Új Ifjúság, 1970. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-20 / 16. szám
újifiúság 3 A z érkezés több mint prózai: a repülőteret kora- tavaszi eső mossa, a város környékén valóságosak a hófoltok, a Volgán a jég nemkülönben. Az idén a fnéteres .vastagságot is elérte. „Tartja magát, májusban megolvad majd“ — mondják a helybeliek. A városszéli ráncos faházak sejtetnek valamit a régi település hangulatáról, a messziről jött idegen bennük véli felfedezni az egykori Szimbirszk jellegzetességeit. Az áprilisi szél hangját ezerszeresen felülmúlja egy hőlégsugaras építőknek. A nagy erejű masina kavicsot repít a levegőbe, meglágyítja az aszfalt felső rétegét. A látvány jelképnek is felfogható. Az idővel, az időjárással dacoló építők jelképének. Hiszen a változatlanul az út szélén merengő házacskák aligha a mai Uljanovszk életritmusáról, stílusáról árulkodnak. Az újat az útikönyvek, a képeslapok készítői sem tudják követni. Lenin szülővárosa rohamosan változik. Amit Uljanovszkról valamennyi útleírás közöl; itt született Vlagyimir Iljics Lenin Uljanov. Múzeum az a ház, amelyben az Uljanov család élt, ahonnan Vlagyimir Iljics az 1. számú iskolába járt. A látogatókat százezrekben számolják. A régi iskolát, amelyben ma is diákok tanulnak, néhány évvel ezelőtt Lenin-renddel tüntették ki. Iskolások vezetik végig a látogatókat a kiállításon, megmutatják a tantermet, a padot, ahol a hetedikes, itteni tanulmányait kitüntetéssel befejező Uljanov ült. Tudniillik még, hogy ebben a városban dolgozott Goncsarov, az orosz irodalom jeles egyénisége, és séta közben biztosan észrevesszük a házat, amelyben Puskin töltött egy éjszakát. A közelmúlt alkotásaiból figyelmet érdemel — hatalmas sportcsarnokával, számos termével — az üttörőház, a 130 ezer kötetes gyermekkönyvtár vagy a Lenin tér, ahol az egyik legszebb Lenin-szobor kapott helyet. Nos, ezek szerepelnek az útikalauzokban. Ami egyelőre nem szerepel, de feltehetőleg nagyon rövid idő alatt a legfontosabb uljanovszki nevezetességek közé tartozik majd, az a Lenln-emlékhely. Alekszej Dmit- rijevics Artyemovot, a Komszomol területi bizottságának titkárát ennek, az Uljanovszkban zajló legfontosabb é- pltkezésnek adatairól, céljáról kérdezem: — A „Lenin-emlékhely“ a város legszebb részén épül >— mondja. — Két évvel ezelőtt a Komszomol központi védnökséget vállalt a komplexum felett, amellyel tulajdonképpen az ifjúság állít méltó emléket Lenin szülővárosában a 100. évfordulóra. Nagyon nehéz lenne megmondani, hány fiatal fordult meg eddig, hogy hány városból, faluból érkeztek. Egy részük itt él, itt dolgozik azóta is, mások helyére újak jöttek. Az idén ötszáz fiatalt fogadtunk, összesen körülbelül hatezer Ifjú építő jön városunkba. A terveket moszkvai, leningrádi, kijevi intézetekben készítették. — A hatezer ifjú között megtaláljuk a szocialista országok képviselőit is. Ml a nemzetközi csoport előtörténete? —• Tavaly a szocialista országok ifjúsági szervezetei első titkárainak ülésén született az elképzelés, hogy a nemzetköziség lenini gondolatának kifejezésére, szimbólikus megjelenítésére leginkább Uljanovszkban kínálkozik lehetőség. Tíz szocialista ország küldte el brigádját. Mi is, ők Is valljuk, hogy a legfontosabb momentum a részvétel, a szocialista országok fiataljainak jelenléte. De meg kell mondanom, hogy olyan munkateljesítménnyel rukkolt ki valamennyi brigád, amely minden elismerést megérdemel. A. D. Artyemov elkísér az emlékhelyhez. Elsőként a 23 szintes Venyec-szálló véteti észre magát. Valóban impozáns látvány. Az utca másik oldalán az emlékhely központja. Százszor száz méteres és építészeti szempontíjól is nagyszerű alkotás. Este megnéztem a Volga felöl is. Az oszlopok között álló lámpák alulról világítják meg a falakat, így olyan, mintha óriási hajó úszna a levegőben. Az épület körülöleli annak a házcsoportnak két tagját amelyben az Uljanov család első szimbirszki hónapjait töltötte, ahol Vlagyimir Iljics született. A centrumban állandó kiállításon kapnak helyet a Lenin életével kapcsolatos fényképek, makettek, könyvek és egyéb dokumentumok. A kiállítási terem hosszanti falainak nagy része üveg, a többit mozaik borítja, bemutatva a Szovjetunió történetének legfontosabb epizódjait. A tetőből toronyszerűén kiemelkedő részben találjuk a pártkönyvtárat, alatta monumentális csarnokban Lenin szobra áll. A csarnok önr magában is csodálatos látvány. A falakon mozaikdíszítés, a padló finom erezetű márvány. Előadó- és színházterem, mozi; felsorolni is sok a centrum valamennyi helyiségét. A nemzetköziség a tárgyakban is értékelhető, a többi között magyar az akusztikai és a fordítóberendezés, a nézőtér székei stb. A komplexumhoz tartozik még a művelődési palota, az 1. számú iskola új épülete, a tanárképző főiskola és egy üzletház. Mindez a Volga-parti emelkedő tetején. A lejtőt a Szovjetunió minden tájáról küldött virágok, fák é- kesítik majd. Azt hiszem, a puszta leírás is jól érzékelteti az ifjúság tiszteletadásának, emlékezésének nagyságát.-0Elindulok a tanárképző főiskolába. Információim szerint Itt dolgoznak a magyarok. Kívülről minden befejezettnek látszik, bent az építkezések szokásos zaja és rendje fogad. (Szeptemberben már itt kezdik a tanévet a főiskolai hallgatók.) — Szervusz — köszön rám egy szőke fiú, amikor éppen a pocsolyák közül keresem a kisebbet. ULJANOVSZKI RIPORT Mintha óriási hajó úszna a levegőben... — Szervusz — mondom én is. — Hol dolgoztok? Nevet és a fejét rázza. — Hol vannak a többiek? Oroszul mondja, nem érti, mit akarok. Kiderül, hogy a magyar kőművesek köszöntésével üdvözlik itt egymást a kubaiak, a lengyelek, a koreaiak, a csehszlovák, az NDK- beliek — röviden a nemzetközi munkacsapat tagjai. A magyarok áilomáshelye a földszint utcai frontja. Vakolnak. Gondosan ügyelnek arra, hogy, miként a nagykönyvben megírták, egyenesek legyenek a stukatúr élei. A magyar szóra azonnal röpködnek felém a biztatások: — Nehogy a malterosládába ess! — Csizmát húzhattál volna! És így tovább. Az eredetileg 21 tagú brigád egyik fiatalja térdsérüléssel fekszik. — Porcleválás — magyarázzák. — Még otthoni. Moszkvában rosszul lépett és kiújult. A fiúk március elején jöttek, miután megtekintették Moszkva nevezetességeit, meghallgatták Tyazselnyikovnak, a Komszomol KB első titkárának üdvözlő szavait, és megismerkedtek a nemzetközi csapat tagjaival. — Az élményeket a repülőúttal kell kezdeni — közli Kormos Jenő, aki otthon a 43. sz. Építőipari Vállalatnál dolgozik. — Sokan most ültünk először repülőn. Pompás. A mondatok között egy-egy kanál maltert csap a falra. Nyelvi nehézségek? Senki sem tanult meg máról holnapra oroszul. Annyit azonban magam is azonnal észreveszek, hogy Valics Lászlót, Hajnal Pált, Luter Gyulát és a többieket kitünően megérti Nyina Butovicseva és Ludmilla Andrusenka. Igaz, hogy a vezényszavak — „Vedret! Cementet! Vizet-“ — némi jóindulattal tolmács nélkül is követhetők. .Az első hónapot az 1. számú iskola új épületében dol- dozták végig a fiúk. Padlót betonoztak, ami meglehetősen különbözött az itthon megszokott munkától, de így is jóval meghaladták a száz százalékot. Pedig t'öglein János brigádvezető szerint nem a mennyiségre mentek. — Otthon sem a számok érdekelnek. Én tudom, mit végzünk. Az első hét után mondtam is, nem kívánok otthonra sehová ennél jobb brigádot. Bármelyik vállalat jól járna a fiúkkal. Én a magam 30 évével a legidősebb .vagyok, nem csoda a fiatalos lendület. A lendületből estére is tartalékolni kell. Uljanovszk szívélyesen fogadta a szocialista országok építőit. Nap nap után estélyre, baráti beszélgetésre érkeznek a meghívások. Ilyenkor Hanyecz Istvánnak jut a főszerep, aki a Szovjetunióban szerezte építészmérnöki diplomáját, így azután a csoportvezetői pozíció mellett a tolmács szerepét is betölti. A találkozókon derült ki, hogy Baiogb József személyében énekese is van a brigádnak. Németi János pedig szívesen mond verseket. Mindketten beneveztek a nemzetközi kulturális versenyre. Művészi babérokra is van tehát remény. A találkozások közül legszívesebben arra emlékeznek, amelyen Tyitov volt a nemzetközi csoport vendége, s meghívta őket az űrhajósok városába.-0Uljanovszkban pontosan érzékelik az emlékhely építésének fontosságát. A „hibátlanul dolgozni“ nem lett jelszó ugyan, de gyakorlattá vált. A 21 magyar fiút a KlSZ-bi- zottságok választották ki, az ország minden részéből a legjobbakat. Amikor majd kétszáz százalékos teljesítményüket maguk között értékelik, dicsekvés nélkül szólnak róla; „Ennyi benne van a brigádban.“ Este a munkásszálláson Tóth Imre, a KISZ KB osztályvezetője tájékoztatja a társaságot a hazai eseményekről. Cserébe a brigádtagok az apró dolgokat Is elmondják: elcserélték több kilő jelvényt, néhány zászlót, és várják az otthoni leveleket. — Nem könnyű, de szép — mondja valaki. — Miért szép? — kérdezem automatikusan. Aztán restellem a kérdést, részben azért, mert előre megmondták, kevés beszédűek, részben azért, mert válasz nélkül is tudni kell, miért. Elmesélik, hogy egyik este Uljanovszkban élő magyarral találkoztak. Az idős ember a Vörös Hadsereg Vas hadosztályának vonulását fedező magyar internacionalisták egyike. Uljanovszkban telepedett le. Könnyezett a fiúk szavaitól, vagy inkább önnön emlékeitől. — Akkor a harc volt a nemzetközi összefogás lehetséges módja, ma itt az építkezésen formálódik hasonló — egészíti ki az elbeszélést Föglein János. — Jó lenne még egyszer eljutni ide, így együtt, megnézni újra, mi viseli kezünk nyomát. Ebben teljes az egyetértés.-0Az uljanovszki ünneppel lezárul a magyar fiatalok munkája. Megkapják a Lenin-emlékhely építőinek alapított kitüntetést, Moszkvában fogadáson vesznek részt, aztán hazatérnek. Két hónap után. Amikor megkérdeztem, érzik-e a felelősséget azért, hogy az egész ország Ifjúságát képviselik a váro.sban, így válaszoltak: — Nerncsak az országot képviseljük. Minket itt úgy tartanak számon, mint a nemzetközi épitőcsoport tagjait. Előbb-utóbb elmosódik az uljanovszki ismeretlen ismerősök emlékezetében, ki volt magyar, bolgár, csehszlovák... Szóval tíz országot ítélnek meg mi utánunk. Tudjuk, mit jelent. Maros Dénes Szépségkiállítás Tíz napig tartott Bratlslavában a II. össz-sz!ov8kiai virágkiállítás. Legszívesebben ugyan ..szépségkirálynök“ vétélkedőjének nevezném, de a cím kigondolásával sajnos nem engem bíztak meg. — Csodálatos — mondu a fiú, látva a két be.járat előtt sorban állő népséget, és leült, hogy pamutot gombolyítson a mellette libegő lánnyal, amíg sorra kerülnek... Így volt. Mintha csak ingyen osztottak volna valami különleges tuzexárut. Igaz. hogy a ml szemünknek lassan különlegességszámba menő lesz már a szép virág Is, olyan ritkán lehet látni üzleteinkben. A tuzex sző Is „Ult“, mert hiszen a kiállítást több állam részvételével szervezték. Két részből állt: egy prőzaiből, teljes mértékben szakosított részből, ahok. mezőgazdasági gépeket, öntözőberendezéseket, stb. csodálhattak meg a látogatók, és egy „csupavers“ részből — a tulajdonképpeni viráqklállltásböl. Az első részről egy szakember (úgy nézett ki) azt mondta a körülötte állöknak, hogyha a kiállított gépek fele szövetkezeteink tulajdonában lenne, az emberek ott sem dolgoznának nyolc óránál többet. Ennél a résznél nem volt sorban állás. A második rész — hét ott igen, ott mindenki szakembernek é rezte magát, és a maga módján álmélkodott. Próbáltam megjegyezni egy két virágfajta latin nevét, hogy majd úgy kérem az üzletben, de mire hazaértem, már csak anyósnyelv volt az a- nyósnyelv. szekfO a szekffl, ami mégse volt teljesen szekfű, és a csodálatos tulipánokról is csak az maradt meg emlékezetemben, hogy valóban Hollandia az igazi hazájuk. Azt látni kellett! A kiállítás naponta nyolctól este tízig tartotta nyitva kapuit. Rengeteg volt a vidéki látogató Is. Csak vasárnap 56 autóbusz állt meg a Téli Stadion épülete előtt. Sok volt a külföldi látogató, és ez a siker egy dolgot bizonyít: azt. hogy ilyen kiállításra valóban szükség van. Reméljük, rendszeres lesz, hiszen már Is azt mondják róla, hogy a hagyományos! bratislavai virágkiállítás. Pedig még csak a második. A jövőben a kiállítás elhelyezésére is talán akad majd jobb hely, mint a mostani, a nagyon Is zavaros tényezőként ható Téli Stadion. _ ze — MÚZEUM I de valahogy más érzéssel jön az ember, mint a többi múzeumba. Már a neve is felemelő, tiszteletkeltö érzéseket ébreszt a mint a többi múzeumba. Már a neve is felemelő, tiszteletkeltő érzéseket ébreszt a látogatóban. Vlagyimir Iljics Lenin Múzeuma. Nem szoktam túlozni, de még így is azt hiszem, hogy legalább minden második olvasónk ismeri. Pontosabban, meglátogatta ezt a masszív, hatást keltő barokk épületet, bár nem mindenkit érdekeltek a tárgyak, amelyeket gondos kezek a vitrinbe dugtak, az iratok, újságok és a történetek, amelyeket a látogatókat kalauzoló néni mesél. De ezt a múzeumot nem egyszer kell felkeresni. Először azért, hogy megcsodáljuk magát az épületet, csodás pompáját, másodszor, hogy valóban érezzük azon ember nagyságát, akinek emlékét őrzik a falak — így aztán sokkal gazdagabban távozhatunk. A jelenlegi tárlatot 1967-ben állították össze. Ez évben kibővítik még nagyon sok érdekes új tárggyal amit egyrészt a Szovjetunióból kaptak ajándékba, másrészt saját kutatásaik eredménye. A múzeum érdekessége a speciális tanterem; rendszerint itt kezdődik a tárlatlátogatás, főleg akkor, ha csoportokról, iskolákról van szó. A tanterem padjaiban ültek már képviselők talán a világ minden országából. Ha szovjet turistacsoport látogat Bratislavába, városnézés! műsorukból nem hagyják ki a Lenin Múzeumot sem. ök alkotják a múzeum külföldi látogatóinak zömét. Újat már nem is nagyon találnak a kiállított tárgyak között, sőt már az is megtörtént, hogy a szovjet csoportból egy fiatal tanító a múzeumvezető minden mondatához szinte legendát fűzött,., ök az egyedüli látogatók, akiknek nem lehet újat mondani. Még Lenin csehszlovákiai tartózkodásának apró részleteit is ismerik. Dehát nem is azért látogatják az épületet, hogy ott saját tudásukkal dicsekedjenek. Amint a vendégkönyv bejegyzései is bizonyítják, inkább az tölti el őket örömmel, hogy Lenin hagyományát ápoljuk és tiszteljük, ha szerényebb viszonyok között is, de legalább úgy, mint hazájukban. Ennek viszont őszintén örülnek, és sokszor kellemesen meglepődnek a látottakon. A csoport, amelyhez hozzászegődtem, fél ó- rával a bejelentett időpont után érkezett meg. Az egyik fiú eltévedt a városban, öt keresték. Tapolcsányiak, hatodikos, hetedikes és nyolcadikos diákok. Végeznek a fagylalttal, sorba állnak, és megkezdődik az, amiért tulajdonképpen Bratislavába jöttek. Kérdeznek. Itt-e a kunyhó, amelyben Lenin élt a Néva partján? Igen, itt a fényképe. Sok a kérdés, Él-e az a fiatal legényke, akinek ott Lenin fogja a kezét? Érdekesek, egy kicsit gyerekízű- •ek, de jó hallgatni, Két-három év múlva már talán zavarba hoznák a kísérőnőt kérdéseikkel. Néhány filmkockát vetítenek a vászonra, és a gyerekek szokásukhoz híven tapsolnak. A kísé- rönö megjegyzi, hogy a múzeum tulajdonába kerül majd annak a rövidfilmnek a másolata is, a- mellyel a Szovjetunió Kommunista Pártja a Le- nin-centenárium alkalmából megajándékozta a világ minden kommunista pártját, Lenin hangja hallatszik a magnószalagról. Milyen egyszerű. Nem is szónokol, inkább csak beszélget az emberekkel... Sok ezer emberrel. őst arra gondolok, amit távozáskor a múzeum igazgatója mondott: Rengeteg a Iá- « togatónk, naponta kétezer, néha több is. Látja, most is sorban állnak az épület előtt, 1970. a Lenln-centenárium éve. Ezzel magyarázható a nagy érdeklődés. Az az ember, aki a világ első proletárállama élére állt, bár tudta, hogy a cári Oroszország a világ egyik legelmaradottabb országa, vezette azt, annyi könyvet, újságcikket írt, amennyit más még három élet alatt sem írt volna meg — megérdemelné az emberek jelenlegi figyelmét mindenkor, Zácsek Erzsébet
