Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-08-19 / 33. szám

r A szárazföld és a sziget kö­zötti csatornát látjuk, majd végeláthatatlan vizet — a ten­gert. A vasút mindkét olda­lán homokos strand, a napo- zó-fürdöző nyaralók sokaságá­val A részünkre egzotikus lát­vány nem tart soká. A vonat indul, tovább a sziget belse­jébe. Egy óra múlva azután véglegesen kijutunk a tenger partjára, az NDK legészakibb csúcsánál — Sassnitznál. A kikötőben kíváncsian nézzük a vonatunk befogadására elké­szített kompot. A komp szó hallatára a szárazföldi ember szeme előtt a folyóinkon hasz­nált, kötélre akasztott „ladik" jelenik meg. Nos, a ránk váró , komp" egy egészen szabvá­nyos hajó, csak éppen a tatja felbillenthető és a belsejében vasúti vágánvok vannak. Ezek­re tolatják majd be vonatun­kat. Előbb azonban a német következetességgel megejtett vámvizsgálat következik. Itt már ugyan nem csodálkoznak hiányos német tudásunkon de a vizsgálat annál alaposabb. Egy kis mozdony pillanatok alatt szuszogva tolja be vona­tunkat a hajó belsejébe, majd a hajó tatja lezárul. Mivel a hajó svéd, ebben a pillanat­ban már svéd felségterületen vagyunk. A hajó azonnal eW hagyja Sassnitz kikötőjét, de mi ezt csak később tudjuk meg. Egyelőre ülünk a hajó belsejében és várjuk a vámtiszteket. Amikor soká nem jelentkezik senki, lassan kibátorkodunk a vagon­ból és felfopakodunk a fedél­zetre. A vámosoknak híre sincs. Majd csak a svéd szá­razföldön találkozunk velük. A fedélzeten tudjuk meg, hogy közben már vagy négy kilo­méterre vagyunk a kikötőtől, Sassnitz lassan belevész a vég­telen víztükörbe. De még mi­előtt elnyelné a szárazföldet a távolság — hajónk fehér, tej­szerű ködbe úszik bele és eb­ben éviekéi, szanora dudálás­sal, egészen Trelleborgig. Az első közvetlen találkozásunk a tengerrel nem nagyon barátsá­gos. Mivel a kilátás nem nyújt élvezetet, figyelmünk a hajó­ra irányul. Bár nem tartozik a nagy öeeániárók közé, a du­nai „prope!ler“-hez szokott polgárnak így is rendkívül nagvnak tűnik. Szépen beren­dezett étterem, csipos kávéház és eov üzlet is van rajta. A nyugati utasok szaporán ki is használják a lehetőséget. A bevásárlás részükre nagyon e- lőnyös, mert a hajón az áru vámmentes. Itt van az utolsó alkalma a részleges szesztila­lommal „sújtott" svédországi lakosoknak olcsó szeszesitalt vásárolnia. Persze ha azt mon­dom olcsó, akkor, a svédek pénztárcájára gondolok, mert még ezek az árak is messze túllépik az „ötdolláros“ cseh­szlovák turista fizetőképessége határait. Négyórás hajózás u- tán, melynek várt élrriénysze- rűségét csökkentette a köd, kezd a tisztuló látóhatárból ki­bontakozni a svéd part, majd nemsokára Trelleborg kikötő­je. A hajó kikötése csak pilla­natok műve és utána szó sze­rint néhány másodperc múlva vagonunk svéd szárazföldet ér. Kis idő múlva két fiatal em- her lép a fülkébe, meglepő mó­don civilben — és illedelmes köszöntés után útleveleinket kéri. Csak egy pecsét és kész léstelen lennék, elmondhatom, minden pályaudvar nyilvános WC-jén nyugodt lélekkel akár reggelizni is lehetne. Senki nem lopja el a toalettpapírt, a mosdókban csak mosakodás­ra és törülközésre használják a folyékony szappant és a pa­pírtörülközőket. A csodálatos nemcsak az, hogy nem viszik el, hanem az is, ha elfogy a- zonnal pótolják. Azt hiszem, ezen a téren még sokat tanul­hatnánk itt. A várost már esti megvilágításban látjuk. Az ut­cák megvilágítása körülbelül Pozsonynak felel meg, persze a színes neonok sokasága messze túlhaladja a mi váro­sainkat. A forgalom is megfe­lel a mienknek, csak éppen a fiatal motorkerékpáros légé-, nyék nincsenek nálunk. Ezek ugyanis kiszerelt hangtompítók nélkül száguldanak és az em­ber inkább versenyen érzi ma­gát, mint egy rendezett város­ban. Csodálatos, hogy képesek ezt a nyugalomhoz és rend­hez szokott svédek tűrni! A Berlini intermezzo az útlevél ellenőrzés. Az egész kikötés és a vámvizsgálat nem tartott tovább húsz percnél és vonatunk már halad tovább. Mielőtt azonban kicsit körül­nézhetnénk a tájon, begördü­lünk Malmö főpályaudvarára, a- hol a Sassnitz expressz vég­állomása van. Itt átszállunk a Malmö-Stockholm gyorsvonat­ra. Az indulásig van még há­rom óránk és így lehetőségünk nyílik megejteni első, még bi­zonytalan ismerkedésünket Svédországgal. Malmö Svédország harmadik legnagyobb városa, lakosságá­nak száma 250 000. Az Őre Sund tengeri szoros partján fekszik, szemben Koppenhágá­val és kikötője nagyon for­galmas. Az első benyomás, a- mi azután egész utunkon vé­gigkísér, részünkre nagyon különleges és szokatlan, de kellemes. A nálunk szinte el­képzelhetetlen tisztaságra gon­dolok. Az utcákon, a pályaud­varon, a' vonatokban nincs egy darabka eldobott papír vagy cigarettavég. De még por sincs. Nem tudom hogyan csi­nálják, de anélkül, hogy íz­szépen rendezett üzletek kira­katai tömve a legválasztéko­sabb és ízléses áruval. Az á- rak nekünk még semmit sem mondanak, nem ismerjük a svédek kereseti lehetőségeit. Azt mindenesetre megállapít­hatjuk, hogy az útravalóul ka­pott öt dollárból nagy bevá­sárlásokat nem csinálhatunk. No de nem is ez volt utunk célja. A nyugati világnak még egy különlegességével találko­zunk. Egy téren hippik gyüle- kezete székel. Hosszúhajú, sza­kállas legények. Szupermini- szoknyá.jú leányok. A füvön he­verve udvarolnak. Mosdatlan képük a svéd tisztaság kont­rasztjában még mocskosabbnak látszik. Az egyik fa alatt két legény nem tud egyezségre jut­ni egy körülbelül 15 éves leány miatt. Mindkettő egy-egy ke­zét tartja és igyekszik magá­hoz húzni. Már azt hisszük, tettlegességgé fajul a dolog, de azután gálánsán beleegyez­nek, hogy a lány válasszon. Hát hiába, a gentleman akkor is oentleman, ha hosszú a ha­ja és vágyódik a kis barátnő után. (Folytatjuk) A HREVUSOVOI ISKOLA más, s felcsendült a „Mór ho‘‘ forradalmi jelszó. Bejelentették a Szlovák Nemzeti Felkelés ki­törését. Rövid idő múlva már örömtől ragyogó arccal jött Milan is, gyorsan megbeszél­ték a tennivalókat, utasítást adott Ján Mártáknak, hogy mit tegyen velünk. Milán felpat­tant motorkerékpárjára és el­hajtott Nővé Mesto nad Vá­ltómba. Nem telt bele egy óra, meg­jöttek a fegyverekkel, lőszer­rel megrakott tehergépkocsik. Milan kísérte őket. Elmesélte, hogyan rohanták meg a ka­szárnyát, ahol nagy mennyi­ségű fegyvert és katonai fel­szerelést zsákmányoltak, autó­ra rakták és küldték a szél­rózsa minden irányába. A fal­vakban a megalakult forradal­mi nemzeti bizottságok azon­nal elosztották a legmegbízha­tóbb emberek között. Lefegy­verezték a fasiszta érzelmű csendőröket és hlinkagárdis- tákat. Ti-ta-ti-tá, tí-ti-tá, ti-ti-tá. A távírőgép érthető s tiszta hangon beszélt. A távírószala­gon már napok óta a fasisz­ták részére különös és nyugta­lanító hírek jelentek meg. Be­számoltak a partizánok élénk tevékenységéről. A Vág völ­gyében vágányokat, vonatsze­relvényeket robbantottak, me­netoszlopokat, gépkocsiszállít­mányokat támadtak meg. Ján Marták' vezetett tovább az irtványokra. Itt állt a hre- vusovoi iskola. — Már itthon is vagyunk — s bemutatott feleségének. A szomszédok kíváncsian szima­toltak körül bennünket, de Marták nem jött zavarba. — Ez az űj tanító házaspár, itt maradnak, mi meg a felesé­gem szüleihez költözünk Mo- ravské Lieskovére. Elhűlt ben­nünk a vér, hátha rájönnek erre a turpisságra. Marták csak ravaszul mosolygott. A szbmszéd molnárék — a Rou- bal házaspár — ettől a perc­től kezdve kellő tisztelettel hordta számunkra a napi kosz- tot. A kíváncsi falusiak, a gye­rekek be-benéztek, hogy mi­lyen is az új tanító házaspár. KERESSÜK A TÁBORT Nem maradhattunk itt. Le­het, hogy Rouhalék valamit sejtettek, de soha nem tettek egy árva megjegyzést sem. Csak később hallottuk, hogy ők is szovjet katonákat, szökött hadifoglyokat rejtegettek a nadlásukon. Hosszas keresés után megtaláltuk az egyik nar- lizántáhort. Megbeszéltük a parancsnokkal, hogy két nap múlva négyen jövünk vissza. Ugyanis még egy házaspár csatlakozott hozzánk. Felkészültünk az útra, de a partizánösszekötő, egy gépész a közeli cséplőgéptől aznap a kelleténél többet „öntött fel a garatra“ és elaludt. Mire ér­tünk jött, a tábornak már hűit helyét találtuk. A brezovaiak hívták őket segítségül' a ga­rázda hlinkagárdisták ellen. A harcban a parancsnok — aki­vel mindent megbeszéltem — elesett. Milan Slávikot is el­fogták és koncpntrációs tábor­ba szállították, ahol pár nap­MILOS UHER pa! a felszabadulás előtt meg­halt. Végre megtaláltuk a Pora- die előtti második partizántá­bort. Milos Uher távollétében az egyik helyettese, egy sza­kállas, kevéssé megnyerő kül­sejű fiatalember bizalmatla­nul fogadott és sértő kifeje­zéseket használt. Ezeket eré­lyesen visszautasítottam, mi­közben az illegális központi bi­zottság határozatára és utasí­tására hivatkoztam. Ragasz­kodtam ahhoz, hogy a legfel­sőbb parancsnokkal tárgyal­hassak. A parancsnok eltávo­zott s bennünket két felfegy­verzett partizán őrizetére bí­zott. Fegyvereiket felénk for­dították. Nem tudtuk, mi lesz velünk. Agyonlövetnek-e vagy elkergetnek maguktól? A par­tizánok egy része visszatért s velük jött egy fiatal, rokon­szenves férfi, akit egy széles pofacsontú szovjet egyenruhás ember kísért. A parancsnok barátságosan beszélgetett ve­lünk, mi pedig fesztelenül vá­laszoltunk. Kikérdezett, hol voltunk fogházban, kit ismer­tünk. Mosolyogva bólintgatntt válaszainkra. Üjból rövid ta­nácskozás következett, majd egy magas parasztembert hív­tak hozzánk. — Ez a gazda Martin Kos- telny. elviszi magukat egy helyre, ahol megpihenhetnek. Élelmezésükről gondoskodunk a tábori konyhánkról. Előbb Amikor a Balt-Orient Ex­pressz ötvenperces késéssel kigördült a pozsonyi pályaud­varról és az utolsó integetőket Is elnyelte az alagút, 87 em­ber valószínűleg egyet gondolt — hát mégis sikerült. Kisebb- nagyobb szervezési problémák és kitérők után végre' elindul­hatott a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara eddig legtávolibb turnéjára, hogy eleget tegyen egy baráti finn énekkar meghívásának. Az előkészület izgalmait, fáradsá­gát egyszerre felváltotta a vár­ható . szép élmények látomása. Az agy igyekszik felidézni az iskola padjaiban megtanult, de rég elfelejtett adatok, földraj­zi fogalmak foszlányait. Világ­városok nevei kavarognak a gondolatokban — Berlin, Stockholm, Helsinki és végül a távoli és ismeretlen Kouvo- la. Az átlagos földrajzi isme­retekkel rendelkezőnek nem sokat mond ez a név. Egy kis városka Finnország déli ré­szén. Egyelőre csak annyit tu­dunk. De vajon milyen, milye­nek az emberek, hogyan fo­gadnak majd, mik itt a szoká­sok? Sok-sok kérdés. Az é- nekkar tagjait azonban még négy napi út. sok élmény és újszerű dolog választja el a 2600 kilométerre fekvő Kou- volától. Az út megszokott egyhan­gúsággal telik. A vidék még ismerős, úgyhogy a szemlélés helyett a táskákba csomagolt elemózsia részesül előnyben, Prágát már csak éjjeli fény­ben látjuk, majd utána min­denki lehetőség szerint kénye­lembe helyezi magát, hogy reggelre valamennyire pihent legyen. Holnapból már lesz mit nézni. A nem éppen ké­nyelmes szunyőkálást csak az első vámvizsgálat zavarja meg.' Décínben a csehszlovák határ­őrök korrektek és udvariasak. A német utasokat anyanyelvü­kön szólítják meg. A Bad Schandauban felszálló német határőrök nem beszélik a cseh nyelvet. Ezen csodálkozunk, ők viszont azt nem értik, hogy nem tudunk valamennyien né­metül. Csodálkozásukat megle­hetősen hangosan adják tud­tunkra. Hát hiába — más or­szág, más szokás. Drezdáig a- zért sikerül a nyelvi különb­ségek ellenére is viszonylag simán lebonyolítani a vámvizs­gálatot. A gyér fenyvesekkel borított középnémet homokbuckákból rendezett falvak és városkák bukkannak elő. A táj újszerű, ismeretlen, de több órán ke­resztül egyhangú, unalmas nézni. Csak akkor ébred fel megint a társaság figyelme, a- mikor a vonat fékez és egy tábián Berlin-Schönefeld ol­vasható. Ez már az NDK fő­városának kültelke. Berlin köz­ponti repülőtere. Mindenki ké­szül a kiszállásra, miközben figyeljük, ahogy a külváros lassan világvárossá bontakozik ki. Az első villamos, városi gyorsvasút, a vonat az utcák fölött robog és néhány perc múlva begördül az Ostbahnhof- ra. Négy óránk van a követke­ző csatlakozásig. Nem sok idő egy olyan méretű város, mint Berlin megtekintésére. Szeren­csére van köztünk valaki, aki már egy kicsit ismeri Ber­lint és így legalább a legne­vezetesebb helyeket sikerül megnézni. A gyorsvasút való­ban gyorsan szállít minket a Fridrichstrasse-i állomáshoz, majd innen pár perc múlva elérjük a híres Unter den Lin­den sugárutat. Aki még a há­ború előtt ismerte Berlint, azt meglepi a sugárút újsze­rűsége. A háború alatt töké­letesen rombadőlt és így egy modern, új Unter den Linden- nel találkozunk. A sugárút vé­gén ott díszeleg a szintén új­jáépített Brandenburgi kapu, Berlin legközismertebb emlék­műve és a kapu alatt és mel­lett az ominózus fal. Két vi­lág határa. Nem csak képle-- tesen, hanem kemény, reális valóságban. A városon érezni, hogy nyár/ közepén vagyunk. A forgalom nem a megszokott nagyvárosi. Aki csak tud, ki­menekül a természetbe. Még néhány utcát végiggya­logolunk, megnézünk pár kira­katot és már ismét sietni kell az Ostbahnhofra. Mire megér­kezünk a Sassnitz expressz indulásra készen áll. A beszál­lásnál van egy kis zavar. A vonatból ugyanis ugyanis csak két vagon megy Skandináviába. De ebből a két kocsiból egy és egy fél első osztályú és csak egy fél másodosztályú, ami persze 87 embernek ke­vés. Szerencsére rajtunk kívül nincs sok utas és így a szi­ves német kalauznő beleegye­zésével az énekkar fele első osztályú kupéban utazhat. A Berlintől északra eső terület nem sokban különbözik Közép- Németországtől. Itt is gyér fe­nyőerdők vannak túlsúlyban, csak éppen helyenként kisebb- nagyobb tavak tarkítják a tá­jat. Három órai utazás után azután nagy esemény történik. A vonat fékez, átfut egy rö­vid hídon és megáll egy víz­zel körülvett töltésen. Strál- sund, a Rügen szigetre veze­tő töltés. Egy másodperc alatt mindenki az ablaknál szorong. Stockholm madártávlatból kivizsgáljuk még az ügyet és a további sorsukról értesítjük — mondta atyai hangon Milos Uher. így történt első találko­zásunk vele és a kubányi ko­zák Szimeon Szimeonovics Mudrahela komisszárral. Uhert azóta a szivünkbe zártuk. Másnap mindketten felke­restek bennünket Martin Kos- telntf házában, ő volt a par­tizánok egyik élelmezője. Uher és Mudrahela egyedül kívántak velünk beszélni. Bocsánatot kértek, amiért a szakaszpa­rancsnok megsértett. (Folytatjuk) Korabeli felvételek MARTIN KOSTELN? J

Next

/
Oldalképek
Tartalom