolatok... S hátha még nem lennének gátlásai... • „Remény“: Próbálkozásai- I ban nem látunk tehetséget. Lebeszéljük! • „Izra“: Verseiben itt-ott felcsillan a tehetség jele (Csók), de sokkal mélyebben, általánosabb érvénnyel kell témáit megfogalmazni, ha költővé akar nőni. Tanuljon! • „Delfin“: Ami a kérdését j illeti: Válasszon magának egv t állandó jeligét! Csak ennyi! .A most küldött verseiből vala- ‘ hogy hiányzik a költészet — a tűz, az izzás. így csupán hideg szavak — senkire, semmire nem hatók! Erőtlenek! Mondanivalóját általános érvénnyel ^ próbálja megfogalmazni. Ijto ^ írjon — ahogy csak maga ; ja a dolgokat! Azokat a lénye( Su geket hangsúlyozza, amelyeket ^ön lát azoknak... ^ #0. I.; írása nem közölhető: • „Hétfő“: Lebeszéljük! • „P-né“: Kedves Asszonyom! A posta naponta pontosan 7 kiló és 31 dekányi vérI set és novellát hoz szerkesztőségünkbe. Ahogy győzzük, megválaszoljuk őket. Szóval, nem ön az egyetlen, aki sürgősen meg akarja váltani irodalmunkat. Ami a kérdését illeti, szabály nincs rá. De azt a két-három hetet talán ki lehet várni... írásai elnagyolt, légkör nélküli írások. Naiv gügyögésék! Különösen ami a „krimit“ ille- í ti. A novellának csattannia kell, mint az ostornak. Házassági balesetek elsősegélye I. (Szemelvények dr. M. Plzók újabb könyvéből) Néhány bevezető szó. Aki átélt, vagy tanúja volt egy házassági veszekedés kibontakozásának, az tudja, hogy milyen keveset segít ebben a helyzetben a logika, és hogy mennyire fel lehet rúgni az általános morális emberi elveket. Az érvek helyett sértegetések, a megyésre törekvő szándék helyett egyetlen cél lebeg a házaspár előtt — kétes győzelmet aratni a másik felett. Ha egyszer szerelmes levélre bukkanok feleségem kézitáskájában, mindenféle tbrvényismeret, analízis vagy a lelki folyamatok bárminemű elemzése teljesen fölösleges. Bosszúra vágyom, vagy a tájdalomtöl leverten megsemmisülök. Sok helyen olvashatok ar- ről. hogy miért következett be az, én szerencsétlenségem, több mint valószínű még olyan barátom Is akad, aki megmagyarázza, hogy mindennek az okát gyermekkoromban kell keresni, csak azt nem tudom meg, hogy mitévő legyek ebben a nehéz helyzetben. Arra a gondolatra, hogy megírjam ezt a könyvemet a házassági balesetek orvoslásáról, tulajdonképpen egy balga páciensem ébresztett rá. Meggondolatlanul korábban tért haza egyik gyógy- fUrdős kezeléséről és hazaérve in flagranti találta a feleségét. Ekkor számtalan könyvet szoromgatva hozzám rohant. Mihaszna — mondta — tudom azt, hogy a szerelem olyan virág, amelyet állandóan öntözgetni kell, mi haszna, hogy a meg nem értés, a különböző alkatok szembekerUIése; sőt, az sincs basznmnra, ha tudatosítom, hogy a jó házasság két ember megértésének, alkalmaz- kodő képességének az eredménye. Kétségbeesetten szerencsétlen, vérig sértett és tehetetlen volt. Nyolc állő napig vallatta a feleségét, egyre csak a hűtlenség részletei után kutatott; nem aludt, cigarettázott és párszor be is rúgott. A feleségét többször elkergette hazulról, majd ismét visz- szahivta. Gyermekeit, de még felesége szüleit Is megidézte. Mindenki igazat adott neki, és kórusban elítélték felesége cselekedetét. de ö épp olyan szerencsétlen maradt, mint előtte. Könyvem elsősorban arra irányul, hogry némi útmutatást nyújtson olyan esetekben, amelyekben a konfliktus a házasságban már a tetőfokára hágott. Az alábbi példához később még visszatérek, de addig is hadd álljon itt szándékom és vezérelvem bizonyítékául; Egy autós vörös jelzésre beleszalad a kereszteződésbe. Karambolozik és sérülést szenved. Ebben a helyzetben metodikbl szempontból teljesen más feladat azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy miért szaladt be a kereszteződésbe, és teljesen más az elsősegély nyújtásának kérdése, mődozata. Szándékom elsősorban laz — képletesen szólva — megmutatni, hogyan nyújtsunk elsősegélyt a házassági baleseteknél. Ehhez tűzve gondolatomat, mindjárt az elején elmondhatom, hogy a házassági konfliktus — erős megbetegedést jelent, és hogy ebből nem lehet mosolygósán, rövidke huszonnégy óra alatt Idlábolid. Ennek ellenére azonban van rá mód úgy eljárni, hogy az okozott károk a lehető legkisebbek legyenek. Az alábbi tanácsoknak elsősorban a laikusok vehetik hasznát, de gondolok itt azokra is, akik belegabalyodtak a konfliktusok szövevényébe, csak felvilágosult gondolatokkal lehet megtalálni a kivezető utat. No és természetesen haszonnal forgathatják a könyvemet azok is, akik esetleg csak most lépnek házasságra, és több bennük a remény mint a tapasztalat. A házassági kapcsolat kényességét nem kell külön hangsúlyoznom, mert magam is tudatában vagyok. A szakirodalomban azonban az ember nem kerülheti el még akkor sem, ha esetleg valakinek a melyebb és visszataszitóbb boncolgatás kíméletlennek tűnne. Egyéni nézetem szerint azt a házasságot tartom egészségesnek, amelyben derű és lelki nyugalom van. A szerelmi őrületet szélsőségesnek találom. Az a véleményem, hogy az íróknak kevésbé kellene csodálniok. Azok a hölgyek, akik a békés és csendes házasságban valami szédítő és abszolút érzés után vágynak, sajnálatra méltóak. A házassági konfliktusok nemcsak nincstelenségből, hanem a fényűzésből is felmerülhetnek. Nagyon gyakran tanúja voltara annak, hegy a nyugodt és kiegyensúlyozott házastársakat nem értékelik eléggé. Az egyik férj azért jött a tanácsadóba, hogy nálunk orvoslást nyerjen arra a betegségére, amiért felesége szerint „érzelmileg nem elég viharos" (a kÖejezés a feleségétől származott). Sokan békés házaséletet élnek, de az irodalom és a környezetük hatására arra a nézetre jutottak, hogy házasságuk valamiképpen mégis hiányos (defektusos). Ugyanakkor hadd mondjam meg azt is, hogy nem vagyok az egyhangú, unifomizált házasság híve. A házasságnak olyan változatosnak kell lennie, mint amilyen változatos az emberi egyéniség. (Folytatjuk)