Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-20 / 16. szám
10 líj ifjúság Kedves Olvasőlnkl Bizonyára emlékeznek még Jozef Danek nevére a lapunkban megjelent „Monogramos púderdoboz“ című detekíívregénye kapcsán. Mai számunkban egy újabb Jozef Danek-írás közlését kezdjük meg, a „Menekülés a halál elölj címűt, amely a kriminológia egészen más tájaira viszi el az olvasót... Ez a szerzővel való újabb találkozásunk adta az ötletet, hogy szólaltassuk meg, beszélgessünk ei vele „civil" munkáját illetően $ I kérjük ki véleményét néhány érdekesnek ígérkező kérdésről. — Ami bennünket legelőször is érdekelne, hogyan kezdett detektív- regényeket, történeteket írni? — Már jó pár éve, hogy mint a Biztonsági Szervek kötelékében dolI goző jogász, szükségét éreztem néhány, elsősorban társadalmi szempontból veszélyes bűneset publikálását. Újságírással kezdtem tehát. Cikkeztem a bűnügyi rendőrség és az állambiztonsági szervek munkájáról. Aztán fokozatosan más témák is megragadták a képzeletemet. Ilyen volt a Szlovák Nemzeti Felkelés soksok témalehetősége, hiszen magam is részvevője voltam, továbbá a háború utáni évek emlékei, főleg saját tapasztalataim, az ellenséges hírszerzés elleni harc. És így, mint a- hogy előttem már oly sokan, az újságírásról magam is áttértem a novella, elbeszélés műfajára. Természe- I tesen csak mint amatőr. Hogy mégis mi az értelme az én ilyen irányú I munkálkodásomnak? Figyelmeztetni az olvasót arra, az ősrégi igazságra, hogy a mások rovására, a magunk hasznára bármit is tenni erkölcstelen dolog, és a társadalomnak mindenkit el kell Ítélnie, aki a társada- I lom érdeke ellen cselekszik. Minden bűntett, kisebb vagy na- I gyobb, károsítja a társadalmat, er- I kölcsileg és anyagilag egyaránt és I maguknak a bűnözőknek sem hoz szerencsét. Az erőszakot el kell ítélni, a jónak mindig győzedelmesked- I nie kell a rossz fölött. — Ismeretes, hogy a bűnesetek el- I követőinek jelentős hányada a fia- ] talok közül kerül ki. Hogyan néz ön erre a kérdésre? — Nincs a kezem ügyében sta- I tisztika, és a fiatalok bűnözésével speciálisan nem foglalkoztam. A véleményemet azonban elmondhatom erről a kérdésről is. Először is talán azt kell leszögeznünk, hogy ez I nem csehszlovák, hanem világkérdés. I Számos szakember mondott már véleményt róla — pszichológusok, kriminológusok, jogászok, pedagógusok és sokan mások. Ügy gondolom, hogy nagyon bonyolult kérdésről van sző. Az ifjúságra sok minden hat. Hatnak a szülők, az iskola, az utca, a munka- környezet. Toválhbá hatnak a filmek, a televízió, az irodalom, a technika fejlődése, a társadalom életszínvonalának alakítása és nem utolsósorban a jelenkori világpolitika atmoszférája is. Az ifjúságot egyaránt érik jó és negatív hatások. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a fiatalok bizonyos egyedei, főleg azok, akik zilált körülmények között nőttek fel, de érvényes ez a jó családból való fiatalokra is, ha a lejtőre kerülnek. A 16-17 éves fiatal a felnőtt em- bér pózaiban akar tetszelegni. Például — autót akar vezetni; s rohanni vele az ismeretlen kalandok elé. Ha a szülők, az iskola és a környezet amelyben él, nem fejlesztette ki benne a felelősségtudatot magával és másokkal szemben, nehezen áll ellent a sötétben parkoló autók szel- löztetőablakainak. Különösen akkor nem, ha ott vannak a „haverok“ is, akik ezt már próbálták. Igaz, gyakran a paragrafusok közt mutatkozó hézagok is hozzájárulhatnak a fiatalok könnyelműségéhez, bár ezt a körülményt nem tartom elsődlegesnek. A fiatalok nevelésének felelősségteljesebb megközelítése és főleg a felnőttek életének pozitív példái hozhatnak csak ezen a téren a jövőben változást. — Honnan merítette új elbeszélésének a témáját? — Saját tapasztalataimból. Soksok éve dolgozom a kémelhárításban, és így lehetőségem nyílt ezt-azt megtudnom a nyugati kémszervezetek praktikáiról. — Szándékában áll valamikor majd könyvet írni sokéves gyakorlati tapasztaUtairól ? — Talán, majd egyszer. — Még egy kérdésünk lenne. Milyennek találja ön az Üj Ifjúsággal való együttműködést? — Nagyszerűnek. A szerkesztőségben tett látogatásaim során mindig korrektséggel és becsületességgel találkoztam. Nem tudom, hogy csinálják, de egyetlen alkalommal sem láttam, tapasztaltam rossz hangulatot sem önnél, sem az ön kollégáinál. Ezt azért egy kissé irigylem maguktól. Sajnos én már nem tudok mindig ilyen lenni... Ami engem illet, nagyon örülök a további együttműködésnek, és remélem, hogy nem ez az utolsó írás, a- mikor találkozunk. Ügy gondolom, még van miről beszélnem az Oj Ifjúság olvasóinak. Kérem, tolmácsol- .ják minden kedves olvasójuknak szívélyes üdvözletemet Gondtalanul üldögéltem a Madonna nevű panzió recepcióján^ egyik foteljében. Az idő éppen vacsorára járt. A bejárattól jobbra levő barátságos kis ebédlőben szolgálták fel a vacsorát. A még hátralévő időmet képeslapok nézegetésével ütöttem a- gyon. Azon a napon, magam se tudom miért, korában hazajöttem délutáni sétámról. Az ősz már erősen szorongatta a nyári napokat. A nap ugyan még mindig magasan járt. A sugarai, áttörve a fák ritkuló lombja közt és az üvegezett ajtón, egészen az asztal alatt keresztbe vetett lábamig, kellemesen melegítettek. A panzió előtt — kétemeletes é- pület volt —, amelyet nagyon okosan két gesztenyefákkal szegélyezett utca kereszteződéséhez építettek, taxi állott meg. Vezetője, profi-stílusban pattant ki belőle, átment a kocsi másik oldalára, kinyitotta utasának az ajtót, majd a csomagokat szedte ki. A két hatalmas disznóbőr bőröndöt bevitte a felvételi irodába. Majd fogta a nyűjtott százkoronást, és a magas „baksis“ fölötti látható meglepetésében, mély meghajlással köszönte meg, majd elhajtott. Az új vendég odament a fogadó- szoba portásához, egy idősebb, aranyozott szemüvegű úrhoz és kifogástalan szlováksággal köszöntötte. Abban a pillanatban még álmomban sem jutott volna eszembe, hogy ez a férfi külföldi. Végtére is, a Madonna panzió nem tartozott azok közé, ahol a „dolláros“ vendégek egymásnak adják a kilincset. Zakója belső zsebéből előhúzta rózsaszínes útlevelét és átnyújtotta a portásnak. „A szobát fenntartottuk önnek, mister Denwer“ — jelentette neki a portás, meglepetésemre, tört, de jól érthető angolsággal. Szolgálatkészen nézett a vendégre. „Az ön táviratát tegnap kaptuk meg“ — tette még hozzá, és a háta mögötti kis rekeszek leié fordult, ahol a szobák kulcsai függtek. Az idegen, John Denwer, megérkezése Szlovákia kis fUrdővároskájába nem jelentett semmiféle különlegességet. A nyári szezon ugyan már a végét járta, de az első, gyönyörű, napsütéses szeptemberi napok sikeresen konkurráltak a sokkal szeszélyesebb augusztusnak. Denwer úr, persze foglaltatott volna magának egy fényűző apartmánt is valamelyik nevesebb fürdőváros első osztályú szállodájában is. A svájci bankkontója egy ilyen megterhelést minden nagyobb megrázkódtatás nélkül bírna akár éveken át is. Bizonyára meg volt rá az oka, hogy mégis így határozott, s ezt az elhatározását senki se vethette szemére. De nem akarok az események elébe vágni. Amikor minden komolyabb érdeklődés nélkül megnéztem az új vendéget, még nem sejtettem, hogy mi lakik a lelkében. Nem tudhattam, hogy ez az első pillantásra intelligens, közepes termetű aszkéta test- tartásű, szerintem negyvenes férfi, a saját halála elől menekül. És ha nem szól közbe a véletlen, talán sohase szereztem volna tudomást szörnyű tragédiájáról, amely már-már az őrületbe kergette. Az angol beszéd, amely a magas pult mögött hallatszott, ami az alacsonyabb termetű portást egészen mellig eltakarta, arra késztetett, hogy abbahagyjam a képeslap böngészését. Éppen elkaptam Denwer úr átható pillantását. Amikor észrevette, hogy a fejemet emelem, hirtelen elkapta a tekintetét. Abban a pillanatban megesküdtem volna rá, hogy az idegen arcán állati félelem tükröződött, kétségbeeséssel és bizalmatlansággal keveredve. Mialatt a kulcsot átvette, a puh fölé hajolt, a portáshoz közelebb, és erősen lehalkított hangon beszélt hozzá. .Az alkonyat csendjében, amit nem zavart semmi, csupán a személyzetnek, amely az étteremben a szokásos hidegtálat készítette, amit mindig szerdán és szombaton szolgáltak fel, távoli léptei, a fülem az alábbi kérést fogta fel: „Uram, végtelen örömömre szolgálna, ha az anyanyelvemen beszélne velem. Szlovákul. Nem akarok a figyelem középpontjába kerülni, mint idegen. Ezenkívül, innen is származom. Innen, Szlovákiából“ — ismételte mérhetetlen hangsúllyal. A kiejtésében a kelet-szlovákiai nyelvjárás hangsúlyát vettem észre, de különben kifogástalan szlováksággal beszélt. Az utolsó mondatnál egy kissé elmosolyodott. „Ö, hogyne, Denwer úr. Megbízhat bennem, örülök, hogy pont a ml panziónkat választotta“ — biztosította a meglepődött portás. „Mindent elkövetünk, hogy úgy érezze magát valóban, mint otthon. Mint közülünk bárki“ — tette hozzá nyugodt mosoly- lyal, és észrevétlenül besodorta a százkoronás bankjegyet, amit Denwer úr röviddel előtte helyezett a pultra, a fiókba. „A 12-es szobát tartottuk fenn önnek“ — folytatta most már szlovákul, egy kissé teatrálisan, de nem tolakodó módon. Levette a szemüvegét, amit bizonyára csak olvasáshoz használt, és kilépett a fogadóiroda oldalajtaján, hogy Denwer úr csomagjait személyesen vigye fel a szobába. Alighogy eltűntek a szemem elöl, a csigalépcső len futószőnyegén haladva fölfelé, a délutáni sétáról ú- jabb vendégek érkeztek haza, és kezdtek a hat órakor felszolgált vacsorához készülődve elhelyezkedni az ebédlőben. Egy darabig még ott ültem a fotelban. A portás utolsó szavai jutottak eszembe; ,,.A 12-es szobát tartottuk fenn önnek“. Csak most tudatosítottam, hogy a tizenkettes számú szoba sarokszoba, tágas helyiség, kerek balkonnal és gyönyörű kilátással a közeli, karcsú fenyősző- nyeggel borított dombokra, szomszédos az én tizenegyes számú szobámmal. A véletlennek ezt a nyilvánvaló találkozását azonban jelentéktelennek tartottam. (Folytatjuk) szjerkesztö üzen • „Alfa“: „Korábban mér fcülA I tem önökhöz néhány verset, de ak« I kor még Petöfi-hatást tapasztaltak, I Bár ezt tökéletesen még most sem sikerült kiküszöbölnöm, ügy gondolom, hogy sikerült némi fejlődést elérnem“ — írja levelében. Nos, a Petöfi-hatás még valóban jelen van — főleg témáiban. Ami verseit illeti — hiányzik belőle a költészet, a mélyebb, eredetibb go'ndolat. Prózát ír, pedig verset I szeretne. Nézzünk egy példát; ,,Ilyen nap gondolj csak reto, ' I ne hogyha borús az idő! / S nem I lesz könnyű vigyázz! / mert ily' I napot keveset tart az esztendő!“ I — Próbálja kritikusabban nézni I rásait! í' gondolkodjon el azon is, I hogy mit akar olvasóinak mondani. 1 Olvassa el Petőfinek A XIX. szá< 1 zad költői című versét... • D. B. Cslcser: Túl fiatal még I ahhoz, hogy jó verset tudjon írni. Csak egyet tanácsolhatunk — ta-> I nuljon! • ,,A' hideg tél“: Ha minden- I áron hallani akarja véleményünket lebeszéljük! Versében ugyani* I nincs mit kritizálni. Versformába tördelt, zavaros gondolatok csupán tetézve egy kis sziruppal... Nem tudjuk, feltette-e már magának * I kérdést, hogy miért akar írni? • „TOS Remél“: Ha a nyelv szi- I gorú logikáját tekintjük, természetesen igaza van. Viszont tételezzen. fel a szerkesztőségről il annyi sütnivalót, hogy az ilyen „hibákat" látja, km az a vers ennek ellenére is jó, míg az ön „alkotásaival“ továbbra sem tudunk mit kezdeni. Gondolatok, sorok, át* I hiányzik belőlük az erő. ami össze- I tartaná őket — a költészet. Egye-,^ dűl az örök vágy címűért dlcséSjJ j hetjük, bár annak' Is rossz az i»-^ tolsó sora. Fésülje át még egyszer, és ha az utolsó, semmitmondó, suta sort kijavította, küldje be — közöljük'. Természetesen csak biz- tatásként...! (lemálik — lemállik?!) • ,.TiIa“: A hozzánk küldött ver- I sei közül a „Nepfényüzenet“ című alapján biztathatjuk. Tanuljon! Idővel jelentkezzen újra, hogy ala- I posabban elemezhessük verselt. • „Szöszt és Pöszi": Verseiből I ítélve még nagyon fiatal lehet: ez I magyarázza azok hibáját, hiányos- I ságát is. Egyelőre még a rigmusok' 1 színvonalától Is elmaradnak. Tanu- I lásra biztatjuk!. • ,,Különös lány“; S beküldött I öt verséből három (Hiányzol, Vi- I gasz. Katasztrófa) kifejezetten te- I hetséget mutat. Mi biztatjuk. I önön múlik, hogy bírja-e erővel, I kitartással az elkövetkező évek J „munkáját". Az említett három I versének képlete tiszta, világos, I Egyfajta purizmus! Ha ezen az I úton halad tovább, a mélységeket 1 leéli Veresnle. Taktika és stratégia a szerelemben (Szemelvények dr. M. Pizák könyvéből) III. Nézzünk most meg egy másik variánsát a romboló játéknak. .A veszélyeztetett partner, akiben felébredt a Féltékenység Démona, idejében megállítja a „csődös“ kimenetel felé tartó Játékot és ellentámadásba lendül. Ez abban rejlik, hogy ő is igyekszik felébreszteni p^tnerében a féltéken3rséget. Ha ez sikerül. akkor a Játék függőségi szimmetriája helyreáll, de egészen más síkra kerül. Ez harccal kikényszerltett szimmetria, tehát nem az együttműködés eredménye. A szerelem már nem o- lyan Játék, ahol a partnerek a kölcsönös megnyugvást keresik, hanem a kölcsönös fájdalmat. Ádáz verseny alakul ki, hogy ki tudja jobban féltékennyé tenni a másikat, bizonytalanságot és bizalmatlanságot teremtenek. Minden békeajánlatot visszautasítanak. Itt már tulajdonképpen a mindkét harcosba belefészkelődött Féltékenység Démona játszik egymással. Maximálisan ellenséges stratégiát választanak, és minden taktika arra irányúi, hogy partnerem féltékenysége nagyobb legyen, mint az enyém. A harc kommunikativ síkon '(tehát az informáciök kicserélése síkján) és a tettek síkján folyik. Kétértelmű kijelentések hangzanak el, különböző helyeken „ottfelejtett“ levelek jelennek meg. A kommtmikácló fokozatosan a veszekedés hangnemét veszi fel. a hang ereje növekszik, megjelennek a kikötői kocsmába illő kifejezések. Ezután megjelenik az első agresszió is, pofonok csattannak el, a nő a férje bakáját rugdalja és feltépi a szájaszélét, a férfi fojtotgatja feleségét. Ha az ellenfelek az alkoholban keresnek megnyugvást, a durvaság és a vulgárisság csak növekszik. Semmi jelentősége sincs, ha a harcosok alkoholos mámorban egymás karjai közé esnek. Ez csak fegyverszünet, amely arra szolgál, hogy üj erőt gyűjtsenek. Ez a Játék rendszetfM akkor fejlődik ki, ha két bizalmatlan, gyanúsításra hajlamos vagy felfuvalkodott partner találkozik. Csodálatos, hogy ezek a típusok valamilyen ismeretlen érzékszervvel megtalálják egymást. Ismeretesek ezek a találkozások az emberi kapcsolatok más területéről is. összevesznek a villamosban, verekszenek a sportpályán. Hogy miért keletkezik ilyen típusok között ez a harci kapcsolat, nagyon világos. A felfuvalkodott ember előbb-utőbb valamilyen tapintatlanságot követ el. Mivel a másik is ilyen típus, ugyanilyen agresszíven válaszol. Az első ezt nem hagyhatja válasz nélkül, és a játék körhintája elindul. Nagyon kellemetlen lehet ilyen típusú partner a szerelmi kapcsolatban. Eleve nem tűri a függőségi szimmetriát. Uralkodni vágyó természete következtében mindig a felülrendelt szerepét akarja játszani. Először provokációval Ingerli partnerét, próbálja benne felébreszteni a féltékenységet. Ha ez nem sikerül, 180 fokkal megfordítja taktikáját. Öbégatni kezd, hogy nem szeretik. Partnerét vallomásra akarja rákényszeríteni. Ha nőről van szó, szemrehányásokat tesz férjének, hogy nem szereti őt kellően csak cselédlány a számára. Féltékenységet színlel, és látszólag együttműködő stratégiát választ. Ha a férj még ekkor is nyugodt marad, a tettek mezejére lép. Felveszi kabátját és kijelenti: Megyek és keresek magamnak valakit, Ez már nyílt provokáció, mert azzal Indokolja tettét, hogy férje nem szereti, amit a férje egyrészt nem mondott, és rendszerint nem is igaz. Amikor tehát a feleség feláll és elindul új szeretőt keresni, feláll a meggyötört férj is, és azzal a gondolattal, hátha elkövethet valamit a feleség, megpróbálja visszatartani. Abban a pillanatban, amikor a férj ezt megtette, a feleség felfedte férje sebezhető pontját. Ettől a pillanattól már pontosan tudja, hova kell sodorni a Játékot, hogy a férj az őrültség szélére kerüljön. Ismertem ilyen típusú nőt. aki egy bank több tisztviselőjét így „kinyírt“, míg ráakadt egy taxisofőrre, aki abban a fájdalommentes pillanatban, amikor a nő az ajtónál állt és nyüszítve mondta. hogy új szeretőt talál magának, a kedves nőt kilökte és bezárta az ajtót, pedig sötét éjszaka volt. A hölgy később ezt a kijelentést tette nekem: Egy kicsit durva, de szeretem. Az a férfi, aki ebben a kulcspillanatban nem teszi ugyanazt, amit a prágai taxisofőr, nagyszerű kabarettet készít szomszédai részére. A nő rohan az éjjeli utcán, férje utána, és különböző, nem hízelgő dolgokat kiabálnak egymásnak. Ismételjük meg az ilyen típusú ember stratégiáját: Nem bírja a kapcsolatban a szimmetriát. Nem bírja a barátságos stratégiát. Ha a partner ellentáll, következő a játéka;' 1. lépés; provokáció, amellyel az ellenfél féltékenységét akárja felébreszteni. 2. lépés: tettetett függőségi viszony: nem szMetsz — más valakid van — el akarsz menni tőlem. A függőségi viszony hamis, mert tudja, mindez nem igaz. 3. lépés; provokáció tett — elmegyek és keresek magamnak valakit. Ha a partner idegekkel kibírja a harmadik lépést is, egy óra múlva kinyílik az ajtó, és a „megtért bárány" hazajön. De lehet ellenakcióval is válaszolni: Mivel így viselkedsz. én megyek el... A legjobb azonban a taxisofőr stratégiája. (Folytatjuk)