Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)

1969-08-19 / 33. szám

CSODAVÁRÓK Aki hajnalban érkezik ide, Pat község határába, az csak egy ötvenszer harminc méte­res úszómedencét talál itt, meg néhány tucat nyaralóhá­zat. No meg a jegenyék alatt sátrakat, amelyek belsejéből aprócska szerelem-neszek hal­latszanak ki. Messziről jött szerelmespárok, vékonypénzü fiatalok tanyáznak a szellős al­kalmatosságokban, olyan em­berek, akiket hevít még a vé­rük. Pitymallatkor tehát lényegé­ben csak szép nagy csendet talál itt az ember. Viszont Nyolcvanhárom éves va­gyok. Huszonhárom éves koromban vérbe borult a szemem. A csodavíz kigyó­gyított. megfigyelheti, hogy a földből miként buggyan elő a büdös­víz. A záptojásszagú gyógyvíz, amelyről a hozzáértők mesz- sziröl megállapítják: ként tar­talmaz. Ként, akárcsak a lu- haőovicei víz, vagy a csodála- . tos pöstyéni források vize, i- szapja. A régi forrást pocsolyának nézném, ha nem tudnám, hogy milyen víz tör itt elő a mély­ből. Pocsolyának, mert zava­ros a vize, a környékét sás és nád nőtte be. A víztükör kellős közepén egy hatalmas rozsdás vascső éktelenkedik. A cső mellett bugyborékok tör­nek elő a mélyből. Ez a páti büdösvíz. Tudott róla a régi-régi római légio­nárius. Ha csúzos-fájós-reumás lábát egy-egy pihenő napon megáztatta a vízben, nyomban jobban érezte magát. Romának a mai Pattól nem messze, Bri- getióban (a mai Szőnyben) fs volt egy helyőrsége. A har­cosok gyakran megfordultak itt, mert tudták: csodaforrás van ezen a helyen. Később, a középkorban is jártak ide a környékbeli parasztemberek. A XIX. században pedig volt egy időszak, amikor a földesúr a forrást bekeríttette. mert meggyőződött róla; a víznek fiatalító hatása van. Vendége­ket hívott messze földről, hadd próbálják meq ők is, használ-e a büdösvíz Régi évszázadokban kalan­dozom már jő ideje, amikor, mint a népmesékben szokott történni, megzörren a nád és a tő partján tündér helyett megjelenik egy — öregasszony. Becslésem szerint a néni utol­jára valamikor a századforduló táján lehetett tündér. Illedel­mesen „dícsértessékkel“ kö­szönt. én pedig felé mosoly­gom a „mindörökkét“, majd beszélgetni kezdünk. Naponta eljövök ide, tele­öntöm a demizsont, hazavi­szem. — Segít? — Már sokszor segített. Mondhatnám: minden nap. A mindent tudók bizonyos­ságával mondja ezt. Elmondja, hogy nyolcvanhárom esztendős. Huszonhárom éves korában vérbe borult a szeme. — Valaki azt komendálta — mondja —; hogy itt van a szomszédban a páti víz, az se­gít. Igaza volt a jóembernek. Később az izomgyulladásomat is ezzel kúráltam... — Istenálgyameg — köszön a régvolt tündér s a demi- zsonnaí elkocog hazafelé. Elől. a betonmedencében tombol a nyár, kérészéletű slágereket bömböl a hangszó­ró, a fiatalok önfeledten buk­dácsolnak a vízben. I A betonmedence — nem gyógyfürdő. A gyógyfürdő itt a pocsolya, ahol a csűzoslábúak, a^reu- máskezűek és a bénák halkan beszélgetnek. A téma mindig egy-egy legendává finomodott történet. Ilyen mondatfoszlá­nyok jutnak a fülembe: „Szekéren hozták, de saját lábán távozott innen...“ A csodaforrás környéke nem éppen épületes látvány. „...megijedt a béna ember három fia, azt kérdezték, hol az apjuk. Azt felelték a körül- állók: sétálni ment...“ ....a híres gyógyfürdőkön se segítettek rajta. Valaki azt ta­nácsolta, jöjjön el Patra...“ Egy társaságban csehül folyik a beszélgetés. — Hogyan szereztek erről tudomást? ßs ami a legfonto­sabb: érdemes volt? — kér­dem tőlük. ötvenéves forma asszony fe­lel a kérdésre. Prágai dialek­tusban beszél, a fővárosiak közvetlenségével válaszol. — A libereci gyorsvonaton tudtam meg, hogy létezik ez a forrás. Akkor is fürdőhelyről utaztam haza. Fürdőhelyről, a- hol nem segítettek rajtam. Valaki azt mondta: „Komá­romtól nem messze van a pá­ti forrás..." Akkor én már két hőnapja nem tudtam aludni a fájdalmaktól... Hogy érdemes volt-e? Hát — nagyon is ér­demes. A férje is ott van mellette a vízben, bizonyítja, hogy az asszony álma visszatért... Komáromból járnak ide a legtöbben. Chudy Ferenc nyug­díjas tanár feleségével együtt már több mint egy évtizede mindig itt tölti a nyarat. A következőknek volt szemtanú­ja: — Komáromban él -egy Ku- bik Béla nevű ember. Úgy volt, hogy mindkét lábát le kell vágni. Érszűkülete volt az il­letőnek. Miután az ország ösz- szes fürdőjét végigjárták ve­le, két fia ide is elhozta. A szó szoros értelmében hozta, mert járni nem tudott. Be­leültették a vízbe, otthagyták valami 6 órára, aztán érte jöt­tek. Rémülten látták, hogy: apjuk nincs sehol. Attól fél­tek, vízbe fulladt. Végül kide­rült, hogy a férfi, aki évekig mozdulni se tudott, segítség nélkül kisétált a tóból és el­ballagott a közeli faluba. Mintha a Bibliából olvasnám a történeteket. Igaz történe­tek ezek? Legendák? Tény, hogy a „csodálatos“ meggyógyulásoknak élő, sza- szavahihető tanúi is vannak. Állítólag már egyes orvosok is felfigyeltek a páti forrásra. Megtörténik, hogy betegjeik­kel végigjáratják az ország gyógyfürdőit. Ha ezek se se­gítenek. akkor azt mondják: „Próbálja meg a páti forrás­nál.“ Hogy segít-e, törvényszerű­en, gyógyhatásánál fogva se­gít-e a forrás vize, azt az or­vosok nem tudják, mert a ví­zen — legalább is tudomásom szerint — eddig még csak a­A SZERZŐ FELVßTELEI lapvető elemzéseket sem vé­geztek. Egyesek azt állítják, hogy: jobb mint a pöstyéni víz, a pöstyéni iszap. Van aki saját szemével látta: innen szállították valahová az isza pót. Végre már tisztázni kelle­ne az ügyet. Ha gyógyvízről van szó, akkor orvosilag is nyilvántartásba kellene venni a páti fürdőt és önmagunk el­len vétkeznénk, ha csak mint strandfürdőt fejlesztenénk to vább. Strandfürdőként megfe­lel a 24-26 fokos hömérsékle tű víz, gyógyfürdőként már kevésbé. A szakemberek véle­ménye szerint ha mélyebben fúrnának a földbe, forróvíz buggyanna elő. Akárcsak évek kel ezelőtt, amikor .egy ízben mélyfúrást végeztek. Persze, ez pénzbe, még az eddig befektetett összegnél is több pénzbe kerülne. Viszont ha érdemes, ha gyóg.Vvízről van sző, nem kell kímélni a kiadásokat, mert a- zok gyorsan visszatérülnek. Lehet, hogy Dél-Szlovákia gazdaságfejlesztési programjá­ban egykor majd a páti fürdő kiépítése is ott szerepel. Ha valóban gyógyvízről,, „csodavíz- röl“ van sző, nem lenne érde­mes továbbra is a csodatevés­re várni, hanem cselekedni kellene. Tóth Mihály HA LÁTTA VOLNA LÖN RÓTT ÉLIÁS A finn népköltészet csodálatos eposzát, örök idők­kel dacoló kincsét a Kalevalát nagyon sok nyelvre lefordították, de annál kevesebb nemzet próbáikor zott meg annak színpadi tolmácsolásával. Maguk a finnek is — nemzeti színházuktól kezdve egészen a műkedvelő színpadok tucatjáig — minden próbálko­zással kudarcot vallottak. Budapesten sikerült. A Körszínház háromezer embert befogadó néző­terén majdnem huszonöt előadás után ez bebizo­nyosodott. Az előadások még hosszú hónapokig foly­nak majd, s az eddigi siker alapján már az is vi­tathatatlan, hogy jövőre is aktuális lesz a felújí­tás. Magyarországon már minden nevesebb kritikus, minden lap elismeréssel nyilatkozott róla. A kül­földi színházi sajtó is mérföldkövet jelentő előadás­nak minősíti, sőt elméletileg is boncolgatja a Ka­levala színrevitelének értékét és jelentőségét. De szeretnék megmaradni a magam véleményénél, a- mely egyezik a többi összértékével, tehát mégis­csak közvélemény. A pesti színházi életet lázban tartja, a színházi holtszezont életben tartja a Ka­levala estéről-estére egymást követő előadásainak sorozata. Mi, akik nagyon ritkán jutunk el budapesti szín­ház nézőterére — könnyen lehetnénk elfogultak. Én személyesen — a megbocsátható elfogultságot is leszámítva — érzem ennek az előadásnak a pá­ratlanságát. / A közönség megszokta már Kazimir Károly hihe­tetlenül nehéz vállalkozásait, de megszokja lassan a sikereit is. Gondolom, akik a Kalevalát ismerik, nem nagyon tudták elképzelni, hogyan dramatizál­ják majd a szinte dramatizálhatatlant. Am amikor a darab előadása Kazimir Károly nevéhez fűződött — számomra legalábbis — már valószínűbbé vált a „totális siker“, mintsem a kudarc. Pontosabban fogalmazva nem is dramatizáiásról van szó, hanem olyan színpadi interpretálásról, a- melyben egy gondolatjelnyit sem változtattak a huszonháromezer soros éposz eredetiben fordított szövegén, hanem csak egyszerűen, de bravúrosan rövidítették, s mindezt élő képpé alakították. így lett belőle népi-játék. így lett siker. Mert ha nem • népi játék motívumait, alapvonásait alkalmazzák... Vejnemójnen: Bitskey Tibor és llmarinnen a kovács: Szirtes Adám De Kazimir Károly s munkatársai ezt valószínűen jól tudták. Kazimir Károly így nyilatkozott: „Tu­lajdonképpen már főiskolai éveim alatt rögeszmém volt a Kalevala, mint ahogy a Tigris és hiéna meg­rendezésének gondolatával is már a középiskolában foglalkoztam. Tudtunk egymásról, mint az öröm és bánat — ahogy a költő mondja. Egyszer aztán egy antikváriumban megvettem a Kalevalát. Ennek hét esztendeje. Elkezdtem olvasgatni, ízlelgetni ezt a csodálatos fordítást, mert hiszen a mű megértésé­hez Vikár Béla a világhírű néprajztudós és kutató fordítása segített hozzá. Vikár fordítása nagyszerű, egyes részleteiben egyenesen páratlan. De a fordí­tás évtizedekkel ezelőtt készült, és más az olva­sott, néhol túlságosan is tájszavakkal díszített szö­veg, mint a színpadi, első hallásra érthető nyelv. Képes Géza, kitűnő költőnk, — aki a Kalevala tel­jes fordítására készül — vállalta, hogy segítségünk­re lesz. Egyes részleteket egészében újjáfordított, más helyen érthetőbbé tette Vikár fordítását.“ Ahogy a továbbiakban Kazimir Károly mondja. Képes Géza költő és Ortutay Gyula professzor, folk­lórtudós bíztatása és segítsége nélkül nem mert volna erre a feladatra vállalkozni. Gondolom, az i- lyen csodálatos teljesítményt nyújtó színészgárda nélkül sem. Az éposz, maga egy szimfónia, a sza­valások egymással játékosan társalgó hangszerszó­lók, a színpadi mozgás mint az orosz balett keltette emóciók, a színpadkép mint egy úszó sziget játékos kedvű, tisztalelkű emberekkel, akik szívesen mond­tak le a félsziget-sorsról. De maga a színpad tulaj­donképpen félsziget. Benyúlik a közönség tenge­rébe s ott, ahol a földdel érintkezik, az egész finn földdel, Kalevala vidékével, nyírfáival, egével és em­bereivel, őseivel érintkezik — úgy, ahogy eddig még el sem tudták képzelni színpadon a Kalevalát. Ha Lönrott Éliás látta volna az előadást — aki egész életét a Kalevala gyűjtésének szentelte, bol­dog lett volna. De ott voltak az egyik előadáson az ő képviselői — a Finn Kalevala Társaság ez al­kalomból Magyarországra látogató csoportja, akik nem csak Lönrott Éliás, hanerti az egész finn nép nevében boldogok lehettek a csodálattól. Még a két nyelv is rokon a szavak zenéje megmaradt, tehát nem csak élvezhették, hanem még érthették is, kö­vetni tudták az általuk ezerszer olvasott éposz so­rait. Bitskey Tibor, Esztergályos Cecília, Horváth Teri, Szirtes Adám, Mécs Károly, Dragota Andrea, Bánki Zsuzsa, Keres Emil — nyújtották a legkimagaslóbb teljesítményt. A színpad és a játék, a kép és a zene összhangját a szép előadást viszont a legkisebb hi­bák nélkül, az egész együttes, közösen, egy nagy, közös mozdulatban teremtette meg. Bitskey Tibor — a „Komoly öreg Vejnemöjnem“ az előadás után legalább olyan lelkesen beszélt, mint ahogy azt a> szípadon tette: „Mindig a sokoldalúság, az ilyen szerepek érdekeltek és ez ki is elégített. Csak modern művészet nincs. Annak gyökerei van­nak. Ilyen sokoldalú szerepem még nem volt. A Ka­levala bölcsessége, humanizmusa, paraszti élménye csakis a népi játékra ösztönözhetett. A rádióban már beleszoktam ebbe a szerepbe, de már ennél korábban, mint olvasó, nagyon megszerettem I 'tol - jára a Trisztántól volt hangos Budapest...“ Ma a Kalevalától hangos KESZELI FERENC-tEOrig:«. VÉGRE , A közvélemény már nem titkolt inqerültséqgel vette tudomásul egyes termékek áranak sorozatos emelését. S igazuk volt azoknak, akik egyik-másik áru drágításá­val kapcsolatban alaptalan intézkedésről beszéltek. A vállalatok — a terme­lést költségekre hivatkozva — azzal érveltek, hogy nincs más kiút. Valóban? Talán lenne ts, csak keres­ni kell. A termelési költ­ségek alakulása elsősorban a munkaerkölcstől, az esz­közök gazdaságos felhasz­nálásától, a munkaszerve­zéstől. tehát a termelőtől függ. A fogyasztó a legke­vésbé sem befolyásolhatta azt. A vállalatok az árak e- melésével tnkább a köny- nyebbik megoldást válasz­tották, ahelyett, hogy taka­rékoskodtak volna az a- nyaggal, eszközökkel, és a jobb munkaszervezéssel töb­bet, olcsóbban állítottak vol­na elő. Safnos, az Illetékes szervek hallgatólagos bele­egyezésével ez lassan pre­cedenssé vált. Pedig nem hinném, hogy az árak eme­lésével egyik-másik üzem­ben lavul a munkaerkölcs. Inkább ellenkezőleg. A meg- növekecfett bevétel lehetővé teszi, hogy még az eddigi­nél is hanyagabb gazdálko­dást folytassanak. Még szerencse, hogy a szövetségi kormány végre átlátott a szitán. Erélyes- in­tézkedést hozott az árak sta­bilizálására. Képletesen mondva, egyszer s minden­korra leszögezte; minden termelő addig nyújtózkod­jék. ameddig a takarófa ér. Mit fűzzek hozzá? Leg­főbb ideje volt. A tudósok már megálla­pították, hogy a delfinek módfelett értelmes jószágok. Valószínűleg az állatvilág legértelmesebb lényei. Am, hogy a tengerek legvéreng­zőbb lakói, a cápák ts ér­tenek valamihez, azt nem sejtettem. Pedig így van. t Ausztrál tudósok megálla­pították, hogy a félelmetes halak zeneértők. Egyenesen rajonganak Brahms művei­ért. De a jó jazz-zenét sem vetik meg. Ha felhangzik egy Brahms szonáta vagy egy klassztkus jazz szám, seregestül tódulnak a hang felé. Ám alig neszelik meg a beat-muzsika első akkord­ját, eszeveszetten menekül­nek. Mi ebből a tanulság? Ha valaki biztonságban akarja magát érezni a tengerparton, akkor haladéktalanul sze­rezzen be egy elektromos , gitárt, és gyakoroljon olyan hévvel, ahogy az Illés meg a Zorán... Mert ml történik, ha egy Beatles belepottyan a tengerbeY Legfeljebb ned­ves lesz... I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom