Új Ifjúság, 1969. július-december (18. évfolyam, 26-52. szám)
1969-12-30 / 52. szám
MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG fij ESZTENDŐT KIVVMNK! A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR FIATALOK LAPJA XVIII éyf 1989 December 50. Ara 1,— Kcs KÖSZÖNTŐ HELYETT Karácsonytól csak egy lépés szilveszter és máris búcsúzunk az óesztendőtől, reményekkel telve köszöntjük az újat. Lezárult ismét életünknek egy tizenkét hónapra osztott korszaka. Az egymásra következő esztendők sora voltaképpen mesterséges valami. A könnyebb tájékozódás végett így rakta korlátok közé a civilizált emberiség a végtelen időt. A mindig megújuló évnek mélyebb jelentősége is van, mert az újra kezdés lehetőségét rejti magában. Az ember sorsa, hogy születésétől a haláláig küzdenie kell és előbbre csak akkor jut, ha valóban erős és bátor. Emberek vagyunk, ne a szerencsében bízzunk, hanem saját magunkban, munkánk eredményességében, szocialista társadalmunk dinamikájában. Olyan korban élünk, amikor rendet kell teremteni önmagunkban is, hogy emelt fővel és öntudatosan haladhassunk tovább. Legyen minden cselekedetünk emberséges, ezzel nemcsak másoknak, hanem önmagunknak is tartozunk. Egészséges önbizalma csakis olyan embernek lehet, aki rendben van belülről. A külső sikerek, a nagyszerű eredmények sem elégíthetnek ki valakit, ha nem tisztességes módon érte el azokat, de akkor is nyugtalan az ember, ha szűk környezetében van valami rendellenesség. Tegyünk eleget minden kötelességünknek egész tudásunk és igyekezetünk latbavetésével, csak így érezhetjük hogy szükség van ránk a társadalomban, csak így szerezhetünk magunknak erőtartalékot a jövő küzdelmeihez. Kudarcok, csalódások mindenkit érhetnek, azt is, aki az eredmény érdekében mindent megtett, de ha tudjuk, hogy rajtunk kívül álló ok idézte elő, nem tehetünk szemrehányást önmagunknak, emelt fővel mehetünk tovább, ha mindent megtettünk a hiba kijavításáért. Akadnak olyan emberek, akik csak azért csalódnak, mert nem látnak elég reálisan, és számításaikból kihagyják a környezetüket. Pedig minden esetben számolni kell embertársaink jó tulajdonságaival, épp úgy, mint az előforduló önzéssel, kapzsisággal vagy féltékenységgel is. Szeretni minden embert nem lehet, de meg kell próbálni megérteni másokat is, hogy ők is megértsenek minket. Igazi baj csak akkor érhet bennünket, ha megtörik bennünk a lelki tartás, ha közönybe fulladunk, ha gyáván megadjuk magunkat. És ismét a kezdeti kérdés: mit hozol, új esztendő? Beteljesíted-e vágyainkat és reményeinket?... Csendül a pohár, — a családra, barátokra. Boldog új évet kíván — boldog új esztendőt kívánunk mi is önnek, kedves olvasónk. Legyen szebb, vidámabb, eredményesebb, mint a most búcsúzó év. S pohárral a kézben gondoljunk arra, hogy a jókívánság derűs, szép dolog, ám új esztendőnk boldogságát, eredményét nem óhaj, kívánság, szép szavak, formálják, mi alkotjuk, építjük eredményeit, most vígan koccintó, de holnap újra munkába álló emberek. -•BODOR PÄL: ÖRÖKSÉG (RÉSZLET) Törvény, hogy a gyermek temeti el atyját, mint egyik hónap a másikat; s a fiú kezébe veszi apja botját, könyvei közt matat, s a tükör előtt, önnön mosolyában, keze véletlen mozdulatában, szeszélyében, szavában, meglátja őt, ki ráhagyta, gondjával s kincseivel — egyetlen néma rendeléssel — mindenét, mosolyát, önmagát, így hagyták reám is az ősök a tegnapokat; lelkemben lelkességük, testemben törődésük, szavaimban szitkuk szisszen és áldásuk susog; lábam, ahogy az utat rója tőlük tanulta; kezemben — ahogy a tollat tartja — ott van a kardjuk markolatja; szemem, ahogy a napsugarat színekre bontja, s fülem, ha fülel édes hangzatokra, tőlük tanulta; s mozdulatom, ahogy felveszlek Téged ölbe, lágyságát tőlük örökölte, édes fiam. Figyelj hát, nemcsak a magamét hagyom rád; mint tüzet oltó parasztok kézről kézre a vedret, mint téglát a kőművesek s bölcsességet a könyvek, úgy adjuk át szokásaink és vágyaink s hitünk eleven láncban, megszakítatlan, ezer alakban, át az időn, Ez, fiam édes, az emberiség...
